< Bibliai kérdés a Jób könyvéből

K: Mikor íródott ez a könyv?

A tudósok nem biztosak benne, ezért próbáljuk összerakni a nyomokat.

A korszakon kívül: A Jób könyvében a gazdagságot állatállományban mérték, nem pénzben vagy aranyban. A Közel-Keleten az embereknek körülbelül i. e. 500-ig nem voltak érméik; ezeket főként a perzsák hozták be, akik a lüdiaiaktól tanulták meg. Ezékiel 14:14 említi Jóbot, és Ézsaiás 19:5 szinte megegyezik Jób 14:11-vel; ha Ézsaiás ezt a gondolatot Jóbtól vette át, akkor nyilvánvalóan a Jób-könyvet Ézsaiás és Ezékiel előtt (vagy jóval előttük) kellett megírni.

Ennek előzményei: Mivel Jób Isten embere volt, felmerül a kérdés, hogy miért nincs sehol még a legcsekélyebb utalás sem Mózes törvényére – hacsak nem azért, mert ezt még azelőtt írták, hogy az izraeliták beléptek volna az Ígéret Földjére, és a nem zsidók még nem ismerhették Mózes törvényét.

Ezt követően: a Jób könyvében Bildád suhita, Elifáz pedig temánita volt. Suha Ábrahám és Ketúra fia volt (Mózes első könyve 25:2). Teman Ézsau unokája volt (Mózes első könyve 36:11, 15, 42; Az első krónikák 1:36, 45, 53). Így tehát a szöveg jóval Jákób és Ézsau ideje után íródott. Jób stílusa „klasszikus héber”, ami azt jelentené, hogy keletkezése i. e. 1500 utánra tehető. Jób 1–2; 12:9; 38; 40 és 42 azonban Istent Jahvénak nevezi, így a mű valószínűleg azután íródott, hogy Isten kinyilatkoztatta ezt a nevet Mózesnek, azaz i. e. 1447 után.

Következtetés: Nem tudjuk biztosan, de a legvalószínűbb, hogy Jób i. e. 1800–1447 között élt, vagyis amikor az izraeliták Egyiptomban voltak, vagy a pusztában vándoroltak.

K: Mi a Jób-könyv vázlatos felépítése?

V: Íme egy egyszerű vázlat, amely bemutatja a szerkezetet. A fejezetek zárójelben szerepelnek.

Bevezetés (1–2)

Jób (3)

Három ciklus:

Elifáz (4–5) Elifáz (15) Elifáz (22)

Jób (6–7) Jób (16–17) Jób (23–24)

Bildád (8) Bildád (18) Bildád (25)

Jób (9–10) Jób (19) Jób (26–27:12)

Zofár (11) Zofár (20) ? (27:13–23)

Jób (12–14) Jób (21) Jób (28–31)

Elihu (32–37)

Az Úr (38–41)

Jób (42)

Egyesek szerint Jób 27:13–23-ban Zofár szólal meg, mások szerint viszont Jób.

K: Jób könyve az ókori sumér és babiloni legendákból származik?

V: Erre nincs bizonyíték, mivel a hasonlóság nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyik a másikból merített. Éppen ellenkezőleg, meglepő lenne, ha nem lennének más irodalmi művek, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. Két mezopotámiai mű is foglalkozik a szenvedés problémájával.

Az „Dicsérem a bölcsesség Urát” című akkád művet néha „babiloni Jóbnak” is nevezik.

Az „Emberi nyomorúság párbeszéde” (más néven „Babilóniai teodicea”) azt a kérdést veti fel, hogy miért létezik egyáltalán a szenvedés, míg Jób azt kérdezi, hogy ő miért szenved. Az „Emberi nyomorúság párbeszéde” azzal válaszol, hogy az istenek tették gonoszsá az embereket. A Jób-könyv erre úgy válaszol, hogy ez nem Jób bűne miatt van. Inkább arról van szó, hogy Isten annyira nagyobb nálunk, hogy néha olyan okai vannak – amelyeket mi nem láthatunk –, amiért megengedi, hogy engedelmes szolgái szenvedjenek. Jób konkrét esetében Jób bizonyított hűsége dicsőséget hozott Istennek.

A modern korban C. S. Lewis „A fájdalom problémája” című könyve nagyon éleslátó.

K: Jób valódi, történelmi személy volt?

V: Természetesen. Jób maga is erre utal; az Ezékiel 14:14,20 is igaz emberként említi Jóbot, Dániel és Noé mellett. A Jakab 5:11 szintén személyként említi Jóbot. Nincs bizonyíték, amely az ellenkezőjét jelentené. A Jób 1. fejezete ugyanolyan tárgyilagosan mutatja be Jóbot, ahogyan az 1. Sámuel Elkána-t, Lukács pedig Zakariást.

K: Jób zsidó, izraelita vagy pogány volt?

V: Jób valószínűleg soha nem lehetett zsidó, mert a „zsidó” nép az izraeliták maradéka volt, akik a száműzetés után tértek vissza a földre, Jób könyve pedig nagy valószínűséggel még azelőtt íródott.

Egyesek úgy vélik, hogy Jób izraelita volt, mert a Jób-könyv összesen 23 alkalommal használja az Isten nevét. Azonban két kivételtől eltekintve minden alkalommal a könyv elbeszélője használja az Isten nevét, nem pedig Jób vagy bármelyik barátja.

Egyesek úgy vélik, hogy a Jób-könyv a Biblia legkorábbi könyvei közé tartozhat. Nem tudjuk, mikor íródott a Jób-könyv, de mivel a Jób 1:17 említi a káldeusokat, és a sumérok csak i. e. 1500 körül asszimilálódtak Káldeába, ezért az írásnak azután kellett történnie. (Az izraeliták i. e. 1447 körül hagyták el Egyiptomot.)

Jób nagyon is lehetett izraelita, de nincs okunk ezt az értelmezést előnyben részesíteni, és számos nem izraelita személyt is találtak, akiket Jóbnak hívtak. A Jób-könyv természetesen megemlíthette volna ezt, de hallgat Jób etnikai hátteréről. Talán azért, mert Jób etnikai háttere nem volt fontos.

K: A Jób-könyvben ki más viselte még a Jób és Bildád nevet?

V: W.F. Albright már Mózes ideje előtt is megtalálta az „Iyyob” nevet. A berlini átkírások egy „Iyyob”-ot említenek, mint Damaszkusz közelében élő szíriai herceget. Az „Ayyabum” név a mari szövegekben található meg. Az i. e. 1400–1370 közötti tell el-amarnai levelek Ayabot említik Pella hercegeként. W. F. Albright a Bildad nevet a „Yabil-Dadum” rövidített formájaként azonosította a második évezredből.

K: Mivel a Jób-könyvben a beszélők nézetei eltértek egymástól, hogyan lehetett mindegyikük ihletett?

V: Isten úgy döntött, hogy hitelesen bemutatja nekünk, amit mondtak, anélkül, hogy nézeteiket igazságként fogadta volna el. Valóban, a Jób-könyv végén Isten tévesnek nyilvánította a három barát nézeteit.

K: A Jób-könyvben, ha Isten szeret minket, miért engedi meg, hogy ennyi szenvedés legyen a világon?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A bűnbeesés óta a világ a gonosz uralma alatt áll (1 János 5:19). Ellenség által megszállt területen vagyunk.

2. Ez nem a lehetséges legjobb világ; nem szabad túlságosan kényelembe helyezkednünk itt. A lehetséges legjobb világ az, ahol az embereknek szabadságuk van arra, hogy szeressék Istent, és ott mindenki szeretni fogja Istent. A lehetséges legjobb világ a Mennyország, és ez a folyamat vezet el a lehetséges legjobb világhoz.

3. Ez nem egy igazságos világ, ahol a csecsemők szenvednek, míg egyes gonosz emberek hosszú, jólétben telő életet élnek. Eljön az igazságosság, és az Ítélet Napján Isten mindent helyreállít.

4. Isten örök perspektívája néha eltér a miénktől. Mi a halált végnek tekintjük, a szenvedést pedig rendkívül hosszúnak. Isten viszont ezer évünket csupán egy éjszakai őrszolgálatnak tekinti (Zsoltárok 90:4). Talán nekünk is hosszabb távlatból kellene néznünk a dolgokat, ahogyan Isten teszi.

5. Lehet, hogy nem értjük, miért kell szenvednünk, de a Róma 8:28 azt mondja, hogy Isten minden dolgot – nem csak a jókat – felhasználhat arra, hogy azok javára váljon, akik szeretik Őt. Lehet, hogy nem értjük a szenvedésünket, de Isten megérti, mert Jézus maga is eljött, szenvedett és igazságtalanul megölték, és Ő megérti a fájdalmunkat.

K: A Jób könyvében miért történnek rossz dolgok az istenfélő emberekkel?

V: Néha megérthetjük, miért érik a keresztényeket a csapások. Pál a Galatákhoz írt levél 4:13 szerint először egy betegség miatt hirdette az igét a galatáknak. A 2. Korinthusbeliekhez írt levél 12:7–10 szerint Pálnak valamilyen „tövis” adatott, hogy ne legyen öntelt. Az 1 Korinthus 11:29–32 szerint azokat a keresztényeket, akik könnyedén vették az Úr kehelyét, betegséggel és halállal büntették. Olyan keresztények, mint Pál (2 Timóteus 3:10–12) és János (Jelenések 1:9), az evangéliumért szenvedtek üldözést. Jób megpróbáltatásának része az volt, hogy nem tudta, mi történik vele.

Mégis legtöbbször nem látjuk az okokat, amelyek miatt a jámborok megpróbáltatásokon mennek keresztül. Be kell érnünk azzal, hogy a mennyországig várunk, hogy megismerjük sok dolog okát. Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy a megpróbáltatások kitartást fejlesztik (Jakab 1:2-4). Minden dolog, még a gonosz dolgok is, azok javára működnek együtt, akik Őt szeretik (Róma 8:28).

Jób könyve ezt a kérdést vizsgálja. Jób könyvében található számos finom igazságot átugorva azt mondhatjuk:

1. Bár a Sátán váltotta ki a szenvedést, Isten megengedte azt, és dicsőségére használta fel.

2. Miután ez véget ért, másodlagos eredményként Jób sokkal személyesebb és bensőségesebb módon megismerte Istent.

3. A próbatétel egész ideje alatt Jóbnak fogalma sem volt arról, miért történik mindez. Bizonyos értelemben ez is a próbatétel része volt.

4. Jób három barátja mindenre tudta a választ; sajnos azonban ezek rossz válaszok voltak.

5. A Jóbnak adott válasz nem az volt, hogy „Sátánnak megengedték, hogy megkínozza Jóbot, hogy próbára tegye”. Inkább az volt a válasz, hogy „a földön Isten sokszor nem árulja el nekünk a szenvedés okait”.

Összefoglalva: Isten megengedhet bármit, amit csak akar. Ma sok dolog nincs rendben, de eljön az az idő, az Ítélet Napja, amikor minden helyreáll. A betegség miatti szenvedésről további információkért lásd a Galatákhoz írt levél 4:13-ról szóló fejtegetést.

K: Bart Ehrman így ír: „És ha egyszer az Ószövetséget is belevesszük a képbe, a dolgok teljesen összezavarodnak. … Az Ámosz könyve azt hangsúlyozza, hogy Isten népe azért szenved, mert Isten a bűneikért bünteti őket; a Jób könyve azt hangsúlyozza, hogy az ártatlanok is szenvedhetnek; a Dániel könyve pedig azt jelzi, hogy az ártatlanok valójában szenvedni fognak. Ezek a könyvek mind különbözőek,…” (Jesus, Interrupted, 12. o. Lásd még: Lost Christianities, 117–118. o.)

V: Ehrmannek nyilvánvalóan komoly gondja van a kiegészítő jellegű kijelentésekkel. Ha valaki, például Dániel, egy bizonyos időpontban azért szenved üldöztetést, mert engedelmeskedett Istennek, Ehrmannek nehezen megy elfogadnia, hogy máskor az emberek azért szenvednek, mert Isten megbünteti őket. Ámosz soha nem mondta, hogy az emberek kizárólag bűneik miatt szenvednek; Ámosz a saját korának egy konkrét helyzetéről beszélt. Jób valóban megmutatja, hogy az emberek néha olyan okok miatt szenvednek, amelyek nem kapcsolódnak sem a saját bűneikhez, sem a körülöttük élők bűneihez, Dániel pedig valóban megmutatja, hogy Isten népe néha pontosan azért szenved a hitetlenektől, mert Istent követi. Különböző dolgokat mondanak, de ezek nem összeegyeztethetetlenek. Egy szobor különböző oldalai eltérően néznek ki, de ugyanarról a szoborról van szó. Hasonlóképpen, az igazságnak különböző nézőpontjai vannak attól függően, hogy mire fókuszálunk, de ezek a nézőpontok kiegészítik egymást, nem pedig összeegyeztethetetlenek.

K: A Jób-könyvben miért engedte meg Isten, hogy Jób szenvedjen?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

Mivel minden embernek bűnös természete van (Róma 3:23), egy bukott világban élünk (Róma 8:20–22), a gonosz uralma alatt (1 János 5:19), ezért minden ember ki van téve a szenvedésnek.

Jób nem azért szenvedett, mert elkövetett volna valamilyen konkrét bűnt, és az ember szenvedése nem feltétlenül azért van, mert az a személy bűnösebb, mint mások. Jézus ugyanezt tanította a Lukács 13:4-ben. Valójában Jób megvizsgálta önmagát, és nem talált olyan bűnt, amely igazolná, hogy ő miért kapja ezt a bánásmódot, mások pedig nem (Jób 6:24, 29, 30). Néha a szenvedés Isten fegyelmezése, hogy bűnbánatra bírjon minket, de ebben az esetben nem erről volt szó.

Általánosságban elmondható, hogy míg mi elolvashatjuk a Jób könyvében a szenvedés okait és kimenetelét, Jób nem tehette meg ezt. Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy néha az engedelmes hívők is szenvednek anélkül, hogy tudnák az okát.

Kifejezetten Jób esetében szenvedése dicsőítette Istent azzal, hogy még a remény elvesztése után is bizonyította hűségét. Még egy olyan csekély, halandó hívő is, mint Jób, képes volt szembeszállni a legrosszabbal, amit a Sátán rá tudott zúdítani. Istennek mindig megvannak az okai, és minden ok végső soron vagy a fegyelmezésre, vagy az Ő dicsőítésére vezethető vissza. Gyakran nem ismerjük az okokat abban a pillanatban, de halálunk után meg fogjuk tudni.

Végül Istennek olyan világa lesz, ahol nincs szenvedés és kísértés, mégis mindenki ott szabadon úgy dönt, hogy szereti Őt. Ez az új ég és új föld. Alig várjuk azt az időt, amikor „‚eltöröl minden könnyet a szemükről‘, és nem lesz többé halál, sem gyász, sem sírás, sem fájdalom, mert a korábbi dolgok elmúltak.” (Jelenések 21:4) Jöjj el, Uram Jézus!

K: A Jób 1:1-ben, a Jób 1:8-ban és a Jób 2:3-ban hogyan lehetett Jób igaz, hiszen a Róma 3:10 szerint senki sem igaz?

V: Jób istenfélő ember volt. Ezek a versek nem állítják, hogy Jób bűntelenül tökéletes volt, de Jób szorgalmasan engedelmeskedett Istennek, és azt mondta, hogy megbánja mindazt, amit rosszul tett.

K: Röviden, a Jób 1:1-ben hol volt Uz?

V: Úz Áram fia volt a Mózes első könyve 10:23 és az 1. Krónikák 1:17 szerint. Az arameusok Szíriában, egy Ussai nevű körzetben éltek. A dolgot bonyolítja, hogy Ézsau arab neve „Uz”, és volt egy másik Uz is, aki az 1 Krónikák 1:42 szerint Edomtól származott. A Jeremiás 25:20 említi Uzt, a Siralmak 4:21 szerint pedig Edom lakott Uzban.

Hasonlóképpen felmerül a kérdés, hogy vajon a világ más részein élő embereket nem zavarja-e, hogy létezik egy Washington állam és egy Washington, D.C. Az amerikaiak számára ez nem okoz zavart, és valószínűleg a Biblia írói számára sem jelentett zavart, hogy két Uz nevű terület létezett.

K: A Jób 1:2-ben mi a jelentősége a hét fiúnak és a három leánynak?

V: Három lehetőség van:

1. Lehet, hogy egyszerűen csak ennyi volt a tényleges szám.

2. Ezek a számok más szakaszokban a tökéletességet és a teljességet jelképezik, és itt is csak ezt tükrözhetik.

3. Lehet, hogy mindkettő igaz. Isten azért tette bele ezeket a számokat, hogy a tökéletességet és a teljességet jelképezzék, és Isten úgy működött a történelemben, hogy ezek a számok a valóságban is így legyenek.

K: A Jób 1:5-ben a zsidóknak is áldozatot kellett volna hozniuk másokért, ahogyan Jób tette?

V: Nem, mert az Ószövetség soha nem parancsolta ezt. Ráadásul a Biblia azt mutatja, hogy egy (bűnbe esett) ember nem tud engesztelést hozni egy másik emberért. Mellékesen megjegyezzük, hogy a Bibliában semmi nem utal arra, hogy Jób izraelita lett volna.

K: A Jób 1:5-ben az, hogy Jób áldozatot mutatott be gyermekeiért, alátámasztja-e a római katolikus búcsú-tanítást, ahogyan azt egy katolikus író (Ludwig Ott) állította?

V: Nem. A búcsúkról szóló katolikus tanítás szerint egy személy bizonyos cselekedettel – például pénz befizetésével az egyháznak – eltörölheti a tisztítótűzben járó büntetést akár saját bűneiért, akár egy már elhunyt másik katolikus bűneiért.

Nincs szó olyan „érdemkincsről”, amelyből egy elhunyt szent segíthetne valakinek a földön.

Még életben voltak: Jób gyermekei még életben voltak.

A Biblia nem írja elő: Bár Jób szándékai jók voltak, a Bibliában nincs semmi, ami azt mondaná, hogy Isten ezt akarta tőlünk, sem az Ószövetség, sem az Újszövetség idején. Semmi nem utal arra, hogy Isten elfogadta volna Jób áldozatát bárki másért, csak Jóbért.

Jób könyvében, sőt a Biblia más részein sem esik szó a tisztítótűzről.

Ennek a szakasznak az a célja, hogy megmutassa, milyen igaz volt Jób, nem pedig az, hogy új tanítást vezessen be (amelyet a Bibliában senki más nem követett).

K: A Jób 1:6-ban kik voltak itt az Isten fiai?

V: Ezek angyalok voltak, mind jó angyalok, mind bukott démonok.

K: A Jób 1:6-ban miért engedték meg Sátánnak, hogy Isten elé járuljon, míg mi nem járulhatunk közvetlenül az Ő elé?

V: Bár a Biblia nem mondja meg, néhány megfigyelést tehetünk ezzel kapcsolatban.

a) Isten mindenütt jelen van (Zsoltárok 139:7–12; Jeremiás 23:24).

b) Istennek van egy különleges, helyhez kötött jelenléte is a mennyei trónteremben, amint azt a Jelenések 4. fejezete mutatja.

c) A Sátán a Zakariás 3:1-ben is megjelent Isten előtt, hogy megpróbálja vád alá helyezni a főpapot. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 238–239. oldalán az áll, hogy ez arra utal, a Sátánnak alkalmanként hozzáférése van a menny legalább egy részéhez, hogy vádakat emeljen.

d) A Jób 1:6 nem határozza meg, milyen értelemben jelent meg Sátán Isten előtt, de a Jób 1:6 arra utal, hogy Sátán egy olyan csoportban volt, ahová nem tartozott.

K: A Jób 1:6-ban Jóbot „bábként” használták-e Isten és az ördög közötti „sakkjátékban”?

V: Jób sem báb volt, sem pedig kivételes eset. Jób életével dicsőítette Istent; most pedig erős ellenállás ellenére is életével fogja dicsőíteni Istent. Mi is azért létezünk, hogy Istent szolgáljuk és dicsőítsük, még az ellenállás ellenére is, amellyel szembesülünk. Lehet, hogy szenvedünk ebben az életben, de a szenvedéseink elenyészőek a menny gazdagságához képest (1 Péter 1:6-7; 1 Korinthus 2:9-10), amelyben örökké részesülni fogunk Istennel.

K: A Jób 1:9–12-ben pontosan mi volt a Sátán vádja Jób ellen?

V: A Sátán nem tagadhatta, hogy Jób igaz ember volt, ezért ezt nem hozta fel. Inkább Jób indítékait vonta kétségbe, azt állítva, hogy csak a saját haszna miatt szolgálta Istent.

K: A Jób 1:11-ben az itt szereplő héber szót „áldásnak” vagy „átoknak” kell fordítani?

V: A szó itt jelenthet „áldást” is, mint egy búcsúáldás. Angolul azt mondjuk, hogy „good-bye”, ami a „God be with you” (Isten legyen veled) kifejezés rövidítése. Mind itt, mind a Zsoltárok 10:3-ban a szónak ironikus értelme van. Így a Jób 1:11-et így fordíthatjuk: „… és búcsút mond majd az arcodba.” Hasonlóképpen a Zsoltárok 10:3-at így fordíthatjuk: „… búcsút mondj, és tagadd meg az Urat.”

K: A Jób 1:13–19; 2:7 versekben miért gyűlölte Sátán annyira Jóbot?

V: A Sátán azt gyűlölte, hogy Jób dicsőítette Istent. Ezen kívül a Sátán egyáltalán nem törődött Jóbbal, csupán azzal, hogy hiteltelenné tegye Istent és az egyik Isten szolgájának tanúságtételét.

K: A Jób 1:14–20-ban hogyan érezné magát egy keresztény, ha önfeláldozóan szolgálná Istent (Jób 1:5), és mégis csapás érné?

V: Néhány keresztény úgy reagálna, mint Jób a Jób 1:20–22-ben: szomorúak lennének, de ezt a szomorúságot Isten dicsőítésére használnák fel. Mások, akik talán csak a jelen életben kapott áldásokért szolgálják Istent, elfordulhatnának Istentől. Pontosan ez a Sátán kihívása. Sátán Isten előtt azzal vádolta Jóbot, hogy ő a második típusba tartozik, és ez a próba megmutatta volna, milyen hívő is volt valójában Jób. Mindezek ellenére Jób nem vétkezett sem gondolataiban, sem hozzáállásában – legalábbis egyelőre még nem.

Ha az életedben csapás ért, miközben hűségesen szolgáltad Istent, talán te is hasonló próbatétel előtt állsz, bár talán nem olyan súlyos. Felhasználod-e az igazságtalanságot és a bánatot arra, hogy mégis imádd Istent, még nagyobb mértékben, mint korábban, vagy kétségbeesel?

K: A Jób 1:15-ben kik voltak a szabeusok?

V: Lehet, hogy ugyanazok a népek voltak, akiket a Jóel 3:8-ban említenek, és akik a mai Jemen területén, az Arab-félsziget délnyugati részén éltek. Valószínűbb azonban, hogy azok a népek voltak, akiket az asszírok „Saba”-nak neveztek, és akik Észak-Arábiában éltek. Természetesen az észak-arábiai szabéusok is rokonságban állhattak a délnyugat-arábiai szabéusokkal.

K: A Jób 1:16-ban mi volt az Isten tüze?

V: Villám. Ez valószínűleg egy köznyelvi kifejezés volt, amellyel olyan tűzre utaltak, amely nem ezen a földön keletkezett. Más szóval, a villám az égből csapott le.

K: A Jób 1:20–21 a reinkarnációt tanítja?

V: Nem. Néha a New Age-hívők olyan bibliai verseket vesznek elő, amelyek a túlvilágról vagy a feltámadásról szólnak, és mivel a vers a túlvilágról szól, azt gondolják, hogy ez feltétlenül a reinkarnációval járó túlvilágot jelenti. Ez a vers azonban nem is a túlvilágról szól. Jób inkább egyszerűen csak megállapítja, hogy semmivel (meztelenül) jött erre a világra, és semmivel fogja elhagyni is. Valójában Jób a Jób 10:21-ben úgy beszél a halálról, mint ami után „soha többé nem tér vissza”.

K: A Jób 1:22-ben mi a pontos jelentése a „rossz cselekedetnek” fordított héber tiplah szónak?

V: A szó az „ízléstelen” jelentéssel kapcsolódik össze. Egy rokon szót a Siralmak 2:14-ben „értéktelennek” fordítanak. Jób ekkoriban úgy hitte, hogy Istennek magasabb célja van azzal, ami történik, ezért nem vádolta Istent azzal, hogy bármi értéktelent vagy céltalan dolgot tett volna.

K: A Jób 1:22-ben hogyan vádolják egyesek Istent vétkével?

V: Néhányan különböző okokból kifejezetten azt mondják, hogy „Isten igazságtalan”. Néhány vallásos ember szerint Isten igazságos, de igazságossága felfoghatatlan. Ebben van némi igazság, mivel Isten igazságossága és szeretete meghaladja teljes megértésünket. Azonban azt mondani, hogy mivel Isten végtelen, nem érthetjük meg, mi is Isten igazságossága, és nincs értelme megpróbálni, olyan, mintha azt mondanánk, hogy mivel Isten szeretete végtelen, nem érthetjük meg, mi is Isten szeretete, és nincs értelme megpróbálni.

Vannak, akik azért tartják Istent igazságtalannak, mert látják, hogy a gonoszok büntetése nem azonnal következik be. Mások éppen ellenkező okból tartják Istent igazságtalannak: az istenfélők nem mindig részesülnek jó dolgokban. Megint mások azért tartják Istent igazságtalannak, mert az igazak nem mindig kapnak jobb dolgokat, mint a gonoszok – legalábbis ebben az életben. Megérthetjük, amit Isten az igazságról kinyilatkoztatott, de hit által kell bízni Istenben, hogy az igazság el fog jönni.

K: A Jób 2:3-ban hogyan lépett fel Isten Jób ellen?

V: Isten jelentős módon lépett fel azzal, hogy részben visszavonta Jób védelmét.

K: A Jób 2:3-ban és a Jób 1:8-ban hogyan lehet egy földi ember „feddhetetlen és igaz”, annak ellenére, hogy vétkeztünk?

V: Isten itt nem a bűntelen tökéletességről beszélt. Jób azonban hűségesen követte Istent, és bár senki sem mentes a bűntől, Jób feddhetetlensége nagyon tetszett Istennek. Noha az embereknek bűnös természetük van (Jézus kivételével), az ember ebben az életben mentes lehet a krónikus, tartós bűntől, és megbánhatja az általa elkövetett szándékos bűnt. Nem arról van szó, hogy az ember elérhetne egy olyan állapotot ezen a földön, ahol többé nem vétkezne (sem szándékosan, sem akaratlanul), hanem arról, hogy ha tudatára ébred a bűnnek, gyorsan bűnbánatot fog gyakorolni.

K: Miért mondta a Sátán a Jób 2:4-ben, hogy „bőrért bőr”?

V: Sátán azt állította, hogy minden ember bármit megtenne, hogy megőrizze a bőrét. Sátán arra utalt, hogy Jób elfogadná szolgáinak és gyermekeinek halálát, de nem fogadná el, ha saját egészsége sérülne. Jób azonban bebizonyította, hogy Sátán tévedett. Mellékesen megjegyezzük, hogy egy bőrgyógyász egyszer idézte ezt egy írásában, hogy alátámassza: a Biblia tanítja, milyen fontos a bőr. A baj az, hogy amikor ezt a verset (a KJV-ben) idézte, nem idézte az első három szót, és amikor nem idézzük egy vers vagy mondat elejét, három pontot (…) kell tenni, amit ő nem tett meg. A hiányzó szavak a következők voltak: „És a Sátán így felelt”.

K: A Jób 2:7-ben pontosan milyen betegségben szenvedett Jób?

V: A Szentírás nem határozza meg pontosan, de többféle lehetőség is szóba jöhet. Lehetséges, hogy lepráról volt szó; azonban a leprát már ismerték, és annak is nevezték (2 Krónikák 26:16–20), itt viszont nem leprának nevezték. A kelésekre utaló héber szót az Egyiptomra zúduló csapások egyikeként is használták a 2Mózes 9:8-11-ben és a 5Mózes 28:27-ben, valamint Hiskia betegségének leírásában a 2Királyok 20:7-ben. Lehetett elefantiázis is, amelynek során nagy, jóindulatú daganatok boríthatják be az egész testet. Ez szörnyű külsőt kölcsönöz az érintettnek, mások el akarják kerülni őket, és nincs gyógymódja.

Lehetett volna más bőrbetegség is, például a pemphigus foliaceus. Ennek tünetei a sebek (Jób 2:7), viszketés (Jób 2:8), az arcbőr elváltozásai (Jób 2:7, 12); étvágytalanság (Jób 3:24), erővesztés (Jób 6:11); férgek a kelésekben (Jób 7:5), nedves sebek (Jób 7:5), légzési nehézségek (Jób 9:18), sötét karikák a szem alatt (Jób 16:16); rossz lehelet (Jób 19:17), súlycsökkenés (Jób 19:20; 33:21), megfeketedett és hámló bőr (Jób 30:30), valamint láz (Jób 30:30).

Könnyű volt stafylokokk-fertőzést is kapni, amelyet antibiotikumok nélkül nehéz kezelni, és végül halálos kimenetelű.

Mindazonáltal Jób valószínűleg cserépdarabokkal kapargálta a bőrét, hogy enyhítse a viszketést, és megpróbálja eltávolítani a gennyet. Lehet, hogy valaki azért akart hamura ülni, nem csupán gyász céljából, hanem azért is, mert a frissen égetett hamu steril volt, és csökkentette a fertőzés esélyét. Bár a könyv későbbi részében megjelenő társai talán téves úton jártak, mégis el kell ismerni, hogy hajlandóak voltak a rettenetesen kinéző barátjuk közelében lenni. Sírni kezdtek, amikor meglátták, milyen rosszul néz ki Jób, de mégis odajöttek, és leültek mellé.

K: A Jób 2:8-ban miért ülne valaki, akinek a bőre tele van sebekkel, hamuba?

V: Ennek a szokásnak valójában van értelme. A friss (de hideg) hamu az egyik legsterilebb hely, ahol egy ember leülhet.

K: A Jób 2:9–10-ben miért nem ölte meg a Sátán Jób feleségét és gyermekeit is?

V: Lehet, hogy a Sátán észrevette a nő hozzáállását, és rájött, hogy hasznos eszköz lehet, hiszen Jóbhoz közel álló személyként képes lenne megkísérteni őt. A Sátán őt használta fel a kétségbeesésre irányuló hatodik kísértésként. Erről János Aranyszájú is említést tett.

K: Miért mondta Jób felesége a Jób 2:9-ben: „Átkozd meg Istent, és halj meg!”?

