Kérdés a Bibliáról, a Teremtés könyvéből


K: Honnan tudjuk, hogy a Teremtés könyvének a Bibliában kell lennie?

V: Többek között azért, mert Jézus és a Biblia számos más szereplője hitelesítette az Ószövetséget, és a Teremtés könyvére szentírásként hivatkozott. Lásd a Máté 19:4 és a Márk 10:4-9 verseket, ahol Jézus a Teremtés könyvéből idéz szentírásként.


K: Ki válaszolt először a Teremtés könyvével kapcsolatos kérdésekre?

V: Tudomásom szerint az első, aki válaszokat írt a Teremtés könyvével kapcsolatos kérdésekre, Philo volt, egy alexandriai hellenisztikus zsidó, aki körülbelül Kr. e. 20-tól Kr. u. 50-ig élt. Művének ma már rendelkezésünkre áll egy örmény fordítása. Háromrészes művet írt, melynek címe: Kérdések és válaszok a Teremtés könyvéről. Megőriztük a Mózes első könyve 1–17. fejezeteiből származó 244 kérdésre adott válaszait, egy jámbor zsidó szemszögéből, akire nagy hatással volt a görög platóni filozófia. Ezt a művet a „The Works of Philo: Complete and Unabridged” című kiadványban találhatja meg – új, frissített változat, fordította C.D. Yonge, Hendrickson Publishers, 1993, negyedik kiadás, 1997.


K: Mivel a Teremtés könyve 1. fejezetében bizonyos dolgoknak igaznak kell lenniük – például 1 = 1, és 1 + 1 = 2 –, vajon Isten teremtette-e a matematikát és a számokat? Hogyan teremthette volna őket más módon?

V: Isten mindent teremtett; azonban egy tautológia – ami definíció szerint igaz, például hogy a piros dolgok piros színűek – nem számít „dolognak”. Feltételezhetjük, hogy Isten a matematikában minden olyan „dolgot” teremtett, ami nem tautológia.


K: Mivel az 1. Mózes könyvében Isten teremtett mindent, vajon Ő teremtette-e a sötétséget, a gonoszt és a földben lévő lyukakat is? Ha Ő teremtette a gonoszt, akkor nem tűnik tökéletesen jó Istennek. Ha nem, akkor akárki is tette, úgy tűnik, ő is teremtő.

V: Isten teremtett mindent. A sötétség nem egy dolog, hanem a fény hiánya vagy csökkenése. A gonosz nem egy dolog, hanem a jó hiánya vagy eltorzulása. A lyukakat, a sötétséget és a gonoszt nem Isten teremtette közvetlenül, hanem azok tautológiaként, az anyag, a fény és a jó „létbeli melléktermékeiként” jöttek létre. Hasonlóképpen az árnyék sem önálló dolog, amelynek anyaga, energiája vagy lelke lenne. Mindazonáltal a növények meghalhatnak az árnyékban. Így az árnyékoknak „parazita jellegű létezésük” van, de mégis valóban léteznek.


K: Mivel az 1Mózes 1 szerint Isten mindent jónak teremtett, miért sújtják a tornádók, a csapások és más katasztrófák a világot?

V: Eredetileg minden jó volt. A Róma 8:20–22 azonban feltárja, hogy a bűnbeesés óta a föld is „a hiábavalóságnak van alávetve”. Az egész világ a gonosz uralma alatt áll (1 János 5:19), és a János 12:31; 14:30 szerint e világ fejedelme a Sátán.


K: Mi a kozmológiai érv az 1Mózes 1-ben?

V: Először is, íme egy egyszerű, logikailag nem teljesen pontos megfogalmazás.

A semmiből nem lehet semmit létrehozni. Minden teremtett dolognak teremtve kellett lennie. Még az első teremtett dolgokat is valami vagy valaki kellett, hogy teremtse, aki már létezett. Ezért valaminek vagy valakinek teremtetlennek és örökkévalónak kellett lennie.

Íme egy szigorúbb megfogalmazás; a definíciók tőlem származnak.

Feltételezzük, hogy mindenki rendelkezik elegendő ismerettel ahhoz, hogy megfelelő definíciója legyen a logikáról, az ellentmondásról és a nem-ellentmondásról, az eseményről, a folyamatról, a „benne”-ről, a tárgyról, a gyűjteményről, az időről, a sorozatról, az anyagról, az energiáról, a szellemről, az okról, a „hatás alatt állásról” és a „hatás gyakorlásáról”.

A tényleges létezést itt úgy definiáljuk, mint az ebben az univerzumban való létezést, azzal a képességgel, hogy valami ebben az univerzumban hatással legyen rá, vagy azzal a képességgel, hogy valami ebben az univerzumban hatással legyen rá. Ez túl szűk meghatározása lenne a „létezésnek”, mivel nem veszi figyelembe az ötleteket, a mintákat és más dolgokat. Tehát nevezzük ezt „tényleges létezésnek”, és korlátozzuk a vitánkat itt a tényleges létezésre.

A valós dolgot itt úgy definiáljuk, mint olyan tárgyat vagy anyag, energia, szellem gyűjteményét, illetve ezek kombinációját, amely tényleges létezéssel rendelkezik. A logikai igazságokat, a logikai ellentmondásokat és a matematikai bizonyításokat itt nem tekintjük dolgoknak.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a parazita létezés olyan dolgok tényleges létezését jelenti, amelyek nem valós dolgok. A lyukak, a sötétség, a hiány, a helytelenség és a gonosz nem anyag, energia vagy szellem, mégis – ahogyan az árnyék megölheti a napfényre szoruló növényeket, vagy az élelmiszerhiány megölhet egy embert – az árnyékoknak és az élelmiszerhiánynak is van tényleges létezésük anélkül, hogy valós dolgok lennének.

Az univerzumot itt a valósan létező dolgok összességeként határozzuk meg. Ne feledjük, hogy ebben a konkrét meghatározásban az univerzum önmagában zárt rendszer, és Isten (feltételezve, hogy Isten létezik, szellem, és hatással van a dolgokra) az univerzumban van.

A semmit itt úgy definiáljuk, mint olyasvalamit, ami soha nem létezik valójában, vagy egy adott időpontban nem rendelkezik tényleges létezéssel. Más szavakkal: mielőtt létrejön [vagy miután megsemmisül], egy valós dolog nem található az univerzumban, nem hat az univerzumra, és az univerzum sem hat rá.

Az okot úgy definiáljuk, hogy tényleges létezéssel rendelkezik, mivel hatással van az univerzum más, tényleges létezéssel rendelkező dolgaira. Az ok definíció szerint valós dolog, ha rendelkezhet anyaggal, energiával, szellemmel vagy ezek kombinációjával.

A teremtést itt úgy definiáljuk, mint egy új valós dolog létrehozásának eseményét vagy folyamatát. A teremtést megkülönböztetjük a „módosítástól”, amely nem feltétlenül igényel a dologon kívüli okot. Egy új valós dolog teremtése magában foglalhatja egy már létező valós dolog módosítását vagy megsemmisítését, de nem feltétlenül kell így lennie. Lásd azonban a következő pontot.

Valami nem jöhet létre a semmiből. Minden teremtett valós dolognak szüksége van egy okra a teremtéséhez. Más szavakkal, semmi sem teremthető, hacsak valamely dolog vagy lény nem teremtette azt. Valami nem teremthető ok nélkül.

Valami nem teremtheti meg önmagát. Semmi sem teremtheti meg önmagát. Bár a valós dolgok néha megváltoztathatják magukat, vagy megsemmisíthetik magukat, semmi sem lehet saját teremtésének oka.

Egy első ok. Míg a teremtett valós dolgok más teremtett valós dolgokat teremthetnek, végső soron kellett lennie egy első oknak. Más szavakkal, az okok sorozatában legalább egy oknak minden más, okot igénylő ok előtt kellett lennie.

Teremtetlen. Mivel legalább egy oknak nem lehet előzménye, és minden teremtéshez okra van szükség, legalább egy ténylegesen létező dolog vagy lény teremtetlen és az örökkévalóság óta létezik, mert nem volt teremtése.

Összefoglalás: Minden létező valós dolognak vagy volt egy időpontja vagy egy időszaka, amikor először létezett, vagy pedig nem volt. Ha nem volt, akkor örök és teremtetlen. Ha volt, akkor valamilyen valós dolog volt a létezésének oka.

Korlátai: Ez az érvelés nem bizonyítja, hogy az első ok egy élő lény, vagy hogy csak egy teremtetlen ok létezik, vagy hogy léteznek-e még teremtetlen okok. Egyszerűen csak azt bizonyítja, hogy létezett legalább egy ténylegesen létező dolog (személyes vagy személytelen), amely teremtés nélkül, örökké létezett.

Az egyik első író, aki világosan felismerte a kozmológiai érvet, és Istenről mint első okról beszélt, Philo, a zsidó volt, aki Kr. e. 15/20-tól Kr. u. 50-ig élt az egyiptomi Alexandriában. R. C. Sproul és Norm Geisler számos kiváló anyagot közölt a kozmológiai érvvel kapcsolatban.


K: Az az érv, hogy „a világ összetettsége arra utal, hogy lennie kell egy teremtőnek”, jól hangzik, amíg nem vonjuk le belőle a logikai következtetést. Mi a helyzet Isten összetettségével? Ha egy bonyolult lényhez tervezőre van szükség, akkor Istenhez még nagyobb tervezőre van szükség, és így tovább felfelé a skálán. Hol végződik ez? Az érv „végtelen regresszióba” torkollik, és erre nincs válasz. Vagy mégis van?
V: Mielőtt válaszolnék erre az érvre, hadd fejtsem ki először „a problémát”. A komplexitáson túl ez a kozmológiai érv hibás formájával kapcsolatos kérdés is. Ha mindennek van oka, akkor Istennek is kell, hogy legyen oka. De természetesen Istennek nincs szüksége okra a teremtéséhez, ha Isten örök és teremtetlen.

Mivel valaminek vége kell, hogy legyen, vagy pedig ne legyen vége, csak két lehetséges válasz létezik:

a) a visszafelé haladó regressziónak nincs vége

b) a visszafelé haladó regressziónak van vége, van egy ok nélküli első ok.

Ha a) a visszafelé haladó regressziónak nincs vége, akkor nem mindennek van oka, mert magának a regressziónak végső soron nem volt oka. Ezért mindkét esetben van valaki/valami, aminek nincs oka.

Ha a) a visszafelé haladó regressziónak nincs vége, akkor nem mindennek van oka, mert magának a regressziónak végső soron nincs oka. Ezért mindkét esetben van valaki vagy valami, aminek nincs oka.

Azonban elgondolkodom azon, hogy vajon Isten nem tartja-e ezt az egész érvelést túlságosan leegyszerűsítettnek, mivel mi az okokat az időben gondoljuk el. Ha Isten az időn kívül is létezik, és ha az idő is Isten teremtménye, akkor arról beszélni, hogy milyen volt az idő, mielőtt Isten létezett, oxymoron.


K: A Teremtés könyve 1. fejezetében Isten teremthetett volna más lényeket és világokat is?

V: Bizonyára teremtett más lényeket is: angyalokat és démonokat. Ami pedig a lényekkel benépesített más világok teremtését illeti, a Biblia nem mond el nekünk mindent, amit szeretnénk tudni, csak azt, amit tudnunk kell – és gondoskodnunk kell arról, hogy legalább azt elolvassuk. Isten teremthetett volna más univerzumokat is, és talán éppen ezek a Menny és a Pokol.


K: Miért teremtette Isten Ádámot és Évát az 1. Mózesben, hiszen előre tudta, hogy engedetlenek lesznek?

V: Annak ellenére, hogy Isten előre tudta, hogy vétkezni fognak, számos dolgot elmond nekünk arról, miért teremtette az embereket.

Dicsőségére: Isten gyermekeit dicsőségére teremtette. Ézsaiás 43:7; 61:3.

Hogy szerethesse őket: Isten nagyon szeret minket. Zsoltárok 145:9,17; 1 János 3:1.

Hogy gyermekei legyenek: 1 János 3:1-2; Galátusok 3:28, Róma 8:15-17

Hogy bennünk éljen: 1 János 4:12-16; Róma 8:9-11

Isten azt akarja, hogy senki se vesszen el. Ezékiel 18:23,32; 33:11; 2. Péter 3:9. Ugyanakkor Isten nem bánja, hogy megteremtette azokat, akik – ha lehetőségük nyílik rá – szabad akaratukból úgy döntenek, hogy elutasítják Őt. Isten előre tudta, hogy vétkezni fognak, és mégis úgy döntött, hogy nem avatkozik be a döntésükbe, és nem „törli el” őket.

Talán az egyik oka annak, hogy Isten úgy döntött, hogy a saját képmására teremt lényeket, hasonló ahhoz az okhoz, amiért a szülők úgy döntenek, hogy gyermeket vállalnak. Igen, a gyermekek sokba kerülnek – pelenkák és étel –, és igen, a gyermekek fájdalmat okoznak betegségeikkel, sérüléseikkel és engedetlenségükkel, de mindezek ellenére a szeretet miatt megéri.


K: A Teremtés könyve 1:1-ben Isten azért teremtett, mert szüksége volt rá?

V: A Biblia nem támasztja alá ezt a spekulációt. Istennek nincsenek szükségletei abban az értelemben, hogy kárt szenvedne vagy megszűnne létezni, ha nem teremtene valamit. Másrészt Isten vágya az volt, hogy teremtsen, és Isten hatalmas, csodálatos mértékben teljesítette vágyát.


K: A Teremtés könyve 1:1-ben említettek-e további teremtményeket a Teremtés könyve után?

V: A Szentírás nem mond semmit sem az egyik, sem a másik irányba, és Isten szabadon cselekedhet, ahogy kívánja. Ha Isten más teremtményeket is teremtett, azok lehetnek olyanok, mint az angyalok, mint Ádám és Éva a bűnbeesés előtt, mint mi, mint a démonok, mint az állatok, vagy valami teljesen más.


K: A Teremtés könyve 1:2-ben, ha Isten lelke a vizek felett lebegett, ez azt jelenti-e, hogy a Szentlélek nem egy értelmes, élő lény, hanem inkább egy aktív erő, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják?

V: Nem. Az a tény, hogy a Szentléleknek nincs fizikai teste, és a vizek felett lebeghet, nem áll ellentétben azzal a ténnyel, hogy a Szentírás szerint a Szentlélek egy személyiségű, élő lény.

Az alábbiakban az 1 János 5:6–8-ról szóló értekezés ismétlődik.

A tanú lehet élőlény, de élettelen tárgy is. A Jehova Tanúinak tévedése abban áll, hogy mivel a Szentléleknek számos olyan tulajdonsága van, amellyel az ember nem rendelkezik, ezért (egy kissé erőltetett logika alapján) a Szentlélek nem rendelkezhet személyiséggel. Az 1 János 5:6–8 azt mutatja, hogy három tanú van arra a tényre, hogy Jézusnak fizikai teste volt. A vér az Ő keresztre feszítésére utal, a Lélek pedig a keresztények számára belső bizonyság. A víz vagy Jézus János általi keresztségére utal, vagy esetleg a csecsemőt születésekor körülvevő vízre.

Az alábbiakban felsorolunk néhány tényt, amelyet a Biblia tanít nekünk a Szentlélek személyiségéről.

Parakletos (a vigasztaló, aki mellettünk van). János 14:16,26, János 15:26

Ismeri Isten legbelsőbb gondolatait. 1 Korinthus 2:10–11

Szól hozzánk. ApCsel 13:2, Zsidók 3:7

Emlékeztet minket. János 14:26

Mint egy szülő, hogy ne legyünk árvák (görögül: orphanos). János 14:18

Vezet minket. János 16:13

Tanít minket. János 14:26, 1 Korinthus 2:13

Bennünk lakozik. 1 Korinthus 3:16, 2 Timóteus 1:14, Róma 8:9,11, Efézus 2:22

A szívünkben. 2 Korinthus 1:22, Galata 4:6

Közbenjár értünk (az élettelen tárgyak nem imádkoznak és nem közbenjárnak). Róma 8:26-27

Megsérthető. Zsidók 10:29

Krisztusról tanúskodik. János 15:26

Van elméje. Róma 8:27

Meg lehet bántani. Ézsaiás 63:10, Efézusbeliek 4:30

Döntéseket hoz. 1 Korinthus 12:11

Szeretettel rendelkezik. Rómaiak 15:30

Jónak ítél dolgokat – ApCsel 15:28

Isten mély dolgait kutatja – 1 Korinthus 2:9-10

Sóhajtozik (és így törődik) értünk – Róma 8:26


K: A Mózes 1. könyve 1:10-ben hogyan teremthette Isten a földet, hiszen a földet már a Mózes 1. könyve 1:1-ben megteremtette?

V: A héber szó (eres) mindkét esetben ugyanaz. Akárcsak az angolban, az (eres) jelenthet a menny alatt lévő világot, de jelenthet földet vagy szárazföldet is. Így Isten a Teremtés könyve 1:1-ben teremtette a bolygót, a Teremtés könyve 1:10-ben pedig a szárazföldet. Lásd: Encyclopedia of Bible Difficulties, 65–66. o.


K: Miért tűnik úgy, hogy a Teremtés könyve 1. és 2. fejezetében két teremtéstörténet szerepel?

V: Nézzük meg, mi teremtődött az egyes beszámolókban. A Mózes első könyve 1. fejezete az ég és a föld teremtéséről szól, a Mózes első könyve 2. fejezete pedig az ember teremtéséről az Édenkertben.


K: Miért hívják Istent az 1. Mózesben és más helyeken Elohimnak, míg más helyeken, például a 2. Mózesben, Jahvénak?

V: Istennek számos neve és címe van a Bibliában. Úgy tűnik, hogy a Jahve név Isten személyes kapcsolatára összpontosít velünk, ellentétben az Elohim névvel, amely Isten pártatlan, transzcendens vonásait hangsúlyozza. A Teremtés könyve 1. fejezetében nincs név Ádámra, Évára, sem az állatokra, míg a Teremtés könyve 2. fejezetében szerepelnek. Ez olyan nagy ellentét, hogy szándékosnak kellett lennie.

Az ókori kultúrákban gyakori volt, hogy ugyanazon istennek több neve is volt. Íme néhány példa:

Osiris – Wennefer, Khent-amentius, Neb-abdu

Bel – Enlil, Nunamnir

Sin – Nanna

El – Latpan

Baal – Larpan


K: A Teremtés könyve 1. fejezetében Isten valóban hat szó szerinti, 24 órás nap alatt teremthette-e a földet?

V: Függetlenül attól, hogy a földet öregnek vagy fiatalnak tartják-e, minden kereszténynek „igen”-nel kell válaszolnia erre a kérdésre.

A Mindenható hat nap helyett akár hat másodperc alatt is megteremthette volna, ha akarta volna. A kérdés nem az, hogy Istennek hogyan kellett teremtenie, hanem az, hogy a Szentírás és a természet hogyan tárja fel, hogy Ő hogyan döntött a teremtésről.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Szentírás az 1. Mózes könyvében nem mondja meg, mennyi ideig tart egy nap Isten számára. A 5. Mózes 9:1 azt mutatja, hogy a „nap” 24 óránál hosszabb időtartamot is jelenthet, ahogyan azt Mózes „napja” esetében értették. A Zsoltárok 90:4 és a 2. Péter 3:8 arra utal, hogy Isten napjai nagyon hosszúak lehetnek.


K: A Teremtés könyve 1. fejezetében a babiloni teremtésleírásokkal való hasonlóságok bizonyítják-e, hogy azok közös, emberi eredetűek?

V: A babiloni elbeszélések sok fizikai részletben hasonlóak, de az okok tekintetében szinte diametrálisan ellentétesek. Ellentétben Mardukkal, aki a Tiamat nevű sárkány által okozott káosszal küzd, Isten parancsolja, mi történjen. Ha van némi igazság a nem bibliai kultúrákban, az nem lehet meglepetés. Ezen felül a Mózes első könyve 1. fejezetének stílusa szándékos ellentétnek tűnik a pogány fogalmakkal.


K: Miért használják a „mi” szót az 1Mózes 1:26-ban és 3:22-ben az Egyetlen Igaz Istenre?

V: Két lehetséges válasz van.

1. Az „mi” az Egyetlen Igaz Istenre utal, de a többes szám a Szentháromság közötti beszélgetés megfelelő kifejezése.

2. A „királyi mi” kifejezést királyok és istenek esetében egy személyre vonatkoztatták. Erre példaként említhető a közel-keleti iszlám vallás: a muszlim Koránban az „mi” és a „minket” kifejezéseket használja, amikor Allah önmagára utal. A muszlimok és a nem muszlimok egyaránt egyetértenek abban, hogy a „királyi mi” használata a Koránban nem utal arra, hogy Mohamed azt tanította volna, hogy Allah több istenből áll.

A zsidó Filón (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) azonban ezt nem királyi „mi”-ként értelmezte, hanem úgy, hogy Isten segítőket alkalmazott – lásd: *A teremtésről* című mű 24. fejezet, 75. szám, 11. oldal.


K: Azt jelenti-e a Teremtés könyve 1:26, hogy arra kell nevelkednünk, hogy elsajátítsuk az isteni tökéletességeket és az isteni áldások középpontjává váljunk, ahogyan azt a bahá’í tanítások a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 8–9. oldalán tanítják?

V: Nem, mert a Mózes első könyve 1:27 azt mondja, hogy Isten azt tette, amit a Mózes első könyve 1:26-ban mondott. Amikor Ádámot és Évát teremtették, a bűnbeesés előtt tökéletesen bűntelenek voltak, és nem volt szükségük nevelésre. Noha mi még mindig Isten képmására vagyunk teremtve, a Mózes első könyve 1:26–28 arra utal, amit Isten már véghezvitt.


K: Azt jelenti-e a Teremtés könyve 1:26, hogy az emberek maguk is „kis istenek”, ahogyan Kenneth Hagin és egyes „szó-hit” tanítók állítják?

V: Nem. A Teremtés könyvében szereplő szó a „hasonló”, nem pedig az „az”. Még a „szó-hit” tanítói is egyetértenének abban, hogy a hozzánk hasonló teremtményeket soha nem szabad imádni. Ádám és Éva testének olyan halhatatlanságot adtak, amelyet elveszíthettek, olyan igazságosságot, amelyet tönkretehettek, és olyan tökéletes Isten iránti szeretetet, amelyet eldobhattak, mint egy régi gyümölcsdarabot.


K: A Teremtés könyve 1:26–27-ben szereplő beszélgetés a Szentháromság tagjai között zajlott, vagy olyan teremtett lények között, mint az angyalok?

V: Bár az angyalok is hallhatták ezeket a szavakat, ez a Szentháromság tagjai közötti beszélgetés volt. Teremtésünk nem az angyalok, hanem a Szentháromságban lévő Isten műve volt. Az első keresztény író, akiről ismert, hogy felismerte: ez nem az angyalok műve lehetett, Justinus vértanú (írta kb. 138–165-ben) volt, a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 62. fejezetében, 228. oldalon.


K: Mivel a Teremtés könyve 1:26–27 szerint Isten az embereket az angyaloknál magasabb rendűnek teremtette, teremthetett-e Isten később az embereknél magasabb rendű lényeket?

V: A Szentírás erről sem így, sem úgy nem szól, és Isten szabadon tehet, amit csak akar. A Szentírás azonban azt mondja, hogy a hívők „Isten fiai”, és hogy „Krisztussal együtt uralkodunk”, valamint „Krisztussal együtt ülünk” (Efézus 2:6). Egy véges teremtménynek nehéz ennél sokkal magasabb rangot elérnie.


K: A Mózes 1:26-ban Ádám egy „szuperember” volt-e, akinek képességei egymilliószor nagyobbak voltak a mieinknél, ahogyan Watchman Nee tanította A lélek rejtett ereje (1933, 15. o.) című művében?

V: A Szentírás soha nem tanította ezt a furcsa spekulációt. Azt sem tanította soha, hogy Ádám külső megjelenésében már Istenhez hasonló volt, ahogyan Watchman Nee ugyanazon könyv 18. oldalán tanította. Sajnos az emberek gyakran megpróbálják saját tanításaikkal kiegészíteni azt, amit Isten valójában mondott.


K: Ha a Mózes 1:26 szerint Isten képmására lettünk teremtve, nem bizonyítja ez, hogy Istennek (vagy legalábbis az Atyának) van fizikai teste? (A mormonok említik ezt.)

V: A legtöbb ember egyetértene abban, hogy a Szentléleknek nincs fizikai teste, és Jézusnak sem volt fizikai teste abban az időben. Ha a „minket” kifejezés az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel folytatott beszélgetésre utal, akkor a „kép” nem utalhat pusztán egy fizikai testre. Egyébként a Mózes első könyve 9:6 azt mutatja, hogy a bűnbeesés óta is megmaradt bennünk Isten képe.


K: A Mózes első könyve 1:27 szerint az emberek a bűnbeesés óta is Isten képmására lettek teremtve?

V: Igen. A Mózes első könyve 9:6 az özönvíz után azt mutatja, hogy bár a bűn megrontott minket, mégis megmaradt bennünk Isten képmása.


K: A Mózes első könyve 1:28-ban az áll, hogy az embernek meg kellett töltenie a földet és uralma alá kellett hajtania azt. Ez feljogosította-e az embert a környezet tönkretételére?

V: Egyáltalán nem! Soha nem hallottunk olyan keresztényről vagy zsidóról, aki így értelmezte volna a Bibliát. Ez az új értelmezés, amelyet először 1967-ben vetettek fel [lásd Kaiser hivatkozását a végén], csak akkor tűnik értelmesnek, ha az 1. Mózes könyvének egy részét olvassuk, és a „meghódítani” szót „elpusztítani”-ként értelmezzük, ahelyett, hogy „bölcsen uralkodni” lenne. Valójában a Biblia hat fontos dolgot mond a föld és az állatok gondozásáról.

1. Ők „bérlők” voltak azon a földön, amely valójában Istené volt

1a. Ezért a földet nem lehetett véglegesen eladni (Levitikus 25:23)

1b. Minden Istené (Zsoltárok 24:1)

2. Isten meg fogja ítélni azokat, akik általában beszennyezik a földet

2a. Ézsaiás 24:5 szerint a földet a népe szennyezte be.

2b. Zakariás a hatalmas erdők és a gazdag legelők pusztulása miatt siránkozott. Sőt, még inkább azon a szellemi csapáson siránkozott, amelynek ezek a természeti csapások csak allegóriái. (Zakariás 11:1-3)

3. Isten elítéli a föld fizikai bemocskolását

3a. Isten elpusztítja azokat, akik tönkreteszik a földet. (Jelenések 11:18).

3b. Isten meg fogja ítélni azokat a „juhokat”, akik nemcsak annyit esznek, amennyire szükségük van, hanem a legelő többi részét is letapossák. Nemcsak tiszta vizet isznak, hanem a lábukkal bemocskolják a többi vizet is (Ezékiel 34:17–22).

3c. A 4Mózes 5:3 a fertőző betegségek összefüggésében arról szól, hogy ne szennyezzük be a tábort.

3d. Még háborúban sem szabad kivágni azokat a gyümölcsfákat, amelyek termékennyé teszik a földet (Mózes 5. könyve 20:19-20). Egy olajfa több mint 1000 évig is élhet.

4. Isten elítéli a föld gonoszsággal való beszennyezését

4a. A Mózes 4. könyve 35:33-34 azt parancsolja nekünk: „ne szennyezzétek be a földet” az emberölés összefüggésében.

4b. Ne szennyezzétek be a földet bálványimádással (Jeremiás 16:18).

