< Bibliai kérdés a Mózes negyedik könyvéből

K: Miért hívják a Num könyvet angolul „Numbers”-nek?

V: Ez a név a görög Septuaginta fordításon (arithmoi) alapul, amelyből az angol „arithmetic” (számtan) szó is származik. A név a könyvben szereplő népszámlálási adatokra utal. A héber név az első versből származik: „A pusztában”. Az a tény, hogy egyesek a matematika terén elveszettnek érezhetik magukat a pusztában, nem releváns! 😉

K: Mi a „Num” könyv fő üzenete?

V: A Számok könyvének középpontját könnyen megérthetjük, ha csak arra gondolunk, hogy ez a könyv tele van genealógiákkal és népszámlálásokkal. A fő üzenet az egyén és a közösség Isten előtti felelősségével foglalkozik. Isten az embereket egyénileg tartja felelősnek saját bűneikért, de az emberek gyakran mások cselekedeteinek következményeit is elszenvedik.

Egyesek számára a Numeri könyve egyszerre sértés és rejtély. Isten a világegyetem legszeretőbb lénye, de egyesek úgy képzelik el Istent, mintha csupán szeretet lenne. A Numeri könyve megmutatja mindenkinek, aki hajlandó rá figyelni, hogy Istenben ennél több rejlik. Isten szent, és haragja is van.

K: Mi a Mózes negyedik könyvének vázlata?

V: Különböző módokon lehet felvázolni a könyv vázlatát. A legtöbb kommentátor egyetért a fejezetekből álló kisebb szakaszok felosztásában, de abban nem értenek egyet, hogy mely kisebb szakaszok önállóak, és melyek tartoznak nagyobb szakaszokhoz. Íme egy olyan vázlat, amely azt hangsúlyozza, mit tanulhatunk a Számok könyvéből, és hogyan alkalmazhatjuk azt az életünkre, amikor metaforikusan „túllépünk a csúcson: a pusztán át a Sínai-hegytől az Ígéret Földjéig”.

I. 19 napos szinai képzés (4Móz 1–10:10)

A. A nép elhelyezése (4Móz 1–4)

1. Az első népszámlálás: 603 550 fő (4Móz 1)

2. Parancsok és kötelességek (4Móz 2–4)

B. A nép tisztasága (4Móz 5–10:10)

1. Tisztaság és féltékenység (4Móz 5)

2. A nazír elszakadása (4Móz 6:1–21)

3. A templomi szolgálatok (4Móz 6:22–7:89)

4. A léviták kötelességei (4Móz 8)

5. Isten gondviselése: a páska, a felhő és az ezüst trombiták (4Móz 9–10:10)

II. A belső ellentétek kezelése: a 34 évig tartó vándorlás a pusztában (4Móz 10:11–20:13)

A. A Sínai-hegytől Kádesig (4Móz 10:11–12:16)

1. Indulás a Sínai-hegyről (4Móz 10:11–36)

2. Tűz Taberában, fürjek és csapás (4Móz 11)

3. Mirjám és Áron ellenszegülnek Mózesnek (4Móz 12)

B. Katasztrófa Kádesben (4Móz 13–20:13)

1. A 12 felderítő jelentése; kételyek és késlekedések (4Móz 13)

2. A lázadás vereséghez vezet (4Móz 14)

3. Áldozatok és emlékezetet jelző rojtok (4Móz 15)

4. Korah lázadása a vezetők között (4Móz 16)

5. Áron igazságot igazoló botja, jel a lázadók számára (4Móz 17)

6. A papok kötelességei és ellátása (4Móz 18)

7. A vörös tehén és a megtisztító víz (4Móz 19)

8. Mózes bűnei (4Móz 20:1–13)

III. A moábi síkság: Az ellenállás kezelése (4Móz 20:14–25:18)

A. Az elidegenedés és a halál kezelése (4Móz 20:14–27)

1. Edom: amikor a rokonok elutasítanak (4Móz 20:14–21)

2. Áron halála (4Móz 20:22–27)

B. Különböző típusú csaták megvívásának megtanulása (4Móz 21)

1. Arad kis támadása (4Móz 21:1-3)

2. Hogyan kell harcolni a kígyómérgezés ellen (4Móz 21:4-9)

3. Harc Sihon és Og ellen (4Móz 21:10-35)

C. Moáb Izrael ellen (4Móz 22–25)

1. Bileám átka és áldása (4Móz 22–24)

2. Csábítás és pestis (4Móz 25)

IV. Felkészülés az Ígéret Földjére (4Móz 26–36)

A. 4Móz 26 A második népszámlálás eredménye: 601 730

B. Kötelezettségek: családi, köz- és személyes (4Móz 27–30)

C. A Jordánon túli területek elfoglalása (4Móz 31–32)

1. Ítélet a midianiták felett (4Móz 31)

2. Nem a legjobb: megállás az Ígéret Földje előtt (4Móz 32)

D. A megtett út áttekintése és a jövő előkészítése (4Móz 33–36)

1. A múlt felidézésének fontossága (4Móz 33)

2. A jövőbeli határok előzetes kijelölése (4Móz 34)

3. Ismerd meg menedékhelyeidet (4Móz 35)

4. Döntések az örökség megőrzése érdekében (4Móz 36)

K: A 4Móz 1 és az 2Móz 1 szerint hogyan lehetett az izraeliták születési aránya olyan magas, hogy 430 év alatt 67 férfiból 602 000 férfi lett?

V: Ez évi 2,15%-os növekedést jelentene, ami nem is olyan magas éves népességnövekedési ráta. Összehasonlításképpen: 1983-ban Új-Guinea, Indonézia és Malajzia éves népességnövekedési rátája 2,5% volt. Közép-Amerika 1983-as éves népességnövekedési rátája körülbelül 3,16% volt. További összehasonlításképpen: Új-Guinea, Indonézia és Malajzia éves születési rátája rendre 4,2%, 4,15% és 3,07% volt. Mexikó éves születési rátája 4,2% volt, míg más közép-amerikai országoké évi 3,5% és 4,86% között mozgott.

Ha az izraeliták 430 éven át mentesek voltak a háborúktól és az éhínségtől, és hosszabb élettartammal rendelkeztek (ahogyan az a II. Mózes 6:16–20-ban olvasható), akkor pusztán természetes okokból is 2,15%-kal növekedhetett volna a népességük. Velük tartott egy vegyes sokaság nem izraelitákból (2Mózes 12:38, 3Mózes 24:10), és Isten a Mózes első könyve 17:2-ben azt is megígérte, hogy megsokasítja Ábrahám utódainak számát. A vegyes sokaságról bővebben lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 311–312. oldalát.

K: A 4Móz 1 és a 2Móz 1 szerint hogyan tudta a Sínai-félsziget eltartani a több mint 600 000 férfit, valamint a nőket és gyermekeket?

V: A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című könyv 166. oldalán az áll, hogy ez a szám hihetetlenül nagy. Még ha akkoriban bőségesebb volt is az esőzés, a Sínai-félsziget akkor sem tudta volna eltartani őket, amint azt a 2Mózes 16:3 is jelzi. Éppen ezért a manna és a fürj csodái (2Mózes 16) nem csupán hasznosak voltak, hanem elengedhetetlenek is.

K: A 4Móz 1-ben lehet, hogy a szám 600 000 férfi helyett 30 000?

V: Nem. Ezt az elméletet először 1955 körül tették közzé azzal a céllal, hogy a héber szót (’eleph) „ezer” helyett „nemzetségként” fordítsák. Amikor azonban ezt a szót használják, az azt követő szavak a százas, majd a tízes és az egyes számokat jelölik. Továbbá a teljes szám, a 600 000+, összhangban van azzal, ha az („eleph”) szót ezernek olvassuk, és nem áll összhangban azzal, ha az („eleph”) szót klánnak olvassuk.

K: A 4Móz 1 és 4Móz 3 alapján mi a rövid válasz arra, hogy miért volt ilyen viszonylag alacsony az elsőszülött fiúk száma?

V: A 22 273-as szám valószínűleg csak azokat számolta össze, akik a pusztában töltött két év alatt születtek. A többieket már a páska ünnepe érintette. Alternatív magyarázatként felmerülhet, hogy a fáraó sok elsőszülött fiút megölette Egyiptomban.

K: A 4Móz 1. és 3. fejezetében miért volt ilyen viszonylag alacsony az elsőszülött fiúk száma?

V: Először az alapvető tények, a kevésbé releváns információk, majd a válasz.

Alapvető tények: A 4Mózes 1:46 és a 4Mózes 2:32 szerint az első népszámláláskor 603 550 nem lévita férfi volt, akik húszévesek vagy annál idősebbek voltak, és alkalmasak voltak a hadseregben való szolgálatra. A 3. fejezet 42. verse szerint az egy hónapos vagy annál idősebb elsőszülött fiúk száma 22 273 volt. Ez 27:1 arányt ad. Az arányt még ennél is magasabbnak lehetne tekinteni, mivel az első szám a 20 év feletti, egészséges férfiakra vonatkozik, a második pedig az egy hónapos vagy annál idősebb férfiakra.

Kevésbé releváns információ: Bár a nagycsaládokban alacsonyabb az elsőszülött fiúk aránya, ez valószínűleg nem a magas arány fő oka. Természetesen Isten csodával is megváltoztathatta volna a nők és férfiak arányát, de a Biblia soha nem állította, hogy Isten végrehajtotta volna ezt a csodát, és a kérdés kielégítő megválaszolásához nincs szükség erre a csodára hivatkozni.

A válasz három részből áll.

Ne feledjük, miért történt ez. Minden Egyiptomból távozó elsőszülöttet már „megvédett” a páska vére, ezért nem volt szükség arra, hogy ugyanazért az elsőszülöttért kétszer áldozzanak. Azoknál az egyiptomiaknál, akiket nem védett meg a vér, már megölték az elsőszülöttüket. Így nem volt szükség áldozatra vagy cserére ezeknél az elsőszülötteknél. Az elsőszülöttekért való csere vagy fizetés csak azokra a férfiakra vonatkozott, akik az Egyiptomból való távozás utáni időszakban születtek.

Mennyi ideig tartott ez az időszak? A 4Mózes 1:1 szerint az első népszámlálást az Egyiptomból való távozásukat követő második év második hónapjának első napján végezték. Mivel az egy hónapnál fiatalabb fiúkat kizárták, ez azt jelenti, hogy azokról a fiú elsőszülöttekről volt szó, akik egy 24 hónapos időszakban születtek. Az izraeliták népességnövekedési rátája Egyiptomban úgy tűnik, évi 2,15% körül volt, és a mai, hasonló éves növekedési rátával rendelkező országok éves születési rátája 3 és 4,86% között változik. (Ezeket a számokat lásd a 4Mózes 1. fejezetéről és a 2Mózes 1. fejezetéről szóló elemzésben.) Két év alatt 603 550 fiú született, és 3–4,86%-os születési arány mellett – feltételezve, hogy a férfiak és nők aránya egyenlő – várhatóan 37 000 és 61 000 közötti további fiú csecsemő született volna. Természetesen a két év alatti csecsemők halálozása csökkentené ezt a számot, de az a tény, hogy azok a párok, akiket korábban gyakran elválasztott egymástól a férfiak építkezéseken végzett munkája, most folyamatosan együtt voltak, talán több mint ellensúlyozta a csecsemőhalandóságot.

A 37 000–61 000 közötti teljes férfi létszám valójában nagyjából megegyezik a 22 273 elsőszülött fiúval, figyelembe véve, hogy néhány elsőszülöttet valószínűleg megöltek, amikor Egyiptomban születtek. (Egyébként a II. Mózes 13:12 azt mutatja, hogy akár emberről, akár állatról van szó, az anya elsőszülöttjét, nem pedig az apáét számítják be az áldozatba. Míg az öröklésnél gyakran az apa elsőszülöttjét vették figyelembe, az öröklésről volt szó, nem pedig áldozatról.)

A fáraó rendelete: Ha nem fogadod el, hogy az áldozat csak az Egyiptomból való kivonulás után születettekre vonatkozott, hanem minden elsőszülött fiúra, akkor vedd figyelembe a következőt: ha a fáraó törvényét szigorúan betartották volna, nem lennének elsőszülött izraelita fiúk. Bár a II. Mózes 1:15–20 szerint Sifra és Pua életben hagyták az elsőszülött fiúkat, ez 80 évvel a kivonulás előtt történt. A II. Mózes könyve nem szól arról, hogy Sifrá és Pua utódainak volt-e hasonló mozgásterük a szülésznők irányításában, különösen a kivonulás előtti időszakban.

Következtetés: Kétséges, hogy valaki i. e. 1400-ban képes lett volna átgondolni az összes matematikai számítást és születési arányt ahhoz, hogy ezeket a számokat kitalálja. Az elsőszülöttek száma igazolja a népszámlálás pontosságát, tekintettel az események valós leírására.

K: Miért rendelte el Isten a 4Móz 1-ben, hogy Mózes csak a férfiakat számolja meg?

V: A 4Móz 1:3,49 adja meg a választ. Nem az összes férfit számolták össze, hanem csak a harcosokat. Azokat, akik nem tudtak harcolni, és a lévitákat, akiknek nem szabadott harcolniuk, kizárták a számlálásból.

K: A 4Móz 1-ben, a kivonulás második évében a népszámlálást a második hónapban végezték, vagy az első hónapban, ahogyan azt a 2Móz 40:2 [állítólag] sugallja?

V: A katonai népszámlálás a második hónapban történt. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A katonai célú törzsi számlálást (4Mózes 1:46) a második hónapban végezték (4Mózes 1:1–2).

2. Bár a Szentélyt (a Találkozás Sátrát) az első hónapban állították fel (2Móz 40:2), az nem mondja, hogy a Szentélyre vonatkozó adót azonnal, abban az időben szedték be.

3. Ha csak egy népszámlálás volt, a második hónapban, akkor természetesen a teljes szám és a törzsek összege megegyezne.

4. Ha két népszámlálás volt, egy az első hónapban a Sátor adója miatt, és egy a második hónapban katonai célokra, akkor a számok egyeznének, mert olyan közel voltak egymáshoz.

K: A 4Móz 1:2–42-ben van-e bármilyen Biblia-on kívüli bizonyíték arra, hogy egyes izraeli törzsek már jóval a kivonulás előtt Palesztinában tartózkodtak?

V: Nincs. A 20. század elején egyesek az ugariti eposzokban szereplő szavakra hivatkoztak, amelyek hasonlóságot mutattak az Áser és Zebulon szavakkal. K. A. Kitchen az Ancient Orient and Old Testament című művének 71. oldalán így ír: „Az ugariti eposzokban feltételezett utalásokat Áserre, Zebulonra stb. már régen bebizonyosodott, hogy nem léteznek.” Lábjegyzeteiben megemlíti W. F. Albrightot: BASOR 63 (1936), 27–32. o., valamint BASOR 71 (1938), 35–40. o. R. de Langhe: *Les Textes de Ras Shamra-Ugarit…*, II. kötet, 1945, 469–519. o.

K: A 4Móz 2-ben hol táboroztak azok a nem izraelitákból álló „vegyes népek”, akikről az 2Móz 12:38 említést tesz?

V: Valószínűleg néhányan a saját útjukra indultak, és elhagyták az izraeliták társaságát. Mások közülük kétségtelenül az izraeli tábor peremén táboroztak le, mint például a Levitikus 24:10-ben említett istenkáromló félig izraeli. Ha ők is hozzájuthattak a mannához és a fürjhez, akkor megérte. Megint mások valószínűleg egy-egy izraeli törzs között éltek.

K: A 4Móz 3:12-ben, mivel az összes törzs elsőszülöttjeit kellett az Úrnak adni, miért adták helyette az egész Lévi törzset Istennek?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért cserélték ki a Lévi törzset. Természetesen, mivel mindannyian amúgy is Isten népe voltak, Isten úgy rendezhette a dolgokat, ahogyan akarta. Mellékesen megjegyezzük, hogy a Mózes első könyve 49:7-ben Jákób megjövendölte, hogy a Lévi törzs szétszóródik.

K: A 4Móz 3:13-ban hogyan vezet ahhoz, hogy az elsőszülött izraeliták Istenhez tartozzanak az, hogy Isten megölte az egyiptomi elsőszülötteket?

V: Nincs logikai követelmény arra, hogy így kellett lennie. A Szentírás nem árulja el, miért döntött úgy Isten, hogy ezt is belefoglalja az Ő és szövetséges népe közötti megállapodásba. Három okot azonban felvethetünk.

Múltbeli emlékeztető: Ez a szokás fontos emlékeztetőként szolgált volna az egyiptomi kivonulásukra.

Örök igazság: Valójában mindenki Istenhez tartozott; bár Isten ezt mindenkitől megkövetelhette volna, úgy döntött, hogy csak néhányuktól kéri meg.

Jövőbeli cél: Ez a gyakorlat bizonyos védelmet jelenthetett számukra azzal szemben, hogy átvegyék a kánaániak szokását, miszerint az elsőszülött gyermekeket bálványoknak áldozták fel.

K: Miért csak a lévita férfiakat számolták össze a 4Móz 3:16–34-ben?

V: A népszámlálás célja a Szentélyben és az áldozatokkal kapcsolatos fizikai munka elvégzése volt, és ezt a férfiak végezték. Lásd még a következő kérdést is.