V: Jób és felesége egyaránt zavarba jöttek attól, ami vele, vagyonával és gyermekeivel történt. Ahogy Jób is látta, ez egy kétségbeesett nő gonosz kijelentése volt. Úgy is értelmezhető, mint öngyilkosságra való buzdítás. A héber nyelvben számos szó létezik a bolondokra, és ez a szó a megrögzött bolondra utal, mint például a Zsoltárok 14:1-ben. Pontosan azt kérte Jóbtól, amit a Sátán Istennek mondott, hogy Jób meg fog tenni. Talán szerette Jóbot, és inkább látta volna meghalni, mint hogy mindezt átélje. Ne feledjük, hogy bár Isten próbára tette Jóbot, Jób feleségének is tíz gyermekét temették el. Bizonyos értelemben ez Jób feleségének is próbatétel volt, és ő teljesen elbukott. Gyermekeik halála nem azt jelentette, hogy Jób felesége rosszabb lett volna, mint más feleségek, hanem azt, hogy az életben egyenlőtlen következmények érhetik az embereket.

K: A Jób 2:10-ben mit jelent itt a „gonosz” szó?

V: Ez nem erkölcsi gonoszságot jelent, hanem fizikai csapást. Ezt „bajnak” vagy „szerencsétlenségnek” is le lehet fordítani.

K: A Jób 2:11-ben kik voltak a temániak, a suhíták és a maamátiták/naamátiták?

V: Az első két népet a héber emberek ismerték, bár a mai elhelyezkedésükkel kapcsolatban némi bizonytalanság vagy kétértelműség áll fenn.

Teman egy jól ismert oázis volt Észak-Arábiában. Ez volt az Arab-félsziget egyik legvízben leggazdagabb oázisa. Teman egyben egy edomi város neve is volt, amely bölcseiről volt híres (Jeremiás 49:7,20). Az 1. Krónikák 1:36 szerint Teman az edomi Elifáz leszármazottja volt, így a Jób könyvében szereplő Elifáz nevét valószínűleg őséről kapta.

Sua Midián testvére volt, aki a Mózes első könyve 25:2,6 és az 1 Krónikák 1:32 szerint keleten élt. Emellett az asszír feljegyzések is említik a „Suhu” nevű népet.

A maamathitákról/naamathitákról a Jób 2:11, valamint a Jób 20:1 és 42:9-en kívül nincs más feljegyzés.

A Jób név meglehetősen gyakori volt, amint azt a Tell el-Amarna-levelek (Kr. e. 1400–1370), az egyiptomi átkószövegek, valamint a Mari és Alalakh-i feljegyzések is alátámasztják.

K: A Jób 2:13 szerint mikor a legjobb, ha nem mondunk semmit, amikor valakit vigasztalunk?

V: Lehet, hogy eltelt egy kis idő, mire Jób barátai tudomást szereztek erről, és mindannyian össze tudtak gyűlni, hogy csoportként érkezzenek. Amikor azonban megérkeztek, annyira elborzasztotta őket Jób szenvedése, hogy eleinte nem tudták, mit mondjanak. Általánosságban azonban nem szabad úgy érezni, hogy hevesen ki kell mondani valamit. A legjobb vigasz néha a csendes jelenlét lehet. Szavaidnak hasznosnak és jól megválasztottnak kell lenniük. Nincs szükség arra, hogy sietve bármit is mondj, beleértve azokat a haszontalan dolgokat is, amelyeket később nem lehet visszavonni.

K: A Jób 3:1–7-ben Jób vétkezett-e azzal, hogy átkozta a születésének napját?

V: Jób nem szegte meg azt, amit Isten a törvényben kinyilatkoztatott. Jób nem átkozta Istent, saját magát vagy bárki mást, csupán azt a napot, amikor megszületett. Jeremiás is átkozta a születésének napját a Jeremiás 20:14–18-ban. Ez a hozzáállás azonban sem nekik, sem nekünk nem volt jó, mert Isten a Zsoltárok 139:14-ben azt mondja, hogy félelmetes és csodálatos módon vagyunk megalkotva. Sokan ezt tekintik annak a kiindulópontnak, ahol Jób elkezdett vétkezni. Jób valóban rossz tanácsot ad, amikor azt mondja, hogy a hívő számára a legjobb az lenne, ha soha nem született volna meg, a második legjobb pedig az, ha azonnal meghalna. Jób ekkor elfelejtette, hogy halálunk után Istennél leszünk, bár később eszébe jut ez.

A mai hívők, akárcsak Jób, átélhetnek olyan időszakokat, amikor kételkednek, és megkérdőjelezik Isten jóságát. De mégis hűségesnek kell maradnunk, ahogy Jób is az volt.

K: A Jób 3-ban mik Jób beszédének alapvető jellemzői?

V: Ez egy monológ, amely mintegy Istenhez szól, és Jób szinte egyáltalán nem veszi észre, hogy barátai ott vannak. A beszédek gyakran kedves és udvarias bevezetővel kezdődnek, de ebben a beszédben nincs ilyen.

A depresszióban szenvedő emberek néha úgy érzik, hogy a világ összeomlott körülöttük, és nagyon kicsivé vált, ezért nem veszik könnyen észre a körülöttük lévőket, akik segíteni akarnak nekik.

K: A Jób 3:16–22-ben mit gondolt Jób a túlvilágról?

V: Ez a szakasz azt mutatja, hogy Jóbnak örök perspektívája volt, és hitt a túlvilágban. A halottak nyugalmat találnak (Jób 3:13; 17–19), mivel testük már nem fáradozik. Bármennyire is nyugodtak legyenek Jób és az igazak, a gonoszok a halál után is szenvednek.

Az a vers, amely a legvilágosabban mutatja Jób nézeteit, a Jób 19:26–27. Természetesen olyan fogalmak, mint az ezeréves királyság, a Messiás második eljövetele, az egyház kora stb., Jób korában még nem voltak kinyilatkoztatva a hívőknek.

A korai keresztények úgy értelmezték Jób szavait, hogy azok a feltámadásra utalnak. Római Kelemen így ír: „És ismét Jób mondja: »Te feltámasztod ezt az én testemet, amely mindezeket elszenvedte.«” 1. Kelemen, 26. fejezet, 12. oldal

K: Mit tanít nekünk a Jób 3:16–22 a túlvilágról?

V: Először is, ez a szakasz csupán azt közvetíti, amit Jób gondolt, anélkül, hogy Jób minden szavát igaznak fogadná el. Minden, amit Jób itt mondott, igaz volt, kivéve azt, hogy:

a) a 22. vers csak az istenfélőkre vonatkozik, míg a 17–19. versek mindenkire igazak (a halálban megszabadul az urától stb.), és

b) ellentétben azzal, amiről Jób panaszkodott, büntetés vár azokra, akik elutasítják Istent.

K: A Jób 3:1–26-ban, amikor valaki a hitből és a türelemből a reménytelenségbe és a depresszióba süllyed, tud-e valaha is felépülni?

V: Igen, ahogyan Jób is tette a könyv végén. Annak ellenére, hogy ebben a pillanatban úgy tűnik, Sátán a győzelem küszöbén áll az Istennel folytatott küzdelmében, Jób mégis kitart, bár nem bűn nélkül.

K: A Jób 4:1–5:27-ben mi Elifáz alapvető gondolkodásmódja?

V: Elifáz felismerte, hogy Jób igaz ember volt, aki sokaknak segített. Felmerülhetett azonban a kérdés, hogy Jób vajon azt is gyakorolta-e, amit a Jób 4:4-ben hirdetett. Elifáz érvelése a Jób 4:8-ból fakad: az ember azt aratja, amit vet. Elifáz megpróbál segíteni Jóbnak és megerősíteni szeretett barátját. Elifáz és a többiek számára nagyon fontosnak tűnik, hogy segítsenek Jóbnak felfedezni különleges szenvedésének igazságos okát, mert Elifáz számára Jób szenvedése azt bizonyította, hogy Jób biztosan tett valami rosszat. Elifáz tévesen azt hitte, hogy Isten igazságszolgáltatása mindig azonnali. Ha senkivel sem történik semmi – sem jó, sem rossz –, az egyszerűen csak késleltetett igazságszolgáltatás lenne, de ennél többről van szó. Nemcsak hogy az istentelen emberek gyakran nem szembesülnek azonnal gonoszságuk következményeivel, hanem az is kérdés, miért történnek rossz dolgok az istenfélőkkel, amikor az istentelenek jobban megérdemlik? Így tehát nemcsak Isten igazságszolgáltatása gyakran nem azonnali, hanem az igazságtalan sérelmek is gyakran azonnaliak.

Isten nemcsak a végén fogja kiszolgáltatni igazságosságát, hanem minden olyan igazságtalanságot is helyre fog állítani, amelynek ki vagyunk téve. Jób konkrét esetében ő igazságtalanul szenvedett a Sátán keze által. Nem csupán a szenvedése, hanem az igazságtalan szenvedése dicsőítette Istent.

K: A Jób 4:1–5:27, a Zsoltárok 34:12–16, a Márk 4:24 és a Galata 6:7 alapján nem mindig azt aratja az ember, amit vet?

V: Igen, ezek a versek azt mondják, hogy azt aratod, amit vetettél, de ez nem mindig történik meg azonnal. Ráadásul ezek a versek nem azt mondják, hogy minden, amit aratsz, a vetésednek köszönhető. A 73. zsoltár példát hoz arra, hogy gonosz emberek is meggazdagodnak és boldogulnak.

K: A Jób 4–5-ben hogyan lehet valaki ma olyan, mint Elifáz, aki alapvetően helyes teológiával rendelkezik, de nincs benne együttérzés?

V: Elifáz csak az igazat mondta, de csak az igazság egy részét. Bár ez Jób számára talán könyörtelennek tűnhetett, Elifáz valójában reményt akart adni Jóbnak. Annak ellenére, hogy a dolgok jelenleg rosszul állnak, a Jób 5:17–27-ben Elifáz azt mondja, hogy Isten végül meggyógyíthatja és felépítheti az embert.

K: A Jób 4:7-ben, mivel Elifáz érvelésének egy része „ok-okozati összefüggésnek” nevezhető, igaz-e vagy sem, hogy az istenfélő élet jó eredményeket hoz, az istentelen élet pedig rossz eredményeket?

V: Ebben az életben ez általában igaz. De rengeteg kivétel van mindkét irányban, és nem szabad erre támaszkodni. Inkább Isten fogja végül mindent helyrehozni, a halálunk után. Jézus a Lukács 13:1–5-ben azt mondta, hogy azok, akikre a Siloám tornya rázuhant, nem feltétlenül voltak nagyobb bűnösök.

K: A Jób 4:5–5:27-ben milyen szerkezetű Elifáz érvelése?

V: Kiaszmusról van szó, ami gyakran előfordul a héber költészetben.

— Bevezetés (4:2)

— — Intés (4:3–6)

— — — Isten cselekedetei az emberekkel (4:7–11)

— — — — Az igazság kinyilatkoztatása (4:12–21)

— — — Isten viszonya az emberekkel (5:1–16)

— — Intés (5:17–26)

— Zárószó (5:27)

K: A Jób 4–5-ben vannak olyan helyzetek, amikor megpróbálsz segíteni egy depressziós embernek, és – akárcsak Jób három barátja – teljesen félreérted a helyzetet?

V: Ők azért jöttek, hogy megtalálják a válaszokat, és átadják azokat Jóbnak; talán Jób ekkor még nem is válaszokat keresett. Remélhetőleg, amikor megpróbálsz segíteni valakinek, legalább valamennyire egybeesik az, amit az illető szeretne, és az, amit ő lát, hogy te nyújtasz neki. Néha eleinte csak annyit akarnak, hogy valaki szeretettel legyen mellettük.

Amikor egy depressziós embernek próbálsz segíteni, ne csak azért tegyél dolgokat, mert úgy érzed, hogy azoknak így kellene fogadniuk őket. Légy figyelmes, és figyeld meg, hogyan fogadják őket valójában. Lehet, hogy a takarítás számukra stresszt jelent; most már azon is aggódniuk kell, hogy mit dobtál ki. Ha ruhát vagy valami mást veszel nekik, azt jelenti-e, hogy nem helyesled, amit viseltek? Lehet, hogy azok rendben vannak, de mindenképpen győződj meg róla, hogy a szereteted kifejezései úgy érkeznek meg, ahogyan szántad őket.

K: A Jób 4:5–5:27-ben mi Elifáz érvelése?

V: Két részből áll.

Bízz a saját igazságosságodban, Jób, hiszen sokakat jó tanácsokkal láttál el. Elifáz látta, hogy a gonoszokat megbüntették, az igazakat pedig megjutalmazták.

Ugyanakkor senki sem igaz Istenhez képest, ezért senki sem kérdőjelezheti meg az igazságtalanságot, és nem hibáztathatja haraggal Istent. Én Istenhez fordulnék, mert Ő mindig megmenti az igazakat. Még ha vétkeztél is, Isten megfegyelmez téged, de attól még meg fog menteni.

Ez a két rész ellentmondásosnak tűnik. Az egyik nézet szerint Elifáz csak úgy dobálta az érveket, és nem vette észre, hogy azok egymásnak ellentmondanak. De talán Elifáz szándékosan volt ellentmondásos. Ironikusan beszélt, amikor azt mondta Jóbnak, hogy bízzon a saját igazságosságában, tekintettel arra a helyzetre, amelyben Jób volt. Ha te, Jób, valójában nem azt gyakoroltad, amit hirdettél, akkor vállald a felelősséget azért, amit most aratsz, edződj meg ezen a fegyelmezésen, és a jövőben változz meg. Elifáz azt mondja, hogy Isten jó, igazságosan fegyelmez, és a fegyelmezés után is lehet boldogságod (Zsidók 12:5–11).

Mindazonáltal Elifáz négy dologban tévedett:

a) Isten igazságszolgáltatása gyakran nem azonnali

b) Az igazságosság egyesek számára azonnali lehet, mások számára viszont nem

c) Az a tény, hogy Isten olyan szent, semmivel sem indokolja Jób szenvedését és mások szenvedésének hiányát.

d) A legfontosabb: az, hogy Jób többet szenvedett, mint mások, nem a bűnnek volt köszönhető.

Elifáz beszéde többé-kevésbé igaz, kivéve, hogy az igazság ok-okozati összefüggései teljesen fordítottak.

K: A Jób 4:6-ban mit tanult Jób a reményről?

V: Jób szenvedése nem a bűnért járó büntetés volt, nem arra szolgált, hogy megtanulja, hol tévedett, és nem is Jób jellemének megtisztítására szolgáló eszköz volt. De Jóbnak közelebb hozta Istent. A Példabeszédek 3:26 azt mondja, hogy az Úr lesz a mi bizalmunk.

Jób nem csupán azt mondja, hogy jelenleg szörnyű az élete. Inkább azt mondja, hogy az életében valaha kapott összes jó dolog összege sem éri el azt a mértékű szenvedést és fájdalmat, amelyet el kellett viselnie, még ha ez is csak nemrég kezdődött.

Néha azért esünk kétségbe, mert nincs elég reményünk. De gyakrabban az a helyzet, hogy túl sok reményünk van, csakhogy rossz dolgokban. Reménykedünk az üdvösségünkben, mert Krisztus meghalt értünk, ÉS reménykedünk a bankszámlánk miatt, ÉS reménykedünk a nyugdíj-megtakarításaink miatt, ÉS reménykedünk a családunk miatt, ÉS az egészségünk miatt, ÉS… De mi lenne, ha ezeket a dolgokat elvennék tőlünk, ahogyan Jób esetében is történt? Akkor is lenne még elég reményünk?

K: A Jób 4:12–21-ben mit gondolsz arról a nézetről, hogy mindannyian vétkeztünk, ezért a hívők minden szenvedése azzal magyarázható, hogy minden hívőnek szüksége van némi fegyelmezésre bűnei miatt?

V: Ez Elifáz érvelésének egy része, és első ránézésre logikusnak tűnik. A Jób könyve 1. és 2. fejezetei azonban azt mutatják, hogy ez egyáltalán nem volt az oka Jób akkori szenvedésének, és ebből következően a mai hívők egyes szenvedéseinek sem.

K: A Jób 4:12–21-ben Elifáznak igaza lehetett-e abban, hogy szavait isteni kinyilatkoztatás ihlette?

V: Sokan megkérdőjelezték ezt, mert a kinyilatkoztatása olyan Istent mutat be, akit nem érdekelnek az emberek. Szavaiban teológiai hiba volt: nem vette észre, hogy nem minden szenvedés közvetlenül a szenvedő bűnéből fakad, ahogyan Jézus tanítja a Lukács 13:1-5-ben.

Még ma is vannak olyan hívők, akik azt hitték, hogy isteni kinyilatkoztatást kaptak, és tévedtek.

K: A Jób 4:20–21-ben milyen érvényes érvet hoz fel Elifáz?

V: Elifáz arról beszél, milyen törékeny az életünk, és hogy vannak, akik egész életüket úgy élik le, hogy soha nem találnak bölcsességre. Bár az életünk valóban rövid és múlandó, ez nem az a lényeg, amit Elifáz itt kiemel.

K: A Jób 5:7-et úgy kell-e fordítani, hogy „az ember a bajba születik”, vagy hogy „az ember bajt szül”?

V: A mássalhangzók alapján mindkét értelmezés lehetséges. A magánhangzók hozzáadásával a héber szöveg jelentése: „az ember a bajba születik”. Egy magánhangzó-változtatás azonban a passzív helyett aktív szerkezetet eredményez, és így a jelentés „az ember bajt szül/okoz”.

K: Miért idézte Pál az 1 Korinthus 3:19-ben Elifázt a Jób 5:13-ból, hiszen Isten később megdorgálta Elifázt?

V: A Jób 42:7-ben Isten nem azt mondta, hogy minden, amit Elifáz mondott, téves volt, csak néhány dolog. Elifáznak igaza volt abban, hogy Isten elkapja a bölcseket ravaszságukban, de tévedett minden olyan kijelentésében, amelyben azt hitte, hogy Isten nem engedi, hogy bármilyen baj érje a méltatlanokat ebben az életben.

K: A Jób 5:25–27-ben miben volt Elifáz nagyon tapintatlan?

V: Elifáz biztosítja Jóbot arról, hogy ha jámbor, sátra biztonságban lesz; Jób házát pedig éppen elpusztították. Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy az igaz embernek sok gyermeke lesz. Jóbnak valójában sok gyermeke volt, és mindannyian meghaltak. Ezek a megjegyzések valószínűleg nagyon megsebezték Jóbot.

K: A Jób 6:1–7:21-ben mi a baj Jób válaszával?

V: Bár találhatunk olyan rövid mondatokat, amelyekben Jób nem fogalmazott túl konstruktívan, ez eltereli a figyelmet egy sokkal fontosabb lényegről. Minden, amit Jób mond, kizárólag róla vagy a szenvedéséről szól. Jób úgy tűnik, haragszik mind Istenre, mind a könyörtelen tanácsadóira, és elszántan igyekszik igazolni az érzéseit. Elifáz jó tanácsot adott a Jób 5:8–17-ben, lényegében azt, hogy tekintsünk fel Istenre és dicsőségére. Jób azonban teljesen figyelmen kívül hagyja Elifáz válaszának ezt a részét, és kizárólag önmagára koncentrál. Jób „feddhetetlen és igaz” volt Isten előtt a Jób 1:1-ben, de miért? Azért volt Jób feddhetetlen és igaz, hogy saját magának, jólétének és családjának haszna legyen, vagy Jób elsődleges motivációja az volt, hogy dicsőítse Istent? Jób válasza azt mutatta, hogy amikor elvették tőle a jólétét, a családját és az egészségét, Jób továbbra is hű maradt Istenhez. De valóban Isten dicsőítése volt-e Jób elsődleges célja? Úgy tűnik, hogy a Jób 6-ban Jób nem gondolt Isten dicsőítésére; de úgy tűnik, hogy a könyv végére már igen.

K: A Jób 6:1–7:21-ben mi érthető Jób válaszában?

V: Azok, akik katasztrófát élnek át, gyakran különböző szakaszokon mennek keresztül. Az első szakasz a „tagadás és elszigetelődés”, majd a „düh”, aztán az „alkudozás”, majd a „depresszió”, végül pedig az „elfogadás” lehet. Ezeket a szakaszokat Elisabeth Kübler-Ross figyelte meg végső stádiumban lévő betegeknél. Colin Murray Parkes is tanulmányozta ezt a jelenséget, és könyvében, a Bereavementben egy másik listát állított össze. Az ő listája a következő: „érzéketlenség és sokk, majd kérdések, depresszió, düh, végül pedig megbékélés.”

A gyászterápia részét képezi, hogy mellettünk állunk a másiknak, miközben végigmegy a saját szakaszain.

K: A Jób 6:1–7:21 alapján mennyire fontos, amikor valakit tanácsadunk, hogy elismerjük az érzéseit?

V: Meg kell mutatnod, hogy hallgatod őt, és legalább részben megérted, mit érez – ha azt akarod, hogy ő is hallgasson rád. Néha, mint Jób esetében, elismerheted, hogy az érzései természetesek, és hogy nincs válaszod arra, miért éppen vele történtek ezek a dolgok. De ha nem éltél át pontosan ugyanazt, ne próbáld azt mondani neki: „Pontosan tudom, hogy érzel”, mert nem tudod.

Máskor viszont előfordulhat, hogy valaki tudatosan tett valami gonoszt, és dühös Istenre, amiért lebukott. Ilyenkor is megmutathatod, hogy megérted, mit érez, és visszamondhatod neki, amit mond, de úgy, hogy lássa: a következményekért talán ő maga is felelős. Bizonyos értelemben Jób barátai is ezt próbálták tenni Jóbbal, csakhogy ők Jób csapásait Jób konkrét bűneire akarták visszavezetni, és tévedtek.

K: Mit ír le a Jób 6:6?

V: Van némi bizonytalanság, de valószínűleg tojásfehérje. Alternatívaként lehet, hogy egy ismeretlen zöldség belseje.

De függetlenül a szótól, a jelentés itt az, hogy az élet örömei most már íztelenné váltak Jób számára.

K: A Jób 6–7-ben mi a lényege Jób válaszának?

V: Jób azt mondja, hogy heves szavai annak a nagy fájdalomnak köszönhetők, amelyet Isten okozott neki. Azt kívánja, bárcsak Isten most megölné őt, hogy legalább úgy halhasson meg, hogy soha nem tagadta meg Isten szavait.

Jóbnak nincs reménye, nincsenek megbízható barátai, és érveik eddig semmit sem bizonyítottak, ezért felszólítja őket, hogy tanítsák meg neki, és mutassák meg, hol tévedett.

A 7. fejezet az emberekről általában szól. Az embernek meg kell küzdenie a földön töltött rövid ideje alatt. Jób minden éjjel azon töpreng, mikor kel fel majd, és minden nap gyorsan elmúlik, remény és értelem nélkül. Legalább az élete rövid, mert így nem szeretne sokáig élni.

Istenem, miért törődsz ennyire az emberrel, hogy minden pillanatban megvizsgálod és próbára teszed? Mondd meg, mit tettem rosszul, és miért nem tudsz megbocsátani nekem valami ismeretlen dologért, amit talán elkövettem?

Barátaihoz hasonlóan Jób is azt feltételezi, hogy nagy szenvedése valamilyen bűnének köszönhető, de nem tudja kitalálni, melyik bűnről van szó.

K: A Jób 7:20-ban azt kellene-e olvasni, hogy „Terhe lettem-e neked” (LXX), vagy „Terhe lettem magamnak” (MT)?

V: Valószínűleg az első, a Septuaginta szövege. A Jób-könyv egyes helyein úgy tűnik, hogy a héber írnokok kiegyenlítették a jelentést, hogy Jób haragja ne tűnjön istenkáromlásnak.

K: A Jób 7:6-ban a héber szó „remény nélkül”-t vagy „fonál nélkül”-t jelent?

V: Mindkettőt, mert ez egy szójáték. Jób a gyorsan múló napjait egy szövőszék csévéjéhez hasonlítja; a szövés akkor ér véget, amikor elfogy a fonal. Ibn Ezra egy korai zsidó író volt, aki észrevette ezt a szójátékot.

K: A Jób 7:9 és a Jób 14:12 tagadja-e a testi feltámadást?

V: Nem. A Jób 7:9-ben Jób egyszerűen azt mondja, hogy mindazok, akik meghalnak, nem térnek vissza többé. A Jób 14:12-ben ugyanezt mondja, csakhogy itt azzal pontosítja, hogy az emberek addig nem térnek vissza, amíg a mennyek meg nem szűnnek.

Egyébként, bár a Biblia hitelesen közli nekünk mindazt, amit Jób mondott, nem feltétlenül minden, amit Jób mondott, igaz. Például a Jób 7:7-ben Jób azt mondja, hogy szemei soha többé nem látnak boldogságot.

K: A Jób 6:14–27-ben Jób úgy érzi, hogy barátai cserbenhagyták azzal, hogy eljöttek vigasztalni. Igaza volt Jóbnak?

V: Jób barátai jó szándékkal cselekedtek, de bizonyos értelemben igen, cserbenhagyták őt. Bár barátai időt szakítottak arra, hogy eljöjjenek, és leültek mellé, mert törődtek vele, nem látjuk, hogy elismerték volna Jób érzéseit, vagy megvigasztalták volna. Elifáz – dicséretére legyen mondva – valóban azt javasolta Jóbnak a Jób 5:8–16-ban, hogy forduljon Istenhez. De Jób nem igazán fogadta meg az üzenetet, amikor Elifáz a Jób 5:27-ben azt sugallta, hogy Jób bajai bűneinek büntetése miatt következtek be.

A Jób 6:14–15 Jób barátait egy wadival, vagyis egy időszakos patakkal hasonlítja össze, amely az esős évszakban tele van vízzel, ami elrohan, majd a száraz évszakban, amikor igazán szükség lenne rá, kiszárad. Jób reakciója túlzónak tűnhet Elifáz mérsékelt szavaihoz képest, de részben azért is volt így, mert a barátai NEM nyújtottak neki vigaszt. Emellett Jób kirohanásának nagy része általános haragjának is tulajdonítható.

K: Mit mond szó szerint a Jób 7:19?

V: Ahol egyes fordítások „akár egy pillanatra is” kifejezést használnak, a héber szöveg szó szerint azt mondja: „elég hosszú ideig ahhoz, hogy lenyeljem a nyálamat”, amit a BSB „hogy lenyeljem a nyálamat” formában ad vissza. Ezt a szleng kifejezést ma is használják az arab nyelvben.

K: A Jób 7:20-ban hogyan tekinthető Isten az emberek őrzőjének?

V: Ez egy olyan tulajdonsága Istennek, ami egyeseket zavar. Akármennyire is próbálsz magányos lenni, Isten vigyáz rád. Egy kínai barátom, amikor úgy döntött, hogy keresztény lesz, azt mondta, hogy sokat gondolkodott azon: „Ha Isten nem létezne, akkor miért lenne bárki is jó, ha senki sem figyel?”

K: A Jób 8:1–10-ben miért nem jó vigasztaló itt Bildád?

V: Jób szavai után Bildád felveszi a kesztyűt, hogy visszavágjon Jóbnak. Bildád itt teljesen megfeledkezett arról, hogy megpróbálja vigasztalni Jóbot, és úgy döntött, hogy az a célja, hogy megdorgálja Jóbot. Sajnos Bildád úgy kezdi a „vigasztalását”, hogy egyetért Jóbbal a Jób 6:26-ban, miszerint Jób szavait üres beszédnek tartja. A Jób 8:4-ben Bildád tényként állítja, hogy Jób gyermekeinek halála minden bizonnyal bűneik miatt történt; de ha Jób ártatlan, akkor nem fog meghalni. Képzeljük el, hogyan fogadná ezt valaki, aki mindent megtett a gyermekeiért, és úgy tűnt, hogy gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenved.

Mellékesen megjegyezném, hogy bízhatsz abban, hogy a Szentlélek vezetésével olyan szolgálatot folytathatsz, amely vigaszt nyújt a szenvedőknek és a haldoklóknak. Bizonyára jobban csinálnád, mint ezek a fickók! Talán Bildád tanulni fog, és a következő beszédei jobbak lesznek, vagy talán nem – majd meglátjuk.

K: A Jób 8-ban mi a lényege Bildád érvelésének?

V: Az élet soha nem önkényes; vajon a nád víz nélkül is megélhet? Egyszerű: ha a Szentírást és az ok-okozati összefüggéseket nézzük, mindent megérthetünk. A következményekből megismerhetjük az okot; ahogyan a papiruszból is tudjuk, hogy ott mocsár van. Bildádot sértette, hogy Jób ezt nem látja, és ehelyett Istent hibáztatja.

Például Bildád azt feltételezte, hogy Jób gyermekei vétkeztek, és ezért Isten megölte őket.

Isten nem torzítja el az igazságosságot.

Isten megbünteti a bűnösöket, de segít az igazaknak.

Ha Jób valóban igaz ember lenne, Isten segítene neki.

Isten most nem segít neki, tehát Jób nem igaz.

Ezért, Jób, meg kell térned, és bűnbánatot kell tenned minden rosszaságért, amit elkövettél.

Bildád fülével hallotta, de szívével nem hallotta meg, amit a válaszának érzéketlensége is mutat.

K: A Jób 8-ban hogyan válaszolnál röviden Bildad érvelésére?

V: Az élet a nap alatt nem mindig igazságos, és nem is lesz az, egészen a halálig. Ahogy a Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 141. oldalán olvasható: „Igaz, hogy semmi, amit Isten az emberre küld, nem származik igazságtalanságból, de nem igaz, hogy minden, amit rá küld, az Ő igazságosságából fakad.”

K: Mi a legfőbb gondolat a Jób 8–10-ben?

V: Nincs értelme megpróbálni védeni magunkat, „bíróság elé állni” és megkérdezni Istent, miért engedte meg valamit. Nem ismerjük mások múltját. Nincs tisztán átlátásunk a jelen minden dolgáról. És a jövőről, vagy arról, mi lehetett volna, természetesen még kevésbé tudunk. Jób eleinte alig várta, hogy vitába szálljon Istennel, és előterjessze neki az ügyét Isten következetlenségéről. De végül még Jób is rájön, hogy nincs értelme vitatkozni Istennel; lehet, hogy nem fogjuk megtudni a választ, amíg ezen a földön élünk. Ez a felismerés fontos lépés Jób számára.

K: A Jób 9–10-ben mi a lényege Jób válaszának?

V: Íme egy ötpontos összefoglalás.

1. Isten útjai olyan hatalmasak, és bölcsessége olyan nagy, hogy Jóbnak nincs értelme megkérdőjelezni bármit is, amit Ő tesz. Isten elpusztíthatná Jóbot azért, mert felszólal, ezért nem fog megszólalni.

2. Még ha Isten igazságtalanul büntetne is egy teljesen ártatlan embert, nincs értelme ezt Isten előtt (vagy Jób barátai előtt) vitatni.

3. (És itt Jób hozzáállása eldurvult.) Jób azt kívánja, bárcsak lenne egy harmadik fél, aki közvetítene közte és Isten között, mert Isten az embereket bűnösnek nyilvánítja fellebbezési lehetőség, elszámoltathatóság nélkül, sőt anélkül is, hogy a bűnös tudná, mit vétett.

4. A legrosszabb az egészben, hogy Isten egy teljesen ártatlan embert is bűnösnek nyilváníthat, és senki sem mondhatja, hogy Isten igazságtalan. Jób azt mondja: „Én feddhetetlen vagyok, és nem vagyok bűnös!” (Jób 9:21; 10:6,7,14)

5. Jób utálja az életét, amelyet egy igazságtalan Isten alatt él. Egy kérdés azonban még mindig kísérti Jóbot: Miért fordított Isten olyan nagy gondot arra, hogy megteremtse őt, és miért mutatott iránta ilyen jóságot, amikor Isten szívében végig az volt, hogy levadássza feddhetetlen szolgáját?