4c. A Jeremiás 32:34 említi azokat az embereket, akik csecsemőáldozatokkal szennyezik be a Tofet-völgyet.

4d. Ezékiel 7:22 szerint a gonoszok bemocskolják Isten kedves helyét.

5. Isten törvénye magában foglalja a bölcs erőforrás-gazdálkodást

5a. Ádámot „az Éden kertjébe helyezték, hogy művelje és őrizze azt” (Mózes 2:15).

5b. Nem szabad kétféle növényt együtt ültetni (Mózes 5. könyve 22:9). Ehelyett a növények felváltva történő termesztése csökkenti a kártevők számát.

5c. A földet minden hetedik évben és a jubileum idején pihentetni kell (Levitikus 25:3–7, 11–12, 18).

5d. Isten megbüntette Izráelt, ha megszegte ezt a szabályt (Levitikus 26:34-35).

6. Állatok: Isten tulajdonai, a mi használatunkra teremtettek, de kedvesen kell bánnunk velük

6a. Az állatok Istenéi (Zsoltárok 50:10), és Ő gondoskodik róluk (Zsoltárok 36:6; 104:11,14; 147:8-9).

6b. A húsfogyasztás megengedett, sőt bizonyos esetekben parancsolt is (Mózes 1. könyve 9:2-5; Apostolok cselekedetei 10:13).

6c. Jézus bűntelen volt (Zsidók 4:15; 7:26; 1 Péter 2:22; 1 János 3:5). Halat evett (Lukács 24:42–43), és mint jó zsidó, húst is evett, ahogyan azt a páska ünnepén elrendelték (2 Mózes 12:8–10).

6d. A bőr viselése megengedett, hiszen Keresztelő Jánosnak is volt bőröve a Márk 1:6 szerint.

6e. A vadászat megengedett (Levitikus 17:13).

6f. Az állatok áldozati célú megölése még parancs is volt (2Mózes – 5Mózes).

6g. Kedvesnek kell lennünk az állatokhoz (Példabeszédek 12:10).


K: A Mózes 1:28-ban, bár a Biblia nem mondja ki kifejezetten, hogy pazaroljuk el Isten környezetünknek adott ajándékát, vajon a kereszténység implicit módon azt tanítja-e, hogy tönkretehetjük a környezetet?

V: Nem. A kapzsiság és a túlnépesedés által okozott ökológiai problémákat nem lehet a kereszténységre kenni, éppúgy, ahogyan nem lehet az afrikai animistákat, az indiai hindukat, a kínai ateistákat, valamint az indonéziai és közel-keleti muszlimokat sem hibáztatni ezekért a problémákért. Minden kontinensen vannak ökológiai problémák, éppúgy, ahogyan minden kontinensen vannak olyan emberek, akik személyes haszonszerzés érdekében feláldozzák a környezetet. A Biblia környezetről szóló kijelentéseinek elemzéséhez lásd az előző választ.


K: A Teremtés könyve 1:29-ben Ádámnak és Évának minden magot hordó növényt adtak, vagy nem ehettek a jó és rossz tudásának fájáról, ahogyan azt a Teremtés könyve 2:17 mondja?

V: Bár nem tudjuk, hogy a jó és rossz tudásának fájának voltak-e magjai vagy sem, ez itt nem releváns. Ettől függetlenül a jelentése az volt, hogy minden magot hordó növényből ehettek, a jó és rossz tudásának fája kivételével.


K: Ha a Mózes 1:29 szerint az emberek minden növényt ehettek, akkor hogyan lehet a Biblia logikus és ésszerű, hiszen vannak mérgező növények és magvak, amelyeket nem ehetünk? (Ezt egy muszlim vetette fel.)

V: A Korán 5:46–48-as szúrájában az áll, hogy Jézus megerősítette a Tórát és az evangéliumokat. Nagyon súlyos vád egy muszlim részéről, hogy Jézus igazolta volna valamit, ami helytelen és nem Istentől származik. De hogy válaszoljak a kifogásra: függetlenül attól, hogy ezt minden egyes növényre vagy minden fűre és gabonára értették-e, Isten ezt Ádámnak mondta a bűnbeesés előtt, mielőtt a földet elátkozták volna. A természet gyökeresen megváltozott, amikor Ádám és Éva vétkezett. A bűnbeesés előtt Isten Ádámnak és Évának adta a föld feletti uralmat, de amikor a kígyó csábításának engedve vétkeztek, Sátán lett e világ fejedelme (bár nem királya). A bűnbeesés azonban egy érdekes kérdést vet fel: ha a mai muszlimok azt állítják, hogy a próféták bűntelenek, és ha Ádám és Éva vétkeztek, és bűnükkel az egész átok ránk nehezedett, akkor miért mondják a muszlimok, hogy Ádám próféta volt?


K: Miért pihent Isten a teremtés munkájától a hetedik napon (1Móz 2:2–3)?

V: A „pihenés” itt azt jelenti, hogy abbahagyta a teremtés munkáját. Isten nem fárad el (Ézsaiás 40:28). A Szentírás soha nem mondja, hogy Istennek szüksége volt a pihenésre, hanem azt, hogy Ő úgy döntött, hogy pihen.


K: A Mózes 2:2-ben szereplő szombat fogalma babiloni eredetű volt, amelyet később illesztettek be a zsidó hagyományba?

V: Két válasz van, egy a keresztényeknek és egy a nem keresztényeknek.

1. (keresztények számára): Ha abból indulunk ki, hogy Jézus Istentől származott – amit feltámadása is bizonyít –, és mivel Jézus elismerte az Ószövetség eredeti pontosságát és megőrzött hitelességét, valamint a Teremtés könyvében és Jeremiás könyvében szereplő szombatra vonatkozó utalásokról bizonyítható, hogy Jézus előtt íródtak, akkor ez nem babiloni találmány volt, és nincs több mondanivalónk.

2. (nem keresztények számára): A babiloniak a hónap 15. napját sappatu-nak nevezték. Természetesen ez csak egy nap havonta, nem négy. A 19. oldalon Asimov éles szemmel vette észre, hogy a szombat a száműzetés előtti időkben alig tűnt fontosnak az izraeliták számára, míg a száműzetés utáni időkben nagy jelentőséget kapott. Ugyanakkor nem hihető az a feltételezés, hogy a babilóniai és a száműzetés utáni zsidókat egyöntetűen „megtévesztették”, hogy a) elhiggyék: száműzetésük annak köszönhető, hogy nem tartották be egy olyan parancsot, amely nem szerepelt a Szentírásukban, és b) ezt 59 helyen (amelyek közül 35 a Tórában volt) illesztették be anélkül, hogy bárki is észrevette volna az új fogalmat. Egyébként nem minden zsidó ment Babilóniába. Jeremiás leírja, hogy néhányan inkább Egyiptomba mentek. Azoknak a zsidóknak a leszármazottai fordították le az Ószövetséget görögre, és a görög Septuaginta-fordításban is szerepelnek a szombatra vonatkozó versek.

Bármilyen spekuláció a Biblia hibáiról teljesen hihetőnek tűnhet annak a szemében, aki nagyon fontosnak tartotta bebizonyítani, hogy a Bibliában hibák vannak, és ezért nem kell követniük azt. Azonban még Isaac Asimov is legalább annyira felismerte ennek az elméletnek a gyengeségét, hogy csupán kísértésként említette meg.


K: A Teremtés könyve 2:4, 5:1, 6:9, 10:1, 11:10, 11:27, 25:12, 25:19, 36:1, 36:9 és 37:2, valamint a Számok könyve 3:1; a Rút 4:18-ban a héber szó (Toledot) egy szakaszt kezd, vagy egy szakaszt zár le?

V: Vagy mindig az elejére utal, vagy mindig a végére, vagy néha mindkét esetben előfordul.

Kétértelmű: Íme néhány olyan „tole pont”, amely mindkét módon értelmezhető: Mózes 1. könyve 2:4; 5:1; 36:9; 37:2.

Kezdet: Íme néhány „tole dot”, amelyeket a kontextus alapján az elején kell elhelyezni: Mózes első könyve 6:9; 10:1; 11:10; 11:27; 25:12; 25:19; 36:1; Mózes negyedik könyve 3:1. Philo, a zsidó (Kr. e. 15/20–Kr. u. 50) A teremtésről című művében (44:129, 18. o.) a Mózes első könyve 2:4-et úgy említi, mint „[Mózes] világteremtésről szóló beszámolójának összefoglalását”.

Végül: Nincs egyetlen olyan „toledot” sem, amelyről bizonyíthatóan kiderülne, hogy egy szakasz végére tartozik. Ezért a kétértelmű szakaszok valószínűleg „toledot”-okkal kezdődnek.

A legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a „tole pont” egy szakasz elején található, a Mózes első könyve 25:19, amely szerint ez Izsák története. A közvetlenül következő szakasz Izsák gyermekeiről szól. A közvetlenül megelőző szakasz Izmaelről szól, és semmi köze sincs Izsákhoz.


K: A Mózes 2:5–7-ben Isten az embert követően teremtette-e a növényeket, vagy az ember előtt, ahogyan azt a Mózes 1:12,26 mondja? (Ezt a kérdést egy Capella nevű ateista tette fel.)

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Először a növények: A Mózes első könyve 1. fejezete egyértelműen kimondja, hogy a növényeket az ember előtt teremtették a földre. Ezek közé természetesen a mai növények ősei is tartoznak.

2. A világ kontra az Édenkert: A Teremtés könyve 1. fejezete a menny és a föld teremtésének történetét meséli el, míg a Teremtés könyve 2. fejezete az Édenkert teremtésének történetét.

3. A terménynövények az ember után: A Mózes első könyve 2. fejezete azt mutatja, hogy a mező cserjéi az ember után jelentek meg, legalábbis az Édenkertben. Mindkét esetben a héber „mező” szót, a saday-t használják, ahelyett, hogy egyszerűen csak növényekről beszélnének.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology (Wycliffe Bibliai Régészeti Szótár) 23. oldalán az áll, hogy Beersebában i. e. 4000-ből származó, kiégetett búza-, árpa-, lencse- és szőlőmagokat találtak.


K: A Mózes 2:5–7-ben milyen gabonafélékről van szó, amelyek közül ma is használunk néhányat, és amelyek közül néhányat már a múltban is használtak?

V: Az emberek gyakran úgy gondolnak a gabonafélékre, mintha azok csupán a három legnagyobb élelmiszer-növény lennének: a búza, a rizs és a kukorica, de valójában egy héten át naponta háromszor is ehetnénk úgy, hogy minden étkezésnél más-más gabonafélét fogyasztanánk.

Kukorica: A régészek szerint a kukoricát i. e. 5000 körül háziasították az Újvilágban. Kolumbusz előtt Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában nem volt kukorica. A kukorica egy teosinte nevű gabonából származik. A teosinte-nek körülbelül 50, lazán összetartó magja volt, és a csöve kevesebb mint egy hüvelyk hosszú volt. Ezzel szemben a mai kukoricának minden csövén 500–1000 szorosan összetartó magja van. Mivel a magok szorosan összetartanak, a mai kukorica az ember segítsége nélkül nem képes vadon nőni.

Búza: A régészeti kutatások a búza őseit a Közel-Keleten, Irakban, i. e. 7000 körül tárták fel. Ezt emmernek hívják, és a szél hatására elveszíti magvait. Ma a búzának több ezer fajtája létezik. A kamut (=khorasan, = Tutankhamon búzája) valószínűleg egy durumbúza-fajta. Mellékesen megjegyezzük, hogy egyesek a búza és a kukorica termesztésének kezdete közötti 2000 éves különbséget az egyik oknak tekintik (a másik ok a lovak megjelenése) arra, hogy amikor a spanyolok megérkeztek Amerikába, az indián kultúra 1000–2000 évvel elmaradt az európai kultúrától.

A három fő gabonafajta közül a rizs volt az újonc. Kr. e. 3500 körül háziasították.

Az emmert (más néven emmerbúza, faro) már i. e. 9800–8800 között is megtalálták a Közel-Kelet kerámia előtti lelőhelyein. A háziasított emmer különbözik a vad emmertől, de a vad emmerből származik. Később az emmer elterjedt Európában és Indiában.

A tönkölybúza eredete némileg rejtélyes. A búza termesztése előtt már a Római Birodalomban, Nagy-Britanniában és Ázsiában is termesztették. Lehet, hogy az emmer és a búza, vagy az emmer és a vad kecskefű (Aegilops tauschii) közötti hibrid, vagy akár két különböző eredete is lehetett. Egyesek szerint a tönkölybúza i. e. 6000 körül jelent meg.

A cirok egy afrikai fűfajtából származik. Megjelenésében némileg hasonlít a kukoricára. A cirok a mai nyolc fő gabonafajta egyike; manapság állati takarmányként használják, de valószínűleg az emberi fogyasztásra szánt termények között is az ötödik helyen áll.

Az árpát valószínűleg i. e. 8000 körül kezdték el termeszteni Izrael és Jordánia térségében. Onnan kelet felé terjedt el egészen a Himalájáig.

A rozs termesztését feltehetően a búza háziasítása után nem sokkal kezdték meg Törökország keleti részén, az Ararát-hegy és a Van-tó térségében. Olyan helyeken terem, ahol a búza és az árpa nem.

A zabról keveset tudunk, csupán annyit, hogy i. e. 2000-ben találtak belőle egy egyiptomi sírban, és valószínűleg Kis-Ázsiában kezdték el termeszteni.

A hajdinát (Fagopyrum esculentum) először Kínában, Yunnan és Szecsuán tartományokban termesztették i. sz. 1000 körül. Nincs nagy terméshozama, de gyorsan érik, és száraz, hűvös éghajlaton jól érzi magát. Legalább 14 fajtája létezik.

A Palmer-füvet (= nipa fű, = Distichlis palmeri) kizárólag a nyugat-mexikói és az Egyesült Államok nyugati részén fekvő Sonora-sivatagban termesztették. Ez volt a Cocopah törzs fő élelmiszerforrása. Bizonyos mértékben hasonlít a búzára, azzal a különbséggel, hogy száraz körülmények között is megterem, képes felszívni a tengervizet, és kiválasztani belőle a sót.

A kölesfélék legalább 13 kis magvú, ehető fűfaj csoportját alkotják, amelyek száraz körülmények között is jól termeszthetők. Az olyan kölesfajták, mint például a seprűkukorica, a legkorábbi időkben Kínában és Koreában is a legfontosabb gabonafélék közé tartoztak. A kölesfajták közé tartozik a barnyard köles, a seprűkukorica, a barna tetejű köles, az ujjköles, a fonio, a rókafarkú köles, a japán köles, a Jób könnyei, a kodo köles, a kis köles, a gyöngy köles, a proso köles és a teff. További információkért látogasson el a http://en.wikipedia.org/wiki/Millet oldalra.

A burgonya nem gabonafajta, de manapság a negyedik legnagyobb élelmiszer-növény. Feltételezések szerint i. e. 6000 körül jelent meg először Peruban és Bolíviában, a Titicaca-tó térségében.

Egyéb, nem gabonafélék közé tartoznak a babok, hüvelyesek, szójabab, földimogyoró, manióka, édesburgonya, borsó, kenyérfa, kókuszdió, banán, plantán és taro. A kesari magot Indiában termesztették, de hosszú távú bénító hatása van.


K: A Teremtés könyve 2:7-ben Isten teremtette-e az anyagot, vagy csupán „rendezte el” azt, ahogyan sok mormon tanítja, vagy az anyag teremtetlen volt, mert az anyag nem valós dolog, ahogyan a Keresztény Tudomány és egyes keleti vallási csoportok tanítják?

V: Nem. Az, hogy Isten mindenható, azt jelenti, hogy Isten bármit megtehet, és az, hogy Isten a Teremtő, azt jelenti, hogy Isten mindent teremtett. Isten „ex nihilo”, azaz a semmiből teremtette az univerzumot. Így, pontosabban fogalmazva, Isten nem csupán a „anyagból és energiából álló dolgokat” teremtette, hanem magát az anyagot és az energiát is.


K: A Mózes 2:7,19 szerint Isten az állatok előtt teremtette-e az embert, vagy az állatok után, ahogyan azt a Mózes 1:24,27 mondja? (Ezt egy ateista (Capella) kérdezte.)

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A földön Isten az állatok után teremtette az embert, ahogyan azt a Mózes 1. könyve 1:24,27 mondja.

Az Édenkertben Istennek az állatok bemutatása előtt kellett megteremtenie az embert.

Még az Édenkertben is előfordulhatott, hogy az állatok már az ember előtt ott voltak. A Mózes 1. könyve 2:19 arra az időpontra utal, amikor az állatok már meg voltak teremtve. Ez nem azt jelenti, hogy az állatokat csak akkor teremtették meg.


K: Bizonyítja-e a Mózes 2:7, hogy az embereknek nincs halhatatlan lelkük, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják?

V: Nem. Az itt szereplő héber szó, a nephesh, egyes helyeken „lelket” jelent, máshol pedig – mint például ebben az esetben – „életet”. Hogyan lehetnének a Jelenések 6:9–10-ben említett hívők az oltár alatt, ha a halál után nem léteznének tovább?


K: A Mózes 2:10–14-ben hol vannak azok a folyók, amelyek az Édenkertből áramlottak ki?

V: Először is, az Édenkert ma már nem létezik a földön. Nem tudjuk, hol volt a Pishon folyó, a Tigris és az Eufrátesz pedig Törökországban, Szíriában és Irakban folyik. A Gihont általában a Nílus folyónak tartják, amely Egyiptomtól délre, Kús régiójából eredt. Lehetséges azonban, hogy egy kisebb folyó volt, amely a Tigrishez és az Eufráteszhez nagyon közel fekvő, nyugat-elámi „Kúsból” (Kashshu) eredt. A kassziták (görögül: Kossaeans) onnan származtak.


K: Miért mondta Isten a Teremtés könyve 2:15-ben, hogy te (egyes szám) ehetsz a kert bármely gyümölcséből, kivéve, hogy ti (többes szám) nem ehettek a jó és rossz tudásának fájáról?

V: Bármelyikük választhatott bármelyik fát; nem kellett ugyanazt enniük. Azonban egyikük sem ehetett abból az egy fából. A többes szám hangsúlyt ad; ez a parancs nem csak Ádámnak szólt, hanem mindenkinek.

Philo, a zsidó (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) először a „Kérdések és válaszok a Teremtés könyvéről” című művében, I. kötet, 794. oldalon válaszolt erre a kérdésre.


K: Miért teremtette Isten Ádámot a Teremtés könyve 2:16 szerint, ha tudta, hogy bűnbe esik?

V: Isten mindent megtehet, de a logikai lehetetlenség nem létezik. Isten nem teremthet olyan lényt, aki az Isten iránti szeretetteljes engedelmességet választja, ha az a lény nem képes úgy dönteni, hogy engedelmeskedik Istennek. Az, hogy képes legyen úgy dönteni, hogy engedelmeskedik Istennek, azt jelenti, hogy képes úgy dönteni is, hogy nem engedelmeskedik Istennek.


K: Mivel a Teremtés könyve 2:17 azt mondja: „azon a napon, amikor abból eszel, biztosan meghalsz”, hogyan haltak meg Ádám és Éva „azon a napon”?

V: Lelkileg és jogilag. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Aznap bekövetkezett a szellemi halál.

Jogi értelemben azon a napon mind az örök, mind a fizikai halálra szóló ítéletet hoztak ki ellenük. A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 91–92. oldalán Walter Kaiser Jr. bemutatja, hogy a héber idióm a haláluk bizonyosságát jelenti, nem pedig a halál azonnali bekövetkeztét.

Ennek a beszédfordulatnak a használatára vonatkozó további példát lásd az 1 Királyok 2:37-ben, ahol Salamon hasonló figyelmeztetést adott Simeinek azon a napon, amikor elhagyta Jeruzsálemet.

Az első személy, akiről tudjuk, hogy választ adott erre a kérdésre, a zsidó Filón (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) volt a „Kérdések és válaszok a Teremtés könyvéről” című művében (I., 794. o.), valamint az „Allegorikus értelmezés” című művében (I., 33 (105), 46–47. o.), ahol megemlíti a lélek halálát.

Egy másik ókori író, aki eltérő választ adott, Iréneusz, az „Eretnekségek ellen” című művének 5. könyvében, 23. fejezetében (Kr. u. 182–188), 551–552. o. Mivel Irenaeus megjegyzi, hogy az Úr előtt egy nap ezer év, ezt Isten egyik napjaként értelmezi, és jelentőségteljesnek tartja, hogy a Teremtés könyve 5:5 szerint Ádám 930 éves korában halt meg, ami kevesebb, mint ezer év.


K: Miért áll a Mózes első könyve 2:18-ban, hogy az ember egyedül volt, hiszen az ember Isten és az állatok társaságában is volt?

V: Ádám valóban uralkodott az állatok felett, és imádta Istent, de nem volt senki más, aki hozzá hasonló lett volna. Abban volt egyedül, hogy nem volt senki, akivel egyenrangúként, vízszintes kapcsolatban állhatott volna.


K: A Mózes 1. könyve 2:18–22 azt mutatja-e, hogy a nőt utólag teremtették, ahogyan azt a Born Again Skeptic című könyv 164. oldala állítja?

V: Nem, éppen az ellenkezőjét mutatja. Isten rengeteg időt szánt arra – miközben Ádámnak meg kellett neveznie az állatokat és minden mást –, hogy megmutassa Ádámnak, szüksége van egy társra. A Teremtés könyve 1. és 2. fejezetében szereplő dolgok többségét egyszerűen, kevés magyarázattal teremtették. Isten azonban először „előkészítette a terepet”, és elmagyarázta Éva célját, mint Ádám munkatársát, mielőtt megteremtette volna őt.


K: A Mózes 2:18 azt mutatja-e, hogy a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, mivel Évát másképp teremtették, mint Ádámot?

V: Nem, nem azt mutatja. A válaszban hat szempontot érdemes figyelembe venni.

1. A különbözőség nem bizonyítja az egyenlőtlenséget. A különböző emberek különböző nyelveket beszélnek, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyik nyelv is alacsonyabb rendű vagy magasabb rendű lenne a másiknál. Ahogy egy keresztény mondta: Évát nem Ádám lábából teremtették, hogy alatta legyen, sem a fejéből, hogy fölötte legyen, hanem az oldalából, hogy vele legyen.

2. A „segítő” nem jelenti az alacsonyabb rendűséget. Egyesek azt gondolhatják, hogy Éva kevesebb volt Ádámnál, mert a Mózes első könyve 2:18-ban „segítő” volt. Azonban Isten is a mi segítőnk (ugyanaz a héber szó) a Zsoltárok 70:5-ben, és ez nem jelenti azt, hogy Isten alacsonyabb rendű lenne nálunk! Így a héber szó „társnak” való fordítása meglehetősen pontatlan. Jobb fordítás az, hogy „Olyan erőt [vagy hatalmat] teremtek, amely megfelel a férfinak” – Walter Kaiser részletes héber nyelvű elemzése szerint, amely a Hard Sayings of the Bible című mű 92–94. oldalán található. Tehát a nőnek „teljes jogú partnernek” kell lennie, és nem csupán segédnek.

3. A Teremtés könyve 1:27 azt mutatja, hogy mindketten Isten képmására lettek teremtve. Nem csak Ádám lett Isten képmására teremtve, hanem mind a férfi, mind a nő Isten képmására lett teremtve. Egyébként az, hogy „Isten képmására” lettek teremtve, egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isten két lábbal, két kézzel, gyomorral stb. lenne korlátozva. Inkább úgy, ahogyan egy kétdimenziós kép egy valós, háromdimenziós tárgy tökéletlen körvonala, úgy a végtelen Isten jellemének és a mi véges lényünknek is vannak bizonyos hasonlóságai.

4. Természetükben, értékükben, fontosságukban stb. egyenlőek. A Bibliában, a Galatákhoz írt levél 3:28-ban ez áll: „Nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (BSB)

5. Ugyanakkor szerepükben különböznek: az Efézusbeliekhez írt levél 5:22–24 szerint a feleségeknek alávetniük kell magukat férjeiknek, mert a férj a feleség feje. A férjeknek úgy kell szeretniük feleségeiket, ahogy Krisztus szerette az egyházat (Efézusbeliekhez írt levél 5:25–26). Pál az 1. Timóteus 2:12-ben azt mondta, hogy a nőknek nem szabad tanítaniuk a férfiakat, és nem szabad hatalmat gyakorolniuk felettük.

6. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

6.1 Débora Izráel istenfélő bírája volt a Bírák könyve 4–5. fejezeteiben. Ennek alapján nincs nehézség abban, hogy egy nőre szavazzunk elnöknek vagy miniszterelnöknek.

6.2 Öröklhettek dolgokat, beleértve a földet is (4Mózes 36:8 és Jób 42:15).

6.3 Ha részletesebben szeretnéd megismerni, hogyan lehet a feleség teljes jogú társa a férjének, olvasd el a Példabeszédek 31:10–31-et. Többek között ezt mondja:

Kezével dolgozik (Példabeszédek 31:13, 22), és ebből hasznot húz (Példabeszédek 31:24, 31).

Élelmiszert vásárol (Példabeszédek 31:14) és főz. Példabeszédek 31:15

Másokat irányít. Példabeszédek 31:15

Ő maga dönt úgy, hogy ingatlant vásárol (Példabeszédek 31:16).

Szőlőt ültet. Példabeszédek 31:16 (Ne feledjük, hogy egy család nem csak saját fogyasztásra tartott fenn egy egész szőlőt; az nyereségforrás volt.)

Erős testalkatú. Péld 31:17

Kereskedik is, nem csupán a szükségletek kielégítése érdekében, hanem nyereségszerzés céljából is. Péld 31:18

Ő maga ad a szegényeknek. (Ehhez rendelkeznie kellett a pénz felett.) Péld 31:20

Ő vezeti a háztartást. Péld 31:21

Bölcs, és bölcsességet tanít. Péld 31:26

Összefoglalva: A nők természetükben, értékükben és fontosságukban nem alacsonyabb rendűek a férfiaknál. Más szerepük van, mint a férfiaknak, amit bármely kismama megerősíthet.

Lásd még a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” című könyv 191–193. oldalát, ahol bővebben olvashat arról, hogy a nő hogyan lett „hasonló” a férfihoz, és egyenlő vele.


K: Miért kellett Ádámnak a 1Móz 2:19 szerint megnéznie az összes állatot?

V: Isten a Teremtés könyve 1:26-ban uralkodási jogot adott Ádámnak az összes állat felett, és látni akarta, hogy Ádám milyen neveket ad az állatoknak (Teremtés könyve 2:19).

Ezen felül lehetett egy finomabb ok is. Éva megteremtése előtt Isten felismerte, mennyire fontos pótolni azt, ami Ádámból hiányzott, Ádám viszont nem. Így Ádám három dolgot tanulhatott meg az állatokról, amelyek relevánsak voltak a jelenlegi helyzetében.

Család:

a) Azzal, hogy megmutatta Ádámnak, hogy minden magasabb rendű állatnak van hímje és nősténye, Isten megmutatta, hogyan teremtette őket teljesnek és képesnek a fajuk szaporítására.

b) Ádám megnézhette az összes teremtményt, és láthatta, hogy nincs olyan, mint ő.

c) Ádám láthatta, hogy neki is szüksége van egy másikra, hogy teljes legyen.

Egyébként a gyermekeknek a növények és az állatok szaporodásának tanítása jó módszer arra, hogy megértsék, hogyan rendelte el Isten a gyermekek létrejöttét.

