< Kérdés a Levitikusból

K: Miért hívják ezt a könyvet angolul Leviticusnak?

V: Az angol név a latin „a lévitákhoz kapcsolódó” kifejezésből származik. A héber név az első mondatból származik: „És Ő [Isten] hívta.”

K: Mi a fő értelme annak, hogy ez a könyv ma is szerepel a Bibliában?

V: Mivel Jézus és az első keresztény egyház egyaránt elfogadta a Levitikus könyvét Isten szavaként, nekünk is kincsként kell őriznünk ezt a Tóra-könyvet, függetlenül attól, hogy értjük-e a lényegét vagy sem.

Valójában a Leviticus tanulmányozásából rengeteg tanulságot lehet levonni a szentségről, és szinte át is nevezhetnénk „képi tanulságok a szentségről” címre.

K: A Levitikusban milyen különböző módokon lehet értelmezni a könyvet?

V: Legalább öt szinten lehet szemlélni a Levitikus könyvét.

Rejtély: Isten rendkívül kegyes és megértő, de egyesek csak a kegyelmet próbálják látni Istenben, anélkül, hogy megértenék, miért van szükség Isten kegyelmére. Isten szent, és ha nincs bennünk szentség, senki sem láthatja az Urat (Zsidók 12:14). Ha nem értjük meg Isten jellemének ezt a kulcsfontosságú aspektusát, valamint a saját jellemünket, a Levitikus „zárt könyv” marad, amely alig ad támpontot arra, hogy miért is létezik.

Istennek tetsző szabályok: Alapvető szinten egyesek csupán egy sor szertartási és személyes szabályt látnak benne, amelyeket az izraelitáknak be kellett tartaniuk. Ez is igaz, és Isten komolyan vette ezeket a szabályokat, de ennél sokkal többről van szó.

Ősi bölcsesség az élethez: Az emberek a Levitikusra tekintve nagy bölcsességet láttak az egészség megőrzéséhez, különösen olyan higiéniailag rossz környezetben, ahol kevés víz állt rendelkezésre a tisztálkodáshoz. Az állatok és az emberek gyakran elkapta azokat a parazitákat, amelyek a nyersen fogyasztott húsban voltak. Általában tilos volt olyan állatokat fogyasztani, amelyek dögöket, rovarokat és más állatokat ettek. Míg az egyiptomi uralkodók néha feleségül vették nővéreiket, a Levitikus kifejezetten tiltotta a közvetlen családon belüli házasságokat. A bőrbetegségekre vonatkozó konkrét előírások nemcsak bölcsek voltak, hanem rendkívül fontosak is, mivel sok ember élt együtt olyan éghajlati viszonyok között, ahol kevés víz állt rendelkezésre a mosakodáshoz. Más szabályok esetében azonban nem látunk semmilyen gyakorlati, földi okot. Lehet, hogy nem is volt ilyen. Talán az egyetlen ok az volt, hogy emlékeztessék az embereket arra, hogy nekik is el kell különíteniük magukat, és szentnek kell lenniük Isten előtt. A Levitikus bölcs könyv, de kevésbé az egészséges gyakorlatokról szól, mint inkább a szentséget szemléltető könyv.

Általános tanulságok a szentségről: A szentséget – legyen az Isten szentsége vagy a mi szent életünk – nem könnyű megérteni; talán ezért szentelt Isten egy egész könyvet annak magyarázatára. Az Egyiptomból kijövő izraeliták olyan kultúrából érkeztek, amely kevésbé tisztelte bálványait, mint a legtöbb más kultúra. Amikor az egyiptomiak segítségért imádkoztak szobraihoz, és a segítség nem érkezett meg, néha megostorozták a szobrot. A Levitikus azonban megmutatja, hogy az igaz Isten „elkülönül” a mindennapi élet közönségességétől. Nem adhattak fel áldozatokat Istennek csak úgy; kizárólag az előírt módon ajánlhatták fel azokat. Ami a szülést, az étkezést és a vallási szertartásokat illeti, csak egyféle mód volt, és az Isten módja volt. A Levitikus 22. fejezete teljes egészében azt mutatja be, hogy valaki hogyan adhat fel valamit áldozatként, és mégis elfogadhatatlannak bizonyulhat az áldozata. Ma, amikor a saját módunkon, a saját feltételeink szerint akarunk Istennek szolgálni, óvatosnak kell lennünk, mert bár áldozatokat hozhatunk, erőfeszítéseink mégsem lesznek elfogadhatók, ha nincs fogalmunk a szentségről. Mindannyian egyénileg arra vagyunk elhívva, hogy szentek legyünk (1 Péter 1:15–16), és arra is, hogy szent nép legyünk (1 Péter 2:9). Amikor Isten szentségét tükröző szent életet élünk, magunk is a szentség példái lehetünk (2 Korinthus 1:12), Krisztus levelei, amelyeket Isten Szentlelke írt (2 Korinthus 3:3).

Konkrét motivációk és minták Isten szolgálatában: A Biblia olyan sok bölcsességet tartalmaz, hogy az érett keresztényeknek oda kell figyelniük az egyensúlyra: vajon Isten megismerésének, szeretetének és szolgálatának egy aspektusára összpontosítunk-e, elhanyagolva a többit? A Levitikus számos különböző módot világít meg Isten szolgálatára, és a növekvő keresztény mindegyiket értékelni tudja, táplálkozhat belőlük, és megtanulhatja, hogyan dicsérje Istent rajtuk keresztül.

K: Mi a Levitikus könyvének vázlata?

V: A Levitikus a Pentateuch középső könyve, és öt részre osztható.

I. Ötféle áldozat Istennek (3Móz 1–7)

A. Égetőáldozat („Olah”) – A teljes odaadás elkötelezettsége (3Móz 1:1–17)

1. Egy fiatal bika (Lev 1:1–9)

2. Hím juh vagy kecske (Lev 1:10–13)

3. Galamb vagy gerle (Lev 1:14–17)

B. Gabonaáldozat (Minchah) – Isten dicsőítésére szolgáló emlékezés (3Móz 2:1-16)

1. Sütés nélküli liszt, olaj és tömjén (3Móz 2:1-3)

2. Olajjal megsütött liszt (3Móz 2:4-10)

Megjegyzés: Nincs benne kovász, de van só (3Móz 2:11-13)

3. A zúzott gabona, olaj és tömjén első gyümölcsei (3Móz 2:14-16)

C. Béke- és közösségi áldozat (Zebach Shalamim) – Hálátadás, fogadalmak és önkéntes adomány (3Móz 3:1-16)

1. Hím vagy nőstény tehén (3Móz 3:1-5)

2. Hím vagy nőstény bárány vagy kecske (Lev 3:6-16)

a. Bárány (3Móz 3:6–11)

b. Kecske (3Móz 3:12-16)

Megjegyzés: soha, semmilyen körülmények között ne egyél zsírt vagy vért (3Móz 3:17)

D. Bűnért való áldozat (Chattat) – Bűnvallomás és engesztelés (3Móz 4:1–5:13)

1. A felkent pap bűne: fiatal bika (3Móz 4:1-12)

2. A közösség bűne: fiatal bika (3Móz 4:13-21)

3. Vezető bűne: bak (Lev 4:22-26)

4. Akaratlan egyéni bűnök: nőstény kecske vagy bárány (3Móz 4:27–35)

5. Hallgatás, tisztátalansághoz való hozzáérés, meggondolatlan eskü: nőstény bárány vagy kecske (3Móz 5:1-6)

6. A szegényekre vonatkozó rendelkezések: két galamb, vagy liszt (Lev 5:7-13)

E. Bűnért való áldozat („Asham”) – A szentség ellen elkövetett bűnök bocsánata: kos (3Móz 5:14–6:7)

1. Isten szent dolgai ellen elkövetett akaratlan bűnök (3Móz 5:14-16)

2. Akaratlan bűn Isten parancsai ellen (3Móz 5:17–19)

3. A szomszéd megtévesztése és +1/5-ös kártérítés (3Móz 6:1-7)

II. A papságról (3Móz 8–10)

A. A papok felszentelése (3Móz 8)

1. A felszentelésre való felkészülés (3Móz 8:1-13)

2. A bikafeldaj (3Móz 8:14-17)

3. Az első kosáldozat (3Móz 8:18-21)

4. A második kosáldozat (3Móz 8:22–30)

5. Az étkezés és a várakozás (3Móz 8:31-36)

B. A papok szolgálata (3Móz 9)

1. Magánjellegű utasítások (3Móz 9:1-4)

2. Nyilvános szolgálat (3Móz 9:5–22)

3. Isten tetszése (3Móz 9:23-24)

C. A papok hibái (3Móz 10)

1. Szándékos önfejűség (3Móz 10:1–3)

2. Továbbhaladás mások kudarca után (3Móz 10:4–15)

3. A véletlen vétkekhez való hozzáállás (3Móz 10:16–20)

III. Az egyénekre vonatkozó szent törvények (3Móz 11–20)

A. Étrendünk (3Móz 11)

1. Szárazföldi állatok (3Móz 11:1-8)

2. Tengeri állatok (3Móz 11:9-12)

3. Repülő állatok (3Móz 11:13-23)

4. Tisztátalan állatok (3Móz 11:24–44)

B. Szülés (3Móz 12)

C. Bőrbetegségek és penész (3Móz 13–14)

1. Bőrbetegségek (3Móz 13:1-46)

2. Penész (3Móz 13:47-59)

3. A bőrbetegségből való megtisztulás (3Móz 14:1-32)

4. A penészesedésből való megtisztulás (3Móz 14:34–54)

D. Folyások (Lev 15)

E. Jom Kippur (Engesztelés napja) (3Móz 16)

F. A vér fogyasztásának tilalma (Lev 17)

G. Tiltott nemi kapcsolatok (3Móz 18)

1. Törvénytelen nemi kapcsolatok (3Móz 18:1-20)

2. Tilos gyermekeket áldozni Molochnak (3Móz 18:21)

3. Tilos a homoszexualitás (3Móz 18:22)

4. Tilos az állatokkal való közösülés (3Móz 18:23)

5. Ne legyetek olyanok, mint a körülöttetek élő népek (3Móz 18:24-30)

H. Másokkal kapcsolatos törvények (3Móz 19)

I. Molek, spiritizmus és erkölcstelenség (3Móz 20)

1. Ne áldozz gyermeket Molechnek (3Móz 20:1-5)

2. Ne legyetek médiumok, hanem legyetek szentek (3Móz 20:6-8)

3. Ne átkozd meg szüleidet (3Móz 20:9)

4. Házasságtörés, beleértve a rokonokkal való házasságtörést is (3Móz 20:10-12)

5. Tilos a homoszexualitás (3Móz 20:13)

6. Törvénytelen nemi kapcsolatok (3Móz 20:14-21)

a. Tilos az állatokkal való kapcsolat (3Móz 20:15-16)

7. Áldások és átkok (3Móz 20:22-26)

8. A médiumok kivégzése (3Móz 20:27)

IV. A papokra vonatkozó szent törvények (3Móz 21–22)

1. A papok és családtagjaik (3Móz 21)

2. A papok és a nép számára elfogadhatatlan dolgok (3Móz 22)

V. A szentség közösségi is (3Móz 23–27)

A. Az Úrnak szentelt ünnepek és szent napok (3Móz 23)

1. A szombat (3Móz 23:3)

2. A páska és a kovásztalan kenyér (3Móz 23:4–8)

3. Az első gyümölcsök ünnepe (3Móz 23:9–14)

4. A hét ünnepe (3Móz 23:15–22)

5. A trombitaünnep (3Móz 23:23-25)

6. A vezeklés napja (3Móz 23:26-32)

7. A sátoros ünnep (3Móz 23:33-44)

B. Folyamatos szentségünk (3Móz 24:1-9)

C. A istenkáromlásért járó megkövezés (3Móz 24:10-23)

D. Különleges szombatok és jubileumi évek (3Móz 25)

1. Szombatév (3Móz 25:1-7)

2. A 50. év jubileuma (3Móz 25:8-17)

3. A szombatévekben magától jövő bőség (3Móz 25:18-23)

4. Visszavásárlás a jubileumi években (3Móz 25:24-54)

E. A törvény következményei (3Móz 26)

1. Az engedelmesség jutalma (3Móz 26:1-13)

2. A engedetlenségért járó büntetés (3Móz 26:14-39)

3. Bűnbánatuk elfogadása (3Móz 26:40-46)

F. Az Úrnak való felajánlás és megváltás (3Móz 27)

K: Mit tanulhatunk ma a 3Móz 1-ben szereplő égőáldozatból?