Összefoglalva: az igazságosság, amely meghaladja Jób megértését, Jób szerint igazságtalanság. Ugyanakkor óvatosan kell megkülönböztetnünk azt, hogy „most nem értjük, ezért soha nem is fogjuk megérteni, mert nem tudjuk megérteni, mert nincs olyan igazságosság, amit megérthetnénk”, és azt, hogy „most nem értjük, mert még nem látjuk a teljes kép körvonalait, amelyeket talán ebben az életben soha nem is fogunk látni”. Valójában Jób a Jób-könyv végére már látta a teljes kép körvonalait.

K: Mi a jellegzetessége a Jób 9:5–10-ben szereplő szakasznak?

V: Lehet, hogy ezeket a szavakat Jób itt használta először, vagy lehet, hogy ez egy már létező himnusz volt, amelyet mindketten ismertek.

K: A Jób 9:17; 10:2–3 versekben hogyan éreznéd magad, ha valaki ok nélkül haragudna rád?

V: Lehet, hogy különböző szakaszokon mész keresztül, és ez némileg hasonlít a gyászhoz. Először azt gondolhatod, hogy talán van jó okuk rá, csak te még nem láttad meg. De ha egyszer arra a következtetésre jutsz, hogy ez nem igaz, akkor elgondolkodhatsz azon, hogy vannak-e más külső tényezők. Harmadszor, megkérdőjelezheted annak a „tisztességességét”, aki haragszik rád. Végül eljuthatsz oda, hogy már nem is érdekel, mert rájössz, hogy nem tudhatod, miért haragszik rád, és azt sem, mit tehetnél ellene.

K: A Jób 9:18-ban miért vannak olyanok, akik keserűek másokkal, az élettel vagy Istennel szemben?

V: A keserűség egy krónikus harag. Magában foglalhatja a következők közül egyet vagy többet: szomorúságot, haragot, undort és csalódást. A keserű embereknek általában több nézeteltérésük van, és rosszabb a kapcsolatuk másokkal. A keserű ember úgy érzi, hogy igazságtalanul szenved, talán valamiért, amit nem tett, amit szerinte nem tett, vagy pedig valamiért, amit tud, hogy tett, de nem tartja indokoltnak, hogy a büntetés ennyire súlyos legyen. Két dologhoz ragaszkodik: hogy igazságtalanul bánnak vele, és hogy az életnek és másoknak igazságosnak kellene lenniük. Igaz, hogy másoknak igazságosnak kellene lenniük, és sokszor nem azok. Hasonlóképpen nekünk is a legjobb tudásunk szerint igazságosan kell bánnunk másokkal. De az élet és mások nem bánnak velünk igazságosan, és ha gondolkodásunk „ebben az életben ragad”, akkor még hívőként is keserűvé válhatunk. Gondolkodásunknak azonban nem ezen az életen, hanem a mennyei dolgokon kell lennie (Filippi 3:19–20), és az Efézus 4:31-ben és a Zsidók 12:15-ben parancsot kapunk, hogy szabaduljunk meg minden keserűségtől. Ez legalább két dolgot jelent. Először is, keress meg minden olyan helyet a szívedben, ahol keserűség rejtőzhet. Másodszor, imádkozz, hogy megszabadulj tőle, és bocsáss meg az embereknek, beleértve magadat is. Bocsáss meg másoknak akkor is, ha nem bánják meg bűneiket, és nem kérték, hogy bocsáss meg nekik. A keserűség olyan, mintha mérget innál, és abban reménykednél, hogy az a másiknak árt. A megbocsátás olyan dolog, amit a saját érdekedben is teszel, nem csak a másik érdekében.

K: A Jób 9:30-ban mit mond Jób a megmosásról?

V: Egyes fordítások szerint „hóvízzel” mosakodott. M.H. Pope azonban a Jób könyve (Anchor Bible 15. kötet) 75. oldalán rámutat, hogy a seleg szó „szappant” jelent, nem pedig „hót”.

K: Miért olyan szélsőséges Jób a Jób 9:21–24-ben?

V: Ezek nem szép szavak. De néha, amikor valaki depressziós és kétségbeesett, meggondolatlan dolgokat mondhat.

K: A Jób 9:25–31-ben hogyan írják le a futó, a gyors hajók és a sasok a földi életünket?

V: Jób azt mondja, hogy valójában egyikünknek sincs sok ideje a földön. A futó, a hajók és a sas három hasonlatával a szárazföldön, a tengeren és a levegőben a leggyorsabb dolgok közül hármat hasonlít össze. Az „sas” szó itt jelenthet sast, keselyűt, sólymot vagy héját is. A vándorsólymok akár 186 mérföld/órás (300 km/órás) sebességet is elérhetnek. Jób tehát abban látja az egyetlen apró vigaszt, hogy élete egyébként sem tartott volna sokáig.

K: Milyen reménytelenséget fejez ki a Jób 9:29?

V: Jób ironikusan azt kérdezi, mi értelme van a jót cselekedni, ha Isten nem törődik vele, és már elítélte őt? Ma is vannak, akik így érzik. Mivel már elkövettek gonoszságot, úgy érzik, hogy számukra már túl késő, és Isten soha nem fog megbocsátani nekik.

K: A Jób 10:1–7-ben mit ismer el Jób?

V: A Jób 9:2-ben Jób azt mondja, hogy Bildád szavainak legalább egy része igaz. Úgy tűnik, Jób kezd meggyőződni Elifáz és Bildád érveiről. Kezd kételkedni az életében, és úgy gondolja, hogy a csapásai azt bizonyítják, hogy gonosz Isten előtt. Jób azonban nem tudja megérteni, hogyan.

K: A Jób 10:18–22-ben mit mondanál valakinek, aki csapdában érzi magát és reménytelennek tartja a helyzetét?

V: Szükségük van legalább egy kis reménysugárra. Bildád, minden hibája ellenére, mégis pontosan a lényegre tapintott, amikor a Jób 8:21-ben megjósolta, hogy Isten „még meg fogja tölteni a szádat nevetéssel”.

K: A Jób 11:1–20 alapján milyen ember volt szerinted Zofár?

V: Zofár beszélt utoljára, így valószínű, hogy azért ő volt az utolsó, mert ő volt a legfiatalabb a hármas közül, és ő volt a legkeményebb. Bildadhoz hasonlóan Zofár sem túl udvarias Jóbbal szemben. De míg Bildád szerint minden könnyen kideríthető, Zofár másképp gondolja; szerinte sok mindent nem tudunk Istenről. Zofár dogmatikus a véleményeiben, és egy csepp együttérzést sem tanúsít Jób iránt. Zofár soha nem kérdőjelezi meg, hogy Jób nagy bűnben vétkes-e vagy sem; ezt Zofár egyszerűen adottnak veszi. Hogy mer Jób mást állítani!

Elifáz megfigyeléseivel támasztotta alá szavait. Bildád a történelemmel támasztotta alá szavait. Zofár egyáltalán nem támasztotta alá szavait.

K: A Jób 11:1–20-ban lehetséges-e, hogy egy mai keresztény, vagy akár mi magunk is, akaratlanul Isten ellenfelei legyünk?

V: Zofár a női név, a Zippora férfi alakja. Mind Zofár, mind Zippora, Mózes felesége, olyan hívők voltak, akik akaratlanul is Isten ellenfelei voltak. Péter is akaratlanul állt szembe Istennel, és a Sátán felhasználta őt arra, hogy megkísértse Jézust a Máté 16:22–23-ban. Ha Péter is az lehetett, akkor mi is azok lehetünk. Amikor azt gondoljuk, hogy meg kell mondanunk Istennek, mit kell tennie, akkor nagyon ingatag talajon állunk. Lehet azzal érvelni, hogy Péternek akkor még nem volt meg a Szentlélek, de ma a keresztények dönthetnek úgy, hogy imádság nélkül cselekszenek, vagy nem hallgatnak Istenre. Ha valaha is annyira biztos vagy a szavaidban és cselekedeteidben, hogy úgy gondolod, nem kell összehasonlítanod őket a Szentírással, akkor akaratlanul is Isten ellensége lehetsz. De a jó hír az, hogy Péter, Jób barátai és a keresztények esetében is, ha követjük Istent, olvassuk a Bibliát és imádkozunk, Isten kijavíthat minket.

K: A Jób 11:1–20-ban mi a lényeg, amit Zofár mond?

V: Zofár nem foglalkozott Jób érveivel. Inkább egy szigorúbb üzenetet fogalmazott meg: „Nem ismerhetjük Isten titkait, ezért csak fordulj Istenhez, bánj meg, és ne gondolkodj ezen!”. Konkrétan Zofár így szólt keményen:

1. Jób, meg kell feddni téged azért, amit Istenről mondtál.

2. Azt mondod Istennek, hogy feddhetetlen vagy, de ki ismerheti igazán Istent vagy az Ő igazságosságát?

3. Tehát vizsgáld meg a lelkedet, szenteld magad Istennek, és tedd félre a [meg nem nevezett] bűnödet.

4. Akkor Isten megment téged, ahelyett, hogy hagyna elbukni, mint a gonoszokat.

Zofár és Jób egyaránt egyetértenek abban, hogy nem ismerhetjük Istent, és hogy Isten megbünteti a gonoszokat, az igazakat pedig megjutalmazza. Zofár azonban azt követeli Jóbtól, hogy ismerje el gonoszságát.

K: A Jób 11-ben hogyan beszélj valakivel, aki nem ért veled egyet egy olyan téves feltételezés miatt, amelyet nem hajlandó megkérdőjelezni?

V: Nehéz lehet, de talán legalább rá tudod venni őket, hogy tudatosítsák magukban: van egy szempont, amit ők nem kérdőjeleznek meg, míg mások igen. Legalább négyféle megközelítést alkalmazhatsz. Az utolsó három olyan, mint a „bumeráng”: másról kérdezed őket, majd a kérdés visszatér hozzájuk.

a) Feltételezve: Egyszer beszélgettem egy házvezetővel Moon tiszteletes Egyesítő Egyházában, és miután különböző dolgokról beszélgettünk, megkérdeztem tőle: „Feltételezve, hogy tudnád, Moon tiszteletes valójában nem Istentől származik, mit tennél? Elmennél, vagy maradnál?” Miután párszor finoman emlékeztettem őt a kérdésre, végül azt mondta: „Megtiszteletlenség és tiszteletlenség már az is, hogy egyáltalán kérdőre vonom Moon tiszteletest.” Aztán megkért, hogy távozzak, és azt mondta, hogy többé nem vagyok szívesen látott vendég. Ez a kérdés egy dolgot mindenképpen feltárt: hogy a gát nem intellektuális jellegű, hanem akaratbeli. Másoknak is feltettem már hasonló kérdéseket, és néha ők is visszakérdeznek tőlem ugyanezt. Erre azt válaszolom, hogy tudom, Jézus valóban Istentől származik, de elméletileg szólva, ha kiderülne, hogy ez nem igaz, akkor is az igazságot követném, bármi történjék is.
b) Egy hipotetikus helyzet, ahogyan Nátán tette Dáviddal a 2. Sámuel 12:1–13-ban, amikor egy hipotetikus jogi esetet vetett fel.

c) Egy másik megközelítés a „hipotetikus megfigyelő” bevonása. Amikor az illető nem hajlandó még azt a lehetőséget sem elismerni, hogy tévedhet, kérdezd meg tőle, hogy egy harmadik fél, egy megfigyelő hogyan látná a válaszát.

d) Kérdezd meg tőlük, hogyan lehet rávenni valakit arra, hogy belássa: tévedhet. Ezt kicsit nehéz elmagyarázni, ezért íme egy példa, amelyben egy buddhista és egy muszlim szerepel, de ez bármely két vallás esetében működhet. Tegyük fel, hogy egy buddhista nem igazán hajlandó fontolóra venni, hogy a buddhizmus tévedhet. Megkérdezheted tőle: ha találkozna egy muszlimmal, aki úgy gondolja, hogy a dzsihád jó dolog, akit mindig arra tanítottak, hogy a nők kevésbé intelligensek, mint a férfiak, és a bíróságon a tanúvallomásuk csak fele annyit ér, mint egy férfié, és hogy rendben van, ha megerőszakolják a csatában foglyul ejtett nőket, akkor mit mondana a buddhista a muszlimnak, hogy megmutassa neki, ezek tévesek. Reagálj a válaszára, és említsd meg, hogy a muszlim egész életében ezeket tanulta, és senki, akit tisztelt, soha nem kérdőjelezte meg ezeket a dolgokat. Egy idő után mutass rá arra, hogy nem csak egy muszlim hihet rossz dolgokban anélkül, hogy valaha is megkérdőjelezné őket; egy buddhista vagy akár egy keresztény is potenciálisan így tehet. Honnan tudhatnád, hogy nem hiszel-e valami nagyon téves dolgokban csak azért, mert soha nem hallottál másról? De készülj fel arra, hogy ők is feltegyék neked ugyanezt a kérdést (ami jogos). Válaszolhatsz apologetikai érvekkel és a személyes bizonyságtételeddel. Ezután feltétlenül kérdezd meg tőlük újra.

Ebben a konkrét esetben Jób megkérdezhette volna Zofárt: „Gondolod, hogy lehetséges, hogy valami rossz történjen egy emberrel anélkül, hogy az közvetlen következménye lenne a bűnének? Ezt mondanád azoknak a szülőknek, akik elvesztették a gyermeküket, minden egyes idős embernek, akinek egészségügyi problémája van, vagy valakinek, akinek a rokonai éhínségben haltak meg, különösen, ha segíthettél volna nekik, ahelyett, hogy másoknak segítettél?” Tehát ha valaha is valami rossz történik veled vagy a családoddal, akkor biztosan tudhatom, hogy az a te vagy az ő bűnük miatt van, igaz? Talán Isten nem így működik. Talán Isten megengedi, hogy rossz dolgok történjenek az Ő engedelmes népével, igazságtalanul, és Isten a mennyben sokkal többet ad majd nekünk, mint amit valaha is elvesztettünk.

K: A Jób 11:6-ban Isten valóban elfelejtette-e néhány bűnünket, ahogy Zofár mondta?

V: Nem. Nem feltétlenül igaz minden, amit Jób barátai mondtak. Zofár túlságosan leegyszerűsítette a válaszát, ahogyan az elemzésében is túlságosan leegyszerűsített és elhamarkodott következtetéseket vont le. Zofár költői módon azt mondta, hogy Isten nem bünteti Jóbot annyira, amennyire Jób megérdemelné. Valójában a Jób-könyv végén Jóbnak azt mondták, hogy áldozatot kell bemutatnia barátai helyett a téves szavaikért. Zofár túlzottan leegyszerűsítve igaza van. Isten mindent tud, ezért nem felejti el a tényeket. Isten minden bűnt megbüntet, de az összes megbocsátott bűnt úgy büntette meg, hogy Jézus vette magára a büntetést a kereszten. Zofárnak azonban igaza van abban, hogy azok számára, akiknek bűneit megbocsátották: „Amilyen messze van a kelet a nyugattól, olyan messzire távolította el tőlünk vétkeinket.” (Zsoltárok 103:12).

K: A Jób 11:7–8 szerint az emberek megismerhetik Istent?

V: Igen és nem, ha helyesen értjük. Bár Zofár nem mindenben volt igaz, amit mondott, az Isten megismeréséről alkotott nézete lényegében helyes volt. Zofár maga is burkoltan azt állítja, hogy sok mindent tud Istenről, azáltal, hogy mindenféle dolgot állított Istenről. Ugyanakkor Zofár felismerte, hogy nem tudott és nem is tudhatott mindent Istenről. Azt mondja, hogy nem szabad úgy tennünk, mintha mindent tudnánk Istenről, például az Ő titkait és Isten tudásának mélységét.

Bármely olyan teológia, amely azt állítja, hogy Isten teljes mértékben rejtély, vagy teljesen megismerhetetlen, téves. Hasonlóképpen, bármely olyan teológia, amely azt állítja, hogy Istennek nincsenek rejtélyei, és teljes mértékben megérthető a mi kicsiny, halandó elménkkel, túl kicsinek ábrázolja Istent.

K: A Jób 12–14-ben mi a lényeg, amit Jób itt mondani akar?

V: Ez Jób második leghosszabb beszéde. Jób lényegében azt mondja: ne becsméreljetek azzal, hogy olyan dolgokat akartok tanítani nekem, amiket már úgyis tudok. A bölcsesség és a hatalom Istené, aki a természet, az emberek és a nemzetek felett áll. Miért pont én? Én, Jób, egy istenfélő ember, nevetség tárgyává váltam, és ezt Isten tette, miközben a rablókat békén hagyja. Istennek bölcsessége és hatalma van az állatok, az egyének, a természet és a nemzetek felett.

Bárcsak Isten előtt védekezhetnék, mert ti, emberek, semmirekellők vagytok. Tudom, hogy meg tudnám védeni a cselekedeteimet. Megkérném Istent, hogy ne ijesztgessen tovább, és mutassa meg, mit tettem rosszul, ha egyáltalán tettem valamit. Az életünk olyan rövid, és a növényekkel ellentétben csak egyszer élünk és halunk meg. A dolgok jelenlegi állása szerint azt kívánom, bárcsak Isten sietne, és megölne.

K: A Jób 12:4-ben hogyan válaszolt Isten Jóbnak?

V: Isten nem most válaszolt Jóbnak, hanem már azelőtt, hogy ezek a csapások bekövetkeztek volna. Megtanította Jóbnak, hogy bármi is történjék ebben az életben, bízzon Istenben, aki örök életet ad.

K: A Jób 12:6-ban hogyan hordozzák egyesek az istenüket a kezükben?

V: Ez a kifejezés találóan leírja azokat az embereket, akik olyan bálványt imádnak, amelyet a saját kezükkel hordozhatnak. Ma a nyugati emberek is olyan isteneket imádnak, amelyeket hordozhatnak, amikor a pénzt, az anyagi javakat és önmagukat imádják.

K: A Jób 12:13–25-ben mi a lényeg, amit Jób mondani akar?

V: Míg Jób barátai azt állítják, hogy olyan bölcsek, és Jób azt mondja, hogy ő is olyan bölcs, mint ők (Jób 12:3), végső soron senki sem bölcs Istenhez képest. A Jób 12:13–25 azt is hangsúlyozza, hogy senki sem hatalmas Istenhez képest.

K: A Jób 13:4–5-ben Jób barátai közül senkinek sem volt olyan nagy bűne, amit Jóbra kenhettek volna, mégis mind úgy viselkedtek, mintha lenne, hogy igazolják a világnézetüket. Hogyan találhatnak ki ma az emberek olyan dolgokat, amelyeknek nincs alapja, csak azért, hogy alátámasszák a világnézetüket?

V: Ezt akkor vehetjük észre, ha egyszerűen csak azt kérdezzük: „Mutasd meg a bizonyítékodat!” A bukott emberek számára túlságosan is könnyű átlépni a „Bárcsak igaz lenne” álláspontról a „Valószínűleg igaz” álláspontra, majd a „Tudom, hogy igaz” álláspontra. Ez bármilyen kontextusban előfordulhat, beleértve a politikát és a vallást is. Ennek egyik oka az, amikor az, hogy „alátámasszuk a narratívát” – vagyis azokat a következtetéseket, amelyeket szeretnénk, hogy valaki elfogadjon – fontosabbá válik számunkra, mint az, hogy „mi az igazi igazság?”.

K: A Jób 13:15-ben a héber szöveget úgy kell-e fordítani, hogy „Benne reménykedem”, vagy „Nincs reményem”?

V: A héber szavak mindkét módon lefordíthatók. A válasz attól függ, hogy az ember úgy véli-e, Jób itt optimista vagy pesszimista. A kétértelműséget az a héber szó okozza, amelyet „várni”, „habozni” vagy „remegni” jelentéssel is le lehet fordítani. Mivel a szó mindkét értelmezésre alkalmas, figyelembe kell venni a kontextust, és a kontextus itt Jób második leghosszabb beszédének vége. Mivel Jób azt mondja, hogy tudja, végül igazolva lesz, mint Isten igaz követője, ezért a helyes fordítás „Benne reménykedem”, mert ez fejezi ki Jób hitét, nem pedig kételyét.

K: A Jób 13:23-ban mikor kellene megkérnünk Istent, hogy mutassa meg nekünk bűneinket?

V: Dicséretes, hogy Jób legalább végül rászánja magát arra, hogy megkérje Istent, mutassa meg neki azokat a bűneit, amelyek miatt súlyos büntetést kaphat. Nem kell megvárnunk, hogy valami ilyesmi történjen velünk; megkérhetjük és meg is kell kérnünk Istent, hogy mutassa meg nekünk rejtett hibáinkat és bűneinket. Ezek Isten előtt nem rejtettek, és lehet, hogy mások előtt sem, de előttünk rejtve lehetnek.

K: A Jób 14:13–22-ben Jób tagadja-e a túlvilágot?

V: Jób a Jób 14-ben felveti a túlvilág kérdését, de aztán meg is válaszolja. Jób legalább négy okból vallja a túlvilág létezését.

1. Jób nem aggódna amiatt, hogy Isten eltakarja-e bűneit a Jób 14:16–17-ben, ha Jób halála után bűnei úgyis eltűnnének, mivel ő már nincs többé.

2. A Jób 14:13 szerint Jób azt szeretné, ha elrejtőzhetne a sírban, amíg Isten haragja el nem múlik.

3. A Jób 13:15-ben Jób bízik abban, hogy igazolva fog állni Isten előtt, még ha ez csak halála után is történik. További információkért lásd a Jób 13:15-ről szóló elemzést.

4. A Jób-könyv egészében Jób olyan emberként jelenik meg, aki hosszú távra gondol, nem pedig olyan, aki kizárólag a földi, fizikai életre koncentrál.

Például a Jób 19:26–27 szerint még akkor is, ha bőre elpusztul, tudja, hogy látni fogja Istent.

K: Mit mondhatunk a Jób 15-ben szereplő második ciklusról, amely három beszédből és három Jób-válaszból áll?

V: Noha az úgynevezett három vigasztaló nézetei nem változtak, és Jóbéi sem, nézeteik és Jóbé is megkeményedtek. Elifáz sokkal kevésbé udvarias, mint az első beszédében volt, de még mindig udvariasabb, mint a másik két férfi.

K: A Jób 15-ben mi a rövid összefoglalása Elifáz beszédének?

V: Elifáz itt egy jó érvvel kezd. Azt mondja Jóbnak, hogy keserű válasza nem illik egy bölcs, Istenfélő emberhez. Rendben van, ha válaszolsz és elmondod, hogyan érzel, de hasznos szavakkal beszélj, ne pedig üres szavakkal, amelyek nem hoznak jót. Három fő rész van.

(15:1–13) Figyelj, Jób, te bölcs vagy, ezért ítéld meg saját szavaidat! Bűnös szavaid nemcsak haszontalanok, hanem aláássák a jámborságot is, amikor azt állítod, hogy többet tudsz, mint Isten, és Isten ellen dühöngsz, ahelyett, hogy vigaszt találnál benne. Azt állítod, hogy igazabb vagy, mint Isten.

(15:14–16) Mivel az univerzumban semmi sem szent Istenhez képest, nem a te dolgod, hogy igazolni próbáld magad. Mivel az emberek gonoszak, csak hallgass, hagyd abba a kérdéseket, és fogadd el a helyzetedet Isten rejtélyes igazságosságának elkerülhetetlen következményeként.

(15:17-35) A gonoszok biztosan megbüntetést fognak szenvedni. Bár most gazdagok és jól élnek, eljön a pusztulásuk.

K: A Jób 15:7-8-ban milyen módon gondolják néha a nem keresztények, hogy bölcsebbek Istennél?

V: Egyes muszlimok nevetségesnek tartják, hogy a keresztényeknek a másik orcájukat is oda kell fordítaniuk. Az objektivisták szerint ostobaság önzetlenül segíteni idegeneken. A kapzsiak furcsának tartják, ha valaki megpróbál nem a pénzt szeretni. Egy mormon egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte amikor Isten mindent teremtett, sok hibát vétett; és amikor ő maga is isten lesz, jobban fogja csinálni.

K: A Jób 15:7–8 alapján milyen módon gondolhatják néha a keresztények, hogy bölcsebbek Istennél, anélkül, hogy ezt kifejezetten kimondanák?

V: Amikor Isten valamit parancsol, mi pedig Istennek és másoknak azt mondjuk, hogy nekünk van egy jobb megoldásunk. Ha nem látjuk Isten parancsának okát, és lényegében azt mondjuk, hogy csak akkor fogunk engedelmeskedni Istennek, ha megértjük az okát. Például az 1 Timóteus 2:11-12 azt mondja, hogy a nőnek nem szabad tanítania, és nem szabad hatalmat gyakorolnia a férfi felett. Nem arról van szó, hogy egy nő nem lehet istenfélő és bölcs vezető, mint például Débora bíró volt; hanem végső soron azért, mert ezt akarja Isten. Hiába vitathatjuk meg, miért akarta ezt Isten, vagy próbálhatjuk a jövőt úgy látni, ahogyan a mindentudó Isten látja, de az igazi kérdés, amit meg kellene vitatnunk, a következő: ha az Úr azt mondja, hogy tegyünk meg valamit – összhangban azzal, amit mondott –, és mi nem értjük az okát, akkor is engedelmeskedünk-e, vagy sem?

K: A Jób 15:16-ban milyen módon isszák az emberek az igazságtalanságot, mint a vizet, vagy a Jób 34:7-ben, ahol a gúnyt isszák, mint a vizet?

V: Ahogyan mi úgy érezzük, hogy vízre van szükségünk az élethez, úgy a gonosz ember is szomjúságot érez a gonoszság iránt, mert függővé vált tőle. Ahogyan mi élvezettel iszunk, úgy a gonoszságot is nem azért követik el, mert szükségét látják, hanem azért, mert élvezik. A gonosz emberek „bőségesen isznak a vizekből”, mert azt gondolják, hogy Isten nem figyeli őket, vagy nem tudja, mit cselekszenek, ahogyan a Zsoltárok 73:10–11 mondja.

K: A Jób 15:1–35 alapján milyen jobb módszerek léteznek valakinek a tanácsadására?

V: Íme egy idézet Martyn Lloyd-Jones-tól. „Emlékszem egy hölgy esetére, aki éppen egy ilyen szárazság és lelki elszáradás időszakán ment keresztül, és nagy bajban volt. Ez részben fizikai jellegű volt, és sok barátja felkereste őt, köztük néhányan az Ige szolgái is, és mindannyian ugyanúgy beszéltek hozzá. Mindannyian megpróbálták felrázni, elméleti síkon beszéltek hozzá, és azt mondták, hogy az érzések nem számítanak, sőt, valójában semmi sem számít, csak a hit általi igazságosság igazsága. Ő ezt ugyanolyan jól tudta, mint ők, sőt, sokuknál jobban is, de ez nem segített rajta, mert a problémája az volt, hogy nem ismerte azt a boldogságot, amelyet egykor megélt. „Hol van az a boldogság, amit akkor éreztem, amikor először megláttam az Urat?” Ez volt az ő állapota, az a állapot, amelyet William Cowper költő írt le.

Barátainak tanácsai nem segítettek neki, mert az ilyen embereknek soha nem segít, ha azt mondják nekik, hogy szedjék össze magukat és ébresszék fel magukat. Pontosan ezt nem tudják megtenni… Az ilyen embernek való segítség módja – ahogyan annak a konkrét személynek is segítettek, akire utalok – az, hogy azt mondjuk: „Ó, igen, tudod, vannak ilyen időszakok a szentek életében. Néha Isten saját kifürkészhetetlen okai miatt elfordítja tőlünk az arcát.” A nő megdöbbenve nézett rám, és azt kérdezte: „Ez igaz?” „Természetesen igaz” – feleltem, majd számos példát és illusztrációt hoztam fel neki erre vonatkozóan. A problémája azonnal megoldódott, mert most már megkapta a magyarázatot…” M. Lloyd-Jones, Rómaiak: A 8:17–39 fejezetek magyarázata: A szentek végső kitartása (Banner of Truth, 1975, 176. o.), idézet David Atkinson A Jób üzenete című művéből, 47–48. o.

K: Mit mond itt Elifáz a Jób 15:21,34-ben?

V: Elifáz korábban általánosságokban beszélt, de úgy tűnt, Jób nem értette meg az üzenetet. Ezért Elifáz most konkrétabb. A Jób 15:21-ben (vö. Jób 1:17) kijelenti, hogy a pusztító hirtelen rátámad a gonosz emberre, és jólétének csúcsán elveszi tőle vagyonát. A szabaiak és a káldeusok hirtelen rátámadtak a nyájára és a csordájára. A házak összeomlanak vagy ledőlnek a Jób 15:28-ban (vö. Jób 1:19). Ezért Jóbnak gonosz embernek kell lennie. A Jób 15:30,34 azt mondja, hogy a tűz emészti el a gonoszokat, ahogyan a Jób 1:16-ban is. A Jób 15:34 szerint a gonosz ember meddő lesz, ezért Jób elvesztette gyermekeit.

K: A Jób 15:27–31-ben hogyan jutnak egyesek, például Elifáz, arra a következtetésre, hogy ha valakinek van pénze, akkor gonosz, mert a vagyonában bízik?

V: Bár helytelen a pénzben bízni, nem minden gazdag ember bízik a vagyonában. Az a tény, hogy csapás érte őket, nem bizonyíték arra, hogy Isten fegyelmezi vagy ítéli őket azért, mert a pénzben bíznak. Túl könnyű az embereknek úgy tenni, mintha pontosan tudnák, mit gondol Isten, hogyan cselekszik, és így hogyan kell másokat megítélni. Egy fontos tanulság, amit a Jób-könyvből megtanulhatunk – még ha mást nem is –, az, hogy nem merhetjük feltételezni, hogy ismerjük Isten ítéleteit és azt, hogyan bánik másokkal.

Bár a többi barát is ugyanazt a nézetet vallja, Elifáz a legkifejezőbb e három versben. Ő egy olyan hívő példája, aki a lényeges dolgokban hisz az igazságban, de ezt teológiailag téves feltételezésekkel ötvözi. Lehetséges, hogy egy mai keresztény üdvözüljön, hisz a Szentírás alapvető igazságaiban, miközben más dolgokban téves hiedelmeket is vall. Például a rasszizmus, a szexizmus, a hazafias fanatizmus, vagy az, hogy mások ellen erőszakot alkalmazzunk a hitük miatt. Hippói Szent Ágoston, a római katolikus vezetők, Martin Luther és Kálvin János mindannyian ebbe az utóbbi kategóriába tartoztak. És ha ők is képesek voltak a Szentírás igazságait súlyos hazugságokkal ötvözni, akkor nem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk nem kell óvatosnak lennünk ettől is.

K: A Jób 16–17-ben mi a lényege Jób beszédének?

V: Mi a bajotok, hogy folyton vitatkoztok, ahelyett, hogy bátorítanátok és vigasztalnátok? Isten a családomat, az egészségemet, a gúnyolódókat és a gonoszokat használta fel ellenem. Soha ne hallgasson el a kiáltásom! Én [Jób] hamarosan a sírba kerülök. Jó dolog, hogy a sírra vágyom, különben egyáltalán nem lenne reményem!