Közösség:

a) Még a kutyáknak és a szarvasoknak is vannak közösségeik, amelyekben élnek.

b) Ádám látta, hogy a közösségében nincs senki, aki hozzá hasonló lenne, akivel megoszthatná az életét, és hogy az embereknek szükségük van más emberek társaságára.

Vezetés:

a) Mivel Isten Ádámnak hatalmat adott a föld felett, Ádámnak ismernie kellett a földön élő állatokat.

b) Mivel Ádámnak uralma volt, Isten megtisztelte őt azzal, hogy rá bízta az állatok elnevezését. Filón, a zsidó, ezt említi a Filón művei című könyv 882. oldalán.


K: A Mózes 2:19–3:19-ben milyen bizonyítékok találhatók a korai mormon írásokban arra, hogy a mormonok hittek abban az őrült tanban, miszerint Ádám Isten volt?

V: Íme az idézetek a mormon „Journal of Discourses”-ból, amelyeket tizenkét további írás követ bizonyítékként.

a. Journal of Discourses, 1. kötet, 50. oldal. (Brigham Young prédikációja) „Halljátok meg ezt, ó, föld lakói, zsidók és pogányok, szentek és bűnösök! Amikor atyánk, Ádám belépett az Édenkertbe, mennyei testben érkezett oda, és magával hozta Évát, egyik feleségét. Ő segített megteremteni és megszervezni ezt a világot. Ő Mihály, a főangyal, az Öregkorú! Akiről a szent emberek írtak és beszéltek Ő a mi Atyánk és a mi Istenünk, és az egyetlen Isten, akivel dolgunk van. Minden ember a földön, akár kereszténynek vallja magát, akár nem, hallania kell ezt, és előbb-utóbb meg fogja tudni.” (a dőlt betűk és a kis nagybetűk az eredetiben szerepelnek)

b. Journal of Discourses 1. kötet, 51. o. (ugyanaz a prédikáció) „Jézus, a mi idősebb testvérünk, testben attól a lénytől született, aki az Édenkertben volt, és aki a mi Mennyei Atyánk.”

Érdemes megjegyezni, hogy a mormonok gyakran azzal védekeznek, hogy ez nyomdai hiba. Érdekes megemlíteni, hogy a nagy keresztény prédikátor, Charles H. Spurgeon kötetei körülbelül ugyanabban az időben jelentek meg, és Spurgeon műveiben nem volt olyan nyomdai hiba, amely szerint valamely teremtett lény lenne Isten. Az alábbiakban olyan alátámasztó bizonyítékok találhatók, amelyek igazolják, hogy a mormon próféta valóban ezt mondta.

1. Wilford Woodruff naplója, 1854. február 19-i bejegyzés. (Lásd a BYU könyvtárában)

2. Deseret Evening News, 1873. június 14.

3. Deseret Evening News, 1873. június 18.

4. Hosea Stout naplója: On the Frontier, 2. kötet, 438. o.

5. The Millennial Star, 16. kötet, 543. oldal.

6. The Millennial Star, 15. kötet, 769–770. o. Másfél évvel ezután.

7. John Nuttall naplója, 1. kötet, 18–21. o.

8. Abraham H. Cannon naplója, 11. kötet, 39. oldal (50 évig tanított)

9. Szent himnuszok és lelki énekek az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza számára, 1856, 375. o.

10. A mormonok asszonyai, 179. o.

11. Journal of Discourses, 4. kötet, 1. o. (Heber C. Kimball elnök beszéde 1856. június 29-én)

„...és azt is tudom, hogy ha nem vagyunk egyek Brigham testvérrel, a vezetőnkkel, akkor nem vagyunk egyek Krisztussal sem. Igen, ezt tudom, és az érzéseim mindig is Brigham testvér mellett álltak. Tapasztalatból tanultam meg, hogy csak egy Isten van, aki ehhez a néphez tartozik, és Ő az az Isten, aki ehhez a földhöz tartozik , az első ember. Az első ember elküldte saját Fiát, hogy megváltassa a világot, hogy megváltassa testvéreit.”

12. Végül egy sokkal későbbi könyv:

Ádám helyzete az LDS szentírásokban és teológiában: „Az, hogy Brigham Young elnök Ádámot az Atya Istennel azonosította, cáfolhatatlan tény.” 58. o.


K: A Mózes 2:20-ban hogyan tudta Ádám elnevezni az összes állatot, hacsak a tiltott gyümölcs nem egy Apple Macintosh számítógép volt?

V: Valaki egyszer viccesen megjegyezte, hogy ha Ádámnak a hatodik napon 24 órán belül kellett elneveznie az összes állatfajt (beleértve az 1,5 millió rovart és bogarat is), akkor nem csoda, hogy a tiltott gyümölcsöt Apple-nek, merevlemezekkel együtt tévesztjük össze!

Másrészt Paul S. Taylor helyesen jegyezte meg, hogy a Mózes első könyve 2:20-ban szereplő „nevet adott minden háziállatnak, az ég madarainak és a mező minden vadállatának” kifejezés nem feltétlenül jelenti a földön élő minden faj elnevezését. Egyszerűen csak az Ádám közvetlen környezetében élő állatok nemzetségeinek és családjainak elnevezését jelenthette.

Azok számára, akik szeretik a triviális érdekességeket: a Földön körülbelül 26 000 élő gerinces szárazföldi állat- és madárfaj, valamint 9 500 ismert fosszilis faj létezik. (A fosszilis fajok közül csaknem a fele hüllő volt, 1 000 pedig madár).

Körülbelül 5 600 élő szárazföldi állatnemzetség létezik, beleértve 1 900 madárnemzetséget. Körülbelül 6 500 ismert fosszilis szárazföldi állatnemzetség létezik, beleértve közel 1 000 madárnemzetséget és 1 500 hüllőnemzetséget.


K: A Mózes 2:21–23 szerint Ádám Éva teremtése előtt egyszerre volt-e férfi és nő?

V: A Szentírásban semmi sem utal erre. A Mózes 1. könyve 3:16 szerint a férj lesz a feleség feje. Mivel ez a bűnbeesés után történt, az, hogy Ádám mennyire volt „férfi” Éva előtt, semmilyen szempontból nem releváns. Az egyházi tekintélyt illetően azonban Pál az 1 Timóteus 2:13-ban jelentősnek tartja, hogy Ádámot Éva előtt teremtették. Pál érvelése félrevezető lenne, ha Ádám egyszerre lett volna férfi és nő.


K: A Mózes 2:21–23-ban szereplő leírás, miszerint Évát Ádám egyik bordájából formálták, a sumér Dilmun-versből származik?

V: Nem. Először néhány háttérinformáció, majd a válasz, végül pedig két tanulság, amit a válaszból levonhatunk arról, hogy Isten hogyan ihlette a Bibliát.

B1. Samuel Noah Kramer a The Sumerians (University of Chicago, 1963) című művében megemlíti, hogy a sumér „ti” szó, amely bordát jelent, egyben azt is jelenti, hogy „életet adni”, és a Dilmun-versben Nin-ti volt a „borda úrnője”, valamint az „életet adó úrnő”, aki meggyógyította Enki isten beteg bordáját.

B2. Ez a sumér nyelvben szójáték, de a héberben nem, ami ezt a hasonlóságot meglehetősen feltűnővé teszi.

B3. A „bordát meggyógyító hölgy” és a Teremtés könyvében szereplő „Ádám bordájából teremtett Éva” közötti ellentétet leszámítva nincs más hasonlóság a két történet között. A sumér elbeszélésről lásd: The Sumerians, 148–149. o., vagy Hard Sayings of the Bible, 94–95. o.

B4. A Dilmun-versből származó táblák i. e. 2400-ból vagy későbbi időből származnak. Ettől függetlenül még mindig megelőzik Ábrahámot, aki i. e. 2050 előtt hagyta el Ur városát.

B5. Lehetséges, hogy ez a történet az ókorban jól ismert volt.

A válasz négy pontból áll.

A1. Ez csupán egy a sok hasonló példa közül, amelyek a Teremtés könyvében említett eseményeket mesélik el. Egy másik példa a világ különböző népei körében elterjedt, több mint 200 világméretű özönvíz-történet.

A2. A bordával kapcsolatos szójáték arra utalhat, hogy más korai kultúrák is megőrizték az emberiség teremtéséről szóló, legalábbis hiányos ismereteket.

A3. Sőt, a Teremtés könyve 1. fejezetének más részei szinte úgy tűnnek, mintha szándékosan úgy írták volna meg őket, hogy ellentétet képezzenek a sumér, akkád és más beszámolókkal. A többi beszámolóban az istenek veszekednek; a Teremtés könyvében az Egy Isten nyugodtan teremt. A többi beszámolóban a hős a káosszal küzd. A Teremtés könyve azt mutatja be, hogy Isten a „mélység/vizek” felett lebeg, és parancsol, utasít.

A4. A Teremtés könyve, a Dilmun-vers és más ókori művek közötti egyes részletek hasonlóságai arra utalhatnak, hogy bizonyos eseményekről közös ismeretek álltak fenn. Ugyanakkor tarthatatlan azt állítani, hogy az egyik a másikból másolta volna, nem csupán azért, mert a közös részletek száma csekély, hanem azért is, mert a részletek mögötti jelentés tekintetében szinte nincsenek hasonlóságok.

A válaszból levonható tanulságok:

L1. A Teremtés könyvét nem vákuumban írták. Isten nem csupán az igazságot tárja fel előttünk, hanem az örök igazságot is, méghozzá gyakorlati módon, az adott korhoz és kultúrához igazodva. Az egyik ok (de nem a fő ok), amiért Isten adhatta a Teremtés könyvét, az volt, hogy kijavítsa az embereknek az ember eredetéről alkotott téves nézeteit, miközben elismerte a fennmaradt helyes ismereteket.

L2. Isten felhasználja a kultúrát. Isten még az emberek gonosz cselekedeteit is saját dicsőségére fordítja (1Mózes 50:20). Hogyan is merhetnénk megakadályozni Istent abban, hogy a kultúrát is úgy használja, ahogyan Ő akarja? Mózes művelt ember volt, és talán elolvasta ezt a történetet is; Isten pedig Mózes olvasmányát felhasználta arra, hogy megmutassa neki, mi az igazság és mi nem.

L3. A legfontosabb azonban az, hogy ne úgy értsük a „a Szentírás tévedhetetlen” kifejezést, mintha a Bibliát szó szerint diktálták volna. A 2. Péter 1:21 azt mondja, hogy a próféciák olyan emberek szavaiból származnak, akiket a Szentlélek indított. Így tehát, amikor a Biblia különböző részei nyilvánvalóan különböző emberi írásstílusokat tükröznek, az nem zárja ki az isteni szerzőséget. Ez csupán azt mutatja, hogy Isten különböző emberek írásstílusait használta fel, ahogyan jónak látta.


K: A 1Mózes 2:22-ben ki az a Lilith ebben az időben?

V: A Lilith név a Bibliában egyszer sem szerepel. A középkorban létezett egy legenda egy Lilith nevű nőről, aki Ádám első felesége volt. Ő nem volt hajlandó alávetni magát Ádámnak, ezért Isten megteremtette Évát. A mítosz szerint Lilith-et olyan démonná változtatták, amely újszülötteket öl.

A sumér mitológiában Lilith vámpír is volt, a The Sumerians című mű 198. és 258. oldalai szerint. A Civilizations of the Ancient Near East című mű 1890. oldalán említésre kerül, hogy a házasság nélkül elhunytak egy különleges démonosztály tagjává váltak, akiket Lilu-nak (férfi) és Lilitu-nak (nő) neveztek. Ők feleségül kérték az élőket, gazdagságot ígérve nekik, de ha az élő személy beleegyezett, korán meghalt.

Egyetlen bibliai kéziratban sem – legyen az zsidó vagy keresztény – található több utalás Lilithre, mint Donald Kacsa-ra.


K: A Teremtés könyve 2:22-ben hogyan tudta Isten Évát egy bordából teremteni?

V: Bármilyen módon, ahogyan a Mindenható Isten akarta. Ha Istennek bordát kellett használnia, és ha úgy gondolod, hogy Istennek el kellett vennie az egész bordát, akkor azt hiszem, arra a következtetésre juthatnál, hogy Éva minden reggel megszámolná Ádám összes bordáját!

Komolyan szólva, Isten talán nem használta fel az egész bordát; egy sejt is elég lehetett.

A „735 Baffling Bible Questions Answered” (735 érthetetlen bibliai kérdés megválaszolva) című könyv 23. oldalán hozzáteszi, hogy ha Isten agyagból teremtette volna őt, akkor azt lehetne állítani, hogy a nők lényegileg különböznek (és talán alacsonyabb rendűek, mint a férfiak). Mivel azonban Évát egy bordából teremtette, ugyanolyan egyenlő identitása volt, mint a férfinak.


K: A Mózes 2:22–23 szerint a férfiaknak egy bordával kevesebbnek kellene lennie, mint a nőknek?

V: Nem. Ha egy férfinak levágják a karját, az utána születő gyermekei és unokái nem mind egy karral kevesebbel jönnek a világra. Hasonlóképpen, ha néhány sejtet veszünk ki egy ember bordájából, mind a szülőknek, mind a gyermekeknek továbbra is ugyanannyi bordájuk lesz.

Tertullianus, aki Kr. u. 198–220 között írt, ezt úgy értelmezi, hogy Isten „kölcsönvett egy bordát” (Tertullianus: A tisztaságra való buzdítás című művének 5. fejezetében, 53. oldal). Hozzáteszi azt is, hogy Isten több bordát is kölcsönvehetett volna több feleség számára, de úgy döntött, hogy nem teszi meg, példaként arra, hogy az egyfeleségség volt a norma, és nem a többfeleségség.


K: A Mózes 2:25 szerint a férfi és a nő eredetileg meztelenül lettek teremtve, és ruhát kellett volna viselniük?

V: Igen, meztelenül lettek teremtve, és nem érezték szégyenüket. Azonban a bűnbeesés után Isten ruhába öltöztette őket, és azóta is ruhát viselünk.


K: A Teremtés könyve 3:1–24 szerint, mivel Isten az embereket végső soron az angyaloknál magasabb rendű lényeknek teremtette, lehetett ez tényező abban, hogy Sátán úgy döntött, hogy elbukik?

V: A Szentírás nem mond semmit erről, de ez minden bizonnyal lehetséges.


K: A Mózes 3:1–24 szerint Ádám és Éva fehér, fekete, barna, sárga vagy vörös bőrűek voltak?

V: A Biblia erről egyáltalán nem szól. Mivel Ádám és Éva mindannyiunk ősei voltak, ez nem számít. Mindannyian egyformán Ádám és Éva leszármazottai vagyunk. Talán Isten szándékosan nem akart erről beszélni, hogy senki se állíthassa, hogy Isten valamelyik fajtát közelebb vagy távolabb állított volna Ádámhoz és Évához.


K: Miért engedte meg Isten a 3. fejezetben, hogy Ádámot és Évát kísértésnek tegyék ki?

V: A Biblia nem mondja meg. Feltételezhetjük azonban, hogy Isten nem csupán olyan embereket akart, akik szeretik Őt, hanem olyanokat is, akiknek lehetőségük volt más választásra is, mégis úgy döntöttek, hogy Istent szeretik.


K: Ha a 3. Mózes könyvében Éva vezette be az eredendő bűnt, hogyan lehetséges, hogy Sátán elkövette a gőg bűnét Isten ellen? Valamit nem értek itt?

V: Sátán már Ádám és Éva előtt vétkezett és elbukott. De Ádám és Éva bűne bevezette a bűnös természetet az emberi fajba.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetével kapcsolatban van egy kérdésem, amire eddig nem kaptam választ. A Bibliában az áll, hogy Isten teremtette az embert. Isten azt mondja az embernek, hogy ne egye meg a tiltott gyümölcsöt – a tudatosság fájának gyümölcsét –, mert az megnyitja a szemét, és tudatosítja benne, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. Az ember megeszi a tiltott gyümölcsöt, és megváltozik. Az ember most már látja, hogy a meztelenség helytelen. Hogyan lehet bűn az, hogy az ember nem engedelmeskedett Istennek, amikor a tiltott gyümölcs elfogyasztásának pillanatában még nem volt tudomása a jóról és a rosszról?

V: Örömmel válaszolok a kérdésére. Engedje meg, hogy a válaszomat egy kérdéssel kezdjem: a bűnbeesés óta hogyan tudja az ember, mi a jó és mi a rossz? Közvetlenül abból tudjuk, amit Isten kinyilatkoztatott nekünk a jó és a rosszról, és mindenkinek van egy hozzávetőleges elképzelése a benne lévő lelkiismeret révén. (Természetesen az ember elhomályosíthatja a lelkiismeretét.)

A bűnbeesés után Ádámnak és Évának egyaránt volt lelkiismerete, bűntudatuk volt amiatt, hogy engedetlenséggel rosszat tettek, és nekik, valamint leszármazottaiknak bűnös természetük volt. A bűnbeesés hatásai mélyrehatóak voltak.

A bűnbeesés előtt mindez nem volt meg bennük, és nem volt tudásuk a jóról és a rosszról. Természetük jó volt, és bármit is tettek, az helyes volt – szinte mindig. Nem kellett attól tartaniuk, hogy megszegnek valamelyik parancsot, kivéve egyet: ne egyenek a jó és rossz tudásának tiltott fájáról. A döntésük, hogy esznek-e vagy sem, nem a jó és a rossz közötti választás volt, mert nem tudták, mik azok. Inkább egyszerűen arról szólt a döntésük, hogy engedelmeskednek-e Istennek vagy sem.

Manapság az embereknek néha furcsa elképzeléseik lehetnek a jóról és a rosszról, például olyan muszlim apák, akik azt gondolják, hogy helyes megölni a lányaikat, mert úgy vélik, hogy azok szégyent hoztak a családra, többek között azzal, hogy olyanhoz mentek feleségül, akit az apjuk nem hagyott jóvá. Még a keresztények is néha túlságosan belegabalyodnak abba, hogy „a Biblia megengedi-e ezt”. Sokkal fontosabb, mint azt kérdezni, hogy „ez helyes-e vagy helytelen”, az a kérdés, hogy „Isten azt akarja-e, hogy ezt tegyem”, vagy „ez tetszik-e Istennek”. A válasz valójában ugyanaz lesz, mint a „helyes-e vagy helytelen” kérdésre, de a lényeg nem az lehet, hogy kizárólag a lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében tegyünk dolgokat, vagy hogy egy csomó szabályt kövessünk, hanem hogy Istennek tetszünk.

Tehát a kérdésedre adott rövid válasz az, hogy Ádám és Éva nem azzal vétkeztek, hogy a jót helyett a gonoszt választották, hiszen nem tudták, mi a gonosz és mi a jó. Azzal vétkeztek, hogy ismerve Isten egyszerű parancsát, mégis úgy döntöttek, hogy nem engedelmeskednek Istennek.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében szereplő próba igazságtalan volt-e, mivel Ádám és Éva még nem rendelkezett a jó és a rossz ismeretével, ahogyan azt egy ateista (Capella) állítja?

V: Nem. Igazságtalan próba-e azt mondani valakinek, hogy ne használjon illegális kábítószereket, például kokaint, amíg nem volt alkalma kipróbálni? Természetesen nem. Hasonlóképpen, nem volt igazságtalan, hogy a tilalmat anélkül kapták meg, hogy megtapasztalták volna a gonoszt és a bűntudatot. Bár vitatható, hogy ekkor még nem tudtak mindent a jóról és a gonoszról, azt tudták, hogy Teremtőjük megparancsolta nekik, ne egyenek abból a fából, és ez a tudás önmagában elegendő volt ahhoz, hogy ez igazságos próba legyen.

Ma nem ismerjük minden egyes okot, amiért Isten megtiltja nekünk valamit, de ha Isten megparancsolta, hogy ne tegyük meg, akkor mindent tudunk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy engedelmeskedjünk Istennek.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében mi volt pontosan a baj azzal, hogy a fáról ettek?

V: Nem az volt a baj, hogy egy bizonyos gyümölcs gonosz lett volna; talán később is ehettek volna a fáról. Ahogyan Theophilus, Antiochia püspöke (168–181/188) írta „Theophilus Autolycushoz” című levelének 2. könyvében, 25. fejezetében, 104. oldalon: „Mert nem a fa volt az, ahogyan egyesek gondolják, hanem az engedetlenség, amelyben a halál rejlett.” Ante-Nicene Fathers, 2. kötet, 104. o. Egyesek a „mint Isten, aki ismeri a jót és a rosszat” kifejezésben azt látják, hogy maguknak akarták kisajátítani Istennek azt a kiváltságát, hogy meghatározza, mi a jó és mi a rossz.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében szereplő próba olyan volt-e, mintha a szülők egy 40 000 voltos akkumulátort tettek volna a nappaliba, és megmondták volna a kisbabájuknak, hogy ne nyúljon hozzá?

V: Nem, a veszély az engedetlenségükben rejlett, nem a fában. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A veszélyes akkumulátorral ellentétben nem a fa volt halálos. Az Isten iránti engedetlenség volt halálos, és ez okozta, hogy aznap lelkileg, később pedig testileg is meghaltak.

2. Ádám és Éva nem voltak csecsemők. Úgy tudtak gondolkodni, ahogyan a felnőttek, teljes mértékben tudatában voltak annak, mit cselekszenek, és hogy Isten szerint milyen következményekkel jár majd ez.

3. Ádám és Éva minden szükséglete kielégítve volt, és nem volt más módjuk Istennek ellenszegülni, csak azáltal, hogy a fáról ettek. Akár tetszik, akár nem, Isten választási lehetőséget ad az embereknek, hogy szolgálják-e Őt vagy sem. Lehet, hogy egyesek úgy érzik: „Istennek nem kellett volna ezt tennie, Istennek robotokká kellett volna minket teremtenie, akik képtelenek az engedetlenségre.” Függetlenül attól, hogy az emberek hogyan érzik, Isten azt tehet, amit akar, és Isten úgy döntött, hogy mindenkinek megadja a szabad akaratot, hogy ellenszegüljön Neki, és hogy az engedelmességük vagy engedetlenségük következményeivel éljenek.

4. A gyümölcsöt végül úgyis megették volna. Theophilus, Antiochia püspöke (168–181/188) azt tanította, hogy ha Ádám és Éva nem vétkeztek volna, akkor megértek volna, tökéletessé váltak volna, és halhatatlansággal felemelkedtek volna a mennybe. Az emberiségnek közbenső természete volt: sem teljesen halandó, sem teljesen halhatatlan, vagyis a Paradicsom a föld és a menny között helyezkedett el. Theophilus Autolycushoz, 2. könyv, 22. fejezet, 24. o., 104. o.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében büszkék lehetünk-e arra, hogy Éva megette az almát, ahogyan Laura Schlesinger mondja?

V: Nem. Dr. Laura sok dologban igaza van, de ebben a kérdésben téved. Íme, amit a Modern Maturity 1999. szeptember–októberi számának 67. oldalán mondott.

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ő megette a tudás fájának gyümölcsét. Mert ha nem tette volna, még mindig állatok lennénk az Édenkertben. Isten nem csak árnyékot adóként ültette oda azt a fát. Azzal a lépéssel váltunk emberré.”

Először is: az a fa nem csupán a tudás fája volt, hanem a jó és a rossz tudásának fája. Schlesingernek igaza van abban, hogy az emberek már nem voltak ugyanazok. Az összes gyilkosság, háború, elnyomás és erkölcsi felelőtlenség, amit az emberek elkövettek, ezután történt. Az emberek azonban a mennyben is emberek maradnak, amikor már nem fognak többé vétkezni. Nem lehetetlen teljes mértékben embernek lenni és nem vétkezni, ahogyan Ádám és Éva is az voltak az evés előtt, és ahogyan Jézus Krisztus is az.

Az interjú későbbi részében, amikor Dr. Laura azt mondta, hogy Ádám tévedett, amikor megpróbálta Évát hibáztatni, Schlesingernek igaza volt, mert a Teremtés könyve 3:6 szerint Ádám Évával volt, amikor az evett.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében a fa gyümölcse metafora volt-e Éva és Sátán közötti törvénytelen, szellemi szexuális egyesülésre, ahogyan azt Moon tiszteletes, az Egyesülési Egyház (Moonies) vezetője tanítja az Isteni Elv című művében (5. kiadás, 1977), 75–79. oldalon?

V: Nem volt szexuális metafora a fával, a gyümölccsel vagy Sátánnal kapcsolatban. Ha Moon tiszteletesnek igaza lenne, akkor:

akkor mik voltak azok a többi fák, amelyekről enni szabad volt?

Éva figyelmen kívül hagyta a Sátánt, amikor megette a fa gyümölcsét

A Teremtés könyve 3:13-ban Éva, miközben az egész felelősséget a kígyóra akarta hárítani, csupán annyit mondott, hogy a kígyó megtévesztette őt. Soha nem mondta, hogy a kígyó bármit is tett volna vele.

Lásd még az előző kérdést.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében szereplő történethez hasonlóan más kultúrákban is létezik-e hasonló történet az első emberekről, akik egy kertben éltek és tiltott gyümölcsöt ettek?

V: Igen. Itt van legalább három példa.

A kelet-burmai S’gaw Karen nép: a mindenható, mindentudó Isten, akit Y’wa-nak hívnak, teremtett mindent. Két embert teremtett, egy Thanai nevű férfit és egy Eeu nevű nőt, és egy kertbe helyezte őket, ahol hétféle gyümölcsfa nőtt. Egy fajtát azonban nem ehettek meg. A gonosz Mu-kaw-lee megtévesztette a két embert, azt mondva nekik, hogy csodás erőkre fognak szert tenni, és feljutnak a mennybe. Mu-kaw-lee rábeszélte őket, hogy egyék meg a próbatétel fájának gyümölcsét. Megették, és így ki lettek téve a betegségnek, az öregedésnek és a halálnak.

Don Richardson azt a lehetőséget vizsgálja, hogy ez esetleg a nestoriánus vagy a római katolikus befolyásból származhatott volna, és arra a következtetésre jut, hogy nem így volt, mert Richardson nem talált benne semmiféle megtestesülésre vagy az emberért meghaló és a halálból feltámadó megváltóra utaló fogalmat.

Az északkelet-indiai santalok: Ők „Thakur Jiu”-ban (Thakur = igazi, Jiu = Isten) hittek, aki megteremtette az első párt, egy Haram nevű férfit és egy Ayo nevű nőt, és elhelyezte őket Hihiri Pipiriben, amely Indiától nyugatra feküdt. A gonosz Lita arra csábította őket, hogy készítsenek rizssört, és annak egy részét öntsék a földre áldozatként Sátánnak. Meg is tették, és a maradék sörtől berúgtak. Amikor felébredtek, rájöttek, hogy meztelenek, és szégyellték magukat. Később hét fiuk és hét lányuk született. Utódaik romlottá váltak, ezért Thakur Jiu elrejtett egy „szent párt” a Harata-hegyen (=Ararát?), a többieket pedig egy özönvízzel elpusztította. Végül őseik (kelet felé) vadról vadról vándoroltak, mígnem magas hegyekhez értek, amelyek elzárták az útjukat. Végül átjutottak (talán a Khyber-hágón), és eljutottak szülőföldjükre Kalkutta közelében.

Sumeriek: A sumeriek azt hitték, hogy egy Dilmun nevű paradicsomból származnak. Az Édenkerttel azonban nincs sok más párhuzam. Dilmun az a hely volt, ahol minden isten tartózkodott, valamint Ziusudra, egy halhatatlanságot elért ember. A Dilmun-vers i. e. 2400 körülről származik.


K: A Teremtés könyve 3. fejezetében, mivel Ádám és Éva tökéletesek voltak, hogyan tudnak tökéletes lények tökéletlen dolgokat tenni, például vétkezni?