V: Az égőáldozat teljes áldozat volt: senki sem ehette meg, sem használhatta fel annak egyetlen részét sem. De vajon lehetett-e valakinek alkudoznia Istennel?

Tegyük fel, hogy egy fiatal bika súlya 1000 font volt. Valaki úgy érvelhetne, hogy mivel az állat minden része Istennek tetsző illat volt, elég lenne, ha valaki megenné a bikát, és Istennek adna 1000 fontnyi farokot más bikáktól. De Isten nem ezt követelte. Ő az egész állatot követelte, nem csak a maradékot. Manapság vannak, akik szívesen szolgálják Istent a „maradékaikkal”: a felesleges pénzükkel, a kiaknázatlan tehetségükkel és a maradék idejükkel, amikor nincs jobb dolguk. De Isten nem ezt kéri. Isten teljes elkötelezettséget kér.

Tegyük fel, hogy valaki igazán le akarta nyűgözni Istent, ezért megette néhány bikából a keményebb részeket, és Istennek öt bikából a legjobb részekből 1 000 fontot adott. De Isten ezt sem kérte. Nem azt kérte, hogy halálra dolgozd magad, hogy öt bikát vehess, hanem egy bika egészét kérte. Valójában a szolgálatunknak azok a részei, amelyeket talán kevésbé értékesnek tartunk, de mégis a legnehezebben vagyunk hajlandók feladni, lehetnek azok a részek, amelyeket Isten a legértékesebbnek tart. Isten csak egy állatot kért, de annak egészét kért. Ma lehetnek mások, akiknek több ajándékuk, tehetségük és pénzük van, és Isten nem követeli meg tőlünk, hogy azt szenteljük Neki, amivel mások rendelkeznek, mi pedig nem. De Urunk azt követeli tőlünk, hogy egész életünket adjuk Neki.

Keresztényekként ma már nem áldozunk bikákat, juhokat, kecskéket vagy madarakat. A Róma 12:1 szerint ahelyett, hogy halott áldozatokat mutatnánk be, testünket kell élő áldozatként felajánlanunk Istennek. Istennel nem lehet alkudozni. De miért is akarnánk ezt tenni? Isten kegyelme révén annyit adott nekünk, mind ebben az életben, mind az örökkévalóságban, hogy mindaz, amit Neki adunk, valójában elenyésző ahhoz képest, amit Ő ígért nekünk.

K: A Levitikus 1–7-ben szereplő részletes áldozati leírások arra utalnak-e, hogy ez a szöveg az i. e. 5. században íródott, mivel – ahogy Julius Wellhausen állította – ennyi idő állt rendelkezésükre a templomi istentisztelet kialakítására és mindezek kidolgozására?

V: Egyáltalán nem. Wellhausen állítása azt feltételezi, hogy az emberek korábban nem voltak elég okosak ahhoz, hogy kifinomult áldozati rendszereket alakítsanak ki. De a Kr. e. 15. században az ugariti Ras Shamra-táblákon olyan kifejezések szerepelnek, mint „tűzzel bemutatott áldozat”, „békességi áldozat”, „bűnért való áldozat”, „vétségért való áldozat”, és valószínűleg még „felemelt áldozat” is. Emellett megemlítik egy kecskegidának az anyatejében való főzését is.

K: Miért kellett a Levitikus 1:3, 5, 10; 5:15; 22:19 szerint éppen hím állatokat, és nem nőstényeket használni égőáldozatként?

V: A Szentírás csak annyit mond, hogy Isten így akarta. A Levitikus 3:1-ben mind a hím, mind a nőstény állat alkalmas volt áldozatra, míg a Levitikus 4:32-ben csak a nőstény bárány volt megfelelő. Mellékesen megjegyezzük, hogy a „kipur” (kipper) szó, amely az engesztelést jelenti, a Levitikusban közel 50-szer, az Ószövetség többi részében pedig további körülbelül 50-szer fordul elő – az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete 538. oldalának adatai szerint.

K: Miért nem tartalmazhatott az áldozat kovászt (élesztőt) vagy mézet a Levitikus 2:11 szerint?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban amikor tizenkét éves, kezdő kémikusként tanultam, megtudtam, milyen rossz szaga van az égő cukornak, és a méz főként cukorból áll. A Bibliában az élesztő gyakran olyan dolgokat jelképez, amelyek növekednek, mint például a hagyományok és a farizeusok tanításai.

K: Miért nem határozzák meg a 3Móz 1:14-ben kifejezetten a hím madarakat?

V: A Szentírás nem mondja meg. Egy lehetséges ok az, hogy sok vadmadár esetében nehéz megkülönböztetni a nemet.

K: Miért nem vághatja a pap ketté a madarat a 3Móz 1:17-ben és az 5Móz 5:8-ban?

V: A Szentírás csak annyit mond, hogy Isten így akarja. A Mózes első könyve 15:10-ben Ábrahámnak sem kellett kettévágnia a madarakat az áldozatában.

K: Miért kell a Lev 2:13 szerint sót tenni az áldozatokra?

V: A Szentírás csak annyit mond, hogy Isten így akarta. Íme azonban néhány lehetséges ok.

1. A só az ókori világban értékes árucikk volt.

2. A papok és a léviták megették az áldozatok egy részét, és nekik is szükségük volt sóra. (Levitikus 6:16–18, 26; 7:6–9)

K: A 3Móz 3:2 szerint az áldozat vérét az oltárra szórták, vagy kiöntötték, mint a 5Móz 12:27-ben?

V: Két nézet létezik.

Öntött vs. kiöntött: Az első nézet – amelyet Haley A Biblia állítólagos ellentmondásai című művének 219–220. oldalán, valamint a When Critics Ask című könyv 89. oldalán a középkori zsidó tudós, Maimonides nevéhez kötnek – rámutat, hogy az igék „öntött/szórta” és „kiöntött” formában szerepelnek. Így a vér egy kis részét az oltárra szórták, a többit pedig a földre öntötték.

Későbbi idő: Három szempont, amelyet figyelembe kell venni:

A Levitikus 3:2 kifejezetten említi a találkozás sátrában levágott áldozatokat, amelyet csak az Ígéret Földjére való belépésük előtt használtak.

A Deuteronomium 12:1, 18, 27 kifejezetten említi az áldozatot a kiválasztott helyen, miután beléptek az Ígéret Földjére. A Deuteronomium 12:8 kifejezetten kijelenti, hogy az áldozati szabályok egy része megváltozik, amikor belépnek Kánaánba.

Miért? A Szentírás nem mondja meg, miért akarta Isten ezt a változást, de spekulálhatunk. Mindenkinek a gyülekezet sátrában kellett feláldoznia az étkezési célra szánt állatait, amely nyílt terepen állt. Ha az összes vért ott öntötték volna ki, az logisztikai problémákat okozhatott volna. Később, a Deuteronomium 12:21–22 engedélyt ad arra, hogy az állatokat az istentisztelet központjától távolabb vágják le, miután beléptek Kánaánba. Mivel kevesebb állatot vágtak le, és valószínűleg gondoskodtak a vér elhelyezéséről az állandó helyen, a vért most már ki lehetett önteni.

K: A Levitikus 4. fejezetében, mivel Jézusnak meg kellett halnia, hogy engesztelést nyerjünk bűneinkért, mi a helyzet az Ószövetségben a bűnért hozott áldozattal, amely engesztelést nyújtott a bűnökért?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Az ószövetségi áldozatok csak eltakarták a bűnt, de nem távolították el azt.

2. Az Ószövetség bűnáldozatai csak a véletlen és meggondolatlan bűnös cselekedetekre, valamint a tisztátalan állapotra vonatkoztak. A szándékos bűnre nem volt áldozat. (4Mózes 15:22–30; 35:31)

K: A Levitikus 4:13 szerint hogyan tarthatja egy igazságos Isten az embereket felelősnek a véletlen bűnért?

V: A Szentírás három szempontot emel ki a véletlen bűnnel kapcsolatban.

1. Ha valaki véletlenül vétkezik, az nem jelenti azt, hogy ártatlan lenne. Előfordulhat, hogy amikor az illető rájött, hogy vétkezett, örült is neki. Hogy megmutassa, nem ez a helyzet, áldozatot mutatott be. (Mózes 5. könyve 21:1-9)

2. Mind a Biblia, mind a modern jog elismeri, hogy egyes akaratlan cselekmények mégis bűncselekménynek minősülnek. A véletlen emberölés és mások életének meggondolatlan kockáztatása büntetést érdemel, még akkor is, ha a gyilkos nem kívánta az áldozat halálát (Számok 35:22–28). A véletlen emberölés büntetése az volt, hogy az elkövetőt arra kényszerítették, hogy egy menedékvárosban maradjon, amíg az akkori főpap meg nem hal.

3. Függetlenül attól, hogy a cselekmény szándékos volt-e vagy sem, ha a bűnt elkövető személynek nem volt lehetősége tudni, hogy az gonosz cselekedet, a Rómaiakhoz írt levél 4:15 és 5:13 szerint a nem szándékos bűn is bűn marad, de ahol nincs törvény, ott a bűn nem számít.

K: A 3Mózes 4:14 szerint a gyülekezetnek csak egy fiatal bikát kellett feláldoznia bűnért való áldozatként, vagy a 4Mózes 15:24 szerint egy fiatal bikát és egy fiatal kecskét is?

V: Mindkét esetben a kontextus az egész közösségre vonatkozik, de

a) a Levitikus 4:14 az Exodus idejére vonatkozik

b) a 4Mózes 15:24 az akkori időtől kezdve minden jövő nemzedékre vonatkozik.

Ebből tanulságot vonhatunk le Isten irgalmas bánásmódjáról az emberekkel szemben. A Levitikusban szereplő kisebb áldozat akkor volt, amikor a törvény még viszonylag új volt számukra, míg a Számok könyvében szereplő nagyobb áldozat akkor, amikor már meg kellett volna tanulniuk. Nyilvánvalóan Isten nemcsak azt különbözteti meg, hogy valaki szándékosan vagy véletlenül vétkezett-e, hanem a véletlen bűnök esetében azt is, hogy mennyi ideje volt az illetőnek megtanulni, mi a helyes.

A „When Critics Ask” című könyv 105. oldala és Haley „Alleged Discrepancies of the Bible” című művének 242. oldala némileg eltérő választ ad. A Levitikus 4:14 kifejezetten a rosszat „elkövetésére”, vagyis a „cselekvésből fakadó” bűnökre vonatkozik. A Számok könyve 15:24 kifejezetten a parancs be nem tartására, vagyis a „mulasztásból fakadó” bűnökre vonatkozik.

K: Mit jelent a Levitikus 5:1?

V: Amikor nyilvános tanúhívás történik, és valaki hallgat arról, amit látott, az bűn. A következő mondat, amely szerint felelősségre vonják őket, súlyos következményekkel járhat. Ha egy ártatlan embert tévesen kivégeznek azért, mert egy tanú nem szólalt fel, akkor a tanú feltehetően gyilkosságban bűnös.

K: A 3Móz 5:13, 3Móz 9:7, 3Móz 16:16, 24, 32–33, valamint a 3Móz 17:11; 23:28 versekben a pap engesztelte-e ki a népet, vagy ezt Krisztus tette meg a Zsid 10:1–4-ben?

V: Az ószövetségi áldozatok abban az értelemben engeszteltek a bűnökért, hogy eltakarták a bűnt, de nem távolították el azt. A Zsidókhoz írt levél 9:9–10 szerint ezek a külső dolgok nem tisztították meg belsőleg az imádó lelkiismeretét. Hatásuk csak Krisztus eljöveteléig tartott.

Azok számára, akik ezzel nem értenek egyet, ne feledjék, hogy a János 1:29-31-ben Keresztelő János Jézus jelenlétében így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Jézus nem javította ki Jánost. Péter is hasonlókat mondott az 1 Péter 1:19-ben. A következő négy lehetőség közül az egyiknek igaznak kell lennie:

1. János tévedett, amikor ezt mondta

2. Jánosnak igaza volt

3. Jánosnak igaza volt, de a jelentés más volt, vagy

4. János evangéliuma ebben a kulcsfontosságú pontban eltorzult.

Ha az 1. állítás igaz, akkor Jézus hanyag volt, mert nem javította ki őt, és Isten is hanyag volt, mert nem javította ki Jánost, Jézus apostolát.

Ha a 2. állítás igaz, akkor el kell hinnünk, amit ír.

Ha a 3. állítás igaz, akkor ez szándékos hamis állításnak (hazugságnak) tűnik, mert 1400 éven át az izraeliták pontosan tudták, mit jelent Isten áldozati báránya.