K: A Jób 16:2-ben hogyan érzed magad, amikor azok a barátok, akikre szerinted számíthatsz, úgy tűnik, egyáltalán nem éreznek irántad együttérzést?

V: Természetes, hogy csalódottnak, sőt dühösnek érzed magad, és talán kiábrándultnak is. Ha a barátaidban bíztál, és ők cserbenhagytak, akkor kiben bízhatsz? Istenben. Ha Istenben bízol, lehet, hogy még mindig csalódott vagy és dühös a barátaidra, de túlléphetsz ezen, és beláthatod, hogy valójában az egyetlen reményünk és sziklánk Isten.

K: A Jób 16:18–19-ben miért kéri Jób költői módon a földet, hogy ne takarja el a vérét?

V: Ez egy nagyon közel-keleti gondolat. Jób nem akarja, hogy szenvedéseit elfelejtsék, hasonlóan ahhoz, ahogyan Isten a Teremtés könyve 4:10-ben azt mondja, hogy Ábel vére metaforikusan „kiált hozzám a földről”. Ezen a mélyponton Jób azt akarja, hogy a világ tudjon arról, milyen igazságtalanul bántak vele. Jób úgy érzi, hogy valami meg nem nevezett gonoszság miatt gúnyolják, és igazolást akar, nem pedig azt, hogy egyszerűen magára hagyják, majd elfelejtsék. Ezen a ponton a vágya, hogy tisztázza a nevét és megmutassa, hogy istenfélő, nagyobb, mint az a vágya, hogy dicsőítse Istent. Hasonló kifejezés található Ézsaiás 26:21-ben is, ahol azt jövendölik meg, hogy a föld felfedi a benne lévő vért és a meggyilkolt embereket.

K: Mit jelent a Jób 17:3?

V: Jób arra kéri Istent, hogy mondja meg neki, mit kell tennie (vagy mit kell fizetnie), mert úgy érzi, nincs meg benne az a titokzatos dolog, amit Isten akar.

K: A Jób 17:11–16-ban Jób elfogadja azt a tényt, hogy úgy tűnik, hamarosan meghal. Hogyan viselkednek ma az emberek, amikor rájönnek, hogy haláluk közeledik, és hogyan kellene érezniük a keresztényeknek?

V: A mai emberek depresszióval, kétségbeeséssel reagálhatnak, és vagy nem akarnak semmit sem tenni, vagy hajlamosak ostoba és kockázatos dolgokra. Egy kereszténynek azonban örülnie kell annak, hogy hamarosan hazatér, és erőteljesen szeretné befejezni földi életét.

K: A Jób 18:1–21-ben mi a lényeg, amit Bildád mond?

V: Bildád azt mondja Jóbnak, hogy ne legyen olyan szószátyár, és ne becsmérelje őket. Ezután Bildád egy beszédbe kezd, amelyben felsorolja, hogy Isten milyen sokféleképpen bünteti a bűnbánat nélküli gonoszokat, szigorúan és véglegesen. Ahogy David Atkinson A Jób-könyv üzenete című művének 53–54. oldalán olvasható, Bildád szép hangzású beszédet tart, de nem foglalkozik Jób helyzetével.

Bildád mondata szó szerint azt jelenti: „Meddig fogsz még szavakat keresni?”. Bildád azzal vádolja Jóbot, hogy szavakat próbál találni a szünetek kitöltésére, miközben valójában nincs mit mondania. Van némi igazság Bildad vádjában. Beszédünkben azt kell mondanunk, amit mondanunk kell, majd abbahagyni. A túl sok szó nem jelenti azt, hogy ezzel elősegítjük az ügyünket. Amikor Jób a Jób 12:7–9-ben azt mondta, hogy a néma állatoknak több eszük van, mint Jób barátainak, valószínűleg hasonló válaszokra számíthatott.

Legalább hat különböző héber szó létezik a csapdákra (háló, hálószem, földi csapda, hurok stb.), és Bildád itt mind a hatot felhasználja. A csapdákat különböző anyagokból készíthették, és eltérő formájúak is lehettek, de mindegyikük közös vonása, hogy eldöntik a bennük rekedtek sorsát.

K: A Jób 18:1–21-ben szereplő szöveghez kapcsolódóan: vádoltak-e már téged azzal, hogy arrogáns vagy, pedig nem voltál az, és hogyan kellene reagálnod ilyenkor?

V: Először is meg kell értenünk, mi is az arrogancia. Egyesek úgy határozzák meg az arroganciát, hogy az ember azt gondolja magáról, hogy valamiben igazán jó, vagy valamiben jobb, mint mások. De mi van, ha találkozom a súlyemelés világbajnokával, és ő úgy gondolja, hogy jobb súlyemelő, mint én? Csak arrogáns? Vagy egyszerűen csak pontos képe van a tényekről? Ez egy pocsék meghatározása az arroganciának.

Mások úgy gondolják, hogy az arrogancia az az érzés, hogy valamilyen szempontból fontosabbak vagyunk másoknál. Minden olyan cégnél, ahol szoftverfejlesztőként dolgoztam, biztos vagyok benne, hogy a cég vezérigazgatója úgy érezte, hogy ő sokkal nagyobb hatással van a cég nyereségességére, mint én. Tehát minden vezérigazgató arrogáns? Vagy azok a vezérigazgatók ebben a tekintetben teljesen igazuk lenne?

Nagyon gyakori, hogy az ember azt hiszi, fontosabb szerepet játszik valamely dolog sikerében, mint amilyen valójában. Néha azok az emberek, akik a leginkább felháborodnak, amikor valaki más arrogánsnak tűnik (akár csak látszólag, akár valóban), maguk is arrogánsak.

Az egyik cégnél, ahol dolgoztam, éppen egy senior frontend fejlesztői pozícióra tartottak interjút. Én nem vettem részt az interjúzásban, de nagyon közel ültem azokhoz, akik igen, és hallottam a beszélgetésüket. Egyetértettek abban, hogy a jelölt nagyon jó, de kétségbe vonták, hogy felvegyék-e, mert arrogánsnak tartották. (Még nem találkoztam a jelölttel, így nem volt véleményem.) Végül mégis felvették, én pedig valahogy a közelében ültem, és egy kicsit együtt is dolgoztam vele. Határozottan jól ismerte a szakmáját, de egyáltalán nem volt arrogáns. Mások rendszeresen hozzá fordultak tanácsért. Volt még egy másik srác, aki szintén jártas volt ugyanabban a szakterületben, és jól együttműködtek. Később felvettek egy fiatalabb lányt is, aki szintén jártas volt ugyanabban a szakterületben. Miután egy ideig együtt dolgozott vele, nyíltan elmondta másoknak, hogy a lány többet tud nála, és jobb is nála. Tehát pont az arrogancia ellentéte volt. De az a kezdeti aggodalom, hogy arrogáns lenne, egyszerűen csak az arrogancia és az a tény közötti összetévesztés volt, hogy valaki jól végzi a munkáját, és ezt tudja is.

Mit kell tenned ahhoz, hogy arrogánsnak tűnj? Néha egyáltalán semmit! Egy termékfelelős és én voltunk az egyetlenek, akik egy olyan projekten dolgoztunk, amely az üzemeltetési osztály szerint negyedévenként körülbelül egymillió dollárt takarított meg. Ő elnyerte a „Negyedév nem műszaki alkalmazottja” díjat, én pedig a „Negyedév technológiai alkalmazottja” díjat. Amikor a vezérigazgató a munkatársakhoz szólt, gyakran ecsetelte, milyen nagyszerű, hogy rendelkezünk azzal a termékkel. A szokásos bónusz mellett 5 ezer dolláros bónuszt is kaptam közvetlenül a vezérigazgatótól. Később, amikor kitört a COVID, jelentősen át kellett alakítanom a terméket, hogy megfeleljen az új munkamódszereinknek. Körülbelül egy hét alatt elvégeztem a munkát. A vezérigazgató később mindenkinek elmondta, mennyire fontos volt, hogy rugalmasak voltunk és képesek voltunk erre. Nem dicsekedtem azzal, amit tettem, csak „a kezeimmel beszéltem”, és megírtam, amire szükség volt. Bár soha nem kaptam előléptetést ezért az eredményért – míg a vezetőm ugyanazért az eredményért előléptetést kapott –, a vezetőm részéről könyörtelen haragot váltottam ki, aki azt mondta, hogy „rossz színben tüntettem fel őt”. (Nem emlékszem, hogy ez az előléptetése előtt vagy után történt-e.) Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor láttam, hogy egy vezető – amikor már csak két hónap volt hátra az évből – törölte azokat a teljesítménycélokat, amelyeket már teljesítettem (beleértve a szoftver átalakítását a COVID miatt), és hozzáadott pár új célt, miközben nekem is volt némi szabadságom abban a két hónapban. Azt mondta nekem, hogy soha nem lehetek csapatvezető, mert a többi csapatvezető nem fogadna el. (Talán igaza is volt, tekintve, hogy mit mondhatott a többi csapatvezetőnek az arroganciámról.) Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy nem tettem semmi arrogánsat, csak próbáltam jól végezni a munkámat. Végül másik állást találtam és felmondtam, és hallottam, hogy néhány hónappal később őt is kirúgták.

A lényeg tehát az, hogy felismerjük: néha arrogánsnak tarthatnak minket. Lehet, hogy hamis vád, de mégis nézzünk a szívünkbe, hogy megbizonyosodjunk arról, nem vagyunk-e azok. Másrészt ne gondoljuk, hogy valaki más arrogáns, csak azért, mert valóban jó valamiben, vagy mert joggal gondolja, hogy fontosabb szerepe van.

De eddig még nem mondtuk el igazán, mi is az arrogancia. Az arrogancia az, ha azt gondolod, hogy fontosabb személy vagy, mint mások, és elfelejted, hogy mindannyian Isten képmására lettünk teremtve, és nem emlékszel arra, hogy mindenkivel tisztelettel kell bánnunk. Nemcsak csendben, hanem szóban és nyilvánosan is elismerheted mások hozzájárulását anélkül, hogy fenyegetve éreznéd magad, mivel az önértékelésed nem tőlük függ. Az önértékelésedet már Isten adta neked.

Az arrogancia ellenszerei közé tartozik a szolgáló életmód (lásd Róma 15:16; Galata 5:13), annak emlékezete, hogy az utolsók lesznek az elsők (Máté 19:30; 20:16; Márk 10:31; Lukács 13:30), valamint az, hogy másokat fontosabbnak tekintsünk magunknál (Filippi 2:3 és köv.).

K: Mit jelent a Jób 18:16-ban az, hogy „nincs gyökere és ága”?

V: A gyökér azok metaforája, akik előtted jártak és támogatnak téged. Az ág azok metaforája, akik utánad jönnek, és magot hoznak, hogy továbbvigyék a nevedet. Ha egyiked sincs, akkor az emléked teljesen feledésbe merül.

Ez egy közel-keleti kifejezés; Eshmunazar szarkofágján az áll: „ne legyen gyökere alul és ága felül”, a Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 4. kötete 328–329. oldalának megfelelően.

K: A Jób 19:1–29-ben mi a lényeg, amit Jób itt ki akar fejteni?

V: Ez a fejezet valószínűleg Jób legmélyebb pontja. De paradox módon éppen ebből a földi élet iránti kétségbeesésből fakad Jób legmagasabb pontja is. Jób válasza öt részből áll.

(19:1–6) Szégyellnetek kellene a szavaitokat. Bár ti, három barátom, szavakkal kínoztok engem, nem kell magatokat fölém emelnetek. Isten ártott nekem.

(19:7–12) Bár „erőszak” kiáltásomat hallatja, Isten hallgat. Sőt, még ennél is rosszabb: Ő az, aki megfoszt a becsületemtől, és támad rám.

(19:13–20) Isten elidegenítette tőlem a családomat, a kisgyerekek gúnyolnak engem, és alig sikerült megmenekülnöm.

(19:21–22) Szánjatok tehát meg! Ne üldözzetek úgy, ahogyan Isten teszi!

(19:23–29) Én, Jób, tudom, hogy végül mégiscsak meglátom Istent, és még mindig vágyom arra, hogy lássam Őt. Szóval hagyjatok békén, vagy gondoljatok magatok is Isten ítéletére.

Jób itt barátokra vágyott, de mindössze három vádlója volt. Isten a háttérben várt, hogy megvigasztalja Jóbot, Jób azonban Istent vádolta azzal, hogy rosszat tett, és azzal, hogy Ő okozta mindezt. Jób nem látott különbséget aközött, hogy Isten ezt tette-e, vagy csak megengedte. Jób arra a következtetésre jutott, hogy szenvedése értelmetlen, mert nem látta benne az értelmet. Jób szenvedése a Sátántól származott, de Isten a dicsőségére használta fel. Mindezek ellenére, annak ellenére, hogy Jób tévesen azt hitte, Isten ellene van, Jób mégis vágyott arra, hogy a mennybe jusson és Istennel lehessen. A legrosszabb körülmények ellenére is Jób megingathatatlan volt az üdvösségbe vetett bizalmában és abban, hogy hol szeretne lenni.

K: A Jób 19:3-ban szereplő szöveg alapján mit gondolnál, ha úgy éreznéd, hogy Isten, úgy mondhatnánk, „igazságtalanul bánt veled”?

V: Először is, Jób reakcióját nem szabad követnünk. A siránkozás rendben van. Jób azonban panaszkodott, vádolta Istent, még többet panaszkodott, nehezen látott túl a közvetlen helyzetén, és még tovább panaszkodott. A Jób-könyv nem szól arról, hogy Jób mennyire tartotta hasznosnak a panaszkodását – legalábbis addig, amíg Isten a végén meg nem feddte őt.

Barátainak tanácsából a jó részeket megtartva fel kell ismernünk, hogy nem tudjuk, mi zajlik a szellemi világokban és Isten Tanácsában. Nem tudjuk, mi történt volna, ha nem következik be a csapás. Abba kell hagynunk, hogy megmondjuk Istennek, mit tegyen, és segítségét és bölcsességét kell kérnünk abban, hogy mit akar tőlünk ebben a helyzetben. Fel kell ismernünk, hogy a keresztény élet célja Isten dicsőítése, nem pedig a saját kényelmünk.

K: A Jób 19:13–27-ben, Jóbhoz hasonlóan, hogyan tudunk reményt találni egy reménytelen helyzetben?

V: Nézzünk fel, ne a körülményekre! Emlékezzünk az 1 Péter 1:3–9-re és az 1 Korinthus 2:9-re. Jób még az ő helyzetében is képes volt felnézni. Még akkor is emlékezett a reményére, hogy végül Isten megmenti és igazolja őt. Jób itt nem csak egy, hanem két dolog miatt aggódik. Megkönnyebbülést és gyógyulást akar a szenvedéseitől, de azt is szeretné, hogy jó hírnevét igazolják.

K: A Jób 19:17-ben hogyan lehetett Jób lehelete visszataszító a saját gyermekei számára, hiszen a gyermekei mind meghaltak a Jób 1:2, 18–19-ben?

V: A kifejezés utalhat testvéreire is, akiket nem öltek meg; a BSB fordításban „saját családom” szerepel. A 18. versben „kisfiúkról” van szó, nem pedig az ő fiairól. A When Critics Ask című könyv 228–229. oldalán az is szerepel, hogy a „gyermekek” itt az utódokat jelenti, beleértve az unokákat is.

K: A Jób 19:18-ban hogyan vetették meg a kisgyerekek Jóbot?

V: Jób 19:17 szerint Jób betegsége miatt nagyon rossz lehelete volt. Ez azt jelentheti, hogy még a gyermekek is gúnyt űztek Jóbbal. Bár G.R. Driver szerint az ó-babiloni és az amarnai glosszákban ez „menekülni” jelentést hordoz, ez az idióm a Zsoltárok 78:19-ben is előfordul, és ott „ellen szólni” jelentést hordoz.

K: A Jób 19:20-ban ez azt jelenti, hogy Jóbnak elmentek a fogai?

V: A „fogaim bőre” kifejezés talán Jób ínyére utal. Ez azt jelentheti, hogy fogai eltűntek, csakhogy a héber szövegben nincs benne az „csak” szó, amelyet egyes fordítások hozzáadnak. Ettől függetlenül Jób számára ez úgy tűnt, mintha csak hajszál híján menekült volna meg.

K: A Jób 19:25-ben mi is pontosan az a „Megváltó” itt?

V: A héber „go’el” szó ugyanaz, mint a Rút könyvében a „rokon-megváltó” kifejezésre használt szó. A go’elnek két feladata volt.

Vérbosszúálló: Ha a családból valakit meggyilkoltak – akár véletlenül is –, a go’el feladata az igazságszolgáltatás volt: fel kellett kutatnia a gyilkost, bíróság elé kellett állítania, és kivégeztetnie kellett. Az egyetlen kivétel az volt, ha a bűnöző véletlen gyilkosságot követett el, és menedékvárosba menekült. Ha a menedékvárosban maradt, amíg az akkori főpap meghalt, akkor a go’el nem állíthatta bíróság elé. A főpap halála után a go’el már nem üldözhette a véletlen gyilkosság elkövetőjét.

Az elnyomottak védelmezője: A go’el második célja – amelyre itt összpontosítunk – az volt, hogy ha a család valamelyik tagját rabszolgának adták el, a go’el kifizethette a rabszolga kiváltását. Emellett, ha egy családtag felesége özvegy lett, a go’el feleségül vette őt, és a gyermekek továbbvitték az elhunyt férj nevét.

Ezek nagyon különböző céloknak tűnnek, de a köztük lévő közös szál az volt, hogy a go’el az élők és a meggyilkoltak védelmezője volt.

K: Mit mond Jób a Jób 19:25-ben?

V: Három pontot emel ki: az általánostól a konkrét felé haladva. Először is Jób tudja, hogy Isten él. Másodszor, Isten örökké él, mint Megváltó. Isten soha nem fog lemondani a Megváltó szerepéről. Harmadszor, Jób továbbra is bízik abban, hogy az örök Megváltó meg fogja váltani őt. Jób talán nem tudja pontosan, hogyan fogja testben látni Istent (ne feledjük, hogy a Szentírás többi része még nem volt megírva), de Jób tudja, hogy valamilyen módon a Mindenható Isten biztosan meg fogja valósítani ezt.

Lehet, hogy kísértésbe esünk, és örökké a földön akarunk élni, amikor a dolgok jól és zökkenőmentesen mennek. Jóbnak ebben a pillanatban semmiféle kísértése nem volt ebben a tekintetben. Bár Jóbnak ez könnyű volt, nekünk viszont nehéz, emlékeznünk kell arra, hogy ez a világ nem az otthonunk; valami sokkal-sokkal jobb vár ránk. De a mennyország legjobb része nem az, hogy meglátjuk a többi szentet, nem a jutalmunk és a koronánk, hanem az, hogy szemtől szembe láthatjuk Istent a mennyben.

K: A Jób 19:26-ban szereplő versnek milyen egyéb értelmezései vannak?

V: A New International Bible Commentary 533. oldalának megfelelően az egyik értelmezés szerint a „saját szememmel látom Istent” helyett „látom, hogy Isten az én oldalamon áll”. A korai kommentátorok közül azonban senki sem értelmezte így a héber szöveget vagy a görög Septuagintát. Ettől függetlenül Jób úgy gondolta, hogy bizonyos értelemben „látni fogja Istent”, akár ugyanabban a feltámadt fizikai testében, akár más formában.

K: A Jób 19:26 azt mutatja-e, hogy a feltámadt testek továbbra is húsból fognak állni?

V: Kétféle válasz lehetséges. Lehet, hogy „a testemtől elválasztva”, vagy „a testemben”. Nem világos, melyiket értette Jób, és lehet, hogy Jób kétértelműen fogalmazott, ha nem tudta, melyik értelmezés a helyes. Azonban, amint azt az 1 Korinthus 15:35–55 és az 1 Thesszaloniki 4:16–17 is mutatja, a jelenlegi testünkkel nem fogjuk látni Istent, hanem új testben, azaz új fizikai testekben fogjuk Őt látni.

K: A Jób 20:1–14-ben hogyan változtatta meg Zofár az érvelését?

V: Feltehetően Jób barátai mind hallották egymás szavait. Zofár látja, hogy az eddig elhangzott öt beszéd közül egyik sem késztette Jóbot arra, hogy bevalljon valami nagy, rejtett bűnt, és bűnbánatot tartson. Ezért Zofár más megközelítést próbál ki, és elvileg ez jó megközelítés.

Zofár a Jób 20:1–14, 20–21-ben már nem tud tovább várni, hogy hangsúlyozza az időt, konkrétan a bűn idejének rövidségét. Isten igazságszolgáltatása talán késik, de a elkerülhetetlen következmények valójában nem késnek olyan sokáig.

Bár ez jó érv egy megrögzött bűnös számára, Zofár – akárcsak Jób többi barátja – teljesen félreérti Jób helyzetét.

Zofár beszéde költői, és amit mondott, az teljesen helytálló. Zofár azonban elmulasztotta a legfontosabb szempontot, mert kizárólag a földi életre összpontosított. Zofár nem vette észre, hogy bár Isten igazságszolgáltatása a gonoszok felett nem mindig azonnali, az igazak felett is néha késik.

K: A Jób 20:1–14-ben milyen jó meglátásai voltak Zofárnak a bűnről?

V: Zofár itt egy másfajta, kiegészítő szemszögből tekint a bűnre. Amikor valamit akarsz tenni, ami most örömet okoz, állj meg, és gondold át, hogyan fogsz ehhez viszonyulni a jövőben, vagy akár holnap; milyen örömöd lesz akkor? Ha sok bűnt a jövő perspektívájából nézel, azok elkövetése most legjobb esetben is értelmetlennek tűnik. Nincs olyan öröm, amit most élveznél, és amit a jövőben ne bánnál meg, vagy ne felejtenél el gyorsan.

K: A Jób 20:1–14-ben milyen két hatalmas hibát követett el Zofár?

V: Bár Zofár helyesen mutatott rá arra, hogy a gonosz emberek ítélete gyakran késik, nem tette meg a következő lépést, és nem vette észre, hogy az igazságszolgáltatás gyakran csak a halál után éri utol a gonoszokat. Ezt mutatja a Zsoltárok 9:17; Ézsaiás 5:14–15; 30:33; Ezékiel 32:22–25; Máté 7:13; 2. Thesszalonikiak 1:8-9, bár természetesen ezek a könyvek akkor még nem íródtak meg.

Másodszor: lehetséges-e, hogy valaki szenvedést szenvedjen anélkül, hogy az a bűnei miatt lenne? Ez a gondolat nyilvánvalóan soha nem jutott eszébe Zopharnak. Zophar nem gondolt arra, hogy az igazak jutalma is csak a halál után érkezhet meg.

K: A Jób 20:1-29-ben vétkezett-e Zofár?

V: A későbbi mércék szerint igen. Zofár és a többi felszólaló merészelte megmagyarázni Isten rejtélyes útjait és azt, hogy miért tette ezt Isten, holott Isten nem mondta el ezt Zofárnak, és Zofár tévedett. Jób figyelmeztette őket, hogy ne értelmezzék félre Istent, nehogy ítélet alá kerüljenek. Zofár itt könnyedén figyelmen kívül hagyja Jób szavait. Jób azt mondta, hogy elméjük zárva van a megértés előtt, de Zofár azt állította, hogy megértése kényszerítette őt a válaszadásra. Zofár izgatott és türelmetlen Jóbbal szemben, amint azt a Jób 20:23 is mutatja. Jób a Jób 19:3-ban azt mondja, hogy a három beszélőnek szégyellnie kellene magát, Zofár pedig visszavág, ahelyett, hogy olyan dolgokat mondana, amelyek valóban segíthetnének.

Jób a Jób 16:1–5-ben bírálta három barátját, és Zofár úgy tűnik, megsértődött ezen. Zofár helyesen érti, hogy az igazságszolgáltatás nem mindig azonnal érkezik a gonoszok számára. Néha egy ideig virágoznak, mielőtt megkapnák a büntetésüket.

K: A Jób 20:19-ben Zofár hamisan azzal vádolta Jóbot, hogy elnyomja a szegényeket és erőszakkal ragadja el a házakat. Hogyan kezeled, amikor az emberek csak úgy a semmiből kitalálnak dolgokat?

V: Ezek nagyon súlyos vádak – ha igazak. De valójában súlyos vádak, függetlenül attól, hogy igazak-e vagy sem, mert tönkreteszik egy ember hírnevét, és Zofár vétkezett, ha szándékosan állította ezeket Jóbbal kapcsolatban. Ha pedig nem, akkor miért hozta fel őket?

Hogyan kell tehát reagálnod, ha az emberek közvetlenül vagy közvetve vádolnak valamivel? Ha nem szólsz semmit, egyes hallgatók úgy fogják értelmezni, hogy a beszélőnek igaza van, mivel nem volt válaszod. Még ha azt is mondod, hogy nem tetted, és nem hisznek neked, akkor is állítsd ki ártatlanságodat, mivel egyesek azt gondolhatják, hogy a hallgatás bűnösség beismerését jelenti. Amellett, hogy tagadod, hogy azt tetted, kérd meg őket, mutassák be a bizonyítékokat vagy a tanúkat. Emlékeztesd őket arra, hogy hazugság és rágalmazás olyan vádakat emelni, amelyekre te magad is tudod, hogy nincs bizonyítékod.

Néhány évvel ezelőtt a hírekben tényként állították, hogy Donald Trump antiszemita; valójában a veje zsidó, és ő segített megteremteni a békét Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között. Hoppá! Nem csak arról van szó, hogy tévedtek; hanem arról, hogy teljesen a levegőből találták ki a dolgot. Az embereknek és a cikkeknek nem szabadna ezt megúszniuk a rágalmazóknak. Gondoskodnunk kell arról, hogy mások ne felejtsék el: ezeknek az embereknek a jövőben nincs hitelük – nem azért, mert alaptalan állításokat terjesztenek, hanem azért, mert olyan állításokat terjesztenek, amelyekről tudták, hogy alaptalanok.

K: A Jób 21:1–30-ban mi a lényege Jób érvelésének?

V: Jób megismétli, amit korábban mondott. Ezt a beszédet a 2. verssel lehet összefoglalni: „Figyeljetek jól szavaimra!” Jób azt is mondja, hogy most már lesz némi vigasza, ha végre rá tudja venni őket, hogy meghallgassák. Néha úgy tűnik, az egyetlen, amit tehetünk, az, hogy újra és újra elismételjük a dolgokat, és reméljük, hogy a hallgatók végül megértik.

Sok évvel ezelőtt egy keresztény missziós szervezetnél dolgoztam, amely mormonokat evangelizált, és a csoport tagjainak körülbelül a fele volt egykori mormon. Esténként néha megkérdeztem tőlük, mi vezette őket ki a mormonizmusból, abban a reményben, hogy talán felfedezhetek egy közös vonást. Nem hallottam egyetlen közös problémát sem, de azt igen, hogy bármely tény vagy „történelmi kínos helyzet” is vezette őket ki a mormonizmusból, az első alkalommal, amikor hallották, nem hatott rájuk. Kilenc-tízszer kellett hallaniuk, mire végre a bőrük alá hatolt. Ekkor gyakran úgy döntöttek, hogy utánajárnak a dolgoknak, csak hogy bebizonyítsák, azok a keresztények tévednek. De amikor utánajártak a dolgoknak, olyan dolgokra bukkantak, amikre nem számítottak, és végül Isten kivezetette őket a mormonizmus szellemi hamisítványából.

K: A Jób 21:7–15-ben szereplő szöveg kapcsán: hogyan érzi magát, amikor azok az emberek, akik csalnak és csalók, végül jobban boldogulnak, mint ön?

V: Tényleg „végül” jobban boldogulnak, mint te? Attól függ, hogy csak erre az életre koncentrálsz-e, vagy az örökkévalóságra tekintesz. Ha rövidlátóan csak ezt az életet nézed, akkor szégyennek tűnik, hogy anyagi szempontból rosszabbul jársz. Asáf zsoltáros a 73. zsoltár 2–17. versében azt mondja, hogy ő is majdnem beleesett ebbe az irigység bűnébe. A Példabeszédek 24:1 is említi ezt. De ha hosszú távon, örökkévalóságra tekintesz, rájössz, hogy a) végül minden jóra fordul, és b) ez a földi élet amúgy is nagyon rövid és múlandó, ahogyan az 1. Péter 1:5–6 tanítja. Hadd élvezzék tehát a tisztességtelenül szerzett nyereségüket, mert az örökkévalósághoz képest csak egy nagyon-nagyon rövid időtartam lesz, amikor mindent megbánnak majd.

K: A Jób 21:14–15 alapján hogyan osztod meg az evangéliumot valakivel, aki azt mondja: „Most jó az életem, miért lenne szükségem Istenre”?

V: Míg Zofár teljesen helytelen helyzetben használta a megfelelő szavakat, ez egy jó alkalom Zofár megközelítésére. Kérdezd meg tőlük: „Van békéd az életedben?” Kevés hitetlen gondolja úgy, hogy van. Kérdezd meg tőlük azt is: „Mit fogsz tenni a végén, amikor Isten előtt állsz, és számot kell adnod az életedről?” Gondolod, hogy Sztálin, Idi Amin és más tömeggyilkosok szembesülni fognak bármilyen következménnyel a halál után? Ha igen, akkor miért ne lenne így mindenki esetében, aki a saját jóságára akar támaszkodni?

K: A Jób 22:1–30-ban mi az Elifáz érvelésének lényege?

V: Elifáz emlékezteti Jóbot, hogy Istennek nincs szüksége ránk. Akárcsak korábban, Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy térjen meg, és akkor Isten megmenti őt Jób igazsága által, csakhogy itt Elifáz még tovább megy. Az ember igazsága és bűne nem hoz hasznot Istennek. Elifáz vétkezik azzal, hogy azt állítja, Isten nem törődik velünk. Lehet, hogy nem a te gonoszságod miatt kényszerít Isten téged szenvedésre.

Ezután Elifáz még tovább megy, és felsorolja Jóbnak mindazt a rosszat, amit Elifáz szerint Jób biztosan elkövetett. Zofár eredetileg a Jób 11:5 és következő versekben azt mondta, hogy Jób titkos bűnös, de Elifáz ezt felvette. Elifáz itt láthatóan egyre inkább elkeseredik Jób miatt, és átlép egy vékony határt: az alaptalan állításoktól a nyílt hazugságokig. Ha Jób nem is tette meg ezeket a dolgokat közvetlenül, Elifáz azt állítja, hogy minden rossz következmény, amit mások elszenvedtek, Jób tétlenségének köszönhető, amiért nem tett több jót. Elifáz biztosan rá tudja venni Jóbot, hogy valamilyen módon ismerje be, hogy nagy bűnös. Mindezek után Jóbnak össze kellene omlania, és be kellene vallania minden rosszat, amit tett. Jób azonban nem teszi ezt, ezért Elifáz megpróbál segíteni neki. Figyeljük meg Elifáz érzéketlenségét: még csak nem is vette a fáradtságot, hogy megpróbáljon válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket Jób korábban felvetett.

