< Bibliai kérdés a 2. Timóteus-levélből

 

K: Miért gondolja, hogy Pál a 2 Timóteus 1:1, az 1 Korinthus 1:1, a 2 Korinthus 1:1, az Efézus 1:1 és a Kolossé 1:1 versekben hangsúlyozta, hogy Isten akaratából lett apostol?

V: Pál nem saját magát választotta vagy nevezte ki apostolnak. Senki más sem nevezte ki vagy választotta meg őt. Csakis Isten nevezte ki Pált apostolnak.

 

K: A 2 Timóteus 1:4-ben Pál nem csupán önzetlen szeretetet érzett Timóteus iránt; Pál élvezte a társaságát, és vágyott arra, hogy újra láthassa őt. Hogyan ápolhatjuk mi is ezt a fajta szeretetet keresztény testvéreink iránt?

V: Imádkoznunk kell értük és velük együtt. Meg kell osztanunk az ő (és a mi) örömeiket és bánataikat. Lassítanunk kell, és szándékosan időt kell szánnunk rájuk. Jézus azt mondta, hogy szeretetünkből fogják megismerni, hogy keresztények vagyunk, így tanúságtételünk része az a szeretet, amelyet mások és egymás iránt táplálunk. J.H. Jowett így írt: „A könnyek nélküli szívek soha nem lehetnek a szenvedély hírnökei. Amikor együttérzésünk elveszíti fájdalmát, többé nem lehetünk a szenvedély szolgái”.

(Believer’s Bible Commentary, 2109. o.)

 

K: A 2 Timóteus 1:5-ben Lois szemszögéből nézve az, hogy valaki hisz Istenben, nem garantálja, hogy a gyermeke is hinni fog, nemhogy az unokája. Hogyan befolyásolják az istenfélő szülők gyermekeiket, hogy kövessék Istent?

V: Legalább három szempontot kell figyelembe venni.

Hogyan élsz: Mit látnak a gyermekeid, amikor rád néznek? Egyrészt látnak-e részegséget, kábítószert, trágár beszédet, erkölcstelenséget, hazugságot, illegális médiafájlok letöltését és lopást stb.? Másrészt látnak-e valakit, aki örömét leli Istenben, és arra törekszik, hogy úgy éljen, hogy Neki tetszen? A 2 Timóteus 1:5-ben az „őszinte” szó azt jelenti, hogy „nem képmutató”, vagy szó szerint: „nem visel maszkot”.

Amit tanítasz: Gyermekeinket szavakkal is kell nevelnünk, nem csak az életünkkel. Megtanítod-e őket arra, hogy a Biblia olvasásával és imádkozással táplálkozzanak? Megtanítod-e őket arra, hogy törődjenek másokkal, és megosszák velük az evangéliumot?

Környezetük: A legjobb tudásod szerint olyan helyen élsz-e, amely jó környezetet biztosít a gyermekeid számára? Van-e jó keresztény közösséged, amellyel ők és te is kapcsolatban álltok?

 

K: Miért nem beszélt Pál a 2 Timóteus 1:5-ben Timóteus apjának hitéről is, csakúgy, mint az anyjáéról?

V: Az ApCsel 16:1 szerint Timóteus anyja zsidó és hívő volt, apja pedig görög. Egyébként Lois valószínűleg zsidó volt, amikor Timóteus anyját, Eunikét nevelte, nem pedig keresztény.

 

K: A 2 Timóteus 1:6-ban, ha Isten egy vagy több lelki ajándékot ad nekünk, miért kell „lángra lobbantanunk” az ajándékunkat?

V: Mi történik, amikor Isten lelki ajándékot ad nekünk? Lehet, hogy semmi, mert hanyagok vagyunk, és nem használjuk azt. Timóteusnak parancsba adták, hogy legyen szorgalmas, és használja, illetve erősítse az Isten által neki adott ajándék(oka)t. A szolgálat minden területén részt kell vennünk, de Timóteushoz hasonlóan lehet, hogy van egy különleges terület, amelyre Isten megajándékozott minket, és felelősségünk, hogy azt fejlesszük.

 

K: A 2Tim 1:7-ben az „önuralom” (egyes fordításokban „ép elme”) azt jelenti-e, hogy egy igazi kereszténynek soha nem lehet ép elméje, beleértve a mentális betegségeket is?

V: Egyáltalán nem. Néhányan ezt állították, de ez egy parancs arra, hogy őrizzük meg az egészséges tanítást elménkben, nem pedig egy kijelentés arról, hogy a keresztény immunis lenne a mentális betegségekre, akárcsak a testi betegségekre. Gyakran nem értjük, miért engedi Isten azt, amit enged, de tudjuk, hogy Isten átvezethet minket a viharon, még akkor is, ha nem kerüli el velünk azt.

 

K: A 2 Timóteus 1:9 szerint, mivel Isten már az idő kezdete előtt, kizárólag saját szándéka és kegyelme által üdvözített minket, miért kellene megpróbálnunk meggyőzni az embereket, ahogyan az 1 Korinthus 9:20–23 mondja? Vagy előre elrendelték, hogy üdvözüljenek, vagy nem.

V: Az Efézusbeliekhez írt levél 2:8 szerint kegyelem által, hit által üdvözülnek. Isten valóban megmentette a kiválasztottakat az idő kezdete előtt, de nem oly módon, hogy ez csökkentené a mi felelősségünket vagy választási szabadságunkat. Ne keverjük össze a célt az eszközökkel! A mi hirdetésünk és meggyőzésünk, valamint az ő válaszuk is része azoknak az eszközöknek, amelyek az üdvösségükhöz vezetnek.

 

K: A 2 Timóteus 1:10 szerint, ha Krisztus eltörölte a halált, miért halnak meg még mindig a hívők?

V: A válasz két szempontból közelíthető meg.

1. Jézus eltörölte a hívők örök halálát.

2. Noha Jézus a kereszten hivatalosan legyőzte a halált, a második eljövetele után véglegesen eltörli a fizikai halált is.

 

K: A 2 Timóteus 1:13-ban mi értendő itt „egészséges tanítás” alatt?

V: Ez többet jelent, mint pusztán az eretnekségtől mentes tanítás; egyes hamis tanítások ugyan nem a lélek pusztulását okozó eretnekségek, de attól még hamisak és elterelik a figyelmet. Néha az emberek annyira belemerülnek a spekulációkba, hogy elveszítik a Krisztusra való összpontosításukat.

 

K: A 2 Timóteus 1:13-ban, mivel ragaszkodnunk kell „az egészséges tanítás mintájához”, miért fedd meg Pál a 2 Timóteus 3:5-ben azokat, akik „a jámborság látszatát mutatják, de annak erejét tagadják”?