K: Miért számolták meg a 4Móz 3:16–34-ben az egyhónapos levitákat is, hiszen az egyhónapos férfiakat a többi törzs esetében nem számolták meg?

V: A Szentírás nem mondja meg. Egy lehetséges ok az lehet, hogy a férfiak és a fiúk arányát nem befolyásolta a háború, mivel a léviták nem vonultak hadba.

K: Miért nem jön ki a számösszeg a 4Móz 3:28-ban?

V: Valószínűleg másolási hiba történt itt: 8 600-at írtak le, holott 8 300-nak kellett volna lennie.

K: Miért tűnik alacsonynak a Num 3:42-46-ban az elsőszülött fiúk aránya?

V: Vagy ezek a pusztában született elsőszülöttek, vagy a fáraó megölette Egyiptomban az elsőszülöttek nagy részét. A választ lásd a 4Mózes 1. fejezetével kapcsolatos magyarázatban.

K: Miért kellett a 4. Mózes 3:48-ban fizetniük a páratlan számért?

V: Isten úgy bánhatott az izraelitákkal, ahogy csak akart. Úgy tűnik, Isten úgy akart bánni velük, ahogyan ők meg tudták érteni.

K: A 4Móz 4:3 szerint a léviták harminc éves korukban kezdtek szolgálni, vagy a 8Móz 24 szerint huszonöt évesen, vagy az Ezsdrás 3:8 szerint húsz évesen?

V: A 4Mózes 8:24 szerint minden 25 és 50 év közötti lévita részt vesz a Találkozás Sátorában végzett munkában.

A 4. Mózes 4:3 szerint a 30 és 50 év közötti kehatita férfiakat kell megszámolni, „mindenkit, aki alkalmas a Találkozás Sátorában végzendő munkára”. Soha nem állítja, hogy a 25 és 30 év közötti kehatiták nem szolgáltak, csupán azt, hogy őket ne számolják bele. Ez valószínűleg azért lehetett így, mert a lévitáknak volt egy tanulóidőszakuk.

Az Ezsdrás 3:8-ban, amikor a száműzöttek a Templomot építették, a 20 éves és annál idősebb lévitákat nem a Templomban való szolgálatra, hanem az építkezés felügyeletére jelölték ki. A fiatal kor gyakorlati megfontolás lehetett, mivel a léviták száma csekély volt.

K: A 4Móz 4:6 szerint el kellett-e távolítani a rudakat a Szövetség Ládájából, vagy a 2Móz 25:15 szerint a Ládában kellett maradniuk?

V: A 4 Mózes 4:6 szerint a rudak [*] a ládán voltak, amikor azt szállították. A [*]-ben szereplő szó jelenthet rögzítést, behelyezést vagy esetleg beállítást.

A 2. Mózes 25:15 szerint a rudak nem távozhattak el a ládából. Ez azt is jelentheti, hogy a rudakat nem szabadott kivenni a láda nyílásaiból.

Két lehetséges válasz létezik.

1. Amikor a ládát leállították, a rudakat eltávolították a ládából, de a közelében tartották őket.

2. A rudak mindig a ládán lévő lyukakban maradtak, de szállítás előtt beállították és rögzítették őket.

K: Miért helyezik a hangsúlyt a 4Móz 5:8–10-ben a papnak való adományozásra?

V: Ha van olyan személy, akinek sérelem érte, akkor annak kártérítést kell kapnia, plusz egyötöddel többet. De ha már nincs senki a közelben, aki átvehetné a kártérítést, akkor a vétkes sem maradhat teljesen büntetlenül. Nem lehet áláldozat sem, azaz hogy odaadják az áldozatot, majd végül megtartják maguknak. Inkább úgy van, hogy ők odaadják az áldozatot, a papok elfogadják, és az a papoké lesz.

K: A 4Móz 5:13–22-ben, ha mindannyian ugyanabból a vízből ittak, nem tűnik ez babonásnak?

V: Egyáltalán nem. Nem volt természetes oka annak, hogy a bűnös megduzzadjon, az ártatlan pedig ne. Isten természetfeletti módon hozta létre a különbséget.

K: A 4Móz 6:2 szerint lehetett-e egy nő is nazír?

V: Természetesen. A 4Móz 6:2 kifejezetten tanítja, hogy a nők is lehetnek nazírnők.

K: A 4Móz 6:5 szerint, mivel a nazír nem vághatta le a haját, Pál pedig az 1Kor 11:14-ben azt mondta, hogy a férfiaknak nem szabad hosszú hajuk legyen, vajon csak a kopasz férfiak lehettek-e férfi nazírok?

V: Először is, Pál a mindennapi életről beszélt, nem pedig a nazír különleges fogadalomáról, mert az 1 Korinthus levél megírása után Pál maga fedezte a nazírok költségeit az ApCsel 21:23–24 szerint. Másodszor, a nazír fogadalmakról nem esett szó a nem zsidók, beleértve a nem zsidó keresztényeket is, esetében.

K: Miért rendelte el Isten a 4Móz 7:9-ben, hogy a szentély tárgyait a férfiak hátán vigyék, amikor az ökrös szekerek minden mást el tudtak szállítani?

V: Istennek valószínűleg két oka volt erre.

Gyakorlati ok: A tárgyak kevésbé karcolódnak meg és horpadnak meg, ha emberek gondosan viszik őket, mintha ökrös szekéren lennének, amely esetleg egyenetlen terepen halad.

Szimbolikus ok: Ez azt hivatott szemléltetni az izraeliták számára, hogy a papi istentisztelettel kapcsolatos tárgyakat tisztelettel kell kezelni, még akkor is, ha éppen nem folyik istentisztelet. A 2. Sámuel 6:6–7-ben Uzzát megölte Isten, amikor megérintette a ládát, miközben azt szekéren szállították.

K: A 4Móz 8:17–19-ben miért „cserélte el” Isten itt az izraeliták elsőszülötteit a lévitákra?

V: Négy szempontot érdemes figyelembe venni egy lehetséges magyarázat kapcsán.

1. Isten, mint Teremtő, jogot formálhat az elsőszülöttekre, a másodikszülöttekre és minden születettre.

2. Isten e kijelentésével arra akart emlékeztetni, hogy a páska ünnepén megmentette az izraeliták elsőszülötteit, amikor Egyiptomban minden elsőszülött meghalt.

3. Hogy emlékeztetőül szolgáljon, Isten megkövetelte az összes állat és ember elsőszülöttjének „áldozatát”. Mivel az embereket semmilyen áldozat során nem szabad fizikailag megölni, őket életükre az Úr munkájának szentelhették.

4. Ahelyett, hogy Izráel elsőszülötteit életükre az Úr munkájának szentelték volna, Isten a lévitákat rendelte a helyükre.

K: A 4Móz 8:24 szerint minden 25 éves vagy annál idősebb lévita férfinak kellett-e részt vennie a találkozás sátrának munkájában, vagy a 4Móz 4:3 szerint csak azokat a 30 éves vagy annál idősebb lévita férfiakat számolták be a népszámláláskor, akik a találkozás sátrában dolgoztak?

V: Lehet, hogy ez egy írnoki hiba, de az „Expositor’s Bible Commentary” 2. kötete, 770. oldala azt sugallja, hogy lehetett egy ötéves tanulóidő.

K: A 4Móz 8:24 szerint a léviták 25 éves korukban vettek részt a templomi munkában, vagy azok a léviták, akik dolgoztak, 20 évesek voltak, ahogyan az Ezsdrás 3:8-ban olvasható?

V: Mindkettő, mert különböző dolgokra utalnak. Először azt, ami nem a válasz, majd a választ.

Nem ez a válasz: a 4Móz 8:24 a Mózes idejében érvényes törvényt írja elő a lévitákra vonatkozóan, míg az Ezsdrás 3:8 arról szól, hogy Zerubbábel egy másik korszak különleges körülményei miatt 20 éves és annál idősebb lévitákat nevezett ki. Ez nem a helyes válasz, mert azt sugallná, hogy Zerubbábel figyelmen kívül hagyta a Mózes-törvényt, pedig van egy sokkal egyszerűbb magyarázat, amely nem igényli ezt.

A válasz: Az áldozati segéd más, mint az építőmunkás. A 4Mózes 8:24-ben szereplő előírások a 25–50 éves lévitákra vonatkoztak, akik a sátorban, majd később a templomban segítették a papok munkáját. Az Ezsdrás 3:8 arról szól, hogy Zerubbábel 20 éves és annál idősebb lévitákat nevezett ki építési felügyelőkké.

K: A 4Móz 9:15–21 szerint hogyan tudta a nappali felhő és az éjszakai tűzoszlop követni az izraelitákat?

V: Nyilvánvaló, hogy ezek olyan természetfeletti jelek voltak, amelyeket Isten egyszerűen és nagyon szemmel látható módon használt arra, hogy meggyőzze őket jelenlétéről. Ennek ellenére az izraeliták gyakran engedetlenek voltak. Ma, amikor Isten bennünk lakozik, de nincsenek ilyen látható jelei jelenlétének, könnyű lenne azt mondani: „Ha csak több csodát látnék, engedelmesebb lennék.” Nos, az izraeliták sok csodát láttak, de mégis engedetlenek voltak. Emellett a később Jézust követő tömegből is sokan nem követték őt. Így tehát még a természetfeletti jelek sem elegendőek ahhoz, hogy egyes embereket meggyőzzenek.

K: A 4Móz 10:30–31-ben miért kérte Mózes Hobábot, hogy vezesse az izraelitákat, hiszen a 4Móz 10:34 és a 2Móz 13:21–22 szerint Isten felhővel és tűzoszloppal vezette őket?

V: Az egyik lehetséges válasz az lehet, hogy Mózes egyszerűen tévedett, amikor azt hitte, nincs szükség Hobabra, hiszen Isten vezette őket. Ez azonban valószínűleg nem helyes; még akkor is, ha Isten vezette őket, Hobabnak akkor is hasznára vált volna.

A 2Mózes 13:21–22 és a 4Mózes 10:34 azt jelzi, hogy a felhő és a tűzoszlop célja az volt, hogy jelezzék nekik, mikor induljanak el, hogy fényt nyújtsanak éjszakai útjukhoz, és hogy vezessék őket az úton.

A 4Mózes 10:30–31-ben Hobábot nem arra kérték, hogy mondja meg nekik, merre kell utazniuk, hanem arra, hogy irányítsa őket, hol táborozzanak le, és legyen a szemük a sivatagban.

Manapság vannak, akik kizárólag az emberi ítélőképességre támaszkodnak, és nem fordulnak Istenhez. Mások pedig Istenhez fordulnak útmutatásért, és megvetik minden emberi segítséget. Istennek kell vezetnie minket, de azt is fel kell ismernünk, hogy néha Isten gondviselése révén embereket bocsát mellénk, hogy segítséget és bölcs tanácsot nyújtsanak nekünk.

K: A 4Móz 10:33 szerint a frigyláda a tábor előtt volt, vagy a tábor közepén, ahogyan azt a 4Móz 2:17 említi?

V: Minden törzsnek megvolt a maga táborhelye, amely a központ felé nézett. Így a frigyláda a közepén volt, minden törzs táborának eleje előtt (kivéve a középen lévő lévitákat).

K: A 4Móz 11:4–6-ban a népnek erős vágya támadt húsra, és panaszkodni kezdtek. Azon tűnődtem: nem ölhettek volna meg a nép néhány bárányt, és ehettek volna belőle húst? A 22. versben Mózes még azt is megkérdezi Istentől, hogy le kell-e vágni az állatokat, hogy az egész népnek élelmet biztosítsanak. Tudom, hogy Mózes csalódottságában beszélt, de talán a bárányokat egyszerűen levághatták volna azok számára, akiknek olyan erős vágyuk volt rá. Ahogy én értettem, a népnek meg volt engedve, hogy bárányt, tehenet stb. egyen, és ekkor is hozzáférhettek ezekhez az állatokhoz, mivel a pusztában bűnért való áldozatként, engesztelő áldozatként stb. kellett feláldozniuk őket. Jól értem azt a korszakot? Nem lehetett volna levágniuk néhány állatot, ahelyett, hogy Istenre panaszkodtak volna? Nem hiszem, hogy Mózes elutasította volna a kérésüket. Örömmel fogadom a gondolataitokat és minden olyan betekintést, amit nyújthattok.

V: Bár nem ismerjük az összes részletet, néhány megfigyelést tehetünk a helyzetükkel kapcsolatban. Éghajlati szempontból az a régió a múltban valamivel csapadékosabb volt, mint manapság. De még így is száraz pusztaság volt. Mózes a 4Mózes 11:21–22-ben utalt arra, hogy a föld nem lett volna képes eltartani azokat a nyájakat és csordákat, amelyek mindenki táplálásához szükségesek lettek volna. Jogos szükségük volt több élelemre, mint amennyit a föld és a nyájaik biztosítani tudtak, és Isten mannával látta el őket. Biztos vagyok benne, hogy kiegészítették a mannával a táplálékukat azzal, hogy levágtak néhány juhot és marhát. Nem áll benne, hogy a manna mellett semmit sem ettek, hanem csak azt, hogy úgy panaszkodtak, mintha ez lenne a helyzet. De elegük lett a jelenlegi helyzetből, és ahelyett, hogy tisztelettel kérdezték volna meg Istent a vágyukról, tiszteletlenül így szóltak: „Ki ad nekünk húst enni? Emlékszünk a halakra, amelyeket Egyiptomban bőségesen ettünk, az uborkákra, dinnyékre, póréhagymákra, hagymákra és fokhagymákra. De most elment az étvágyunk; nincs más, amit látnánk, csak ezt a mannát!” (4Móz 11:4b–6 BSB).

Isten a 4Móz 11:10-ben nem azért haragudott meg, mert kérték tőle, hanem azért, ahogyan kérték. Ebben nekünk is van tanulság. Amikor szükségleteink és vágyaink vannak, nyugodtan kérhetünk Istentől, de ügyelnünk kell arra, hogy tisztelettel kérjünk.

K: A 4Móz 11:8-ban a manna olajjal készült kenyér ízű volt, vagy inkább olyan, mint a 2Móz 16:31-ben említett, mézzel készült kenyér?

V: A kettő nem zárja ki egymást, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az olaj íze erősebb lett volna, miután a mannát olajban megsütötték.

K: A 4Móz 11:16,25 szerint a hetven vének kinevezése Isten ötlete volt, vagy Jethroé, ahogyan az a 2Móz 18:14–27-ben olvasható?

V: Ahelyett, hogy Isten közvetlenül Mózesnek mondta volna ezt az ötletet, Isten tudta, hogy Jethro rájön erre a megoldásra, és javasolni fogja Mózesnek. Mivel ez jó ötlet volt, és Mózes tudta, hogy Isten jóváhagyja, Mózes helyesen tette, hogy követte ezt az ötletet, függetlenül attól, hogy először Jethro-tól hallotta, és nem Istentől.

Ezt a kis részletet az akkori eseményekből könnyen kihagyták volna a Bibliából, de úgy gondolom, azért szerepel benne, hogy egy időtálló tanulságot adjon nekünk. Amikor tudjuk, hogy valami helyes, és Isten azt akarja, hogy megtegyük, nem számít, hogy közvetlenül Istentől, egy kereszténytől vagy egy nem kereszténytől hallottuk-e.

K: A 4Móz 11:24-ben azt olvassuk, hogy ki kellett menniük a táborukból, hogy eljussanak a Szentélyhez; hogyan lehetett akkor a Szentély a 4Móz 2-ben a táboron belül?

V: A Szent sátor körülvette a frigyládát, lásd a 4Mózes 10:33-ról szóló magyarázatot.

K: A 4Móz 11:27–29-ben miért alakult ki ez a helyzet Eldaddal és Medaddal?

V: Vagy nem tudtak eljönni, ami teljesen érthető lenne, vagy nem akartak eljönni, ami valószínűbb. Ha az a szerencsétlen helyzet állt volna fenn, hogy el tudtak volna jönni, de nem akartak, akkor ez a helyzet hasonló lenne Jónás és Bileám esetéhez. További információkért lásd a Jónásról szóló magyarázatot.

K: A 4Móz 11:31-ben a fürjek három láb magasra tornyosultak a földön, vagy három láb magasságban repültek a föld felett?

V: A héber szó jelenthet „a földön” vagy „a föld felett” is. A „Can Archaeology Prove the Old Testament?” (Bizonyíthatja-e a régészet az Ószövetséget?) című könyv 30. oldalán az áll, hogy manapság is előfordul, hogy fürjrajok néhány lábnyira repülnek a föld felett, és hálókba kerülnek.

K: Miért büntette meg Isten a 4Móz 11:31–34 szerint az izraelitákat azért, mert megették a fürjeket, amelyeket éppen Ő biztosított számukra?

V: Szinte az egész nép jobban törődött a hús evésével, mint azzal, hogy kövesse Istent, aki húst adhatott volna nekik. Így Isten megadta nekik mindazt a húst, amit csak akartak, és néhányukat megölte, hogy példát mutasson a többieknek. Lehet, hogy a halál ételmérgezés miatt következett be, de ezt nem tudjuk biztosan.

Minden tavasszal a fürjek Afrikából a Vörös-tenger felett vándoroltak. Ha erős szél kelet felé hajtotta őket, a fürjek a Sínai-félsziget felett repültek el.