Teológiai szempontból Elifáz azért jut el idáig, mert teológiájában nincs helye Sátánnak vagy a démonoknak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Elifáz itt valójában jót akar tenni: visszavezetni egy bűnöst Istenhez. Elifáz azonban valójában éppen ennek ellenkezőjét teszi, hazugságokat terjesztve Jóbbal és Istennel kapcsolatban is.

Talán Elifáz itt valóban irritált, mert ez az utolsó beszéde, amit Jóbnak mond. És talán ez a legjobb így. Ha a tanácsot kérő tudja, hogy a tanácsadó hazudik neki, akkor nem valószínű, hogy egyáltalán hallgatna rá, vagy bízna benne.

K: A Jób 22:1–30 alapján mit mondanál egy kereszténynek vagy bárki másnak, aki úgy gondolja, hogy egy ember jóléte vagy szerencsétlensége annak következménye, hogy jelenleg mennyire igazságos?

V: A Szentírás, a tapasztalat és a logika egyaránt azt mutatja, hogy az illető téved.

Szentírás: Jób szenvedései mellett Jeremiást is üldözték, egy üres kútba dobták, és ott hagyták meghalni, pedig Jeremiás nem érdemelte ezt. Gondoljunk csak azokra a prófétákra, akiket Jezabel megölt Illés idején.

Tapasztalat: Néhány gonosz király és pápa hosszú életet élt. Azok közül a közemberek közül, akik szenvedtek alattuk, sokakat meggyilkoltak. Azt akarod mondani, hogy Pol Pot, Idi Amin és Sztálin igazabbak voltak, mert hosszabb életet éltek, mint azok, akiket meggyilkoltak?

Logika: Hugh Hefner, a Playboy alapítója, 91 éves korában halt meg. Tehát ha egy lelkész vagy keresztény misszionárius 91 éves kora előtt hal meg, akkor gonoszabb-e?

K: A Jób 22:1–30 szerint mikor – ha egyáltalán – szabad egy tanácsadónak hazudnia annak, akit tanácsol?

V: Természetesen egyetlen tanácsadó sem hazudna, ha úgy gondolná, hogy az valószínűleg kárt okoz, megrontja a bizalmat, és semmilyen jót nem hoz. De mi van akkor, ha a tanácsadó úgy gondolja, hogy az talán jót is tehet?

Ahhoz, hogy megválaszolhassa ezt a kérdést, a keresztény tanácsadónak tisztában kell lennie azzal, hogy mi az elsődleges oka annak, hogy ott van. Az a) hogy a legjobb tudása szerint tanácsot adjon az illetőnek, azt téve, amit saját meggyőződése szerint helyesnek tart, vagy b) hogy dicsőítse Istent és igazi tanúságot tegyen Istenről, és a tanácsadás csak másodlagos? Ha elfelejtetted, hogy Isten dicsőítése a legfőbb célod, akkor talán abba kellene hagynod a tanácsadást, vagy bármilyen más szolgálatot, amíg vissza nem nyered integritásodat azzal, hogy eszedbe jut, miért is vagyunk itt. A hazugságok használatának egyik problémája – azon túl, hogy engedetlenek vagyunk és nem tetszünk Istennek – az, hogy az emberek mindig úgy tűnik, rosszul számolnak. Éppen amikor azt gondolod, hogy nem lesznek negatív következmények, mert senki sem fogja megtudni, hogy bűnös módszerekkel próbálod végrehajtani Isten akaratát, valaki váratlanul rájön. Ahogy a Példabeszédek 16:25 mondja: „Van út, amely az embernek helyesnek tűnik, de vége a halál útja.”

Tehát először is igaz szóval kell dicsőítenünk Istent, ahogyan a Példabeszédek 16:13 mondja.

K: A Jób 22:1–30-ban tudsz-e más példákat említeni, mint Elifáz esete, amikor az emberek fontosabbnak tartották saját nézőpontjuk igazolását, mint hogy gondoskodjanak egy emberről, vagy őszinték legyenek?

V: A mások feletti gőg, amely a hírneved iránti aggodalomnak álcázza magát, gyakran váratlanul mutathatja meg csúnya arcát. Néha mások szemében nevetségesnek tűnhet, mennyire kitalál dolgokat valaki, csak hogy ne kelljen beismernie, tévedett. Azonban aki ezt teszi, gyakran nem veszi észre, hogy ez mások számára nyilvánvaló.

Mindenki téved valamiben, ahogyan mindenkinek szüksége van a fejlődésre is. Ahogy egy ember gyakran mondogatta: „Fenntartom a jogot, hogy okosabb legyek.”

K: A Jób 22:30-ban azt kellene írnia, hogy „az ártatlanok szigete”?

V: A héber és a föníciai nyelvészeti kutatások azt mutatják, hogy „aki nem ártatlan” vagy „aki bűnös” lenne a helyes kifejezés. A görög Septuaginta-fordítás eltér ettől, és azt mondja: „az ártatlanok”.

K: A Jób 23-ban mi a lényeg, amit Jób itt ki akar fejteni?

V: Jób itt abbahagyta három barátja bírálatát. Most Istent vádolja. Jób valójában nem azzal vádolja Istent, hogy igazságtalanul bántotta volna. Azzal vádolja Istent, hogy eltűnt bíró.

K: A Jób 24-ben mi az a új felismerés, amelyre Jób itt jut?

V: Jób rájön, hogy nem csak ő van ilyen helyzetben; mások is, akik nem gonoszabbak másoknál, mégis többet szenvednek, mint mások. Jób két dolgot lát: az ő és barátai problémája az, hogy nem értik azt az időkeretet, amelyen belül Isten végrehajtja az ítéletet a földön; és Isten nem árulja el nekik. Jób elkeseredett Isten jelenlegi látszólagos tétlensége miatt. A második megfigyelés az, hogy Jób és barátai túl könnyen elfelejtik, hogy Isten az emberek halála után fog ítélkezni.

A Jób 24:18–25-ben Jób átvette barátaitól azt az igazságot, hogy a gonoszok végül elpusztulnak, akárcsak a tengeri hab vagy az olvadó hó. Legalábbis Jób és három barátja ebben egyetértenek a gonoszokkal kapcsolatban általánosságban.

K: A Jób 24:18–25-ben ez Jób beszédének része, vagy Bildád következő beszéde?

V: A mai zsidó és keresztény Bibliákban a Jób-könyvben szereplő elrendezés megegyezik a Holt-tengeri tekercsekben, Qumránban talált elrendezéssel. Egyesek azonban úgy vélik, hogy a Jób-könyv néhány verse elkerült a helyes sorrendből, és ez Bildád következő beszédének része lehet. Akárhogy is legyen, ebben mindenki egyetért.

K: A Jób 25:1–6-ban mi a lényeg, amit Bildád itt mondani akar?

V: Bildád itt mondja el a könyv legrövidebb beszédét. Ez az utolsó alkalom, hogy Bildád vagy a másik két barát megszólal. Talán azért, mert látják, hogy már nincs több mondanivalójuk. Összefoglalva: Isten olyan magasan van, mi pedig olyan alacsonyan, és a szakadék olyan hatalmas, hogy ki tudhatna bármit is Isten útjairól? Bildád itt tagadja Isten immanenciáját. Bildád röviden megismétli:

1) Isten mindenható

2) Ezért az ember nem tiszta Isten előtt

3) Ha még a hold és a csillagok sem tiszták Isten előtt, akkor természetesen az ember sem lehet az.

Bildadnak itt igaza van, kivéve, hogy az a rész, miszerint a csillagok sem tiszták, nem bibliai, és az ember sem teljesen gonosz. Azonban az a mód, ahogyan Bildad ezeket az állításokat egymás mellé állította, téves felfogást tükröz. Az a tény, hogy Isten mindenható, semmivel sem bizonyítja, hogy Jób szenvedése indokolt lenne. Az a tény, hogy Isten szent és igazságos, önmagában nem bizonyítaná az igazságosságot egy szeszélyes, igazságtalan sérelem esetében.

Bildád megérti, hogy létezik igazságosság, és lehet irgalom is. Minden beszédében Bildád – Elifáztól eltérően – soha nem utal arra, hogy felismerné: a gonoszokkal szembeni igazságszolgáltatás nem mindig azonnali. A három barát együttesen soha nem érti meg, hogy az igazak is szenvedhetnek egy ideig igazságtalanul.

K: A Jób 25:4–6-ban az ember csupán egy kukac (légylárva)?

V: Bildád a halálra emlékezteti Jóbot. A lárva és a féreg egyaránt rövid életű, és mindkettő megtalálható a sírokban. Ezt Bildád mondta, nem Isten. A metafora részben helytálló, de nem ad teljes képet.

Életünk hossza Isten szemében hasonló a fűhöz (Jakab 1:10–11; Ézsaiás 40:6–8; Zsoltárok 90:3–6). A földhöz kapcsolódó motívumot továbbgondolva: életünk porhoz hasonló Istenhez képest (Ézsaiás 40:15). Isten úgy trónol az emberek felett, mint a szöcskék (Ézsaiás 40:22). Ez azonban csak a történet fele.

Mindezek ellenére félelmetes és csodálatos módon vagyunk megalkotva (Zsoltárok 139:14), és Isten képmására lettünk teremtve (Mózes 1:27). Ő örömét leli gyermekeiben (Sofóniás 3:17).

Lehet, hogy csak egy pillanatig élünk a földön, de Isten szeret minket és nagyra értékeli bennünket (Zsoltárok 8:4-8).

K: A Jób 26:1-4 alapján mikor – ha egyáltalán – érdemes vitatkozni vagy érvelni valakivel, aki mély gyászban van?

V: Amikor nem érdekli őket a vita, és még egy ésszerű érv meghallgatására sem hajlandók, az a legjobb alkalom arra, hogy elhalasszuk, amit mondani akartunk. Van idő arra, hogy megmutassuk, törődünk velük és együttérzünk velük. Talán később, miután már nem annyira érzelmileg feldúltak, jobb alkalom lesz arra, hogy meggyőzzük őket.

K: A Jób 26:1–4-ben Jób három barátjának beszédei elvben sok szép gondolatot tartalmaztak, de nem tudták megérteni Jób helyzetét. Mit kell tennünk, amikor tanácsot adunk valakinek, hogy biztosan megértsük a helyzetét?

V: Az első lépés az, hogy meghallgassuk őket. Legalább négy szinten tudunk meghallgatni egy másik embert.

Először is, használjuk a csendet. Ne beszéljünk annyit, ha a másiknak nehéz szóhoz jutnia anélkül, hogy közbeszólnánk.

Másodszor, tegyél fel kérdéseket, nem csak azért, hogy megmutasd, figyelsz, hanem azért is, hogy tisztázz olyan dolgokat, amelyek kétértelműek lehetnek, és számodra nem világosak.

Harmadszor, győződj meg róla, hogy jól hallottad, és jegyezd meg a szavait. A végén megkérdezheted tőle, hogy összefoglalhatod-e neki, amit mondott, hogy megbizonyosodj arról, hogy jól hallottad-e.

Negyedszer, próbálj meg empátiát tanúsítani, és megérteni, milyen hozzáállások, előfeltevések, igazságok, hamis állítások, szükségletek, érzések – bűnösök vagy sem – lehetnek bennük ahhoz, hogy azt mondják, amit mondtak, és úgy, ahogyan mondták.

K: A Jób 26:1–30:31-ben mi a lényege Jób válaszának?

V: Ez Jób leghosszabb beszéde. Egyes kommentátorok úgy vélik, hogy Jób a Jób 26:1–6-ot mondta, Bildád (vagy talán Zofár) félbeszakította, és a Jób 26:7–14-et mondta, majd Jób mondta a többit. Jób azonban általában többet beszél barátairól Isten transzcendenciájáról, így valószínű, hogy ezt Jób mondja. Jóbnak elege lett barátaiból, és:

(26:1–4) Jób gúnyosan azt mondja: „Ti srácok nagy segítség voltatok!” Valójában Jób azzal vádolja őket, hogy egyáltalán nem segítettek, miközben azt próbálják elhitetni valakivel, hogy hallgasson az általuk ismert bölcsességre, ugyanakkor azt állítják, hogy Jóbnak egyáltalán nincs bölcsessége.

(26:5–14) Tudom, hogy Isten szuverenitása és hatalma a halál, az ég és a vizek felett csupán Isten hatalmának kezdete.

(27) Bár Isten igazságtalan velem szemben, amíg én, Jób, élek, nem fogok rosszat mondani, és nem tagadom, hogy igaz voltam. A gazdagok talán boldogulnak, de Isten megpróbálja őt, utódait és családját.

(28) Az emberek a föld minden mély, sötét zugaiban keresik a fémércet, de hol keressük az igazi bölcsességet? Csak Isten rendelkezik vele, és mi csak úgy sajátíthatjuk el, ha féljük az Urat, és elfordulunk a gonosztól.

(29) Áldott voltam. Ó, mennyire vágyom azokra a napokra, amikor Isten barátságos tanácsa ragyogott felettem, és gyermekeim még életben voltak. Tiszteltek, és az emberek megbecsültek. Jól bántam másokkal. Segítettem a rászorulókon és az elnyomottakon, és az igazságosságot öltöztem magamra. Biztonságban éreztem magam – úgy gondoltam, egészen a halálom napjáig –, és az emberek hallgattak a tanácsaimra.

(30) De most már nincs dicsőségem. A fiatalok gúnyolnak, csúfolnak. Nincs áldásom. Még a saját testem is gyötör, mert Isten megpróbál. Senki sem jó hozzám. Isten hallgat, pedig én meghallgattam a szegények kiáltását.

(31) Szövetséget kötöttem és 14 esküt tettem. Szemeim, lábaim, szívem és kezeim tiszták. Ha hamis úton jártam, letértem az ösvényről, elcsábított egy nő, megtagadtam az igazságot a szolgáktól, elutasítottam a szegényeket, felhalmoztam a kenyeret, nem segítettem a mezteleneken, kizsákmányoltam az árvákat, az aranyban bíztam, a gazdagságban gyönyörködtem, az eget imádtam, a bosszúban gyönyörködtem, nem voltam nagylelkű, vagy elrejtettem bűnömet, akkor jöjjön a csapás. Ha Isten ezekért a dolgokért vád alá helyezhet, rendben, de ha nem…

K: A Jób 26:7-ben „Zaphon”-nak vagy „észak”-nak kellene fordítani?

V: Zaphon vagy „Sapon” egy magas hegy volt Szíriában. Míg a héber szó „északot” jelent, a hozzá kapcsolódó noteh ige („kiterjed”) kizárólag az égboltra vonatkozik. Egyesek úgy vélik, hogy ez utalhat a látszólag az északi sark körül forgó csillagképekre.

K: A Jób 26:7-ben mit jelent az, hogy a föld a semmiben lóg?

V: Az itt szereplő héber szó, amely az „üres teret” jelenti, megegyezik azzal a szóval, amelyet a Mózes első könyve 1:2-ben a „formátlan” kifejezésére használnak.

Számos ősi kultúrában élte az a hiedelem, hogy a földet egy állat háta, egy titán óriás vagy egy istennő teste tartja fenn. Ezzel szemben Isten valahogyan megtanította Jóbnak, hogy a föld az űrben lóg, a semmiben.

K: A Jób 26:11-ben mik az ég oszlopai?

V: Három lehetőség van a menny oszlopaira/alapjaira vonatkozóan.

Lehet, hogy egyszerűen csak a menny rázkódik, amikor Isten megfedd. Az alábbi két alternatíva azonban valószínűbb.

A hegyeket az ég oszlopainak, valamint a föld oszlopainak is nevezik. Az oszlopok remegése utalhat vulkánokra és földrengésekre.

A horizontot a babiloniak rokon akkád nyelvén „az ég alapjának” nevezték.

K: A Jób 27:4-6-ban mi a lényeg, amit Jób itt ki akar fejteni?

V: Bármennyire is rosszul álltak a dolgok Jób számára – egészségileg, anyagilag és érzelmileg –, Jób itt mégis sziklaszilárd marad, kijelentve, hogy nem fog gonoszságot mondani, és nem fogja elhagyni feddhetetlenségét. Jób nem azért ragaszkodik feddhetetlenségéhez, hogy megőrizze hírnevét; Jób a Jób 30:1, 9–10-ben azt mondja, hogy hírneve sokak szemében máris romba dőlt.

K: A Jób 27:4–6-ban hogyan viselkedne másképp egy olyan keresztény, aki az integritását többre értékeli a jólétnél, mint egy olyan keresztény, aki a jólétét tartja fontosabbnak?

V: Az emberek soha nem bízhatnak meg igazán abban, akár keresztény, akár nem, aki a jólétet vagy a pénzt többre értékeli, mint a feddhetetlenségét. Amikor ígéretet tesznek vagy megállapodást kötnek veled, honnan tudhatod, hogy nem fogják megszegni, ha jobb ajánlat adódik, különösen, ha nem figyelsz rájuk? Ha egyesek csak akkor cselekszenek helyesen, amikor figyelsz rájuk, és sok erőfeszítést igényel a figyelésük, eljöhet az a pont, amikor annyi időt és energiát fordítasz a figyelésükre, hogy már egyáltalán nincs értelme megbíznod őket a feladattal. De még egy nem kereszténynek is érdemes keresztényt alkalmaznia, mert tudja, hogy azok betartják a szavukat és a legjobbjukat adják, még akkor is, ha senki sem figyeli őket, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 6:6–7 és a Kolosszusbeliekhez írt levél 3:22 is mutatja.

K: A Jób 27:21-ben mi a baj a keleti széllel?

V: A szél általában nyugatról fújt, és amikor nyugatról vagy délről fújt, szelíd volt. De viszonylag ritkábban, amikor a szél keletről fújt, nagyon erős és száraz volt – gondoljunk csak egy homokviharra. Elszáríthatja a termést a mezőn. Ha valaki megpróbálta volna szétválogatni a búzát a pelyvától, és keleti szél fújt, akkor mind a búza, mind a pelyva elszállt volna. Bár a viharok nem jellemzőek a keleti szélre, vannak forgószelek, amikor a szél nyugatról keletre fordul. Egy arab szleng kifejezés „mérgező szélnek” nevezi. Nem annyira attól tartottak, hogy a keleti szél embereket ölne meg, hanem inkább attól, hogy kárt tesz a gazdák termésében.

K: A Jób 27:23, Jób 34:37, Nahum 3:19, Ezékiel 25:6 és 2 Királyok 11:12 versekben szereplő szövegek kapcsán: jobb-e a gyülekezetben „ámen”-t vagy „dicsérjétek az Urat”-ot mondani, ahelyett, hogy tapsolnánk?

V: Nem, ez helytelen. Henry M. Morris, a Teremtéskutatási Intézet munkatársa ezt javasolta a 2004. június 12-i Days of Praise imádságos kiadványban. Négy különböző héber szó létezik a tapsolásra/csapkodásra, és ő azt állítja, hogy egyiknek sincs pozitív jelentéstartalma. Például a Nahum 3:19 szerint mások tapsolni fognak, amikor Ninive pusztulásáról hallanak. A 2 Királyok 11:12-ben az istenfélő izraeliták tapsoltak, amikor Joás megkoronázásra került, de Morris szerint ez „azt fejezte ki, hogy meg akarják verni és elpusztítani a gonosz Atália királynőt”.

Íme néhány ószövetségi vers a tapsolásról:

caphaq (Strong-szám: 5606) [kiejtése: saw-FAK] Jób 27:23; Jób 34:37; Siralmak 2:15

teqa (Strong-szám: 8628) [kiejtése: taw-KAH] Zsoltárok 47:1; Nahum 3:19

mecha’ (Strong 4222) [kiejtése: maw-KHAW] Zsoltárok 98:8; Ézsaiás 55:12; Ezékiel 25:6

nakah (Strong-szám: 5221) [kiejtése: naw-KAH] 2 Királyok 11:12

Morrisnak igaza van az öt aláhúzatlan verset illetően, de a tapsolással kapcsolatban általában téved.

A tézist cáfoló legfontosabb versek:

Ézs 55:12 a tapsolásról beszél, anélkül, hogy bármilyen diadalmas kontextus lenne, kivéve azt, hogy a gonosz ember elhagyja gondolatait.

A Zsoltárok 47:1 így szól: „Tapsoljatok, minden népek, kiáltsatok Istennek diadalmas hangon!” A Zsoltárok 47:3 valóban említi a nemzetek leigázását, de a 47:1 nem korlátozódik erre.

Másodlagos, alátámasztó versek:

A Zsoltárok 98:8 említi, hogy Isten eljön ítélni, és Isten arat győzelmet. Ez nem „a gonosz emberek iránti erős elítélés kifejezése”, mert a tapsolás „Istenért” történik, nem „az emberek ellen”.

A 2 Királyok 11:12 arról szól, hogy a nép tapsolt és azt kiáltotta: „Éljen a király!” Morris szerint a taps „azt fejezte ki, hogy meg akarják verni és elpusztítani a gonosz Atália királynőt”, amiről a 2 Királyok 11:13–16 is szól. A taps azonban a fiatal Joás király koronázásának ünneplése volt, nem pedig Atália iránti ellenséges érzés kifejezése.

Összegzésképpen: a taps nem csupán elutasításra szolgál, mert az Ézsaiás 55:12, a Zsoltárok 47:1, és vitathatóan a Zsoltárok 98:8, valamint a 2 Királyok 11:12 is a jóváhagyás kifejezésére szolgáló tapsról szól. Még azok számára is, akik szerint a taps kizárólag a diadal kifejezésére szolgál, a gyülekezetben tapsolnunk kell Jézus keresztjén elért diadaláért és az életünkben elért győzelméért.

K: A Jób 28:1–28-ban mi a fejezet fő gondolata?

V: Ezt a fejezetet két kérdés három különálló részre osztja: „Hol található a bölcsesség?” (Jób 28:12) és „Honnan származik tehát a bölcsesség?” (Jób 28:20).

A kincs felfedezése: az emberek nagyon ügyesen bányásznak a földben

A bölcsesség, mint kincs: mégis nem látják a bölcsesség nyilvánvaló értékét.

A bölcsesség forrása: A bölcsesség kizárólag az Úrtól származik. Az Úr félelme a bölcsesség kezdete a Zsoltárok 111:10-ben és a Példabeszédek 1:7-ben

K: A Jób 28:1–28 alapján mit tudunk az akkori bányászatról?

V: Nincs sok információnk, de tudjuk, hogy az Araba-völgyben (Izrael déli részén és Szaúd-Arábia egy részén) már Ábrahám ideje előtt is bányásztak rézet, bár a bányajáratok csak később, a rómaiak idején jelentek meg. Hiskia ideje előtt már tudták, hogyan kell a felszínig vezető járatokat vágni, hogy bejusson a napfény. Kr. e. az első században Núbiában bányalámpákat használtak.

K: A Jób 28:1–28 szerint hogyan juthatunk bölcsességhez, és miben hasonlít ez a bányászatra?

V: Bár a bányászatnak különböző fajtái vannak, vegyük fel a bányászsisakunkat, kapcsoljuk be a bányászlámpánkat, és nézzük meg általánosságban a bányászat metaforáját. Van a felderítés, a kitermelés előkészítése, a bánya építése, az érc kitermelése, az érc tisztítása és a bánya karbantartása.

Felfedezés: Az arany, ezüst vagy más fém bányászatának első szabálya az, hogy „győződj meg róla, hogy a megfelelő hegyre mész”. A világ legjobb bányásza sem fog aranyat kitermelni egy hegyből, ha eleve nincs ott arany! Az olajkutatás esetében keress olyan geológiai képződményt, amely alkalmas lehet az olaj befogására. Fémek esetében keress olyan hegyet, ahol valaki már talált a közelben a földben vagy egy patakban valamit abból a fémből, amit keresel. Hasonlóképpen ne a rossz helyen keress bölcsességet. Keresd azt Isten szavában, valamint istenfélő, bölcs emberek írásaiban és tanácsaiban. Bár más írásokban és más vallásokban is találhatsz bölcsességmorzsákat, nem érdemes megpróbálni azokat kinyerni anélkül, hogy a mérgező melléktermékeket is magadhoz vennéd.

Kutatás: Az aranymosás a folyóban vagy egy próbaolajkút fúrása gazdasági hasznot hozhat, de ennél is értékesebb lehet abban, hogy megmutatja, hol keress, és hol hagyd abba a keresést. Vannak dolgok, amelyek bölcsességnek tűnnek, de vajon csak „tényképek” ezek, vagy olyan drágakövek, amelyeket alkalmazhatsz az életedben, és amelyek közelebb visznek Istenhez?

A bánya építése: Ha úgy gondolod, hogy tudod, hol van a „főér”, vagy mekkora a kőolajmező kiterjedése, építsd meg a bányát úgy, hogy a felszínről aércig a lehető leghatékonyabban és legbiztonságosabban juss el. Építsd meg jól a bányát, hogy ne dőljön össze, és ne legyen túl nehézkes belemenni és egész nap ott dolgozni. Pénzt kell költened erős gerendákra és jó szerszámokra, tudva, hogy az idődbe és pénzedbe fektetett befektetésed eltörpül a várható hozam mellett. Hasonlóképpen, a bölcsesség elsajátítása időigényes munka lehet, amikor tévét nézhetnél vagy más dolgokat csinálhatnál. De az időáldozat, amit a bölcsesség megszerzése érdekében hozol, megéri azt, amit kapsz. Néha mélyen be kell menned egy sötét bányába, hogy megszerezd a legragyogóbb drágaköveket.

Az érc kinyerése: Alakíts ki egy következetes módszert a bölcsesség elsajátítására és megjegyzésére. Vannak, akik jegyzetfüzetet használnak, hogy leírják, amit tanultak. Mások számítógépet használnak, vagy a Bibliájuk margójára írnak. Emellett az, ha megosztod másokkal, amit tanultál, nemcsak nekik segít, hanem a saját elmédben is megerősíti azt. Természetesen még több bölcsességre tehetsz szert, ha mások megosztják veled, amit ők tanultak.

Az érc tisztítása: Nem minden részlet, amit elolvasol, egyformán fontos. Időnként foglald össze az elolvasottak gyakorlati alkalmazását, majd cselekedj, és tedd meg, amit tanultál. Ha nem teszed meg, könnyen elfelejtheted. Ráadásul, ha tudod, mi a helyes cselekedet, és nem teszed meg, az bűn, ahogyan Jakab 4:17 mondja.

A bánya karbantartása: Ahogy egyre mélyebbre ásol a bányában, az alagutak beomolhatnak, ha nem erősíted meg őket. Bizonyos értelemben a „bányaépítés” lépésének folytatódnia kell még akkor is, ha már aranyat találtál. Lehet, hogy kezdetben nagy erőfeszítéseket teszel, de kitartásra is szükséged van, hogy ne fogyjon el a lendületed. Jobb, ha életed hátralévő részében naponta 10 percet szánsz a Bibliára, mint ha az első hónapban naponta 3 órát olvasol, majd abbahagyod. Végül pedig a memóriánk nem tökéletes; elfelejtünk dolgokat. Vissza kell térned ahhoz, amit már megtanultál, és újra el kell olvasnod, hogy ne felejtsd el.

Jób a Jób 28:13-ban azt jegyzi meg, hogy az emberek milyen leleményesek a fémek és drágakövek kitermelésében, de miért nem olyan jók a bölcsesség kitermelésében?

Végül egy egyszerű, nagyszerű módja a bölcsesség megszerzésének az, ha Istent kérjük, ahogyan Jakab is tanácsolja nekünk a Jakab-levél 1:5-ben. Valóban, nem szerezhetünk tartós bölcsességet anélkül, hogy Isten megadná nekünk. Sokszor voltak olyan kérdéseim, amelyekre nem tudtam válaszolni; ilyenkor imádkoztam az adott rejtélyes dolog miatt, megkérdeztem Istent, és türelmesen vártam. Néha egy hónap is eltelhetett, de mindig kaptam választ arra, amit kértem. De addigra általában már volt egy újabb kérdésem. Ne tekintsd a Bibliával, a kereszténységgel és az élettel kapcsolatos kérdéseidet „nehézségeknek”, hanem inkább olyan dolgoknak, amelyek felkeltik az érdeklődésedet, és amelyeket Isten felhasználhat arra, hogy tanítson téged.

K: A Jób 28:28-ban hogyan jelenti az Úr félelme a bölcsesség kezdetét?

V: Először beszéljük meg, mi is az a bölcsesség, majd válaszoljunk a kérdésre.

A bölcsességet úgy lehet meghatározni, mint az életre alkalmazott tudást. Lehet ez a Példabeszédek könyvében szereplő, nem túl gyakori józan ész, az emberi ügyesség a célok elérésében, az élet rejtélyeinek feltárásában, vagy akár a problémamegoldó képesség is. A „hokmah” szót 45 alkalommal használják a Példabeszédek könyvében. Fordítható „bölcsességnek”, de „készségnek” is, mint például a Szentélyen dolgozó szövő mesterségére az Exodus 35:26-ban, egy asztalos vagy fémmunkás mesterségére az Exodus 31:6-ban, a tengerészek mesterségére a Zsoltárok 107:27-ben, az Ézsaiás 10:13-ban szereplő hadvezér ügyességére, a Mózes 5. könyve 34:9-ben és az 1 Királyok 3:28-ban említett kormányzó ügyességére; valamint a 2 Sámuel 20:22-ben szereplő bölcs tanácsadó tanácsára. A Példabeszédek könyvét a bölcs életvitelhez szükséges készségekről szóló könyvnek tekinthetjük. Szeretnénk, ha minél több ember szeretne elsajátítani ezeket a készségeket.

Isten a bölcsesség forrása, és bármely emberi bölcsesség, amely tagadja Isten bölcsességét, nem is olyan bölcs. Ha arra törekszünk, hogy megértsük, hogyan látja Isten a dolgokat, és hogyan kell ennek megfelelően élnünk, hogy tetszésére legyünk, akkor a prioritásaink rendben vannak. Minden más azt jelenti, hogy „a mellékes dolgokra helyezzük a hangsúlyt, a lényegeseket pedig háttérbe szorítjuk”. Így például, amikor Isten azt mondja, hogy ne válasszunk etikai kiskaput, az emberek megpróbálhatják racionalizálni, hogy ez miért vonatkozik másokra, de rájuk nem, vagy miért nem érvényes ebben a helyzetben, mert annyira szeretnénk valamit. Vagy egyszerűen csak azt mondhatjuk Istennek: „Rendben. Ahhoz képest, hogy Téged tetszeljek, az a másik dolog amúgy sem volt annyira szükséges, és nem is akartam annyira.” Ez az egyszerű dolog megmenthet sok csalástól, szívfájdalomtól, barátságok és pénz elvesztésétől.

Érdekes, hogy a nemzeteket nem tekintik bölcsnek, csak az egyéneket. Isten iránti tisztelet és az Ő iránti engedelmesség az igazi bölcsesség kiindulópontja. A Példabeszédek 8:13 azt mondja, hogy az Úr félelme a gonosz gyűlölete, és hogy Isten gyűlöli a gőgöt, az arroganciát, a gonosz viselkedést és a gonosz beszédet.

K: A Jób 29:1–25-ben mi érdekes Jób költészetének szerkezetében, amely a nosztalgikus „régi szép időkről” szól, amelyek visszatérésében reménykedett?