V: Nemcsak az istenfélelem látszatát kell megőriznünk, hanem hinnie is kell annak erejében. Belső és külső istenfélelemmel kell rendelkeznünk, ahogyan Jézus tanította a Máté 23:15–26-ban.

 

K: A 2 Timóteus 1:14-ben ki őrzi az igét, és miért kapja Timóteus ezt a felelősséget/parancsot?

V: Egyrészt az Efézus 1:14 szerint a Szentlélek őrzi a bennünk lévő kincset. Másrészt Pál azt mondta Timóteusnak, hogy feladata van: nemcsak saját maga számára kell őriznie a hit igazságát, hanem más hívők számára is. A Szentlélek más hívők közreműködését is felhasználhatja a hit őrzésének eszközeként.

 

K: A 2 Timóteus 1:16–18 szerint miért van szükségük a keresztényeknek, még Pálnak is, más szentek általi megújításra?

V: Arra lettünk teremtve, hogy együtt legyünk, egy testben, mint Isten egyetlen temploma. Legalább három módon kell egymást felüdítenünk.

1) Szükségünk van egymásra a bátorítás, a vigasztalás, a korrekció és néha a feddés érdekében (1. Thesszaloniki 5:11–12, 14; 2. Thesszaloniki 2:15–17).

2) Amellett, hogy lelkileg segítjük egymást, anyagi és pénzügyi téren is támogatnunk kell egymást.

3) Végül pedig már puszta jelenlétünkkel és azzal is felüdíthetjük a többi hívőt, hogy időt töltünk velük.

   De mi a helyzet azokkal a hívőkkel, akiket a távolság, az egészségi állapot vagy a börtön elszigetel? Imádságainkban kell megemlékeznünk róluk, és Isten pótolni tudja hiányosságainkat.

   Bizonyos értelemben ez a levél felüdülést jelentett Timóteus számára. Megmutatta, hogy Pál, bár láncokban feküdt a börtönben, mégis gondolt Timóteusra. Itt van egy láncra vert fogoly, akit hamarosan kivégeznek, és aki arra tanítja Timóteust, hogy semmitől sem kell félnie. És itt van egy nincstelen bűnöző, aki azt mondja Timóteusnak, hogy semmitől sem kell szégyellnie magát. Egy dolog, ha én mondom ezt nektek; de egészen más dolog, ha Pál, a fogoly mondja ezt nektek.

 

K: A 2 Timóteus 1:16–18 alapján hogyan kellene felvidítanunk a többi keresztényt?

V: Az előző válasz mellett úgy is kifejezhetjük a szeretetünket, hogy kedves dolgokat teszünk értük, például kötünk nekik egy sálat, sütünk nekik süteményt vagy ételt, meghívjuk őket hozzánk stb.

   Néha vannak olyan dolgok, amelyek számotokra aprónak tűnnek, de mások számára sokkal fontosabbak, nehezebbek vagy gondot jelentenek. Legyetek figyelmesek ezekre a dolgokra, hogy segíthessetek.

  Végül vannak olyan dolgok, amelyek mind számodra, mind számukra nagy jelentőségűek; légy hajlandó áldozatot hozni értük. Tekintsd másokat fontosabbnak magadnál, ahogyan a Filippi 2:3 mondja.

 

K: A 2 Timóteus 2:1-ben, mivel a kegyelem Isten által adott, meg nem érdemelt kegy, hogyan tehetünk valamit azért, hogy erősek legyünk a kegyelemben?

V: Isten kegyelmének több aspektusa is van. Isten kegyelmét már az idő kezdete előtt megígérte (Titus 1:2), és a Jézuson keresztül való megváltást is (Róma3:24 ). A kegyelem emellett nap mint nap táplál minket.

 

K: A 2 Timóteus 2:7-ben miért nem magyarázta el Pál a dolgot Timóteusnak a lehető legérthetőbben?

V: Miért tett fel kérdéseket a görög filozófus, Szókratész? Valószínűleg Pál is ugyanazokból az okokból tett fel kérdéseket. Pál egyértelmű volt, de ezeket a példákat általános kifejezésekben fogalmazta meg, hogy Timóteus elgondolkodhasson rajtuk. Néha, amikor másokat tanítunk, jó módszer az, ha általános példákat és kérdéseket használunk, és hagyjuk, hogy a tanulók maguk jussanak el a konkrét válaszokhoz. Természetesen Timóteus írhatott Pálnak, vagy később találkozhatott vele, hogy megkérdezze mindazt, amit nem sikerült megértenie.

   Hasonlóképpen Isten is gyakran használ általános példákat, hogy tanítson minket. Ő sem hagy minket a sötétben, hiszen Isten megadta nekünk a Szentlelket és egymást, hogy vezessenek minket.

 

K: Miért mondja Pál a 2 Timóteus 2:8-ban Timóteusnak, hogy emlékezzen arra, hogy Jézus feltámadt a halálból, [állítólag] mintha ez egy könnyen elfeledhető utólagos gondolat lenne?

V: Ez nem utólagos gondolat volt. Pál a 2. Timóteus 2:8-ban arra buzdít, hogy ezt az evangélium egyik alapvető és legfontosabb elemeként hangsúlyozzuk, amint azt az 1. Korinthus 15:1–8-ban is leírta. Alig egy fejezettel korábban, a 2. Timóteus 1:10-ben Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus „megsemmisítette a halált”.

   Tévesen gondolhatnánk, hogy Pálnak egyáltalán nem kellett volna ezt megemlítenie, hiszen megbízható munkatársának, Timóteusnak írt. De ahogy Pál még Timóteust is emlékeztette a feltámadásra, úgy nekünk is emlékeztetnünk kell egymást.

 

K: Miért szenved el Pál a 2 Timóteus 2:10-ben a kiválasztottakért, és nem mindenki másért?

V: Pál mindenkiért válogatás nélkül hirdette az evangéliumot és szenvedett üldözést. Ugyanakkor, bár Pál minden munkája dicsőítette Istent, tudta, hogy erőfeszítései hiábavalók lesznek azok számára, akik nem választották az Urat (Józsué 24:21–22), és nem ötvözték a hallott evangéliumot a hittel (Zsidók 4:2).

 

K: A 2 Timóteus 2:11-ben hogyan magyaráznád azt, hogy meg kell halnod, hogy élhess?