Ha a 4. eset áll fenn, akkor ez biztosan ismeretlen volt a korai keresztények számára, mert egyikük sem állította, hogy az lenne. Nem lehetett eltorzulni Kr. u. 150–200 után, mert számos kéziratunk van, amely tartalmazza a János 1-et, a legkorábbi fennmaradt pedig a Bodmer II. papirusz, amely Kr. u. 150–200-ra datálható. Rendelkezésünkre áll továbbá ennek a versnek a szövege, amelyet Origenész (Kr. u. 225–254) és Aranyszájú János (Kr. u. 407 körül) rögzített. Ha eltorzult volna, akkor Istennek azt kellett volna akarnia, vagy legalábbis meg kellett volna engednie, hogy minden követőjét ennyi időn át megtévesztsék.

K: A 3Móz 5:15 szerint az áldozatot Istennek vitték, vagy a papoknak, ahogyan azt a 3Móz 5:18 mondja?

V: Mivel az izraeliták maguk nem léphettek be a mennybe, és mivel a papok Istent képviselték, az áldozat közvetlen eljuttatása a papokhoz volt az az eszköz, amelyet Isten állított fel az áldozatok Neki való bemutatására. Haley A Biblia állítólagos ellentmondásai című művének 245. oldalán egyszerűen azt mondja, hogy a pap Isten helyettesként járt el. Lásd a When Critics Ask című mű 89. oldalát, ahol lényegében ugyanaz a válasz található.

K: A Levitikus 5:16-ban, amikor valaki akaratlanul vétkezett az áldozatokkal kapcsolatban, miért kellett büntetésként hozzáadni egy „ötödik részt”?

V: A Szentírás ezt valójában nem mondja meg. Az illető vétke nem volt szándékos, de jobban kellett volna ismernie a Törvényt. Az 5. Mózes 6:5 szerint az ötödik részt kártérítésként is hozzáadták, ha valaki hazugsággal vagy csalással szerzett magának vagyont.

K: Miért nem szabad kialudnia a tűznek a Levitikus 6:13 szerint?

V: A Szentírás nem mondja meg. Lehet azonban, hogy ez egyrészt a folyamatos áldozat szükségességét, másrészt azt szimbolizálja, hogy bármikor lehet áldozatot bemutatni Istennek.

K: Miért ölték meg az állatokat a táboron kívül a 3Móz 7:1–2-ben és a 3Móz 8:17-ben, illetve miért vitték ki a hamvakat a táboron kívül a 3Móz 6:11-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg. Ugyanakkor a tetemeket és a hamvakat elvitték onnan, ahol az emberek ettek, aludtak és éltek. A Zsidókhoz írt levél 13:11–13 említi, hogy Jézust a város kapuján kívül keresztre feszítették (megszégyenítésképpen), éppen úgy, ahogyan az állatok tetemeit is a táboron kívül égették el.

K: A Lev 7:15 szerint a békességi áldozat egészét ugyanazon a napon kell elfogyasztani, vagy annak egy részét a következő napon is meg lehet enni, ahogyan azt a Lev 7:16-17 és a Lev 19:6 mondja?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A Levitikus 7:16 kétféle békességi áldozatot különböztet meg: a hálaáldozatot és a saját szabad akaratból hozott önkéntes áldozatot.

2. A hálaadás céljából bemutatott békességi áldozatot teljes egészében ugyanazon a napon kell elfogyasztani, ahogyan azt a Levitikus 7:15 mondja.

3. Az önkéntes békességi áldozatot a következő napon is meg lehet enni, amint azt a Levitikus 7:16–19 és a Levitikus 19:6 is mondja.

K: Miért nem ehettek meg a húsban lévő zsírt a Levitikus 7:23–25 szerint, és mi a helyzet a húsban lévő, észrevehetetlen zsírdarabkákkal?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért parancsolta ezt Isten. Ma azonban tudjuk, hogy a nagy mennyiségű zsír, különösen a vörös húsban található telített zsír, nem egészséges az emberek számára. Bár bizonyos mennyiségű zsír elkerülhetetlen, a mikroszkopikus mennyiségű zsír elfogyasztása messze nem ugyanaz, mint a tiszta zsír elfogyasztása.

K: Miért nem ehettek az izraeliták vért a Levitikus 7:26–27 és a Levitikus 17:10–14 szerint?

V: Valójában ezt először a Mózes első könyve 9:4-ben parancsolta meg, nem az izraelitáknak, hanem mindenkinek. Emellett az Apostolok cselekedetei 15:20-ban az első keresztény egyház is megparancsolta mindenkinek, hogy ne egyen vért.

A válasz a Mózes első könyve 9:4-ben és a Levitikus 17:11,14-ben található. Az élet a vérben van, és a vér által történik meg a miértünk való engesztelés. Az Ószövetség idején a vér fedezte az emberek bűneit (Zsidók 9:22), amíg Krisztus vérét ki nem ontották értünk.

K: Miért kellett elégetni a zsírt a 3Móz 7:30–31, 3Móz 8:16,20 és 3Móz 16:25 szerint?

V: A Szentírás a Levitikus 8:28-ban azt mondja, hogy ez kellemes illatot árasztott. Ahogyan a barbecue-kemencében lecsepegő zsír is jó illatot áraszt és füstöt képez, úgy valószínűleg az áldozatoknál a zsír elégetése is hasonló hatást váltott ki.

K: A Lev 7:36-ban és a Lev 16:31,34-ben, mivel az áldozatokra vonatkozó rendelkezések örökre szóltak az izraeliták számára, miért szüntették meg a zsidó keresztények az ApCsel 15:1-29-ben?

V: Valójában az áldozatokat nem a nép, hanem a pap mutatta be Istennek. Ma is így van. Szükségünk van egy olyan áldozatra, amelyet papunk mutat be Istennek. Ez megvan számunkra Főpapunkban, Jézus Krisztusban, amint azt a János 1:29 utal rá, és a Zsidókhoz írt levél 8–10. fejezetei, valamint az 1 János 2:2 is megmutatják.

K: A 3Móz 8:8, a 5Móz 33:8, az Ezsdrás 2:63 és a Nehémiás 7:65 szerint mik voltak az Urim és a Tummim?

V: Cél: Abban az időben az Urim és a Tummim azt a célt szolgálták, hogy a főpap egy-egy ügyben megismerje Isten akaratát (2Mózes 28:30; 4Mózes 27:21). Isten néha hallgatott az Urim és a Tummim révén (1Sámuel 28:6).

Leírás: A mellpáncél részét képezte, amelyben tizenkét kő volt, egy-egy Izráel tizenkét törzsének mindegyikéhez.

Hogyan működött: Nincs saját, belső ereje, hanem csak azért működött, mert Isten úgy döntött, hogy ezt használja a kommunikációra. Hogyan működött? Nem tudjuk. A zsidó történetíró, Josephus, aki i. sz. 93–94 körül írt, úgy vélte, hogy Isten a megfelelő pillanatban megvilágította a köveket.

K: A Levitikus 9:12–13-ban hogyan tudták megölni és az oltárra helyezni az égőáldozatot, hiszen az már elégett volt?

V: Az égőáldozatok olyan szarvasmarhák, juhok vagy kecskék, amelyeket leölnek és elégetnek, még mielőtt ténylegesen elégetnék őket.

K: A Levitikus 10:1–2-ben és a Számok 3:4-ben miért ölte meg Isten Áron fiait, Nádábot és Abihút, akik engedély nélküli tüzet mutattak be Istennek?

V: Isten nagyon komolyan veszi a maga imádását. Azért, mert merészeltek elutasítani Isten pontos imádási módját, és tudatosan tettek olyat, amire nem kaptak engedélyt, büntetésben részesültek, hogy példaként szolgáljanak mások számára. A Zsidókhoz írt levél 12:18–23 azt mondja nekünk, hogy ma már más a helyzet. Míg ők egy hegyen imádkoztak, ahol égő tűz volt, Jézus feltámadása óta ma már bizalommal járulunk egy örömteli gyülekezet elé.

K: Miért nem gyászolhatta Áron a saját gyermekeit a 3Mózes 10:6 szerint?

V: A Levitikus 21:1-4 szerint a papok tisztátalanná válhattak saját gyermekeik miatt. A Levitikus 21:10-12 azonban azt mondja, hogy a főpap egyáltalán nem válhatott tisztátalanná, még saját apja és anyja halála miatt sem.

K: Miért haragudott Mózes Áronra a 3Móz 10:16–20-ban, és miért nyugodott meg Mózes?

V: Mivel Isten megölte Áron két fiát a helytelen áldozatok miatt, Mózes valószínűleg egyszerre volt haragos Áronra, és attól is tartott, hogy ő is ugyanazt a sorsot fogja szenvedni. Amikor azonban Mózes számára világossá vált, hogy Áron hibája véletlen volt, és hogy Áron megbánta azt, Mózes, aki ismerte Isten szívét, már nem aggódott.

K: A Levitikus 11. fejezetében és a Deuteronomium 14. fejezetében mi az étkezési törvények összefoglalása?

V: Íme egy rövid összefoglalás.

Nincs zsír – 3Mózes 7:23–25

Nincs vér – Mózes első könyve 9:4; Mózes harmadik könyve 7:26–27; 17:10–14; 19:26

Egyes növényevő, hasított patás és kérődző állatok megengedettek. A tevék, a sziklacsücsökök, a nyulak és a disznók nem. – 3Mózes 11:3–8; 5Mózes 14:6–8. Mellékesen megjegyezzük, hogy a disznók galandféregeket, trichinózist, erizipelát és tífuszt hordoznak.

Csak hal, tengeri állatok nem, kivéve, ha azoknak uszonyaik és pikkelyeik is vannak. Nincs rák, homár, garnéla, angolna, cápa vagy delfin (Levitikus 11:9–12; Deuteronómium 14:9–10). Mellékesen megjegyezzük, hogy a tiltott állatok általában dögevők voltak.

Nincsenek sasok, sólymok, keselyűk, kányák, baglyok, kárókatonák, hattyúk, pelikánok, gólyák vagy denevérek (Levitikus 11:13–19; Mózes 5. könyve 14:11–18). Mellékesen megjegyezzük, hogy ezek közül a madarak közül sok dögevő volt, azok pedig, amelyek nem azok voltak, patkányokkal, egerekkel és más dögevőkkel táplálkoztak.

Kevés rovar, csupán néhány sáska, szöcske és bogár. Nincsenek csokoládéval bevont hangyák vagy csótányok (Levitikus 11:20–23; Deuteronomium 14:19). Szóval elmondhatod a feleségednek, hogy ma este kihagyod a csótányokat a vacsorából. ;-)

Egyéb: nem volt patkány, menyét, teknős, gyík, csiga vagy vakond (Levitikus 11:26–31).

K: A Levitikus 11. fejezetében és a Deuteronomium 14. fejezetében lehetséges, hogy Mózes az egyiptomiaktól tanulta meg az egészségügyi elveit?

V: Kizárt. Az egyiptomi egészségügyi gyakorlatok jól dokumentáltak és a mai napig fennmaradtak. Számos utalás található a féregvér, a varázsvíz, a légyürülék és a trágya gyógyító erejére, de ezek (szerencsére) nem szerepelnek az Ószövetségben. Az egyiptomi szövegekben nincs említés az Ószövetségben szereplő higiéniai gyakorlatokról.

Az egyiptomiaknak azonban fejlett ismereteik voltak, 48féle sebészeti beavatkozást ismertek. Erre a Bibliában sincs utalás.

K: A Levitikus 11. fejezetében és a Deuteronomium 14. fejezetében szereplő szabályok szerint a zsidóknak akkoriban és ma is megengedett-e állatokat vadászni?

V: Néhány mai zsidó szerint nem. Érvelésük az, hogy kegyetlen dolog olyan állatokat vadászni, amelyeket nem esznek meg, és a zsidóknak még a kóser módon elejtett állatokat sem szabadna megennie, mert azok vérét nem engedték ki megfelelően.

Isten szava azonban nem ezt mondja. Nincs tilalom sem az élelemért, sem a sportért való vadászatra. A Mózes-törvényben, a Levitikus 17:13-ban az áll, hogy vadászhatunk állatokra és madarakra, csak ügyelnünk kell a vér lecsapolására. Igaz, hogy a vadonban az állat vérének lecsapolása nem olyan alapos, mint a mai zsidók kóser eljárása, de Isten csak annyit követelt, hogy a vadász úgy csapolja le a vért, ahogyan azt szokta.

K: A Levitikus 11. fejezetében és a Deuteronomium 14. fejezetében miért ehettek repülő madarakat? A repülő madaraknak csak sötét húsuk van, ami abból adódik, hogy a húsukban magasabb a vér aránya.