V: A Jób 29–30. fejezetek Jób végső összefoglalását tartalmazzák. A Jób 29. fejezet hirtelen hangnemet vált, és „optatív hangnemre” vált át, ami azt jelenti, hogy kívánságot vagy vágyat fejez ki. Jób azokra a korábbi időkre emlékezett vissza, amikor gyermekei körülötte voltak, jólétben élt és nagy tiszteletnek örvendett, a jövő ígéretesnek tűnt, és fogalma sem volt arról, milyen próbák várnak rá. Ezek a versek szimmetrikus kapcsolatot alkotnak.

Áldás (29:2–6)

— Tisztelet (29:7–11)

— — Jób jósága (29:12–17)

Áldás (29:18–20)

— Tisztelet (29:21–25)

K: A Jób 29:3-5-ben Jób engedelmeskedett Istennek, Isten akaratának teljesítésén dolgozott, és távol tartotta magát mindattól, ami Istennek nem tetszett, de Jób örömét is Istenben lelte. Milyen lenne ma egy keresztény, ha nem találna örömöt Istenben?

V: A keresztény talán jámbornak, szorgalmasnak, engedelmesnek és keményen dolgozónak tűnne, de mivel saját erejéből cselekszik, felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez valóban egy életen át kitart-e. Előfordulhat, hogy egy kereszténynek egyszerűen túl sok teendője van (vagy legalábbis tévesen azt hiszi), ahhoz, hogy időt szánjon Istenre.

Képzeld el, hogy van egy hűséges házastársad, aki keményen dolgozik a családért, jól emlékszik minden elvégzendő feladatra, és közli veled a tudnod szükséges híreket és teendőket, de egyszerűen túl elfoglalt ahhoz, hogy időt töltsön veled. Vagy talán nem is volt túl elfoglalt; egyszerűen csak nem akart veled lenni. Még ha nem is ez volt a helyzet, számára nem volt prioritás, hogy „kettesben” töltsön veled időt. Szerinted ez egy jó házasság lenne?

Mi Krisztus menyasszonyának részesei vagyunk. De lehetséges, hogy egyes keresztények ugyanígy bánnak Istennel is.

K: A Jób 29:7–17-ben miért tartották Jóbot korábban annyira tiszteletben, és meddig tartott ez a tisztelet?

V: Jóbot nem azért tisztelték, mert gazdag és hatalmas volt. Inkább azért élvezett nagy tiszteletet ez a gazdag és hatalmas ember, mert vagyonát és hatalmát jó célokra használta. Jób segített a rászorulókon, az özvegyeken, a nyomorultakon és az árvákon. Jób maga is meglepődhetett azon, milyen gyorsan elpárolgott az a tisztelet, amelyet egyesek tápláltak iránta, miután már nem volt módja másoknak segíteni, és úgy tűnt, mintha Isten megbüntette volna. A Jób-könyv végén, amikor visszanyerte vagyonát és több gyermeke született, kíváncsi vagyok, mennyire törődött Jób azok újbóli tiszteletével, akik korábban gúnyolták őt.

K: A Jób 29:1–25 alapján mit mondanál egy olyan kereszténynek, aki a múltban él, és a „régi szép idők” után vágyakozik?

V: Hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az emlékezet néha szelektív, és hogy az élet különböző szakaszaiban különböző kihívásokkal kell szembenéznünk. Azt mondhatod nekik: „Ne rágódj ezeken; a legjobb napjaid még előtted állnak!” Az 1. Péter 1:3–4 így szól: „Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja! Nagy irgalmával újjászületett minket élő reménységre Jézus Krisztus feltámadásán keresztül a halottak közül, ⁴ és olyan örökségre, amely romolhatatlan, szennyezetlen és elhervadhatatlan, és amelyet a mennyben tartanak fenn számotokra” (BSB)

K: A Jób 30:1-ben, hasonlóan azokhoz a gúnyolódókhoz, akik korábban tisztelettel viseltettek Jób iránt, miért „rúgják meg az embereket, amikor már a földön vannak”?

V: Vannak, akik jobban érzik magukat, ha le tudnak alázni valakit, különösen akkor, ha nem látnak ennek semmilyen negatív következményét. Mások úgy gondolják, hogy javul a társadalmi helyzetük azok körében, akiket fontosnak tartanak, ha olyanokról beszélnek rosszat, akikről mindenki más is rosszat mond. Ma láthatjuk a „cancel culture”-t, amely el akarja hallgattatni azokat, akik nem értenek egyet velük. Sikerük egyik oka az a törékeny önérzet, amit egyesek éreznek, amikor mások lealázzák őket.

K: A Jób 30:1-ben szerinted Jóbnak is volt egy kis arroganciája?

V: Igen. Minden embert Isten képmására teremtettek, de Jób egyeseket még a őrkutyáinál is alacsonyabb rendűnek ítélt. Egyrészt a kutyák hűségesek voltak, és számítani lehetett rájuk, hogy elvégzik a dolgukat – ami egyes emberekről nem mondható el. Másrészt viszont Jób nem szerette, ha lenézték, miközben ő maga is lenézett bizonyos másokat.

K: A Jób 30-ban mi a lényeg, amit Jób itt ki akar fejteni?

V: A Jób 29-ben leírt múltbeli szép idők éles kontrasztot alkotnak azzal a szánalmas állapottal, amelyet most a Jób 30-ban ír le. A Jób 30:1–8-ban Jób más embereket értéktelen bolondoknak bélyegez, majd a Jób 30:9–31-ben panaszkodik, hogy még azok is azt hiszik, jobbak nála. Ez sérti Jób büszkeségét. Keresztényekként arra kell törekednünk, hogy Istennek tetszünk, és – Jóbbal ellentétben – ne ítélkezzünk mások értékéről, és ne fordítsunk túl nagy figyelmet arra, mit gondolnak mások.

K: A Jób 31:1–40-ben hogyan kezeled azt a helyzetet, amikor valaki ragaszkodik ahhoz, hogy védekezz valamiért, amit tettél, miközben te nem látod ennek szükségét?

V: Jób látja, hogy védekeznie kell a három barátja előtt, akik állítólag azért jöttek, hogy megvigasztalják, de valójában csak vádaskodtak ellene. Általánosságban elmondhatod, hogy cáfolod a hamis vádat, és legalább röviden összefoglalod, miért. A helyzettől függően megkérdezheted tőlük, milyen bizonyítékra lenne szükségük ahhoz, hogy meggyőződjenek arról, amit mondasz. De néha érdemes megfontolnod, mennyi időt akarsz arra fordítani, hogy valakivel beszélgess, ha úgyis nem figyel rád. Mielőtt azonban elsétálnál, érdemes lehet megemlítened, hogy úgy érzed, ők „nem akarnak a tényekkel bajlódni”, és hogy meg kell mutatniuk, hajlandóak-e fontolóra venni a szavaidat, mielőtt további szavakat pazarolnál rájuk.

K: A Jób 31:1–40-ben mi az, ami meglehetősen érdekes Jób párhuzamaiban?

V: Jób mély betekintést enged nekünk a szívébe, abba, hogyan látja a dolgokat. Az, ahogyan a különböző bűnöket és Isten vagy a Menny jellemzőit egymás mellé állítja, meglehetősen egyedi és nagyon érdekes. Ígéretet tesz, felsorolja a 14 esküt, amit letett, és megindokolja, miért igaz. Jól tennénk, ha ezeket szem előtt tartanánk, mint néhány okot arra, hogy miért kell megőriznünk az igazságosságot a saját életünkben.

Szövetséget kötött a szemével, hogy ne nézzen vágyakozva egy nőre – Isten szemei figyelnek (Jób 31:1-3)

Hazugság és csalás – nem szeretném ezt tenni, és Isten mérlegén ítéltetni – ha másoktól bármi is a kezembe került, akkor ne szerezzen hasznot az, amit a kezem vet (Jób 31:5–7).

Mások dolgait megkívántam vagy elvettem – nem akarom, hogy Isten hagyja, hogy mások elvegyék az én dolgaimat (Jób 31:8–9).

Nő által elcsábítva – Nem akarom, hogy más férfiak feküdjenek le a feleségemmel, vagy anyagi tönkremenetelbe sodorjanak (Jób 31:9-12)

Megtagadtam az igazságosságot szolgáimtól és munkásaimtól – mit tennék, ha Isten szembesítene ezzel? Isten mindannyiunkat teremtett. (Jób 31:13-15)

Ha a kezemmel megtagadtam a segítséget a szegényektől és az özvegyektől (Jób 31:16),

nem adtam volna ételt az árváknak (Jób 31:17-18),

nem öltöztettem fel a szegényeket (Jób 31:19-20),

a bíróságon elnyomtam az árvákat

Hadd szakadjon le a karom: – Nem akarom, hogy Isten fizikai kárt tegyen bennem. – Isten dicsőségétől való félelmem miatt nem tennék ilyen dolgokat (Jób 31:21-23).

Az aranyba helyeztem bizalmamat és biztonságomat (Jób 31:24).

Örültem hatalmas gazdagságomnak (Jób 31:25).

Tiszteletet adtam a napnak vagy a holdnak

Isten megítélne ezekért a bűnökért vagy a Magasságos Isten iránti hűtlenségemért (Jób 31:26-28).

Örültem volna ellenségem bukásának, és átkoztam volna őt (Jób 31:29-30).

Nem voltam nagylelkű a családtagjaimmal szemben (Jób 31:31).

Nem mutattam vendégszeretetet az idegenek iránt (Jób 31:32).

Elrejtettem bűneimet, ahogyan az emberek szokták, mert féltem a közvéleménytől (Jób 31:33-34).

Hallgattam

[ha már itt tartunk, bárcsak „Valaki” hallana engem most!] (Jób 31:35-37).

Elnyomtam a bérlőimet – nem szeretném, ha Istennek tövisek nőnének a gabona helyett (Jób 31:38-40).

K: A Jób 31:1-ben szereplő „nem vágyakozva nézni egy nőre” kifejezés az Újszövetségi erkölcs része, vagy az Ószövetségi erkölcsé?

V: Minden időkben a tiszta tekintet tetszik Istennek. Bár Isten ezt nem írta elő kifejezetten az Ószövetségi törvényben, Isten engedelmes szolgái, mint például Jób, nem arra törekedtek, hogy megnézzenek mindent, amivel megúszhatják, hanem inkább arra, hogy minden cselekedetükkel Istennek tetszenek. Jóbnak nem volt szüksége az Ószövetségi törvényre ahhoz, hogy ezt tudja, mert Jób nagy valószínűséggel a Mózes-törvény előtt élt.

Mellékesen megjegyezzük, hogy egyesek úgy vélik, ez a közel-keleti termékenységi istennőre utal. Bár Jób nem tartotta fontosnak semmilyen bálványisten vagy istennő imádását, ez valószínűbb, hogy általában a nőkre utal, nem pedig egy konkrét istennő-képre.

K: A Jób 31:7-ben mit mond Jób a kezeinek tisztaságáról?

V: A keleti kethiv azt mutatja, hogy ez „ragaszkodni” jelent. Tehát ez azt jelenti: „Ha bármi is a kezemhez ragadt”. Más szavakkal: „Ha Jóbnak ragadós keze van, és ellopott valamit.”

K: Mit mond a Jób 31:13 az alattvalók kezeléséről?

V: Íme egy példa. Képzeld el, hogy két ember közötti ügyben kell döntést hoznod. Az első nagyon fontos számodra, és meg akarod őrizni a kegyeit, jó viszonyban akarsz maradni vele. A második személy jelentéktelennek tűnik számodra; a legcsekélyebb mértékben sem számít, mit gondol rólad. De ebben a kérdésben az első személy téved. Az első személy javára döntesz, mert fontos számodra a vele való kapcsolatod, vagy igazságosan döntesz? Jób az utóbbit tette.

A Keil–Delitzsch Ószövetségi kommentár 4. kötete 2. része 183. oldalán található egy példa, amelyből kitűnik, hogy a rabbik is felismerték ezt. „A midrásban, Giuseppe Levi Parabola Legenden und Ged, aus Talmud und Midrasch című művében, 141. oldal (német fordítás, 1863): R. [Rabbi] Jose felesége vitába keveredett a szolgálólányával. A férje odajött, és megkérdezte, mi az oka, és amikor látta, hogy a felesége téved, ezt a szolgálólány jelenlétében is megmondta neki. A feleség dühösen így szólt: „A szolgálólányom előtt mondod, hogy tévedek?” A rabbi így válaszolt: „Úgy cselekszem, ahogy Jób tette.”

K: Mit mond a Jób 31:13 a rabszolgaságról?

V: A rabszolgaság az ókori világban mindenütt jelen volt. A Mózes által átadott Törvény megengedte az izraeliták rabszolgatartását, például adósság nemfizetése esetén, de az izraelita rabszolgákat hét évente szabadon kellett bocsátani. Az egyetlen kivétel az volt, ha a rabszolga szerette gazdáját, és egész életében rabszolga akart maradni.

A Jób 31:13 megdöbbentő lehetett a görög és római világ rabszolgatartói számára. Jób rabszolgáinak és szolgáinak nemcsak joguk volt panaszokat emelni gazdáik ellen, hanem azokat nyíltan kifejezni is, és elvárni, hogy panaszukat igazságosan kezeljék.

K: A Jób 31:25-ben mi a jelentősége az utolsó mondatnak?

V: Gyakran, amikor az emberek meggazdagodnak, hajlamosak azt gondolni, hogy mindez kizárólag az okosságuknak, a kemény munkájuknak vagy más képességeiknek köszönhető. Az emberek gyakran lebecsülik azt a tényt, hogy egyszerűen csak a megfelelő helyen voltak a megfelelő időben. Amikor az emberek azt hangsúlyozzák, hogy a kezeim által szerzett vagyonom van, nem hálásak Istennek azért, amit Isten megengedett nekik.

K: A Jób 31:27-ben mit jelent az, hogy a száj megcsókolja a kezet?

V: Nagyon hasonlít a mai „csókfújás” szokásához. Ha valaki, aki távol van tőled, kedves a szívednek, megcsókolhatod a kezedet, majd a kezedet az illető felé mozdíthatod.

K: A Jób 31:26–28-ban mi a jelentősége ennek a hűtlenségnek?

V: Jób azt mondja, hogy ha tisztelné, meghajolna, imádná, dicsőítené (stb.) a napot vagy a holdat, bűnbe esne Isten ellen. Jób „a Magasságos Istennek” nevezi Őt, hogy kiemelje annak hiábavalóságát, ha olyan lényeket és dolgokat imádunk, amelyekről tudjuk, hogy nem a Legfőbb Isten.

Ha olyan hindukkal vagy mahájána buddhistákkal beszélgetünk, akik sok bálványt imádnak, kérdezzük meg tőlük, miért nem a Legfőbb Istent imádják a kis bálványaik helyett. Ha olyan mormonokkal beszélgetünk, akik úgy hiszik, hogy „e világ istene”nek volt egy nála nagyobb istene és atyja, akinek pedig volt egy nála nagyobb istene és atyja, kérdezzük meg a mormonokat, miért nem imádják a Legfőbbet.

K: A Jób 31:33 arra utal-e, hogy Ádám elrejtette vétkét [az Évával való korai házastársi kapcsolatot] azzal, hogy eltakarta testének nemi szervét, ahogyan azt az eretnek Moon tiszteletes tanítja az Isteni Elv 5. kiadásában (1977), 72. oldalon?

V: Egyáltalán nem. Ádám és Éva négy dolgot tettek, miután vétkeztek:

1. Fügelevelekből varrtak maguknak ruhát (Mózes 3:7)

2. Elrejtőztek Isten elől (Mózes 3:8)

3. Ádám megijedt (Mózes 3:10)

4. Ádám Évát hibáztatta, Éva pedig a kígyót (Mózes 3:12–13)

A Jób 31:33 arra utal, hogy Ádám elrejtette bűnét. Ez utalhat arra, hogy Ádám elbújt, vagy Évát hibáztatta, akár a ruhakészítés mellett, akár azon felül. Még ha valóban arra utalna is, hogy Ádám és Éva ruhát készítettek maguknak, az még mindig nem bizonyít semmit a szexuális bűnről.

K: A Jób 31:36-37-ben mit viselne Jób koronaként?

V: Jób azt mondja, hogy ha az ellene felhozott összes vádat leírnák, annyira biztos lenne az igazságosságában, hogy azt a könyvet koronaként viselné! Jób azt mondja, hogy szeretne úgy Isten elé járulni, ahogyan egy herceg a király elé járul, és mindezt elmagyarázni, hogy tisztázzák a dolgot.

Vannak-e olyan istenfélő tulajdonságaid, amelyekbe hagytad, hogy a büszkeség beszivárogjon és megfertőzze őket? Vannak-e olyan dolgok, amelyekre büszke lennél, ha Isten elé állnál? Ha igen, gondold át még egyszer, mielőtt valóban a Szent Elé lépnél. Isten nem azért szeret minket, mert valamit tettünk Tőle függetlenül. Isten magának teremtett minket, és örülnünk kellene annak, amit rajtunk keresztül művel, nem pedig büszkének lennünk rá.

K: Miért áll a Jób 31:40-ben: „Így végződnek Jób szavai”?

V: Valószínűleg azért, hogy ne várjunk több beszédet Jóbtól. Jób valójában még beszél (talán a „mormog” a megfelelőbb szó) később, a Jób 40:3–5-ben és a Jób 42:1–6-ban.

Nem szabad megsértődnünk a megmagyarázatlan dolgok miatt. Rendben van, ha meg akarjuk érteni, de nem szabad követelnünk, hogy megértsük.

K: A Jób 32:1–37:24-ben miért volt Elihu-nak igaza, a másik négy embernek pedig tévedése?

V: Jób azt állította, hogy szenvedése azért van, mert Isten igazságtalan. Jób barátai azt állították, hogy Jób szenvedése a saját bűne miatt következett be. Patthelyzetbe kerültek. Elihu szerint mindkettőjük tévedett, és Elihu haragudott ezeknek az egyébként bölcs embereknek a szavaira. Isten nem mondta el, miért szenved Jób, és merészség volt azt állítani, hogy miért. Láthatjuk azonban, hogy Isten igazságosan cselekszik, de gyakran meg kell várnunk az Ő igazságosságát, mivel az nem mindig érkezik meg ebben a földi életben.

Elihu érvei helytállóak voltak. Elihu bemutatkozott a négynek és az esetleges hallgatóknak, és a Jób 32-ben megalapozta a felszólalás jogát. De a szavai értékéről szóló hosszú magyarázatai miatt egyesek úgy vélik, talán túllépte a határt, és öntelt lett. Természetesen a Jób 32:2–3 azt mondja, hogy Elihu haragudott ezeknek a hívőknek a beszédére, amikor ő szólalt meg.

K: A Jób 32:1–37:24-ben mi Elihu lényegi mondanivalója?

V: (32) Elihu szerint mind a négyen tévednek.

(33) Jób, azt mondtad, hogy te igaz vagy, és Isten igazságtalan veled szemben. Nem vagy igaz abban, hogy vitába szállsz Istennel, aki nem tartozik nekünk semmiféle magyarázattal. Isten valóban szól hozzánk és közbenjár értünk, és Isten visszahozhat minket a pusztulásból.

(34) Ti hárman, bölcsek, tévedtek, mert nem javítottátok ki Jóbot. Nektek hármótoknak és Jóbnak lényegében ugyanaz a problémátok: azt hiszitek, hogy kideríthetitek Jób szenvedésének okát, és hogy Isten köteles elmondani nektek. Azt gondoljátok, hogy valami titkos bűn miatt van, vagy pedig Isten igazságtalan. Az egyetlen helyes válasz arra, hogy miért szenved Jób, a következő: „ISTEN MÉG NEM MONDTA EL NEKÜNK.”

(35) Jób, tévedsz, amikor azt mondod, hogy az én igazságosságom nagyobb, mint Istené. Elifáz téved (Jób 22:2), amikor azt mondja, hogy nincs haszna annak, hogy igazak vagy gonoszak legyünk. Isten örömét leli az istenfélelemben. Isten nem igazságtalan. Ha nem vagy hajlandó várni az Ő igazságosságára, akkor csak tudás nélkül szaporítod a szavakat…

(36–37) Isten igazságosságáról azonban ezt mondhatjuk. Isten senkit sem vet meg. A gonoszok ellen áll, és igazságot szolgáltat az elnyomottaknak. Nem ismerhetjük Isten nagyságának minden részletét, de én örömmel ugrom fel, hogy meghalljam Isten hangját. Jób, Isten cselekedetei olyan csodálatosak, és Ő tökéletes a tudásban. Ha vitatkozni akarsz Istennel, akkor tanítsd meg nekünk, mi, egyszerű halandók, mit mondhatunk Neki?

K: A Jób 32:2-ben hol volt „Buz”?

V: Buz Nahor és Milka fia volt, így Ábrahám unokaöccse a Mózes első könyve 22:20–21 szerint. Volt még egy Uz is, Aram fia a Mózes első könyve 10:23 szerint. Akárhogy is, a mai Szíriában éltek. Jeremiás 25:23 is említi Buzt.

K: A Jób 32:6–7 szerint mikor kell másoknak engednünk, és visszatartanunk a szót?

V: Néha tiszteletből és udvariasságból lehet, hogy visszafogod magad. Máskor pedig addig tarthatod vissza a szavadat, amíg mások jobban meg nem hallgatnak téged. Ez azt mutatja, hogy Jób és három barátja nem voltak az egyetlenek, akik jelen voltak. Talán Elihu mellett még egy tömegnyi ember is ott lehetett.

K: A Jób 33:6-ban és 36:2-ben Elihu azt mondta, hogy Isten szószólójaként jár el. Helyes volt ez?

V: Igen, mivel Isten nem feddte meg Elihut, ellentétben azzal, ahogyan Jóbot és három barátját tette. Mi is folyamatosan ezt tesszük, amikor az evangéliumot hirdetjük vagy valakit tanítványként képezünk. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy helyes legyen, amit mondasz. Ráadásul Elihu a Jób 32:10, 17-ben kijelentette, hogy ez az ő véleménye, és a Jób 34:3–4-ben nem kérte Jóbot és három barátját, hogy kritikátlanul fogadják el szavait, hanem hogy vizsgálják meg azokat, ahogyan az ételt is megkóstolják. Jób három barátja szintén Isten szószólójaként lépett fel, de nem a helyes dolgokat mondták.

K: A Jób 33:9–36:23-ban mi volt jó Elihu beszédében?

V: Számos dolog volt.

Jób szavait visszamondva: Először is, Elihu azzal mutatta meg, hogy tiszteli Jóbot, hogy valóban meghallgatta őt. Elihu 16 helyen ismételte meg Jób szavait: Jób 33:9a, 33:9b, 33:9c, 33:10a, 33:10b, 33:11a, 33:11b, 34:5a, 34:5b, 34:6a, 34:6b, 34:6d, 34:9, 35:2, 35:3 és 36:23. A három barát soha nem ismételte vissza, amit Jób mondott, míg Elihu megmutatta, hogy figyel.

Konkrét pontokra adott válaszok: Elihu Jób konkrét kijelentéseire reagált.

Válaszul az általános, alapvető hozzáállásra: Elihu a Jób hangvételében megnyilvánuló alapvető panaszokat vette górcső alá.

K: A Jób 33:9–33-ban mi az összefoglalása annak, amit Jóbnak kellett volna mondania?

V: Noha nehéz összefoglalni mindazt, amit Jób ténylegesen mondott, íme egy összefoglalás arról, amit Jóbnak kellett volna mondania, Elihu jóvoltából.

1) Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok tökéletes, és nem vagyok igazabb, mint Isten (Jób 33:9; 34:5; 35:2).

2) Kérem tehát, taníts meg arra, miben vétkeztem, hogy bűnbánatot gyakorolhassak (Jób 34:32).

3) Nem fogok vitatkozni Istennel, hanem az igazságot Neki tulajdonítom (Jób 33:13; 34:17; 36:3).

4) Tudom, hogy Isten valóban szól (Jób 33:14–22; 35:10–11; 37:22), meghallgat (Jób 34:28), és megment, valamint megbüntet (Jób 36:8–16).

5) Dicsérni és magasztalni fogom Isten fenségét (Jób 36:24–26; 37:5, 14).

6) Mert tudom, hogy az emberek nem értik Isten útjait (Jób 36:22–23, 29; 37:14–18).

K: A Jób 33:9–33 szerint mit kell tennünk, amikor tragédiával szembesülünk?

V: Amikor tragédiával szembesülünk, nagyjából azt kell tennünk, amit Elihu szerint Jóbnak kellett volna tennie:

1) Fel kell ismernünk, hogy mindenki vétkezett, és más döntéseket is hozhatott volna.

2) Meg kell kérdeznünk magunktól, van-e olyan bűn, amelyet eddig figyelmen kívül hagytunk, vagy amelyről nem tudunk, és amelyért bocsánatot kell kérnünk, bűnbánatot kell gyakorolnunk, és nem szabad többet elkövetnünk.

3) Ne hibáztassuk Istent, és ne mutogassunk rá.

4) Még a bánat idején is közeledjünk Istenhez imádságban.

5) Dicsérjük Istent ebben a helyzetben is.

6) Ismerd fel, hogy mi nem látjuk a teljes képet, ahogyan Isten látja.

K: A Jób 34:5–37-ben mit mondott Elihu Jób három barátja ellen?

V: Igen, Jób tévedett, amikor azt mondta, hogy ő igaz, és hogy Isten elvette tőle az igazságot (Jób 34:5–7).

De tévedsz, ha azt gondolod, hogy Isten igazságtalan lenne, ha most a jámborok számára is nehéz időket hozna (Jób 34:16–19).

Jób barátai azt hitték, hogy a szenvedés csak azért jön, hogy Isten megbüntessen. Elihu felveti, hogy a szenvedés tanítás céljából is jöhet. Ahogy Simone Weil írja a Gravity and Grace című művében: „A kereszténység rendkívüli nagysága abban rejlik, hogy nem a szenvedés természetfeletti gyógyítását keresi, hanem annak természetfeletti hasznosítását.”

K: A Jób 34:8 alapján mikor kell elhatárolódnod valakitől, ha rossz hatással van rád?

V: Általánosságban jó dolog nem keresztények társaságában lenni és nem keresztény barátokkal rendelkezni. Ők láthatják a tanúságtételedet, és talán eljutnak az Úrhoz. Vannak azonban olyanok, akik kifejezték, hogy soha nem szándékoznak Istenhez fordulni. Ha nem segítesz nekik „melegebbé” válni Isten iránt, és ők viszont arra hatnak rád, hogy te is hidegebb legyél, akkor más barátokat kell keresned.

K: A Jób 35:1–16-ban mi Elihu fő gondolata?

V: A Jób 35:1-ben Elihu nem feltétlenül egy konkrét mondatot kritizál, amit Jób mondott, hanem az egész hangvételét, miszerint Jób azt állítja, hogy igazabb, mint Isten, és hogy az igazságosságnak nincs értelme. Keresztényekként fel kell tekintenünk!

K: A Jób 35:3-ban hogyan válaszolnál, ha valaki azt kérdezné, miért kellene igaznak lennie, hiszen Isten jelenleg úgy tűnik, nem tesz semmit?

V: A jellemépítésnek és a másokkal való kapcsolatok ápolásának vannak azonnali előnyei. Néha vannak azonnali következmények is, például a börtönbe kerülés. De legtöbbször ezeket a rövid távú dolgokat nem látjuk. Vannak hosszú távú, súlyos következmények az elveszettek számára, és koronák és egyéb jutalmak azoknak a szenteknek, akik igaz cselekedeteket végeznek Istenért.

K: A Jób 35:5,10 és következő versekben, valamint a 36:24–37:24-ben mi a nagy ellentét Elihu és Jób, valamint Jób három barátja között?

V: Elihu dicsőítő ember, ők viszont nem azok, vagy legalábbis Jób ebben a konkrét pillanatban nem tűnt annak. Elihu nem tagadja, hogy a dolgok nehézkesek; de arra buzdítja Jóbot, hogy nézzen körül Isten csodáin, és mindenképpen dicsérje Istent.

K: A Jób 35:6-8-ban a bűneink valamilyen módon „fájdalmat” okoznak-e Istennek?

V: A válasz két részből áll.

Nem, a Jób 35:6–7 azt mutatja, hogy a Mindenható Istent, aki betölti az eget és a földet, sem az emberek, sem az angyalok, sem pedig a démonok cselekedetei nem bántják, és nem is segítik.

De mi dicsőíthetjük Istent (vagy nem). Azonban az igaz szívből végzett igaz cselekedeteink valóban dicsőítik Istent. Jób esetében a Jób 1:8–12 azt mutatja, hogy Jób igazsága olyan fontos volt Isten számára, és olyan örömet okozott Neki, hogy Isten beszámolt róla a Sátánnak. Jób folyamatos feddhetetlensége egyrészt dicsőítette Istent, másrészt megmutatta a Sátánnak, milyen csekély hatása volt Jób igazságára.

Megálltál már valaha, és elgondolkodtál azon, milyen csodálatosan furcsa, hogy nekünk, apró embereknek megadatott az a képesség, hogy döntsünk Isten dicsőítéséről?

K: A Jób 35:10; Zsolt 77:6; 119:54–55; Ézs 30:29 versekben hogyan ad Isten nekünk énekeket az éjszaka folyamán?

V: Isten örömteli énekeket ad nekünk még akkor is, amikor nehézségekkel küzdünk. És természetesen énekelhetünk akkor is, amikor Isten megszabadít minket a bajainktól.

Valaki egyszer azt mondta: „Éjfél után soha nem történik semmi jó.” Nos, technikailag ez nem igaz. Ébren lehetsz, és dicsérheted Istent! Remélhetőleg, ha a házastársaddal fekszel az ágyban, csendben dicséred Istent.

K: A Jób 36:4 és következő versekben ki a tárgy, amikor Elihu azt mondja: „Van veled egy, aki tökéletes a tudásban”?

V: Csak ebben a versben ez kétértelmű. Ha Elihu Istenre utal, akkor azt mondja, hogy tekintsünk Isten tudására, és ne legyünk bölcsek a saját szemünkben. De ha Elihu magára utal, az Elihut is arrogánssá tenné. Paradoxon, hogy valaki, aki kissé arrogáns, lehet a legérzékenyebb arra, hogy felismerje az arroganciát másokban. Tehát csak ebben a versben mindkét értelmezés lehetséges.

Elihu azonban a Jób 37:16-ban elárulja, kire gondol: Isten az, aki tökéletes a tudásban.

K: A Jób 36:27–28-ban hogyan tudhatott Elihu a párolgásról, hiszen a későbbi korok görögjei voltak az elsők, akikről tudjuk, hogy írtak erről?

V: Bár nem világos, mennyit tudott Elihu a párolgásról, úgy tűnik, itt már megvan az alapvető elképzelése. A görögök – legalábbis még Hesiodosz idején, az i. e. 8. században – ismertek ködöt, amelyet anathyamiasisnak neveztek. (Theogonia 1928, 1958, 547–553. o.) Milétoszi Thales i. e. 585-ben úgy vélte, hogy a víz mindennek a központi eleme, és a párolgásról tanított. Ezt követően Milétoszi Anaximandrosz, Aetius, Kolofóni Xenophanes (kb. 530), Diogenes Laertiosz, Arisztotelész (kb. i. e. 350) és mások is írtak a párolgásról.

Úgy véljük azonban, hogy a Jób könyve József és testvérei ideje után, de Mózes ideje előtt íródott, vagyis i. e. 1447 előtt, jóval az ismert görög írók előtt.