V: Vannak gazdag emberek, akik látszólag mindennel rendelkeznek, amire csak vágyhatnak, mégis öngyilkosok lesznek (gyorsan), vagy a kábítószerekhez fordulnak, ami lassú öngyilkosság. Ha minden, amiért érdemes élni, a saját magadban van, rájössz, hogy az élet egy üres, kiüresedett héj. Csak úgy menekülhetsz el attól a lehangoló érzéstől, hogy minden értelmetlen, ha nincs más célod, ha szereted másokat, és törődsz valami nálad nagyobb dologgal. Az 1 Timóteus 5:6 azt mondja, hogy aki az élvezetekért él, az már életében is halott.

 

K: A 2 Timóteus 2:12 arra utal-e, hogy elveszíthetjük üdvösségünket, ha tagadjuk Krisztust?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet. Sok korai keresztény, valamint mai keresztények – például sok bibliai metodista, nazarénus, szabadakaratú baptista, a legtöbb karizmatikus és lutheránus – igennel válaszolnának. Más baptisták, a Bibliai Egyház tagjai és a reformátusok általában nemmel válaszolnának. További információkért lásd a Zsidókhoz írt levél 6:4–12-ről szóló vitát.

 

K: A 2 Timóteus 2:10, a Kolossé 3:12 és a Titusz 1:1 versekben milyen értelemben cselekszünk a kiválasztottakért?

V: A kiválasztottak nem csupán azok, akik már Krisztushoz fordultak. A kiválasztottak azok is, akik még nem, de majd Krisztushoz fognak fordulni. Nem tudjuk, kik a kiválasztottak. Néhányukról lehet, hogy van egy jó általános elképzelésünk, de mások, mint például a tarsusi Saul, teljesen váratlanul érnek minket. Mindenkit válogatás nélkül szeretünk, gondoskodunk róluk, és mindenkivel megosztjuk az evangéliumot, imádkozva üdvösségükért, azaz azért, hogy ők is a kiválasztottak közé tartozzanak.

 

K: A 2 Timóteus 2:14 szerint, mivel kerülnünk kell a szavak miatti vitát, soha nem szabad vitatkoznunk azokkal, akik nem értenek egyet velünk?

V: Nem. Először is, a 2 Timóteus2:14 -ben „vitázásról” van szó, nem pedig vitáról, érvelésről, helyesbítésről vagy feddésről. Másodszor, a szöveg a „szavak miatti” vitázásról beszél, szemben a tartalmasabb kérdésekkel.

 

K: A 2 Timóteus 2:15 szerint mindenkinek tanulónak kell lennie ahhoz, hogy Isten által elfogadott legyen?

V: Igen. Minden kereszténynek tanulmányoznia kell a Szentírást, amint azt az ApCsel2:42 , a Zsoltárok 119. és a 2 Timóteus 3:15–16 is sugallja. Csak néhányan rendelkeznek a tanítás ajándékával, és nekik kell tanítóknak lenniük (1 Korinthus 12:29; Jakab 3:1). Az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete 402. oldalán szereplő leírás szerint a legközelebbi fordítás a „légy buzgó”, „siess”, „tedd meg a legjobbat” vagy „tégy meg minden erőfeszítést”, nem csupán a „tanulj”.

 

K: A 2 Timóteus 2:17-ben hogyan terjed a rossz tanítás?

V: Az itt szereplő görög szó, a gangraina, jelenthet gangrénát (NIV, NRSV) vagy rákot/fekélyt (NKJV, KJV, Wuest). A Believer’s Bible Commentary 2117. oldala szerint mindkettő lehetséges. Ettől függetlenül azonban olyan betegségre utal, amely, ha nem kezelik azonnal és határozottan, megfertőzi és átveszi az irányítást az egész test felett. Képzeljük el, hogy egy orvos azt mondja nekünk, amikor gangrénánk van, hogy csak egészségesen kell élnünk, és ki kell szabadítanunk a testünkben már meglévő gyógyító erőt. Nem, az orvosnak azonnal cselekednie kell, hogy megmentse az életünket. Hasonlóképpen, amikor egy személyt vagy egy csoportot hamis tanítás téves útra vezet, azonnal figyelmeztetnünk és megfeddnünk kell őket, hogy a probléma ne súlyosbodjon tovább.

   Annak ellenére, hogy Pál még élt, az elpártolókat és a hamis tanítókat, mint például Himeneuszt (1 Timóteus 1:20; 2 Timóteus 2:17), Alekszandroszt (1 Timóteus 1:20) és Filétuszt (2 Timóteus 2:17), azonnal leleplezni és nyilvánosan megfeddni kellett. Nekünk nincs Pál apostol hatalmunk, ezért még szorgalmasabban kell fellépnünk a hamis tanítók ellen.

 

K: A 2 Timóteus 2:20–21 szerint hogyan választhatjuk meg, milyen edények legyünk, hiszen a Róma 9:21–23 azt mondja, hogy Isten készített egyes edényeket dicsőségre, másokat pedig nem dicsőségre?

V: Isten agyagból formált minket, de Isten és köztünk több a kölcsönhatás, mint pusztán a fazekas és az agyag között. Az élettelen agyagnál is nagyobb mértékben rendelkezünk azzal a képességgel, hogy megkeményítsük magunkat (2Mózes8:15 , Zsidók3:15 ) vagy puhaak legyünk. Legalábbis bizonyos mértékig minden ember eldöntheti, hogy figyelmen kívül hagyja-e vagy felismeri-e saját bűnösségét, Isten iránti szükségét, és segítségért kiált-e.

 

K: A 2 Timóteus 2:21-ben mire utal az, hogy „ami alkalmatlan”?

V: Nyelvtani szempontból a „ami alkalmatlan” kifejezés itt utalhat a fából és agyagból készült edényekre, a hamis tanításokra, a gonosz emberekre, vagy mindegyikre együtt. Ugyanakkor nincs értelme annak, hogy ez pusztán a fát és az agyagot jelentsen, mert Pál nem azt mondja, hogy szó szerint kerülnünk kellene ezeket az anyagokat. Inkább azt jelenti, hogy kerüljük el a hamis tanításokat és a gonosz embereket, akiket a fa és az agyag szimbolizál, mert nem akarunk mi is olyanokká válni.

 

K: A 2 Timóteus 2:22-ben, mivel Isten már igaznak nyilvánított minket, és mi szeretjük Istent és hiszünk benne, hogyan kellene az igazságosságot, a hitet, a szeretetet és a békességet keresnünk?

V: A 2 Timóteus 2:22 azt mondja: „Törekedj az igazságosságra, a hitre, a szeretetre és a békére, azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják az Urat”. Amikor Krisztushoz fordultunk, a küzdelmünk, hogy Istennek tetszünk és Krisztushoz hasonlóak legyünk, nem ért véget; inkább csak most kezdődött el.