V: A vérre vonatkozó parancs lényege az volt, hogy „le kell csapolni a vért”, azaz azt a vért, amely kifolyik a testből. Nem arról volt szó, hogy minden mikroszkopikus vérnyomot el kell távolítani.

K: Miért nem ehettek a 3Móz 11:3–8 és a 5Móz 14 szerint olyan állatokat, amelyek kérődzők voltak, de nem volt hasított patájuk?

V: A Szentírás csak annyit mond, hogy ezt parancsolta Isten. Isten nem csupán azokat az állatokat írta le részletesen, amelyeket az emberek ismertek, hanem általános szabályokat is megadott azokra az állatokra vonatkozóan, amelyekkel még nem voltak tisztában.

K: Miért áll a 3Móz 11:6-ban és a 5Móz 14:7-ben, hogy a kőnyulak (hyraxok) és a mezei nyulak (nyulak) kérődznek, amikor az állattudósok biztosan tudják, hogy nem így van?

V: A héber szó az állatok ősi osztályozásával áll összhangban, nem a maiakkal. Az angol „chewing the cud” kifejezés a kérődző állatokra utal, amelyeknek több gyomruk van a növények emésztéséhez. Az emésztés az egyik gyomorban kezdődik, majd az ételt részben visszahányják, és egy másik gyomorba továbbítják. Egy állat nem tud kérődzni, ha emésztőrendszere nem teszi ezt lehetővé. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

Nem kérődzők: A mezei nyulaknak és a házinyulaknak nincs olyan emésztőrendszerük, amely támogatná azt, amit ma kérődzésnek nevezünk.

Úgy tűnnek, mintha kérődzők lennének: Mivel a mezei nyulak és a házinyulak az állkapcsukat oldalra mozgatják, mint a kérődzők, és ugyanazt az ételt fogyasztják, úgy tűnik, mintha kérődznének. Még a természettudós Linnaeus is eleinte azt hitte, hogy kérődzők.

Isten érthetően kommunikál: Isten célja az volt, hogy az izraelitáknak olyan gyakorlati szabályokat közöljön, amelyeket érthető szavakkal és fogalmakkal követhetnek, és az izraeliták a mezei nyulat és a házinyulat azok közé sorolták, amelyek „felhozzák, amit lenyeltek”.

Saját kifejezéseik használata: Isten a saját nyelvüket, kifejezéseiket és leírásaikat használta, hogy kommunikáljon velük. Bármelyik, a modern kor előtt élt héber megértette volna, hogy a „kérő állatok” közé tartoznak a nyulak és a mezei nyulak is. Ha egy eltérő, modern osztályozási rendszert alkalmazunk Mózes írására anakronisztikusan, azzal modern jelentést kényszerítünk az ősi szavakra.

Lásd: When Critics Ask, 89–90. o.; Hard Sayings of the Bible, 158–160. o.; Bible Difficulties and Seeming Contradictions, 89–90. o.; Encyclopedia of Bible Difficulties, 126. o.; a Wycliffe Bible Dictionary, 78. o.; valamint Stephen Caesar: „Zoology in the Pentateuch: Three Alleged Errors” című cikkét a Science, Scholarship and Scripture című kiadványban, The Christian News, 2001. július 2., 26. o., ahol lényegében ugyanazt a választ találjuk.

K: Miért ehettek a Levitikus 11:9–10, 31 szerint uszonyos és pikkelyes halakat, más halakat, tintahalakat és garnélarákat viszont nem?

V: A Szentírás nem mondja meg, de az egyik ok az lehet, hogy Isten nem akarta, hogy a fenéken élő halak nem megfelelő főzésével betegségeket kapjanak el. Azt a tényt, hogy a Mózes-törvény tiltotta a fenéken élő halak fogyasztását, már i. sz. 100-ban is észrevették a Barnabás-levél 10. fejezetében, 143–144. oldalon.

K: Mivel a Levitikus 11:11 és az Exodus 35:7 szerint a delfin tetemek utálatosak voltak, miért parancsolta Isten, hogy a Szentélyt borítsák be velük?

V: A Biblia soha nem állította, hogy a delfinek önmagukban utálatos állatok lennének. Csak azt mondta, hogy a delfinek fogyasztása utálatos, és bőrük hétköznapi célokra való felhasználása is utálatos dolog.

Ez nem volt egy általánosan használt héber szó, ezért itt némi bizonytalanság áll fenn. A közönséges delfin a Földközi-tengerben élt. A Wycliffe Bibliai Szótár (97. o.) azonban azt állítja, hogy az itt említett állat a dugong (vagy tengeri tehén) volt. A dugongok időnként a Vörös-tenger partjai mentén úsztak. A BSB ezt „finom bőrnek” fordítja, egy lábjegyzetben megjegyezve, hogy valószínűleg nagy vízi emlősök bőrére utal, és a Can Archaeology Prove the Old Testament? című mű 31. oldalán is hozzáteszi, hogy a dugongok bőségesen előfordulnak ezen a területen, és az arabok ma is szandált készítenek a bőréből. Ezékiel 16:10 ugyanazt a héber szót használja a szandál „bőrének” említésekor.

K: Miért szerepel a Levitikus 11:13–19-ben húsz madár, míg a Deuteronomium 14:11–18-ban huszonegy madár szerepel?

V: A két felsorolás ugyanazokat a madarakat tartalmazza, a következő kivételekkel:

Levitikus 11:13–19 Mózes 5. könyve 14:11–18

Bármilyen fekete kánya Fekete kánya

Bármilyen fajta sólyom

Mindkét lista bármilyen fajta sólymot említ. Bár a modern zoológusok a sólymokat a héjafélék közé sorolják, technikailag ez irreleváns, mivel nem lehet modern osztályozásokat ráerőltetni egy másik nyelvű és kultúrájú ősi listára. A lényeg az, hogy az ókori héber emberek nyilvánvalóan a sólymokat is a héjafélék közé sorolták.

Egy második válasz, amelyet Haley A Biblia állítólagos ellentmondásai című művének 391. oldalán találunk, az, hogy a „sólyom” egy idegen, írnoki hiba. Ezt azért állítja, mert héberül a „keselyű/sólyom” (daah) csak egy betűvel különbözik a „glede” (raah) szótól, és a „keselyű” szó nem szerepel a szamaritánus Pentateuchban, a Septuagintában és számos héber kéziratban.

K: A Lev 11:20–21-ben helytelen-e azt állítani, hogy vannak négylábú rovarok (ezt egy ateista és egy muszlim is megkérdezte)?

V: A héber kifejezés, a „négy lábon” azt jelenti, hogy nem egyenesen jár. Így egy levágott lábú kutya is továbbra is „négy lábon” jár. A héber nyelvben nyilvánvalóan nem létezett a „párhuzamos” szó. Ha belegondolunk, még angolul vagy kínaiul is: hogyan magyaráznánk el röviden valakinek, hogy a négy-, hat- és soklábú állatok hogyan járnak mind ugyanúgy, anélkül, hogy a „párhuzamos” szót használnánk?

K: Miért tekintik a nők a Levitikus 12:1–8 szerint [állítólag] bűnösnek a szülés után? (Ezt egy muszlim kérdezte.)

V: A Szentírás nem azt mondja, hogy bűnösök, hanem csak tisztátalanok. Amikor valaki meghalt egy lévita családjában, Isten megparancsolta nekik, hogy temessék el a holttestet, és addig tisztátalanok maradnak, amíg be nem esteledik. A tisztátalanná válás nem azonos a bűnösséggel, amit az is bizonyít, hogy Isten bizonyos helyzetekben megparancsolta nekik, hogy váljanak tisztátalanná.

K: Miért tekinthető a Levitikus 12:1–5 szerint az anya tisztátalannak a szülés után?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban a tisztátalanság mentesítené őt a mindennapi házimunkák alól, és a pihenés jót tenne neki.

K: Miért van az, hogy a Levitikus 12:1–5 szerint az új anya fiú születése esetén 7 napig, lány születése esetén pedig 14 napig tisztátalan?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban a tisztátalanság nem jelenti azt, hogy bűnös lenne. Egy lehetséges ok az, hogy a kisfiúkat a nyolcadik napon körülmetélték, és a fiúk esetében az idő lerövidítésével az anya jelen lehetett a körülmetélési szertartáson.

K: Miért hoztak az új anyák a 3Móz 12:5–7 szerint égőáldozatot és bűnáldozatot a gyermekvállalásért, hiszen a Zsolt 128:3 szerint az anyaság áldás?

V: Az anyaság áldás. Ugyanakkor, mint szinte minden más, amit teszünk, ez is be van szennyezve a bűnnel. Még a megszületett gyermekek is bűnös természetűek.

K: Miért nem mutatták a Levitikus 13-ban leírt leprajelek ugyanazokat a jellemzőket, amelyeket ma a lepráról ismerünk?

V: A héber szó a bőrbetegségek széles skáláját jelentette, és nem csak azt, amit mi leprának vagy Hansen-kórnak nevezünk.

Mellékesen megjegyezzük: képzeljük el, milyen fontos lehetett a bőrhigiénia az ókori világban, amikor az emberek nem tudtak gyakran fürödni.

K: A Levitikus 13. fejezetében mely betegségeket tekinthették akkoriban leprának?

V: A Wycliffe Bibliai Szótár 462. oldalán a következő felsorolás található:

Igazi lepra (Hansen-kór), szifilisz, himlő, rüh, favus, fejbőr-tinea, szisztémás gombás fertőzések, kelések és furunkulusok, pemphigus, dermatitis herpetiformis és bőrrák. Ez a lista Harold M. Spinka, M.D. „Leprosy in Ancient Hebraic Times” (A lepra az ókori héber időkben) című cikkéből származik, amely az American Scientific Affiliation folyóirat 1959. márciusi számában jelent meg.

K: A Levitikus 13:51–52-ben mi az a „rágó lepra”?

V: Sok akkori bőrbetegséget mára már felszámoltak. A héber kifejezés nyilvánvalóan egy olyan penészfajtát vagy leprát jelent, amelyet ma már nem ismerünk.

K: A Levitikus 13:47–59 és a Levitikus 14:33–53 szerint hogyan „betegedhetnek meg” a ruhák és a házak, és hogyan lehet rajtuk lepra?

V: A ruhák terjeszthetik a bőrbetegségeket. A gombák és a penész mind a ruhákon, mind az embereken megtelepedhetnek, és a ruhák is hordozói lehetnek a betegségnek.

K: Miért kellett a 3Móz 14:12 szerint valakinek vétkezési és bűnért való áldozatot bemutatnia, amikor meggyógyult egy betegségből?

V: A Szentírás nem mondja ki kifejezetten, de

1. Az áldozat mindig része volt a szertartásos megtisztulásnak.

2. Nincs szó arról, hogy az illető „bűnös” vagy „bűnösebb” lett volna másoknál azért, mert ebben a betegségben szenvedett.

Van egy lelki tanulság, amit ebből levonhatunk. Amellett, hogy Isten megbocsátja a hívőknek minden bűnüket, mégis szükségünk van a bűnös természetünk megtisztítására is.

K: Miért kellett a 3Móz 14:14,17 szerint vért és olajat tenni a jobb fülre, a jobb hüvelykujjra és a jobb nagy lábujjra?

V: A Szentírás nem mondja meg kifejezetten, de valószínűleg azért, hogy az áldozatot bemutató személyt azonosítani lehessen az áldozattal. A jobb fül, a jobb hüvelykujj és a jobb nagylábujj használatának további példái a Levitikus 8:23–24 és a II. Mózes 29:20.

K: A Levitikus 15:16 szerint az emberek a nemi közösülés után estig tisztátalanok voltak; ez azt jelenti-e, hogy a házasságon belüli nemi közösülés bármilyen értelemben bűnös?

V: Nem. A tisztátalanság nem Istennek való engedetlenséget jelent, hanem a higiéniai kockázat miatt szükséges fokozott óvatosságot. Például, ha egy közeli rokon meghalt, el kellett temetni a rokonot, és (anélkül, hogy engedetlen lettél volna) estig tisztátalan voltál. A tisztasági törvények nagyon fontosak voltak egy vízszegény sivatagi kultúrában.

A 4Móz 19:8-ban találunk példát arra, hogy egy pap azért lett tisztátalan, mert engedelmeskedett Isten akaratának.

K: A Levitikus 15:19-30,33 szerint miért [állítólag] bűnösök a nők a menstruációjuk idején? (Egy muszlim állította ezt.)

