< Bibliai kérdés az apokrifekből

K: Honnan származik az „apokrif” kifejezés?

V: Amikor Jeromos latinra fordította a Bibliát, ezek a könyvek a görög Septuaginta Ószövetségében szerepeltek, de a héberben nem. Hippolytus korai életében a Septuaginta egészét isteni ihletésűnek fogadta el, de később az Ószövetség esetében csak a héber eredeti szövegeket fogadta el ilyennek, és Ágoston (71. levél, 327. o., 403-ban) sürgette Hippolytust, hogy fordítsa le a Septuaginta egészét. Jerome a „rejtett” jelentésű görög szóból alkotta meg az „apokrif” kifejezést, hogy megkülönböztesse ezeket mind az „igazi szentírásoktól”, mind más vallási írásoktól.

K: Mi is pontosan az apokrif?

V: Különböző apokrif könyvgyűjtemények léteznek. Ezek olyan könyvek és könyvekhez fűzött kiegészítések, amelyekről mind a zsidók, mind a protestáns keresztények (valamint egy kis számú katolikus) azt állítják, hogy nem tartoznak az Ószövetséghez. A katolikusok és az ortodox keresztények általában úgy vélik, hogy ezek az Ószövetség részét képezik, bár gyakran úgy tekintenek rájuk, hogy alacsonyabb rangúak. Valójában legalább négyféle apokrif könyvekből álló lista létezik: 11 könyv, amelyet a katolikus egyház ma elfogad, 14 könyv, amelyet az ortodox egyház, az eredeti (1611-es) King James-féle Biblia, valamint a katolikus egyház története nagy részében elfogadott. Itt található a lista, a hibákkal és az angol nyelvű oldalszámokkal együtt.

Ha ezek közül sokat szeretne elolvasni, böngészhet a (már nem működő) wesley.nnc.edu/noncan/acts.htm oldalon.

Jeremiás levele a Baruchhoz van csatolva, és a katolikus Bibliában, valamint az eredeti King James-féle fordításban a Baruch 6. fejezetének számít. A Revised Standard Versionban önálló levélként szerepel.

Érdemes megjegyezni, hogy a katolikusok és a protestánsok egyaránt egyetértenek abban, hogy az apokrif könyvek hibákat tartalmaznak. Az 1. Esdrás szerepelt a Septuaginta egyes, de nem minden példányában. A Holt-tengeri tekercsek között voltak az Ószövetség héber és Septuaginta-görög nyelvű példányai is, de csak két apokrif könyv. (Sirach és Tobit.) Továbbá, mivel a Septuaginta legkorábbi teljes példányai a negyedik századból származnak, a When Cultists Ask című könyv 287. oldalán rámutatnak arra, hogy nem biztos, hogy a negyedik század előtt mikor kerültek az apokrif könyvek a Septuagintába.

K: Hány különböző apokrif-gyűjtemény létezik az egyházak körében?

V: Legalább négy különböző apokrif-gyűjtemény létezik.

Katolikus: 1. és 2. Makkabeus, Baruch, Dániel-kiegészítések, Ecclesiasticus (Sirach), Eszter-kiegészítések, Júdit, Jeremiás levele a Baruchban, Tóbit, Salamon bölcsessége.

Szláv ortodox: Ugyanaz, mint a katolikus apokrifek, plusz a 2. Esdrás, a 3. Esdrás, a 3. Makkabeusok, Manassze imája és a 151. zsoltár.

Görög ortodox: Megegyezik a katolikus apokrifekkel, plusz Manassze imája, a 151. zsoltár, az 1. Esdrás, valamint a 3. és 4. Makkabeusok (a 4. Makkabeusok a függelékben).

Történelmi kopt: az 1., 2. és 3. Makkabeus-könyv, a Baruch, a Dániel-kiegészítések, az Ecclesiasticus (Sirach), az Eszter-kiegészítések, a Júdit, a Jeremiás-levél, a 151. zsoltár, a Tóbit és a Salamon bölcsessége. V. Cirill (1874–1927) idején azonban a kopt egyház elutasította ezeket a könyveket a Biblia részeként. További információkért lásd: The Coptic Encyclopedia, 1. kötet, 161. oldal.