 

K: A 2 Timóteus 2:14, 22–24 szerint hogyan álljunk ellen az eretnekségeknek anélkül, hogy veszekednénk?

V: A tévedéssel kell szembeszállnunk, nem az emberrel. Határozottan meg kell védenünk a hitet, de ugyanakkor gondoskodnunk kell arról, hogy az emberek tudják: szeretjük őket, nem pedig gyűlöljük őket. Azt szeretnénk, hogy az emberi ellenfeleinkkel a lehető legjobb dolog történjen. Azt szeretnénk, hogy meglássák az igazságot, életüket Krisztusnak szenteljék, és örökké velük lehessünk a mennyben.

 

K: A 2 Timóteus 2:24–25 szerint hogyan kell kezelni a buta kérdéseket?

V: Először is, vedd figyelembe, hogy ami neked ostobának tűnhet, az a kérdést feltevő személy számára komoly kérdés lehet. De néha az emberek olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekkel nem is gondolják komolyan, vagy csak csapdába akarnak csalni téged. Ha kétségeid vannak, tiszteld a személyt, tételezd fel az első esetet, és elégítsd ki a válasz iránti igényét. A második kategória esetében vedd figyelembe, hogy lehet, hogy csak az idődet akarják pazarolni, és semmi hasznosat nem mondhatsz nekik, amit meg is hallgatnának. Csak akkor fognak figyelni, ha elrontasz valamit. Ugyanakkor mások is hallhatják a nekik adott válaszodat, ezért bölcsen válaszolj, függetlenül attól, hogy a kérdező őszinte-e vagy sem.

 

K: A 2 Timóteus 2:25-ben és az ApCsel 5:31-ben a bűnbánat Istentől származik, vagy olyan dolog, amire parancsot kaptunk, ahogyan az ApCsel 17:30 és a Márk 1:15 is mutatja?

V: Mindkettő. Isten megadja nekünk a lehetőséget a bűnbánatra, de valójában nem Isten bánja meg helyettünk a bűneinket. A bűnbánat Isten ajándéka, de nekünk el kell fogadnunk ezt az ajándékot.

 

K: A 2 Timóteus 2:15, 20–21, 24–26 szerint miben különbözik egymástól a munkás, az edény és a szolga?

V: A 2 Timóteus 2:15-ben szereplő munkásnak arra kell törekednie, hogy kiválóan végezze munkáját.

A 2 Timóteus 2:20-ban szereplő edény esetében Pál az edény összetételére, használatára és sorsára összpontosít. Ézsaiás 52:11-ben arra kapunk parancsot, hogy tiszta edények legyünk.

A 2 Timóteus 2:24–26-ban szereplő szolga nem csupán egy alacsony rangú, tanulatlan rabszolga, hanem olyan szolga, akire rábízták a felelősséget, hogy kitalálja, hogyan teljesítheti gazdája akaratát. A szolgának arra kell törekednie, hogy jól szolgáljon.

 

K: A 2 Timóteus 3:1–8-ban miért nem tett Isten semmit annak megakadályozására, hogy bekövetkezzen az a szörnyű idő, amiről beszél, ahelyett, hogy csak elmondta volna nekünk, hogy tud róla?

V: A helyes teológia fontos része két szó megértése: „Isten megengedi”. Minden egyes dolog összefonódik Isten tervében (Efézus 1:11, Példabeszédek 16:4), de amint azt a Máté 23:37–39, az Efézus 4:30 és a Zsidók 3:10 is mutatja, Isten megengedi azokat a dolgokat, amelyek összetörik a szívét, haragra gerjesztik, és megsértik Szentlelkét (Ézsaiás 63:10). A Biblia soha nem állítja, hogy ez a lehető legjobb világ, de sokan úgy vélik, hogy ez Isten legjobb lehetséges módszere a lehető legjobb világ megteremtésére a mennyben.

 

K: A 2 Timóteus 3:2 szerint hogyan lehetnek ma egyes emberek önimádók?

V: Ha azt gondolod, hogy a világegyetemben a legfontosabb dolog te magad vagy, akkor a világegyetemed valóban nagyon kicsinek tűnik. Minden értelmetlen, ha nincs cél a te apró, múló életeden kívül. Az emberek fokozatosan egyre önimádóbbá válhatnak, ha másokat jelentéktelennek tekintenek, és kizárólag saját előrehaladásukra törekednek. Néha türelmetlenek, amikor mások lassítják őket, mert úgy gondolják, hogy a többi ember nem fontos; csak ők maguk. De ha nem élsz valakiért vagy valamiért, akkor a semmiért élsz.

   Talán a hívők számára az ellenszer az, ha belegondolnak abba, milyen hosszú az életük, és mégis milyen rövid a földi életük. A földi időd csupán egy porszem ahhoz képest, amennyi időt a mennyben töltesz Istennel, az angyalokkal és a többi hívővel. Ezt szem előtt tartva törődj az örök dolgokkal, amelyek fontosak, ne pedig az elmúló, jelentéktelen dolgokkal.

 

K: A 2 Timóteus 3:2 szerint rossz dolog, ha az emberek „önmagukat szeretik”; miért kell akkor a Máté 22:39 szerint a felebarátunkat úgy szeretnünk, mint önmagunkat?

V: A 2 Timóteus 3:2 jelentése az, hogy azok az emberek, akik másoknál jobban szeretik önmagukat, beleértve azokat is, akik csak önmagukat szeretik, másokat pedig nem. Mindannyiunkat úgy kell jellemezni, hogy inkább Istent szeretjük, mint önmagunkat. Emellett úgy is kell szeretnünk felebarátunkat, mint önmagunkat, és másokat fontosabbnak kell tartanunk önmagunknál, ahogyan azt a Filippi 2:3 mondja. Kiegészítő válaszokat lásd a When Critics Ask című könyv 355–356. oldalán és az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 335–337. oldalán.

 

K: A 2 Timóteus 3:2-ben miért szeretik az emberek a pénzt, és mi köze van ennek a Máté 13:22-ben említett gazdagság csalárdságához?

V: Az emberek a kapzsiság, a félelem és a bizonytalanság, illetve a társadalmi státusz és a presztízs miatt szeretik a pénzt. Mindenki tudja, hogy a pénzt lehet rosszra és jóra is használni, de sokan elfelejtik, hogy Jézus azt is mondta, hogy a gazdagság önmagában „csalóka”. Túl könnyen ésszerűsíthetjük magunknak, hogy jó célból gyűjtjük vagy halmozzuk fel a pénzt – például azért, hogy halála után jótékonysági célokra fordítsuk –, miközben elsősorban magunknak tesszük.