V: Nem bűnösök, csupán tisztátalanok. Amikor egy lévita családjából valaki meghalt, Isten megparancsolta nekik, hogy temessék el a holttestet, és estig tisztátalanok maradtak. A tisztátalanná válás nem azonos a bűnösséggel, amit az is bizonyít, hogy Isten bizonyos helyzetekben megparancsolta nekik, hogy váljanak tisztátalanná.

Mivel ez aggodalmat keltett ebben a muszlimban, talán szívesen nyilatkozna erről a saría alapján: az orrfújás és a menstruáció a Sátán cselekedetei (Ibn-i-Majah 2. kötet, 969. sz., 87. o.).

Megkérdezhetné a muszlim tudósokat, hogy miért tilos a muszlim nőknek imádkozniuk a havi ciklusuk idején. Íme néhány forrás a saríából, amelyeket felhasználhat, hogy megkérdezze őket.

Egy fekete kutya vagy egy nő, illetve egy kutya és egy menstruáló nő megszakítja az imát. Abu Dawud, 1. kötet, 702., 703. sz., 181. o.; Ibn-i-Majah, 2. kötet, 949–953. sz., 78–80. o.

A menstruáló nőnek nem szabad a Koránt felolvasnia. Abu Dawud 1. kötet, 111. lábjegyzet, 56. o.

K: A Levitikus 16:1–2-ben miért volt Isten kicsit elnéző Áronnal, hiszen Áron két fiának, Nádábnak és Abihúnak, nem mutatott irgalmat?

V: A szövegkörnyezetből kitűnik, hogy Áron tudatlanságból vétett hibát, és a Róma 4:15 és a Róma 5:13 azt mutatja, hogy Isten nem tekinti bűnnek azokat a vétkeket, amelyeket ártatlan tudatlanságból követünk el.

K: A Levitikus 16:8-ban ki az az Azazel, és mi a kapcsolata a bűnbakkal?

V: A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 158–159. oldalán azt állítják, hogy ez egy korábbi, primitívebb zsidó mitológia bizonyítéka volt. Három érv a keresztény válaszhoz.

1. Nem, egyáltalán nincs bizonyíték erre az állítólagos primitív zsidó mitológiára. Azok a bizonyítékok, amelyek az izraeliták bálványimádó gyakorlatáról rendelkezésünkre állnak, azt támasztják alá, hogy mindez a környező népektől lett átvéve.

2. A keresztények nyíltan elismerik, hogy a legkorábbi idők óta sok izraelitának voltak bálványimádó, mitológiai szokásai. Csak el kell olvasni a Sínai-hegyi aranyborjúról szóló részt, vagy a bálványimádás ellen szóló állandó intéseket, hogy lássuk: az Ószövetség őszintén beismeri ezt a gonoszságot, bár a Biblia nem megy túl sok részletbe.

3. Asimov állítása azon az előfeltevésen alapul, hogy az Ószövetségi rituálék nem származhattak egy transzcendens Istentől. Asimov inkább azt feltételezi, hogy a forrásnak bálványimádó gyakorlatoknak kellett lenniük, és körkörös érveléssel Azazel példáját hozza fel állításának alátámasztására. Asimov hibája az, hogy miközben az Azazelt egy hipotetikus bálványimádó izraeli gyakorlattal hasonlítja össze annak bizonyítására, hogy ezt a rituálét nem egy transzcendens Isten adta, nincs bizonyíték arra, hogy a bálványimádó izraelitáknak lett volna az Azazelhez hasonló gyakorlatuk.

K: Miért vezette be Isten a bűnbak fogalmát a 3Móz 16:10, 22, 26-ban?

V: A bűnbak bibliai fogalma eltér a modern kifejezéstől. A modern kifejezés azt jelenti, hogy valakit olyan dologért hibáztatnak, amiért nem ő a felelős.

A Bibliában a bűnbakot elengedték, hogy a pusztában éljen, és szimbolikusan az összes bűnt ráruházták. Bibliai értelemben Jézus a mi bűnbakunk.

Az a gondolat, hogy a bűnbak a Sátán szimbóluma lenne, egy zsidó hagyomány volt, amely jóval később alakult ki.

K: A Levitikus 16-ban miért kellett mindent pontosan így végrehajtani?

V: Az okokról könyvet is lehetne írni, és Isten meg is tette – méghozzá a Zsidókhoz írt levélben. Lásd különösen a Zsidókhoz írt levél 7–10. és 13. fejezetét.

K: A Levitikus 17:3–4, 9 szerint az emberek bármilyen állatot megölhettek anélkül, hogy az áldozat lett volna?

V: A kivonulás idején nem. Ennek az volt az oka, hogy Isten nemcsak azt akarja, hogy imádjuk Őt, hanem azt is, hogy kizárólag Őt imádjuk, és ne imádjunk más isteneket, illetve ne mutassunk be áldozatot más isteneknek, amint azt a Levitikus 17:7 is mutatja.

A Mózes 5. könyve 12:20–23 azonban kifejezetten kijelenti, hogy ez megváltozik, amikor belépnek Kánaánba.

K: A Levitikus 17:7-ben szereplő démonok (se‘irim) vajon vadkecske-istenek voltak-e, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible című könyv 159. oldala állítja?

V: A Green’s Literal Translation szerint a héber szöveg itt „kecskéknek bemutatott áldozatokat” jelent. Így tehát kísértésbe estek, hogy kecskeistenek mutassanak be áldozatokat, ahogyan Asimov fogalmaz.

K: A Lev 17:13-ban a vért lecsapolták és földdel borították be, vagy a vért kiöntötték, mint a vizet, ahogyan a Dt 12:24 mondja?

V: Mindkettő helyes. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A vér kiöntése és a vér lecsapolása lényegében ugyanaz a dolog.

2. A Deuteronómium szövegkörnyezete általában a húsfogyasztásra vonatkozik, különösen otthon, ahol az emberek tisztán tartják a házukat. Így nem adtak részletes utasítást arra, hogyan kell a vért eltávolítani úgy, hogy a házuk tiszta maradjon.

3. A Levitikus kifejezetten említi a mezőn történő vadászatot. Bár a vadász kísértésbe eshet, hogy egyszerűen a földön hagyja a vért, a Levitikus 17:13 kifejezetten hozzáteszi, hogy a vadásznak „utána kell takarítania”, és földdel kell betakarni a vért.

K: A Levitikus 18:1–17 és 20:12,14 alapján hogyan foglalhatók össze a levitikus házassági törvények?

V: A Levitikus 17–25. fejezetekben található Szentességi Törvénykönyvből az alábbi házassági korlátozások emelhetők ki.

A férfi szemszögéből A nő szemszögéből

Lány (közeli rokon) Fiú (közeli rokon)

Anya (közeli rokon) Apa (közeli rokon)

Anya/mostohaanyja Fiú/mostohafia

Teljes-/féltestvér/mostohatestvér Teljes-/féltestvér/mostohatestvér

Unoka Nagyapa

Szülő nővére Testvér fia

Apja testvérének felesége A férj bátyjának fia

Menye Apósa

Testvér felesége A férj bátyja

Anyós Vej

Élő feleség nővére Élő nővér férje

Nincs korlátozás:

Testvér lánya Szülő testvére

A feleség bátyjának lánya Apám nővérének férje

Anyám bátyjának felesége A nővér fia

A szülő testvérének lánya A szülő testvérének fia

A testvér lánya Apám bátyja

Anyám bátyjának felesége A férj nővérének fia

Aszimmetria: A korlátozások a következők tekintetében „aszimmetrikusak”. Egy nő feleségül veheti nővére fiát, de testvére fiát nem. Egy férfi feleségül veheti anyja testvérének [korábbi] feleségét, de apja testvérének [korábbi] feleségét nem.

K: A Levitikus 18:5 szerint meg lehet-e menekülni a törvény betartásával, mivel az Újszövetség azt tanítja, hogy csak Krisztus menthet meg minket?

V: A Levitikus 18:5-ben szereplő igazság csupán egy darabja Isten törvényének, irgalmának és kegyelmének mozaikjának. Íme néhány további darab, amely illeszkedik a Levitikus 18:5-höz.

1. Elméletileg egy embernek nem lenne szüksége Isten irgalmára, ha tökéletesen betartaná a Törvényt.

2. Ők (és mi is) arra kell törekednünk, hogy bűntelen életet éljünk, és tökéletesen engedelmeskedjünk Istennek.

3. Erre azonban nem vagyunk képesek. Senki sem mentes a bűntől (Példabeszédek 20:9; Zsoltárok 14:2–3; 19:12).

4. Amint ezt felismerjük, Istenhez kell fordulnunk, és hálát kell adnunk irgalmáért és kegyelméért.

5. Isten az Ószövetségben megígérte azoknak, akik követték Őt, hogy (valamilyen módon) ha elkötelezik magukat Isten és a Törvénye mellett, megmenekülnek. A Levitikus 18:5 mellett számos más vers is ezt mutatja.

6. Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta azt az egyetlen eszközt, amelyet választott mind az ő, mind a mi bűneink megbocsátására.

7. Annak ellenére, hogy Krisztus feltámadása után élünk, a Levitikus 18:5 ma is alkalmazható ránk másodlagos értelemben. Isten minden embernek parancsolja, hogy higgyen Jézusban és engedelmeskedjen neki (2. Thesszalonikiak 1:8). Ha valaki hisz Istenben és engedelmeskedik neki, örök élete lesz.

Egy másik válaszért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 160–161. oldalát és a „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 67. oldalát.

K: Miért tilos a Levitikus 18:16 és a Levitikus 20:21 szerint egy férfinak feleségül vennie testvére feleségét, hiszen a Deuteronomium 25:5–10 azt parancsolja neki, hogy vegye feleségül testvére feleségét?

V: A Levitikus 18:16–18 azt mondja, hogy ne vegyük feleségül a testvérünk feleségét, amíg ő él. A Mózes második könyve 25:5–10-ben szereplő parancs, miszerint vegyük feleségül a testvérünk feleségét, arra szolgál, hogy a testvérünk halála után továbbörökítsük a nevét.

K: Miért foglalkozik a Biblia a vérfertőzéssel a Levitikus 18:8-18; 20:11-14,17-21 versekben? (Ezt egy muszlim vetette fel.)

V: Ezt a kellemetlen témát meg kellett tárgyalni; az egyiptomi uralkodók, majd később a perzsák is rendszeresen gyakorolták a vérfertőzést.

K: A Levitikus 18:19 és 20:18 szerint a férjnek és a feleségnek közösülnie szabad-e, amíg a feleség menstruál?

V: Ez a vers azt mutatja, hogy a Mózes-törvény szerint nem szabad.

K: A Lev 18:22,24 és a Lev 20:13 szerint a homoszexualitás ma is bűn, vagy ez olyan dolog, ami megváltozott – mint például a sertéshús fogyasztása –, vagy olyan, ami nem változott – mint például a csecsemőáldozat tilalma?

V: Még mindig bűn. Nemcsak az Újszövetség hallgat erről a változásról, hanem a Róma 1:26–27 és az 1 Korinthus 6:9 is megerősíti, hogy ez még mindig bűn.

A Levitikus 18:22 közvetlenül a csecsemőáldozatot tiltó vers után és a bestialitást tiltó vers előtt található, így Isten talán hasonlóan tekint a háromra. A Levitikus 20:13 a bestialitást tiltó két vers előtt két verssel szerepel. Lásd még a Rómaiakhoz írt levél 1:26–27 és az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 6:9-ről szóló értekezést.

K: A 3Móz 18:22–24-ben és a 3Móz 20:13-ban a homoszexualitást és a bestialitást kizárólag azért ítélték el, mert azokból nem születhettek gyermekek?

V: Nem, ez nem az az ok volt, amit Isten megadott. Az okot a Levitikus 18:22–23 világosan megfogalmazza. Ahogyan az állattal való szexuális kapcsolat perverzió, úgy a két férfi közötti szexuális kapcsolat is utálatos Isten előtt, és abban az időben halálbüntetéssel volt büntetendő.

K: A Levitikus 19:18-ban ki az a szomszéd, akit a zsidóknak szeretniük kellett?

V: A Levitikus 19:18 szerint ez magában foglalta a saját népük bármely tagját. Feltehetően ide tartoztak a földön tartózkodó jövevények (utazók és ideiglenes lakosok) is, de a kánaániták nem.

K: Miért büntették a 3Móz 19:20 szerint azt a női rabszolgát, aki szexuális kapcsolatba lépett?

V: A Mózes-törvény nem büntette meg azt a nőt – legyen az rabszolga vagy szabad –, akit megerőszakoltak. De ha egy nőt nem erőszakoltak meg, vagy ha egy városban volt, és nem kiáltott segítségért, akkor a szabad nőt megölték. A rabszolganőt, körülményeire való tekintettel, nem ölték meg. A büntetéséről lásd a következő kérdést.