Bár a görögök voltak az elsők, akikről tudjuk, hogy írtak erről, nem ők ábrázolták először. Egy egyiptomi falfestményen egy rabszolgafiú látható, aki vizet merít a Nílusból, és legyezi, hogy hűvösebbé tegye úrnője számára. Ez i. e. 2500-ban készült, ami körülbelül 500 évvel korábban volt, mint Ábrahám ideje. Egy másik trükk, amit az okos egyiptomiak alkalmaztak, az volt, hogy egy takarót vízbe áztattak, majd lefekvéskor ráfeküdtek. Tehát határozottan tudták, hogy a víz a hő hatására elpárologhat, és ezzel hűtheti a tárgyakat. További információkért lásd: https://quilohome.com/evaporative-cooling-ancient-world/ és https://sleepbetter.org/sleep-like-an-egyptian/.

K: A Jób 36:13–32-ben mit mond Elihu, ami új?

V: Elihu nem arról beszél, hogy Jób megérdemelte-e mindezt vagy sem. De azt mondja, hogy ha Jób követte volna Istent, ha továbbra is engedelmes maradt volna, Isten már rég kiszabadította volna ebből a helyzetből.

Néha, amikor olyan helyzetbe kerülünk, amelyből tanulhatunk, Isten úgy tűnik, rendkívül hosszú ideig tart minket abban a helyzetben. Talán Isten addig tart minket abban a helyzetben, amíg meg nem tanuljuk azt, amit meg kell tanulnunk. Kérd tehát Istent, hogy tanítson meg arra, amit Ő szeretne, hogy megérts.

K: A Jób 36:15-ben hogyan szól Isten az emberekhez szenvedésükben?

V: Lehet, hogy az emberek akkor nem igazán figyelnek, amikor minden jól megy, de hajlamosabbak meghallgatni és fontolóra venni valami újat, amikor bajban vannak. De emellett Isten a szenvedésen keresztül – akár igazságtalan szenvedésen keresztül is – olyan dolgokra taníthat meg minket, amelyeket más módon talán soha nem tudnánk megtanulni. Isten emellett egy területen tapasztalt szenvedést is felhasználhat arra, hogy egy másik területen fennálló problémát vagy bűnt megtisztítson.

K: A Jób 37:14–23-ban mit mond itt Elihu, ami más, mint eddig?

V: Elihu azt mondja, hogy ne beszéljünk annyit. Hallgassunk és gondolkodjunk el Isten csodáiról.

K: A Jób 37:18-ban hogyan lehet szilárd kupola a föld felett?

V: Ez egy hasonlat, amely az eget egy tiszta tükörhöz hasonlítja. Akkoriban a tükröket erősen csiszolt fémből készítették, mivel még nem voltak üvegtükrök.

K: A Jób 38:1-ben miért nem válaszolt Isten korábban Jóbnak?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, legalább négy oka lehetett.

Először is, az, hogy Elihu Isten előtt szólalt fel, azt mutatja, hogy Isten nem érezte kötelességének, hogy közvetlenül válaszoljon Jób vádjaira.

Másodszor, Jób nem annyira imádkozott Istenhez, mint inkább vádakat fogalmazott meg ellene.

Harmadszor, úgy tűnik, a könyvben senki sem dicsérte Istent, és senki sem várt türelmesen rá, amíg Elihu megszólalt.

Negyedszer, Isten próbára tette Jóbot (ahogyan a Dániel 3:16–18-ban is), miközben teljes és abszolút hatalmát is megmutatta Sátán felett (János 12:31; Jakab 4:7).

Jób három barátjával ellentétben nekünk meg kell hívnunk Istent, hogy megvilágosítsa gondolatainkat és beszélgetéseinket. Szükségünk van arra, hogy bölcsességért és megvilágosodásért imádkozzunk az Efézusbeliekhez írt levél 1:15–23 szerint.

K: Miért illendő, hogy Isten a Jób 38:1-ben a viharból szólaljon meg?

V: A Jób könyve viharral kezdődött, amelyet a Sátán használt fel Jób gyermekeinek megölésére. Most tehát vihar erejével zárul, amikor Isten eljön és közvetlenül megszólal. Az Úr útja a forgószélben és a viharban van (Nahum 1:3).

K: A Jób 38:2-ben miért kérdezi Isten először, hogy ki homályosítja el Isten tanácsát tudás nélkül?

V: Amikor Jób azt mondta, hogy Isten az ellenségévé vált, azzal csak összezavarta a többieket. Jób arra kérte Istent, hogy állhasson bíróság elé. Most, hogy megkapta ezt a lehetőséget, Jób retteg. Jób csak most kezdi felismerni, hogy arrogáns volt Isten iránt, és tudja, hogy ez nem jó helyzet.

A Biblia a Zsoltárok 75:4–5-ben, a Példabeszédek 13:10-ben, 29:23-ban és 30:13-ban óva int minket a gőgtől. Nem szabad saját szemünkben bölcseknek tartanunk magunkat a Példabeszédek 3:7-ben, 26:12-ben, 28:11-ben és a Rómaiakhoz írt levél 12:16-ban.

De Jób végül örülni fog annak, hogy Isten beszélt vele. Most már Jób tudja, hogy nincs egyedül; Isten mellette áll. Ézsaiás 41:10; a Zsoltárok 73:23; valamint a János 14:18; 16:32–33 is azt mondja, hogy Isten velünk van.

K: A Jób 38:3–39:30-ban miért nem várta meg Isten, hogy Jób minden kérdésre válaszoljon, és miért nem mondta meg egyszerűen Jóbnak, hogy mi volt az, amit rosszul mondott?

V: Isten válaszolt Jób vádjaira. De ahelyett, hogy magyarázatokat adott volna, Isten úgy válaszolt Jóbnak, hogy maga is nyolcvan retorikai kérdést tett fel, amelyek Jób személyiségétől kezdve képességeiig terjedtek. Képzelje el egy pillanatra, hogy épp egy egyetemi tantárgy záróvizsgáját írja, az egész vizsga csupán ebből a 80 kérdésből áll, és egyetlenre sem tudja a választ! Hogyan érezné magát? Valószínűleg kicsit úgy, mint Jób ebben a helyzetben. Jób tudatlanul elhomályosította Isten tanácsát, és Isten megmutatta Jóbnak, hogy Jób korlátozott megértése hogyan homályosítja el Isten tanácsát, mielőtt megvilágosította volna őt.

A lényeg nem az volt, hogy Jób megválaszolja a kérdéseket, vagy hogy Isten megválaszolja Jób kérdéseit, amelyek mindegyike tudatlanságon alapult. A lényeg az volt, hogy Jób rájöjjön: nem képes megválaszolni Isten egyetlen kérdését sem. Ha Jób szkeptikus akart lenni, akkor Isten is szkeptikus lehetett azzal kapcsolatban, amit Jób tud, azáltal, hogy megmutatta: Jób, bár igaz ember volt, saját megértése szerint alig vagy egyáltalán nem tudott semmit. Isten még mindig nem magyarázta el Jóbnak az útjait; inkább magyarázat nélkül mutatta meg azokat, amire nem is volt köteles. Amennyire tudjuk, Isten soha nem fedte fel Jóbnak a Sátánnal kapcsolatos helyzetet a Jób-könyv 1. fejezetében.

K: A Jób 38:2-ben hogyan homályosította el Jób Isten tanácsát?

V: Ez NEM azt jelenti, hogy Jób elhomályosította vagy akadályozta volna Isten saját, mennyei tanácsát. Inkább azt, hogy Jób „zavarba hozta a dolgokat” az Isten által másoknak kinyilatkoztatott bölcsességet illetően. Általánosságban elmondható, hogy amikor valaki, akiről azt gondolják, hogy keresztény, olyan dolgokat mond Istenről, amelyeket Isten soha nem tanított, mert azok nem igazak, akkor ő is tudat nélkül elhomályosítja Isten tanácsát, és ezzel zavart kelt magának és másoknak egyaránt.

Jób hamis dolgokat tanított Istenről. Jób azt mondta, hogy míg ő igaz, addig Isten igazságtalan; míg ő istenfélő, addig Isten az ellensége. Jób elhamarkodott következtetéseket vont le, és öntelten beszélt, amikor nem rendelkezett az összes ténnyel arról, mi zajlik a szenvedése mögött.

Általánosabban szólva: egyesek elhomályosítják Isten tanácsát, amikor elfelejtik, hogy Isten képmására lettünk teremtve, és megpróbálják Istent a saját képükre formálni. Jób azonban egy második módon is elhomályosította Isten tanácsát: olyan dolgokat mondott Istenről, amelyekkel igazolni akarta saját szenvedését és önmagát, és igazságtalannak nevezte Istent.

Isten nem csupán Jóbhoz szólt, hanem három barátjához is. És bizonyos értelemben Isten itt a mai emberekhez is szól, mert ez folyamatosan megtörténik. Amikor az emberek jónak neveznek olyan dolgokat, amelyeket Isten gonosznak mond, vagy gonosznak neveznek olyan dolgokat, amelyeket Isten jónak mond, elhomályosítják Isten tanácsát. Amikor megkérdőjelezik Isten természetét vagy jóságát, és ehelyett saját mércéjüket próbálják érvényesíteni, szándékosan próbálják elhomályosítani Isten tanácsát. A Jakab 3:7–10-ben arra figyelmeztetnek minket, hogy nagyon vigyázzunk a nyelvünkre.

Tehát ne legyünk túl szigorúak Jóbbal és barátaival szemben, mert ők nem egyedülállóak. A mai átlagember valószínűleg sokkal kevesebbet tud Isten tanácsáról, mint Jób barátai. Ez a tudatlanság magával vonja a következményeit, amint azt Pál a Rómaiakhoz írt levél 1:18–23-ban írja.

K: A Jób 38:2–39:30-ban mi a fejezetek vázlata vagy szerkezete?

V: Ezek a versek azt mutatják be, hogy Isten hogyan a természet Ura.

Jób 38:4–15 Isten a Teremtő

- - - a földé (4–7),

- - - a tengeré (8–11), és

- - - a nappal és az éjszaka (12–15)

Jób 38:16-38 Isten uralkodik az élettelen dolgok felett.

- - - a tenger mélye és az ég szélessége (16-18),

- - - a fény és a sötétség (19-21)

- - - az időjárás, a hó, a jégeső, a szél, az eső, a mennydörgés és a fagy (22–30)

- - - a csillagok a csillagképekben (31–33) és

- - - a heves esőzések és az árvizek (34–38).

Jób 38:39–39:30 Isten uralkodik az élet felett

- - - Az állatok tápláléka, például az oroszláné és a hollóé (38:39-41),

- - - A szaporodás, például a vad hegyi kecskék és szarvasok esetében (39:1-4),

- - - A vad szabadság, például a vadszamár és a szelíd szamár összehasonlítása (5–8),

- - - A hatalmas erő, például a vad ökör és a szelíd ökör (9–12),

- - - Gyors állatok, például a strucc és a harci ló (13–25), valamint

- - - Gyorsan repülő ragadozók, például a sólymok és a sasok (vagy a griffon keselyűk) (26–30)

Elifáz is utalt az első részre a Jób 15:7–9-ben, amikor azt kérdezi Jóbtól, hogy ő volt-e az első született ember, öregebb-e a hegyeknél, vagy ismeri-e Isten tanácsát.

K: A Jób 38:2–41:34-ben mi volt Isten célja?

V: Íme egy rövid összefoglaló az Isten által Jóbnak feltett 80 kérdés hátteréről.

(38–39) Jób, miért homályosítod el tanácsomat tudatlan szavakkal? Hol voltál, amikor megteremtettem a földet, a tengert, a hajnalt, a halált, a fényt, a havat, a villámokat, a csillagokat, a felhőket és az állatokat? Vitába szállsz-e Istennel, és kijavítod-e Őt?

(40:1–5) Jób azt mondja, hogy nincs válasza Istennek.

(40:6–41:34) Akkor válaszolj nekem erre: ha Isten ítéletét semmisítenéd meg, hogy igazold magad, szeretnél-e bíró lenni (és végrehajtani az ítéleteidet)? Képes vagy-e megalkotni a behemótot (vízilót) vagy előhívni a leviatánt (a krokodilt)? Tudsz-e vele játszani, mint egy madárral, vagy pórázra kötni?

K: A Jób 38:31–32 alapján alátámasztja-e ez az asztrológiát?

V: Nem. Az asztrológia az a bűn, hogy ostobán megpróbáljuk a több millió mérföldre lévő csillagokat felhasználni az emberek általános jellemvonásainak és „jövőjének” megjóslására.

Ne olvass horoszkópokat az újságban, az interneten vagy bárhol máshol!

Az asztronómia azonban, a csillagok megfigyelése, hogy elgondolkodjunk Teremtőjükről, valamint a csillagok használata az évszakok jelölésére – ellentétben az asztrológiával – nem ellentétes a Bibliával. Valójában Egyiptomban nagyon fontos volt a csillagok segítségével meghatározni, mikor fog a Nílus áradni, és mikor kell vetni. Az évszakok kezdetének meghatározása nem az életük megjóslására irányuló kísérlet. Inkább az, hogy a csillagok jelzik az évszakokat, egyike azoknak a módoknak, ahogyan Isten gondoskodik rólunk tulajdonságai révén, valamint az Ő teremtésének megfelelő elismerése és használata révén.

K: A Jób 38:31-ben mi a Plejádok jelentősége?

V: A Plejádok egy sűrű csillagcsoport. Elképesztő, hogy ennyi csillag fér el abban a térben, amely a Földről nézve olyan kicsinek tűnik. Miért nem tágulnak ki úgy, hogy más csillagokhoz hasonlóak legyenek? Hogyan tudják megakadályozni, hogy összeomoljanak? Ezenkívül a Plejádok heliakális felkelése jelölte a tavasz kezdetét abban az időben.

A zsidó Filón (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) azonban a Plejádok hét csillagának lenyugvását a vetés idejeként, a Plejádok felkelését pedig a betakarítás idejeként említi. Lásd: The Creation 38:115, 17. o.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a japán Subaru autógyártó neve a japán nyelvben a Plejádokból származik.

K: A Jób 38:32-ben és a 2 Királyok 23:5-ben mi az a „Mazzaroth/Mazzaloth”?

V: Úgy gondolják, hogy ez megegyezik a 2 Királyok 23:5-ben szereplő „Mazzaloth”-tal (r helyett l). Noha néhányan úgy vélik, hogy ez a bolygókra utalhat, ez nagy valószínűséggel a forgó csillagképekre vonatkozik, amelyeket Isten az évszaknak megfelelően hoz elő. A csillagok Isten alkotásai, amint azt a Zsoltárok 147:4, a Nehémiás 9:6, az Ézsaiás 40:26 és 45:12 is mutatja.

K: A Jób 39:14-ben a strucc elhagyja/elhagyja a tojásait, vagy itt tojik?

V: A Jób 39:14-et tartalmazó néhány fordítás szerint a strucc „tojásait tojja”. A héber „tojás” szó homonimája azonban a „elhagy” jelentésű szó. Egy jó fordítás, amely mindkét jelentést megragadja, a „tojásait hagyja”, ahogyan azt a BSB is adja vissza.

K: Mi a különös a struccban a Jób 39:13–15-ben?

V: A struccok furcsa kinézetű madarak. Nagy testű madarak, hét-nyolc láb magasak, nagy szárnyaik vannak, amelyek azonban nem segítenek nekik a repülésben. Előfordul, hogy több strucc is ugyanabba a fészekbe rakja tojásait. Ha nincs hely, akkor a fészeken kívül, a homokra rakják tojásaikat. Gyakran előfordul, hogy az akár 300 fontot is elérő anyastruccok rálépnek a saját tojásaikra. Néha az anyastrucc más tojásokon ül, elfelejtve, melyek a sajátjai. Az anyastrucc „keményen bánik a kicsinyeivel”, amikor a párzási időszak beköszöntével elűzi az egyéves struccokat. A struccok mégis túlélnek. Óránként 40 mérföldes sebességgel tudnak futni, ami gyorsabb, mint egy ló. Hogyan gondolhatta volna Jób, hogy ilyen állatot teremt?

A strucc egy paradoxon, mert megmutatja Isten teremtő zsenialitását, mégis maga nem rendelkezik bölcsességgel.

K: A Jób 39:1–30-ban Isten mondhatott volna valami ilyesmit: „Jób, hadd magyarázzak el neked mindent. A Sátán megkérdőjelezte a feddhetetlenségedet, és a szenvedésed dicsőített engem azzal, hogy leleplezte a Sátánt.” De Isten nem tette ezt. Miért?

V: Úgy tűnik, Istennek kevésbé volt fontos, hogy Jób megismerje szenvedése okait, mint az, hogy kijavítsa Jób két rossz hozzáállását. Először is azt, hogy Jób azt feltételezte, saját korlátozott vagy hibás megértése alapján mindenre rájöhet a válaszra. Másodszor pedig azt, hogy Jób megérdemelte, hogy választ kapjon. Ehelyett elegendő Isten fenségét és dicsőségét látni és megismerni, még akkor is, ha nincs válaszunk.

Jób istenfélő ember volt, de még egy istenfélő embernek is szüksége lehet korrekcióra.

Ha Isten valaha is beszámolt Jóbnak vagy barátainak halála előtt arról, hogy milyen beszélgetést folytatott Sátánnal, a Jób-könyv erről nem tesz említést. Valószínűleg fogalmuk sem volt róla, amikor meghaltak. Gondolod, hogy Isten és Sátán, vagy valamelyik más démon valaha is beszélgetett rólad?

K: Milyen hasonlóságok vannak a Jób 38:1–39:30 és a Mózes 3:8–13,21 között?

V: Mindkét esetben rossz tanácsot adtak azok, akik ismerték Isten útjait. Jób és három barátja a Jób-könyvben, valamint a Sátán a Teremtés könyve 3. fejezetében, továbbá a Sátán és Isten közötti „fogadás” eredményei a Jób-könyv 1:6–12-ben. Íme további hasonlóságok:

a) Mindkét történet az emberi szereplők számára egyfajta, Isten által teremtett paradicsomi kertben kezdődik.

b) A gonosz, Sátán formájában, mindkét történetben az ellenfél.

c) Éva – és valószínűleg Ádám is – nem arra törekszik, hogy kiszorítsa Istent az életéből, hanem inkább arra, hogy korlátozott mértékben átvegye Isten helyét a jó és a rossz megismerésében. Jób és három barátja azt hitte, hogy Istenhez hasonló nézőpontból láthatnak és mindent megérthetnek, valamint merészeltek ítéletet hozni és hibáztatni Jób helyzetéért, ami bizonyos szempontból hasonlít Ádám és Éva felelősséghárításához.

d) Mindkét esetben a főbb emberi szereplők inkább saját maguk által feltételezett isteni tudásukra vagy annak hiányára (Jób és Éva esetében) tekintenek és helyeznek nagy hangsúlyt, ahelyett, hogy Istenben és az Ő bölcsességében bíznának.

e) Mindkét esetben ez bűnös cselekedet, és nagymértékben az emberi gőgre vezethető vissza.

f) Mindkét esetben a halál jelentős szerepet játszik: a Mózes 3-ban következményként, a Jób-könyvben pedig megelőző eseményként és vágyként.

g) Mindkét esetben Isten először egy kérdéssel kezd: Jób könyvében: „Ki ez, aki tudatlan szavakkal elhomályosítja tanácsomat?”, a Teremtés könyve 3:9-ben pedig Ádámhoz: „Hol vagy?”. Természetesen ezekre a kérdésekre Isten előre tudta a válaszokat. Isten minden tanúval szemben végzett „keresztkérdései” önvizsgálatot és bűnbánatot követeltek Ádámtól, Évától és Jóbtól, akik mindannyian szembesültek a következményekkel, amiért saját önbizalmuk, jogosultságtudatuk és az abból fakadó bűnösségük miatt elhomályosították Isten tanácsát.

h) Isten megparancsolta Jóbnak, hogy áldozatot mutasson be magáért és három barátjáért (Elihu kivételével), bűnös szavaik miatt. A Teremtés könyve 3:21-ben Isten bőrből készült köntösöket készített Ádámnak és Évának. Honnan származhattak az állatbőrök? Állatoknak kellett meghalniuk. Azért mutatunk be áldozatot Istennek, mert Ő teremtett minket először a saját képmására, ami részben azt is jelenti, hogy elkötelezte magát arra, hogy Fia által áldozatot mutasson be értünk.

Hasonló módon Isten talán minden nap ugyanazt a kérdést teszi fel nekünk: hol vagytok? Naponta meg kell vizsgálnunk magunkat (2 Korinthus 13:5), hogy hol tartunk az Úrral való járásunkban. Lemaradunk-e az apátia, más érdekek által okozott figyelemelterelés vagy a bűn rabsága miatt? Vagy „előre szaladunk” (2 János 9), vagyis megpróbáljuk kitalálni azt a tudást, amit Isten nem tárt fel, vagy pedig keményen dolgozunk azon, hogy megismerjük és elvégezzük Isten munkáját az Úr ereje nélkül? Hűek vagyunk-e a Példabeszédek 3:5–6 szavaihoz és szelleméhez? De ahelyett, hogy „a mi munkánkat végeznénk Neki” a saját, egyedi módunkon, ahogyan mi szeretnénk, inkább „az Ő munkáját” kellene végeznünk úgy, ahogyan Ő azt tőlünk elvárja.

K: A Jób 40:1–41:34-ben mi az Isten üzenete ezekben a versekben?

V: Isten azt kérdezi Jóbtól, hogyan bánna a gonoszsággal. Nem az a fő kérdés, hogy Jób mit tenne az irgalommal és az ítélettel, hanem inkább az, hogy mit tehet Jób? Engedted-e már valaha, hogy a gonosz továbbra is fennmaradjon, anélkül, hogy szembeszálltál volna vele, mert tudtad, hogy a szembeszállás veszélyt vagy veszteséget jelenthetne számodra vagy a családod számára? De ahelyett, hogy Jób Isten ellen próbálna szembeszállni, miért ne állhatna Jób valami más ellen, ami ehhez képest viszonylag jelentéktelen, például a behemót vagy a leviatán ellen?

K: A Jób 40:2-ben ki az a „hibakereső”?

V: A közvetlen kontextusban nyilvánvalóan Jób, különösen miután Jób a Jób 10:2-ben és 23:6-ban azzal vádolta Istent, hogy vitatkozik vele. Másodsorban azonban általánosítható bármelyikre, aki megkérdőjelezni és vitatkozni akar Istennel.

K: A Jób 40:3–5-ben miért nem beszélt Jób többet, ahogyan azt a könyv korábbi részében oly sokszor tette?

V: Jób a Jób 40:5-ben tudatosan kijelentette, hogy nem akar többé beszélni. Talán Jób rájött, hogy minél többet beszél, annál mélyebb gödröt ás magának. Korábbi beszédei arra összpontosítottak, hogy igazolja magát, és Istent igazságtalansággal vádolja. Most már látta, hogy ez a beszéd nem vezet sehová. Jób most már belátja, hogy azzal, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy minden történésnek értelmet kell találnia, olyan feladatot próbált magára vállalni, amely nem az övé, hanem Istené.

Vannak olyan helyzetek, amikor ostobák vagyunk, vagy teljesen félreértjük a kontextust, és ilyenkor talán a legjobb, ha egyszerűen abbahagyjuk a beszédet.

K: A Jób 40:3–5 alapján honnan tudhatod, hogy „túl messzire mentél” a tiltakozásoddal?

V: Először is, nézz körül a többiekre. Ne legyél olyan, mint az a személy, aki Istennek panaszkodik, hogy nincs édes desszertje, miközben másnak nincs mit ennie.

K: A Jób 40:4–5-ben lehetséges-e, hogy valaki istenfélő legyen, és mégis legyen benne gőg?

V: Igen, de ez nem szép dolog; mind a hitetlenek, mind a hívők számára igazán elriasztó lehet. Jób istenfélő ember volt, aki másoknak tanította az Istenről szóló igazságot. De visszatekintve a könyvre, Jób nem egy, hanem több szempontból is gőgös volt. Jób abban volt gőgös, hogy azt hitte, minden szükséges információval rendelkezik ahhoz, hogy teljes mértékben megértse, mi történik vele. Amikor a rendelkezésére álló információk alapján a dolgok nem adtak értelmet, Jób Istent vádolta. Nyilvánvalóan soha nem jutott eszébe Jóbnak – sőt, három barátjának sem –, hogy lehetnek olyan fontos információk, amelyekről nem tudnak. Amint azt a Jób könyvében láthatjuk, amikor két gőgös ember beszélget egymással, könnyen szikrák repülhetnek.

Még egy megjegyzés: van különbség aközött, hogy valaki végig arrogáns, és aközött, hogy valaki általában nem arrogáns, de néhány területen mégis az. Az, aki általában arrogáns, önértékelését kizárólag abból próbálja meríteni, hogy jobb másoknál. De lehet valaki alázatos is, aki felismeri, hogy Isten a legfontosabb, és másokat fontosabbnak tart magánál (Filippi 2:3). Nincs azzal semmi baj, ha elmondod, mit értél el. De legközelebb, amikor nagyon-nagyon erős vágyat érzel, hogy elmondd valakinek, milyen remek vagy (vagy voltál) valamiben, állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól, mi táplálja ezt az erős vágyat. Lehet, hogy egy bizonyos területen megnyilvánuló arrogancia? Ha igen, akkor miért nem hagyod abba a magadról való beszédet, és kérdezel inkább róluk?

Ne legyél olyan, mint az a viccben szereplő egyedülálló fiú, aki randira ment egy lánnyal, és az első felét azzal töltötte, hogy csak magáról beszélt. Aztán azt mondta: „Nos, elég volt abból, hogy magamról beszéltem. Most miért nem beszélsz te rólam?”

Ha egy istenfélő embert látsz, aki arrogáns, ne próbáld tagadni, hogy istenfélő, ahogyan Jób barátai tették. De mégis szóba kell hoznod az arroganciáját, ahogyan Elihu, majd később az Úr is tette.

K: A Jób 40:4–5-ben mit értett Jób azon, amikor azt mondta, hogy egyszer, sőt kétszer is beszélt, de többet nem fog beszélni?

V: Ezek a szémita nyelvekben gyakori szófordulatok. Ez nem azt jelenti, hogy Jób azt mondta volna, soha többé nem fog beszélni. De Jób rájött arra, amit egy ember a huszadik század elején mondott: a karjaid túl rövidek ahhoz, hogy Istennel bokszolj.

K: A Jób 40:8-ban hogyan ítélik el ma egyesek Istent, hogy igazolják magukat?

V: Ez többféleképpen is történhet. Először is, egy bizonyos ponton az, ahogyan valaki a helyzetéről beszél, bűnné válhat, mivel ezzel azt állítja, hogy Isten igazságtalan. Rendben van, ha megvéded a saját feddhetetlenségedet, de nem szabad Isten igazságosságát hiteltelenné tenni.

Másodszor, és ami még rosszabb, egyesek gonosznak ítélik Istent, hogy saját gonosz viselkedésüket mentse.

K: A Jób 40:15, 21–22-ben mi az a behemót?

V: A szó „vadállatot” jelent, a végződés pedig egy hatalmas vadállatra utal. Jób leírása szerint ez egy hatalmas, növényevő szárazföldi állat, amely a nádasok között él. A víziló a mai napig élő második legnagyobb szárazföldi állat, és mivel a vízilovak Egyiptomban élnek, ez lehetne egy víziló. Egyesek azt gondolhatják, hogy az állat egy elefánt, és a „farok” kifejezést ormányként értelmezik. Az állat azonban víziló, mert a mocsár nádasai között rejtőzik, az elefántok pedig nem maradnak víz alatt úgy, ahogyan a vízilovak. Egy másik nézet szerint ez egy dinoszaurusz lehet, és az akkori emberek – akárcsak ma – láttak már dinoszauruszcsontokat. A nagy dinoszauruszok, például a brachioszauruszok, a mocsarakban éltek, mert vízre volt szükségük hatalmas súlyuk megtartásához, és az ősi emberek dinoszauruszcsontokat is találhattak.

K: A Jób 41:1-ben mi az a Leviatán?

V: A Leviatán egy nagy tengeri állat, valószínűleg egy krokodil. Átvitt értelemben a Leviatánt hatalmas tengeri szörnyetegnek tekintették. Ézsaiás 27:1-ben a Leviatán a gonosz nemzetek, például Egyiptom kánaáni szimbóluma volt. A Biblia és a pogány források abban különböztek egymástól, hogy a pogány források hittek a mitológiai lények valós létezésében, míg a bibliai szerzők ezeket a kifejezéseket tisztán átvitt és metaforikus értelemben használták. A 17. századi és korábbi angol irodalomban is gyakran használtak mitológiai utalásokat hasonló módon.

K: A Jób 41:18-ban mit jelenthetnek itt a fényvillanások?

V: Amikor egy krokodil – amely körülbelül öt percig tud a víz alatt maradni – feljön a felszínre, és kifújja a vizet az orrából, a napfényben ez fényvillanásoknak tűnhet. A krokodil szeme csillog, akárcsak a macskáké és sok más hüllőé. Az orrlyukaiból kijövő „füst” mögött csillogó szemek kelthetik ezt a látszatot. Mellékesen megjegyezzük, hogy Egyiptomban, amikor egy új fáraót koronáztak, az (mások segítségével) szigonyozott egy vízilót, és néha egy krokodilt is. Ez szimbolizálta a fáraó állítólagos uralmát a káosz felett.

K: A Jób 42:1–17-ben Jób családi és egészségügyi megpróbáltatásai kísértésnek vagy jellemformáló próbatételnek számítottak?

V: Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, először nézzük meg a kísértéseket. Sokféle kísértés létezik; vannak rövid ideig tartóak, hosszúak, enyhék és súlyosak is. Minden próbatételben benne van a feladás kísértése, ahogyan Jób felesége is arra buzdította Jóbot, hogy „átkozza meg Istent, és haljon meg”.

Egy próbatétel jellemformáló lehet, de nem feltétlenül. Ugyanaz a próbatétel különböző emberek számára jellemformáló vagy jellemromboló lehet, attól függően, hogyan reagálnak rá. Jób azonban ahelyett, hogy feleségére hallgatott volna, továbbra is bízott Istenben – bár nem tökéletesen –, és Jób próbatétele jellemformáló volt.

Mivel küszködsz ma? Ez jellemformáló vagy jellemromboló lehet, „minden attól függ, mennyire támaszkodsz Istenre”. Istenre támaszkodsz ebben a próbatételben, vagy Isten nélkül, egyedül próbálod megoldani a dolgokat?

K: A Jób 42:1–6-ban miért volt helyes Jób reakciója?

V: Jób megtanulta, hogy többé ne úgy közelítsen Istenhez, mint egy „fenséges herceg”, ahogyan azt a Jób 31:37-ben tette. A Jób 42:1–6-ban Jób beismerte, hogy merészség volt Istent vádolni, és őszintén megbánta, amit mondott. Isten nem azt mondja, hogy Jób minden szava a Jób könyvében helyes volt (valójában nem is volt az), hanem azt, hogy Jób végső válasza helyes volt.

K: A Jób 42:5-ben hogyan láthatta Jób Istent és maradhatott életben, hiszen az Ex 33:20 szerint senki sem láthatja Istent és maradhat életben?