   Robin Hood a gazdagoktól rabolt, hogy a szegényeknek adjon. De biztos vagyok benne, hogy Robin Hood és a „szegény emberei” maguknak is jelentős részt tartottak meg. Továbbá, bár a szegényeknek adakozni jó dolog, Isten nem akarja, hogy az emberek ellene és mások ellen vétkezzenek azzal, hogy kirabolják őket. Jobb, ha nem adunk a szegényeknek, mintha lopnánk vagy rabolnánk, hogy adakozhassunk nekik.

 

K: A 2 Timóteus 3:8-ban kik azok a Jannes és Jambres, és hogyan kerültek a neveik az Újszövetségbe?

V: Ezek az Exodus 7:11–12, 22; 8:7, 18–19-ben Mózessel szembeszálló két egyiptomi varázsló nevének görög alakjai. Nevüket az Ószövetség nem említi, de a zsidó hagyományban és Plinius történetíró műveiben fennmaradtak.

   Az Anchor Bible Dictionary 3. kötete 638. oldalán ez áll: „A két varázsló testvér gyakran megjelenik a zsidó, keresztény és pogány forrásokban, amelyek arab, arámi, görög, héber, latin, ó- és középangol, valamint szír nyelven maradtak fenn. A héber és arámi irodalomban a neveket y(2)hny// és mmr/ formában adják meg, valamint hellenizáltabb változatban, végső szamekkel: ynys és ym(b)rys”.

Íme néhány példa:

Menahoth 85a: „Yohane és Mambres”

Zadokita mű Qumránban7:19 : „Yohaneh és testvére”

Jónátán Targumja az Exodus 7:11-hez.

A kumráni 6Q15-ben (A damaszkuszi dokumentum) 5 17b–19, Kr. e. 1. század (Yohanah/Yhnh és testvére) Úgy tűnik, itt inkább Mózes és Áron izraelita ellenségeiként ábrázolják őket, nem pedig egyiptomiakként.

Yalqut Reu.

A nem zsidó történetíró, Plinius (Kr. u. 77) Mózest, Jannest és „Lotapest” varázslókként említi a zsidók között, több ezer évvel Zoroaszter után.

Az apameai Numenius, a neoplatonista (Kr. u. 2. század) megemlíti, hogy Jannes és Jambres még a legnagyobb csapásokat is képesek voltak semmissé tenni, amelyeket Mózes hozott Egyiptomra. (Eusebius Praeparatio Evangelica című művéből, 9:8). Origenész is említi ezt az apameai Numeniusról.

   Volt egy Jannes és Jambres című könyv (valószínűleg egy zsidó írta), amelyre Origenes a Máté-evangéliumhoz fűzött kommentárjában hivatkozik.

   A niceai zsinat előtt azok a keresztény írók hivatkoztak Jannesre és Jambresre, akik Origenész és a karthágói Cipriánus voltak. A niceai zsinat után is vannak további keresztény utalások.

 

K: A 2 Timóteus 3:12 szerint, ha valakit nem üldöztek, az azt jelenti, hogy nem keresztény?

V: Nem és igen. Míg az istenfélő emberek, például Pál, súlyos üldözést szenvedtek el más emberektől, más istenfélő emberek, például Jób, alig vagy egyáltalán nem szenvedtek el üldözést az emberektől. Azonban minden istenfélő embernek ki kell állnia a démonoktól érkező elkerülhetetlen üldözést. Ez az üldözés – fenyegetések, cselekedetek és kísértések formájában – gyakran más embereken keresztül is érkezik.

 

K: A 2 Timóteus 3:16-ban ez az egész Szentírást jelenti, vagy csak az Isten által adott Szentírást?

V: A görög nyelvtan szabályai szerint, ha nincs első főige, a mondat így hangzik: „Minden Szentírás Istentől ihletett”. Helytelen azt úgy fordítani, hogy „minden Szentírás, amely Istentől ihletett”. A Bible Difficulties and Seeming Contradictions (Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások) című mű 13. oldalán olvasható, hogy Martin Luther helytelenül fordította, bár Luther úgy vélte, hogy az egész Szentírás Istentől ihletett.

   Az a „Szentírás”, amelyet nem Isten adott, az Ó- és Újszövetségben, valamint a korai egyház tanúi számára ismeretlen fogalom volt. Az első ismert eset, amikor egy másik vallás hívei azt hitték, hogy létezik olyan „igaz” Szentírás, amelyet nem Isten adott, vagy amelyet Isten adott, de később „hatályon kívül helyezett”, nem a kereszténységben, hanem az iszlámban, Mohamed idején fordult elő.

 

K: A 2 Timóteus 3:16-ban Pál csak az Ószövetségre utal?

V: Nem. Amikor Pál azt mondta, hogy „minden Szentírás”, az mindenre utalt, amit ő Szentírásnak tekintett. A „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című mű 12–13. oldalán említésre kerül, hogy Pál az 1 Timóteus5:18 -ben az evangéliumokból (Máté10:10 és Lukács 10:7) idézett Szentírásként.

 

K: A 2 Timóteus 3:16–17-ben szereplő kijelentés valóban igaz, miszerint a Biblia tartalmazza mindazt, ami a keresztény tanításhoz szükséges?

V: Igen. Íme egy szokatlan kijelentés egy váratlan forrásból. A Jehova Tanúi „Őrtorony” című folyóiratában (8/15/1981 , 28–29. o.) ez áll: „Azt mondják, hogy elegendő kizárólag a Bibliát olvasni, akár egyedül, akár otthon kis csoportokban. De furcsa módon az ilyen »Bibliaolvasás« révén pontosan visszatértek azokhoz az eretnek tanokhoz, amelyeket a keresztény egyház papsága által írt kommentárok 100 évvel ezelőtt tanítottak…” – valóban furcsa, hogy a Bibliaolvasók visszatérnének ezekhez a tanokhoz!

   A „Jehova tanúi versről versre” című könyv 98–100. oldalán rámutatnak arra, hogy a Watchtower Társaság elismeri: azok a Jehova tanúi, akik egyedül olvassák a Bibliát, elfordulnak a Watchtower tanításaitól, és visszatérnek a keresztény egyházak tanításaihoz. Akkor vajon kinek a tanai azok, amelyek valóban a Biblián alapulnak?

 

K: A 2 Timóteus 3:17 szerint az emberek tökéletessé válhatnak-e?

V: Ebben az életben nem, de a mennyben minden hívő tökéletes lesz. Lásd még a Filippi 3:15-ről szóló fejtegetést is.

 

K: A 2 Timóteus 4:7-ben hogyan vívta Pál a jó harcot, és nekünk ma hogyan kellene ezt tennünk?