V: Függetlenül attól, hogy ki hogyan definiálja a „tökéletes” fogalmát, a Biblia soha nem állítja, hogy Ádám és Éva tökéletesek voltak. Azt sem mondja, hogy képtelenek lettek volna a bűnre. A Biblia inkább csak azt mutatja, hogy nagyon jók voltak, és „bűntelenek” voltak abban az értelemben, hogy még nem vétkeztek. Ugyanakkor képesek voltak gyakorolni a szabad akaratukat, és döntést hozni a bűnről.

Alexandriai Kelemen a Stromata (193–202) című művében, a 6. könyv 12. fejezetének 502. oldalán volt az elsők között, aki választ adott erre a kérdésre. Többek között azt mondta, hogy az ember „teremtésekor nem volt tökéletes, hanem az erény befogadására volt alkalmas. … A hajlam pedig az erény felé való törekvés, nem maga az erény. Tehát, ahogy mondtam, mindenki természeténél fogva alkalmas az erény elsajátítására.”


K: Mivel a 3. Mózes könyve szerint a tökéletes Isten csak tökéletes lényeket teremt, hogyan tudtak Ádám és Éva vétkezni?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

Tertullianus már 207/208-ban megválaszolta ezt a kérdést a Marcion ellen írt öt könyv 2. könyvének 5–9. fejezeteiben. Tertullianus hosszú válaszát saját szavaival így lehet összefoglalni: „Ezért helyénvaló volt, hogy [az ember], aki Isten képmása és hasonlósága, szabad akarattal és önuralommal legyen megalkotva; hogy éppen ez – nevezetesen az akarat szabadsága és az önuralom – számíthasson Isten képmásának és hasonlóságának benne.” Más szavakkal: egy tökéletes Isten számára illendő volt olyan teremtményeket létrehozni, akik hozzá hasonlóak, és szabad akarattal rendelkeznek.

Theophilus, Antiochia püspöke (168–181/188) egy kapcsolódó kérdésre – hogy Ádám és Éva halandók voltak-e vagy halhatatlanok – úgy válaszolt, hogy rámutatott: ők egy folyamatban voltak, és bármelyik irányba elindulhattak. (Theophilus Autolycushoz, 2. könyv, 27. fejezet, 105. oldal)

Nem robotok: Szeretnéd, ha egy tökéletes Isten arra lenne korlátozva, hogy robotokat teremtsen, és képtelen lenne olyan embereket teremteni, akik szabad akarattal rendelkeznek? Isten nem teremt logikai lehetetlenségeket, és ahhoz, hogy olyan embereket teremtsen, akik szabadon úgy döntenek, hogy szeretik és engedelmeskednek Neki, Isten úgy is teremtette őket, hogy képesek legyenek arra is, hogy ne szeressék és ne engedelmeskedjenek Neki. A Biblia soha nem állítja, hogy Ádám és Éva „tökéletesek” lettek volna abban az értelemben, hogy soha nem tudtak volna vétkezni. Inkább azt mondja, hogy „nagyon jók” és „bűntelenek” voltak, abban az értelemben, hogy még nem vétkeztek.

Isten tökéletessége: Az emberiség és a démonok esetében a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Isten tökéletessége nem korlátozza abban, hogy olyan lényeket teremtsen, akik képesek ellenszegülni Neki.

Kinek a meghatározása? Ha valaki úgy definiálja a tökéletes Istent, mint akinek nincs képessége olyan embereket teremteni, akik erkölcsi döntéseket hozhatnak, akkor neki kell bizonyítania, hogy talál legalább egy verset, amely alátámasztja ezt a véleményt. Ellenkező esetben ez a meghatározás nem illik a Biblia Istenére. A alapvető kérdés itt az:

a) megpróbáljuk-e ráerőltetni a „Isten tökéletességéről” alkotott definíciónkat a Biblia Istenére, vagy

b) hagyjuk, hogy Isten maga szólaljon meg a Bibliában arról, hogy milyen tökéletes Ő, és hogyan döntött a teremtésről.

Ami azt illeti, hogy Isten miért vállalta a „gondot”, hogy megteremtse Ádámot és Évát, tudva, hogy vétkezni fognak, lásd a Mózes első könyve 1. fejezetéről szóló értekezést.


K: Miért kísértette meg a Sátán Ádámot és Évát a Mózes első könyve 3:1-ben és a 2 Korinthus 11:3-ban kígyó formájában, és nem valami másban, például oroszlánban vagy nyusziban?

V: A Szentírás nem mondja meg, de spekulálhatunk. A nagy állatok félelmet kelthetnek, és óvatosságra késztethetik az embereket. A kis állatokat pedig jelentéktelennek tartva figyelmen kívül hagyhatják. A kígyó pedig azt sugallhatja, hogy a „ravaszság” elfogadható. Ahhoz, hogy a társadalom nagy része tömegesen vétkezzen, először sok embert meg kell győzni arról, hogy a bűn nem rossz.

Vannak, akik a kígyót a lelkiismerettől mentes intelligencia szimbólumának tekintik. A kígyó lenyűgöző azzal, ahogyan ravaszul leselkedik a zsákmányára, és lopakodva közelít hozzá. A Máté 10:16 szerint olyan ravasznak kell lennünk, mint a kígyók, és olyan ártatlannak, mint a galambok.


K: A Mózes 3:1 szerint hogyan tudott egy olyan buta, néma állat, mint a kígyó, kísértésbe vinni Ádámot és Évát?

V: Ez nem egy közönséges kígyó volt. Sátán kígyó alakot öltött, és Sátán tudott beszélni, valamint rendkívül intelligens. Sátánt a Jelenések 12:9, 14, 15 és a Jelenések 20:2 versekben is kígyónak nevezik. Két lehetséges módja van annak, hogy Sátán hogyan lehetett kígyó, és a legegyszerűbb értelmezés szerint mindkettő igaz.

Fizikai átalakulás: Sátán vagy saját magát alakította át, vagy átalakították egy beszélni tudó kígyó fizikai alakjává.

Megszállás: Lehetséges, hogy Sátán belépett egy már létező állatba, és azon keresztül beszélt.

Függetlenül attól, hogy az Éva által látott kígyó maga Sátán volt-e, vagy csak egy közönséges kígyó, Sátán „ezen a formán keresztül beszélt”, utalva ezzel a kígyó ravasz, alattomos viselkedésére.


K: A Mózes 3:1–16-ban milyen általános tanulságokat vonhatunk le a bűnről ebből a példából?

V: Sok mindent tanulhatunk belőle, de itt csak néhányat említek.

1. A bűn halált hoz. Ádám és Éva soha nem haltak volna meg, de azon a napon, amikor vétkeztek, a halál felé tartottak.

2. A bűnnek még a megbocsátás után is vannak következményei. Isten megbocsátott nekik, de attól még meghalnak, és nem kapták vissza az élet fájának ajándékát (legalábbis a Jelenések 2:7; 22:2,14-ig nem).

3. A Szentírás nem említi, hogy látták-e egyáltalán a halált, mielőtt Isten megölt néhány állatot, hogy bőrökkel ruházza fel őket. A bűnt nem lehetett eltakarni egy csomó levéllel, amely jövőre újra kinőtt volna. Csak vérrel lehetett eltakarni, egy meghalt állat vérével.

4. A kert szinte minden fájáról ehettek, de azt gondolták, hogy Isten fukar, mert megtagadta tőlük azt az egy fát. A bukás után Isten irgalmas volt, megbocsátott nekik, és állati bőrökkel öltöztette fel őket, de bajba kerültek, mert a föld mostantól fukar lesz velük szemben.

5. Még bűnük következményei is Isten irgalmából fakadtak. Haddon Robinson megemlíti, hogy a fájdalom a valóság zászlaját tűzi ki a lázadó szív erődjében.

6. Még a bűn után is van Istennek megváltási terve. Még akkor is, ha súlyosan elrontunk valamit, a Róma 8:28-ban szereplő ígéret továbbra is igaz marad. Még ebben a sötét fejezetben is volt Istennek egy ígérete a Teremtés könyve 3:15-ben.


K: A Mózes 3:1,14-ben, mivel a kígyót azzal átkozták meg, hogy hasán kúszik, ez azt jelenti, hogy a kígyóknak régen voltak lábaik?

V: Nem. Bár egyes kétéltűeknek (sziréneknek) vannak elülső lábaik, de hátsó lábaik nincsenek, itt nem erre utalnak. Bár a Szentírás nem részletezi, Sátánt azzal átkozták meg, hogy mozgásának módja korlátozottá és megalázóvá váljon. Sátán egy alantas kígyó alakját öltötte magára, és Isten azzal büntette meg Sátánt, hogy a kígyó tulajdonságainak egy része Sátánnál is megmaradjon.

Amikor az emberek vétkeznek, a külső cselekedet megbocsátásának szükségessége csak a probléma egy része. A bűn természete gyakran olyan, hogy a bűn egy része belülről tapad a szívünkhöz, és tisztításra is szükségünk van a megbocsátás mellett.


K: A Teremtés könyve 3:1, 14–15 szerint a kígyónak voltak-e lábai az átok előtt, vagy sem?

V: Két fő nézet létezik.

Igen: Lehetséges, hogy ez a bizonyos „kígyó” az Édenkertben egy varánuszra hasonlított, amely a hasát a földtől felemelve tartja, és Isten úgy változtatta meg ezt a teremtményt, hogy minden lábnyomát elveszítse. Nem válhatott egyszerűen „varánuszszerű” testtartásból krokodilszerű, hasán kúszó mozgásra, mert a „kígyó” általános szó használata azt jelentené, hogy nincsenek lábai. A Nelson Study Bible 10. oldalán ez áll: „A szöveg … arra utal, hogy korábban a kígyónak más testalkata volt.”

Nem: A New International Bible Commentary 117. oldalán az a vélemény szerepel, hogy „A kígyó büntetését (14. vers) nem szabad úgy érteni, hogy egykor lábai voltak. Inkább arról van szó, hogy ami egykor természetesnek és szépnek tűnt, mostantól örök emlékeztetője lesz annak, amit egykor tett.” Az Expositor’s Bible Commentary 1. kötetének 55. oldalán ez áll: „Ez az átok nem feltétlenül utal arra, hogy a kígyó korábban lábakkal járt volna, mint a többi szárazföldi állat. A lényeg inkább az, hogy élete hátralévő részében, az átok következtében, amikor a kígyó – ahogyan a kígyók szokták – a hasán kúszik, »port fog enni«.” A hangsúly a kígyó „por evésén” van, egy olyan kifejezésen, amely máshol a „teljes vereség” jelentését hordozza (vö. Ézs 65:25; Mik 7:17).”

Mindazonáltal a lényeg az, hogy a kígyó, aki olyan ravasz volt („arum” a Mózes 3:1-ben), most átok alatt áll („arur” a Mózes 3:14-ben). Az „átkozott” szót a kígyóra és a földre alkalmazzák, de nem az emberre vagy a nőre.


K: Miért büntették meg Ádámot és Évát a Mózes 3:3–24-ben szigorúbban, mint sok mai embert?

V: Isten nem pusztán azért büntette meg őket, mert leszedték a gyümölcsöt; elvégre más fák gyümölcsét is leszedhették volna. Isten azért büntette meg őket, mert bár nem rendelkeztek bűnös természettel, mégis engedetlenek voltak Isten iránt.

A büntetésük szigorúsága ésszerűnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy Isten az emberek tudása és cselekvési képessége alapján büntet. A mai emberektől eltérően ők Isten közvetlen jelenlétében voltak, és mégis nem bíztak abban, hogy Isten tudja, mi a legjobb számukra. A mai emberektől eltérően nem rendelkeztek bűnös természettel, amely állandóan a bűnre ösztönözte volna őket.


K: A Mózes 3:3–6-ban Ádám és Éva almát ettek?

V: A Szentírás soha nem mondja, hogy almát ettek volna. Az tiltott gyümölcs volt, a jó és a rossz ismeretének gyümölcse, amely feltehetően ma már nem található meg a földön.

Egyesek úgy vélik, hogy a tiltott gyümölcs és az alma közötti összetévesztés a középkorban azért következett be, mert a latin szó a gonoszra „malum”, az almafára pedig „malus”. Bárhogyan is keletkezett ez az elképzelés, ennek az elképzelésnek a lényegéhez nincs bibliai alapja, akárhogy is nézzük. ;-)


K: A Teremtés könyve 3:5–22-ben Ádám a mennyei szellemet, Éva a földi lelket, a kígyó pedig az emberi világhoz való ragaszkodást szimbolizálja-e, ahogyan azt a bahá’í tanítások a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 123. oldalán tanítják?

V: Nem. Az emberek évszázadok óta próbálnak a Teremtés könyvének egyértelmű jelentésével ellentétes spirituális jelentéseket kiolvasni belőle. Ádám egyértelműen férfi, Éva pedig nő, és ez az alaptalan értelmezés a férfiakat magasabb rendű „mennyei szellemekké”, a nőket pedig „földi lelkekké” teszi. Az igazság viszont az, hogy a férfiak és a nők Isten szemében egyenlőek és azonos értékűek (Galata 3:28).


K: A Teremtés könyve 3:5, 22 szerint, ha Ádám és Éva „istenekhez hasonlóak” lettek volna, ha megették volna a gyümölcsöt, akkor több Isten is létezik, ahogyan azt a mormonok tanítják?

V: Csak azután szerezték volna meg a jó és a rossz ismeretét. A Mózes 1. könyve 3:5 azt mondja, hogy „mint Isten”. Az „istenek” többes számú alakja csak a KJV-ben szerepel; héberül az Elohim, ami Isten neve. Tehát a Mózes 1. könyve 3:5 nem bizonyít semmiféle tényleges többes számot.


K: A Mózes első könyve 3:5, 22 szerint az emberek mindent tudhattak volna, akárcsak Isten?

V: Nem. A Sátán még csak nem is utalt arra, hogy minden tekintetben olyanok lennének, mint Isten (imádat, Mindenható, Szentháromság stb.). Inkább azt ígérte nekik, hogy abban lesznek olyanok, mint Isten, hogy megismerik mind a jót, mind a rosszat. Természetesen mielőtt megették a gyümölcsöt, csak a jót ismerték. Miután megették a gyümölcsöt, már a jóról és a rosszról is tudtak. Tehát abban a tekintetben, amit Ádám és Éva később mélyen megbántak, a kígyónak igaza volt. Hasonló választ talál a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 95–96. oldalán.

Van még öt másik szakasz, amely említi a jó és a rossz megismerését: 5Mózes 1:39; 2Sámuel 14:17; 19:35; 1Királyok 3:9; és Ézsaiás 7:15. Ezek azt mutatják, hogy Isten az, aki meghatározza, mi a jó és mi a rossz, és talán a Sátán egyfajta „szabadsági nyilatkozatot” ígért nekik, amelyben maguk dönthetnék el, mi a jó és mi a rossz. Ez a „szabadsági nyilatkozat” valójában az ítélet csapdájába ejtette őket. Erről a nézetről bővebben lásd a 735 Baffling Bible Questions Answered című könyv 24–25. oldalát.

A Sátán ma is hasonló ígéretet tesz. A hinduizmus számos formájában a cél nem az, hogy kapcsolatot ápoljunk Istennel, vagy hogy „jók” legyünk. A cél inkább az, hogy „tapasztaltak” legyünk, és megtapasztaljuk mind a jót, mind a rosszat. Néha az emberek meglepődnek, amikor találkoznak egy hindu guróval, aki becstelen és megcsal valakit. Lehet, hogy a guru nem cselekszik ellentmondásban a vallásával. Egyesek számára a cél a jó és a rossz egyaránt való elsajátítása.


K: Miért büntették meg Évát a Teremtés könyve 3:6-ban azért, mert a gyümölcs elfogyasztásával bölcsességre vágyott, hiszen a bölcsesség megszerzése általában jó dolognak számít?

V: A bölcsesség keresése önmagában nem jó. Istentől bölcsességet keresni jó, de az engedetlenségen keresztül szerzett bölcsesség nem jó. A keresztények általában nem ismerik és nem tapasztalták meg a gonosz minden különböző formáját, és nem is akarnak.

Ahogyan Theophilus, Antiochia püspöke (168–181/188) az Autolycushoz címzett levelében, a 2. könyv 25. fejezetében, a 104. oldalon írta: „Mert nem a fa volt az, ahogyan egyesek gondolják, hanem az engedetlenség, amelyben a halál lakozott. Mert a gyümölcsben nem volt más, csak a tudás; a tudás pedig jó, ha az ember körültekintően használja. Ádám azonban, mivel még gyermekkorú volt, emiatt még nem volt képes méltó módon befogadni a tudást.” Ante-Nicene Fathers 2, 104. o.


K: A Teremtés könyve 3:6-ban hogyan hasonlítanak Sátán Évára irányuló kísértései Sátán Jézusra irányuló kísértéseihez a Máté 4:1–11-ben és a Lukács 4:1–13-ban?

V: Bár nem azonosak, a Sátán gyakran használja újra és újra hasonló taktikákat, és ez valószínűleg azért van, mert azok még mindig hatnak.

Éva látta, hogy a tiltott gyümölcs

1. Jó étel [fizikai étvágy],

2. kellemes a szemnek [szépség, a szem vágya],

3. kívánatos a bölcsesség megszerzéséhez [megnyílnak a szemük, és Istenhez hasonlóan megismerik a jót és a rosszat] [isteni hatalom, miután engedelmeskedtek a Sátán parancsának].

Jézust, aki böjtölt, a következőkkel kísértették

1. A kövek kenyérré válásával [fizikai étvágy],

2. Azzal, hogy a templom szárnyáról leugorjon [hivalkodás],

3. Hatalom a föld minden királysága felett [isteni hatalom Sátán parancsa alatt].

Az 1 János 2:16 háromféle bűnt említ a világban: a test vágyait, a szem vágyait és az élet büszkeségét.


K: Mivel a 3Móz 3:8 szerint Isten mindenütt jelen van (Zsolt 139), hogyan lehetett Ádám távol Isten jelenlététől?

V: Az, hogy Isten jelenléte mindenütt jelen van, nem zárja ki, hogy Istennek legyen közvetlen, helyhez kötött jelenléte is, hogy kapcsolatba lépjen velünk. Ahogyan a „When Critics Ask” című könyv 36. oldalán is említik, számos más példa is van arra, hogy Isten különböző dolgokon keresztül megnyilvánul bizonyos helyeken. Ide tartoznak Ábrám három látogatója (1Mózes 18:1–33), az égő csipkebokor (2Móz 3:2-22), a sűrű felhő (2Móz 19:9), a Sínai-hegyen (2Móz 19:11-12), a szövetségi ládán (1Kir 8:11-13), a templomból való távozás (Ezékiel 10:3-18), valamint Jézus földre jötte.


K: Mivel Isten mindenütt jelen van, hogyan hallhatták Ádám és Éva a Mózes első könyve 3:8-ban, hogy Isten sétál a kertben?

V: Isten mindenütt jelen van, és bármit megtehet; ez magában foglalja a helyhez kötött jelenlétet is. Ez lehetett a Szentháromságban lévő Isten, de a korai keresztények, például Antiochiai Theophilus (168–181/188) az Autolycushoz írt levelének 2. könyve 22. fejezetében (103. oldal) azt írja, hogy ez Jézus Krisztus volt. A teológusok Krisztus szűz születése előtti megjelenéseit krisztofániáknak nevezik.


K: A Teremtés könyve 3:9,11-ben, mivel Isten mindent tud, miért kellett megkérdeznie, hol van Ádám és mit tett?

V: Isten valóban mindent tud. Akárcsak egy szülő, aki gyermekeivel foglalkozik, Isten néha olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre már ismeri a választ, hogy lehetőséget adjon az embereknek arra, hogy bevallják neki bűneiket.

Akkoriban Isten négy kérdést tett fel nekik:

1. Hol vagytok?

2. Ki mondta nektek (hol hallottátok ezt)?

3. Ettél-e (megszegted-e az utasítást)?

4. Mit tettetek?

Isten kérdései gyengéden a bűnbánat felé vezették őket. Isten ugyan szabadon megbocsátott nekik, de mégis szenvedtek a következményektől, és nem kapták vissza az élet fájának ajándékát.

Ma is ugyanazt a négy kérdést teszi fel Isten az embereknek!

1. Hol vagy? A bűnben élő emberek gyakran nem tudják, hol vannak, annak ellenére, hogy mind Isten, mind a körülöttük lévők látják, milyen nyomorúságossá teszik saját életüket. „Mert egykor mi is ostobák, engedetlenek, tévútra vezetettek voltunk, és mindenféle vágy és élvezet rabszolgái – gonoszságban és irigységben éltünk, gyűlöltünk és egymást is gyűlöltük. De amikor megjelent Isten, a mi Megváltónk jósága és az emberiség iránti szeretete,” (Titus 3:3-4a BSB).

2. Ki mondta neked (hol tanultad ezt)? A mai emberek gyakran túl sok hamis dolgot hisznek el Isten igazsága helyett. „Attól tartok azonban, hogy ahogyan Éva is megtévesztetett a kígyó ravaszságával, úgy a ti elmétek is eltérhet a Krisztus iránti egyszerű és tiszta odaadásotoktól. Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, mint akit mi hirdettünk, vagy ha más szellemet fogadtok el, mint amit kaptatok, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, azt nagyon könnyen eltűritek.” (2 Korinthus 11:3-4 BSB)

3. Ettél-e (szegted-e meg az utasítást)? Legyen szó tiltott (és gyakran hazug) tudás forrásáról, tiltott élményekről vagy a kevésbé fontos dolgokra irányuló szívről, a Szentlélek azt kérdezi: „szeged-e meg az utasítást?”

4. Mit tettél? Az önmagunk által okozott tragédiák (akár erkölcsi, akár fizikai jellegűek) általában nem hirtelen történnek, mint egy felrobbanó lufi, hanem a bűn alapja idővel épül fel, mint egy lassan leeresztő lufi. A Jakab 1:15 azt mondja, hogy miután a vágy megfogant, bűnt szül; a bűn pedig, amikor teljesen kifejlődött, halált szül. Bár a bűnösnek nincs mentsége, mégis nézz vissza, és nézd meg, milyen döntések és szívbeli hozzáállások vezettek ehhez a katasztrófához.

A korai keresztény írók is úgy tekintettek Isten kérdéseire, mint amelyek feltárják számukra saját helyzetüket, és bűnbánatra hívják őket.

Theophilus (Antiochia püspöke, 168–181/188) az Autolycushoz írt levelének 2. könyvében, 26. fejezetében, 105. oldalán volt az első, aki foglalkozott ezzel a kérdéssel. Így fogalmazott: „Ami pedig Isten hívását illeti, amikor azt mondta: »Hol vagy, Ádám?«, Isten ezt nem azért tette, mintha nem tudott volna róla; hanem hosszútűrő lévén, lehetőséget adott neki a bűnbánatra és a vallomásra.”

Tertullianus a Marcion ellen írt öt könyv című művében (Kr. u. 207/208) a következőképpen válaszol erre a kérdésre: „…Istennek sem a bűn elkövetéséről nem volt kétsége, sem Ádám tartózkodási helyéről nem volt tudomása. Természetesen helyénvaló volt megszólítani a bűnöst, aki elrejtőzött a bűne tudata elől, és az Úr elé vezetni őt, nem csupán a nevén szólítva, hanem egy közvetlen csapással a bűnre, amelyet éppen abban a pillanatban elkövetett. Hiszen a kérdést nem pusztán kérdő hangnemben kell értelmezni: »Hol vagy, Ádám?«, hanem lenyűgöző és komoly hangon, vádló hangnemben. Ó, Ádám, hol vagy? – ami annyit jelent, mint: már nem vagy itt, a kárhozatban vagy –, így a hang egyszerre feddő és szomorú.” (Öt könyv Marcion ellen, 2. könyv, 26. fejezet, 317. o.). Tertullianus is válaszol erre a kérdésre (rövidebben) a Praxeas ellen című művében (kb. 213-ban) 16. fejezet, 612. o.

Adamantius (kb. 300) azt mondja, hogy Isten nem azért kérdezte Ádámot, „mert tudni akarta a választ, hanem inkább azért, hogy valamit eszébe juttasson [Ádámnak]”. Párbeszéd az igaz hitről, első rész, 17. versszak, 61. o.

Athanasius (331) szintén azt válaszolta, hogy Isten tudva tette fel a kérdést. Hozzáteszi továbbá, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy Isten nem ismeri a választ, amikor felteszi a kérdést, az már a manicheusok táborához tartozik. Négy értekezés az arianusok ellen, 3. értekezés, 28.50. fejezet, 421. o.


K: A Teremtés könyve 3:14–15-ben az Úr Isten megátkozta a kígyót: „Porból fogsz enni egész életedben.” Nehéznek találom ezt összeegyeztetni azzal a zoológiai ténnyel, hogy a kígyók húsevők, és békákat, madarakat stb. esznek. Nem azt akarom mondani, hogy Isten téved; hiszem, hogy Ő tévedhetetlen, de elmagyarázná, mit jelent valójában ez az ige? Van-e itt szó metaforáról?

V: Először nézzük meg a kígyókat, majd a metaforát. A gilisztákkal ellentétben a kígyók húsevők, és nem a por elfogyasztásából táplálkoznak. A legtöbb kígyó azonban a földön kúszik; táplálékuk kizárólag abból áll, ami a porba hullik, és nem tudják elkerülni, hogy az étellel együtt némi földet is lenyeljenek. Nem csupán táplálékuk, hanem a kígyó egész élete alacsonyrendű, a piszkos és jelentéktelen dolgok veszik körül. Az itt szereplő héber főnév, a „nacash”, a kígyóra utaló általános szó, amely a sziszegést vagy suttogást jelentő igéből származik. A szóban a suttogó varázslat konnotációi is benne vannak. Így a szó a kígyó suttogását hangsúlyozza, a Teremtés könyve pedig a port, így a kép itt a következő: „aki egyszer por-suttogó volt, az egész életében por-suttogó marad”.

A New Geneva Study Bible 13. oldalán az áll, hogy a por jelenthet „mély megaláztatást” is. A NIV Study Bible 10. oldalán pedig az olvasható, hogy a por a halál szimbóluma is lehet.

Nos, a kígyó, amely megkísértette Ádámot és Évát, nem volt közönséges kígyó; maga Sátán volt. Két lehetőség van: vagy Sátán kígyó formájában jelent meg, vagy egy már létező kígyó testét használta. Míg a Teremtés könyve 3:14–15 utalhat minden kígyóra, vagy egy kétéltűre/gyíkra/kígyóra és annak minden leszármazottjára, utalhat arra is, hogy Sátán valamilyen módon ehhez a fizikai megjelenéshez ragadt, mivel akkor ezt használta.

A Mózes első könyve 3:14–15-ben a legfontosabb hangsúly a Sátán ellen hozott ítélet. Ahogyan a kígyó alacsonyan, méltatlanul kúszik, és csak a piszkos dolgokat eszi, úgy Sátán is, aki úgy döntött, hogy kígyó alakot ölt, soha nem fogja elkerülni, hogy a porban kússzon korábbi magas mennyei pozíciójához képest.

Azok, akik látják a kígyót kúszni és port enni, emlékeztetőül szolgálhatnak a bukásra.

Az Ézsaiás 65:25-ben leírt ezeréves királyság idején a farkas, a bárány és más állatok megváltoznak és megáldattak lesznek, de a kígyó továbbra is „port fog enni”. Noha senki sem fog ártani, és nem lesznek húsevők Isten szent hegyén, a kígyó továbbra is „port fog enni”. A Jelenések 20:1–10 szerint a hívők 1000 évig uralkodnak Krisztussal a földön, de az 1000 év leteltével a Sátán továbbra is kijár majd, és „suttogva” felbujtja a nemzeteket Isten ellen.