A protestánsok ezzel szemben ugyanazt az Ószövetséget használják, mint a zsidók, kivéve a könyvek sorrendjét és felosztását. A fent említett egyházak mindegyike egyetért a protestáns/zsidó Ószövetség könyveinek listájával.

K: Honnan származnak az apokrif könyvek?

V: A Septuaginta apokrif könyvei először az Ószövetség görögre fordítása után jelentek meg, körülbelül Kr. e. 200–100 között. Ez a fordítás, amelyet Septuagintának neveznek, a Pentateuch esetében jól sikerült, de egyes prófétai könyvek esetében nem volt olyan pontos. A palesztinai zsidók soha nem tekintették őket szentírásnak. A Palesztinán kívüli görögül beszélő zsidók és keresztények viszont szentírásnak tekintették őket, mivel szerepeltek a Septuagintában.

Amikor a korai keresztény szerzetes, Jeromos a héber nyelvről latinra fordította az Ószövetséget, választ kellett adnia egy kérdésre: „Be kell-e foglalnia ezeket a könyveket, vagy sem?” Fiatalabb korában úgy gondolta, hogy igen, de később már csak a héber eredeti szövegeket fogadta el az Ószövetség részeként.

Kr. u. 90-ben a Jamnia városában összeült zsidó zsinat kizárta az Ószövetségből mindazt, amit a zsidók és a protestánsok ma nem fogadnak el. Jamniában vita folyt a Rút, az Eszter, az Énekek éneke és a Prédikátor könyveiről, de mindet elfogadták. A keresztények körében nem volt konszenzus az apokrifekről, amíg Ágoston 397-ben a karthágói zsinaton ki nem állt az apokrifek mellett. Ezek az írások több mint 1100 éven át szerepeltek a keresztények által használt Bibliákban. Még az 1611-es King James-féle Biblia is eredetileg tartalmazta őket. A puritánok tiltakozása nyomán 1644-től kezdve kizárták őket.

Az Ószövetség kánonjáról és az apokrifekről bővebben lásd a Today’s Handbook című kiadvány 36–42. oldalát.

K: Melyek a legkorábbi fennmaradt példányok az apokrif könyvekből?

V: A Holt-tengeri tekercsek között találhatók a Tóbit könyvének 5 tekercséből származó töredékek (4 arámi nyelven és 1 héberül), valamint 2, amelyek a Sirach könyvét tartalmazzák. A Masadában talált tekercs a „Válaszok a Holt-tengeri tekercsekről szóló 101 kérdésre” című mű 25. oldala szerint a Sirach 39:27–44:17c szakaszát tartalmazza héber nyelven. Ugyanez a forrás azt is említi, hogy a 4. barlangban talált Holt-tengeri tekercsek között is voltak töredékek.

A Vaticanus (Kr. u. 325–350) a Makkabeusok könyveit kivéve az apokrif könyveket tartalmazza. Az Alexandrinus (kb. 450) az egész apokrif irodalmat tartalmazza, beleértve a 3. és 4. Makkabeus-könyvet is (korai változatban, nem csupán a modern katolikus változatban). A Sinaiticus (340–350) tartalmazza a Tóbitot, a Júditot, az 1. és 4. Makkabeus-könyvet, a Bölcsességet és a Sirachot.

K: A 4. barlangban talált Holt-tengeri tekercsekben a Tóbit könyvének mekkora része található meg?

A: A „The Meaning of the Dead Sea Scrolls” című mű 424–425. oldalán felsorolt öt különböző tekercs verseit összevonva a fennmaradt versek a következők: Tóbit 1:17, 19–22; 2:1–3, 10–11; 3:3, 4?, 5–15, 17; 4:2–9, 21; 5:1, 2, 9, 12–14, 19–22; 6:1–19; 7:1–11, 13; 8:17–19, 21; 9:1–4; 10:7–9; 11:10–14; 12:1,18–22; 13:1–4,13–14,18; 14:1–7,10.