V: Elfelejtve a gonoszságokat, amelyeket Pál a múltban elkövetett, Krisztushoz közel maradva, és az Isten által neki adott ajándékokat erőteljesen gyakorolva Pál minden tőle telhetőt megtett az evangélium terjesztése, mások tanítványságra vezetése, az egyház védelme és növekedésének elősegítése, valamint Isten dicsőítése érdekében. De Pál egyre többet akart tenni. Tekintettel arra az utasítására, amelyet Timóteusnak adott a -ban, miszerint a katona „nem keveredik bele a polgári ügyekbe” (2 Timóteus 2:4), Pál azt tanácsolta Timóteusnak, hogy kevesebbet foglalkozzon azzal, ami nem Isten országához tartozik.

 

K: A 2 Timóteus 4:8-ban Pál csak azért tett dolgokat, hogy megszerezze a mennyei koronát?

V: Nem, elsősorban „Isten szeretete késztette őt” (2 Korinthus5:14 ). Pál azonban lelkesen vágyott a mennyei koronájára is (2 Timóteus 4:8). Pál koronája nem csupán egy aranytárgy volt, hanem azoknak az embereknek az öröme és közössége, akiknek Pál hirdette az evangéliumot, amint azt a Filippi 4:1 is kijelenti.

 

K: A 2 Timóteus 4:10-ben hogyan tudta Demas elhagyni Pált, hiszen Pál a Filemon 24-ben jókat mondott róla?

V: A 2. Timóteus-levél és a Titusz-levél voltak az utolsó levelek, amelyeket Pál írt. Pál korábban, a Filemon-levél 24. versében jókat mondott Demászról, és a Kolossébeliekhez írt levélben is együtt volt vele (4:14 ). Demász azonban elfordult és elhagyta Pált, mert szerette ezt a világot. Még ma is előfordulhat, hogy egyesek Krisztust szolgálják, majd később elfordulnak tőle, mert szeretik ezt a világot.

 

K: Miért szolgálnak a 2 Timóteus 4:10 szerint Démász és mások egy ideig Istent, de aztán elhagyják Őt, mert szeretik ezt a világot?

V: Nem áll ott kifejezetten, hogy Démász nyíltan hátat fordított volna Istennek. Bár megtehette volna, lehetséges, hogy Démász továbbra is szerette volna Istent, és a világot is egyaránt. De ha az embert a világ is vonzza, az egyre nagyobb szerepet kaphat az életében, mígnem végül – akár tudatosan, akár tudat alatt – hátat fordít Istennek és az Ő akaratának.

 

K: A 2 Timóteus 4:10-ben és a Titusz 3:12-ben mi az érdekes abban, hogy Titusz Dalmáciába megy?

V: A Titusz 3:12-ben Pál arra kérte Tituszt, hogy találkozzon vele ott, Nikopoliszban. Mivel Pál azt mondta, hogy „ott”, ez arra utal, hogy Pál még nem érkezett meg Nikopoliszba – az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete, 448. oldala szerint. A New International Bible Commentary 1491. oldala rámutat arra, hogy Nikopolisz stratégiai jelentőségű város volt a Dalmáciába való behatolás szempontjából. A 2 Timóteus4:10 -ben Pál azt mondja, hogy Titus elment Dalmáciába. Ez azt mutatja, hogy Pál a 2 Timóteus előtt írta a Tituszhoz címzett levelet.

 

K: Miért volt Márk hasznos Pál számára a 2 Timóteus 4:11-ben, hiszen Pál az ApCsel 15:37–40 szerint nem akarta magával vinni Márkot?

V: Korábban Márk elhagyta Pált a missziós útja közepén. Amikor Barnabás újabb esélyt akart adni neki, Pál elutasította, így szétváltak. Az egyháztörténet tanúsága szerint Barnabás és Márk Isten által nagy mértékben felhasználásra kerültek Egyiptom evangelizálására. Pál tévedett abban, hogy nem vitte magával Márkot, de Isten olyan csodálatos, hogy még a hibáinkat is felhasználja dicsőségére, tervének részeként.

Később Pál felismerte, hogy Márk értékes társ, és hogy ezt hangsúlyozza anélkül, hogy Márk korábbi viselkedésére helyezné a hangsúlyt, név szerint kérte Márkot.

 

K: Miért tartott meg Pál a 2 Timóteus 4:13-ban személyes tárgyakat, például tekercseket és egy köpenyt? Az Apostolok cselekedetei 4:32–35 szerint a tanítványok mindenüket közös tulajdonban tartották.

V: Az ApCsel 4:32–35 példa, nem pedig parancs arra, hogy a korai tanítványok mindent közösen birtokoltak. A 2 Timóteus4:13 -ben látható, hogy a személyes tulajdon is elfogadható. Az ApCsel 5:1–11-ben szereplő Anániás és Szafira példája azonban azt mutatja, hogy bármit is döntesz Istennek adni, légy őszinte azzal kapcsolatban, amit adsz. A tulajdon birtoklásáról bővebben lásd a New Dictionary of Christian Ethics and Pastoral Theology című mű 697–699. oldalát.

 

K: Miért kéri Pál a 2 Timóteus 4:13-ban személyes szívességet Isten nevében?

V: A Szentírás nemcsak közvetlen tanításokkal, hanem példákkal is szolgál nekünk. Ez az igehely jól illusztrálja, hogyan viszonyult Pál az emberekhez, és hogy a személyes vagyon birtoklása elfogadható.

 

K: A 2 Timóteus 4:14-ben szereplő Sándor ugyanaz a Sándor, akiről az 1 Timóteus1:20 -ben is szó van?

V: Pál mindkét alkalommal Timóteushoz szól, és semmi sem zárja ki, hogy ugyanarról az Alekszandroszról legyen szó. Másrészt az Alekszandrosz meglehetősen gyakori görög név volt.

 

K: A 2 Timóteus 4:14-ben Pál átkozza-e Alekszandroszt?

V: Pál soha nem mondta, hogy megátkozta Sándort, de emlékeztette olvasóit, hogy a keresztényeknek nem kell bosszút állniuk, mert Isten az emberek cselekedetei szerint fog megfizetni nekik.

 

K: A 2 Timóteus 4:17-ben hogyan állt az Úr Pál mellé és erősítette meg őt, és hogyan értjük ezt?

V: Pál olvasta a Szentírást és ismerte az igazságot, de itt nem erről beszél. Pál azt mondta, hogy Krisztus élt benne, és a Szentlélek Pálon keresztül munkálkodott. Nekünk, akárcsak Pálnak, Isten mellett kell maradnunk, és szorosan vele kell járnunk.