K: Miért büntette meg Isten a 4Móz 11:31–34-ben az izraelitákat a morgolódásukért, hiszen az előző évben, a 2Móz 16:11–18-ban nem büntette meg őket, amikor morgolódtak?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, négy ok kombinációját láthatjuk.

1. Az ismételt és folyamatos engedetlenség súlyosabb, mint az első alkalommal elkövetett engedetlenség.

2. A második alkalommal valószínűleg nem csupán morogásról volt szó. Ezzel Isten jóságát és gondoskodását is megkérdőjelezték.

3. Egyesek jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy ez a Sínai-hegyi szövetség megkötése után történt, míg az Exodus 16:11–18-ban leírtak még a Mózes-i szövetség törvényének megkapása előtt történtek. Erről bővebben lásd a 735 Baffling Bible Questions Answered című könyv 73. oldalát.

4. A morgolódás nem csupán a hit hiányából fakadt, hiszen Isten már az előző évben is gondoskodott róluk. A helyet Kibroth-hattaavának nevezték el, ami „a vágyakozás sírjait” jelenti, mert a központi kérdés az volt, hogy Isten nélkül akartak kielégülést nyerni. Ma az emberek eltévelyedhetnek, akár a halálukig is, ha olyan elégedettségre, békére vagy izgalmakra vágynak, amelyek nem Istentől származnak, és ezzel gyakorlatilag azt mondják Istennek, hogy megvetik azt, amit Ő biztosított számukra.

K: A 4Móz 12:1–6-ban miért vette feleségül Mózes [állítólag] egy egyiptomi nőt, amikor az 2Móz 34:16 és az 1Kir 11:2 szerint nem szabadott más nemzetekből feleséget venniük? (Ezt egy muszlim állította.)

V: A nő nem Egyiptomból (Mizraim) származott, hanem kusita volt. Az 1 Királyok 11:2 említ egy tilalmat, miszerint nem szabad bizonyos nemzetekből származókkal házasságot kötni, de a kusitákat nem említi, és a Törvényt azután adták, hogy Mózes feleségül vette a kusitát. Mindenesetre a 2 Mózes 34:11,16 azt említi, hogy nem szabad a kánaáni népekkel házasságot kötni, ami szintén nem vonatkozik a kusitákra. A 4. Mózes 12:1–6-ban, amikor Mirjám és Áron ellenezték, hogy Mózes feleségül vegyen egy kusitát (nem egyiptomit vagy mizraimit, hanem kusitát), kissé rejtélyes számomra, hogy ez a muszlim hogyan gondolta, hogy ez azt bizonyítja, hogy Isten szabályai nem vonatkoznak Isten kedvenceire, a férfiakra.

K: A 4Mózes 12:1-ben helyesen cselekedett-e Mózes, amikor feleségül vett egy nem izraelita etióp nőt (kúsitát)?

V: Bár a törvény, miszerint csak hívővel szabad házasságot kötni, még nem volt megadva, feltételezhetjük, hogy a nő hívő volt, mert mi másért akarna az életét a pusztában vándorlással tölteni? Mivel így áll a helyzet, csak az ember, nem pedig Isten korlátozza a házasságot az emberek között a fajuk miatt.

K: A 4Móz 12:1-ben az „etióp” nő valójában arab lehetett, mivel a héber szó „kúszi”?

V: Asimov Biblia-kalauzának 167–168. oldalán említik ezt a lehetőséget. Nem találtam olyan arab törzset abból az időből, amelynek ilyen neve lett volna. Volt azonban egy mezopotámiai törzs ezzel a névvel, és talán erre utalt Isaac Asimov.

Bár elméletileg lehetséges, hogy a nő abból a meglehetősen távoli törzsből (Babilontól keletre) származott, valószínűbb, hogy Etiópiából jött, és a „kúsita” kifejezés éppen ezt jelzi.

K: A 4Móz 12:1-ben szereplő „kúsita” nő lehetett-e Zippora, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 168. oldala sugallja?

V: Valószínűleg nem, mivel Zippora a midianiták törzséből származott, és nem a kusiták közül. Ha azonban néhány fekete embert befogadtak a midianiták közé, lehetséges, hogy Zippora is fekete bőrű volt, és ezért nevezték kusitának.

Még ha Zippora sötét bőrű is volt, nagy valószínűséggel nem ő volt az a nő, akiről a 4Mózes 12:1 beszél, mivel Mózes már azelőtt feleségül vette Zipporát, hogy kivezetette volna az izraelitákat Egyiptomból.

K: Miért írta Mózes a 4Móz 12:3-ban, hogy alázatos ember volt?

V: Ezt a verset (valaki) azért írta, hogy megmagyarázza, miért nem tett Mózes erőfeszítést arra, hogy itt megvédje magát. Haley A Biblia állítólagos ellentmondásai című művében (248. o.) úgy véli, hogy ezt a verset Mózes írta le, hogy objektíven elmagyarázza, miért nem védte meg magát. Az ókori irodalomban további példák találhatók olyan személyekre, akik harmadik személyben írtak magukról: Julius Caesar (Az alexandriai háború 75), Pál a Tarsusból (2 Korinthus 11:5; 12:11–12), valószínűleg János, és nagy valószínűséggel Márk.

Sok más keresztény azonban úgy véli, hogy sokkal valószínűbb, hogy ezt Mózes idején írta le egy írnok Mózes felügyelete alatt.

K: A 4Móz 12:14-ben miért köpne egy apa a lánya arcába?

V: Ez sem nem parancsolja, sem nem ösztönzi ezt. Különösen a Közel-Keleten a másra köpés a megvetés kifejezésének egyik módja. Ez az ige azt mondja, hogy ha egy apa a lánya arcába köpne, azzal kifejezné, mennyire megvetendőnek tartja a lánya cselekedeteit. Isten nem azt mondja az apáknak, hogy tegyék ezt, hanem inkább Mózesnek jelzi, hogy az Ő szemszögéből nézve Mirjám Mózes iránti bírálata éppoly súlyos volt.

K: A 4Móz 13:3-ban a tizenkét kém Paránból jött, vagy Kádes-Barneából, ahogyan azt a 4Móz 20:1 mondja?

V: Ez a kérdés hasonló a következőhöz: a kaliforniai kormányzó Kaliforniában él, vagy Sacramentóban (Kalifornia fővárosában)? Ugyanígy Kádes-Barnea is a Parán pusztájában található hely volt.

K: A 4Móz 13:16-ban hogyan nevezhette át Mózes Hóseát Józsuévá, hiszen Józsuét már az 2Móz 17:9-ben és 24:13-ban is Józsuénak nevezték?

V: Az Exodus 17-ben leírt események Jósua új nevének megadását megelőzték. Mózes vagy írnokai azonban nyilvánvalóan azután írták le az Exodus 17-et, hogy Jósua megkapta az új nevét. Jobb volt a Num 13:16-ban az új nevet használni, mivel az akkori és a mai olvasók is jobban ismerik az új nevet, mint a régit. Hasonló példát találunk az Újszövetségben is: Máté háromszor említi Simont Simon Péterként, és háromszor Péterként, mielőtt Jézus Péternek nevezte volna.

K: A 4Móz 13:32-ben hogyan tudta Kánaán „felemészteni lakóit”, hiszen a 4Móz 13:27 szerint olyan jó föld volt?

V: Ez a paradoxon nem jelentett problémát az izraeliták számára, és másoknak sem kellene problémát jelentenie. A föld termékeny volt, azonban az ott élő emberek harciasak és erőszakosak voltak.

K: A 4Móz 13:33-ban hogyan mondhatták az izraeli kémek, hogy látták a nefilimeket, hiszen a nefilimeket a 1Móz 6-ban leírt özönvízben megölték?

V: Csak azt mondták, hogy látták a nefilimeket, és amit az emberek mondanak, az nem mindig igaz. Vagy:

1. Metaforaként értették.

2. A nagy termetű férfiakat tévesen nefilimnek nézték.

3. A beszámoló kémek nem az igazat mondták, hanem eltúlozták a dolgokat.

K: A 4Móz 14:15-ben miért fontolgatta Isten, hogy megöli az összes izraelitát?

V: A mindenható Isten tudta, hogy nem fogja megölni az összes izraelitát. Isten azzal fenyegette meg az izraelitákat, hogy megöli őket, mert meg akarta mutatni nekik, milyen veszélyesen élnek. Az Isten iránti engedelmességet nem szabad könnyedén venni. Ezen a ponton Istennek igaza lett volna, ha haragját rájuk zúdítja, és azt akarta, hogy tudatában legyenek annak, hogy ebben a pillanatban az Ő irgalmának köszönhetően élnek, nem pedig azért, mert megérdemlik.

K: A 4Móz 14:18-ban Isten megbünteti-e a gyermekeket szüleik bűneiért?

V: A gyermekek nem viselik a szüleik bűneinek terhét (Ezékiel 18:4, 17–20). A Biblia azonban Ábel idejétől kezdve azt mutatja, hogy az emberek ebben az életben szenvednek olyan bűnök következményeitől, amelyekért nem ők a felelősek. Ráadásul a gyermekek, ahogy felnőnek, eldönthetik, hogy részt vesznek-e azokban a bűnökben, amelyeket kis koruk óta láttak a szüleiktől.

K: A 4Móz 14:20–23, 29 szerint, ha Isten megbocsátott a népnek, miért nem engedte őket be az Ígéret Földjére?

V: Isten megbocsáthatja az emberek bűneit, de mégis megbüntetheti őket, mind a saját érdekükben, mind pedig példaként mások számára.

K: A 4Móz 14:31–34 alapján hogyan mondod el a gyermekeidnek vagy másoknak, akik a példádat követik, hogy ne utánozzák azt, amit te tettél a múltban, amikor igazán elrontottál valamit?

V: Először is feltétlenül el kell mondanod nekik, különben hajlamosak lesznek azt gondolni, hogy ha neked jól sült el a dolog, akkor nem is olyan komoly, ha ők is így cselekszenek. Másodszor, nem kell a bűn minden részletébe belemenni, különösen, ha az arra csábíthatná őket, hogy ugyanazt tegyék. Lehet, hogy az emberek részletesebben akarnak kitérni a dolgokra, hogy mentegessék – vagy részben mentegessék – azt, amit tettek, de te ezt nem akarod. Végül hangsúlyozd ki, hogy amikor vétkeznek – akár így, akár más módon –, bűnbánatot tehetnek, és továbbra is haladhatnak előre, bár vannak olyan esetek, amikor metaforikusan szólva elveszíthették a lehetőséget, hogy maguk is bejussanak az Ígéret Földjére.

K: A 4Móz 14:34-ben miért számította Isten a kémkedés egy napját egy évnyi büntetésnek?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban egy negyven napos késedelem negyven napos egységes engedetlenségért nagyon enyhenek tűnne. Néha, ha az emberek elkötelezik magukat amellett, hogy ugyanabban az állapotban maradjanak, és elutasítják, hogy előrelépjenek Isten szolgálatára, helyénvalónak tűnik, hogy így is maradjanak.

K: A 4Móz 14:34–35 szerint, mivel a felnőttek közül mindössze ketten kivételével mindenki meghalt a pusztában ebben a negyven éves időszakban, hol vannak ma a csontjaik?

V: Ha nem temették el mélyen a holttesteket, azok elrothadtak, vagy a vadállatok elvitték őket.

K: A 4Móz 15:5,10-ben, mivel a borivás [állítólag] rossz, miért ajánlottak fel bort Istennek?

V: Sem az Ószövetségben, sem az Újszövetségben nincs olyan vers, amely azt mondaná, hogy a borivás helytelen. Sok vers azonban azt tanítja, hogy a részegség helytelen. További információkért lásd az 1 Timóteus 5:23-ról szóló magyarázatot.

K: Miért van a 4Móz 15:16-ban egy törvény mind az izraelitákra, mind a földön élő nem izraelitákra?

V: A bíróságokon nem volt megkülönböztetés. A gyilkosságra, a lopásra, a hamis tanúskodásra és így tovább vonatkozó törvények az izraelitákra és a nem izraelitákra egyaránt ugyanazok voltak. A nem izraeliták tanúvallomása ugyanolyan súllyal esett latba, mint az izraelitáké, és a nők tanúvallomása egyenrangú volt a férfiakéval, ellentétben azzal, ami sok muszlim országban érvényes. Igaz azonban, hogy az Izraelben élő nem izraelitáknak be kellett tartaniuk bizonyos vallási törvényeket, de nem kellett áldozatot hozniuk.

K: Miért ölték meg azt a férfit a 4Móz 15:32–36 szerint, aki szombaton gallyakat gyűjtött?

V: Más napokon nem volt baj a faágak gyűjtésével. Azonban az ő cselekedete ebben az időpontban Isten törvényének teljes megvetését mutatta. Nem a faágak gyűjtése miatt, hanem a megvető magatartás megnyilvánulása miatt kövezték halálra a férfit.

K: Mi a szokatlan a 4Móz 15:35–36-ban?

V: Ez héber kiaszm formájában van felépítve.

- És az Úr így szólt Mózeshez:

- - „Az embert mindenképpen meg kell haláltani.

- - - Az egész gyülekezetnek meg kell köveznie őt a táboron kívül.”

- - - Az egész gyülekezet tehát kivitte a férfit a táboron kívülre, és

- - és megkövezték,

- ahogyan az Úr Mózesnek parancsolta.

K: Miért mondta Mózes a 4Móz 16:6–7-ben, hogy tegyenek tüzet a füstölőedényeikbe, hiszen Mózes tudta, mi történt Nadábbal és Abihúval?

V: Ők is pontosan tudták, mi történt Nadábbal és Abihúval, akárcsak Mózes. Ennek ellenére mégis így cselekedtek, mert annyira elszántan akartak szembeszállni Mózessel. Talán Mózes nem volt sem kedves, sem kegyetlen velük szemben, de ha saját, külön módszerükkel akarták imádni Istent, Mózes azt mondta nekik: tegyék csak, és meglátjuk, mit fog tenni Isten.

K: A 4Móz 16:13–14-ben mi a helyzet Dátán és Abiram panaszával? Isten megígérte nekik, hogy bejutnak a tejjel-mézzel folyó földre, de a 4Móz 14:29–34 egyértelművé tette, hogy Isten végül soha nem fogja őket oda vezetni, csak a gyermekeiket.

V: A nép minden bizonnyal úgy értelmezte az ígéretet, hogy az izraeliták eljutnak az Ígéret Földjére, de nem feltétlenül minden jelen lévő egyén fogja megélni, hogy belépjen oda. Isten nem mondta, hogy kényszeríteni fogja az egyéneket az Ígéret Földjére. Amikor megtagadták a belépést, Isten úgy büntette nyílt lázadásukat, hogy véglegesen tiszteletben tartotta a lázadó nép döntését.

Ha önként úgy döntesz, hogy lázadsz Isten ellen, Isten később talán megadja neked a bűnbánó szívet, hogy később hozzá térj. Másrészt Isten talán nem teszi meg, és Istennek nincs is kötelessége erre.

K: A 4Móz 16:31-ben Korah-t és 250 követőjét elnyelte-e a föld, vagy a 250 követőt a 4Móz 16:35 szerint égették el?

V: A 4Mózes 16:31 azt mutatja, hogy a föld elnyelte Korát, Dátánt, Abiramot és családjaikat. A 4Mózes 16:35 azt mutatja, hogy a tűz elégette a többi 250 embert, akik nem álltak rokonságban Korával.

K: A 4Móz 16:31–35 szerint hogyan lehetett igazságos, hogy a föld Korah, Dátán és Abiram kisgyermekeit is (4Móz 16:27) elnyelte?

V: Azért volt igazságos, mert Istennek joga van minden egyes személy számára azt az élettartamot kijelölni, amelyet Ő választ, és nem kötelezte magát arra, hogy mindenkinek ugyanolyan élettartamot adjon. Ez nagyon hasonlít ahhoz a kérdéshez, hogy miért ölette meg Isten még a canaáni csecsemőket is. A válaszért lásd a Józsué 6:21-ről szóló magyarázatot.

K: A 4Móz 16:32 szerint Korah összes férfija meghalt, vagy csak néhányan, ahogyan a 4Móz 26:11 írja?

V: Korah összes férfiát, aki követte őt, megölték, de azokat, akik nem követték, nem ölték meg. A 4Mózes 26:11 egyértelműen mutatja, hogy Korah leszármazottai közül néhányan nem lázadtak fel, és nem ölték meg őket. Valójában Sámuel próféta is Korah leszármazottja volt (1Krónikák 6:22-28).

K: A 4Móz 16:37–38 szerint hogyan lettek szentté a lázadók tömjénedényei?

V: A 4Mózes 16:39–40 megmagyarázza, miért döntött úgy Isten, hogy szentként emlékezzenek rájuk.

Eredete: Istentől kapott ajándék volt.

Felhasználás: A bronzot az oltár bevonására használták.

Emlékeztető: Ez annak a jelképe volt, hogy az izraeliták ne próbáljanak saját erőből Istenhez fordulni.

Nincs arra utalás, hogy a 250 férfi több rosszat tett volna, mint bárki más. Ugyanakkor azt hitték, hogy saját útjukon, nem Isten útján, saját igazságosságuk alapján, az Isten által megkövetelt áldozatok helyett járulhatnak Isten elé. Az emberek ma is hasonló dolgokat próbálnak meg.

K: A 4Móz 16:45–47-ben miért kezdte el Isten megölni az összes izraelitát?