Az egyes kéziratokról lásd: The Meaning of the Dead Sea Scrolls, 424–425. o., valamint a 4Q197-ben található Tóbit 6:12–7:10 szövegének fényképét a 184. o.-n.

K: Az Ecclesiasticus (Sirach) műből mennyi rész került elő a Holt-tengeri tekercsek között és Masadában?

V: Qumránban a 2. barlangban találtak egy tekercset, amelyen a Sirach 1:19–20 vagy 6:14–15 (az azonosítás bizonytalan) és a 6:20–31 szerepelt.

Masadában az Ecclesiasticus 39:27–28c, 29–32; 40:10–19,28–30; 41:1–22; 42:1–25; 43:1–25 (a 26–28. versek hiányoznak), 29–30; 44:1–17; 51:1–11,23 (a Septuagintában 13–20,30) szövegrészeket.

K: Mikor ismerte el hivatalosan a katolikus egyház a 11 könyvből álló apokrifeket?

V: Amikor egyes katolikus teológusok és az összes protestáns reformátor kizárták az apokrif könyveket a Bibliából, a tridenti zsinat 1546-ban lépéseket tett. Amellett, hogy hatalmát felhasználva Luthert a pokolra ítélte, a zsinat hivatalosan elismerte a karthágói zsinat összes könyvét a Biblia részének – kivéve Manassz imáját, valamint az 1. és 2. Esdrás könyvét. (Egyes katolikus Bibliák az Ezsdrás és a Nehémiás könyveket 1. és 2. Esdrásnak nevezik, ami miatt az 1. és 2. Esdrás a 3. és 4. Esdrássá válik.) Így a mai katolikus apokrifek három könyvvel rövidebbek, mint a történelem nagy részében, és mint a mai keleti ortodox egyházak apokrifjei.

K: Mi az anglikán és az episzkopális egyházak hivatalos álláspontja az apokrifekről?

V: Álláspontjuk a protestáns és a katolikus/ortodox álláspont között helyezkedik el. Az Anglikán Egyház Harminckilenc Cikkelyének VI. cikkelye szerint ezeket a könyveket „az élet példájaként és a viselkedés tanításaként” olvassák, de az egyház nem „alkalmazza őket semmiféle tanítás megalapozására”.

K: Mi a lutheránus egyházak hivatalos álláspontja az apokrifekről?

V: Egy lutheránus honlap, a www.lcms.org szerint „Martin Luther az apokrifeket »hasznos történelmi« írásoknak tekintette, amelyekkel a keresztényeknek ismerkedniük kell, és amelyeket időnként akár a nyilvános istentiszteleteken is fel kell olvasni. De sem Luther, sem a lutheránus egyház soha nem tekintette ezeket az írásokat kánonikusnak – azaz az ihletett és tévedhetetlen Isten Igéjének részének –, mivel nem felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amelyek a Szentírásból magából is kiolvashatók azzal kapcsolatban, hogy mi alkotja a Szentírás kánonjához tartozó könyveket.”

K: Miért állítják egyesek, hogy az apokrif könyveknek helyük van a Bibliában?

V: Legalább három oka van ennek.

1. Az apokrifek szerepeltek az Ószövetség Septuaginta-fordításában. A Septuaginta apokrifjeit a 397-ben tartott Karthágói Zsinat, valamint az 1546-os tridenti zsinat is elismerte. A katolikus és az ortodox egyház szentírásnak tekinti őket.

Ellenérv: Ha a tridenti zsinat helyesen nyilvánította tévesnek a korábbi hagyományt a három kiegészítő könyvvel kapcsolatban, akkor a hagyomány a többi esetében is tévedhet. A tridenti zsinat valójában két városban ülésezett: Trentóban és Bolognában. Mivel úgy tűnt, hogy a bubópestis követte a zsinatot, sokan éppen Trentót tekintik oknak arra, hogy NE fogadják el a zsinat döntését.

2. Számos korai keresztény vezető szentírásként tanította. Közéjük tartoznak: Ambrosius, Ágoston, Alexandriai Kelemen, Római Kelemen (Holofernes a Júdit-könyvből az 1. Kelemen-levél 55. fejezetében), Hippolytus, Iréneusz, Lactantius, Origenész, Patrik, Sulpicius Severus, Tertullianus, Ciprián és Theodotus. Vajon mindannyian tévedtek?