 

K: A 2 Timóteusból hogyan tudjuk, hogy valóban Pál írta ezt a könyvet?

V: A 2. Timóteus-levél azt állítja, hogy Pál írta, akit gyakran egyszerűen csak „az apostolnak” neveznek, és az első keresztény egyház soha nem talált okot arra, hogy ezt a kijelentést megkérdőjelezze.

Irenaeus of Lyons (182–188) a 2. Timóteus 4:10,11-et Pál levelei között idézi. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 14.1, 438. o.

A Muratorianus-kánon (190–217) 3. fejezet, 603. o. megemlíti, hogy Pál leveleiben hét gyülekezetnek írt: a korinthusiaknak (2 levél), az efezusiaknak, a filippieknek, az a kolosszusziaknak, a galatáknak, a thesszalonikaiaknak (2 levél) és a rómaiaknak. Emellett írt még a Filemonhoz, a Tituszhoz és két levelet Timóteushoz.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 202) az 1. Timóteus 6:20–21-et idézi Timóteus kapcsán. Majd így fogalmaz: „Ezen kijelentés által meggyőzve az eretnekek elutasítják a Timóteushoz írt leveleket”. Stromata, 2. könyv, 11. fejezet, 359. o.

Tertullianus (207/208) (részben) megkérdezi Marciontól, miért utasítja el szentírásként az apostol két levelét Timóteushoz és egyet Tituszhoz. Öt könyv Marcion ellen, 5. könyv, 21. fejezet, 473. o.

Origenész (Kr. u. 225–253/254) (burkoltan) a 2. Timóteus 3:6–7-et Pál szavaiként idézi. Origenész: Celsus ellen, 6. könyv, 24. fejezet, 584. o.

Origenész (239–242) (részben) a 2. Timóteus 3:4 egy részét az apostol műveként idézi. „Homíliák Ezékielről”, 3. homília, 5.2. fejezet, 59. o.

Origenész (Kr. u. 233/234) (az 1. Timóteus-levél utal a 2. Timóteus-levélre) az 1. Timóteus 2:8-at Pál szavaiként idézi az 1. Timóteus-levélben. Imádság, 9.1. fejezet, 38. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Ugyanezt írja Pál a 2. Timóteus-levélben: »Most már áldozatul vagyok felajánlva, és közeledik a mennybemenetelem ideje. A jó harcot megharcoltam, a futást befejeztem, a hitet megtartottam. Most már csak az igazságosság koronája marad számomra, amelyet az Úr, az igazságos Bíró, azon a napon ad majd nekem; és nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik szeretik az Ő megjelenését’”. [2 Timóteus 4:6–8] Cipriánus értekezései, 12. értekezés, harmadik rész, 16. fejezet, 539. o. Lásd még: 12. értekezés, harmadik rész, 67. fejezet, 551. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Erre várva az áldott Pál apostol ír Timóteusnak, és figyelmezteti őt, hogy a püspöknek nem szabad »vitásnak, sem veszekedőnek lennie, hanem szelídnek és taníthatónak«”. [2 Timóteus 2:24] Ciprián levelei, 73. levél, 10. fejezet, 389. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) (beleértve, hogy ha van első, akkor van második is) „Az apostol az I. Timóteus-levélben így ír: »De ha valaki nem gondoskodik a sajátjairól, és különösen a saját házanépeiről, az tagadja a hitet, és rosszabb, mint egy hitetlen«”. Kipriánus értekezései, 12. értekezés, 3. rész, 75. fejezet, 552. oldal

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) a 2. Timóteus-levél 3:4 versének felét idézi. Ez egy három versből álló hosszú lánc végén található, amelyet „az áldott Pál szerint” bevezetéssel vezetnek be. Levelek az ariánus eretnekségről, 1. levél, 13. fejezet, 296. oldal

A niceai zsinat után Hegemonius (4. század) így ír: „ahogyan Pál is érthetővé teszi számunkra, amikor a Timóteushoz írt második levelében a következőképpen fogalmaz: »Ahogyan Jamnes és Mambres ellenezték Mózest, úgy ezek is ellenezték az igazságot: romlott elméjű emberek, akik a hit tekintetében elvetettek«”. (Az ortodox Diodorus szól.) „Vitázás Manesszel”, 45. fejezet, 221. oldal

Archelaus (262–278) (részlet) a 2. Timóteus 4:7–8-at „az áldott apostol” szavaiként idézi: Vitája Manesszel, 35. fejezet, 209. o. A 36. fejezetben, 210. oldalon a 2. Timóteus 3:8–9-re is utal.

A niceai zsinat után János Aranyszájú (kb. 396) a 2. Timóteus-levélről szóló 1. homíliájában azt mondta, hogy Pál apostol írta.

   A 2 Timóteus 2:8-ban található egy szokatlan kifejezés, miszerint Jézus „Dávid leszármazottja”, görögül szó szerint „Dávid magvából való”. Ez a megfogalmazás máshol csak a Rómaiakhoz írt levél 1:3-ban található meg („Dávid leszármazottja”). Más helyeken nem használják ezt a megfogalmazást, például a Jelenések könyve 5:5-ben, ahol ehelyett az áll: „Dávid Gyökere”.

 

K: A 2. Timóteus-levélben honnan tudjuk, hogy az, ami ma előttünk van, megbízhatóan őrzi-e az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három okból.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát az Ézsaiás 55:10–11-ben; az Ézsaiás 59:21-ben; az Ézsaiás 40:6–8-ban; az 1. Péter 1:24–25-ben; valamint a Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Az őskeresztény írók az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) mintegy 47 alkalommal idéztek a 2. Timóteus-levélből, az utalásokat nem számítva. A 2. Timóteus-levél 34%-át idézték, a törtrészes verseket is beleértve. Ez a 83 versből 28,0-at jelent.

   Íme a 8 nicai zsinat előtti író, akik hivatkoztak a 2. Timóteus-levél versére.

Polikárp (Kr. u. 100–155) a 2. Timóteus 2:12-ből idéz: „Ő [az Úr] megígérte nekünk, hogy feltámaszt minket a halálból, és hogy ha méltóan élünk hozzá, »vele együtt uralkodunk majd«, feltéve, hogy hiszünk”. Polikárp levele a filippiekhez, 5. fejezet, 34. oldal

Lyon-i Iréneusz (182–188) a 2. Timóteus 4:10–11-et Pál leveleiből származóként idézi. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 14.1, 438. o.

A Muratorianus-kánon (170–210) (ANF 5. kötet, 603. o.) megemlíti Pál két levelét Timóteushoz, valamint Pál további 11 levelét.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–202) azt mondja, hogy „az áldott apostol” írta a 2 Timóteus 2:14, 16, 17 verseket, és idézi is azokat. Stromata, 1. könyv, 10. fejezet, 311. o.