V: Az egész közösség zúgolódott Mózes és Áron ellen. Bár Isten cselekedete megvédte Mózest és Áront, Isten más módon is megvédhette volna őket. Úgy tűnik, hogy az a fő célja annak, hogy Isten természetfeletti gyorsságú csapást küldött, a fegyelmezés volt, hogy megtanítsa az izraelitákat arra, ne keményítsék meg a szívüket lázadásban Isten ellen.

K: Mivel a 4Móz 17:5 szerint Isten Áron botját használta az izraeliták zúgolódásának megállítására, hogyan lehet, hogy a 4Móz 20:2–5-ben még mindig zúgolódtak?

V: Áron botjának csodája rövid távon hatott, és a 17. fejezetben véget vetett a zúgolódásuknak. Valójában az izraeliták a 17. fejezet 12–13. versében szinte a másik végletbe estek.

Amikor az izraeliták később a 20. fejezetben zúgolódtak, ugyanazt a botot használták (4Móz 20:8–9), hogy akkor is véget vessenek a zúgolódásnak.

Sajnos Áron botjának külső csodája nem változtatta meg az emberek szívét belülről, és nem tudta véglegesen megállítani a morgolódást.

K: A 4Móz 17:8–10-ben hogyan virágozhatott meg és hozhatott mandulát egy levágott ág, hiszen a mandulafa nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal?

V: Isten, aki a növényeket úgy teremtette, hogy növekedjenek és magot teremjenek, csodás módon ezt is megvalósította.

K: A 4Móz 18:1-2-ben miért tette Isten ezeket az embereket és fiaikat felelőssé a dolgokért?

V: Áron ősi háza a Lévi törzs, így ez azt jelenti, hogy a léviták – beleértve Áront és fiait is – felelősek voltak a sátor ellen elkövetett vétségekért. Áron, fiai és leszármazottaik egyedül voltak felelősek a papság ellen elkövetett vétségekért.

Ezek az emberek nemcsak a saját cselekedeteikért voltak felelősek, hanem a szentély és a papság ellen elkövetett vétségekért is. Az emberek az ő engedélyük nélkül nem közelíthették meg a Sátorát, így ha hanyagul őrizték a Sátorát, és mások meggyalázták azt, akkor a saját hanyagságukért is felelőssé váltak.

K: Mi a szokatlan a 4Móz 18:2-ben?

V: A 4Móz 18:2 egy szójáték, ahol a „csatlakoznak hozzátok” (weyillawu) a „lévita” (lewi) szóval játszik. Tehát egy szó szerinti értelmezés szerint: „a Lévi törzs… veletek fog »levi-zni«.”

K: Miért volt a pap a 4Móz 19:8 szerint estig tisztátalan, hiszen engedelmeskedett Istennek a vörös tehén áldozatával kapcsolatban?

V: Itt egy érdekes helyzetet látunk: a pap, aki engedelmesen teljesítette Isten akaratát, tisztátalanná vált. Nem állt benne, hogy a pap vétkezett volna, vagy hogy Isten elégedetlen lett volna vele, csupán azt, hogy tisztátalan volt, és egy ideig nem közeledhetett a szent dolgokhoz. Így tehát egyértelmű különbség van a szertartási tisztátalanság és a személyes bűn között.

Amikor Jézus meghalt a kereszten, egy ideig tisztátalanná vált Isten Atya szemében. Ezt engedelmesen tette, hogy magára vegye bűneinkért járó büntetést. Jézus nem volt bűnös, és a Sátán nem „lépett be Jézusba”, ahogyan egyes szektások tanítják; inkább Jézus egyszerűen tisztátalanná vált.

K: A 4Móz 20:1 szerint Kádes a Zin pusztájában volt, vagy a 4Móz 13:26 szerint a Parán pusztájában?

V: A Sínai-félszigeten négy pusztai régió volt:

Északnyugaton a Súr-sivatag, amelyet nyugaton Egyiptom, keleten az egyiptomi folyó, délen pedig Elim határolt. Mózes első könyve 16:7; 20:1; 25:18; Mózes második könyve 15:22; 1 Sámuel 15:7; 27:8

A Sin-sivatag délnyugaton. A 2Mózes 16:1 szerint Elim [északon] és a Sínai-hegy [keleten] között terült el. A 2Mózes 17:1 és a 4Mózes 33:11,12 is említi a Sin-sivatagot.

A Parán-sivatag délkeleten. Északkeleten a Sin-sivataggal, nyugaton pedig Kádesszel határos volt. Mózes első könyve 21:21; Mózes negyedik könyve 10:12; 12:16; 13:3,26; Mózes ötödik könyve 1:1; 33:2; I. Sámuel 25:1; I. Királyok 11:18.

Északkeleten a Zin-sivatag terült el, amely keleten a Holt-tengerig és az Arabáig, nyugaton pedig Kádes városáig nyúlt. 4Mózes 13:21; 20:1; 27:14; 33:36; 34:3,4; 5Mózes 32:51; Józsué 15:1,3

Kádes a Parán-sivatag és a Zin-sivatag határán feküdt.

K: A 4Móz 20:8-ban a névmás fordítása „az övé” legyen, ahogyan a KJV mondja, vagy „azé”, ahogyan más fordítások?

V: Nyelvtani szempontból a héber névmás helyesen fordítható mind „az övé”-ként, mind „az övé”-ként. De ebben a kontextusban valószínűleg „az övé”-nek kell lennie, mert Mózesnek azt mondják, hogy szóljon a sziklához.

K: A 4Móz 20:10–13-ban miért haragudott Isten Mózesre, hiszen Mózes azt tette, amit Isten parancsolt neki?

V: Mózes helyesen cselekedett, de a hozzáállása helytelen volt, és ezt a helytelen hozzáállást mások felé is megmutatta. Ahelyett, hogy a szikla megütése olyan csoda lett volna, amely felhívta volna a figyelmet Isten irgalmas gondviselésére, Mózes láthatóan haraggal ütötte meg a sziklát, mondván: „Hallgassatok most, ti lázadók…”

Ebből tanulságot kell levonnunk. Ha azt tesszük, amit Isten akar, de rossz hozzáállással, akkor Isten sem örül annak, amit teszünk.

K: A 4Móz 20:12-ben Mózesnek hitetlenség, lázadás (4Móz 27:12–14), vétkezés (5Móz 32:51–52) vagy meggondolatlan szavak (Zsolt 106:32–33) miatt tiltották meg, hogy belépjen Kánaánba? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: Csak egy eset történt, a Meribah-i vizeknél, és mind a négy vers ugyanazt az okot írja le.

A 4Mózes 20:12 szerint azért, mert Mózes nem hitt Istenben, hogy az izraeliták szeme előtt tisztelje Istent.

A 4Mózes 27:12-14 szerint Mózes lázadt Isten parancsa ellen, hogy tisztelje Őt.

A Mózes 5. könyve 32:51 szerint Mózes vétkezett Isten ellen, mert nem tisztelte Istent az izraeliták között.

A Zsoltárok 106:32–33 szerint ők (az izraeliták) lázadtak fel Isten Lelke ellen a viszály vizeinél (Meribában), és ezért Mózes meggondolatlanul beszélt.

Minden vers következetes üzenetet közvetít. Az izraeliták szembeszálltak Mózessel (4Mózes 20:2–5, Zsoltárok 106:33), Mózes pedig nem hitt Isten gondviselésében (4Mózes 20:12). Hirtelen beszéde (4Mózes 20:10; Zsoltárok 106:33) azt jelentette, hogy nem tisztelte Istent az izraeliták között (4Mózes 20:12; 27:12–14; 5Mózes 32:51).

Kétségtelen, hogy mi történt, és az utolsó három szakasz csupán emlékeztető arra, amit az emberek maguk is elolvashatnak a 4Mózes 20-ban.

K: A 4Móz 20:16-ban egy angyal vezette-e ki az izraelitákat Egyiptomból, vagy maga Isten volt az a 2Móz 3:8-ban?

V: Számos vers azt mondja, hogy Isten vezette ki őket Egyiptomból. A 4Mózes 20:16 héber szövege szerint Isten angyalt küldött, és [*] kivitt minket Egyiptomból. A [*] a versben kimondatlan, és utalhat az angyalra, vagy magára Istenre is.

A [*]-t valójában nem kell pontosítani, mert mindkét értelmezés igaz. Lehetséges, hogy Isten angyalai hozták létre a felhőt és a tűzoszlopot, és küldték azt az erős szelet, amely szétválasztotta a Vörös-tengert. Isten maga legalább két módon vett részt a történésben.

1. Az angyalok teljes engedelmességgel teljesítették Isten parancsait.

2. Isten maga is jelen volt ott, ami magyarázhatja a bűneikért kiszabott büntetés súlyosságát.

K: A 4Móz 20–24-ben mi az a Biblia-on kívüli bizonyíték arra, hogy Bileám valódi személy volt?

V: 1967-ben a Jordán-völgyben, Beir Allahban (vagy Deir ‘Allában) a régészek rábukkantak egy iskolásfiú írásgyakorlatára, amelyben háromszor is említésre kerül Beor fia, Bileám. A lelet radiokarbonos kormeghatározása szerint i. e. 800/760-ra datálható. A leletet először 1976-ban tették közzé. Lásd még: J. Hoftijzer: „The Prophet Balaam in a 6th-century Aramaic Inscription” [Bileám próféta egy 6. századi arámi feliraton] a Biblical Archaeologist 39. számában (1976), 11–17. o., valamint Jo Ann Hackett: The Balaam Text from Deir ‘Alla [A Deir ‘Allából származó Bileám-szöveg] (1984).

Lásd a J.E.P.D-elméletet Walter Kaiser, Jr. művében, The Expositor’s Bible Commentary 4. kötet, 759. o., vagy a The NIV Study Bible 223. o.-án, illetve hallgassa meg John Ankerberg kazettáját: „Exploding the J.E.P.D Theory” (A J.E.P.D-elmélet cáfolata), Walter Kaiser, Jr. szerzőségében.

K: A 4Móz 21:6,8-ban hogyan voltak ezek a kígyók „tüzesek”?

V: Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy izzottak vagy élénkpiros színűek voltak. Inkább azt jelenti, hogy a harapásuk tűzszerű érzést keltett.

K: Miért kellett az izraelitáknak a 4Móz 21:9 szerint a harapás után egy bronz kígyóra tekinteniük, hiszen ez bálványimádásnak tűnik?

V: Isten parancsolta nekik, hogy nézzenek a rúdra emelt bronz kígyóra, hogy meggyógyuljanak a kígyómarástól. Később azonban az emberek valóban bálványt csináltak belőle, és a bronz kígyót Nehushtan néven emlegették. E bálványimádás miatt Hiskia elrendelte a kígyó megsemmisítését a 2 Királyok 18:4-ben.

Az első író, akiről ismert, hogy válaszolt erre a kifogásra, Tertullianus volt a Marcion ellen írt öt könyv 2. könyvének 22. fejezetében, 314. oldalon (Kr. u. 207/208). Ezt megelőzően a Barnabás-levél (kb. 70–130) 12. fejezetében, 145. oldalon, valamint Justinosz vértanú Első védelme (150) 50. fejezetében, 183. oldalon is írtak erről, de úgy tűnik, nem láttak benne semmiféle vitatható kérdést.

K: A 4Móz 21:14-ben mi az a „könyv az Úr háborúiról”?

V: Erről a könyvről csak a Bibliai említéséből tudunk. Ez a könyv nyilvánvalóan tényeken alapuló történelmi részleteket tartalmazott ezekről az eseményekről. Nincs utalás arra, hogy Isten szava lett volna, vagy hogy a Szentírásban kellett volna szerepelnie.

K: A 4Móz 21:29-ben és a Jer 48:46-ban ki az a Kemos?

V: Kemos volt Moáb bálványa. A 2 Királyok 3:27 szerint csecsemőket áldoztak fel Kemosnak.

K: Mi a szokatlan a következő kifejezésben: 4Móz 22:1; 26:3; 31:12; 33:48; 34:15; 35:1 és 36:13?

V: A „Jerikói Jordán” kifejezés szokatlan módon írja le ezt a folyót. Lehet, hogy csupán a Jordán folyó helyét írja le, de az NIV lábjegyzetei szerint ez a folyó nagyon ősi neve is lehet.

K: A 4Móz 22:5-ben van-e bármilyen Biblia-on kívüli bizonyíték Bileám szülővárosára, Pethorra?

V: Lehetséges. II. Salmanassar egyik felirata említi a Karkemisztől nyugatra, az Eufrátesz és a Sagur folyók mentén fekvő Pitru nevű várost, és ez lehet Pethor. Asimov Biblia-kalauza (183. o.) hozzáteszi, hogy az egyiptomiak ezt Pedru-nak nevezték.

K: A 4Móz 22:5–7 szerint Bileám elsősorban Isten igazi prófétája volt, akit a kapzsiság tévútra vezetett, vagy elsősorban pogány jós volt, akiken keresztül az Igaz Isten szólt ebben a helyzetben?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban a később adott gonosz tanácsai miatt Bileám szíve bizonyosan nem Istené és népéé volt. Ha megbízhatunk a feltárt, i. e. 800/760-ból származó iskolás feladaton, úgy tűnik, hogy Bileám egy pogány jós volt, akiken keresztül az Igaz Isten szólt ebben az időben.

K: A 4Móz 22:7-ben hogyan adhatott Isten próféciát valakinek, aki jóslással foglalkozott?

V: Isten próféciát adhat annak, akinek csak akar. A Szentírás nem mondja meg, hogy Bileám először jóslást gyakorolt-e, vagy először kapott-e próféciát, és mindkét eset lehetséges.

Ha Bileám először megpróbálta jóslással fordulni az igaz Istenhez, akkor Isten megengedte, amit tudatlanságból tett, és akkoriban nem javította ki.

Ha Bileám először kapta meg a prófécia ajándékát, majd később vétkezett azzal, hogy jóslással próbálta „felkelteni és fokozni” prófétai ajándékát, ez arra példa lenne, hogy Isten nem veszi el ajándékainkat, amikor vétkezünk. Egy némileg hasonló példa: amikor Jézus meggyógyított tíz leprást a Lukács 17:12–17-ben, és csak egy tért vissza, hogy megköszönje neki, Jézus megkérdezte, hol vannak a többi kilenc, de Jézus nem vonta vissza kifejezetten a gyógyulásukat.

K: A 4Móz 22:7-ben, amikor Bileám jóslással az izraelitákon kívül másokat is megátkozott, hatottak valaha az átkai?

V: Bár azok, akik Bileámnak fizettek, azt hitték, hogy az átkok hatni fognak, a Szentírás nem mondja meg, hogy valóban hatottak-e vagy sem. Legalábbis ami Izráelt illeti, Bileám tudta, hogy átkai haszontalanok.

Lásd az „Asztrológia és pszichés jelenségek” című részt, ha többet szeretnél megtudni arról a nézetről, miszerint Bileám átkai soha nem voltak hatékonyak, kivéve a placebo-hatásként.

K: Miért volt Isten nagyon haragos Bileámra a 4Móz 22:12–17-ben, amikor mégis engedte, hogy Bileám elmenjen?

V: A pénz kedvéért Bileám a lehető legközelebb akart kerülni ahhoz, hogy engedetlen legyen Isten iránt. Ahogyan a „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 74–75. oldalán olvasható, Isten engedélyt adott neki, de nem adott utasítást. Bár Bileám betartotta Isten utasítását, hogy ne átkozza meg Izráelt, a 4Mózes 31:16 és 25 versekben tanácsot adott Baláknak arra, hogyan rontsa meg erkölcsileg az izraelitákat, és hogyan vonja magukra Isten haragját.

K: Miért haragudott Isten Bileámra a 4Mózes 22:22–33-ban, hiszen Bileám látszólag engedelmeskedett Istennek?

V: Az egész fejezet elolvasása tanulságos arra nézve, hogy milyen fajta engedelmességet kíván Isten. Bileám soha nem tett egyetlen olyan cselekedetet sem, amellyel közvetlenül ellenszegült volna Istennek. Amikor azonban a követek megérkeztek, Bileám nem mondta nekik, hogy menjenek el, és hogy nem kíván velük menni, mert az nem tetszene Istennek. Ehelyett, bár Bileám tudta, mit akar Isten, azt mondta, hogy velük akar menni, de Isten elutasította Bileámot. Bileám megpróbált a lehető legtávolabb maradni attól, hogy engedelmeskedjen Isten akaratának, anélkül, hogy közvetlenül ellenszegült volna Istennek. Ezért haragudott rá Isten.

Részletes elemzést lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 140. oldalán, és különösen a Hard Sayings of the Bible című mű 166–168. oldalain.

K: A 4Móz 22:27–28-ban szereplő beszélő szamár abszurd dolog? (Egy muszlim ezt állítja.)

V: Ha valaki igazán hiszi, hogy Isten mindenható, akkor Isten bármit megtehet.

Lehet, hogy a muszlim nem is tudja, mi szerepel a saját hadíszaiban. „A próféta szokott egy datolyapálma törzse mellett állni (amikor prédikált). Amikor a szószéket felállították neki, hallottuk, hogy az a törzs úgy sírt, mint egy vemhes teve, amíg a próféta le nem szállt a szószékről, és rá nem tette a kezét.” (Bukhari 2. kötet, 13. könyv, 24. fejezet, 41. szám, 19. oldal). Nos, én nem hiszem, hogy ez megtörtént, de nem tagadom, hogy a Mindenható Istennek megvolt a hatalma arra, hogy ezt (vagy bármi mást) megtörténjen.