Ellenérv: Sok korai keresztény vezető nem hitte, hogy ez szentírás lenne. Néhányan közülük: Ambrosius, Amphilochius, Athanasius, Jeruzsálemi Cyril, Nazianziusi Gergely, Jeromos és Julius Africanus (legalábbis a Susanna esetében). A zsidók közül Josephus és Philo szintén elutasították. Sok más, például Justinus a Mártír, egész könyveket írt, de soha nem hivatkozott rá. Ambrosius ellentmondásos volt. Még azok közül is, akik támogatták, mint például Ágoston, sokan úgy vélték, hogy csak kisebb mértékben ihletett.

3. Mivel Isten igazi szava örökké fennmarad, és az apokrifek 2100 éve folyamatosan szerepelnek egyes Bibliákban, az apokrifek egyetlen egyedi tanítása sem (a halottakért való imádkozás stb.) rontotta meg Isten szavát. Mivel Isten kinyilatkoztatása lényegesen eltérő lenne, ha ezeket a tanokat kizárnák, szemben azzal, ha benne tartanák őket, és mivel Isten szava nem rombolható meg (nem változtatható meg lényegesen), ezért ezeknek a tanoknak és az apokrifeknek igaznak kell lenniük.

Ellenérv: Az apokrifek a Biblia kiegészítései voltak, nem pedig a Biblia meghamisításai. Az apokrifek különbségét mindig is ismerték. Isten szavának maradandósága azt jelenti, hogy az Ő igazsága mindig jelen lesz; a szektások pedig folyamatosan hamis másolatokat készítenek a Bibliáról.

Összegzés: Amikor az egyház megszólal, a gondolkodásnak vége. Mivel mind a katolikus, mind az ortodox egyház szerint különböző apokrif könyvek szentírásnak minősülnek, kik vagyunk mi, hogy saját véleményünkkel megkérdőjelezzük az Igaz Egyházat?

K: Melyik korai egyházi írók idézték melyik apokrif könyveket?

V: Íme egy lista arról, amit találtam.

Cr 1. Kelemen (Rómából) (16 oldal) Kr. u. 96–98

Ba Barnabás levele (13 oldal) Kr. u. 70–130 körül

Pa Papias, János tanítványa (3 oldal) Kr. u. 110–113

Ig Ignatius (21 oldal) kb. 110–117

Di Didaché (6 oldal) kb. 60–120 után

Dg Diognetushoz írt levél (6 oldal) kb. 130–200

Po Polikárp, János tanítványa (4 oldal) kb. 150-ben

JM Justinus vértanú (119 oldal) kb. 138–165

He Hermas pásztora (47 oldal) Kr. u. 115–155 körül

Th Theophilus [Antiochia] (33 oldal) Kr. u. 168–181/188

M Melito Sardisból (11 oldal) Kr. u. 170–177

Ae Athenagoras (34 oldal) kb. 177-ben

Ir Irenaeus of Lyons (264 oldal) Kr. u. 182–188

Te Tertullianus [Róma] (854 oldal) Kr. u. 198–220

CA Alexandriai Kelemen (424 oldal) Kr. u. 193–217/220

Hi Hippolytus (233 oldal) Kr. u. 225–235/6

Vagy Origenész (622 oldal) Kr. u. 230–254

JA Julius Africanus [név szerint Nehémiás, Dániel, utalás Ex] Kr. u. 232–245

Nv Novatian (39 oldal) Kr. u. 250–257

an Értekezés Novatianus ellen (7 oldal) Kr. u. 255 körül

és Értekezés az újrakeresztelésről (11 oldal)

Vö. Cyprianus és társai (270 oldal) kb. 246–258

W = Név szerint vagy szerző szerint említett könyvek vagy idézetek

G = Isten szavaiként említve + idézve

B = Szentírásként említve vagy idézve + „így van megírva”

m = vegyes

Q = 1 vagy több vers idézete. ½ = fél vers idézete

A = Utalás. – = nincs hivatkozás X = kizárva

K: Pontosan mely apokrif könyveket idézte Cyprianus?