K: Azt jelenti-e a Mózes 3:15, hogy Szűz Mária bűntelen lesz, ahogyan egyes katolikusok állítják?

V: Nem, két okból.

Itt Évához szólnak, nem Máriához. Természetesen Éva nem volt bűntelen, de ez nem jelent problémát, mivel ez a vers soha nem állította, hogy bűntelen lenne.

A mag, azaz Jézus, áll e vers középpontjában. Sem itt, sem a Biblia más részén nem áll, hogy Jézus anyja bűntelen lenne. Ráadásul a megőrzött, nikaiai zsinat előtti keresztény írások közel 4200 oldalán sehol sem található olyan feljegyzés, amely szerint Mária bűntelen lett volna.


K: A Mózes 3:15-ben pontosan kik a Sátán utódai?

V: A János 8:41,44-ben Jézus utal rá, hogy azok, akik elutasítják őt.


K: Mi az ironikus a Mózes 3:15, 23–24-ben használt szavakban?

V: Ez egy szójáték. Ádámot azért helyezték az Édenkertbe, hogy imádja (le’obdah) Istent és engedelmeskedjen (lesomrah) neki, de a bűnbeesés után dolgozni fog (la’abod), és el lesz zárva (lismor) az élet fájához vezető úttól.

Néha ugyanazok a körülmények áldásként is szolgálhatnak számunkra, vagy átokként, attól függően, hogy engedelmeskedünk-e Istennek.


K: A 3Móz 3:16-ot úgy kellene fordítani, hogy „Csapda növelte a fájdalmadat és sóhajodat”, vagy a hagyományos módon: „Nagyon megsokasítom”?

V: A héber mássalhangzók mindkét esetben szinte megegyeznek. A magánhangzók nagyon eltérőek, de a magánhangzójeleket csak sok évvel Krisztus után adták hozzá. Az egyetlen különbség a mássalhangzókban az, hogy a hagyományos fordításból két mássalhangzó hiányzik. Vagy a hiányzó mássalhangzók tipográfiai hiba voltak, vagy pedig a másik fordítás a helyes.

Ha a másik fordítás („csapda”) a helyes, akkor a Sátán lenne a csapda. Ettől függetlenül a gyermekvállalás nem gonoszság, és eredetileg Isten akaratának része volt számukra (1Mózes 1:28), és a bűnbeesés sem változtatott ezen.


K: Az 1Mózes 3:16-ot úgy kell-e értelmezni, hogy az asszonyt elhatalmasodó [szexuális] vágyakozással átkozták meg férje iránt? Vagy a „vágyakozás” helyett inkább a „fordulás/irányítás” szót kellene használni?

V: Bár maga a szó mindkét jelentést hordozhatja, a kontextus az irányításra, a kontrollálásra vagy az uralomra utal. Az Ószövetségben az angol „desire” („vágy”), „desiring” („vágyakozó”) és „desirous” („vágyakozó”) szavak összesen 120 alkalommal fordulnak elő, de ez a konkrét héber vágyat jelölő szó, a teshuqah (Strong-szám: 8669), csupán három alkalommal szerepel: 1Mózes 3:16; 1Mózes 4:7 és Énekek éneke 7:10. Az Énekek éneke 7:10-ben valaki vágyakozik szerelme után, az 1Mózes 4:7-ben pedig Isten figyelmezteti Káint, hogy a bűn vágyakozik utána.

Walter Kaiser szerint az ókori egyházi írók – Római Kelemen (96–98), Iréneusz (182–188), Tertullianus (198–220), Origenész (225–254), Epifán, Jeromos és a zsidó Filón ezt a „fordulást” fordították, és nem voltak tisztában a „vágy” értelmezésével. Így a szakasz azt jelenti, hogy a nők elfordulnának az Istenbe vetett bizalomtól, és ehelyett a férjeikben bíznának. Kaiser megemlíti, hogy Katherine C. Bushnell fedezte fel, hogy a „vágy” szót ebben a szakaszban először egy Pagnino nevű olasz domonkos szerzetes használta. Bár a Wycliffe-féle Bibliát már korábban lefordították, sajnos az összes többi angol Biblia – a Coverdale-féle változatától a King James-félig – ezentúl ezt „vágy”-ként fordította.

Öt ok utal arra, hogy ez inkább a „fordulást”, az „irányítást” vagy az „uralmat” jelenti, szemben a szexuális vágyakozással:

1. A „vágyakozz férjed után” és a „ő uralkodni fog rajtad” kifejezések szimmetriája.

2. Ugyanez a jelentés található a Mózes első könyve 4:7-ben is

3. Ha szexuális vágyat jelentett volna, miért nem említik a férfiak nők iránti vágyát is?

4. Újszövetség: az Efézusbeliekhez írt levél 5:22–33 szerint a feleségeknek alávetniük kell magukat a férjeknek, a férjeknek pedig úgy kell szeretniük feleségeiket, ahogy Krisztus szerette az egyházat. Az 1. Timóteus 2:11–14 még arról is beszél, hogy a nők nem taníthatnak és nem gyakorolhatnak hatalmat a férfiak felett, mivel Éva volt az, akit megtévesztettek.

5. A történelem gonoszságai: A férfiak gyakran kizsákmányoló, helytelen módon is uralkodtak a nők felett. Amikor egy sumér vagy kínai császár meghalt, feleségeit néha vele együtt megölték. A britek érkezése előtt, amikor egy hindu férfi meghalt, feleségét általában élve elégették a temetésén (ezt szuttinak nevezték). A görögök sem tartották a nőket sokkal magasabb rendűnek, mint az arabok és a muszlimok: amikor valakinek nőt, szolgát vagy marhát adnak, annak homlokát meg kell fogni, és Allahhoz kell imádkozni. Ibn-i-Majah 3. kötet, 1918. sz., 157. o. A muszlim saría (törvény) szerint egy nő tanúvallomása egy férfi tanúvallomásának felének felel meg, „a nő elméjének hiányossága miatt”. (Bukhari, 3. kötet, 48. könyv, 12. fejezet, 826. szám, 502. oldal)


K: A Mózes 3:16 szerint a nőnek nagy fájdalmai lesznek a szüléskor, vagy a gyermekvállalás áldás volt, ahogyan azt a Mózes 1:28 mondja?

V: Mindkettő igaz. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Ádám és Éva bűnbeesése előtt a gyermekvállalás áldás volt, amelyhez sem fizikai, sem érzelmi fájdalom nem társult.

A bűnbeesés után a Mózes 1. könyve 3:16 szerint fizikai fájdalom járna vele. Ezen felül ott lenne még az a fájdalom is, amelyet a gyermekek bűneik miatt okoznának. A „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 25. oldalán az áll, hogy a fájdalom valószínűleg a gyermekek felnőttkorig történő nevelésének teljes folyamatát jelenti. Az a fájdalom, amelyet Éva Káin és Ábel szülésekor érzett, biztosan csekély volt ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor megtudta, hogy Káin megölte Ábelt.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az állatoknál általában nem jár olyan nagy fájdalommal a szülés, mivel a kölyök feje mérete kisebb, mint az anya medencéje.

A áldás azonban nem szűnt meg teljesen. A gyermekek továbbra is az Úrtól származó áldás (Zsoltárok 127:3–5).


K: Miért terhelték az egész felelősséget Évára a Mózes 3:16-ban? (Egy muszlim állította ezt.)

V: Nem Évát okolták mindenért. Bár Éva evett először, és Évát büntették meg, Ádámot is megbüntették. Keményen kellett dolgoznia, hogy a földből kitermelje azt, ami korábban könnyen jött.

A bibliai teológiában nincs arra utalás, hogy Évát „butábbá” tették volna. Mivel azonban a muszlim felvetette ezt a kérdést, a korai muszlim teológus és történetíró, al-Tabari azt állította, hogy Éva eredetileg intelligens volt, de Allah Évát (Ádámot viszont nem) butává tette Ádám és Éva bukása után. al-Tabari, 1. kötet, 280., 281. o. Emellett Mohamed a hadíszokban azt mondta, hogy a fiúcsecsemő vizelete tisztább, mint a lányé. Ibn-i-Majah, 1. kötet, 522., 525., 526. sz., 284., 285., 286. o. Az ok a következő: „Ő (a Próféta) így szólt: »Bizony, a Magasztos Allah teremtette Ádámot, és Évát (Hawwa’-t) az ő kis bordájából teremtette. Így a fiú vizelete vízből és agyagból lett, a lányé pedig húsból és vérből.«” Vegye figyelembe, hogy ez nem a bűnbeeséssel kapcsolatos ok miatt van, hanem Éva teremtésének tényéből fakad.


K: A Mózes 3:20 szerint, ha az emberek ennyire különbözőek, hogyan származhatnak minden fajok Ádámtól és Évától?

V: A Mózes első könyve 3:20 szerint Éva lesz minden élőlény anyja. A magasság, a haj és a bőrszín apró különbségek, nemcsak az embereknél, hanem a kutyáknál, macskáknál és lovaknál is. Genetikailag minden ember nagyon hasonló. A Science 1997. júniusi számában megjelent, 67 kutyafajtát vizsgáló genetikai tanulmány szerint a kutyáknak is közös eredetük van.

Egyéb versek, amelyek megerősítik, hogy mindannyian Ádámtól és Évától származunk: Máté 19:4–5; Róma 5:12–19; és 1 Timóteus 2:13–14.


K: A Mózes 3:20 szerint, ha Ádám és Éva nem vétkezett volna, akkor is lettek volna gyermekeik? (ezt a feleségem kérdezte)

V: Igen. Nem tudjuk, hány évesek voltak Ádám és Éva, amikor vétkeztek; lehettek gyerekek, tinédzserek vagy felnőttek is. Az a tény, hogy a bűnbeesés előtt nem voltak gyermekeik, nem jelenti azt, hogy Isten úgy teremtette őket, hogy csak a bűnbeesés után tudtak volna gyermeket nemzeni.

Két különböző bibliai vers bizonyítja, hogy a bűnbeeséstől függetlenül is lehettek volna gyermekeik.

A Mózes első könyve 1:28-ban, a bűnbeesés előtt, Isten megparancsolta nekik, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Hacsak Isten nem a matematikára utalt, akkor azt parancsolta nekik, hogy gyermekeket szüljenek.

A Mózes első könyve 3:16-ban Évát azzal átkozták meg, hogy fokozott fájdalmat fog érezni a szülés során. Azzal átkozták meg, hogy fokozott fájdalmat vagy szenvedést fog érezni a szülés során, nem pedig magával a szüléssel.


K: Miért öltöztette fel Isten Ádámot és Évát állatbőrökbe a Mózes első könyve 3:21-ben?

V: A Szentírás nem mondja ki kifejezetten, de ezt az első állatáldozatot úgy tekinthetjük, mint annak a szimbólumát, hogy Isten élő lények áldozatát fogja felhasználni bűneink eltakarására.


K: Miért „szüksége volt” Istennek a Mózes első könyve 3:21 szerint a föld porára Ádám megalkotásához, és egy bordára Éva megalkotásához?

V: A Biblia azt mondja, hogy Isten úgy döntött, hogy ezeket használja, de soha nem mondja, hogy Istennek kötelező volt a föld porát és a bordából származó sejteket használnia. Isten azt használhat, amit csak akar.


K: Miért akadályozta meg Isten a 3Móz 3:22-ben, hogy Ádám és Éva továbbra is az élet fájáról egyenek?

V: Ennek három szempontja van.

Fegyelmezés: Ezzel Isten megmutatta Ádámnak és Évának – és nekünk is –, hogy mennyire súlyos dolog az Istennek való engedetlenség.

Jogi büntetés: Isten megígérte nekik, hogy azon a napon, amikor a tiltott gyümölcsből esznek, meghalnak. Azon a napon lelkileg meghaltak, és elvették tőlük az élet fájához való hozzáférést, hogy fizikailag is meghaljanak.

Irgalom és áldás: Ha továbbra is ehettek volna az élet fájáról, örökre magukkal hordoznák bűnük bűntudatát és átkát. Így tehát az, hogy megengedték nekik a halált, és mindent elölről kezdhettek, ami Krisztus eljövetelében és az üdvösség elhozatalában csúcsosodott ki, irgalom volt. Novatianus ezt látta a Szentháromságról szóló értekezésében, 1. fejezet, 612. oldal.


K: Miért utasította el Isten Káin áldozatát a Teremtés könyve 4:3–6-ban?

V: Bár lehetséges, hogy Ábel a legjobbját hozta, Káin pedig nem, erre nincs utalás a Teremtés könyvében.

A Zsidókhoz írt levél 11:4 szerint Ábel hitből hozott áldozatot. Amellett, hogy Káin hozzáállása rossz volt (amint azt későbbi cselekedetei is mutatták), az is lehetséges, hogy Isten véráldozatot akart, nem pedig zöldségeket, Krisztus halálának előképe gyanánt.

Ez talán ellentétet jelent Ábel őszinte imádata és Káin formalista imádata között. Ábel az „elsőszülött” „legjobb részeit” hozta áldozatul, amelyek az elsőszülött legkiválóbb részei voltak. Káin csupán „néhány” zöldséget hozott, nem pedig az első gyümölcsöket.


K: A 4Móz 4:7-ben a névmás-e „azt” jelent, utalva a bűnre való kísértésre, vagy „őt”, utalva Ábelre?

V: Úgy vélem, „azt”-nak kell lennie. A héber szó harmadik személy egyes számú, ami önmagában jelenthet „őt”, „őt” vagy „azt”. Hogy „őt” vagy „azt” jelent-e, azt a kontextusból kell kiolvasni.

Ha „ő”-t (vagyis Ábelt) jelentené, ez lenne az egyetlen hely, ahol azt mondanák, hogy az idősebb testvér potenciálisan „uralmat” gyakorol a fiatalabb testvér felett. Az Ószövetség idején a legidősebb általában kétszeres részesedést kapott, de ez nem jelenti az uralmat. Valójában, ha „ő”-re utalna, akkor azt lehetne állítani, hogy vagy Isten azt mondta Káinnak, hogy ölje meg (uralkodjon?) a testvérén, vagy pedig hogy Káin, azáltal, hogy Isten tanácsával ellentétesen cselekedett, uralmat gyakorolt Ábel felett.
Ha „azt” jelentené, akkor Isten Káinnak arról beszél, hogy álljon ellen annak, ami (mint egy állat) az ajtó előtt leselkedik, azaz a bűnre való kísértésnek. Csak ezt az értelmezést hallottam, a másikat soha.

Kíváncsi voltam, mit tanítottak erről a versről a nicénai zsinat előtti egyházatyák. Az egyetlen nicénai zsinat előtti író, aki ezzel foglalkozott, Iréneusz (182–188) volt, az Iréneusz: Az eretnekségek ellen című művének 3. könyvében, 23.4. fejezetében (456. o.) és a 4. könyvében, 18.3. fejezetében (485. o.). Iréneusz, aki görög író volt, nyilvánvalóan a Septuagintát használta. Bár a Mózes első könyve 4:7-et idézés nélkül tárgyalta, érveléséből kitűnik, hogy egyértelműen „ő”-ként értelmezte. Iréneusz véleménye szerint Káin nem akarta méltányosan megosztani a dolgokat testvérével, hanem uralkodni akart felette.

Az én véleményem szerint „az”-ról van szó, mert Isten azt mondja Káinnak, hogy Káinnak „azt/őt” kell uralnia. Irenaeus itt teljesen félreértette a vers lényegét. Káinnak kell uralnia a bűnre való kísértést, nem Ábelnek.


K: A Mózes 4:10-ben hogyan kiáltott fel Ábel vére?

V: Ez egy metafora Ábel ellen elkövetett igazságtalanságra és Káin bűnösségére. A Bibliát szó szerint venni azt jelenti, hogy úgy olvassuk, ahogyan a szerzők szánták. Ha nem ismerjük fel a Bibliában szereplő metaforákat és allegóriákat, azt nevezzük a Biblia túlzottan szó szerinti értelmezésének. További értekezést a túlzottan szó szerinti értelmezésről, illetve arról, hogy hogyan kell a Bibliát úgy venni, ahogyan azt szánták, és ahogyan Jézus is értelmezte, a Bevezetőben találsz.


K: Miért nem végezték ki Káint gyilkosságért a Mózes első könyve 4:12-ben? (ezt a feleségem kérdezte tőlem)

V: A halálbüntetést az Ószövetségben elrendelték, nemcsak a Tízparancsolatban, hanem közvetlenül az özönvíz után is, a Mózes első könyve 9:5–6-ban és a Mózes ötödik könyve 13:10–11-ben. Ezek azonban mind Káin és Ábel ideje utánra vonatkoznak. Ettől eltekintve Isten minden körülményt ismer, és Ő maga nem kötve van a számunkra szóló törvényeihez.

Káin idején még nem szólt róla semmiféle törvény, hogy gyilkosságért kivégezni kell, és Isten úgy bánt vele, hogy elűzte a földről.


K: A Mózes első könyve 4:12-ben szereplő prófécia be nem teljesültnek bizonyult-e, mivel Káin a Mózes első könyve 4:17-ben várost épített?

V: Nem, ez két okból sem tekinthető be nem teljesült próféciának.

Fizikai szempontból: A Mózes 4:12 egyszerűen csak azt mondja, hogy Káin nyugtalan vándor lesz; nem mondja meg, mikor fog vándorolni, mennyi ideig lesz vándor, vagy hogy örökre vándor marad-e. Káin későbbi életéről alig tudunk valamit. A Mózes első könyve 4:17 szerint Káin várost épített, és azt fiáról, Énokról nevezte el. Lehet, hogy Káin Isten próféciájával dacolva próbált várost építeni, és ezt követően űzték el, és vándorolt.

Lelki szempontból: Káint az „átkozott” leszármazottnak tekintették, és nincs bizonyíték arra, hogy valaha is visszatért volna Isten követéséhez. Tehát ez a prófécia utalhatott Káin lelki állapotára is, nemcsak fizikai állapotára.


K: Miért gondolta Káin a Mózes 4:13-ban, hogy bárki, aki rátalál, meg akarja ölni?

V: Nagyon érdekes, hogy a Biblia sehol sem említi, hogy Isten vagy bárki más ezt mondta volna Káinnak. Sok erkölcsi vétel, beleértve a gyilkosságot is, esetében az embereknek van egy belső lelkiismeretük, amely azt súgja nekik, hogy ez helytelen. Káin talán úgy gondolta, hogy ha megöl egy embertársát, aki Isten képmására lett teremtve, akkor igazságos lenne, ha őt is megölnék viszonzásképpen. A Mózes első könyve 4:15-ben Isten mintha megerősítette volna ezt az érvelést, és ezért Isten különös gondot fordított arra, hogy jelet tegyen Káinra, hogy mások tudják, nem szabad ilyet tenniük.


K: A Mózes első könyve 4:13–16-ban milyen jelet tett Isten Káinra?

V: A Szentírás nem mondja meg, csupán annyit, hogy olyan jel volt, amelyet mások felismertek. Ez azonban nem Káin átkának része volt. Inkább Isten kegyelmének kifejeződése volt, hogy Káinra egy jelet tett, hogy mások tudják: nem szabad megölni őt.


K: A Mózes 4:13-ban volt-e még valaki a földön Ádám, Éva és Káin mellett?

V: Ez nemcsak azokra a lehetséges leányokra utal, akik közül Káin feleségét választotta, hanem a gyilkosság után született emberekre is. Míg minden ember Ádámtól és Évától származik (1Mózes 3:20; ApCsel 17:26; Róma 5:14-15), Ádámnak és Évának az 1Mózes 5:4 szerint más fiaik és leányaik is voltak.


K: A Mózes 4:16–22-ben honnan szerezték feleségüket Ádám és Éva fiai? Nem tilos a vérfertőzés?

V: A Mózes első könyve 5:4 szerint Ádámnak és Évának voltak más fiai és leányai is. Akkoriban a vérfertőzés nem volt tiltva: ha génjeink mentesek lennének a genetikai hibáktól, a vérfertőzés nem eredményezné a mai több mint 2000 emberi genetikai betegség egyikét sem.

Történelmi megjegyzésként: Hippói Szent Ágoston lényegében ugyanígy válaszolt erre a kérdésre az Isten városa című művének 15. könyvében, 16. fejezetében, 297. oldalon (Kr. u. 413–426).


K: A Mózes 4:16–17 szerint hogyan szerezte Káin feleségét Nód földjéről?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Még ha feltételezzük is, hogy Káin valóban Nód földjéről szerezte feleségét, a nő akkor is Ádám és Éva leszármazottja lenne, mivel minden ember Ádámtól származik (ApCsel 17:26), és Éva volt minden élőlény anyja (1Móz 3:20).

2. A Biblia soha nem állítja, hogy Káin Nodban találkozott volna feleségével. Káin nagyon is lehetett, hogy már házas volt, és felesége vele együtt utazott Nodba.


K: A Mózes 4:17–24-ben szereplő nemzedéktáblázat Ádámé, vagy a Mózes 4:25–5:32-ben szereplő a Mózes 4:17–24-ben szereplő nemzedéktáblázat Ádámé? (Egy liberális gondolkodó ezt példaként hozta fel arra, hogy a Mózes könyve több szerző munkája.)

V: A Mózes első könyve 4:17–24 Káin genealógiáját tartalmazza, Sétet nem említi. Közvetlenül ezt követően, a Mózes első könyve 4:25–5:32 Sét genealógiáját adja meg, Káint nem említi. Itt nincs átfedés vagy ismétlődés.

Ha ez nem elég egyértelmű, nézzünk meg egy második példát. Az 1 Krónikák 5:1–10 Rúben, Jákób egyik fiának genealógiáját tartalmazza. Közvetlenül ezt követően az 1 Krónikák 5:11–22 Gád, Jákób egy másik fiának genealógiáját tartalmazza.


K: A Mózes 4:22-ben hogyan lehetett ilyen korán fémeket használni?

V: Bronzot találtak: Thaiföldön – i. e. 4500-ban, a volt Jugoszláviában – i. e. 4000-ben, Görögországban – i. e. 3000-ben, valamint Anatóliában – i. e. 3000 előtt. Az egyiptomiak már i. e. 3000 előtt is használták a meteoritokból nyert vasat dísztárgyak és tőrök készítéséhez. Emellett a Babilon közelében fekvő Eshnunna városában a régészek egy i. e. 2700-ból származó vas pengét is találtak.


K: A Mózes 4:22-ben szereplő „Tubal-Káin” név kapcsolódik-e a mai Törökországban található „Tubal” régióhoz, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible című könyv 33. oldala állítja?

V: Bár ezt semmilyen módon nem lehet bizonyítani, valószínűleg nincs köztük kapcsolat. Tubal Jáfet egyik fiának neve is volt, és a tubali nép valószínűleg hozzá kapcsolódott. A „Tubal” népről említést tettek az asszír feljegyzésekben III. Salmanassar (Kr. e. 859–824) idején, valamint Sargon idején, Kr. e. 732 körül.


K: Miért sebesítette meg az a férfi Lámeket a Mózes 4:23–24-ben?

V: Három feltételezés létezik az emberről:

Egy önbíráskodó azt hitte, hogy helyesen cselekszik, amikor megpróbálta megölni Káin leszármazottait. Isten azonban a Mózes első könyve 4:15-ben kifejezetten kijelentette, hogy senki sem állhat bosszút Káinon, így ebből következik, hogy fiain sem szabad bosszút állni.

Egy rabló, aki megpróbálta elvenni Lámek vagyonát, azzal indokolta tettét, hogy Lámek Káin leszármazottja volt.

Nem volt releváns, hogy Lámek kinek a leszármazottja volt; az a férfi egyszerűen csak meg akarta rabolni és/vagy megölni Lámeket.

A Szentírás azonban nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy miért éppen ez az ember próbálta megsebesíteni Lámeket. A Mózes első könyve 4:23–24 lényege az volt, hogy bemutassa: az első gyilkosság után Káin és leszármazottai ellenségeskedésben éltek másokkal szemben.


K: A Mózes első könyve 4:23–24-ben mi volt annak a férfinak a származása, aki megsebesítette Lámeket, és mikor született Sét?

V: A Szentírás nem mondja meg, így három egyformán valószínű lehetőség áll fenn.

Ábelnek voltak gyermekei, mielőtt meggyilkolták.

Sét volt az őse. Semmi sem utal arra, hogy a Mózes első könyve 4:23–24-ben leírt események időrendben a Mózes első könyve 4:25–26 előtt történtek volna.

Káin volt a fiatalember őse.


K: Lehetséges-e, hogy a Mózes 5:1–32-ben szereplő évek valójában hónapok?

V: Nem. Ha így lenne, akkor Énok mindössze 65 hónapos (körülbelül 5½ éves) volt, amikor Metusáel apja lett! Lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 323. oldalát, ahol lényegében ugyanaz a válasz található.


K: A Mózes 5:1–32-ben a Teremtés könyve feltételezi-e, hogy Ábrahám előtt mindenki héberül beszélt?

V: Nem, éppen ellenkezőleg. A Teremtés könyve 11. fejezete a Bábel tornyáról szólva azt mondja, hogy az özönvíz után a különböző népek egymás számára érthetetlen nyelveken beszéltek. A Bábel tornya előtt nincs arra utalás, hogy az emberek héberül beszéltek volna. Valószínűleg maga Ábrahám sem beszélt héberül. Ő Urból, egy sumér városból származott. A héber nyelvben találhatók sumér jövevényszavak, amelyek az akkád nyelven keresztül kerültek be.

A világi nyelvészek úgy vélik, hogy a legtöbb nyugati nyelv, beleértve az indiai szanszkritot is, közös eredetű, körülbelül i. e. 4000-ből származik.


K: A Mózes 5:3–29-ben szereplő nevek mit jelentenek héberül?

V: Íme a jelentések, a Strong-féle konkordanciából vett etimológia (szóeredet) alapján, és egyes esetekben a Mózes első könyvében szereplő jelentés alapján.

Ádám – ember. A Strong-féle konkordancia szerint jelentése: „piros arcú” vagy „ember”. A Mózes első könyve 2:23 azt jelzi, hogy Ádám = ember.

Sét – elhelyezett, kijelölt, helyettesített. A Teremtés könyve 4:25 szerint Éva Sétnek nevezte el, mert Isten Ábel helyett mást jelölt ki.

Enós – halandó. A NIV Study Bible 13. oldalán az áll, hogy a név, akárcsak az „Ádám”, „embert” jelent.

Kainan/Kenán – rögzített (mint egy fészek vagy lakóhely)

Mahalaleel – Isten dicsősége, dicsérjétek Istent.

Jared – leszármazott

Enoch – beavatott, elkötelezett, kiképzett

Methuselah – a nyíl embere

Lamech – egy ismeretlen jelentésű, ritkán használt szótőből

Noah – pihenés vagy vigasz

Irad – szökevény

Ham – forró

Sém – név?

Japheth – terjeszkedés. A kereszténység előtti görögök szerint Japetos volt az ősük.

Egy dolog, amit Japetostól tanulhatunk, az, hogy nem feltétlenül fontos minden név etimológiája vagy jelentése.

A második tanulság, amit Sétől és Noétól tanulhatunk, az, hogy egyes nevek jelentése igenis jelentős.


K: A Mózes 5:21–27-ben szereplő Metusalah miért volt a Biblia legidősebb embere?