V: Jób nem azt mondja, hogy fizikailag látta Istent egy bizonyos formában. Inkább úgy értendő, hogy Jób közelebb került Istenhez, mint korábban bármikor. Az a tapasztalat, amelyet Jób itt megélt, teljesen eltért a korábbi filozófikus elmélkedésektől, amelyekben Jób és három barátja részt vett. A keresztény Blaise Pascal beszélt a „filozófusok Istene” és „az élő Istenbe vetett hit, aki kinyilatkoztatja magát” közötti különbségről.

K: A Jób 42:6-ban pontosan mit vetett meg Jób?

V: A „magamat” szó nem szerepel a héber szövegben. Jób azt is mondhatta, hogy megveti korábbi szavait, vagy pedig azt, hogy megveti önmagát azért, mert kimondta azokat a szavakat. Azt is jelentheti, hogy „elutasítom, amit mondtam”.

K: A Jób 42:7–8-ban Isten haragja felkeltett Jób három barátja ellen azért, amit Isten védelmében mondtak. Milyen módon beszélhetnek ma az emberek Isten védelmében, és ezzel több kárt okoznak, mint hasznot?

V: Ezzel a verssel a könyv átvált a költészetről a prózára. Jób három barátja azzal vádolta Jóbot, hogy gonosz Isten előtt. Úgy gondolták, hogy Istent szolgálják, és egy igazságtalan embernek segítenek. A helyzet azonban megfordul, és Isten azt mondja Jóbnak, hogy áldozatot mutasson be bűneikért. Isten a Jób 42:7–8-ban négyszer is „szolgám, Jób”nak nevezi Jóbot, hogy hangsúlyozza a mondandóját.

K: A Jób 42:8–10-ben mikor kell imádkoznunk azért, hogy Isten bocsásson meg másoknak?

V: Érdekes módon, bár Jób barátai folyton a fülét tele beszélték, nincs arról feljegyzésünk, hogy Jób barátai valaha is imádkoztak volna érte. De Isten itt arra kérte Jóbot, hogy imádkozzon barátaiért. A válaszban öt szempontot érdemes figyelembe venni.

1. Istennek joga van megbocsátani vagy nem megbocsátani, irgalmat tanúsítani vagy megtagadni azt (Róma 9:11–18).

2. Az egyetlen korlátozás az Ő igazságosságának saját maga által szabott határa.

3. Isten úgy dönt, hogy megbocsát mindazoknak, akik bűnbánattal fordulnak hozzá.

4. Az embernek azonban Isten kegyelmére van szüksége ahhoz is, hogy egyáltalán hozzá jöjjön. Isten úgy dönt, hogy beavatkozik, hogy egyeseket bűnbánatra vezessen, mások esetében viszont nem avatkozik be.

5. Az Apostolok cselekedetei 7. fejezetében István imádkozott azért, hogy Isten bocsássa meg azoknak, akik megölték őt, és nekünk is imádkoznunk kell azért, hogy Isten irgalmával mások iránt is beavatkozzon.

K: A Jób 42:10-ben hogyan kétszereződtek Jób áldásai, hiszen csak tíz gyermeke volt, akik pótolták az elvesztett tízet?

V: Ha nem lenne túlvilág, akkor ez valóban probléma lenne. De ez egy érdekes szempontra mutat rá. Ha Jób első tíz gyermeke a Jób 1:2-ben hívő volt, akkor Jóbnak húsz gyermeke lenne a mennyben, és áldásai megduplázódnának.

K: A Jób 42:11-ben vajon a Sátán által ráhozott szenvedés miatt vigasztalták-e Jóbot, vagy azért, amit Isten hozott rá? Helyes-e azt mondani, hogy Isten hozta rá a szenvedést?

V: Bár a Sátán volt Jób szenvedésének közvetlenebb oka, Isten közvetett módon „hozza” azt azzal, hogy megengedte. A lényeg nem a szenvedés volt, hanem Jób reakciója rá. Jób nem egyszerűen azt mondta: „Vissza akarom kapni a javaimat”. Inkább azzal foglalkozott, hogy Istennel beszélni akart, és így új megvilágításba került számára Isten. Ezután Isten visszaadta neki a javait, sőt, kétszer annyit.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Jób rokonai nyilvánvalóan lemondtak róla, mint reménytelen esetről. Eddig sehol sem láttuk őket a könyvben.

K: A Jób 42:11-ben hogyan hozott Isten gonoszt Jóbra?

V: Isten kétféleképpen hozta a gonoszt Jóbra.

Jóbot fizikai csapás érte, és a héber nyelvben a „gonosz” szó egyszerre jelent fizikai csapást és erkölcsi gonoszságot is.

Isten megengedte, hogy egy erkölcsi gonosz lény, a Sátán, elnyomja Jóbot. A Sátán gonoszt cselekedett, de ehhez Isten engedélyét kellett kérnie, és Isten megadta neki. Isten maga nem követett el erkölcsi gonoszt, de megengedte a Sátánnak, hogy próbára tegye Jóbot.

K: A Jób 42:11–17-ben mi a lényege annak, ami Jóbbal történt?

V: Jób barátai úgy gondolták, hogy a szenvedés mindig a fegyelmezés céljából történik, Jób pedig azt hitte, hogy a pusztításé. Elihu szerint pedig az útmutatásé lehetett. De Isten egészen más célokra használta fel: a Sátán elleni fellépésre és Jób vele való kapcsolatának fejlesztésére.

Nézzük meg Jób helyzetét! Szóhoz sem jut, miután meglátta Isten fenségességét, és megbánja a korábban elhamarkodottan kimondott szavait. Jóbnak még mindig megvannak a testi szenvedései, még mindig elvesztette minden vagyonát, de Jób most már elégedett azzal, hogy Isten szól hozzá. Miután imádkozott bocsánatért három barátja és saját maga számára, Isten valóban cselekedni kezdett: megduplázta vagyonát, ugyanannyi gyermeket adott neki, és még sok-sok évet adott neki, hiszen ezután 140 évet élt, így talán éveit is megduplázta. Miután Jób jobban megismerte Istent, senki sem tagadhatta, hogy Jób nagy áldásban részesült.

Összefoglalva: a megpróbáltatások révén Isten új látásmódot adott Jóbnak önmagáról. Nekünk is új látásmódra kell vágyakoznunk Istenről. Ahogy a Jób 13:15a mondja: „Még ha meg is ölt engem, én mégis remélek benne.” (BSB)

K: A Jób 42:15-ben mi a jelentősége annak, hogy a lányai olyan gyönyörűek voltak?

V: Isten nemcsak Jób hűsége miatt áldotta meg Jóbot, hanem Jób hűsége miatt a családját is megáldotta. Ezenkívül ez a vers azt is mutatja, hogy a fizikai szépség rendben van.

K: A Jób-könyvben melyek a legkorábbi, ma is fennmaradt kéziratok?

Holt-tengeri tekercsek: (kb. i. e. 1.) A Dead Sea Scrolls Today 30. oldala és a Wycliffe Bible Dictionary 436–438. oldala szerint 4 különálló példány. Ezek a 2Q15, 4Q99, 4Q100 és 4Q101.

Összességében a Jób-könyv összesen 1071 verséből a következő 292 vers maradt fenn a Holt-tengeri tekercsekben (27,3 %)

Jób 3:5–6; 4:16–21; 5:1–4; 8:15–17; 9:27; 13:4, 19–20, 24–27; 14:4–6, 13–17; 17:14–16; 18:1–4; 19:11–19,20; 20:1–6; 21:2–10,20–27; 22:3–9,16–22; 23:1–8; 24:12–17,24–25; 25:1–6; 26:1–2, 10–14; 27:1–4, 11–20; 28:4–13, 20–28; 29:7–16, 24–25; 30:1–4, 13–20, x, 27–31; 31:1, 8–16, 26–32, 4–; 31:14–19; 31:20–21; 32:1–3, 10–17; 32:3–4; 33:6–16, 24–32; 33:10–11, 24–26, 28–30; 33:28–30; 34:6–17,24–34; 34:28–31; 35:5–15,16; 36:7–16,23–33; 37:1–5,10–19; 38:3–13,23–33; 39:1–11, 20–29; 40:4–14, 23–31; 41:15–26; 42:1–2, 4–6, 9–12. További részletekért lásd: A Holt-tengeri tekercsek jelentése.

A 4. barlangban található Holt-tengeri tekercsek között Jób könyvének arámi nyelvű fordításai, az úgynevezett targumok kerültek elő. A „The Dead Sea Scrolls Today” című mű 32–33. oldalán, valamint a „The Dead Sea Scrolls Translated: The Qumran Texts in English” című mű 2. kiadásában olvasható, hogy a Jób-könyv targumja a Jób 17:14–42:11-ből származó kis töredékeket tartalmaz, bár a „The Wandering Aramean” című mű 164. oldala szerint csak a 37:10–42:11 szakasz maradt sértetlenül fenn. A The Wandering Aramean című mű 165. oldala szerint egy másik Jób-targum is megőrizte a Jób 3:4 és a Jób 4:16–5:4 verseket. A 11QtgJob tekercs a 16:3, 18:23, 30:4 verseket, valamint egyéb verseket is tartalmaz.

Theodotion elkészítette az Ószövetség görög fordítását, amely tartalmazza a Jób-könyvet is.

Symmachus és Aquila szintén zsidók voltak, akik görög fordítást készítettek az Ószövetségről, és azokba belefoglalták a Jób-könyvet is.

A keresztény Biblia-kéziratok közül a Vaticanus (325–350), a Sinaiticus (340–350) és az Alexandrinus (kb. 450) mindegyike megőrizte a Jób-könyv teljes szövegét.

K: Mely korai írók hivatkoztak Jób könyvére?

A Jób-könyv verseire hivatkozó vagy azokra utaló, a niceai zsinat előtti szerzők a következők:

Filón, az alexandriai zsidó (Kr. e. 15/20–Kr. u. 50) a Jób 14:4-et idézi a „A nevek változásáról” című művének 6. fejezetében (47), 345. oldalon.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) a „Jób könyvéből” idézi a Jób 1:1-et az 1. Kelemen című mű 17. fejezetében, 9. oldalon.

Justinus mártír (kb. Kr. u. 138–165) megemlíti Jóbot és Zakariást a „Párbeszéd Tryphó zsidóval” című művének 103. fejezetében, 251. oldalon.

Melito/Meleto Sardisból (Kr. u. 170–177/180) így ír: „Ahogy a Jób-könyvben is, amikor az ördögről beszélnek: »Ő az Úr útjainak kezdete.«” (Jób 40:19) Az Úr szenvedéséről szóló beszéd 8. töredékéből, 761. oldal

Antiochiai Theophilus (168–181/188) idézi a Jób 9:9-et a Theophilus Autolykoshoz című mű 1. könyvének 6. fejezetében, 91. oldalon. Máshol nem utal Jób könyvére.

Alexandriai Kelemen (193–202) a Jób 1:21-et Jób szavaiként idézi. Stromata, 4. könyv, 25. fejezet, 439. o.

Tertullianus (197–220) Jób szenvedéseiről értekezik, név szerint említve Jóbot. A „A türelemről” című mű 14. fejezetében, 716. oldalon

Tertullianus (Kr. u. 207/208) utal a Jób 1:12-re. Öt könyv Marcion ellen, 5. könyv, 13. fejezet, 456. oldal

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) a Példabeszédekhez írt kommentárjában a 173. oldalon a Jób 31:1-et Jób szavaiként idézi

Origenész (Kr. u. 225–254) „Jób könyvének utolsó (fejezetében) is, amelyben az Úr vihar és felhők közepette szól Jóbhoz, amit az ő nevét viselő könyvben rögzítettek,” Origenész: Celsus ellen, 6. könyv, 43. fejezet, 593. o.

Kiprián, Karthágó püspöke (kb. 246–258) a Jób-könyvből idéz, mintha az Jób szava lenne, a „Kiprián értekezései” című mű 12. értekezésének harmadik könyvében, 1,14.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) részletesen tárgyalja a Jób 2:10 és 1:8 verseket a Ciprián-értekezések 7. értekezésének 10. fejezetében, 471. oldalon

Caesarea-i Firmilianus Cyprianushoz (256) „Mert Isten kegyelme hatalmas ahhoz, hogy a szeretet és az egység kötelékében összekapcsolja és egyesítse azokat a dolgokat is, amelyeket látszólag jelentős földi távolság választ el egymástól, ahogyan régen az isteni hatalom is az egység kötelékében összekapcsolta Ezekielt és Dánielt – bár ők későbbi korosztályhoz tartoztak, és hosszú idő távolta el őket – Jóbbal és Noéval, akik az elsők között voltak; így bár hosszú időszakok választották el őket egymástól, mégis az isteni ihlet által ugyanazokat az igazságokat érezték.” Cipriánus levelei, 74.3. levél, 390. o.

Pontius (258 után) „Ha Jóbot, akit Isten tanúsága dicsőített, Isten igazi imádójának nevezték, akivel a földön senki sem volt összehasonlítható, akkor ő azt tanította, hogy azt kell tennünk, amit Jób korábban tett… Ő, megvetve vagyonának elvesztését, olyan előnyt szerzett az így próbára tett erényével, hogy még a szerettei elvesztésének ideiglenes veszteségeit sem vette észre. Sem a szegénység, sem a fájdalom nem törte meg; felesége rábeszélése nem befolyásolta; saját testének rettenetes szenvedése sem ingatta meg szilárdságát.” Ciprián élete és szenvedése, 3. fejezet, 268. o.

Gregorius Thaumaturgus (240–265) utal a Jób 20:20-ra és az 1:21-re a Prédikátor könyvének metafrazisában, 5. fejezet, 12–13. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–256) a Jób 14:1 egy részét idézi Szentírásként. A Természetről szóló könyvek című műből, 3. töredék, 86. o.

Methodius az Olümposzról és Patarából (Kr. u. 270–311/312) a „Tíz szűz lakomája” című mű 2. fejezetének 314. oldalán a Jób 38:14-et (Septuaginta) és a Jób 10:8-at Jób szavaiként idézi

Nikaia után

A szíriai Afrahat (337–345) a Jób 16:19-et idézi „ahogy Jób mondta” címmel. Válogatott bizonyítások, 22.10. fejezet, 405. oldal

Athanasios (367, 325–373) így ír: „Az Ószövetségben tehát huszonkét könyv található; mert, ahogy hallottam, az a hagyomány, hogy ez a betűk száma a héber nyelvben; sorrendjük és neveik a következők. Az első a Teremtés könyve, majd a Kivonulás könyve, utána a Levitikus, aztán a Számok könyve, végül a Deuteronómium. Ezeket követi Józsué, Nun fia, majd a Bírák könyve, végül a Rút könyve. Ezt követően pedig a Királyok négy könyve következik, amelyek közül az elsőt és a másodikat egy könyvnek, a harmadikat és a negyediket szintén egy könyvnek tekintik. Hasonlóképpen a Krónikák első és második könyvét is egy könyvnek tekintik. Az Ezsdrás könyvének első és második része szintén egy könyvnek számít. Ezek után következik a Zsoltárok könyve, majd a Példabeszédek, utána a Prédikátor és az Énekek éneke. Ezután Jób követi, majd a próféták, akik közül a tizenkettőt egy könyvnek tekintik. Ezután jön Ézsaiás, egy könyv, majd Jeremiás Baruch-kal, a Siralmak és a levél, egy könyv, utána pedig Ezékiel és Dániel, mindegyik egy-egy könyv. Ez alkotja az Ószövetséget.” Athanasius, Húsvéti levél 39, 4. fejezet, 552. o.

Pacianus of Barcelona (342–379/392) utal a Jób 42:10-re. 3. levél, 24.1. fejezet, 66. o.

Efraim (350–378)

Kappadókiai Bazil (357–378/379)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386)

Ambrosius, a milánói (370–390)

Nazianzi Gergely (330–391) Jóbot említi a Szentírásról szóló versében. Gergely versét (görög nyelven) Migne Patrologia Graeca című művének 37. kötetében, a 471–474. oszlopokban találjuk (Carmina Dogmatica, 1. könyv, 1. szakasz, Carmen XII). További információkért lásd: http://www.bible-researcher.com/gregory.html.

A donatista eretnek Tyconius (390 után)

Gergely Nazianzeni (330–391)

Pacianus (342–379/82)

Nüsszai Gergely (kb. 356–397)

Didymus, a vak (398) a Jób 1:7–12; 2:2–6 verseket „Jób könyve” címmel értelmezi, Zakariás 3. fejezetéhez fűzött kommentárjában, 68–69. o.

Szír Lépések könyve (350–400)

Rufinus (374–406)

Jeromos (Kr. u. 373–420) az Ószövetség könyveiről értekezik. Kifejezetten kitér a Teremtés könyvére, a Kivonulás könyvére, a Levitikusra, a Számok könyvére, a Deuteronómiumra, a Pentateuchra, a Jób könyvére, Jézusra, Nave [Józsué] fiára, a Bírák könyvére, a Rút könyvére, a Sámuel és a Királyok könyveire (2 könyv), a tizenkét prófétára, Hóseásra, Jóelre, Ámósra, Obádiásra, Jónásra, Mika, Nahum, Habakuk, Zefánia, Haggai, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás, 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. o.

Karthágói zsinat (218 püspök) (393–419)

Salamiszi Epiphanius (360–403) megszállottja volt a 22-es számnak. Ő az Ószövetség 22 (!) könyvét a következő sorrendben sorolja fel: Mózes öt könyve (5), Józsué, Jób, Bírák, Rút, Zsoltárok, Krónikák (2), Királyok (4), Példabeszédek, Prédikátor, Énekek [Salamon éneke], a tizenkét próféta, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Ezsdrás (2), Eszter. A Siralmak könyve nem illett bele a mesterségesen kialakított rendszerébe, ezért azt a végére helyezte. Ezek azok a 39 könyvek, amelyek ma is megvannak.

János Aranyszájú (-407) a Jób 2:9-re hivatkozik a Jób 9. kötetben, a „A szobrokról” című homíliában (4.5, 366. o.) és (4.10, 369. o.)

Orosius/Hosius of Braga (414–418) a Jób 1:7-re hivatkozik a Jób című művében, a „Védelem a pelagiánusok ellen” című mű 20. fejezetében, 143. oldalon

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Teodor (392–423/429)

Hippo-i Ágoston (338–430) a Jób 34:30-ra úgy hivatkozik, mint „a Jób könyvében megírt szövegre”. A jóság természete, A manicheusok ellen, 32. fejezet, 4. kötet, 358. o.

Johannes Cassianus (419–430)

Kérdés: A Jób-könyvben mennyire különbözik a maszorétikus szöveg a Holt-tengeri tekercsekben található arámi targumoktól?

Nagyon közel állnak egymáshoz. Íme a Jób 42:9–12-re vonatkozó targum (parafrázis) az 11Q10 38. oszlopából. A fordítás a Holt-tengeri tekercsek tanulmányi kiadásának 2. kötetéből, 1201. oldalról származik. „[a suhita és Zofár, a naamati] és úgy cselekedtek, ahogyan Isten parancsolta nekik; és Isten meghallgatta Jób hangját, és az ő kedvéért megbocsátotta bűneiket. És Isten irgalommal fordult Jóbhoz, és kétszer annyit adott neki mindabból, amije korábban volt. Ekkor eljöttek Jóbhoz minden barátja, minden testvére és minden ismerőse, és együtt ettek vele kenyeret a házában, és vigasztalták őt minden gonoszság miatt, amelyet Isten hozott rá. És mindegyikük adott neki egy anyajuhot, és mindegyikük egy aranygyűrűt. Üres. És Isten megáldotta Jóbot a végén…]”

Figyeljük meg, hogy a maszorétikus szövegben egy ezüstdarab szerepel a nőstény juh helyett.

K: A Jób-könyvben milyen fordítási eltérések vannak a héber és a görög Septuaginta között?

Összességében a görög szöveg közel áll a héberhez. A fő kivétel az, hogy a Septuaginta Jób-könyvének legrégebbi példánya egyhatodával rövidebb. Íme néhány fordítási eltérés az 1. fejezetből. Az első mondat a héber fordítás, a második a Septuaginta-fordítás.

Jób 1:3 „nagyobb, mint a kelet minden fia” vs. „a kelet nemese”

Jób 1:6 „Isten fiai” vs. „angyalok”

Jób 1:6, 7, 12: „Sátán” kontra „az ördög” – négyszer

Jób 1:10 „és vagyonának növekedett a földön” vs. „megsokasította állatait a földön”

Jób 1:11 „ne átkozz” vs. „áldj”

Jób 1:13 „evés és ivás” szemben „ivás”

Jób 1:15 „szabeusok” kontra „rablók”

Jób 1:16 „Isten tüze hullott” kontra „Tűz hullott az égből” (mindkét esetben villámlásra utal)

Jób 1:16 „fiatalok” vs. „pásztorok”

Jób 1:17 „káldeusok” kontra „lovasok”

Jób 1:18 „borivás” kontra „ivás”

Jób 1:19 „a pusztán túlról” kontra „a pusztából”

Jób 1:19 „fiatalok” vs. „gyermekeid”

Jób 1:22 „rossz vád” kontra „bolondságot róni”

Jób 2:11 „Elifáz, a temánok királya, Baldád, a saucheaiak uralkodója, Szofár, a minaiak királya”

Jób 3:4 „nap” (héber és Alexandrinus) vs. „éjszaka” (Septuaginta)

Jób 3:6 „örülni” kontra „csatlakozni” (Septuaginta, szír, Targumok, Vulgata)

Jób 5:5 „Még a tövisek közül is elveszik, és csapda ragadja el vagyonukat.” (Maszorétikus) vs. „Nem veszik el őket a gonosz emberektől. Az erő elragadja őket” (Septuaginta) vs. „És a fegyveres erőszakkal elragadja őt. A szomjazók pedig felisszák gazdagságukat” (Aquila, Symmachus, szír, Vulgata)

Jób 7:20 „Terhet jelentek magamnak.” (Maszorétikus szöveg, Targumok, Vulgata) vs. „Terhet jelentek neked?” (Ebben az esetben a Septuaginta valószínűleg a legkorábbi szövegváltozatot őrzi, a maszorétikus szöveget pedig azért módosították, hogy eltávolítsák belőle azt, amit istenkáromlásnak tartottak. Ezt egy megőrzött írnoki jegyzetből, a Tiqqune sopherimből tudjuk.)

Jób 8:14a „Amihez ő bízik, az törékeny” (MT) vs. „Mert háza lakatlan lesz” (Septuaginta) vs. „Aki bízik benne, annak bizodalma megszűnik.” (szír)

Jób 9:19 „engem” vs. „őt” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Jób 10:8 „mindenfelől körülvesznek; mégis te elpusztítasz engem” vs. „utána megváltoztál, és megvertél engem.” (Septuaginta, szír)

Jób 10:20 „Hát nem kevés a napjaim száma? Akkor hagyd abba, és” szemben azzal, hogy „Hát nem kevés az életem napjainak száma?” (Septuaginta, szír)

Jób 13:14 (kérdés) vs. (kijelentés)

Jób 14:3 „Te fogod őt elhozni.” vs. „El fogod-e hozni őt?” (Septuaginta, Vulgata, szír)

Jób 14:10 „hol van ő?” vs. „ő már nincs többé”

Jób 14:16 „szám” vs. „megszámlálva” (Septuaginta) vs. „nem szám” (szír)

Jób 15:23a „a keselyűk tápláléka” (‘ayyay) (MT) vs. „hol (‘ayyeh) van” (Septuaginta) vs. „A ítélet fenyegetése miatt menekül” (szír)

Jób 16:3 „Vajon véget érnek-e a szélfúvott szavak? Vagy mi késztet téged arra, hogy válaszolj?” kontra „Mi az? Van-e értelme a hiábavaló szavaknak? Vagy mi akadályoz meg abban, hogy válaszolj?”

Jób 17:10 „mindannyian” (sok maszorétikus szöveg, Targumok) vs. „mindannyian” (néhány maszorétikus szöveg, Septuaginta, szír, Vulgata)

Jób 18:3 „Meddig fogtok még a szavakat eltorzítani?” vs. „Meddig fogtok még folytatni?”

Jób 19:20 „bennem” (a legtöbb maszorétikus szöveg) vs. „benne” (sok maszorétikus szöveg, Septuaginta és Vulgata)

Jób 19:28 „bennem” (sok maszorétikus szöveg) vs. „benne” (néhány maszorétikus szöveg, Septuaginta, Theodotion, Vulgata)

Jób 21:24 „vödrök” vs. „belek” (Septuaginta, Vulgata) vs. „oldalak” (szír) vs. „mellek” (Targumok) (Úgy tűnik, nem csak a mai tudósoknak okozott nehézséget ez a szó!)

Jób 21:28 „a sátor, a lakóhely” (maszorétikus) vs. „a sátrak burkolata” (Septuaginta) vs. „a lakóhely” (Vulgata)

Jób 22:8 (hiányzik) vs. „És te azt mondod” (a Jób-könyv Holt-tengeri tekercsben található targuma)

Jób 22:8 „olyan sötét” vs. „fény”

Jób 22:9 „összetörtek” vs. „te összetörted” (Septuaginta, szír, targumok, Vulgata)

Jób 22:17 „nekik” vs. „nekünk” (Septuaginta, szír, a Holt-tengeri tekercsek Targumja)

Jób 22:30 „aki nem ártatlan” vs. „az ártatlanok”

Jób 23:2 „lázadó” (maszorétikus) vs. „elérhetetlen számomra” (Septuaginta) vs. „keserű” (szír, Targumok, Vulgata)

Jób 23:2 „a rám nehezedő kéz” (maszorétikus szöveg, Targumok, Vulgata) kontra „az ő keze” (Septuaginta és szír)

Jób 23:9 „ő fordul” kontra „én fordulok” (Septuaginta, szír)

Jób 23:12 „amiből megőrzött” vs. „amiben megőrzött” (Septuaginta, Vulgata)

Jób 24:2 „ők [a gonoszok]” szemben „a gonoszokkal”

Jób 24:21 „rosszul bánik” vs. „nem bánt vele jól”

Jób 24:24 „mint mindenki más” vs. „mint a mályva”

Jób 25:3 „fénye” vs. „csapdája/leshelye” (Lehet, hogy a Septuaginta fordítói az „orehu” szó helyett az „orebo” héber szót látták.)

Jób 26:5 „elment lelkek” vs. „óriások”

Jób 27:19 „már nincs többé” (maszorétikus szöveg, Targumok) vs. „De nem ad hozzá” (Septuaginta, szír) vs. „De semmit sem vesz el” (Vulgata)

Jób 28:11 „elzárja/megkötözi” vs. „kutatja/vizsgálja” (Septuaginta, Aquila és Vulgata)

Jób 28:13 „az ára” kontra „az oda vezető út”

Jób 29:6 „harag” vs. „a szikla” (néhány maszorétikus szöveg)

Jób 30:11 „az íjhúr” (maszorétikus, szír, Targum) vs. „Az Ő íjhúrja” (Septuaginta, Vulgata)

Jób 30:18 „ruháim elcsúnyultak” (maszorétikus szöveg, Green szó szerinti fordítása) vs. „ruhává válik számomra” (maszorétikus szöveg), vs. „megragadja ruhámat / megragadja ruháimat” (Septuaginta)

Jób 31:32 „az útra” (maszorétikus) vs. „az utazónak” (Septuaginta, szír, Targum, Vulgata)

Jób 32:1 „saját szemében” szemben „szemükben” (Septuaginta, Symmachus és szír)

Jób 32:3 „elítélte őt” szemben azzal, hogy „elítélte Jóbot, és így Istent is elítélte” (egy ősi héber írnoki hagyomány)

Jób 32:9 „sok” szemben „öreg” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Jób 33:30 „hogy megvilágosodjak/meggyulladjak az élet/az élők fényével” szemben „hogy életem dicsérje őt a fényben” (a Lancelot által fordított Septuaginta) szemben „hogy lássák az élet fényét” (Septuaginta)

Jób 34:6 „hazugnak tartanak” vs. „ő [Isten] hazudik”

Jób 39:13 „strucc” vs. „az örömtelieké (=páva)” (A Septuaginta a Jób könyvének minden más részében struccot említ.)

Jób 39:19 „sörénnyel” szemben „rettegéssel”

Jób 39:21 „ásnak” vs. „kapar” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Jób 41:6 „kereskedők” kontra „föníciaiak”

Jób 41:7 „Tudod-e a bőrét szögekkel [szigonyokkal] megtölteni, vagy a fejét halászszigonyokkal?” vs. „És az összes hajó együtt sem lenne képes elviselni a farkának puszta bőrét; sem a fejét nem tudnák halászhajókban szállítani”

Jób 41:9 „az egyik legyőzetett / elnyomott” szemben a „az istenek elnyomták” kifejezéssel (Symmachus, szír)

Jób 41:9 „Bármilyen remény arra, hogy legyőzzék őt” szemben „a ti reményetekkel” (egy maszorétikus szöveg)

Jób 41:11 „hogy megfizessem” vs. „és biztonságban legyek”

Jób 41:22 „gyengeség vagy csüggedés” (a tudósok nem biztosak a héber szó jelentésében) vs. „pusztulás”

Jób 42:11 „egy ezüstdarab” (maszorétikus szövegek és Symmachus) vs. „egy bárány” (Septuaginta) (Lancelot Septuaginta-fordításában egy lábjegyzet utal arra, hogy ez egy báránnyal bélyegzett érme lehet.) (Rabbi Akiba és Qimchi szerint ez pénzre utal.)

Jób 42:16 „140 év” (maszorétikus) kontra „240 év” (Septuaginta) kontra „248 év” (Alexandrinus)

Jób 42:17 „hosszú életű” (maszorétikus és Aquila-féle változat (126-ban)) szemben „hosszú életű: és meg van írva, hogy feltámad azokkal együtt, akiket az Úr feltámaszt.” (Septuaginta és Theodotion)

Jób 42:17+ (hiányzik) szemben a „Ezt az embert a szír nyelvű könyv úgy írja le, hogy Ausis földjén élt, Idumea és Arábia határán: és neve korábban Jóbáb volt; és miután arab feleséget vett magához, fiút nemzett, akinek neve Ennon volt. Ő maga pedig apja, Zare – aki Ézsau fiai közé tartozott – és anyja, Bosorrha fia volt, így Ábrahámtól számítva az ötödik volt. És ezek voltak azok a királyok, akik Edomban uralkodtak, amely országot ő is kormányzott: először Balák, Beor fia (Semphor az Alexandrinusban), és városának neve Dennaba volt; Balak után pedig Jóbáb, akit Jóbnak is neveznek; utána Asóm, aki a Teman országból származó kormányzó volt; utána pedig Adád, Barád fia, aki elpusztította Madiamot a Moáb-síkságon; városának neve pedig Gethaim volt. És azok a barátai, akik hozzá jöttek, Elifáz voltak, az Ézsau fiai közül, a thaemaniták királya, Baldad, a sauchaeaiak uralkodója, és Szofár, a minaeaiak királya.”

Irodalomjegyzék ehhez a kérdéshez: a héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából. Felhasználásra került továbbá az Expositor’s Bible Commentary, valamint a NASB 1995, NIV 1985, NKJV és NRSV Bibliák lábjegyzetei is.