V: Cyprianus i. sz. 246 körülől 258-ban bekövetkezett vértanúságáig Karthágó püspöke volt. Cyprianus idézeteiben szinte mindig megadja az idézet forrásának címét. A 12. értekezés 3. könyvében (a megadott fejezetekben) idéz a „Makkabeusokból” (az 1. és 2. Makkabeusokból) (4, 15, 53), az Ekkleziasztikusból (6,12,20,35,51,61,96,109,110), a Tóbiásból (62), a Dániel-könyv kiegészítéseiből (20) és a Salamon bölcsességéből (15,56,59). Csak a 12. értekezésben Ciprián a Márk-evangélium, a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél, a Filemon-levél, a Zsidókhoz írt levél, a Jakab-levél, a 2. és 3. János-levél, valamint a Júdás-levél kivételével az Újszövetség minden egyes könyvét közvetlenül idézte.

K: Miért állítják egyesek, hogy az apokrifek nem tartoznak a Bibliába?

V: Legalább hat ok van erre.

1. Az Újszövetségben körülbelül 260 ószövetségi idézet és körülbelül 370 utalás található, de az apokrifekből egyetlen idézet sincs. (Az Újszövetség azonban idéz görög költőket és pszeudepigráfákat.) Így, kizárólag az idézetek alapján a görög költőknek több bizonyítékuk lenne arra, hogy szentírásnak számítanak, mint az apokrifeknek. Mindenki elfogadná az apokrifeket szentírásként, ha Jézus azt mondaná. Ő azonban soha nem mondta.

Ellenérv: Az Újszövetség az Eszter, a Prédikátor és a Salamon éneke könyvekből sem idéz.

2. A zsidó tanács Jamniában, Kr. u. 90-ben kizárta az apokrifeket. Jézus soha nem bírálta a farizeusokat azért, mert nem hittek az apokrifekben.

Ellenérv: Jamniában zsidók, nem pedig keresztények gyűltek össze.

3. A középkor és a reformáció számos kereszténye szintén nem hitte, hogy az apokrifek szentírásnak minősülnek. Közéjük tartoznak: Nagy Gergely pápa (1 Makkabeus), Cajetan bíboros (1469–1534), a katolikus teológia egyik legjelentősebb alakja, John Wycliffe, Kálvin János, Luther Márton és Zwingli Ulrich. Ha az apokrifek szentírásnak minősülnek, akkor mindannyian tévedtek ebben a kérdésben.

Ellenérv: Zwingli nem fogadta el a Jelenések könyvét szentírásként. Jakab levelének tanbeli értékét (nem pedig kánonikus jellegét) összehasonlítva Luther így szólt: „…ezek azok a könyvek, amelyek megmutatják neked Krisztust, és mindent megtanítanak, amit tudnod kell és ami áldás számodra, még akkor is, ha soha nem látnál vagy hallanál más tanító könyvet. Ezért Szent Jakab levele ezekhez képest tökéletes szalmalevél, mert nincs benne semmi evangéliumi jellegű.”

4. A Dániel könyvéhez hozzáadott Susanna-történet két szójátékon alapszik. A „tölgyfa” és a „kettévág” szavak hangzásukban hasonlóak, és a „széttép” és a „masztikafa” szavak is hasonlóan hangzanak. A szavak azonban csak görögül hangzanak hasonlóan, héberül viszont NEM. Ezért ezt görög anyanyelvűek írták, a zsidók pedig csak évszázadokkal Dániel halála után kezdtek el görögül beszélni. Julius Africanus (kb. 240-ben) eleinte azt hitte, hogy az apokrifek Isten Igéje. Aztán észrevette ezt, és megváltoztatta a véleményét, erről levelet is írt Origenesnek.

Ellenérv: Nem tudjuk, mi az a „holm-fa” vagy a „mastich-fa”, és talán a görögül beszélők sem ismernék fel ezeket. Lehet, hogy a fordítók inkább szójátékokként hagyták meg a neveket, ahelyett, hogy olyan fák nevét használták volna, amelyeket a görögök egyébként sem ismernének fel.