V: Talán. Az özönvíz abban az évben következett be, amikor Metusalah meghalt. Talán ez volt Isten irgalmának jele, hogy hosszú életet adva neki elhalasztotta az özönvíz bekövetkeztét.


K: Miért vette magához Isten Énokot, az istenfélő embert a Mózes 5:24-ben?

V: Talán ugyanazért, amiért mi is gyönyörű virágokat viszünk haza. Énok nem feltétlenül halt meg; Isten egyszerűen magával vitte Énokot a mennybe, hasonlóan Illéshez a 2 Királyok 2:11–12-ben. Egy másik példázat szerint Énok és Isten, mint jó barátok, sétálni mentek, későre járt, és Isten azt mondta: „Mivel te közelebb vagy az én házamhoz, mint a sajátodhoz, miért nem jössz át most az én házamba?” Isten azonban a szolgáinak többségét meghalni hagyja, hogy a mennybe jussanak. Ez nem szívtelen közöny, hanem a 116. zsoltár 15. verse így szól: „Jehova szemében drága a szentjei halála.” (Green szó szerinti fordítása)


K: Miért vannak hasonlóságok a 6. Mózes könyvében szereplő Noé-árvíz és más beszámolók között?

V: Hasonlónak kell lenniük, ha egy közös eseményt rögzítettek. A babiloni beszámoló a részletekben hasonló, de az okok tekintetében nagyon eltérő. E beszámoló szerint az istenek azért pusztították el az embert, mert az túl nagy zajt csapott, de később megbánták ezt, és éhesen gyűltek össze „Noé” áldozatai körül.

Egy érdekes hasonlóság az, hogy a Biblia szerint Noé három fia Ham, Sém és Jáfet volt. A Manu Áriánus Intézményei szerint Satyavrata három fiával együtt túlélte az özönvizet: Jyapeta, Sharma és C’harma. Az ókori görög író, Arisztophanész leírja azt a görög hagyományt, miszerint Japetos (Iapetus, a titán) volt a görögök őse. Mindez egy közös eseményt alátámasztó bizonyíték.


K: Azt jelenti-e a Mózes 6:3, hogy Isten Lelke elhagyhat valakit, és soha többé nem tér vissza?

V: Nem. A Mózes első könyve 6:3 azt mondja, hogy az Isten által adott lélek 120 év után elhagyja az ember fizikai testét.


K: A Mózes 6:3 azt jelenti, hogy az ember élettartama ezentúl csak 120 év lesz, vagy hogy az özönvíz előtt 120 évnyi kegyelmi idő lesz?

V: Bármelyik lehet, mert egyik nézet ellen sincs bizonyíték. A The NIV Study Bible 14. oldala és a New International Bible Commentary 120. oldala szerint mindkettő helyes lehet. Az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete 77. oldala inkább azt támogatja, hogy ez az ember élettartamát jelenti. Azt írja, hogy azt a nézetet, miszerint ez az özönvízig tartó időt jelentette, Luther, Kálvin és a Scofield-Biblia tanította. A New Geneva Study Bible 18. oldalán mindkét nézetet említi, de inkább azt támogatja, hogy ez az özönvízig tartó időtartamot jelenti.


K: A Mózes 6:3-ban Isten 120 évre határozta-e meg az ember élettartamát, vagy csak 70–80 évre, ahogyan a Zsoltárok 90:10 mondja?

V: Bizonyos dolgokat nehéz megérteni, amíg nem látjuk be, hogy Istennek szabad keze van arra, hogy különböző időpontokban különböző szabályokat állapítson meg. Az emberek átlagos élettartama megváltozott. Isten az özönvíz előtt 120 évre állapította meg az átlagos élettartamot. Sokkal később a Zsoltárok 90:10 azt mutatja, hogy ez lerövidült. Ott azt mondja, hogy az ember 70 évig él, 80-ig, ha van ereje hozzá. A Mózes első könyvében megadott élettartamok grafikonja exponenciális görbét mutat.

A tudósok nem ismerik pontosan az öregedés összes mechanizmusát: a mikrobák nem öregednek. Bár a DNS-demetiláció lehet az egyik mechanizmus, a domináns mechanizmusnak a DNS-szálak rövidülése tűnik. Valahányszor egy állat sejtjében a DNS osztódik, a szálak végei némileg megrövidülnek. A végeken idegen anyag halmozódik fel, és a mikrobák rendelkeznek egy telomeráz nevű enzimmel, amely helyreállítja a végeket. Úgy tűnik azonban, hogy a telomeráz az állatoknál nem állítja helyre a DNS végeit.


K: A Mózes 6:3-ban leírtak hogyan egyeztethetők össze a paleontológusok állításával, miszerint az ősi emberek rövidebb életet éltek?

V: Van néhány hiba ebben a tudománynak álcázott tudományimádatban.

1. Figyeljük meg, hogy soha nem említik, milyen alapon állítják, hogy az emberek élettartama rövidebb volt.

2. Nem mutatnak be bizonyítékot arra, hogy statisztikailag érvényes és elfogulatlan mintájuk lenne. Például egy hipotetikus jövőbeli paleontológus, évszázadokkal később, kiáshatna néhány abortuszklinika hulladékát, és „bizonyíthatná”, hogy átlagos élettartamunk kevesebb volt, mint egy év. Ez a „bizonyíték” szintén statisztikailag elfogult lenne.

3. Az élettartamra vonatkozó becsléseknek meg kell jelölniük, hogy tartalmazzák-e a csecsemőhalandóságot, vagy sem. Például az 1970-es években számos közép-afrikai országban az élettartam kevesebb volt, mint 30 év. Ha azonban elutaznánk az adott országba, még mindig sok idős embert látnánk. Ha létezne egy hipotetikus ország, ahol minden kisgyermek 60 éves koráig élne, de az összes csecsemő kétharmada meghalna, az átlagos élettartam csupán 20 év lenne.


K: A Mózes 6:3-ban, mivel Isten soha nem válhatott testté, hogyan jöhetett Jézus a földre? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: A Mózes 6:3 nem mond ilyesmit. Egyszerűen csak azt mondja, hogy az emberek valóban testből vannak. Igaz, hogy Isten Szellem, és Jézus kiüresítette önmagát, hogy testben jöjjön a földre, de a Mózes 6:3 önmagában semmit sem erősít meg, sem cáfol meg azzal kapcsolatban, hogy Isten testben jött-e el.


K: A Mózes 6:2, 4–5-ben kik voltak a nefilimek, vagyis az „Isten fiai”?

V: A nefilimeket, ami „bukottakat” jelent, „Isten fiainak” is nevezték, és íme néhány elmélet arról, miért nevezték őket így az emberek.

Sét istenfélő leszármazottai, vagyis olyan hívők, akik bűnt követtek el azzal, hogy Káin hitetlen leszármazottaival házasodtak össze. Ez a nézet egészen Julius Africanusig nyúlik vissza, aki Kr. u. 232–245 között írt, az Ante-Nicene Fathers 6. kötetének 2. töredékében, a 131. oldalon.

A hatalmas királyok az arámi Targum értelmezése.

Egy másik faj, például a neandervölgyi emberek, a denisovaiak vagy esetleg a Homo erectus.

Technológiailag fejlettek: Egy szkeptikus úgy véli, hogy az izraeliták azért nevezték őket óriásoknak, mert magas falakkal és technológiailag fejlett fegyverekkel rendelkeztek.

Nők és démonok által megszállt férfiak gyermekei.

Egyes démoni lények képesek voltak kereszteződni – ezt hitte Philo zsidó filozófus, Josephus (<100) és az 1. Énok könyvének írója (6. fejezet). Ezt tanító keresztények között volt Justinus mártír Második védelme 5. fejezet, 190. o., Tertullianus A szüzek fátyolviseléséről című műve 7. fejezet, 32. o. (Kr. u. 198–220), a „Commodianus tanításai” (kb. 240) 3. fejezet, 203. oldal, valamint Milánói Szent Ambrus (kb. 378). Hippo-i Ágoston az Isten városa (Kr. u. 413–426) című művének 15. könyvében, 23. fejezetében, 303–304. oldalon elismeri, hogy a korai keresztények ezt a nézetet vallották, de rámutat, hogy a Teremtés könyve 6:3 ellentmond ennek a nézetnek, mert Isten azt mondja, hogy Lelke nem fog örökké harcolni az emberrel, ami nem lenne értelmes, ha csak démonok tennék ezeket a dolgokat.

Talán ez volt Sátán kísérlete arra, hogy megváltoztassa a génállományunkat. Ha azonban a démonok képesek lennének kereszteződni, hogyan tudott volna Jézus félig-meddig engesztelést nyújtani a félig emberek, félig démonok számára?


K: A Mózes 1. könyve 6:6-ban hogyan bánja meg Isten?

V: A szó „megsajnálta” jelentéssel is fordítható. Isten az események bekövetkeztekor fejezi ki érzelmeit. A Jeremiás 18:8 részletesen kitér erre. További információkért lásd a Mózes első könyve 20:3,6-ról szóló magyarázatot is.


K: A Mózes 1. könyve 6:9-ben hogyan volt Noé tökéletes a nemzedékében?

V: Semmi nem utal arra, hogy a „tökéletes” kifejezés itt bűntelen tökéletességet jelentene. A héber szó inkább azt jelenti, hogy „megfelel a szabványnak”, és az eredeti jelentése valószínűleg az volt, hogy „egyenes”. Ugyanezt a szót – eltérő magánhangzó-jelöléssel – használják a Levitikus 19:15-ben is arra, hogy „igazságosan ítélj a felebarátodról”.


K: Mivel a Mózes első könyve 6:12 szerint mindenki elromlott az útjain, hogyan lehetett Noé vétlen a Mózes első könyve 6:9-ben és 7:1-ben?

V: A szövegkörnyezet egyértelműen mutatja, hogy a „mindenki” kifejezés Noé és családja kivételével értendő. Ne feledjük, hogy Noé apja, Lámek is az özönvíz évében halt meg.


K: A Mózes első könyve 6:13-ban és 7:1-ben hogyan tudhatta Noé, hogy Isten szól hozzá, hiszen soha nem látta Istent?

V: Sokszor azok az emberek, akik hosszú évek óta kapcsolatban állnak Istennel, tudják, mikor szól hozzájuk Isten. Egy másik példát lásd az 1 Királyok 19:11–13-ban.

Az egyetlen figyelmeztetés, amit az emberek az özönvízről kaptak, Noé volt, az a férfi, aki hajót épített a sivatagban. Noé szemszögéből nézve ő vagy a legnagyobb hős, vagy a legnagyobb bolond volt, akit generációja valaha látott. Középút nem létezett számára. Ez a nagy Istenbe vetett hit természete. (Bill Counts prédikációja, 2005. november 5.)


K: A Mózes 1. könyve 6:14 szerint hogyan tudott Noé ilyen nagy bárkát építeni?

V: 100 éve volt rá, hogy három fiával, és valószínűleg néhány felbérelt segítővel együtt megépítse. A bárka körülbelül 450 láb hosszú, 75 láb széles és 45 láb magas volt. Ez 1 518 750 köb láb lenne, ha pontosan téglalap alakú doboz lenne. 100 év alatt évente 45/100 = kevesebb mint fél láb magasságot tudtak építeni. Egy 10 láb × 15 láb × 6 2/3 láb méretű istálló térfogata 1 000 köb láb. A Queen Elizabeth 2 hajó hossza 963 láb (294 m), szélessége 105,3 láb (32,09 m), magassága pedig 171,3 láb (52,5 m). Tehát a bárka kisebb volt, mint a Queen Elizabeth 2, azzal a különbséggel, hogy a bárkának nem volt mély gerince.


K: A Mózes 6:14 szerint milyen hosszúak voltak más ősi hajók?

V: Az ókorban Nagy-Britanniában találtak egy 100 láb hosszú római hajót, és a későbbi viking hajók is hosszúak voltak, a leghosszabb ismert hajó a Roskilde-i hajó volt, amely 115 láb hosszú volt. A felfedezések korában a sorhajók hossza elérhette a 200 lábot, a későbbi klipperhajók pedig általában 150–250 láb hosszúak voltak. A leghosszabb klipper, a Great Republic nevű hajó, 302 láb hosszú volt. Bár Európában volt néhány fém klipper, a legtöbb klipper fából készült, fém megerősítésekkel a vázon és a belső gerincen.

Természetesen nem volt 100 évük ezeknek a hajóknak az építésére. Továbbá, bár a legtöbb hajót tölgyfából építik, mert az erős, más fafajok, mint például a teak, az ébenfa, a brazil fekete szívfa és a cocobolo (Dél-Amerikában) sokkal erősebbek. A bárkát nem tölgyfából, hanem gopherfából építették. Nem tudjuk biztosan, mi is az a gopherfa; két elmélet létezik. Az egyik szerint egy nagyon kemény fafajta volt (amely talán ma is létezik más néven, vagy talán mára már kihalt). A második elmélet szerint a gopherfa egy mechanikus eljárás volt, amelynek során a fát préselték, hogy megkeményedjen, és így jobban bírja a terhelést. Végül pedig az, hogy gopherfából épült, nem jelenti azt, hogy nem tartalmazott más alkatrészeket is, például fém szögeket, merevítőket stb. A Mózes első könyve 4:22 szerint már jóval Noé előtt is rendelkeztek bronz- és vas (valószínűleg meteoritból készült) szerszámokkal.


K: A Mózes első könyve 6:14-ben honnan tudjuk, hogy egy könyök 17,5 hüvelyk?

V: Amikor Hiskia király i. e. 700 körül megépíttette a Siloám-alagutat, munkásai egy feliratot véstek bele, amely szerint az alagút hossza 1200 könyök volt. Ha a hosszúságot hüvelykben elosztjuk 1200 könyökkel, akkor egy könyök hossza körülbelül 17,5 hüvelyk. Természetesen a Mózes idején használt könyök valamivel nagyobb vagy kisebb is lehetett. Ezáltal a bárka is valamivel nagyobb vagy kisebb lett volna.


K: A Mózes 6:14 szerint hogyan tudta a bárka túlélni Noé özönvizét?

V: Legalább három oka van ennek.

Lehet, hogy a gopherfa egy erős fafajta volt, de lehet, hogy speciálisan kezelt fa is. A nehéz fa jó választás, mert rugalmas. A Mózes első könyve 4:22 szerint Noé előtt is volt bronzuk és vasuk.

Az alakja ideális volt a háborgó vizekhez (1 × 1,67 × 10).

Természetesen Isten szükség szerint természetfeletti módon is megvédhette a bárkát.


K: A Mózes első könyve 6:19 szerint Noénak minden élőlémből kettőt kellett magával vinnie, vagy a Mózes első könyve 7:2 szerint minden tiszta állatból hét párt? De a Mózes első könyve 7:8–9 szerint minden fajból csak egy pár szállt fel?

V: Mindegyik igaz; a Mózes első könyve 6:19 nem említi kifejezetten a tiszta állatokat. Noénak minden fajtából kettőt kellett magával vinnie, és emellett a tiszta állatokból hétet is. A Mózes első könyve 6:19 azt mondja, hogy „kettőt”; nem azt, hogy „legfeljebb kettőt”. A többletállatok élelemként és áldozatul szolgáltak a Mózes első könyve 8:20 szerint. Ez nem annyira pontatlanság a Biblia részéről, mint inkább egy példa arra, hogyan tanít minket Isten. Isten gondoskodik arról, hogy megértsük az „kettő a pótláshoz” általános fogalmát, majd hozzáad egy második fogalmat: „hét plusz az áldozathoz”. Ez hasonló ahhoz, ahogyan a diákok megtanulják a számtant. Először megtanulják, hogyan kell kivonni egy kisebb számot egy nagyobb számból. Csak később ismerik meg a negatív számokat, és azt, hogy egy nagyobb számot is ki lehet vonni egy kisebb számból.

A Mózes első könyve 7:8–9 nem azt mondja, hogy pontosan egy-egy pár legyen minden állatfajból. Azt mondja: „kettő-kettő”, ami magában foglalja mind az egy pár tisztátalan állatot, mind a tiszta állatok összes párját.


K: A Mózes 6:19–20 egy i. e. 450 körüli „papok által írt” forrásból származik, a Mózes 7:2–3 pedig egy i. e. 850 körüli „Jahvistikus” forrásból?

V: Nincs bizonyíték arra, hogy valaha is két különálló történet lett volna, kivéve a többszöri előfordulást. Az ismétlés azonban egy irodalmi eszköz, amelynek célja egy gondolat megerősítése. Akkoriban talán még nem ismerték a mai közmondást: „Mondd el nekik, mit fogsz mondani, mondd el nekik, majd mondd el nekik, mit mondtál nekik”, de határozottan tisztában voltak az ismétlés hatékonyságával, amint azt a Zsoltárok vagy a Példabeszédek rövid áttekintése is mutatja.

A liberálisok számára nehéz azt állítani, hogy Noé özönvízének története i. e. 850-ből vagy i. e. 450-ből származna, mivel a sumér Gilgames-eposz is tartalmaz néhány azonos részletet egy világméretű özönvízről, és azt i. e. 2500 előtt írták. (A 12 táblából álló eposz 11. táblájának egy babiloni másolata Aszurbanipal palotájában volt Ninivében.)

Az igazság kedvéért azonban meg kell említeni, hogy a liberális JEPD-elmélet, miszerint Noé özönvize két forrásból származott, a 19. századból származik, még mielőtt a Gilgames-eposz a modern világ számára ismertté vált volna. Az egyetlen ok, amiért ez a kérdés ebben a műben szóba kerül, az, hogy még mindig számos liberális „keresztény” hisz a JEPD-elméletben.


K: A Mózes 7:1–24 rágalmazza-e Isten jellemét és igazságosság-felfogását? Isten elpusztította az egész emberiséget, mert „megbánta”, hogy megteremtette őket. Lényegében Isten beismerte, hogy hibát követett el, és hogy kijavítsa ezt a hibát, bíró, esküdtszék és hóhér szerepét is magára vállalja, és tárgyalás nélkül, „Robo-Cop” módjára megsemmisíti az egész emberiséget, így népirtást követ el. Nincs kétségem afelől, hogy létezett a gonosz, de mennyire gonosz egy egyéves gyermek vagy egy meg nem született magzat?
V: Egyáltalán nem, bár ez talán felboríthatja egyesek „szelíd” Isten-képét. Mindenki, aki valaha élt, ha jelenleg nincs a földön, meghalt (csupán két kivétellel). A kérdés nem az, hogy meghaltak-e, hanem az, hogy mikor haltak meg, és hogy volt-e lehetőségük utódokat nemzeni. Isten gyászt érzett, amikor látta, milyen volt a világ Noé idején. Akár tetszik, akár nem, Isten bíró. Ő egyben esküdtszék is, és igen, hóhér is. Istennek joga van ahhoz – és él is ezzel a joggal –, hogy eldöntse, mikor és hogyan halnak meg az emberek.


K: A Mózes 1. könyve 7:1-ben a többi embernek „nem volt esélye” a bűnbánatra, ahogyan azt az ateisták állítják?

V: Nem, egy évszázad bőven elegendő idő a bűnbánatra. Ahogy látták a bárka építését, hallgathattak Noéra, az „igazság hirdetőjére” (2 Péter 2:5). A bárka építése 100 évig tartott, és több mint száz év bőven elegendő idő ahhoz, hogy esélyük legyen Istenhez fordulni. Talán ez az egyik oka annak, hogy az 1 Péter 3:20 szerint Isten türelmesen várt, amíg a bárka épült.


K: A Mózes 1. könyve 7:2-ben hogyan tudhatta Noé, hogy mely állatokat kell magával vinnie, hiszen még nem létezett az Ószövetségi törvény?

V: Noénak nem álltak rendelkezésére az Ószövetségi szentírások; inkább Isten maga szólt hozzá. Bár nem tudjuk pontosan, mennyit tanított Isten Noénak a Mózes-törvényben szereplő rendelkezésekről, Isten természetesen ismerte önmagát, és képes volt közölni Noéval, mely állatokból kell hét példányt felvennie.

Ebben a Noéval folytatott négyszemközti beszélgetésben nem tudjuk, hogy Isten a Mózes-törvényben szereplővel megegyező „tiszta” meghatározást használta-e vagy sem. Ettől függetlenül Noénak megmondták, mely állatokat kell magával vinnie.

Ebből a kérdésből tanulságot vonhatunk le magunk számára. Amikor Isten azt mondja nekünk, hogy tegyünk meg valamit, általában nem ismerjük minden apró részletét. Halogathatjuk a dolgot, vagy egyszerűen engedelmeskedhetünk annak, amit tudunk, és bízhatunk abban, hogy Isten szükség esetén kijavít minket, miközben engedelmeskedünk. Ha addig várunk, amíg minden apró részletet meg nem ismerünk, valószínűleg soha nem fogunk engedelmeskedni.


K: A Mózes 1. könyve 7:2 szerint Noénak hét pár tiszta állatot kellett magával vinnie, vagy csak két pár tiszta állatot, ahogyan azt a Biblia-kritikus Bart Ehrman (Jesus, Interrupted, 10. o.) állítja, hivatkozva a Mózes 1. könyve 7:9–10-re?

V: Lehet, hogy Ehrman itt összekeverte a jegyzeteit. A Mózes első könyve 7:2 szerint hét pár tiszta állatot és egy pár tisztátalan állatot kellett vinni. A Mózes első könyve 7:8–10 így szól: „És bementek Noéhoz a bárkába, a tiszta állatok hímjei és nőstényei, valamint a tisztátalan állatok, a madarak és minden, ami a földön kúszik, (9) kettő-kettő, ahogyan Isten parancsolta Noénak. (10) És idővel, a hét nap letelte után, eljöttek a özönvíz vizei a földre.” (Green’s Literal Translation)

A Mózes első könyve 7:9–10 nem szól arról, hogy hány állat volt. A Mózes első könyve 7:8–9 azt mondja, hogy az állatok (többes szám) „kettő-kettő” jöttek, vagyis párokban (többes szám). Több pár volt, egy-egy minden egyes tisztátalan állatfajból. A tiszta állatokból is több pár volt. A Mózes első könyve 7:8-ban nem volt ok arra, hogy itt pontosabban meghatározzák a párok számát, mert hat verssel korábban már megmondták, hány pár volt.


K: Mi a szokatlan a Mózes 1. könyve 7:4–8:12 irodalmi felépítésében?

V: Ezt kiaszmának nevezik, ami gyakori az ókori héber irodalomban, és amelyben minden kijelentésnek (néha a középső kivételével) van egy szimmetrikus, tükörképszerű párja. Íme a szerkezet:

7:4 – 7 nap várakozás az özönvízre

7:10 – – 7 nap várakozás az özönvízre

7:17a – – – 40 napig tart az özönvíz

7:24 – – – – 150 napig emelkedik a víz

8:3 – – – – 150 napig tart a víz visszahúzódása

8:6 – – – 40 nap várakozás

8:10 – – 7 nap várakozás

8:12 – 7 nap várakozás

Ezen felül a Mózes első könyve 7:21–23a egy chiasmus ezen a chiasmuson belül.

- Minden élőlény elpusztult

- - Madarak

- - - háziállatok és vadállatok

- - - - rovarok

- - - - - az emberek

- - - - - - minden, ami a szárazföldön él

- - - - - - a föld felszínén élő minden élőlény

- - - - - emberek

- - - - Állatok

- - - kúszónövények

- - az ég madarai,

- mind elpusztultak.


K: A Mózes 7:12,24 szerint az özönvíz 40 napig vagy 150 napig tartott?

V: A Mózes 1. könyve 7:12 szerint 40 napig esett az eső az égből, de a vizek összesen 150 napig árasztották el a földet. Lásd: When Critics Ask (Amikor a kritikusok kérdeznek) 42. oldal és Chronological and Background Charts of the Old Testament (Az Ószövetség kronológiai és háttér táblázatai) 36. oldal.


K: Miért tanítja a Biblia a Mózes első könyve 8. fejezetében látszólag azt, hogy az emberiség története csak körülbelül 6000 évre nyúlik vissza?

V: A radioaktív kormeghatározási módszerek szerint az anatómiailag modern ember, akit sokan Cro-Magnon-embernek neveznek, először 350 000 és 300 000 évvel ezelőtt jelent meg.

Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy Isten mikor teremtette az embert, a Mózes első könyvében szereplő genealógiák meghatározhatatlan időbeli hézagokat tesznek lehetővé, mivel a „fia” szó „leszármazottat” is jelent, az „apa” szó pedig „őst” is jelent. Ézsaiás 51:2 szerint Ábrahám a zsidók atyja, és a zsidók János 8:39-ben azt mondták Jézusnak, hogy Ábrahám az ő atyjuk.

Mellékesen megjegyezhetjük, hogy biztosan állíthatjuk, hogy a világot hat nap alatt teremtették, de mennyi ideig tart egy Isteni nap? A 2. Péter 3:8 szerint az Úr előtt egy nap ezer évnek felel meg, ezer év pedig egy napnak. A Zsoltárok 90:4 szerint ezer év Isten szemében olyan, mint egy nap, vagy egy éjszakai őrszolgálat. Iréneusz az Eretnekségek ellen című művének 5. könyvében, 23.2. fejezetében (182–188) 551–552. oldalon a Teremtés könyvében szereplő egyik Úr-napot 1000 évnek értelmezi.


K: A Teremtés könyve 8:1-ben és a Kivonulás könyve 6:5-ben hogyan tudott Isten „emlékezni”, ha nem felejtette el előbb?

V: Isten mindentudó. Bár Noé talán úgy érezte, hogy elfelejtették, ez csupán egy kifejezés arra, hogy Isten nem felejtette el Noét. Amikor valakire az évfordulóján vagy a születésnapján emlékezünk, az nem jelenti azt, hogy az év többi részében elfelejtjük őt. Hasonló választ találhat a „When Critics Ask” című könyv 43. oldalán.


K: Mi a jelentősége az olajfa levélnek a Mózes 8:11-ben?

V: A levél feltehetően az özönvíz után hajtott ki, és az olajfák nem nőnek nagy magasságban. Az olajfa gyakran Isten népének szimbóluma.


K: A Mózes 8:15-ben szereplő szöveg szerint minden nép Noétól származik?

V: Apai ágon igen, anyai ágon viszont nem. Noé felesége, három fia és azok feleségei is a bárkán voltak. A különbségek nem olyan nagyok, tekintve, hogy vegyes házasságokban két testvérnek is lehet nagyon világos és nagyon sötét bőre.


K: Milyen párhuzamok vannak a Mózes 8:15–21 és a Mózes 12:1–7 között?

V: Legalább hét párhuzam van Isten Noéhoz való szólítása és Isten Ábrámhoz való szólítása között.

Isten azt mondja [neki] 1Móz 8:15 1Móz 12:1

Jöjj ki a bárkából/országból 1Móz 8:16 1Móz 12:1

Így [ő] elindult 1Móz 8:18 1Móz 12:4

Aztán [ő] oltárt épített 1Móz 8:20 1Móz 12:7

Isten megáldotta [őt] (1Móz 9:1; 1Móz 12:2)

Szaporodj, és legyél nagy nemzet! (1Móz 9:1; 1Móz 12:2)

Köss szövetséget / Isten adja nekik a földet 1Móz 9:9 1Móz 12:7


K: A 1Móz 8:21-22 szerint a vizek újra elborítják az egész földet?

V: Nem, mert az Ézsaiás 54:9 emlékeztet bennünket arra, hogy nem fog. Ez egy újabb érv a helyi özönvíz ellen, mert Isten azt mondta, hogy soha többé nem lesz olyan özönvíz, amely elborítaná a földet. Ha Noé özönvíze csupán helyi özönvíz lett volna, akkor más szörnyű helyi özönvizek is voltak volna.