K: A 4Móz 22:34-ben Bileám engedelmeskedett-e Istennek azzal, hogy csak azt mondta, amit Isten mondott neki?

V: A 4Mózes 22:38 szerint Bileám akkor engedelmeskedett. Később azonban gonosz (de helyes) tanácsot adott arra vonatkozóan, hogyan lehetne eltéríteni az izraelitákat Istentől.

K: A 4Móz 22:41-ben szereplő Baál – ami „Urat” jelent – valóban soha nem volt egyetlen konkrét isten neve sem, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 185. oldalán állítják?

V: Isaac Asimov itt téves információt közöl. A Biblián kívül az ugariti irodalomban is említésre kerül egy Baál nevű bálvány, amint azt a Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology című mű 121. oldalán is megemlítik. Az 593. oldalon egy konkrét írást „A Baál-eposz” néven említenek.

K: A 4Móz 23:10-ben hogyan lehetséges, hogy Bileám jóslata, miszerint az igazak halálát fogja meghalni, egyértelműen nem teljesült be?

V: Bileám azt tanácsolta a moabitáknak és a midianitáknak, hogy térítsék el az izraelitákat Istentől azzal, hogy nőiket küldik hozzájuk, hogy azok közösüljenek velük (4Mózes 31:16). Az izraeliták kivégezték Bileámot a 4Mózes 31:8 és a Józsué 13:22 szerint.

Bileám nem prófétai tényt állított, hanem csupán azt a vágyát fejezte ki, hogy az igazak halálával haljon meg. Vágya saját bűne miatt nem teljesült. Hasonlóképpen a mai embereknek is lehetnek őszinte, jó szándékú vágyaik, amelyek saját hibájuk miatt nem valósulnak meg.

K: Miért jövendölte meg Bileám a 4Mózes 23:24-ben, hogy az izraeliták olyanok lesznek, mint az oroszlán, amely megissza zsákmányának vérét, hiszen a vérivás tilos?

V: Az oroszlánok nemcsak tisztátalan állatokat öltek meg, hanem vért is ittak. Mindkettő tilos volt az emberek számára, az oroszlánok számára azonban nem. A lényeg nem az volt, hogy úgy éljenek, mint az oroszlán, hanem hogy az izraeliták a csatában olyan erősek és vadak legyenek, mint az oroszlán.

K: Mit mond a 4Móz 23:19 a mormonizmus (LDS) központi istenképéről, miszerint „ahogyan az ember most van, úgy volt Isten egykor, és ahogyan Isten most van, olyan lesz az ember”?

V: A mormon teológiával ellentétben azt mondja, hogy

a) Az Igaz Isten nem ember.

(Egy mormon talán azt mondaná, hogy Isten már nem ember, de régen ember volt, és most dicsőített ember. Soha nem hallottam azonban még egy mormont sem ezt mondani.)

b) Az Igaz Isten nem ember fia vagy leszármazottja, ami kizárja az a) pontot.

Lásd még 1 Sámuel 15:29-et és a következő kérdést.

K: Mi a mormonok válasza a 4 Mózes 23:19-re?

V: Egy mormon férfi, akivel beszéltem, úgy tűnt, nagy tisztelettel viseltetik a Bibliát. Amikor azonban megkértem, hogy olvassa el ezt a verset – anélkül, hogy bármiféle magyarázatot adtam volna neki –, azt mondta: „Hát, hát, ez egyszerűen nem stimmel.” Nem beszélgettünk tovább sokat, de úgy éreztem, elvégeztem a dolgomat. Rámutattam neki a különbségre a Biblia és a mormonizmus tanításai között, és most már neki kellett döntést hoznia.

Számtalan mormonnal beszéltem már erről a versről, valamint az 1 Sámuel 15:29-ről, és egy kivételtől eltekintve egyikük sem tudott rá válaszolni.

Volt azonban egy mormon misszionárius, akivel beszéltem, és neki volt válasza. Azt mondta, hogy ez a vers azt jelenti: „Isten nem olyan ember, hogy hazudjon, sem olyan emberfia, hogy megbánja.”

Ehhez néhány megjegyzés:

1. A „fajta” szó nem szerepel a héber szövegben.

2. Ez az újszerű „olyan” értelmezés egyetlen zsidó, keresztény, sőt eretnek írónak sem volt ismerős, amíg a 19. században meg nem jelent a mormonizmus.

3. Mivel egyetlen héberül vagy görögül beszélő hívő sem értené így ezt a verset, ha ez lenne a helyes értelmezés, akkor ez egy olyan „titkos kód” lenne, amelyet csak a mormonok értenek meg.

Vigyázzunk, ha teológiánk fennmaradása érdekében úgy kell értelmeznünk egy idegen nyelvű mondatot, hogy az adott nyelv egyetlen anyanyelvű beszélője sem ismerné fel azt ilyen módon.

K: Miért kellene odafigyelnünk a 4Móz 23:19-ben egy jóslással foglalkozó ember szavaira?

V: Bár Bileám később súlyosan vétkezett, ebben a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, Bileám azokat a szavakat mondta, amelyeket Isten tett a szájába (4Móz 23:16), és kizárólag azokat a szavakat, amelyeket Isten tett a szájába (4Móz 22:38).

K: Miért áll a 4Móz 23:19-ben, hogy Isten nem bánja meg / nem változtatja meg a véleményét, amikor az 1Sám 15:35 és a 2Móz 32:14 szerint mégis megteszi? (ezt egy muszlim mondta)

V: Isten kinyilatkoztatott akarata gyakran időhöz kötött és feltételes, és néha antropomorf kifejezésként magyarázzák.

Időszerű: Isten azt mondta a lázadó nemzedéknek, hogy nem fog velük menni. Mindannyian meghaltak, és Isten a következő nemzedékkel ment.

Feltételes: Isten számos fenyegetése vagy ígérete kifejezett vagy burkolt feltételhez kötött. A burkolt feltételes fenyegetésekre vonatkozó példákért lásd a Jónás 3-at és a Mózes első könyve 20:3-at.

Antropomorf: Isten, aki az időn túl áll, már előre tudta, mit fognak tenni, és azt is, hogy Ő mit fog tenni. Az embereknek azonban néha nehéz ezt belátni, és egyidejűleg azt is, hogy az embereknek mégis volt valódi választási lehetőségük. Természetesen, ha Isten egyszerűen csak elmondta volna nekik, hogy mit fognak tenni biztosan, és Ő mit fog tenni biztosan, az korlátozta volna a választásukat.

Az embernek nem kell egyetértenie azzal a fogalommal, hogy Isten az időn túl van, sőt, nem is kell megértenie azt. Nem kell az időtlenségen töprengeniük ahhoz, hogy Isten értelmes módon kommunikáljon velük. Isten olyan módon kommunikál az emberekkel, amelyet mindenki megérthet.

K: A 4Móz 24:7-ben hogyan lehetett Agag még életben ebben az időben, hiszen Agag az 1Sám 15:8 szerint Sául király idején élt?

V: Két lehetséges válasz van.

Két azonos nevű király: Nem ritka, hogy egy király egy korábbi király nevét viseli. Számos példa erre: a sok Henry nevű brit király, a két Jeroboám nevű észak-izraeli király, a két Hiram nevű föníciai király, valamint a sok Thutmose és Rameses nevű egyiptomi fáraó. Így a Saul idejében élt Agag az itt említett Agag utódja volt. Tehát ez a kérdés olyan, mintha azt kérdeznénk: „Hogyan tudta volna Angliai Henrik [VIII.] kivégezni feleségeit, amikor Henrik [I.] évszázadokkal azelőtt halt meg, hogy ők megszülettek?”

Az „Agag” cím, akárcsak a „fáraó”: A Corpus Inscriptionum Semiticarum I 3196 című föníciai feliratgyűjtemény egy Agagot említ, aki más időben és helyen élt, mint ez a két Agag. Nem sokat tudunk az amalekitákról, és az „Agag” lehetett az amalekiták uralkodójának címe, ahogyan a „fáraó” is Egyiptom uralkodójának címe volt. A Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 1. kötete, 189. oldala ezt a nézetet támogatja.

K: Miért említik egyes angol fordítások a 4Móz 24:8 és az Ézs 34:7 versekben ezt az állatot egyszarvúként?

V: Helytelenül fordítják. A Mózes 5. könyve 33:17-ben ugyanazt a héber szót használják, és az állatnak több szarva van.

Az arab sivatagban él egy olyan antilopfaj, az oryx, amelynek ugyan két hosszú, egyenes szarva van, de azok közel helyezkednek el egymáshoz, és oldalról úgy tűnik, mintha csak egy szarva lenne. Lehet, hogy innen származik az európai egyszarvú-mítosz.

Lásd Stephen Caesar: „Zoology in the Pentateuch: Three Alleged Errors” (Állattan a Pentateuchban: három állítólagos hiba), Science, Scholarship and Scripture, The Christian News, 2001. július 2., 26. o. Lásd még Hoch, E. (1979): „Reflections on Prehistoric Life at Umm an-Nar (Trucial Oman) Based on the Faunal Remains from the Third Millennium BC” (Gondolatok az Umm an-Nar-i [Trucial Oman] őskori életről a Kr. e. 3. évezredből származó állatmaradványok alapján). A South Asian Archaeology című folyóiratban, 1977. És Harrison, D.L. és P.J.J. Bates (1991) „The Mammals of Arabia” című műve, 2. kiadás. Sevenoaks, Kent (Anglia): Harrison Zoological Museum.

K: A 4Móz 24:17-ben kire vonatkozik a prófécia?

V: Kétféle értelmezés lehetséges.

Közvetlen: Moáb és Edom közvetlen pusztulására Dávid királyról vagy a Júda törzséről szól a prófécia.

Messiási: Ez valószínűleg Jézusra is utal, aki szintén a Júda törzséből származik, és aki eljön, hogy elpusztítsa az ellene összegyűlt seregeket. Az esszénusok és mások is úgy vélték, hogy ez egy messiási prófécia. Simon bar Kosibát, aki Kr. u. 132–135-ben felkelést vezetett a rómaiak ellen, e vers miatt „Bar Kochba”-nak, azaz „a csillag fiának” nevezték.

Azok az írók, akik ezt messiási jelenségnek tekintették, között szerepel Justínus a Mártír (írta kb. 138–165-ben), Athanasius (296–373), valamint a zsidó írások közül a Targum Onkelos, a Targum Jonathan és a jeruzsálemi Talmud Taanith 68:4; a Debarim Rabba (1. szakasz), valamint a Pesikta Sotarta 58:1. A Holt-tengeri tekercsek közül a Damaszkuszi Dokumentum (CD 7:9–20) és a Háborús Tekercs (1 QM:7).

K: A 4Móz 24:24-ben hogyan jöhetnek hajók, hogy megsértsék Asszúrt, hiszen Asszúr egy belföldi város volt?

V: A 4Móz 24:24 az „Asszúrt” említi, nem pedig az „Asszúr” város közvetlen környékét. Mind a föníciaiak, mind a görögök állandó szálka voltak az Asszír Birodalom szemében. Hogy képet kapjon Fönícia befolyásáról: a The New Bible Dictionary (1978) 1194. oldalán az áll, hogy a föníciaiak még Indiával is kereskedtek. A föníciaiakról bővebben lásd a National Geographic Magazine 1974. augusztusi számát, 149–189. oldal.

K: A 4Móz 25:1-ben mi a szokatlan a szóválasztásban?

V: Lehet, hogy itt szóviccről vagy kettős jelentésről van szó. Míg a wayyahel szó „elkezdett” jelentést hordoz, a halal szógyök „beszennyezni, bemocskolni vagy meggyalázni” jelentést hordoz.

K: Miért dicsérte Isten a 4Móz 25:7–13-ban Fineást azért, hogy megölte Kozbit és Zimrit?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A nép éppen egy komoly vállalkozásba készült belevágni: az Ígéret Földjének meghódításába. Fineás megmutatta, hogy megértette Isten szentségének komolyságát. Bileám alattomos módon megértette a szentség fontosságát. Ezért adott Bileám hatékony tanácsot az izraeliták megkárosítására. Bileámot azonban Kozbival és Zimrivel együtt megölték a 4Mózes 31:8-ban.

2. Szexuális erkölcstelenség miatt halálos bűnben vétkesek voltak.

3. Lehetséges (de nem bizonyított), hogy ez a erkölcstelenség vallási gyakorlatokhoz kapcsolódhatott.

4. A bűncselekményt még súlyosabbá tette, hogy az egész gyülekezet szeme láttára, pimaszul és dacosan követték el.

5. Fineás nem volt önbíráskodó. Mivel a bűncselekmény halálos bűn volt, és Fineás papként hatalmi pozícióban volt, Fineás Isten törvényét hajtotta végre az izraeliták érdekében.

K: A 4Móz 26:5–50; 57–62-ben szereplő genealógiákat tanulmányoznunk kell-e, mivel az 1Tim 1:4 és a Tit 3:9 azt mondja, hogy ne foglalkozzunk genealógiákkal?

V: Tisztelnünk kell Isten szavát, még akkor is, ha nem látjuk az okát, miért akarta Isten, hogy elolvassuk. Ezek a genealógiák valószínűleg sokat jelentettek azoknak az ószövetségi zsidóknak, akik elolvasták őket. Ugyanakkor nem kapunk belőlük ugyanannyi bölcsességet, javítást és bátorítást, mint másfajta bibliai versekből. Az 1 Timóteus 1:4 azt mondja, hogy ne szenteljük magunkat végtelen genealógiáknak.

K: A 4Móz 26:14–18-ban és a 4Móz 1-ben hogyan lehet, hogy a Simeon törzs tagjainak mintegy 60%-át elvesztette?

V: A legtöbb törzs néhány tagot vesztett, mivel az összlétszám 603 550-ről 601 730-ra csökkent. Simeon törzse azonban 59 300-ról 22 200-ra csökkent, amint azt az Asimov’s Guide to the Bible című mű 166. oldala is kiemeli. A Wycliffe Bibliai Szótár 1592. oldalán is említést tesz erről, és azt írja, hogy a valószínű ok az lehet, hogy sokukat vezetőjükkel, Zimrivel együtt kivégezték a 4Móz 25:1–15-ben leírt peori Baál-incidens során.

K: A 4Móz 26:51-ben szereplő 601 730-as szám miért szinte megegyezik (0,3%-kal kevesebb) a több mint negyven évvel korábban, a 4Móz 2:32-ben végzett népszámlálás során megállapított 603 550 férfival?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért ilyen közel állnak egymáshoz ezek a számok, de két egyidejű okot lehet felismerni:

Emberi: A pusztában való vándorlás, a csaták és a csapások megviselték az izraelitákat, így népességük nem nőtt.

Isteni ok: Ha a szám nagyobb lett volna, talán azt gondolták volna, hogy a további negyven évnyi vándorlás jó dolog volt, mert több harcosuk volt. Ha a szám jóval kisebb lett volna, akkor vagy Istennek több katonája volt, mint amennyire az első alkalommal szükség volt, vagy túl kevés katonájuk volt a harchoz. Az, hogy a számok szinte megegyeznek, azt mutatja, hogy engedetlenségük és büntetésük nem segítette, de nem is ártott nekik a harcosok számát illetően.

K: A 4Móz 27:5-ben miért kellett Mózesnek az Úrhoz fordulnia, ahelyett, hogy egyszerűen ésszerűen rendezte volna a vitájukat?

V: Bár ezt a konkrét esetet nem ismerjük, általánosságban legalább négy ok van arra, miért jó imádkozni és az Úrhoz fordulni.

1. Talán Mózes már úgy érezte, hogy örökséget kellene kapniuk, de mégis imádkozott, mert tudatában volt annak, hogy tévedhet, és lehet, hogy nincs igaza.

2. Más kultúrákban eltérőek a nők öröklésére vonatkozó elképzelések. Például az iszlámban a lányok csak a fiúk örökségének felét kapják meg (4:11. szúra). Egyes kultúrákban a nők egyáltalán nem örökölhettek.

3. Volt egy precedens: Jób a Jób 42:15-ben örökséget adott a leányainak. Előfordul, hogy valaki, mint Mózes, máris helyes elképzeléssel rendelkezik, de bizonyos részletek tekintetében mégis szüksége van Isten vezetésére. Például bár Zelofehád leányai és leszármazottaik örökre megkapták a földet, a 4Mózes 36:6–9 szerint a törzsön belül kellett házasságot kötniük.

4. Még ha Mózes már pontosan tudta is, mit kell tennie, ismerte az összes részletet, és tudatában volt ennek az információnak, az, hogy imádságban az Úrhoz fordult, és várt a válaszra, nemcsak Isten tiszteletét jelentette, és annak elismerését, hogy Isten jobban tudja nála, hanem azt is megmutatta másoknak, akiknek esetleg eltérő véleményük volt, hogy Mózes nem hozott elhamarkodott döntést.

K: A 4Móz 28-ban mi az összefoglalása azoknak az áldozatoknak, amelyeket Isten elrendelt?