5. Az apokrifek olyan dolgokat tanítanak Isten Igéjeként, amelyek sehol máshol nem találhatók meg. Például:

Egy Uriel nevű angyal a 2. Esdrásban

Az alamizsnálkodás megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Tóbit 12:9 és Tóbit 14:12.

Egy jó lélek jutott Salamon sorsára. Bölcsesség 8:19–20

A test terhet jelent a lélek számára. Bölcsesség 9:15

Aki tiszteli apját, az engeszteli bűneit. Sirach 3:3

Isten nem volt tudatlan arról, hogy egyesek eredete gonosz volt. Bölcsesség 12:10

Ezért adott Isten nekik esélyt a bűnbánatra, amit azonban nem ragadtak meg.

„Senkinek sem adott [Isten] hatalmat, hogy hirdesse cselekedeteit; …” Sirach 18:4

Soha ne csalj (Sirach 7:13) – szemben azzal, hogy Istenért megtéveszd az embereket (Judith 9:10, 13).

Válj el a feleségedtől, ha nem engedelmeskedik neked. Sirach 25:26

„Mert a ruhákból jön a moly, a nőből pedig a nő gonoszsága. Jobb a férfi gonoszsága, mint a jót cselekvő nőé; és a nő az, aki szégyent és gyalázatot hoz.” Sirach 42:13-14

„A bor olyan az embernek, mint az élet, ha mértékkel iszod. Mi az élet annak az embernek, akinek nincs bora? Azért teremtették, hogy az embereket örömmel töltsön el.” Sirach 31:27

„Kényeztesd a gyermeket, és megijeszt téged; játssz vele, és bánatot okoz neked.” Sirach 30:9

„Beszélj, te, aki idősebb vagy, mert illik, hogy te szólj, de pontos ismerettel, és ne szakítsd meg a zenét.” Sirach 32:3

„Fiam, ne élj koldus életet; jobb meghalni, mint koldulni.” (és így tovább) Sirach 40:28-30.

Jeremiás, bár már meghalt, imádkozik a zsidókért. 2 Makkabeusok 15:12-16

Imádkoznunk kell a halottakért. 2 Makkabeusok 12:44

Jeremiás elvitte a sátort és a ládát egy hegyi barlangba, ahonnan Mózes látta Kánaánt. 2 Makkabeusok 2:1-16

Pénzgyűjtést szerveztek, és azt Jeruzsálembe küldték bűnért való áldozatként azok bűneiért, akik meghaltak. 2 Makkabeusok 12:39-46

Megmentett halottak, akiket azonban meg kell szabadítani bűneiktől (purgatórium?). 2 Makkabeusok 12:42, 46

Ellenérv: Egy katolikus azt mondhatná, hogy minden kereszténynek hinnie kell ezekben.

6. Mivel Isten Igéje igaz, az apokrifek pedig a következő bizonyítható hamis állításokat tartalmazzák, az apokrifek nem Isten tévedhetetlen szava.

Tóbiás (=Tobit) varázslatot használt (egy hal szívét, máját és epéjét), hogy elűzze a démont. A Biblia azt mondja, hogy nem szabad varázslatot használnunk. Isten egyik angyala hazudik, és azt állítja, hogy ő Azáriás, Ananiás fia.

(a) A Tobit 1:4–5, 1:11–13 és 14:1–3 szerint Tobit tanúja volt az északi törzsek lázadásának (Kr. e. 931), és Naftalival együtt Ninivébe száműzték (Kr. e. 740), pedig mindössze 102 évet élt.

(b) A Tóbit 1:14 szerint Rages városa Média része volt, és soha nem tartozott az Asszír Birodalomhoz.

(c) A Tóbit 6:1 szerint Ninivéből a Tigris folyóhoz mentek, majd onnan keletre, Ragesbe (Ragae). Ninive a Tigris folyó partján fekszik, így nem kellett a folyóhoz menniük ahhoz, hogy keletre induljanak.