K: A 1Móz 8:21 szerint Isten újra elpusztítja az összes életet, vagy a 2Pét 3:7,10 szerint minden elpusztul?

V: A Mózes első könyve 8:21 szerint Isten megígérte, hogy nem pusztítja el az összes életet „...ahogyan tettem”, a Mózes első könyve 8:22 pedig hozzáteszi: „...amíg a föld áll.” Isten tűzzel fogja elpusztítani a földet, de a hívőket megkíméli.


K: Miért vannak még mindig éhínségek a Mózes 8:22 szerint?

V: A Mózes első könyve 8:22 szerint a betakarítás és a vetés ideje nem szűnik meg. Bár sok éhínség volt, világméretű, tartós éhínség még nem volt.


K: A Mózes 9. fejezetében hogyan tudtak az állatok mind visszatérni oda, ahonnan jöttek?

V: A keresztények nem értenek egyet abban, hogy az özönvíz i. e. 2600–3000-ben, i. e. 7000 körül, i. e. 14 000 körül vagy majdnem egymillió évvel ezelőtt történt-e. Azok, akik szerint az özönvíz Kr. e. 2600–3000 között történt, úgy vélik, hogy a régészeti és a radioaktív kormeghatározási módszerek eredményei összekeveredtek, így nincs olyan adat, amelyből kiderülne, hogy az állatok visszatértek-e oda, ahonnan jöttek, vagy sem.

Ha azonban az özönvíz körülbelül 14 000 évvel ezelőtt történt, akkor az állatok nem maradtak mind ugyanazon a helyen. Egy szárazföldi híd kötötte össze Amerikát és Ázsiát. Ezt követően a mamutok és a lovak kihaltak az amerikai kontinensen.

Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy mikor történt az özönvíz, minden keresztény egyetért abban, hogy Istennek megvan a hatalma arra, hogy az állatokat oda irányítsa, ahová Ő akarja.


K: A Mózes 9:3 szerint az emberek húst is ehetnek, vagy csak zöldséget?

V: A Mózes első könyve 1:29 szerint Ádám gyümölcsöket és zöldségeket ehetett. Az özönvíz után a Mózes első könyve 9:3 szerint már húst is ehetünk. További információkért lásd a Mózes első könyve 1:28-ról szóló fejtegetést.


K: A Mózes 1. könyve 9:4-ben és az Apostolok cselekedetei 15:28–29-ben szereplő rendelkezés szerint ma is tilos-e a vér fogyasztása?

V: Egyesek szerint nem, mert Krisztus felülírta a törvényt, és az ApCsel 10:11–16 szerint minden „étel” tiszta lett.

Mások szerint igen, mert ezt a Mózes-törvény előtt, a Teremtés könyve 9:4-ben adták meg. Az Apostolok cselekedetei 15:20, 28–29 szerint a korai, apostoli egyház úgy hitte és tanította, hogy a keresztényeknek tartózkodniuk kell a vértől. Természetesen a vér elenyésző mennyisége nem jelent problémát, mert a Levitikus 17:13 szerint a zsidóknak meg volt engedve, hogy megegyék a vadat, amelyet levadásztak, és a mezőn [gyorsan] kivéreztettek.


K: A Mózes 1. könyve 9:4, a Mózes 3. könyve 7:26–27, 17:11–12 és a Mózes 5. könyve 12:16, 23–25 versekben szereplő vérfogyasztási tilalom azt jelenti-e, hogy az embereknek soha nem szabad vérátömlesztést kapniuk, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják?

V: Nem. Nem szabad kannibáloknak lennünk, mégis megengedettek a szervátültetések. Hasonlóképpen, az embereknek azt mondták, hogy ne egyenek vért, és a vérátömlesztés is megengedett.

Ahogyan a „Jehova tanúi versről versre” című könyv 22–23. oldalán is olvasható, még a Jehova tanúi „Őrtorony” szervezet sem tiltotta meg a vérátömlesztést 1944-ig. 1967-ben a szervátültetéseket is betiltották (Őrtorony magazin, 1967. december 15., 702–704. o.). Később azonban meggondolták magukat, és 1980-ban engedélyezték azokat (Watchtower magazin, 1980. március 15., 31. o.). 1931 és 1952 között az oltásokat sem engedélyezték.


K: A Mózes 1. könyve 9:6 tiltja-e manapság a bűnözők kivégzését?

V: Egyáltalán nem. A Mózes első könyve 9:6 egyrészt tiltja a gyilkosságot, másrészt elrendeli a gyilkosok kivégzését büntetésként. Ne feledjük, hogy a Mózes első könyve Mózes könyveinek egyike, és a Mózes második könyvétől a Mózes ötödik könyvéig számos bűncselekményért kivégzéssel büntettek. Lásd még a következő kérdést is.


K: A Mózes első könyve 9:6 a halálbüntetésről szól?

V: Határozottan a halálbüntetésről szól. Kivégzést jelent, és nem pusztán a fizikai halált, amely a gyilkosokra és a nem gyilkosokra egyaránt vonatkozik.


K: A Mózes első könyve 9:12–13-ban az Isten szövetségének jeleként megjelenő szivárvány azt mutatja-e, hogy az özönvíz előtt nem voltak szivárványok?

V: Erre utal, de nem bizonyítja. Ahogyan a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” (Kézikönyv a Biblia nehézségeinek megoldásához) című mű 220–221. oldalán olvasható, az, hogy Isten egy jelet használ, nem bizonyítja automatikusan, hogy az korábban nem létezett. Például a körülmetélés szertartását Ábrahám előtt más népek is gyakorolták, köztük az egyiptomiak és az etiópok (Herodotosz a „Történelem” című művének 2. könyvében, 104. fejezet, 69. oldal). A Barnabás-levél (kb. 70–130) 9. fejezetének 142. oldalán olvasható, hogy az egyiptomiak is gyakorolták a körülmetélést: „Igen, az egyiptomiak is gyakorolják a körülmetélést.”


K: A Mózes 9:20–21 szerint hogyan lehetett, hogy egy olyan istenfélő ember, mint Noé, berúgott?

V: Először is, a Biblia nem titkolja, hogy Isten népe is vétkezik. Másodszor, az özönvíz után a hegycsúcs közelében alacsonyabb a légnyomás, így könnyebb berúgni.


K: Miért szerepel a Bibliában ez a szomorú történet Noérról, aki berúgott (1Móz 9,20–21)?

V: A Biblia nemcsak megmutatja nekünk, miért fontos a helyes cselekedet, hanem valós példákat is hoz a helytelen cselekedetek következményeire. Alexandriai Kelemen (193–217/220) nagyon világosan válaszol erre: „Noé részegségét írásban rögzítették, hogy a bűne egyértelmű és írásos leírása előttünk állva minden erőnkkel óvhassuk magunkat a részegségtől.” Az Oktató könyv 2. kötet, 2. fejezet, 246. oldal.


K: A Mózes 9:21–25-ben szereplő történet az eredeti történet leegyszerűsített változata volt-e, amelyben Hám kasztrálta Noét, hogy megakadályozza abban, hogy további fiai szülessenek, hasonlóan ahhoz a görög mítoszhoz, amelyben Kronosz kasztrálta apját, Uránoszt, ahogyan azt egy ateista (Capella) sugallta?

V: Nem, itt nincs utalás kasztrálásra. Ami a görög kultúrát illeti, ne feledjük, hogy Mózes idején az egyetlen görög kultúra a korai mükénéi görögöké volt. A görög mitológiáról tudott dolgok nagy része e idő után keletkezett. Hivatkozásképpen: Homérosz trójai háborúja i. e. 1200 körül zajlott, mintegy 250 évvel az Exodus után.

Ezért valószínűleg itt nem történt kölcsönzés. Ha valaki mégis ragaszkodik ahhoz, hogy kölcsönzés történt, akkor a későbbi kultúrának a korábbi kultúrától kellett kölcsönöznie, és a görög történet valószínűleg későbbi keletű, mint Mózes.


K: A Mózes 9:22-ben mi volt a baj azzal, hogy Hám meglátta apja meztelenségét?

V: A fiaknak nem szabad szabadon nyilvánosságra hozniuk szüleik hiányosságait, és Ham magatartása a Mózes első könyve 9:22-ben tiszteletlen volt. Ham megtudta, hogy saját fia szégyen lesz számára. Ham magatartása gúnyos volt Methodius (270–311/312) szerint a Tíz szűz lakomája című mű 10. beszédének 2. fejezetében (348. o.), valamint Justinus (kb. 138–165) szerint a Tryphóval folytatott párbeszéd 139. fejezetében (269. o.).


K: A Mózes 9:22–23 alapján mit tegyél, ha szégyellnéd a szüleidet?

V: Először is tisztázd magadban, miért érzed kínosnak a helyzetet. Valóban erkölcstelen dolgot cselekszenek-e a szüleid, vagy csak te vagy túl szőrszálhasogató, esetleg valami a kettő között? Tisztelned kell a szüleidet (2Mózes 20:12; Efézus 6:2), de mégsem szabad eltűrnöd a bűnt. Engedelmeskedj szüleidnek az Úrban (Efézus 6:1). Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedj nekik, de ha valami olyasmit parancsolnak, ami ellentétes Isten akaratával, akkor először Istennek kell engedelmeskedned.


K: A Mózes 9:22–23 szerint mit tegyél, ha a gyermekeid szégyellnek téged?

V: Legalább négyféleképpen okozhatsz nekik szégyent:

1) egy helyes erkölcsi álláspontod miatt,

2) valami stílusbeli, személyes ízlésbeli vagy más, erkölcsileg semleges, de helyes dolog miatt,

3) valami miatt, amit rosszul tettél,

4) valami miatt, ami önmagában nem volt helytelen, de figyelmetlen vagy nem tiszteli az érzéseiket.

Az első ok esetében egyszerűen elmagyarázhatod, miért állsz ki az álláspontod mellett. A második ok esetében nem szabad hagynod, hogy a jót rossznak nevezzék (Róma 14:16), de szeretetből alkalmazkodhatsz hozzájuk (Róma 14:14-15).


K: Miért fordul elő a Mózes 9:22–23 szerint, hogy a gyermekek néha nem tisztelik szüleiket?

V: Van egy ősi kínai történet egy utazóról, aki látott egy férfit, aki idős apját egy talicskában vitte, miközben a kisfia mögötte sétált. Az utazó megkérdezte a férfit, mit csinál, mire az így válaszolt: mivel apja már nem tud magáról gondoskodni, és tehertétel a család számára, a folyóba fogja dobni, hogy megfulladjon. Az utazót ez felkavarta, és nem tudta, mit mondjon, hogy lebeszélje a férfit erről a gonosz cselekedetről. Végül egyszerűen csak annyit mondott: „Ne felejtsd el visszahozni a talicskát!” Más szóval: azzal, ahogyan az apjával bánik, arra tanítja a saját fiát, hogy ő is így bánjon majd vele.

Amikor a gyermekek nem tisztelik szüleiket, annak legalább öt oka lehet.

a) Nem látják szükségét annak, hogy engedelmeskedjenek Istennek, aki megparancsolja nekünk, hogy tiszteljük szüleinket (2Mózes 20:12; Efézus 6:2).

b) Gyermekként nem akarnak engedelmeskedni szüleiknek az Úrban, ahogyan az Efézusbeliekhez írt levél 6:1-ben olvashatjuk.

c) Lehet, hogy korábban tisztelték őket, mert úgy gondolták, hogy szüleik segíthetnek nekik. Már nem látják úgy, hogy szüleik anyagi segítséget tudnának nyújtani nekik, így miért is tisztelnék őket? Ez vonatkozhat olyan gyermekekre, akik egyetemre mennek, vagy olyan felnőttekre, akik nem látnak kilátást arra, hogy szüleiktől anyagi jólétet kapjanak.

d) Hálátlanok a szüleik által a felnövésük során hozott áldozatokért.

e) Lehet, hogy úgy döntenek, hogy általában sem veszik figyelembe a tekintélyt.

A talicska mindig ott lesz. Amikor a gyermekeid vagy mások eldöntik, hogyan fogják kezelni a veled való kapcsolatukat, eszükbe jut majd, amit a talicskával tettél, és azok a kapcsolatok, amelyekben már nem te vagy az elsődleges kedvezményezett.


K: A Mózes 9:22–23 szerint hogyan kell reagálnunk mások bűnére?

V: Minden esetben kerülnünk kell azt a látszatot, hogy elnézzük a bűnt, de attól még szerethetjük a bűnöst. Nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, ahol magunk is kísértésbe esünk. Ezen felül különbséget kell tenni aszerint, hogy a bűnös a gyermeked, a szülőd, egy nálad idősebb személy, egy keresztény vagy egy hitetlen.

Ha testvérünk vétkezik ellenünk, akkor a Máté 18:15–17 szerint először meg kell próbálnunk négyszemközt beszélni vele, és ha ez sikerül, az ügy lezárult. De ha nem hallgat ránk, akkor menjünk oda újra, és vigyünk magunkkal egy vagy két másik embert. Ha ez sem segít, akkor jelentsük az ügyet a gyülekezetnek. Ha ez sem segít, akkor ki kell zárni őt a gyülekezetből.

Ne fogadj el vádat az idősebbek ellen, hacsak azt nem két vagy három tanú hozza elő (1 Timóteus 5:19).

A testi fenyítés (fenekelés) alkalmazható a gyermekeinkkel szemben, de másokkal szemben nem (Példabeszédek 22:15; Zsidók 12:7–11).

Ne fedd meg keményen az idősebb embert (1 Timóteus 5:1).


K: Miért Kánaánt átkozták meg a 1Mózes 9:25-ben, és nem Hámot?

V: Ábrahám megtudta, hogy leszármazottai a bűn következményeinek példaként fognak szolgálni. Az Expositor’s Bible Commentary 2. kötete 97. oldalán az áll, hogy az ige héber alakja imperfektum, nem pedig jusszív, „így a jelentés inkább jóslatra utal („Ő lesz”), mintsem átokra („Legyen ő”). Így Noé szavai előrevetítik a következő elbeszélések központi témáját – a kiválasztott utódok elválasztását a kánaániak utódaitól.” A 735 Baffling Bible Questions Answered című mű 32. oldalán ugyanez áll.

További részletekért lásd Justinus Martyr [kb. 138–165] „Párbeszéd Tryphóval” című művének 139. fejezetét, 268–269. oldal.


K: A Teremtés könyve 9:25–26-ban mi volt Kánaán átka?

V: A Teremtés könyve csak annyit mond: „Szolgák szolgája lesz testvérei számára.” Figyeljük meg, hogy az átok nem Hámra, hanem Kánaánra vonatkozik. Egyetlen görög vagy héber kézirat sem állítja, hogy Hámról lenne szó, csupán egy arab fordítás említi ezt. (Az Origin of the Bible című mű 307. oldala szerint a Pentateuchus első arab változatát Saadya Gaon fordította, aki Kr. u. 892-től 942-ig élt.)

Ahogy Hám szégyent hozott Noé apjára, úgy Kánaán és leszármazottai is szégyent hoznak majd Hámra, az apjára. Részletesebb választ a „A Biblia nehéz mondásai” című könyv 116–118. oldalán talál.


K: A Mózes első könyve 10. fejezetében szereplő 68 nép és 16 város melyek?

V: A „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 32. oldala szerint ez a legrégebbi néprajzi dokumentum, amely fennmaradt. A tudósok úgy vélik, hogy a 68 nép közül 51-et azonosítani tudnak, a régészek pedig a 16 város közül 11-et találtak meg. Sodoma és Gomorra annyira teljesen elpusztult, hogy soha nem találták meg őket. Az i. e. 2400–2250 között írt ebla-táblák azonban említik Si-da-mu (Sodoma) és I-ma-ar (Gomorra) városait. Emellett a Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology (Wycliffe Bibliai Régészeti Szótár) 124. oldalán az áll, hogy a Holt-tengertől délre találtak egy Bab edh-Dhra nevű szentélyt. Ezt i. e. 2800 és 1800 közé datálták.

Íme az ismert vagy feltételezett népek.

Jáfet – a görögök szerint ősük Jápetos volt

|->Gomer – Gimirra/asszír cimmeriai/görög

| |->Askenáz – As-gu-za-a/asszír = szkíták

| |->Rifát – ? Oroszországban élt?

| |->Togarma – Vagy a Tegarama nevű város

| Kis-Ázsiában, az örmények ősei,

| vagy mindkettő.

|->Magog – szkíták? Josephus szerint

|->Madai – médek

|->Jáván – jón görögök

| |->Elishah – eolok? Josephus szerint

| |->Tarsis – város Kis-Ázsiában vagy esetleg Spanyolországban

| |->Kittim – Ciprus

| |->Dodanim/Rodanim – Rodosz szigete

|->Tubal – a tabali nép Kappadókia területén

|->Meshech – Mushki/asszírok, eredetileg

| Kilikia és a Kaszpi-tenger között

|->Tiras – valószínűleg a Thrusa (=Tw-r’w-s3) nép, amely i. e. 1250-ben betört Egyiptomba

Ham – Nincs törzs, csak leszármazottak

|->Kús – szudániak (az ókorban Kús)

| |->Seba – Észak-Etiópia. A

| | valószínűleg a később érkező szabéus telepesektől származik

| | akik később érkeztek.

| |->Havila – Vagy az Indus folyó közelében

| | Pakisztánban, vagy pedig Sába és Hadramaut közelében

| |->Sabtah – ? Valószínűleg Sába északán éltek

| |->Raamah – Valószínűleg a délnyugat-arabiai

| | | (Strabón 16.4.24)

| | |->Sába – Sába az

| | | Arab-félsziget

| | |->Dedan – a Perzsa-öböl északnyugati részén.

| | A káldeusok és az asszírok említik

| |->Sabteca – ? egyébként nem ismert

|->Mizraim – Egyiptom

| |->Luditák – ? egyébként nem ismertek

| |->Anamiták – ? csak az 1 Krónikák 1:11-ben szerepel

| |->Lehabiták – Az Rbw/Libu egy ellenséges

| | törzs volt Egyiptomtól nyugatra

| |->Naftuhiták – ? máshol nem ismertek

| |->Pathrusiták – Pathros Egyiptom déli részén volt

| |->Kasluh-iak – a filiszteusok innen származtak

| |->Kaphtor-iak – Kréta / az Égei-szigetek

| | (akkád/mari/ugarit/egyiptomi)

|->Put – a babiloni és perzsa feljegyzések szerint Líbia.

|->Kánaán – kánaániták

| |->Szidon – föníciai város

| |->Hettiták – Jeruzsálemtől északra éltek

| |->Jebusiták – Jeruzsálemben éltek

| |->Amoriták – Kánaánban éltek. Amurru az

| | akkád nyelven „nyugati embert” jelent

| |->Girgásiták – Kánaánban éltek, valószínűleg a

| | kirgiziták/asszírok

| |->Hiviták – Tírusz, Szidon és Sichem közelében éltek. Salamon bevonta őket a templom építésébe

| |->Arkíták – „Arqah” kikötője Észak-Szíriában

| |->Siniak – Siannu, Kánaán északi kikötője

| |->Arvaditák – Arvad városa Észak-Föníciában

| |->Zemariták – a kánaáni Simura város 6

| | mérföldre Arvadtól délre

| |->Hamathiták – az egyik legrégebbi szíriai város

Sém – valószínűleg Sumer

|->Elám – elámiták, fővárosuk Susa volt

|->Asszur – az első asszír főváros

|->Arphaxad – ? Ptolemaiosz említette az Arrapachitis régiót a Van-tó és az Urmia-tó között

| |->Sela – Nincs ismert törzs, csak leszármazottak

| | |->Éber – nem ismert törzs, csak leszármazottak

| | |->Peleg – Nem ismert törzs, csak leszármazottak

| | |->Joktan – számos arab törzs, vagy pedig a

| | | dél-arab Qahtan törzs (al-Tabari

| | | 6. kötet, xxii. o.; 20. kötet, xv. o.)

| | | |->Almodad – esetleg? egy dél-arab törzs

| | | |->Sheleph – egy jemeni, dél-arab törzs

| | | |->Hazarmaveth – Hadrumaut Arábiában

| | | |->Jerah – feltehetően egy arab törzs?

| | | |->Hadoram – ? egyébként nem ismert

| | | |->Uzal – ? egyébként nem ismert.

| | | | Azonban Uzal/Auzal egy ősi

| | | | Sa’na neve Jemenben.

| | | |->Diklah – jelentése „pálmaliget”. Lehet, hogy

| | | | lehet, hogy Wadi Sirhanban telepedtek le,

| | | | kb. 250 mérföldre délkeletre a Holt-tengertől.

| | | |->Obal – az 1 Krónikák 1:22-en kívül ismeretlen

| | | |->Abimael – ? máshol nem ismert

| | | |->Sába – a dél-arabiai szabéusok

| | | |->Ophir – valószínűleg Szomália vagy

| | | | Arabia. Josephus és Jeromos úgy vélték,

| | | | hogy ez India volt.

| | | |->Havila – Valószínűleg Közép-Arábia

| | | |->Jobab – ? egyébként nem ismert

|->Lud – Vagy a lüdök, vagy pedig

| Lubdi a Tigris felső folyása és az Eufrátesz között

|->Aram – Szíria arámai

|->Uz – az ausitai törzs? az Eufrátesz nyugati partján élt

|->Hul – ? egyébként nem ismert

|->Gether – ? más forrásból nem ismert

|->Mash/Meshech – ? Vagy az asszírok által ismert Mash nevű szíro-arab sivatag, vagy a libanoni Masius-hegy, vagy pedig Meshech két különböző származás keveréke volt


K: Miért nem szerepelnek az indiaiak és a kínaiak a nemzetek táblázatában a Mózes 10. fejezetében?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem ez a válasz: Bár a szinita népet említik, ők valószínűleg nem kínaiak, hanem az észak-szíriai Siannu kánaáni kikötőből származnak. Josephus és Jeromos úgy gondolták, hogy Ophir India volt, de valószínűbb, hogy Afrika.

A válasz: Mindannyian Ádámtól származnak, mivel mindannyian Ádám természetével voltak megátkozva. A Teremtés könyve nem állítja, hogy minden népet felsorolna, és a több száz nép közül csak azokat említi, amelyeket az izraeliták felismerhettek.


K: Említik-e a Mózes első könyve 10. fejezetében a mezopotámiai sumérokat?

V: Igen, valószínűleg szerepelnek, „Sém” néven. Sumer nevét gyakran az „r” betű nélkül ejtették, így a „Sum” könnyen „Sém”-mé válhatott. Ennek tudományos alátámasztásához lásd Samuel Noah Kramer: The Sumerians című művének 297–298. oldalát. Kramer hivatkozik az American Journal of Semitic Languages 58. kötetére [1941], 20–26. oldalára is.


K: A Mózes első könyve 10:2-ben kik voltak a gomer nép?

V: Ez volt az a nép, akiket az asszírok „Gimirra”-nak, a görögök pedig „Cimmeriak”-nak neveztek. Gomer Ukrajnában és Oroszország déli részén élt.


K: Miért említik a Mózes 10:2-ben a médeket (Madai), hiszen erről a népről máshol sehol sem esik szó egészen i. e. 836-ig, a III. Salmanassar-szövegben?

V: III. Salmanassar szövege Mózes ideje, azaz i. e. 1407 után keletkezett, de az, hogy a fennmaradt korai írások nem említik őket, még nem bizonyítja a nemlétüket. Az asszírok csak akkor jegyezték fel, amikor a médekkel harcoltak vagy lovakért kereskedtek velük. A Persia and the Bible című mű 35. oldalán az áll: „I. M. Diakonoff úgy véli, hogy az indo-iráni törzsek érkezése az iráni fennsíkra a második évezred első felében [Kr. e. 2000–1500] történt. Az újonnan érkezők legkorábbi régészeti bizonyítékai azonban úgy tűnik, hogy a Kr. e. második évezred második felének elejére [Kr. e. 1500–1300] datálhatók.”

Ezzel ellentétben a hatalmas minni népről a Jeremiás 51:27-ben esik szó. A minnik azonban csak i. e. 1200-ig nyúlnak vissza, és a Mózes első könyvében nem említik őket, mert az a könyv korábban íródott.

Összefoglalva: a régészet alátámasztja, hogy a médek Mózes idején léteztek.


K: A Mózes első könyve 10:2-ben kik voltak a Jáván nép?

V: Ők azok az ióni görögök, akik a szigeteken és Kis-Ázsiában éltek. Héberül ez a „yawan” volt, amelyet Homérosz Iliászának 8.685. versében a görög „iaones” vagy „iawones” kifejezéssel azonosítanak, valamint a II. Sargon és I. Dáriusz felirataiban szereplő „yamanu” kifejezéssel. Az ióniakat Egyiptomban II. Ramszesz idejétől (kb. i. e. 1300) említik. Ézsaiás 66:19 és Ezékiel is említi őket, a Septuaginta fordítás pedig ezt „Hellas”-ként fordítja.


K: A Mózes 1. könyve 10:2-ben kik voltak a tubalok?

V: Az asszírok Tabalnak (vagy Tabalinak) nevezték őket, és a mai Törökország területén, Kappadókia régiójában éltek. A görög történetíró, Hérodotosz Tibarenoi néven ismerte őket. Említésük található az Ezékiel 27:13; 38:2–3; 39:1 és az Ézsaiás 66:19 versekben.

III. Salmanassar asszír király (Kr. e. 859–824) adót kapott a tubali huszonnégy királytól. Az asszírok Kr. e. 732-ben megfosztották trónjától a tubali királyt. Sargon megemlíti, hogy Tubalból érkeztek nemesfém edények. Sargon emellett leverte a tubaliak, a muszkiak (meshech) és az araratiak lázadását is.


K: A Mózes 1. könyve 10:2-ben kik voltak a meshech nép?

V: Az asszírok először I. Tiglat-Pileszer idején (kb. i. e. 1100) említik őket „Mus-ka-a-ia” néven, akiknek 20 000 fős seregük volt. III. Salmanassar (i. e. 859–824) idején is említés történik róluk. Eredetileg Kilikia és a Kaszpi-tenger között éltek, de II. Sargon idején (Kr. e. 722–705) a mai Törökország területén fekvő Frígia régióban laktak. Herodotosz 3:94 „Moschoi” néven sorolja fel őket, akik Dáriusz 19 szatrapájának egyikét alkották. A frígiakkal is azonosítják őket.


K: A Mózes 1. könyve 10:2-ben említett tirasok kik voltak?

V: A tirasokról nem sokat tudunk. Míg Josephus azt állítja, hogy a trákok tőlük származnak, manapság úgy gondolják, hogy ők a tursenich/tyrséniaiak voltak, akik kalózok voltak. Az egyiptomiak említik egy „Thrusa” (Tw-rw-s3) nevű népet, amely i. e. 1250 körül támadta meg Egyiptomot. Az apokrif Jubileumok könyve szerint a tirasok négy szigeten éltek.


K: A Mózes 1. könyve 10:3-ban hol volt Togarma?

V: Togarma Kis-Ázsiában, Malatya városától körülbelül 70 mérföldre (113 km) nyugatra volt. A hettiták Tegarama néven emlegették. Az asszírok Tilgarimanu néven ismerték, és i. e. 695-ben hódították meg. A görögök Gauraena néven emlegették. Az örmények azt állítják, hogy Torgom fiától, Haiktól származnak, így lehetséges, hogy Togarmah leszármazottai.


K: Mivel a Mózes 1. könyve 10:5, 20, 31 szerint különböző nyelvek voltak, miért volt az egész földnek egyetlen nyelve a Mózes 1. könyve 11:1 szerint?