Ez éles ellentétben áll a későbbi római joggal, ahol egy rabszolgalányt azzal a „bűncselekménnyel”, hogy szerényen eltakarta magát gazdája előtt, az orrának levágásával büntethették. A Mózes-törvény éles ellentétben áll az iszlám joggal is, ahol a női rabszolgákkal és foglyokkal való szexuális kapcsolat megengedett volt, és sehol sem tiltották. Őket „a jobb kezünk birtokában lévő nőknek” nevezték. A szunnita iszlám jogban erről szóló dokumentációt a Bukhari Hadith 3. kötet, 34. könyv, 113. fejezet, a 436. szám után, a 239–240. oldalon találja.

K: A Levitikus 19:20-ban a nőt megkorbácsolták?

V: A héber szó értelmezése bizonytalan. Íme néhány fordítás.

King James-féle fordítás: „megkorbácsolják; nem vetik őket halálra…”

New King James-féle fordítás: „ezért korbácsolás jár; de nem vetik őket halálra…”

NIV: „megfelelő büntetést kell kiszabni. De nem szabad őket megölni…”

NASB: „büntetésnek kell lennie; őket azonban nem kell megölni…”

Berean Standard Bible: „Megfelelő büntetést kell kiszabni. De nem szabad őket kivégezni…”

Jay P. Green interlineáris Bibliája: „vizsgálatot kell lefolytatni; nem szabad őket halálra ítélni…”

A fordítások két csoportra oszthatók: vagy a héber szó korbácsolást jelent, vagy vizsgálatot/büntetést. Nyilvánvaló, hogy a nő valamilyen büntetést kapott. Azonban csak a 400 éves King James-féle Biblia mondja, hogy kizárólag a nőt korbácsolták meg.

K: Miért tiltották meg a varázslást, a mágiát és a médiumokat a 3Móz 19:26,31; 20:6,27 versekben?

V: Ezek a szentírási helyek azt említik, hogy

A. Ha médiumhoz fordulsz, a médium által meg fogsz szennyeződni (Levitikus 19:31)

B. Ha hozzájuk fordulsz, (lelkileg) paráználkodsz velük. (Levitikus 20:6)

Egyéb okok, amelyek miatt ezek helytelenek:

1. Az emberek Isten bölcsessége helyett az övékét keresik

2. Az emberek az ő erejükben bíznak Isten helyett

3. Az emberek a mágiának és a médiumoknak szentelik magukat Isten helyett.

4. Az emberek néha ezeket a dolgokat tisztelik és imádják Isten helyett.

Még ha nem is teszed mind a négy dolgot, már az is elég, ha csak egyet is megteszel közülük, hogy az A és a B pont rád is vonatkozzon. A keresztényeknek nem szabad semmiféle jóshoz fordulniuk, még a vásáron szórakozásból sem.

K: Miért foglalkozott Isten a Lev 19:27-ben a frizurákkal?

V: A Szentírás nem mondja meg. A haj feltűnő, és ha itt nem vágták le a haj sarkait, az a zsidó férfiak azonosításának egyik módja volt. Ne feledjük, hogy ebben a kultúrában még a nem nazírók is hordhattak hosszú hajat. Lásd még az 1 Korinthus 11:14-ről szóló magyarázatot.

K: A Levitikus 19:28 szerint ez azt jelenti, hogy az embernek nem szabad tetoválást csináltatnia?

V: Ez a Mózes-törvény része. Az Újszövetség azonban azt mondja, hogy mi Isten templomai vagyunk, és nem akarunk graffitit festeni Isten templomának falára. A Jelenések 13:16–18 szerint a hívők kivételével a legtöbb embernek lesz egy jel a jobb kezén vagy a homlokán, amely a 666-ot, a fenevad számát jelenti. Az egyetlen érv a tetoválás mellett az, hogy a mai Egyiptomban egyes kopt keresztények jól látható keresztet tetoválnak újszülött gyermekeikre. Ennek oka az, hogy ellenkező esetben a muszlim fundamentalisták hajlamosak elrabolni a gyermekeket, és muszlimként nevelni őket.

K: Miért büntették a 3Mózes 20-ban szereplő bűncselekmények közül oly sokat halálbüntetéssel?

V: Nyilvánvalóan ezek a cselekmények elég súlyosak voltak ahhoz, hogy Isten szemében kivégzést érdemeljenek. Ahelyett, hogy megpróbálnánk Istent a saját előítéleteinkbe szorítani, tanuljuk meg, mit tanított Isten, és csak azután keressük az okokat. A halálbüntetést érdemlő bűncselekmények három kategóriába sorolhatók:

Emberélet kioltása: szándékos gyilkosság és véletlen emberölés, ha az elkövető nem menekül menedékvárosba. Az Ószövetségi Törvény és más törvények közötti fontos különbség az, hogy nem számított, az áldozat rabszolga volt-e vagy szabad. Az emberélet kioltásáért kivégzett személy büntetése méltó büntetés az emberélet kioltásáért.

Szexuális bűnök: A legtöbb szexuális bűn – házasságtörés, homoszexualitás, vérfertőzés, állatiasság – halálbüntetéssel jár. Sok szexuális bűn függőséget okoz, és az elkövetők megpróbálják másokat is belerángatni a bűnükbe. Az akkori közösség javáért kivégezték őket.

Nyílt ellenszegülés: Más istenek imádása, jóslás stb. Isten elleni ellenszegülésnek számított Isten kiválasztott népe, a zsidók számára. Természetesen egy zsidó elhagyhatta a népet, beolvadhatott egy másik országba, és azt tehette, amit akart. De a kiválasztott népként élő zsidók esetében Isten nem tűrte az Ő elleni ellenszegülést. Nem tűrte a szülőkkel szembeni ellenszegülést sem, például a nyílt átkozást (Levitikus 20:9).

Az Ószövetségben kevesebb bűncselekményt büntettek halálbüntetéssel, mint más törvénykönyvekben. Sok más törvénykönyv a tolvajokat is kivégezte.

Az Ószövetségi Törvénnyel ellentétben az iszlám saría-törvény másképp rendelkezik. Ha egy szabad ember és egy rabszolga együtt megölnek egy rabszolgát, a rabszolgát kivégezik, a szabad embernek pedig csak a vérpénz felét kell kifizetnie. Íme az idézet: „Malik így szólt egy felnőttről és egy gyermekről, amikor együtt megöltek egy embert. »A felnőttet kivégezik, a gyermek pedig a teljes vérpénz felét fizeti.« Malik így szólt: »Ugyanez vonatkozik egy szabad emberre és egy rabszolgára is, ha együtt megölnek egy rabszolgát. A rabszolgát kivégezik, a szabad ember pedig az értékének felét fizeti.«” Muwatta Malik 43.3.3

K: A Lev 20:2-ben a „Molech” szó valóban a „melech”-re (király) utal-e, és ez valóban a nép istenével szembeni tilalom-e, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 162. oldala állítja?

V: Nem. A „Molech” név valószínűleg a „király” szóból származik. Ez azonban egy konkrét bálvány volt, amelyet az ammoniták imádtak. Bizonyítékok utalnak arra, hogy a Mari városállamban i. e. 1700 körül ismert volt egy „Muluk” nevű isten.

K: Miért gyászolhatott a pap a 3Móz 21:1–4 szerint csak az otthon élő szülők, testvérek után, mások után viszont nem?

V: Nyilvánvalóan fontosabbnak tartották, hogy a pap szertartásilag tiszta legyen feladatai ellátásához, mint hogy szertartásilag tisztátalanná váljon bárki más miatt, kivéve a legközelebbi családtagjait.

K: Miért nem válhatott a főpap szertartásilag tisztátalanná még saját szülei temetésén sem (3Móz 21:11)?

V: A főpap tisztségének fontossága nyilvánvalóan kizárta ezt.

K: A Lev 21:18-23-ban miért tűnik úgy, hogy Isten nem kedveli a fogyatékkal élőket, és miért tiltja meg a testi fogyatékossággal élőknek, hogy főpapok legyenek?

V: Ha Isten akarta volna, szabadon választhatott volna csak alacsony embereket, magas embereket, fekete hajú embereket, balkezeseket, vagy bármilyen más embert, akit csak akart. Ha Isten olyan embereket választott, akiknek nem voltak testi hibáik, és nem látta szükségét, hogy elmondja nekünk az okokat, az Isten előjoga.

Feltételezhetjük, hogy az ok összefüggésben állhat azzal, hogy a pap „példaképként” szolgál a nép számára az áldozatok bemutatásában. Természetesen az állati áldozatoknak is hibátlanoknak kellett lenniük, amint azt a Levitikus 22:20–25 is mutatja.

K: Miért nem ölhették meg a Levitikus 22:28 szerint az anya- és a borjúállatokat áldozatul ugyanazon a napon?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán összefüggésben áll a II. Mózes 23:19-cel: „Ne főzzétek meg a kecskegidát az anyja tejében.”

K: Igaz-e a Levitikus 23:6-ban szereplő állítás, miszerint „Kétségtelen, hogy a kovásztalan kenyér rituális használata rendkívül ősi hagyomány, amely jóval az Exodus előttre nyúlik vissza”?

V: Nincs feljegyzésünk arról, hogy ezt a kivonulás előtt is gyakorolták volna. Ha Asimov jelentőségteljesnek tartja, hogy nincs feljegyzésünk a Megváltás Napjáról (Jom Kippur) a száműzetés előtt (lásd a Lev 23:26–32-ről szóló értekezést), miért gondolja akkor, hogy a kovásztalan kenyér használata nagyon ősi volt?

Valaki más (ugyanolyan kevés alátámasztással) éppen az ellenkezőjét is állíthatná, hogy a Megváltás Napja az Exodus előtt volt, a kovásztalan kenyér használata pedig a száműzetés után. Természetesen az összes olyan szentírási helyet, amely kovásztalan kenyeret említ, el lehetne utasítani úgy, hogy „nyilvánvalóan a száműzetés után írt kiegészítések, mivel a kovásztalan kenyér későbbi időpontra utal”.

Gyanítom, hogy Asimov ezt az Anchor Bible Dictionary 6. kötetének 756. oldaláról, és különösen a 759–760. oldalról vette, az „Eredetelméletek” című rész alatt. Ez a liberális könyv azonban nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy ezt a szokást a Bibliaon kívül is ünnepelték volna. Úgy tűnik, ez az elmélet Julius Wellhausentől indult a 19. században.

Ami engem illet, mivel az egyetlen bizonyíték azt mutatja, hogy az izraeliták itt mindkettőt gyakorolták, én a bizonyíték mellett döntök.

K: Igaz-e, hogy a Lev 23:26–32, a Lev 16:1–34 és a Num 29:7–11 versekben nincs említés az engesztelés napjának megünnepléséről a száműzetés utáni időkig, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 158. oldala állítja?

V: Asimov az Ószövetségben a száműzetés utáni időszakban sem említi a megünneplését, de ez nem releváns. Nem is várhatnánk el, hogy sok olyan feljegyzés maradjon fenn a templomi szertartásokról, amelyben az állna: „úgy végeztük el, ahogyan kellett”. Hasonlóképpen nincsenek történelmi feljegyzések arról sem, hogy fát gyűjtöttek a templom számára, de tudjuk, hogy a gibeoniak, akik a favágók voltak, feladatukat a száműzetés előtt és után egyaránt ellátották. Ugyanígy nincsenek a száműzetés előtti időszakra vonatkozó feljegyzéseink semmilyen templomi szertartásról, azon kívül, ami már a Bibliában le van írva.

A jubileumi évben a Levitikus 25:8–9 szerint a vezeklés napján trombitát fújtak. Így a jubileumi év ünneplése magában foglalja a vezeklés napjának ünneplését is.

Furcsának tűnne, ha Mózes leírta volna a Megváltás Napjára vonatkozó szertartásokat a Levitikus 16:1–34; 23:26–32 és a Számok 29:7–11 versekben, majd azonnal elmulasztotta volna azok betartását.

K: A Levitikus 23:32 szerint a Megváltás Napjának ünnepe a kilencedik napon volt, vagy a tizedik napon, ahogyan azt a Levitikus 16:29 [állítólag] mondja?

V: A kilencedik nap estéjén kezdődött, és a tizedik napon is folytatódott. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A Levitikus 23:32 pontosan azt mondja, hogy az időtartam a kilencedik nap estétől a tizedik nap estig tartott.