V: Voltak eseményekhez és körülményekhez kötődő áldozatok, és voltak meghatározott időpontban bemutatandó áldozatok. A 4. Mózes 28. fejezete a meghatározott időpontban bemutatandó áldozatokat tárgyalja. Ezek a következők:

Napi áldozatok: (2Mózes 29:38–42; 4Mózes 28:3–8)

Heti áldozatok: (Levitikus 23:3; 4. Mózes 28:9-10)

Havi újhold: (4Mózes 28:11-15)

Kovásztalan kenyér és páska (Levitikus 23:4-14; 4Mózes 28:16-25; 5Mózes 16:1-8)

Hét ünnepe (Pünkösd) (Levitikus 23:15-21; Számok 28:26-31; Mózes 5. könyve 16:9-12)

A trombiták ünnepe (Levitikus 23:23-25; Számok 29:1-6)

Engesztelés napja (Levitikus 16:1-28; 23:26-32; Számok 29:7-11)

Sátorok ünnepe (Levitikus 23:33-39, 43; Számok 29:12-38; Mózes 5. könyve 16:13-17)

A naptári áldozatokról szóló, nagyon részletes táblázatot lásd a The Bible Knowledge Commentary: Old Testament című mű 248. oldalán.

K: Miért adott Isten a 4Móz 30:1-15-ben ezeket a szabályokat az eskükről, amikor évszázadokkal később a Jak 5:12 azt mondja, hogy egyáltalán ne esküdjünk?

V: A Jakab 5:12 az eskü tételére utal, nem pedig minden ígéret megfogadására. A 4Mózes 30:1-15 általánosabb, és az ígéret megfogadására vonatkozik, függetlenül attól, hogy esküvel történik-e vagy sem.

K: Miért áll a 4Móz 30:3–16-ban, hogy egy nő fogadalmat az apja vagy a férje érvénytelenítheti? (Ezt egy muszlim kérdezte.)

V: A házas nők, valamint a még nem házas (és feltehetően szüleik otthonában élő) nők fogadalmait a férjük, illetve az apjuk semmisíthette meg. Az ókori világban elsősorban a férj vagy az apa volt felelős a pénzkeresésért, és egy fogadalom anyagi terhet jelenthetett. Azonban, ahogyan a „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 75. oldalán olvasható: „Fontos megjegyezni, hogy egy özvegyre vagy elvált nőre, aki önmagáért volt felelős, nem vonatkozott ilyen korlátozás. Ez az eskükre vonatkozó szabály tehát semmiképpen sem jelentett a nők megvetését. Inkább egyszerűen tükrözte a kor gazdasági realitásait és Isten gondoskodó részvételét népe életének minden apró részletében.”

Ez valóban az apa családon belüli vezető szerepét, valamint a férjnek a feleség feletti vezető szerepét tükrözi. A muszlimok általában (ez a személy kivételével) ezzel nincs problémájuk. Mivel ő hozta fel ezt a témát, szívesen meghallgatjuk, hogyan magyarázza el az alábbiakat az iszlám szempontjából.

A feleség nem böjtölhet (többletböjtöt) és nem engedhet be senkit az otthonukba a férje engedélye nélkül. Abu Dawud 2. kötet, 2452., 2453. szám, 677–678. o. (a „többletböjt” azt jelenti, ami a kötelezőn túlmutat)

A ramadánon kívül a feleség csak a férje engedélyével böjtölhet. Ibn-i-Majah, 3. kötet, 1761–1762. sz., 62. o.

Mohamed nem feddte meg azt a férjet, aki megverte a feleségét azért, mert az imádkozott és önkéntesen böjtölt. Abu Dawud, 2. kötet, 2453. szám, 677–678. o.

A férfiak mondják meg feleségeiknek, mikor fürödjenek. „Ha valaki megmosdatja (feleségét), és pénteken ő maga is megfürdik, korán kiment (a pénteki imára), az elejétől kezdve részt vesz a prédikáción, gyalog, nem lovon, az imám közelében foglal helyet, figyelmesen hallgat, és nem adja át magát hiábavaló beszédnek, minden egyes lépéséért egy évnyi böjtölés és éjszakai imádkozás jutalmát kapja.” Abu Dawud, 1. kötet, 345. sz., 91. o. A feleség jutalmáról kifejezetten nem esik szó.

A nő nem adhat ajándékot a férjével közös vagyonból. Abu Dawud, 2. kötet, 3539. sz., 1006. o. Ez általában azért van, mert a nőnek hiányzik a bölcsesség és az értelem. Abu Dawud, 2. kötet, 2991. lábjegyzet, 1006. o.

A feleség nem adhat ajándékot a férje beleegyezése nélkül. Ibn-i-Majah, 3. kötet, 2388. szám, 423. oldal

K: A 4Móz 31:1–24-ben szereplő midianitákkal vívott háború egy történelmi valóságtól elrugaszkodó történet volt-e, amelynek célja a moabitákkal vívott, döntetlenül végződött háború leplezése volt, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 190. oldalán állítják?

V: Az izraeliták a 4Mózes 22:4 és 25:14–18-ban leírt események miatt harcoltak a midianitákkal. Asimovra jellemző módon nem szolgáltat bizonyítékot állítására. A józan ész azonban azt sugallja, hogy ha egy ősi nép sok éven át egy másik nemzet közelében élt, akkor vagy barátokká váltak, vagy csatákat vívtak egymással. Az izraeliták és a midianiták soha nem lettek barátok.

K: Miért parancsolta az igazságos és jó Isten a 4Mózes 31:1–24-ben az izraelitáknak, hogy irtsák ki a midianitákat?

V: Az izraeliták a 4Mózes 22:4 és 25:14-18-ban leírt események miatt harcoltak a midianiták ellen.

Isten szent, és az Ő igazságosságával, jóságával és szentségével összhangban áll a gonosz megsemmisítése. A midianiták az 1Mózes 25:1–4 szerint Ábrahám leszármazottai voltak. Nemcsak hogy őseik ismerték Ábrahám Istenét, de elfordultak tőle, hanem szándékosan bűnre csábították az izraeliták férfi tagjait.

Lehet, hogy a világ más részein élő népek épp olyan gonoszak voltak, mint a midianiták, és őket nem irtották ki azonnal. A midianiták azonban többet tudtak, mivel Ábrahámtól származtak, és a nagyobb tudás nagyobb felelősséggel jár. (Lásd a Rómaiakhoz írt levél 4:15; 5:12; ~János 9:41) Ezenkívül Isten igazságos, de ebben az életben nem feltétlenül méltányos. Isten az ítélet napján mindent helyreállít, de addig is előfordul, hogy egyeseket kiirtanak, akiket meg kellett volna kímélni, míg mások, akiket ki kellett volna irtani, egy időre megmenekülnek.

K: A 4Móz 31:16-ban a Peórnál történt esemény emléke megerősítette-e a későbbi Jahvisták álláspontját a külföldiekkel való házasságkötés ellen?

V: Asimov abból indul ki, hogy az Ószövetség nem Istentől származik. Megpróbálja belelátni egy politikai küzdelmet azok között, akik ellenezték a vegyes házasságokat, és azok között, akik támogatták azokat.

Bár az Ószövetségben voltak küzdelmek az Isten törvényét komolyan követő izraeliták és azok között, akik nem vették komolyan, a Teremtés könyvének korai keletkezési ideje megelőzte azokat az állítólagos politikai csoportokat, amelyeket Asimov megpróbál létrehozni.

K: Miért ölték meg a midianita csecsemőfiúkat a 4Móz 31:17-ben?

V: Ez nagyon hasonlít arra a kérdésre, hogy miért ölette meg Isten még a csecsemő kánaániakat is. A választ lásd a Józsué 6:21-ről szóló magyarázatban, valamint a következő kérdésnél.

K: Miért kellett a 4Móz 31:17–18 szerint megölni az összes midianita fiút, a szűz nőket és a kislányokat viszont nem?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán azért, mert az izraeliták családfáját a férfiak révén vezették vissza, a fiúk nem illeszkedtek volna olyan jól a társadalomba, mivel nem a tizenkét törzsből származtak, és az örökbefogadás nem volt szokásuk.

A Szentírás itt csupán őszintén beszámol arról, amit Mózes parancsolt. Nincs arra utalás, hogy Isten ezt jóváhagyta volna vagy elítélte volna. Lásd még a következő kérdést is.

K: A 4Móz 31:17–18-ban miért rendelte el Mózes a fiatal női foglyok megtartását szexuális okokból? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: Először is, a „szexuális célokra” kifejezés egy olyan inszinuáció, amely nem található meg a Szentírásban. Ezek a katonák izraeliták voltak, nem muszlimok (akiket egyes amerikai ateisták láthatóan nem annyira bánnak).

A nők rabszolgák lettek volna, és a férfiak feleségül vehették volna őket, ha akarták. Azonban azokról a férfiakról, akik szexuális kapcsolatot létesítettek nőkkel – még fogságba ejtett nőkkel is –, anélkül, hogy feleségül vették volna őket, a Biblia azt mondja, hogy halálbüntetéssel kellett sújtani őket.

K: Miért tarthatták meg a férfiak – akár házasok is – a fogságba ejtett nőket maguknak a 4Móz 31:18 szerint, hiszen a 2Móz 20:14 és a 5Móz 5:18 megparancsolja az embereknek, hogy ne kövessenek el házasságtörést?

V: A házasság nem házasságtörés. Ez a kérdés összekeveri a fogságba ejtett nővel való törvényes házasságkötést a házasságtöréssel. Ha egy férfi feleségül vett egy nőt – legyen az fogságba ejtett vagy szabad –, a gyermekek törvényesek voltak, az apa nevét viselték, és az ő ősi törzsének tagjai lettek. Az öröklés, a házasságtörés gyanúja és egyéb ügyek tekintetében a korábban fogságba ejtett feleségnek ugyanolyan jogai voltak, mint a soha nem fogságba ejtett feleségnek.

K: Miért engedték meg az izraelitáknak a 4Móz 31:18-ban és más szakaszokban, hogy feleségül vegyék a fogságba ejtett nőket?

V: Alexandriai Kelemen Stromata című művében (193–202) a 2. könyv 18. fejezetének 367. oldalán jól elmagyarázza ezt a szokást. „Továbbá tiltja a fogságba ejtett nővel való közösülést, nehogy meggyalázzák őt. »De adj neki« – mondja – »harminc napot, hogy saját kívánsága szerint gyászolhasson, és miután átöltözött, élj vele törvényes feleségedként.« … Látod, hogyan ötvöződik az emberség az önmegtartóztatással? A fogságba ejtett szolgálólányba szerelmes gazdának nem engedi, hogy kielégítse vágyát, hanem egy időtartam meghatározásával gátat szab a bujaságának; továbbá levágja a fogoly haját, hogy megszégyenítse a gyalázatos szerelmet: mert ha az ész készteti a házasságra, akkor is hűséges marad hozzá, miután a lány eltorzult [leborotvált].”

K: A 4Móz 32:1–2-ben miért telepedtek le Rúben és Gád az Ígéret Földjén kívül?

V: A 4Móz 34:12-ben megadott határok egyértelművé teszik, hogy ez az Ígéret Földjén kívül volt. Azok a gyakorlati okok, amelyek miatt a Jordán folyó keleti partján telepedtek le, a következők:

1. Ezt a földet már meghódították,

2. Látták, hogy a föld alkalmas a szarvasmarhák tartására

3. Mózes és ők megegyeztek abban, hogy megkaphatják, ha segítenek a többi törzsnek az Ígéret Földjéért folytatott harcban.

Arra vonatkozóan, hogy vajon elfoglalhatták-e volna ezt a földet, lásd a következő kérdést.

K: A 4Móz 32:1–2 szerint kellett volna-e bármelyik izraelitának is letelepednie a Jordán folyó keleti partján?

V: A Biblia szerint az Ígéret Földjén kellett letelepedniük. A többi törzs a Józsué 22:19-ben említette, hogy a föld megszennyeződhet, és át kell jönniük az Ígéret Földjére. A jövőben az Ígéret Földjén élő törzseknek több emberre volt szükségük, hogy legyőzzék a többi kánaánitát és filiszteust. Ha megnézzük a két és fél törzs jövőbeli sorsát, láthatjuk, hogy az edomiták, az ammóniak és a moabiták folyamatosan támadták őket, amíg az összes, meg nem ölt leszármazottjuk be nem olvadt a többi népbe, és teljesen elfeledkeztek az Úrról, a Istenükről. Józsué hódításának vége felé a két és fél törzs látta, hogy a többi törzs elhanyagolhatja őket (Józsué 22:24–28).

Ebből tanulságot vonhatnak le a mai keresztények is. Az 1 Korinthus 12:21–27 szerint Krisztus testének minden része szüksége van a többire. Amikor nem ott vagyunk, ahol Isten szeretné, hogy legyünk, nem egy, hanem két probléma merül fel. Az egyik probléma az, hogy engedetlenségünk miatt lemaradunk az Istennel való közösség bizonyos aspektusairól. A második probléma pedig az, hogy azok is lemaradnak, akiknek szükségük van a segítségünkre és az Isten által adott ajándékainkra.

K: A 4Móz 32:13 szerint Isten haragja az izraeliták ellen 40 évig tartott, vagy csak egy percig tart, ahogyan a Zsoltárok 30:5 mondja? (Ezt egy muszlim kérdezte.)

V: Lehet különbség aközött, hogy Isten ideje szerint mennyi ideig tart a haragja, és aközött, hogy a következmények a mi időnk szerint mennyi ideig tartanak. Ettől függetlenül azonban a Zsoltárok 30:5 nem azt mondja, hogy „60 másodpercig”; azt mondja, hogy haragja „múló” (a héber szó jelentése: „egy pillanat”). Isten haragja és fegyelmezése népe iránt csupán pillanatnyi ahhoz képest, hogy kegyelme örökké velük van.

A pusztában élő izraelitákat, valamint mindazokat, akik elutasították, hogy kövessék Őt, Isten örökre a pokolba küldi. Isten azonban haragudott az izraeli népre, és emiatt negyven évig nem engedte őket be az Ígéret Földjére. De a földi büntetés, még ha negyven évig is tart, csupán egy pillanat az örökkévalósághoz képest.

K: A 4Móz 33:4-ben hogyan hajtotta végre Isten az ítéletet az egyiptomi bálványok felett?

V: Maguk a bálványok élettelenek voltak, de Isten nyilvánvalóan „ítéletet hajtott végre”, hogy nagyon konkrét módon megmutassa azoknak, akik imádták őket, mennyire erőtlenek voltak a bálványok.

A II. Mózes könyvében szereplő tíz csapás többsége egy-egy konkrét egyiptomi istenség szimbóluma volt.

1. A véres Nílus: Apisz, Ízisz és Knum a Nílus istene volt.

2. A békák: Heqet istennő, aki a szülő nőket segítette, békafejű volt.

3. Szúnyogok: Szet a sivatag istene volt. A korai egyiptomi mitológiában jónak tartották, de a későbbi egyiptomi mitológiában gonosznak tekintették, mivel ő darabolta szét Ozirist.

4. Legyek: Valószínűleg a napistenhez, Réhez kapcsolódnak.

5. Elhullott állatok: Hathor istennek tehénfeje volt, Apis istennek pedig bikafej.

6. Fekélyek: Sekhmet a betegségek gyógyító istennője volt; Sunu a pestis istene, Ízisz pedig a gyógyítás istennője volt.

7. Jégeső: Nut volt az ég istennője.

8. Sáskák: Ozirisz a termés és a termékenység istene volt.

9. Sötétség: Re volt a napisten.

10. Húsvét: Ízisz istennőnek kellett volna megvédenie a gyerekeket. Természetesen a fáraó fiát, a leendő fáraót, istennek tekintették.

Ezt az időszakot követően az egyiptomiak kevésbé tisztelték bálványaikat, mint a legtöbb kultúra. Amikor egy bálványhoz imádkoztak, és imájuk nem talált meghallgatásra, ismert volt róluk, hogy ostorral megverték a bálványt. (Everyday Life in ANCIENT EGYPT [A mindennapi élet az ókori Egyiptomban], Jon Manchip White (Dorset Press 1963), 131. o.)

K: A 4Móz 34:5-ben hogyan lehetett az Ígéret Földjének délnyugati határa [állítólag] a Nílus, az egyiptomi folyó?

V: Az „egyiptomi patak” (ahogyan a BSB fordítja; egyes fordításokban „egyiptomi folyó” szerepel) nem a nagy Nílus folyóra utal. Inkább egy kis patakra utal, amely Egyiptomot Kanaántól választja el. Számos térkép ábrázolja ezt a folyót a Sínai-félsziget északkeleti részén, ahol a Földközi-tengerbe ömlik.

K: A 4Móz 34:11, 5Móz 3:17, valamint a Józs 12:3 és Józs 13:27 versekben hol található a Kinneret-tó?

V: A Kinneret-tó a Galileai-tó ősi neve. A The NIV Study Bible szerint a „Kinneret” szó jelentése „hárfa”, és a Galileai-tó alakja egy ősi hárfára emlékeztet.

K: A 4Móz 34:13–15-ben, mivel Mózes még Kánaánba való belépése előtt elhunyt, hogyan lehet, hogy azt mondta a zsidóknak, hogy a Rúben, a Gád és a Manassze fele törzsek már birtokolták a Jordán keleti oldalán fekvő földet?

V: A Jordán folyó jelenti Kánaán határát, így a Jordán folyótól keletre fekvő Rúben, Gád és Manassze fele törzsének földje Kánaánon kívül esik. Mózes maga is ott tartózkodhatott az 1,5 törzsnek már odaítélt földön, és a Jordántól keletre fekvő hegyről láthatta Kánaánt, de Mózesnek tilos volt átkelnie a Jordán folyón.