(d) Nem Nabukodonozor és Ahasvérus pusztította el Ninivét, hanem Nabopolassar, a babiloni, és Kjakszarész, a méd, pusztították el i. e. 612-ben (Tóbit 14:15).

(e) Sennacherib nem Salmanassar fia volt, hanem II. Sargoné (Tóbit 1:15).

A „Bel és a sárkány” (a Dániel-könyvhöz hozzáadott rész) megemlíti a kortárs Habakuk prófétát Júdeában. Habakuk azonban évtizedekkel korábban élt.

Judit: Nem világos, hol írták a Judit-könyvet. A könyvben legalább tizennégy hiba található, amelyek az asszír, babiloni és perzsa népekre és földrajzra vonatkozó téves állításokat tartalmaznak, sőt, Izrael földrajzával kapcsolatban is súlyos hibák találhatók benne.

(a) Nabukodonozor Babilon királya volt, nem Niniveé.

(b) Nem az asszírok, hanem a babiloniak királya volt.

(c) Soha nem fosztotta ki Ekbatánát vagy Ragaét.

(d) Az asszírok és a babiloniak nem támaszkodtak elsősorban a lovasságukra.

(e) A babiloni és asszír uralkodók azt akarták, hogy az emberek az isteneiket imádják, de nem magukat (ellentétben a későbbi rómaiakkal és perzsákkal).

(f) A zsidók az asszírok vagy a babiloniak idején még nem tértek vissza a száműzetésből.

(g) A moabiták és az ammoniták Lót leszármazottai voltak; nem kánaániták.

(h) Holofernes tábornok és hatalmas palesztinai hadjárata ismeretlen a történelem és a régészet számára.

(i) Senki sem talált még soha olyan, tornyokkal rendelkező várost, amelyet Betuliának hívtak volna, az Esdraelon-síkságon Dothan közelében, és amely képes lett volna ellenállni 132 000 katonának.

(j) Balbaimot soha nem találták meg.

(k) Cyamont sem találták meg soha.

Még a katolikus Új Jeruzsálemi Biblia is azt írja bevezetőjében: „Különösen a Júdit-könyv mutat unalmas közömbösséget a történelem és a földrajz iránt.”

Az Eszter-könyv kiegészítései: (a) Mordokait Nebukadneccar fogságba ejtette (Kr. e. 597-ben), mégis Artaxerxes udvarában tartózkodott a király uralkodásának 2. évében (~130 évvel később). Ez ellentmond az Eszter-könyv rendes részének.

(b) Hámán agagita volt (Eszter 3:1), nem pedig macedón (az Eszter-könyv kiegészítései 16:10).

Sirach: (a) Ne emlékezz a halottakra (Sirach 38:21–23) szemben azzal, hogy imádkozz a halottakért (2 Makkabeusok 12:44).

Baruch: (a) Baruch valójában nem volt Babilonban. Baruch 1:1-2 szemben Jeremiás 43:5-7-tel.

(b) A Baruch 6:2 szerint a zsidók 7 nemzedéken át szolgálnák Babilont. A Jeremiás 25:11 és 29:10 szerint 70 évig.

Dániel-könyv kiegészítései: (a) A babiloniak valószínűleg nem imádtak és nem etettek egy élő, dinoszauruszszerű lényt. (Dániel-könyv kiegészítései 14:23–27)

1. és 2. Makkabeusok: (a) A 2. Makkabeusok 8:20 szerint 8 000 zsidó és 4 000 macedón nem pusztította el a 120 000 galatát Babilóniában.

(b) Kisebb történelmi eltérések az 1. és a 2. Makkabeusok könyve között.

Ellenérv: Még a Katolikus Enciklopédia is elismeri, hogy részletekben hibák vannak benne.

Következtetés: A Sirach (előszó) és a 2. Makkabeusok (2:23–32; 15:38–39) írói jelzik, hogy nem voltak ihletettek.

Ellenérv: Lehet, hogy egy író nem tudta, hogy ihletett volt.

Következtetés: Amikor az emberi nézőpont és Isten igazsága között kell választanunk, Istent követjük. Mi, akik együtt alkotjuk az Igaz Egyházat, nem szabad abbahagynunk Isten igazságának felismerését és követését.