2. Az emberek általában sötétedés után nem végeztek semmilyen munkát.

3. A Levitikus 16:29 csak azt mondja, hogy a tizedik napon ne végezzenek semmilyen munkát.

K: A Levitikus 23:42–43 szerint az Egyiptomból kijött izraeliták kunyhókban laktak, vagy sátrakban, ahogyan azt az Exodus 16:16; 33:8 és a Numeri 11:10 mondja?

V: Az egyik válasz az, hogy a kunyhót jelölő héber szó, a cukkah, egy általános kifejezés, amely kunyhót vagy sátrat is jelenthet. Ez azonban valószínűleg nem a helyes válasz, mivel van egy ésszerűbb magyarázat.

Íme a válasz lényegi pontjai.

1. A pusztában az izraeliták több mint 40 évig tartós sátrakban laktak, nem pedig csak sietve felépített kunyhókban, amint azt a 2Móz 16:16; 33:8 és a 4Móz 11:10 bizonyítja, és a Józs 7:22 is mutatja.

2. Egyiptomban, amint azt a II. Mózes 12:7, 22–23 bizonyítja, házakban (kunyhókban) laktak, mert a páska ünnepén mindannyian vért kellett kenniük házaik ajtókereteire.

3. Az izraelitáknak csupán egy napjuk volt a csomagolásra és a felkészülésre (2Mózes 11:4–12:14). A 2Mózes 12:11 arra emlékeztet, hogy távozásuk nagy sietségben történt.

4. Ezért, bár a pusztában sátrakat építettek, az Egyiptomból való távozáskor még nem rendelkeztek sátrakkal.

5. Vegye figyelembe, hogy a Levitikus 23:42–43 nem azt ünnepli, hogy az izraeliták több mint 40 évig sátrakban éltek, hanem azt, hogy sátrakban éltek abban az időben, amikor kivitték őket Egyiptomból.

6. Könnyen el lehetne téveszteni ezt a különbséget a több mint 40 évig tartó sátras élet és a kezdeti kunyhókban való élet között, hacsak nem arról írnak, amit saját szemükkel láttak.

K: Miért akarta Isten a Levitikus 24:3 szerint, hogy az olívaolajjal töltött lámpa éjjel-nappal folyamatosan égjen, még akkor is, ha senki sem látja?

V: Az emberek így is tudták volna, hogy soha nem aludt ki. Talán ez azt szimbolizálta, hogy Isten soha nem alszik, soha nem szűnik meg figyelni a világot, és soha nem szűnik meg vigyázni ránk.

K: A Levitikus 24:10–22 szerint túlzott volt-e az istenkáromló fiú megkövezése?

V: Nem. Ez nem csupán trágár beszéd volt, hanem Isten szent nevének káromlása átokkal. Ez több volt, mint Isten nevének hiábavaló használata, hanem Isten törvényének megsértése a teokratikus kormányzás alatt. Természetesen ma már nem ilyen kormányzás alatt élünk, és ha valaki ilyet tenne, nem szabadna bántanunk őt.

K: Miért nem szedhettek kamatot a saját népüktől a 3Móz 25:35 és a 2Móz 22:25 szerint, hiszen a 5Móz 23:20 szerint a külföldiektől szedhettek kamatot?

V: A Deuteronomium 23:20 azt mutatja, hogy kereskedelmi okokból megengedett kamatot felszámítani a külföldieknek. Egy istenfélő ember azonban a Példabeszédek 28:8 és az Ezékiel 18:8 szerint még így sem számolna fel túlzott kamatot. Mindazonáltal egy barátnak vagy izraelitának nyújtott segítség nem lehet kereskedelmi célú. Arra parancsolták nekik, hogy adjanak a szegény izraelitáknak, és ne kerüljék el a felelősségüket azzal, hogy inkább a szegényeknek nyújtott kölcsönökön keresnek pénzt.

K: A Levitikus 25:35 és a Kivonulás 22:25 szerint, mivel kamatot számíthattak fel a külföldieknek, de a saját népüknek nem, ez ellentmond-e azoknak a verseknek, amelyek szerint bizonyos törvényeknek az izraelitákra és a külföldiekre egyaránt érvényesnek kellett lenniük?

V: Az alábbi versekből kitűnik, hogy a vallási és polgári törvények nagy része egyformán vonatkozott a született izraelitákra és a nem izraelitákra egyaránt. Ugyanakkor egyetlen vers sem mondja ki, hogy a pénzkölcsönzésre vonatkozó törvényeknek is egyformának kellett lenniük. Íme az összes vonatkozó vers.

A 2Mózes 12:49 és a 4Mózes 9:14 azokról a páska-törvényekről szól, amelyek azokra a nem izraelitákra vonatkoznak, akik önként szeretnék megünnepelni a páskát.

A Levitikus 24:16 és a Számok 15:29–30 szerint a szertartási bűnökre és az istenkáromlásra ugyanazok a törvények vonatkoznak.

A Levitikus 16:29 a szombati törvényekre utal. Az izraeliták kereskedelmi szempontból hátrányba kerülnének, ha a külföldiek szombaton árulhatnának, az istenfélő izraeliták pedig nem.

A Levitikus 19:33 szerint nem szabad rosszul bánniuk a földjükön tartózkodó nem izraelita idegenekkel.

A Levitikus 24:22 szerint a gyilkosságra és a testi sértésre vonatkozó törvényeknek ugyanazoknak kell lenniük a született izraeliták és a külföldiek esetében.

K: Miért engedélyezik a Levitikus 25:46 és az Exodus 21:2-21 a rabszolgaságot?

V: A rabszolgaság a Bibliában a szerződéses szolgasághoz hasonlított. A 2. Mózes 21:2–5 szerint minden héber rabszolgát hetedik évente szabadon kellett bocsátani. Amikor a rabszolgát felszabadították, a volt gazdának a 5. Mózes 15:13–15 szerint bőkezűen kellett ellátnia őt abból, amije volt. Az egyetlen kivétel a héber rabszolga felszabadítása alól az volt, ha a rabszolga annyira szerette a gazdáját, hogy úgy döntött, egész életében rabszolga marad (2Mózes 21:5-6). A héber nép azonban nem mindig szabadította fel rabszolgáit, amint azt a Jeremiás 34:8-22 is mutatja; Isten ezért megdorgálta őket. A következők lettek rabszolgák:

Tolvajok, akik nem tudták visszafizetni az adósságukat (2. Mózes 22:3)

A szülők által ágyasnak eladott nők (2. Mózes 21:7–11)

Azok, akik éhezésük miatt eladták magukat rabszolgának

K: A Levitikus 26:30-ban Isten megvetette-e Izráelt, vagy ők voltak a szeme fénye a Zakariás 2:8-ban, és nem vetette-e meg őket a Levitikus 26:44-ben?

V: Isten a kiválasztott izraelitákat drágának tartotta a szeme előtt, szemének gyöngyszemének. Az engedetlen izraelitákat, akik elutasították Isten törvényét, Isten utálatosnak és értéktelennek tartotta (Jeremiás 2:5; 12:8). Hasonló módon Krisztus az egész világért halt meg engesztelő áldozatként (1 János 2:2), de azok számára, akik elutasítják Krisztust, Isten nem habozik elmondani nekünk haragjának mértékét. Ugyanezen válasz további magyarázatát lásd a „When Critics Ask” című könyv 94. oldalán.

K: A 3Móz 27:1–8 azt mutatja-e, hogy a férfiak értékesebbek, mint a nők?

V: Nem. A Mózes 1. könyve 1:27 azt mutatja, hogy mind a férfiak, mind a nők Isten képmására lettek teremtve; a Galatákhoz írt levél 3:26–28 pedig azt, hogy a férfiak és a nők, a zsidók és a nem zsidók egyaránt egyformán értékesek, mint Isten fiai. A Levitikus 27:1–8 azonban azt mutatja, hogy abban az időben a férfiak gazdasági értéke magasabb volt, mint a nőké vagy a gyermekeké.

A Levitikus 27:1–8 arra utal, hogy valaminek a pénzben kifejezett értékét az Úrnak ígérik meg. Így például egy hatvan év feletti férfi értéke kevesebb volt, mint egy hatvan év alatti nőé.

K: A Levitikus 27:28–29-ben az, hogy embereket szentelnek az Úrnak pusztításra, jóváhagyja-e az emberáldozatot?

V: Nem, mert a kivégzés nem emberáldozat. A gyilkosok és más bűnözők megölése azért történt, mert Isten a rend fenntartása érdekében parancsolta azt. A Levitikus 23–27. fejezetek szövegkörnyezete a törvényekkel foglalkozik, és semmi köze nincs semmiféle állatáldozathoz, nemhogy emberáldozathoz. A Biblia soha nem engedélyez semmit, ami az emberáldozatra hasonlítana, két kivételtől eltekintve. Isten próbára tette Ábrahámot, hogy feláldozná-e Izsákot, bár emberáldozat nem történt, és Jézus önként halt meg értünk.

K: A Levitikus 27:30–33, a Számok 18:21–32, a Deuteronomium 12:5–14, 14:22–29, 26:12–15 és a Malakiás 3:10 alapján ma is tizedet kell-e adniuk a keresztényeknek?

V: Nem. Ma is anyagi adományokkal kell támogatnunk Isten munkáját (2Korinthus 8–9). Ez azonban nem pontosan tized, mert a Róma 7:6 így szól: „De most, hogy meghaltunk annak, ami minket kötött, megszabadultunk a törvénytől, hogy a Lélek új módján szolgáljunk, és ne az írott törvény régi módján.” (BSB)

Egész életünket Istennek kell szentelnünk, hogy a tizednél is többet adhassunk. Mivel azonban az Ószövetség előírta a tizedet, és nekünk magasabb mércénk van, mint az Ószövetségnek, a tizedfizetés a nagylelkűség alsó határát jelenti. A 2 Korinthus 9:7 azonban azt mondja, hogy örömmel kell adnunk, nem kényszerből.

K: A Levitikusban honnan tudjuk Filón, a zsidó író alapján, hogy az, ami nálunk van, az az eredetileg leírt szöveg?

V: Keresztényekként bízunk abban, hogy az Ószövetség, amelyet Krisztus hitelesített, az az Ószövetség, amellyel rendelkezünk. Ami ezt illeti, a muszlimok Koránja a 5:46-os szúrában azt mondja, hogy Jézus kapta a Tórát. Rendelkezünk Krisztus korából származó korai kéziratokkal, amelyekkel a következő kérdés foglalkozik. Van azonban egy további bizonyíték is. Alexandriai Philo egy zsidó tudós volt, aki i. e. 15/20-tól i. sz. 50-ig élt. Görögül írt, de érdekes, hogy az Ószövetségből származó görög idézetei jobban egyeznek a héber maszorétikus szöveggel, mint a görög Septuaginta. Részletesen kifejtette, mit jelentenek a különböző versek. Íme azok a versek, amelyekre a Levitikusban hivatkozott.

1:3, 9, 13; 2:1, 11, 13; 3:12, 16, 17; 4:22, 31; 5:2, 4, 5, 20, 21; 6:9, 13, 20; 7:5,34; 8:29–36; 9:1–14,24; 10:1–3,6,8,9,16; 11:3,4,9,10,20–22,42,43; 13:3,11,12,14; 14:35,36; 15:31; 16:7,10,17,20; 17:11; 18:1,6,7; 19:13,4,9,11,13,14,16,23–25,32,35,36; 20:18; 21:11,17; 22:4, 6, 10, 12; 23:1, 2, 10, 27; 24:2, 15; 25:4, 8, 9, 10, 23, 31; 26:3, 8, 10, 12, 36; 27:3, 32, 33

További információkért lásd: Philo művei: Teljes és rövidítetlen, új, frissített kiadás.

K: Mely korai írók hivatkoztak a Levitikusra?

V: A Levitikus verseit idéző vagy azokra utaló, a niceai zsinat előtti írók a következők:

Barnabás levele (kb. 70–130)

Justinus mártír (kb. 138–165)

Meleto/Melito Sardisból (Kr. u. 170–177/180) az Onesimushoz írt levelében a Levitikus könyvét is felsorolta az Ószövetség könyvei között. Szokatlan, hogy felcserélte a Numeri és a Levitikus sorrendjét. Lásd: Pascha, 72. o. Ez Eusebius Egyháztörténetének 4.26. fejezetében maradt fenn.

Irenaeus of Lyons (182–188) egy vers felét idézte

Alexandriai Kelemen (193–217/220)

Tertullianus (198–220) „…amikor a papi törvényt Mózes révén a Levitikusban megfogalmazták, azt látjuk, hogy előírják…” Válasz a zsidóknak, 5. fejezet, 156. oldal

Origenész (Kr. u. 225–254)

Kipriánus, Karthágói (kb. 246–258)

Anatolius of Alexandria (270–280)

Victorinus Petau-i (304-ben vértanúhalált halt)

Methodius az Olümposzról és Patarából (Kr. u. 270–311/312)

Nikaia után más írók is hivatkoztak a Levitikusra.