Tertullianus (Kr. u. 207/208) megkérdezi Marciontól, miért utasítja el szentírásként az apostol két, Timóteushoz írt levelét és az egy, Tituszhoz írt levelét. Öt könyv Marcion ellen, 5. könyv, 21. fejezet, 473. o.

Hippolytus (Kr. u. 222–235/236) utal a 2 Timóteus 4:8a-ra. „Értekezés Krisztusról és az Antikrisztusról”, 31. fejezet, 210. oldal

Origenész (kb. 240) idézi az Ézsaiás 11:2–3-at, majd a 2 Timóteus 1:7-et. „És te magad is összegyűjtheted a Szentírásból ezeket a szeleket.” Homíliák Jeremiásról, 8. homília, 5. fejezet, 81. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 2 Timóteus 2:4,5-öt idézi „Timóteushoz” címen. Ciprián értekezései, 3. értekezés, Harmadik könyv, Tanúságtételek, 11. fejezet, 536. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) megemlíti Pál levelét Timóteushoz, és idézi a 2 Timóteus2:24 -t. 73. levél, 9. §, 389. o.

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) a 2 Timóteus 3:4 felét idézi. Ez egy három versből álló hosszú lánc végén található, amelyet „az áldott Pál szerint” bevezetéssel vezet be. Levelek az ariánus eretnekségről, 1. levél, 13. fejezet, 296. o.

Alexandriai Sándor (313–326) megemlíti Himeneuszt és Filétust, utalva a 2 Timóteus 2:17-re. Levelek az ariánus eretnekségről, 2. levél, 5. fejezet, 298. o.

 

Több mint 34 szerző Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (323–326)

A szíriai Afrahat (Kr. u. 337–345) a 2 Timóteus 2:11,12-t parafrázolja: Válogatott érvelések, 6. érvelés, 1. fejezet, 363. oldal

Hegemonius (4. század) a 2 Timóteus 4:7–8-at „az áldott apostol” szavaiként idézi a Manes-szel folytatott vitában, 35. fejezet, 209. oldal. A 36. fejezetben, 210. oldalon a 2 Timóteus 3:8–9-re is utal.

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az „Ünnepi levél” 39. levélben, 552. o.

Poitiers-i Hilarius (355–367/368) a 2 Timóteus 2:17 felét az apostoltól származóként idézi, közvetlenül azután, hogy ugyanabban a fejezetben megemlítette az áldott apostol Pált. A Szentháromságról szóló mű 8. könyvének 1. fejezetében, 137. oldalon

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) Pál két, Timóteushoz írt levelét az Újszövetség részének tekinti. Idézi a 2 Timóteus 1:1–2a verseket.

A cheltenhami kánon (kb. 360–370)

Efraim, a szíriai (373)

A Laodiceai (Frígiában tartott) zsinat (Kr. u. 343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban kizárólag az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Kappadókiai Bazil (357–378/379) a 2 Timóteus 2:2-t Pál írásaként idézi. A Szentlélekről, 13. fejezet, 29. bekezdés, 19. oldal

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386)

Milánói Ambrus (370–390) a 2 Timóteus 4:7–8-at Pál írásaként idézi: A papság kötelességei, 1. könyv, 15. fejezet, 58. szakasz, 11. oldal.

Gergely Nazianzeni (330–391)

Pacianus, Barcelona püspöke (342–379/392) a 2 Timóteus 1:4-et Pálnak Timóteushoz írt leveleként idézi. 3. levél, 15.1. fejezet, 55. oldal

Amphilochius (394 előtt) Iambi ad Seleucum

János Aranyszájú (396) tíz prédikációt írt a 2. Timóteus-levélről, amelyek ma is fennmaradtak. A 2. Timóteus-levélről szóló 1. homíliájában azt mondta, hogy az apostol Pál írta.

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) a 2. Timóteus 3:16-ból egy negyedét idézi az apostol nevében az Eunomius ellen című mű 7. könyvének 1. fejezetében, 192. oldalon

Szír „Lépések könyve” (Liber Graduum) (350–400)

A szíriai Szent Katalin-katalógus (kb. 400)

Epiphanius of Salamis (360–403)

I. Ince pápa (kb. 405)

Rufinus (374–406)

Severian (408 után)

Jeromos (373–420) a 2 Timóteus 4:7–8-at Pál apostol szavaiként idézi.

Karthágói zsinat (393–419)

Hippo-i Ágoston (388–430) szerint Pál írta az 1. Timóteus-levelet és a 2. Timóteus-levelet A bűnbocsánatról és a keresztségről, 48. fejezet, 33. oldal

Johannes Cassianus (419–430) a 1. Timóteus 4:14 és a 2. Timóteus 1:6 verseket „Timóteushoz” címmel idézi a Chaeremon apát harmadik konferenciája című művében, 12. fejezet, 429. oldal

Lerini Szent Vince (kb. 434)

Szókratész (kb. 400–439) Egyháztörténet

Eucharius (kb. 424–455) Instructiones

Theodoret of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Alexandriai Cyril (444)

Euthalius of Sulca (kb. 450)

Prosperus Aquitaine-i (425–465) a 2 Timóteus 1:8 és következő versekre „Timóteushoz” címmel hivatkozik

és mások is.

Az eretnekek és a hamis könyvek között

Az ariánus eretnek Eunomius (kb. 360–kb. 394) a 2 Timóteus 2:25-re „az áldott Pál” által írtként utal – Apologetikus levél, 19. fejezet, 57. oldal

A pelagiánus eretnek Pelagius (Kr. u. 416–418)

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Teodor (Kr. u. 392–423/429) a 2 Timóteus 2:19 egy részét idézi: „Az Úr tudja, kik az övéi.” Kommentár Zakariáshoz, 14. fejezet, 393. oldal

3. A 2. Timóteus-levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiai szempontból jelentős hibát egyáltalán nem tartalmaznak.

Sinaiticus [Si] 340–350

A 2. Timóteus-levél nem maradt fenn a Vaticanus [B] kéziratban

Alexandrinus [A] kb. 450-ből

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Claromontanus [D] 5./6. század

I Washington, D.C., 5. század

Italic [Ital] 4–13. század

Bohairikus kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3.–4. század

Latin Vulgata [Vg] 4. és 5. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

grúz [Geo] az 5. századtól

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Peshitta szír [Syr P] Kr. u. 400–450

Harclean szír [Syr H] 616-ban

A 2. Timóteus-levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/2 Timothy Manuscripts.html.