Teológiai szempontból itt néhány érdekes szempont merül fel. Isten megígérte az izraelitáknak Kánaán földjét. De ez a két és fél izraeli törzs körülnézett, és úgy gondolta, hogy ez a föld elég jó, ezért úgy döntöttek, hogy nem Isten ígéretes földjén akarnak élni. A föld jónak tűnt, csakhogy jobban ki volt téve a támadásoknak, és Dávid ideje után már nem sokat hallani ezekről a törzsekről. Néhányukat megölték, mások asszimilálódtak, és elvesztették a tudatát annak, kik is voltak valójában. Ma Isten talán ígér nekünk valamit, és mi körülnézünk, és máshol élni talán vonzóbbnak tűnik, mint Isten ígérete alatt élni. Isten azonban ismeri a jövőt, és mindig biztonságosabb Isten ígérete alatt élni, szem előtt tartva, kik is vagyunk valójában.

K: A 4Móz 34:14; 1:18–44 és a 3Móz 24:10 szerint a zsidó törzsi származás állítólag kizárólag a biológiai apán keresztül valósult meg. Ha Jézusnak nem volt emberi apja, akkor hogyan lehetett törzsi kapcsolata Júda törzsével?

V: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, tisztázzuk először, hogy mit NEM mondanak ezek a versek. A 4Mózes 34:14 NEM azt mondja, hogy a törzsi hovatartozás kizárólag a biológiai apán keresztül valósul meg. Azt mondja: „Mert a Rúben és a Gád törzsek, valamint a Manassze fél törzs már megkapták örökségüket.” A 4Mózes 1:18–44 csupán felsorolja a törzseket és a férfiak népszámlálási adatait. A 3Mózes 24:10 sem foglalkozik közvetlenül a kérdéssel, de mivel a fiúnak izraelita anyja és egyiptomi apja volt, és a fiú a csoport tagja volt, ez arra utalna, hogy izraelitának tekintették. Ráadásul a szöveg valóban említi Dán törzsi hovatartozását – az anyán keresztül.

Két egymást kiegészítő válasz: A törzsi/klánhoz való tartozás általában az apán keresztül történt; azonban néhány esetben az anyán keresztül is figyelembe vették. Emellett a jogi apától is származhatott.

Biológiai származás kizárólag Júda törzséből: Jézusnak nem volt más emberi származása, csak zsidó. Mivel Mária Dávidtól (a Júda törzséből) származott, biológiailag Jézus is a Júda törzséhez tartozott. Az Ószövetség három példát hoz arra, amikor a törzsi hovatartozás az anyán keresztül valósult meg.

Attai: A Júda törzsében Sésánnak nem voltak fiai, csak leányai. Ezért feleségül adta leányát egyiptomi szolgájának, Jarhának, és nekik született egy fia, akit Attainak neveztek el. Attai genealógiáját az 1. Krónikák 2:34–41-ben a többi izraelitával együtt közlik.

Jair a Júda törzséből származó Hezron unokája volt, és Makir, egy manasszita, lányát vette feleségül. Az 1 Krónikák 2:21–23 szerint Jair huszonhárom várost irányított Gileádban (Manassze területén). Pedig bár Jair apja Júda törzséből származott, Jairt a 4 Mózes 32:41 és a 5 Mózes 3:14 szerint mégis manasszita néven emlegetik.

Barzillai leányának fiai. Harmadik példa az Ezsdrás 2:61 és a Nehémiás 7:63, ahol egy pap fiait, aki feleségül vette Barzillai leányát, Barzillai fiainak nevezték.

Júda törvényes származása is: Fontos volt, hogy Jézus örökbefogadó/törvényes apja is Júda törzséből származzon. Ha József nem származott volna Dávidtól, Jézusnak nem lett volna joga Dávid trónjára.

A Mózes 5. könyve 25:5–10 azt mutatja, hogy az öröklési jogok a törvényes apán keresztül származtak, nem pedig a biológiai apán keresztül. Ha egy házas férfi gyermektelenül halt meg, testvérének kellett feleségül vennie az özvegyet, és a fiú törvényes apja a meghalt férfi volt, nem pedig a biológiai apa. A Mózes 5. könyve 25:6 így szól: „Az első fiú, akit szül, viszi tovább az elhunyt testvér nevét, hogy az ő neve ne tűnjön el Izráelből” (BSB). A Rút 4:5–6 azt mutatja, hogy a törvényes apa, nem pedig a biológiai apa volt az, aki befolyásolta az öröklést.

A törzsi hovatartozás fontos volt a földelosztás szempontjából, és ez – általában – az apán keresztül történt. Ha azonban nem volt apa vagy férfi, a 4. Mózes 27:1–11 azt mutatja, hogy kivételes helyzetek esetén engedményeket tettek.
Összefoglalva: Jézus biológiailag csak Júda törzséből származott, és az Ószövetségben a törzsi hovatartozás néha az anyán keresztül valósult meg. Jézus örökbefogadó apján keresztül is Júda törzséből származott, és a levirátusi házasság törvénye azt mutatta, hogy ehhez a jogi apa, nem pedig a biológiai apa volt a fontos.

K: A 4Móz 34:24-ben (NIV) az „Efraim törzséből” kifejezés előtt szerepelnie kellene a „József fia” kifejezésnek?

V: Az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete, 998. oldalán az áll, hogy ez nem szerepel a héber szövegben. Az angol fordítók azért egészítették ki, hogy a szöveg párhuzamosabb és könnyebben érthető legyen, mivel ez már eleve magában foglalt volt.

K: A 4Móz 35:31-ben miért nem volt váltságdíj a gyilkosságért, hiszen feltehetően más bűncselekmények esetén megengedték a váltságdíjat?

V: A Tórában számos, halállal büntetendő bűncselekmény szerepelt. A legtöbb ilyen bűncselekmény esetében azonban a bűnös megfizethette a megállapodás szerinti bírságot, és így elkerülhette a halált. Két kivétel volt: a gyilkosság és az Isten elleni istenkáromlás.

K: A 4Móz 35:30-ban egy személyt körülményi bizonyítékok alapján is el lehetett-e ítélni gyilkosságért?

V: Igen, ha több tanú is volt. A 35. fejezet 30. verse szerint két tanúra van szükség, de nem írja elő, hogy szemtanúknak kell lenniük. A 5. fejezet 1. verse azt mutatja, hogy a tanú nem feltétlenül szemtanú, hanem olyan személy, aki releváns ismeretekkel rendelkezik valamiről, „amit tanúja volt, akár látta, akár hallotta”. Például, ha valaki hallotta, hogy a gyilkos dicsekedett a tettével, vagy azzal fenyegetőzött, hogy elköveti azt, az a személy tanúja lenne annak, amit hallott.

K: A 4Mózes 35:33 szerint, mivel a földet nem lehet megtisztítani az igazságtalanul ontott vértől, vajon ma az egész föld tisztátalan?

V: Nem. Az országot az ember nem tudja megtisztítani az igazságtalanul ontott vértől. Isten azonban még azt a helyet is megszentelheti, ahol Jézust igazságtalanul megölték a mi bűneinkért.

K: A 4Móz 36-ban miért nem örökölhettek [állítólag] a nők? Az iszlámban például a lányoknak is van öröklési joguk, bár az a fiúké fele.

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

Zelofehád leányai valóban örököltek apjuktól. Ez helyes és megfelelő volt, mivel Isten akarata szerint így kellett lennie (4Móz 27:7–8). Ezenkívül a 4Móz 36:8 is a jövőről beszél, amikor minden leányról szó esik, aki földet örököl, tehát örökölhettek.

Még ennél is korábban, a Jób könyve 42:15-ben Jób leányai is örököltek fivéreikkel együtt.

A kérdés itt a 4Mózes 36:9-ben szereplő, törzsről törzsre átruházódó örökség, nem pedig Zelofehád leányainak vagyona.

A megoldás az volt, hogy a leányok megtarthatták a földet, de a saját Manassze törzsükön belül kellett házasságot kötniük. A jövőben minden földet öröklő nőnek a saját törzsén belül kellett házasságot kötnie.

Az Újszövetségben az 1. Péter 1:3–4 azt mutatja, hogy mindazoknak, akik hisznek, megvan a legfontosabb örökség, egy számunkra félretett mennyei örökség.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az ortodox iszlámban a leányok csak a fele örökséget kapnak, mint a fivéreik. A 4. szúra 11. verse így szól: „Allah (így) utasít benneteket gyermekeitek (örökségével) kapcsolatban: a férfiaknak olyan részesedés jár, amely két nőéval egyenlő:…” (Yusuf Ali fordítása, 209. o.).

Összefoglalva: mivel a 4Mózes 36:8 arról szól, hogy a leányok földet örökölnek, a 4Mózes 27:7–8 pedig általában a leányok örökléséről beszél, az Ószövetséggel ellentétes lenne, ha nem engedélyeznék a leányok öröklését. A Galatákhoz írt levél 3:28 azt mondja, hogy Krisztusban nincs férfi sem nő, és a Biblia többi részében, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt nincs semmi, ami korlátozná a nők öröklési jogait vagy általában a gazdasági lehetőségeiket. Az iszlámmal ellentétben a kereszténységben a nőknek ugyanolyan reményük van a mennyországra, mint a férfiaknak.

K: A Num-ban milyen hivatkozások találhatók az alexandriai zsidó, Philo írásaiban?

V: Keresztényekként bízunk abban, hogy az Ószövetség, amelyet Krisztus hitelesített, az a mi Ószövetségünk. Ami ezt illeti, a muszlimok Koránja is azt mondja, hogy Jézus kapta a Tórát (5:46. szúra). Rendelkezünk Krisztus korából származó korai kéziratokkal, amelyekkel a következő kérdés foglalkozik. Van azonban egy további bizonyíték is. Alexandriai Philo egy zsidó tudós volt, aki i. e. 15/20-tól i. sz. 50-ig élt. Görögül írt, de érdekes, hogy az Ószövetségből származó görög idézetei inkább a héber maszorétikus szöveggel, mint a görög Septuagintával egyeznek meg. Részletesen elemezte a különböző versek jelentését. Íme azok a fejezetek és versek, amelyekre a Mózes negyedik könyvében hivatkozott:

3:12; 5:2,14,15,18,27; 6:2,9,14,18; 7:5,14; 8:24; 9:10; 10:29; 11:4,5,7,8,11,16,17,20,23,31; 12:6,7,12–14; 13:18,23,25; 14:1,9,11,20,24,44; 15:19,30; 16:1,15,48; 18:12,20,26,28,31; 19:1,15; 20:17,25; 21:5,6,17,18,27,30; 22:29,31; 23:7,8,19; 24:7,17,20; 25:1,4,7,8,11,12; 26:16; 27:3,4,16,17; 28:2; 29:13; 30:10; 31:8,26,28,40; 35:1,5,25,30

További információkért lásd: Philo művei: Teljes és rövidítetlen, új, frissített kiadás.

K: A Num-ban melyek a ma is fennmaradt legkorábbi kéziratok?

V: Íme a legkorábbiak.

A Ketef Hinnom-tekercsek Kr. e. 650–587-ből származnak, ezüstre íródtak (ezért maradtak fenn), és az Exodus 20:6; a Numeri 6:24–26; a Deuteronomium 5:10; 7:9; a Nehemiás 1:5; valamint a Dániel 9:4 szövegrészeit tartalmazzák.

A Biblia Holt-tengeri tekercsei: (Krisztus előtt) 8 példány. (The Dead Sea Scrolls Today, 30. o.; The Dead Sea Scrolls in English, 4. kiadás; valamint The Dead Sea Scrolls Translated: The Qumran Texts in English, 2. kiadás). A Holt-tengeri tekercsek a Számok könyvének minden fejezetéből tartalmaznak részeket, kivéve a 6. és a 14. fejezetet. A Holt-tengeri tekercsek kéziratai a következők:

1Q3 Kr. e. 150–100 (paleo-Levitikus, de tartalmaz 8 szót a Számok könyve 1:48–50 és 36:7–8? versekből).

2Q6 (=2QNum(a)) (két különálló töredék) Kr. u. 40–60 (24 szó) 4Mózes 3:38–41,51; 4:1–3

2Q7 Kr. e. 30–1 (19 szó)

2Q8 (=2QNum(b)) Kr. u. 20–50. Számok 33:47–53

2Q9 (valószínűleg ugyanaz a kézirat, mint a 2Q7) Kr. e. 30–1 (3 szó) 4Mózes 7:88

4Q23 (=4QLevNum(a)) Kr. e. 150–100 (710 szó) A Mózes negyedik könyvének ezen részeiben található 40 szövegváltozat közül a 4Q23 30-ban egyezik a maszorétikus szöveggel, 12-ben a szamaritánus Pentateuchussal, 8-ban a Septuagintával, 5-ben pedig egyetlen más kézirattal sem. 1:1–5, 21–22, 36–40; 2:18–20, 31–32; 3:3–19, 51; 4:1–2, 40–49; 5:1–9; 8:7–12, 21–22; 9:3–10, 19–28; 10:13–23; 11:4–5, 16–22; 12:3–11; 13:21; 26:5–7; 30:3?, 7?, 9?, 13?; 32:8–15, 23–42; 33:5–9, 22–34, 52, 54

Kr. e. 4Q27 400–20 (1528 szó) Ez a teljes könyv körülbelül 9%-át teszi ki. Tartalmazza a IV. Mózes 11:31–35; 12:1–6,8–11; 13:7,10–13,15–24; 15:31; 16:1–11,14–16; 17:12–17; 18:25–32; 19:1–6; 20:12–13b, 16–17, 19–29; 21:1–2, 12a–13a, 20–21a; 22:5–21, 31–34, 37–38, 41; 23:1–4, 6, 13–15, 21–22, 27–30; 24:1–10; 25:4–8,16–18; 26:1–5,7–10,12,14–34,62–65; 27:1–5,7–8,10,18–19,21–23b; 28:13–17,28,30–31; 29:10–13, 16–18, 26–30; 30:1–3, 5–9, 12–17; 31:2–6, 21b–25, 30–33, 35–36, 38, 43–44, 46–54; 32:1, 4–5, 7–10, 13–17, 19, 21–30, 35, 37–39, 41; 33:1–4, 23, 25, 28, 31, 45, 47–48, 50–52; 34:4–9, 19–21, 23; 35:3–5, 11–12, 14–15, 18–25, 27–28, 33–34; 36:1–2a, 4a–7;

4Q121 (4QLXXNum) Kr. e. 25 – Kr. u. 25 (134 szó) Ez egy meglehetősen érdekes görög nyelvű kézirat. A Maszorétikus szöveg és a Septuaginta a Számok könyvében meglehetősen közel állnak egymáshoz, de a 4Q121 a kettő között helyezkedik el. A tudósok vitatják, hogy a 4Q121 inkább a Septuaginta eredeti változatához hasonlít-e – és a Septuaginta későbbi változatai tértek-e el jobban tőle –, vagy pedig a 4Q121 egy kísérlet volt arra, hogy a Septuagintát még közelebb hozza a maszorétikus szöveghez. Számok könyve 4:1?, 5–9, 11–16; 3:3a?, 40–43, 50–51?

A Wycliffe Bible Dictionary 436–438. oldalán az áll, hogy 6 példány létezik. Nathan Jastram, a Holt-tengeri tekercsek kutatója szerint a Számok könyvének egyik példánya Kr. e. 30–50-ből származik (Issues etc. rádióműsor, 1999. április 17.).

Az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete, 551. oldalán a következő olvasható: „A Mózes negyedik könyvének héber szövege (az MT) viszonylag mentes a nehézségektől. Mivel a Tórát az ókorban különösen tisztelték, átadása tisztábbnak tűnik, mint a legtöbb más bibliai könyvé.”

A Bibliához kapcsolódó Holt-tengeri tekercsek: A Numeri könyvre utaló, Qumránból származó nem bibliai szövegek közé tartoznak a 4Q364–366; 4Q423 5.2; 11Q19 49.5–51.6; 4Q251 6.2–6; 4Q276–277; 4Q284 4; 4Q394–399 B 13–17, 72–74; 11Q19 13–14, 17–19, 25–29; 11Q19 52:13–54.5;

A Wadi Murabba’at-tekercs 1. sorozatának 6–7. sorai (Kr. u. 75–125) a IV. Mózes 34:10; 36:7–11-ből 31 szót tartalmaznak

A Betűk barlangjában talált Nahal Hever-tekercs (=5/6Hev 1a) (Kr. e. 50–Kr. u. 50) a IV. Mózes 19:2–4; 22:7–8 verseket tartalmazza.

A Nahal Hever (X Hev/SeNum) a 4. Mózes 27:2–13; 28:11–12 verseket tartalmazza

Összességében a Holt-tengeri tekercsekben a Mózes negyedik könyvének 1 288 verséből a következő 461,5 vers maradt fenn.