Jeromos (373–420) az Ószövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten kitér a Teremtés könyvére, a Kivonulás könyvére, a Levitikusra, a Számok könyvére, a Deuteronómiumra, a Tórára, a Jób könyvére, Jézusra, Nave [Józsué] fiára, a Bírók könyvére, a Rút könyvére, a Sámuel könyvére, a Királyok könyveire (2 könyv), a tizenkét prófétára, Hóseásra, Jóelre, Ámósra, Obádiásra, Jónásra, Mika, Nahum, Habakuk, Zefánia, Haggai, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás könyveit. 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. o.

K: A Levitikus könyvében melyek a legkorábbi, ma is fennmaradt kéziratok?

V: Holt-tengeri tekercsek: (Kr. e. 250-től kezdve) 13 példány a The Dead Sea Scrolls Today című mű 30. oldala és a The Encyclopedia of the Dead Sea Scrolls 1. kötet 488. oldala szerint. A The Dead Sea Scrolls Translated: The Qumran Texts in English című mű 2. kiadása legalább 12 eredeti példányt jegyzet fel. A „Wycliffe Bible Dictionary” 436–438. oldalán 8 példányról van szó. A „The Dead Sea Scrolls Translated: The Qumran Texts in English” 2. kiadás 474. oldala szerint a 4Q17 töredék, amely a II. Mózes 38-tól a III. Mózes 2-ig terjedő részt tartalmazza, i. e. 250-ből származik. Tartalma szinte megegyezik a maszorétikus szöveggel. A példányokat a következőképpen jelölik:

Az 1Q3 21 töredéket tartalmaz, amelyek 3 vagy 4 eredeti kéziratból származnak.

2Q5 (Levitikus 11:22–29 paleo-héber nyelven)

4Q23: a Levitikus 26:2–16 görög nyelven. (Kr. e. 150–1, a korai hasmoneuszi hivatalos írásmód alapján) (15 szövegbeli eltérés a Septuagintától)

A 4Q24 30 töredéket tartalmaz, de ezek valószínűleg mind ugyanabból az eredeti kéziratból származnak. Kr. e. 1. század

A 4Q25-ből mindössze 6 vagy 9 töredék maradt fenn az 1., 3–5. és 8. fejezetekből.

A 4Q26 négy töredéket tartalmaz (Kr. e. 30–Kr. u. 20, korai heródei írásmód)

A 4Q26a kilenc töredéket tartalmaz a 3., 19–22. fejezetekből

A 4Q26b egy töredéket tartalmaz a Levitikus 7:19–26-ból

4Q119 (Septuaginta)

4Q120 (Septuaginta)

6Q2 (Levitikus 8)

11Q1

Az 11Q2 két töredéket tartalmaz, amelyek valószínűleg ugyanabból az eredeti szövegből származnak. (töredékek a 7–10., 14–15. és 25. fejezetekből) (kb. Kr. u. 50, a „késő heródei kézírás” alapján)

A Holt-tengeri tekercsek Septuagintája: A Wycliffe Bible Dictionary 436–438. oldalán az áll, hogy a Septuaginta legrégebbi ismert fennmaradt példánya a Holt-tengeri tekercsek 4. barlangjából származó Levitikus-szöveg; keletkezési ideje i. e. 100-ra tehető.

Összességében a Holt-tengeri tekercsekben a Levitikus 859 verséből a következő 487 maradt fenn (56,7%).

Lev 1:1–17; 2:1–16; 3:1–14, 16–17; 4:1–8, 12–14, 18–19, 23–28, 30; 5:6, 8–10, 12–13, 16–24; 6:nincs; 7:19–26; 8:12–13, 26–28, 31, 33–34; 9:1–10, 12–13, 15, 22–24; 10:1–2, 9–20; 11:1–40; 12:nincs; 13:3–9, 32–33, 39–43, 58–59; 14:16–34, 40–57; 15:1–5, 10–11, 19–24; 16:1–15, 15–29, 34; 17:1–11; 18:16–21, 27–30; 19:1–8, 30–37; 20:1–6, 20–24, 27; 21:1–4, 6–12, 17–24; 22:1–33; 23:1–8, 10–29, 40; 24:2–23; 25:28–36, 45–49, 51–52; 26:2–33; 27:5–22, 30–31? További részletekért lásd: The Meaning of the Dead Sea Scrolls, 423. o.

Masadából két megőrzött példány maradt fenn a Levitikusból:

Mas1a (Levitikus 4:3–9) (Kr. e. 50–1)

Mas1b: a Levitikus 8:31–11:40 45 töredéke (Kr. u. 25–75) (megegyezik a maszorétikus szöveggel).

A Holt-tengeri tekercsek között találtak a Levitikus arámi nyelvű fordításait, az úgynevezett targumokat, például a 4Q156-ot. Két kis arámi töredék a Kr. e. 2. századból származik.

A görög kéziratok között megtalálható a Vaticanus (Kr. u. 325–350) (a Levitikus teljes szövege) és az Alexandrinus (Kr. u. kb. 450) (a Levitikus teljes szövege). Lásd: General Introduction to the Bible, 391–394. o.

A Sinaiticus (Kr. u. 340–350) a Levitikus 20:27–22:30-at tartalmazza.

A szamaritánusok Kr. e. 2. században készítették el saját Tóra-másolatukat, bár a legkorábbi fennmaradt szamaritánus másolatok a középkorból származnak. A Holt-tengeri tekercsek ma, 125–126. o.

A Septuaginta szír nyelvű fordítását Tella-i Pál püspök (Kr. u. 616–617) készítette, amely a mai napig fennmaradt, a „A görög Biblia kéziratai” című mű 35. oldalán (lábjegyzet) szereplő információ szerint.

A korai egyházi írók a Levitikus könyvét a Biblia részének tekintették.

K: A Levitikusban milyen fordítási eltérések vannak a héber és a görög Septuaginta között?

V: Íme néhány közülük, de először is nézzünk meg néhány általános nyelvi fordítási kérdést.

Héber maszorétikus szöveg Görög Septuaginta

stb.

A Levitikus összesen 859 verset tartalmaz. Az alábbiakban néhány olyan versrészletet mutatunk be, amelyekben kézirati eltérések találhatók. Ez nem fedi le a Levitikus egészét, hanem elsősorban a 16–18. fejezetekre összpontosít. Ha másképp nem jelezzük, az első mondat a maszorétikus szöveg (MT), a második pedig a Septuaginta (LXX).

Lev 1:16 termés és a hozzá tartozó „*”. Nem egyértelmű, hogy a „*” a „tartalomra”, a „tollakra” vagy egy másik szóra utal-e.

A Lev 3:1–11 úgy tűnik, hiányzik a 4Q24-ből

Lev 4:7 „kiönti” vs. „kiönti” – helyesírási hiba a Masada-szövegben (Mas1a)

Lev 4:19 „a széles farok, és ami azt borítja, valamint a vesék” szemben a „széles farok, a beleket borító zsír, a két vese és a rajtuk lévő zsír” (NRSV lábjegyzet)

Lev 7:21 „undorító dolog” vs. „nyüzsgő dolog”

Lev 7:29-38 nem szerepel a Septuagintában.

Lev 9:19 „a széles farok, a fedőréteg és a vesék” szemben a „ők”-kel (Septuaginta)

Lev 11:13-19 „keselyű” (21 madár) vs. hiányzik (20 madár) Septuaginta, Szamaritánus Pentateuch

Lev 11:26 „patás, de nem kérődzik” szemben azzal, hogy „patás és kérődzik” (Septuaginta, 2Q5)

Lev 14:24 az eredeti írnok kihagyta ezt a verset, és a 4Q23-ban a sor fölé írták be.

Lev 14:45 az eredeti írnok kihagyta ezt a verset, és a 4Q23-ban a sor fölé írták be.

Lev 14:31 „amennyit az ember képes” szemben a „amit az ember megengedhet magának, egyet” kifejezéssel a Septuagintában és a szír fordításokban. (NRSV lábjegyzet)

Lev 15:31 „elválassza Izráel fiait / gyermekeit tisztátalanságuktól” szemben a „rávegye Izráel gyermekeit / fiait, hogy óvakodjanak tisztátalanságaiktól” kifejezéssel

Lev 16:1 A Septuaginta a „meghalt” után hozzáadja: „idegen tűz hozásával”

Lev 16:10 kétszer „bűnbak” szemben a „teljes eltávolítás” kifejezéssel

Lev 16:12 „tömjén” vs. „illatos tömjén”

Lev 16:13 „a bizonyság” vs. „a bizonyság táblái”

Lev 16:20 „amikor befejezte” vs. „befejezi”

Lev 16:25 „a bűnért való áldozat zsírját tömjénként elégeti” szemben „a zsírt bűnért való áldozatként feláldozza”

Lev 16:34 „És úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek” vs. „ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek”

Lev 17:2 „Áronnak és fiainak, és…” (MT, Szamaritánus Pentateuch) vs. „Áronnak és…” (11Q2)

Lev 17:3 „Izráelből” vs. „Izráelből vagy a köztetek tartózkodó idegenekből/vándorokból”

Lev 17:3 hiányzik (MT) vs. „Izraelben tartózkodó” (4Q26) vs. „közöttetek tartózkodó” (Septuaginta)

Lev 17:4 „áldozatul az Úrnak, az Úr sátora előtt” vs. „hogy felajánljátok ajándékként az Úrnak (kuriou) az Úr sátra előtt”

Lev 17:6 „Égessétek el a zsírt füstölőként, illatos illatként” vs. „ajánljátok fel a zsírt illatos illatként”

Lev 17:7 „áldozataikat kecskéknek áldozzák” vs. „áldozatokat hiábavaló [isteneknek]”

Lev 17:8 „a köztetek tartózkodó idegenek” vs. „a köztetek tartózkodó áttértek fiai”

Lev 18:5 „Én vagyok az Úr” vs. „Én vagyok az Úr (Kuriou), a te Istened”

Lev 18:11 „apád feleségének leánya, akit apád nemzett, ő a te nővéred” vs. „apád feleségének leánya; ő a te nővéred, ugyanazon apától”

Lev 18:14 „ő a nagynénéd” vs. „ő a rokonod”

Lev 18:17 „húsotok vagytok” vs. „a ti húsotok vagytok” (Septuaginta)

Lev 18:21 „áldozzátok fel őket Molechnek” vs. „szolgáljatok egy uralkodót” [talán a Septuaginta fordítói nem tudták, hogyan fordítsák le a „Molech” bálvány nevét görögre]

Lev 18:21 „beszennyezitek a ti Istenetek nevét” vs. „megszentségteleníti szent nevemet”

Lev 18:23 kétszer „állat” vs. „négylábú”

Lev 18:23 „szégyenletes keveredés” vs. „gyalázat”

Lev 18:25 „Megbüntetem őket bűneikért, és a föld kiöklendezi lakóit” vs. „Megfizettem nekik bűneikért, és a föld megcsömörlött azoktól, akik rajta laknak.”

Lev 18:27 „A föld népe elkövette” (MT, Szamaritánus Pentateuch) vs. „Ti, a föld népe, elkövettétek [és ő megundorodott tőletek, és így szólt hozzátok: y] örökölni fogjátok a la’n’-jüket.” (11Q2)

Lev 18:28 „kiöklendezi” vs. „megterheli”

Lev 19:2 „Szentek vagytok” vs. „Legyetek szentek”

Lev 19:36 „az igazak füléből az igazság kövei” (MT, Septuaginta, Szamaritánus Pentateuch) vs. „az igazság kövei” 4Q26a

Lev 22:9 „bűnért, és abban haljon meg” vs. „bűnért, és a szentélyben haljon meg” (Vulgata)

Lev 22:22 „Vagy szemölcs, vagy ekcéma, vagy nedves bőrkiütés” (MT, Szamaritánus Pentateuch) vs. „Vagy nedves bőrkiütés, vagy ekcéma, vagy szemölcs” (11Q2)

Lev 26:31 „szentélyetek” vs. „szentélyeitek” (szamaritánus Pentateuch) (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet)

Irodalomjegyzék ehhez a kérdéshez: a héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából. Felhasználásra került továbbá az Expositor’s Bible Commentary, az Anchor Bible Dictionary 5. kötete, valamint a NASB, NIV, NKJV és NRSV Bibliák lábjegyzetei.