4Móz 1:1–5, 21–22, 36–40, 48–50; 2:18–20, 31–32; 3:3–19, 38–43, 50–51; 4:1–16, 40–49; 5:1–9; 6:nincs; 7:88; 8:7–12, 21–22; 9:3–10, 19–20; 10:13–23; 11:4–5, 16–22, 31–35; 12:1–11; 13:7, 10–13, 15–24; 14:nincs; 15:41; 16:1–11, 14–16; 17:12–17; 18:8–9 (vagy 3Móz 23:1–3), 25–32; 19:1–6; 20:1–2, 7–8, 12–13, 16–17, 19–29; 22:5–24, 31–34, 37–38, 41; 23:1–4, 6, 13–15, 21–22, 27–30; 24:1–10; 25:4–8, 16–18; 26:1–10, 12, 14–34, 62–65; 27:1–13, 18–19, 21–23b; 28:11–17, 28, 30–31; 29:10–13, 16–18, 26–30; 30:1–3, 5–9, 13?, 15–17; 31:2–6, 21b–25, 30–33, 35–36, 38, 43–44, 46–54; 32:1, 4–5, 7–17, 19, 21–42; 33:1–9, 22–34, 45, 47–53; 34:4–10, 19–21, 23; 35:3–5, 11–12, 14–15, 18–25, 27–28, 33–34; 36:1–2a, 4a–11

A szamaritánusok a Kr. e. 2. században készítették el saját Tóra-másolatukat, bár a legkorábbi fennmaradt szamaritánus másolatok a középkorból származnak. Lásd: The Dead Sea Scrolls Today, 125–126. o.

A keresztény Biblia-kéziratok, amelyek körülbelül Kr. u. 350-ből származnak, tartalmazzák az Ószövetséget, beleértve a Mózes negyedik könyvét is. A The Encyclopedia of Religious Knowledge című mű 746. oldala szerint a Chester Beatty-papiruszok (Kr. u. 2–4. század) tartalmazzák a Mózes negyedik könyvét.

Chester Beatty VI (Számok könyve–Mózes ötödik könyve) 2. század (Kenyon), vagy Kr. u. 117–138 (Wilcken).

A Vaticanus (Kr. u. 325–350) a Számok könyvének teljes szövegét tartalmazza.

A Sinaiticus (Kr. u. 340–350) a Mózes negyedik könyvének 5:26–6:18; 6:22–7:20; 16:7–16:31; 16:31–20:28; 23:22–26:2 szakaszait tartalmazza.

Az Alexandrinus (kb. 450) a Számok könyvének teljes szövegét tartalmazza.

A Septuaginta szír nyelvű fordítását Tella-i Pál püspök (Kr. u. 616–617) készítette, amely ma is fennmaradt.

Jeruzsálem közelében egy barlangban találtak egy i. e. 7. századi ezüsttekercset, amely a Számok könyve 6:24–26 verseit tartalmazta.

A korai egyházi írók a Számok könyvét hiteles szentírásként ismerték el. A nicai zsinat előtti teljes listát lásd a következő kérdésnél.

K: Mely korai írók hivatkoztak a Számok könyvére?

V: A niceai zsinat előtti írók közül a következők idézték vagy utaltak a Mózes negyedik könyvének versére:

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) idézi a Mózes negyedik könyve 12:7-et: „Áldott Mózes is, az »egész házában hű szolgája«, aki a szent könyvekbe feljegyezte mindazokat a parancsokat, amelyeket neki adtak…” 1. Kelemen-levél, 43. fejezet, 16. oldal

Barnabás levele (kb. 70–130) 12. fejezet, 145. oldal hivatkozik a Számok könyve 21:8–9-re: „És Mózes így szólt hozzájuk: »Ha valamelyikőtöket megmar egy kígyó, jöjjön a rúdra tűzött kígyóhoz; és remélje és higgye, hogy bár halott, mégis életet adhat neki, és azonnal meggyógyul.« „És így is tettek.” „Ebben is [megnyilvánul] Jézus dicsősége;”

Justinus a Mártír (Kr. u. 150) szintén beszámol a Num 21:6–9-ben szereplő rézkígyóról. Így kezdi: „Mert Mózes írásaiban le van írva, hogy abban az időben, amikor az izraeliták kijöttek Egyiptomból és a pusztában jártak, mérges állatokkal, viperákkal és aszfokkal találkoztak…” Justinus a Mártír Első védelme, 50. fejezet, 183. oldal.

Hermas Pásztora (kb. 115–155) 3. fejezet, 12. oldal utal Eldádra és Modátra a 4Mózes 11:26–27-ben.

Meleto/Melito Sardisból (Kr. u. 170–177/180) Onesimushoz írt levelében a Mózes negyedik könyvét az Ószövetség könyvei között sorolta fel. Szokatlan, hogy felcserélte a Mózes negyedik könyve és a Levitikus sorrendjét. A húsvétról, 72. o. Megőrződött Eusebius Egyháztörténetében 4.26.

Irenaeus, a lyoni (182–188) a Számok könyve 16:15-öt Mózes szavaiként idézi. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 26. fejezet, 4. szakasz, 497. o.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) a Számok könyve 6:9-et úgy idézi, mintha az „Oktató” mondaná Mózes által. Az Oktató című mű 1. könyve, 2. fejezet, 210. o.

Tertullianus (198–220) a Baál-Peórnál történt eseményt „ahogyan azt a Mózes negyedik könyve leírja” tárgyalja (Scorpiace, 3. fejezet, 636. o.). A Mózes negyedik könyve 21. fejezetét a Marcion ellen írt öt könyv 2. könyvének 22. fejezetében (314. o.) is tárgyalja (207/208).

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) írt egy művet Bileám áldásai címmel. Egy bekezdés maradt fenn belőle (angolul 81 szó), amely az Ante-Nicene Fathers 5. kötetében, 160. oldalon található.

Origenész (Kr. u. 240) hivatkozik a II. Mózes, a III. Mózes és a IV. Mózes könyvére. A „Commentary on the Song of Songs” (Énekek éneke magyarázata) előszavában, 47. oldal

A Novatianus elleni névtelen értekezés (kb. 246–258) 2. fejezet, 658. oldal a 4. Mózes 5:2-t Mózes szavaiként idézi.

A Keresztelésről szóló névtelen értekezés (kb. 248–256) 15. fejezet, 676. oldal a Számok könyve 11:17-et úgy idézi, mintha Isten mondta volna Mózesnek az Ószövetségben.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 12. értekezés harmadik könyvének 14. fejezetében idéz a „Számok könyvéből”.

Archelaus (Kr. u. 262–278) A keresztény Diodorus a Számok könyve 15:32-ben tárgyalja, hogy Mózes elrendelte annak a férfinak a megkövezését, aki szombaton fát gyűjtött. „Vitája Manesszel”, 40. fejezet, 214. o. A „Vitája Manesszel” című mű 31. fejezetének 204. oldalán szintén utal a Számok könyve 15:32-re.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) a 4. Mózes 23-ra utal, amikor arról beszél, hogy Bileám és Balák botrányt okoztak Izráelnek. „Kommentár a Jelenések könyvéhez”, a második fejezet 14–16. soraiból, ANF 7. kötet, 346–347. o.

Olympus-i és Patara-i Methodius (Kr. u. 270–311/312) a Számok könyve 6:2-t a Septuagintából idézi így: „Ami a Számok könyvében meg van írva.” A tíz szűz lakomája, 5. beszéd, 4. fejezet, 326. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) így ír: „[Mózes is azt mondja] a Számok könyvében”, és a Számok könyve 23:19-et parafrázolja az Isteni intézmények összefoglalása című mű 46. fejezetében, 241. oldalon.

A niceai zsinat után a Mózes negyedik könyvére hivatkozó további szerzők (időrendben): Eusebius Caesareai, Aphrahat a szíriai, Athanasius, Ephraim a szíriai, Baszileiosz Kappadókiai, Cyrillus Jeruzsálemi, Ambrosius Milánói, Gergely Nazianzeni (utalás), Gergely Nyssa-i, Rufinus, Jeromos, a Karthágói Zsinat (393–419), Epiphanius Salamisból, János Aranyszájú, Orosius Bragából (utalás), a mopszuesztiai eretnek Theodor (utalás), Ágoston Hippóból, János Cassianus és mások.

Jeromos (373–420) az Ószövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten kitér a Teremtés könyvére, a Kivonulás könyvére, a Levitikusra, a Számok könyvére, a Deuteronómiára, a Tórára, a Jób könyvére, Nave [Józsué] fiára, a Bírák könyvére, a Rút könyvére, a Sámuel-könyvekre (2 könyv), a tizenkét prófétára, Hóseásra, Jóelre, Ámósra, Obádiásra, Jónásra, Mika, Nahum, Habakuk, Zefánia, Haggai, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás, 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. oldal.

K: A Számok könyvében milyen fordítási eltérések vannak a héber, a görög Septuaginta és más fordítások között?

V: Íme néhány fordítási eltérés, valamint néhány egyéb kézirati bizonytalanság a Mózes negyedik könyvének 1 288 versében. Ez különösen a Mózes negyedik könyve 21. fejezetére összpontosít. Ha másképp nem jelezzük, az első mondat a maszorétikus szöveg (MT), a második pedig a Septuaginta (LXX).

Num 2:14 a „Reuel” név szemben a „Deuel” névvel a szamaritánus Pentateuchban, a Vulgatában és számos maszorétikus kéziratban. Az „r” és a „d” héber betűi nagyon hasonlóak, és ez hasonló a „Rodanim” és a „Dodanim” közötti különbséghez a Mózes első könyve 10:4-ben. Az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete, 715. oldalán az áll, hogy a Deuel valószínűleg a helyesebb olvasat.

4Móz 3:9 „neki” kontra „nekem” a szamaritánus Pentateuchban, a Septuagintában és egyes maszorétikus kéziratokban.

4Móz 3:12 „Elvettem a lévitákat … minden elsőszülött helyett” (MT és 4Q23) szemben azzal, hogy „Elvettem a lévitákat … ők lesznek azok, akiket megváltottak minden elsőszülött helyett” (szamaritánus Pentateuch)

4Móz 3:28 „8 600” szemben a „8 300”-zal egyes Septuaginta-kéziratokban

4Móz 3:39 „és Áron” – a szó felett különleges pontokkal (számos maszorétikus szöveg) – szemben „és Áron”-nal (Septuaginta) – szemben a számos héber kéziratban, a szír és a szamaritánus Pentateuchban való hiányával. Az írnokok így fejezték ki a verssel kapcsolatos kétségüket. Erről bővebben lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 2. kötet, 728. o.

4Móz 4:3 „30 éves kortól” (MT, 4Q23, szamaritánus Pentateuch) szemben a „25 éves kortól” (Septuaginta)

4Móz 6:2 „nazír fogadalmat tesz” (MT) szemben a „külön fogadalmat tesz, hogy elszigetelje magát” (Septuaginta, Methodius (270–311/312) A tíz szűz lakomája című mű 5. fejezet, 4. fejezet, 326. oldal)

4Móz 9:3 „este” (MT, Szamaritánus Pentateuch, Septuaginta) vs. „napközben” (4Q23)

4Móz 9:16 „azt” szemben „azt nappal” (görög, szír, Vulgata)

A Szamaritánus Pentateuchban a 4Móz 10:11-et közvetlenül a 5Móz 1:6–8 előzi meg. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

Num 13:8 Hoshea (héber) szemben „Oshea”-val (Septuaginta, Vulgata)

Num 14:33 „pásztorok” vs. „vándorok/nomádok” (Vulgata)

A Szám 14:41-et közvetlenül a Dt 1:20–23 előzi meg a szamaritánus Pentateuchban. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

A Szám 20:13-at közvetlenül a Dt 3:24–28 követi a szamaritánus Pentateuchban. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

A Szám 20:13b-t közvetlenül a Dt 2:2-6 követi a szamaritánus Pentateuchban. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

4Móz 21:1 „délen laktak” vs. „a pusztában laktak”

4Móz 21:2 „kéz” kontra „hatalom” (ebben a kontextusban azonos jelentésű)

4Móz 21:2 „teljesen elpusztítja városaikat” szemben „átadja azt és városait”

4Móz 21:3 „átadta a kánaánitákat” vs. „átadta a kánaánitát az ő hatalmába”

4Móz 21:3 „teljesen elpusztítja őket és városaikat” vs. „átadja őt és városait”

4Móz 21:4 „türelmetlen” vs. „elvesztette a bátorságát”

4Móz 21:5 „Miért hoztad?” vs. „Mi ez? Miért hoztad?”

4Móz 21:6 „tüzes kígyók” vs. „halálos kígyók”

4Móz 21:7 „És Mózes imádkozott a népért” vs. „És Mózes imádkozott az Úrhoz a népért”

4Móz 21:8 „tedd egy rúdra” vs. „tedd egy jelzőrúdra”

4Móz 21:8 „amikor valakit megmar” vs. „amikor egy kígyó megmar egy embert,”

4Móz 21:8 „ha meglátja, életben marad” vs. „mindenki, akit megmar, és aki ránéz, életben marad”

4Móz 21:9 „réz … rúd … réz” vs. „réz … jelzőrúd … réz”

4Móz 21:11 „Ije-abarim, a Moáb előtti pusztában, a napfelkelte felé” szemben „Achalgai, a pusztában a túlsó oldalon, Moábbal szemben, kelet felé”

A Szám 21:11-et a szamaritánus Pentateuchban közvetlenül a 5Móz 2:9 követi. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

A Szám 21:12-t a szamaritánus Pentateuchban közvetlenül a Dt 2:17–19 követi. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

4Móz 21:13 „amely a pusztában van” vs. „a pusztában”

Num 21:14 „Waheb Suphában” vs. „amit a Vörös-tengernél tett” (Vulgata)

A Szám 21:20-at közvetlenül követi a Dt 2:24-29,31 a szamaritánus Pentateuchban. (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet, 937. o.)

4Móz 21:28 „mint Moáb Arja [a régió vagy város]” vs. „mint Moáb” (Septuaginta)

4Móz 21:28 „és a magaslatok urai” vs. „és elnyelte a magaslatokat”

Num 21:30 „lőttünk rájuk; Heshbon elpusztult” vs. „Így utódjaik elpusztultak Heshbonból” (Septuaginta)

4Móz 22:20; 23:4,5,16 „Isten” (MT) szemben „Isten angyalával” (szamaritánus Pentateuch) (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet)

4Móz 24:6 A tetragrammatont (az Úr nevére) kihagyták a 4Q27-ben, de kijavították.

4Móz 24:9 A 4Q27-ben véletlenül két betű helyet cserélt egy szóban.

Num 24:17 (bizonytalan) szemben a „koponyákkal” a szamaritánus Pentateuchban

4Móz 26:17 „Arod” szemben a „Arodi”-val a szamaritánus Pentateuchban és a szír nyelvű változatban

4Móz 26:23 „Puvah/Puwah/Puwwah, a punita” (számos héber kézirat) szemben a „Pu’ah, a puita” kifejezéssel a Septuagintában, a szamaritánus Pentateuchban, a Vulgatában és a szír nyelvű szövegben.

4Móz 26:39 „Shephupham” kontra „Shupham” a szamaritánus Pentateuchban, a Vulgatában, a szír nyelvű szövegben, a Septuagintában és egyes maszorétikus kéziratokban

4Móz 26:40 hiányzik, szemben a „Ard-on keresztül” kifejezéssel a szamaritánus Pentateuchban és a Vulgatában

4Móz 27:7 nőnemű névmások szemben a Zelofehád leányainak férfinemű névmásaival.

Num 27:22 „elvette Józsuét” szemben a „elvette Józsuét, Nun fiát” kifejezéssel (Holt-tengeri tekercsek 4QNumb)

4Móz 27:23 a szamaritánus Pentateuch hozzáadja: „és így szólt hozzá”, majd hozzáfűzi a 5Móz 3:21–22-t. The Expositor’s Bible Commentary 2. kötet, 947. o.

4Móz 27:23 „Mózes által” szemben „Mózes által. [És Mózes] így szólt hozzá: »A szemed látta, amit az Úr, a te Istened tett [ezekkel] a két k[irály]val; így fog cselekedni az Úr minden királysággal, ahová mentek. Ne félj tőlük; mert az Úr, a te Istened, ő az, aki harcol érted.]” (Holt-tengeri tekercs 4QNumb) A The Meaning of the Dead Sea Scrolls című mű 110. oldalán a 4QNumb-ot (Kr. e. 30) „A zsidók élő Bibliájának” nevezi, és ezt csupán egy példaként hozza fel a később hozzáadott kiegészítések közül.

4Móz 31:6 „háborús pap” szemben a „pap” kifejezéssel (Septuaginta)

4Móz 32:11 „húsz évesek és idősebbek” szemben a „húsz évesek és idősebbek, akik ismerik a jót és a rosszat” kifejezéssel (Septuaginta)

Num 32:29,31,33 „Gád … Rúben” háromszor (maszorétikus szöveg, 4Q23) vs. „Rúben … Gád” háromszor (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta)

4Móz 33:8 „Hahiroth elől” szemben a „Pi Hahiroth”-tal a szamaritánus Pentateuchban, a Vulgatában és számos maszorétikus kéziratban

4Móz 33:52 A Holt-tengeri tekercs 2Q7-ben az első „minden” hiányzik.

4Móz 34:6 „és partja” szemben a „és partjaival” kifejezéssel (szír)

A kérdéshez kapcsolódó irodalomjegyzék: a héber fordítás Jay P. Green „Literal Translation” című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton „The Septuagint: Greek and English” című fordításából. Emellett felhasználásra került az „Expositor’s Bible Commentary”, az „Anchor Bible Dictionary” 5. kötete, valamint a NASB, NIV, NKJV és NRSV Bibliák lábjegyzetei is.