V: A Mózes első könyve 10. fejezete áttekintést ad, a 11. fejezet pedig a 10. fejezetben leírtak közül egy eseményről szól. A Mózes első könyve 10:5 azt mondja: „ezekből...”, a 10:18 pedig: „Később...”. Ezek arra utalnak, hogy a Mózes első könyve 10. fejezete azt írja le, hogyan szóródtak szét a leszármazottak később. A Mózes első könyve 11:1 a Bábel tornyának eseményéről szól, amely az emberek szétszóródása előtt történt.

Egy érdekes babiloni agyagtábla-töredék egy olyan templomról szól, amely megsértette az isteneket. Az istenek egy éjszaka alatt elpusztították azt, és furcsa nyelvvel szétszórták az embereket.


K: Miért nem említik Egyiptomot a Mózes 1. könyve 10:6,13 és az 1. Krónikák 1:8,11 versekben ezek között a nemzetek között? (Egy keresztény, akit ez zavar)

V: Meg van említve; az Egyiptomot jelölő héber szó a Mizraim.


K: A Mózes 1. könyve 10:8–12-ben Nimród tettei Lugal-Zaggasi, Agade-i Sargon, Hammurabi és I. Salmanassar hőstetteinek ötvözetei voltak-e, ahogyan azt Asimov Biblia-kalauza állítja (52. o.)?

V: Nem. Bár ezekről az ókori sumér királyokról nem sokat tudunk, kivéve a megőrzött több tízezer sumér táblát, a hasonlóságok e hódítók és Nimród között csekélyek. A Biblia csupán annyit említ, hogy Nimród hatalmas vadász volt az Úr előtt, hogy pályafutása négy városban kezdődött Sineárban (Sumerben), majd később Asszíriába ment, és ott négy, egymáshoz közel fekvő várost épített, amelyek később nagy befolyásra tettek szert. A Biblia nem mond semmit Nimródról, ezért nehéz összehasonlítást tenni. Nimród nem lehetett Hammurabi, mert Hammurabi (i. e. 1803/1793–1760/1750) jóval Ábrahám után élt. Nimród valójában a Bibliai utalás lehet Sargonra, csakhogy mind Sargonról, mind Nimródról túl keveset tudunk ahhoz, hogy ezt kijelenthessük.


K: A Mózes 1. könyve 10:9-ben Nimród „az Úr előtt” jó vadász volt, vagy „az Úr ellenében” istentelen ragadozó?

V: Valószínűleg a héber „paniym” szó legjobb fordítása itt a „előtt” kifejezés. Az angol „before” szóhoz hasonlóan a „paniym” is számos kontextusban használatos. Például egy vezető állhatott a gyülekezet előtt a Józsué 20:6,9-ben, Izráel vereséget szenvedett a filiszteusoktól az 1 Sámuel 4:2-ben, és Izráel menekült a filiszteusok elől az 1 Sámuel 4:17-ben.

Ebben az esetben a „paniym” valószínűleg egy istentelen leírást jelent, mint például a „harcolni az Úr előtt”. A Nimród név a héber „marad” szóhoz kapcsolódik, amelynek jelentése „lázadni” vagy „lázadni fogunk”. A Bábel tornya után Nimród az Úr ellenében építette meg Babilon városát.

Az, hogy Nimród „hatalmas vadász volt az Úr előtt”, negatív, istentelen jelentést hordoz Nimródra nézve.


K: A Mózes 1. könyve 10:9-ben pontosan melyik etnikai csoporthoz tartozott Nimród/Nimrud?

V: Három lehetőség van.

Aszíriát a Mikás 5:6-ban Nimrud földjének nevezik, Kalah városát szintén Nimrudnak hívják, és a babiloni Borsippa városát is Birs Nimrudnak nevezik.

A Kish-i kassziták leszármazottja, akik Mezopotámiában éltek és i. e. 3200 körül uralkodtak Babilonban, és a Mózes első könyve 10:8 szerint Kús volt Nimród apja. Nin-Maradda egy nem-szemita nevű város Kish-től délnyugatra, az Unger’s Bible Dictionary 794. oldala szerint. Ez a nézet összeegyeztethető az első nézettel is.

Az ubaidok a sumérok előtt, nagyon korán (kb. i. e. 3800–3500 között) éltek Sumériában és Mezopotámiában, és nem voltak szemita népcsoport. A Mózes első könyve 10:8–10 szerint Nimród először Babilóniában volt, majd északra, Asszíriába ment. Az ubaidiekről nagyon keveset tudunk, de mivel kapcsolatba hozhatók Hámmal, lehetséges, hogy rokonságban álltak az indiai, sötétebb bőrű harappai néppel. Erről a nézetről bővebben lásd a Wycliffe Bibliai Szótár 1207–1208. oldalát.


K: A Mózes első könyve 10:14-ben szereplő „Palesztina” kifejezés honnan származik?

V: Nem tudjuk biztosan, de valószínűnek tűnik, hogy a Filiszteák földjéről származik.

Herodotosz, a görög történetíró (kb. 484–kb. 425 e.Kr.) A palesztinai föníciaiak és szírek maguk is bevallják, hogy az egyiptomiaktól tanulták ezt a szokást; a szírek pedig… azt mondják, hogy nemrég vették át a kolkhisziaktól. Nos, ezek az egyetlen népek, akik a körülmetélést alkalmazzák, és nyilvánvaló, hogy ebben mindannyian az egyiptomiakat utánozzák. A Történelem 2. könyve (Euterpe) 104. fejezet, 69. oldal

Arisztotelész, a görög filozófus (Kr. e. 384–322) Ha pedig – amint a legenda mondja – létezik Palesztinában egy olyan tó, amelybe ha egy embert vagy állatot megkötözve beledobnak, az lebeg, és nem süllyed el, ez alátámasztaná azt, amit mondtunk. Azt mondják, hogy ez a tó annyira keserű és sós, hogy halak nem élnek benne, és ha ruhákat áztatnak bele, majd kirázzák őket, azok megtisztulnak. Meteorológia II.3

Alexandriai Philón (Kr. e. 20 – Kr. u. 50) így ír: „Ráadásul Palesztina és Szíria sem szűkölködik példamutató bölcsességben és erényben.” Minden jó ember szabad, XII. fejezet (75), 689. o.

A római földrajztudós, Sztrabón (Kr. u. 23) tárgyalja a zsidók Egyiptomból Palesztinába történő kivonulását, amelyről alexandriai zsidóktól hallott.

Josephus (kb. Kr. u. 100): „Ami a zsidókkal történt, mind Egyiptomban, mind Szíriában, mind Palesztinában, és amit az asszíroktól és a babiloniaktól szenvedtünk el...” A zsidók ókori története, 20. könyv, 11. fejezet, 426. o.

Emellett tíz nicai zsinat előtti keresztény író (mindegyik Kr. u. 135 után) utal Palesztinára. Ők: Justinus a Mártír, Theophilus Caesareai (a levél címében), Klemens Alexandriai, Tertullianus, Hippolytus, Origenes, Julius Africanus, Dionysius Alexandriai, Gergely Thaumaturgus és Pamphilus.

Amikor Hadrianus római császár leverte a Kr. u. 132–135-ös második Bar-Kochba-felkelést, kiűzte a zsidókat a földről, és a területet Szíria-Palesztinának nevezte át (Chris J. Seeman, „Judea”, Dictionary of NT Background [Downers Grove, IL: InterVarsity Press, 2000], 624. o.).


K: A Mózes 1. könyve 10:22 és 22:21 versekben Aram állítólag kétszer született meg, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 88. oldalán olvashatjuk?

V: Nem, de két lehetséges válasz létezik:

Több személy: A Bibliában nem csak két, hanem három Aram nevű személy szerepel.

1. A Mózes első könyve 10:22 szerint Aram-Szíria Sém leszármazottja volt. (A héber nyelvben ugyanaz a szó jelenti a fiút és a leszármazottat, ahogyan az apát és az ősöt is.)

2. A Mózes első könyve 22:21 említi Aramot, aki Kemuel (Ábrahám unokaöccse) leszármazottja volt, aki Nahortól származott, aki pedig Teráhtól, aki pedig Sém leszármazottja volt.

3. Sokkal később, az 1. Krónikák 7:34-ben szerepel egy Aram, Shamer fia, az Áser törzséből.

A Wycliffe Bibliai Szótár 122. oldalán és az Új Nemzetközi Bibliai Szótár 74. oldalán szintén három személyről esik szó.

Egy személy: Figyeljük meg, hogy a Mózes első könyve 10:22-ben és 22:21-ben szereplő két Áram mindketten Sém leszármazottai. Tehát valójában egy személyről lehet szó, mivel a Nemzetek táblázata Sémet Áram ősének említi.


K: A Mózes első könyve 11. fejezetében az embereknek olyan „alacsony” elképzelésük volt a mennyországról, hogy megpróbálták felépíteni a Bábel tornyát, hogy eljussanak oda?

V: Ez nem Mózes nézete volt, hanem a tornyot építő embereké. A Teremtés könyve 11. fejezete – anélkül, hogy helyeselné – rögzíti az emberek néhány ostoba elképzelését. Természetesen ami a tömegek számára ostoba ötlet, az a papok számára ravasz húzás lehetett, hogy biztosítsák, az emberek félelemmel tekintsék őket.

Az NIV Study Bible 23. oldalán felsorolásra kerülnek más piramisok és zikkuratok is, amelyeket a régészek találtak, és amelyek hasonló nagyképű elnevezésekkel rendelkeznek.

Larsa: A menny és a föld közötti kapcsolat háza

Borsippa: A menny és a föld hét vezetőjének háza

Asshur: Az Univerzum Hegyének háza

Babilon: A menny és a föld alapjainak háza

A babiloni Enuma Elish VI. fejezetének 55–64. sorai szerint Babilont a mennyei istenek építették mennyei városként. A „Babili” szó jelentése: „Isten kapuja”.


K: A Mózes első könyve 11. fejezetében mi volt bűnös a Bábel tornyának építésében?

V: Nem maga az építkezés volt a bűn, hanem az a gőgös motiváció, hogy (bolond módon) azt hitték, saját erejükből feljuthatnak a mennybe. A bálványimádás nagy részének középpontjában az a hit áll, hogy az embereknek úgy kell vallásosnak lenniük, ahogy akarnak, „a maguk módján”, ahelyett, hogy az Egyetlen Igaz Istent keresnék. Úgy tűnik, Isten reakciója nem a büntetés volt, hanem inkább az, hogy megakadályozza őket további gonoszságok elkövetésében. A bölcs szülők nem akarják, hogy gyermekeik teljesen figyelmen kívül hagyják a törvényt és a saját parancsaikat, és Isten sem akarja, hogy az általa teremtett emberek ezt tegyék.


K: Mit tudunk a sumér nyelvről a Teremtés könyve 11. fejezetéből?

V: A sumér nyelvet ékírással írták, és nem indoeurópai nyelv. Van némi hasonlósága a török, a magyar és a Kaukázus-hegység néhány nyelvével. A tudósok ma már el tudják olvasni a sumér nyelvet, és tudják, hogyan ejtették a szavakat. A sumér nyelvben nem volt f, i, j, th, lágy ch, v, w vagy umlaut hang. Volt egy „ng” hangjuk (mint a kantoni és a vietnámi nyelvben), és a legtöbb indoeurópai nyelvtől eltérően nem voltak ragozások a szavak végén. Számos sumér nyelvjárás is létezett. Ahogyan az angolnak és a kínainak is voltak ősi változatai, úgy a sumér nyelvnek is négy korszaka volt: az archaikus, a klasszikus, az új és a poszt-sumér. Ábrahám abban az időben élt, amikor az „új sumér” nyelvet beszélték.

A héber nyelvben találhatók sumér jövevényszavak, amelyek az akkád nyelven keresztül kerültek be. A sumérhoz hasonlóan a héberben sem volt „j” hang.


K: A Mózes 1. könyve 11. fejezete nem a sorrendben szerepel?

V: Nem, semmi nem utal arra, hogy nem a sorrendben szerepelne. Gondoljunk csak bele: ha az egész emberiség kipusztult volna, kivéve nyolc embert, akik vérségi vagy házassági kapcsolatban álltak egymással, akkor nagyon valószínű, hogy mindannyian ugyanazt a nyelvet beszélték. Azonban valamikor az idők folyamán az emberek elkezdenének különböző nyelveket beszélni, és ez nagyjából akkor történne meg, amikor földrajzilag elszigetelődnének egymástól. Érdekes mellékmegjegyzésként: a nem vallásos nyelvészek úgy vélik, hogy az összes indoeurópai nyelvet (a kelta nyelvektől a németig, a görögön át egészen a szanszkritig) egy közös eredetre tudják visszavezetni, amelyet szerintük i. e. 4000 körül Ukrajnában beszéltek.


K: Miért volt a Bábel előtt egyetlen nyelv a Mózes első könyve 11:1–9 szerint, hiszen a Mózes első könyve 10:5, 20, 31 szerint az özönvíz után már sok nyelv létezett?

V: Mindkettő igaz, mert a Mózes első könyve 10. fejezete arról szól, hogy a törzsek hogyan szaporodtak el Bábel előtt és után is. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A Mózes első könyve 10:5 kijelenti, hogy arról szól, hogyan „szétoszlottak a tengeri népek a saját területeikre”. Ez a szétterjedés Bábel után történt.

A Mózes első könyve 10:20 szintén kijelenti, hogy Ham fiainak területeire utal, és a hamitáknak a területeikre való költözése a Bábel tornya után történt.

A Mózes első könyve 10:31 szinte megegyezik a Mózes első könyve 10:20-szal, azzal a különbséggel, hogy ez Sém fiaira utal.


K: A Mózes első könyve 11:5-ben és a Mózes első könyve 18:21-ben, mivel Isten mindenütt jelen van, hogyan „szállt le az Úr, hogy megnézze a várost...”?

V: Ez egy olyan kifejezés, amely azt hivatott közölni, hogy Isten különös figyelmet szentelt a városnak.


K: A Mózes első könyve 11:7-ben: amennyire tudjuk, a korai hiedelmek mindig többistenhitűek voltak, és az egyistenhit csak későbbi fejlemény volt, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 18. oldalán olvashatjuk?

V: Nem. Amennyire a történelemből tudjuk, a korai kínai vallás monoteista volt, akárcsak néhány más délkelet-ázsiai kultúra. Ennek a monoteista Istennek a korai kínai neve Shang-di volt, amelyet ma is használnak Istenre a kínai Bibliákban.


K: A Mózes 1. könyve 11:7–9-ben szereplő nyelvek összezavarodása a Bábel tornyánál az Aloadae-ról szóló görög történetből származik?

V: Origenész (230–254) ezt a kérdést vizsgálta az „Origenész Celsus ellen” című művének 4. könyvében, 21. fejezetében, 505. oldalán, és arra a következtetésre jutott, hogy ez nem lehetséges, mert:

a) Sem neki (sem nekünk) nem volt ismert olyan görög személy, aki Homérosz előtt hallott volna erről.

b) Homérosz Mózes után évszázadokkal élt.

Egyébként ellentmondásosak a dátumok Homérosz életrajzát illetően. Arisztarkhosz ókori görög történetíró szerint i. e. 1044-ben, Philostratus művében szereplő szakértők szerint i. e. 1159-ben, míg a Pseudo-Herodotosz „Homérosz élete” című műve i. e. 1102-re teszi. Ezzel ellentétben Theopomposz történetíró szerint Homérosz még i. e. 685-ben is élt. Herodotosz szerint pedig nem korábban, mint i. e. 730 körül. Az Exodus körülbelül i. e. 1447-ben történt.

Theophilus Autolycusnak című művében (168–181/188) a 3. könyv 20. fejezetének 117. oldalán szintén rámutat arra, hogy „bizonyított, hogy Mózes és követői 900, sőt akár 1000 évvel a trójai háború előtt éltek”. A trójai háború azonban valójában körülbelül 250 évvel később zajlott le, nem pedig 900–1000 évvel később.

Következtetés: Vagy a görögök a korábbi héberektől vették át a történetet, vagy a görögök valahonnan máshonnan, Görögországon kívülről vették át a történetet, vagy pedig a görög és a bibliai beszámolók ugyanazon eseményen alapulnak.


K: A Mózes 1. könyve 11:9-ben a „Bábel” névnek a „kevert, zavaros vagy összezavarodott” jelentésű héber balal szóból való levezetése téves volt-e, mivel a babiloni Bab-ilu jelentése „Isten kapuja”, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 55. oldalán olvashatjuk?

V: Nem. Asimov abból indul ki, hogy Bábel a Babilon város helyén található. A Biblia nem állítja, hogy a babiloniak vagy a sumérok azért nevezték így, mert a nyelvek keveredtek, összezavarodtak vagy összekeveredtek. A Teremtés könyve inkább azt mondja, hogy bárhol is volt Bábel, az utána élő emberek (beleértve a Teremtés könyvét olvasó hébereket is) Bábelnek nevezhették, mert ott összezavarodtak a nyelvek.


K: A Teremtés könyve 11:10 szerint hány éves volt Sém, amikor eljött az özönvíz?

V: Íme, amit a Szentírásból megfigyelhetünk, majd a következtetés:

A Teremtés könyve 11:10 szerint Sém 100 éves volt két évvel az özönvíz után.

A Mózes első könyve 5:32 szerint Ham, Sém és Jáfet akkor születtek, amikor Noé 500 éves volt.

A Mózes első könyve 7:6 szerint Noé 600 éves volt, amikor az özönvíz elöntötte a földet.

A Szentírásban semmi nem utal arra, hogy Ham, Sém és Jáfet hármas ikrek lettek volna. A Mózes első könyve 5:32-ben szereplő szám kerek szám; a három fiú valószínűleg egymás után született, amikor Noé körülbelül 500–600 éves volt.


K: A Mózes első könyve 11:18–24-ben szereplő Reu-ról, Serug-ról és Nahor-ról van-e bármilyen, a Biblián kívüli feljegyzés?

V: Senki sem várhatja el, hogy minden egyes személyről független feljegyzésünk legyen. Ebben az esetben azonban valószínűleg rendelkezünk ilyen független feljegyzéssel. Az asszír krónikák a mai Szíriában található Paligg, Reu, Sarugi és Nakhur nevű falvakat említik. A mari-i feljegyzések is megemlítik Nakhurt.


K: A Mózes 11:27-ben és a Mózes 17:5-ben szereplő „Ábrám” és „Ábrahám” nevek eredete mi?

V: A név eredete bizonytalan. Nyugat-szemita név, és valószínűleg azt jelenti, hogy „az apa magasztos” vagy „magasztos apa”. A Mari városából (Kr. e. 2800–1760) fennmaradt táblákon szerepelnek Noé, Ábrám, Lábán és Jákób nevei. Az „Ábrahám” név jelentése: „a sokaság atyja” vagy „a sokaság atyja”.


K: A Teremtés könyve 11:27 és 17:5 versében hogyan befolyásolják finoman a nevek, becenevek és címek az embereket?

V: Ezek legalább nyolc dolgot tehetnek:

Tájékoztatnak, és első benyomást keltenek egy idegen számára egy személy munkájáról vagy fontosságáról. Az egyik vállalatnál, ahol dolgoztam, az emberek többsége, és mindazok, akiknek már volt némi tapasztalatuk, „alelnök” címet viseltek.

Meggyőzik az embereket arról, hogy képesek vagyunk elvégezni a munkát. Miért alkalmaznánk valakit, akinek csak mesterfokozata van egy munkára, amikor lehetne olyan is, akinek doktori címe is van? A történelem összes hódítója közül érdekes, hogy „Hódító Vilmos” volt az egyik a nagyon kevesek közül, akik ezt a becenevet kapták. Miközben meghódította Angliát, Skóciát, majd később Írországot is, számtalan alkalommal volt olyan helyzet, amikor a sorsa a hajszálon múlt, hogy serege győzni fog-e, vagy megsemmisül.

Emlékeztessük magunkat és másokat arra, hogy pontosan kik is vagyunk.

Tisztázzuk azok számára, akik már ismernek minket, hogy pontosan mi a legfőbb identitásunk.

Elrejtjük mások elől, hogy pontosan mit is csinálunk. Gondoljunk csak a Planned Parenthood „tanácsadójára”, vagy a nácik örökletes egészségügyi bíróságaira és a házassági egészségügyi törvényre.

Alázzuk meg másokat azzal, hogy rosszul ejtjük a nevüket, vagy lekicsinylő becenevet adunk nekik. Vér Mary, vagy I. Mária (1516–1558), VIII. Henrik lánya és Anglia katolikus királynője volt. Miután néhány protestáns merényletet kísérelt meg ellene, 280 protestánst égetett el a máglyán, és továbbiakat próbált megölni vagy száműzni. Miután betegségben meghalt, Anglia legtöbb katolikusát száműzték vagy megölték.

Legyél vicc tárgya, mint például Robin Hood barátja, „Kis John”, vagy a Chicago Bears amerikai futballjátékosa, „Hűtőszekrény Perry”. (Őt leütni olyan volt, mint egy hűtőszekrényt leütni.) A countryénekes Johnny Cashnek volt egy érdekes balladája, amelynek címe „A Boy Named Sue” volt.

Építsd fel másokat saját szemükben vagy mások szemében! Gondolj Nagy Sándorra, Nagy Alfrédra, Nagy Ottóra, Szulejmánra, a Csodálatosra, vagy Nagy Ivánra (akit ellenségei Rettegett Ivánnak neveztek). Másrészt kiemelheted a kegyetlenségüket is. A románok megpróbálták meggyőzni a muszlimokat, hogy ne próbáljanak meg betörni Romániába, mert királyukat Vlad Tepesnek, azaz Karóba húzónak hívták. Volt még a török uralkodó, Szelim, a Komor is, aki sok alavítát mészárolt le.

Előfordulhat, hogy egy kínai anya legfiatalabb gyermekét „duo duo”-nak becézi, ami „többet” jelent. Ez további áldást jelenthet, de akár akaratlan, nem kívánt plusz terhet is jelenthet.


K: A 1Móz 11:27 azt tanítja, hogy Ábrám, Náhór és Hárán egy meghatározott sorrendben születtek?

V: Bár egyesek tévesen azt gondolják, hogy a Biblia felsorolásai mindig azt jelzik, ki született elsőként, ez nem igaz. Például az 1 Krónikák 3:15-ben Zedekia Josiás harmadik fiaként szerepel, míg Sallum/Jóaház a negyedikként. Pedig amikor Jóaház i. e. 609-ben királlyá lett, 23 éves volt, Zedekia pedig mindössze tízéves. Egy másik példa: Hámot Jáfet előtt említik, pedig a Mózes első könyve 9:24-ből kitűnik, hogy Hám volt a fiatalabb. Így tehát, ha a Biblia felsorolást ad anélkül, hogy megjelölné a sorrendet, nem szabad olyan jelentést olvasnunk bele a Bibliába, ami nincs benne.

Ebben a konkrét esetben, mivel Ábrám 75 éves volt, amikor Teráh halála után elhagyta Háránt (1Mózes 12:4), és Teráh 205 évesen halt meg (1Mózes 11:32), Ábrám nem az a fiú volt, aki Teráh 70 éves korában született. Ábrám csak akkor született, amikor Teráh már legalább 130 éves volt.


K: A Mózes első könyve 11:28 szerint Ábrám az Ur nevű városból származott, vagy a Mózes első könyve 24:4-ben említett Harán nevű városból?

V: Ábrám eredetileg a mezopotámiai déli részén fekvő Ur városából, a káldeusok városából származott, de mielőtt Kánaánba érkezett volna, Ábrám és rokonai először a mai Szíriában fekvő Harán városában telepedtek le.


K: Miért említi a Mózes első könyve 11:28 a káldeusok Urját, hiszen Ur sumér város volt?

V: Ez utalást ad arra, hogy mikor íródott a szöveg. Az iraki káldeusok és sumérok Mózes idején már asszimilálódtak, és Mózes a mai Irak területét úgy említette, ahogyan azt Mózes idején ismerték. Ezenkívül az ebla-i dokumentumok is említik egy Uru nevű várost, amely Padán-Aramban (a mai Szíriában) volt. Tehát, hogy biztosan ne legyen tévedés, ahelyett, hogy egyszerűen csak „Ur”-t írtak volna, azt írták, hogy „a káldeusok Urja”.


K: A Mózes 11:28-ban lehetséges, hogy Ábrahám egy másik, Ur nevű városból indult el?

V: Nem. Harán közelében volt egy Ur/Urfa nevű város (a mai Edessa), Északkelet-Anatóliában/Örményországban egy Ura nevű hettita város, valamint Tarsus közelében egy szintén Ura nevű hettita tengeri kikötő. Ezeket a városokat azonban először Ábrahám után 500 évvel említik.


K: Mit tudunk a Mózes első könyve 11:28-ban említett mezopotámiai Ur városáról a Biblia mellett?

V: A kiterjedt ásatásoknak köszönhetően sokat tudunk Urról. A város valószínűleg a világ legnagyobbja volt abban az időben, lakossága becslések szerint 180 000, 200 000 vagy 300 000 fő volt. A város ovális alakú volt, a városdomb hossza 3000 láb, szélessége 800 láb. Háromszintes zikkurat állt benne, amely 70 láb magasságban emelkedett a síkság fölé. A városfalak magassága harminc láb volt. Gazdag város volt, látványos művészeti alkotásokkal. Ur lakói viszonylag fejlettek voltak, matematikai szövegükben már a köbgyököket is bemutatták.

Földrajz: Ur egyik oldalát az Eufrátesz folyó, a többi oldalát csatornák határolták. A talaj kissé lúgos volt, de öntözéssel kiválóan alkalmas volt búza és árpa termesztésére. A Tigris és az Eufrátesz folyókban körülbelül 50 halfaj élt. A környéken nem voltak fák, ezért 400 mérföld távolságból hoztak be fát.

Civilizáció: A gabona teljes mennyiségének körülbelül 40%-át sörfőzésre használták fel. Találtak egy társasjátékot is. Egy- és kétszintes vályogtégla-házakban laktak, az utcák pedig burkolat nélküliek voltak. Gyakran a ház alatt volt a családi sír.

Irodalom: Az első sumér írási emlékek i. e. 3200 körülről származnak, 1200 évvel Ábrahám előtt. 100 000 táblát tártak fel Urból, Ummából, Lagashból, Puzrish-Daganból és Nippurból.

Természettudomány: Találtak egy kockagyökökről szóló matematikai táblát. Nem volt tizedes számrendszerük, hanem az 1, 10, 60, 600, 3600, 36 000 stb. számokat használták. Ennek egyik maradványa, hogy a kört 360 fokra osztjuk. Naptáruk 360 napból állt, és asztrológiával foglalkoztak. A fő zikkurat nagyon jól megépített volt.

Templomok: A fő zikkurat a holdistennek (nem istennőnek) volt szentelve, akit sumérul Nanna/Nannar-nak, akkádul/szemita nyelven pedig Sin-nek neveztek. A fő zikkurat három szintből állt. A legalacsonyabb szintet, amelynek méretei 210 × 140 × 20 láb voltak, Ur-Nammu és Dungi építette. Ur-Nammu Ábrahám idején élt. Nabonidus (kb. i. e. 560) építette a második szintet, a harmadik szintet pedig egy kisebb épület alkotta. Itt álltak E-num-mah, Nirgal/Ningal (Nanna felesége) templomai, valamint Nannar szentélye.

Történelem: Az első ur-i dinasztia (Kr. e. 2600–2500) királyai Mesanepada és Aanepada voltak. A gutik meghódították Urt, és i. e. 2150–2070 között uralkodtak rajta, amíg Ur-Nammu el nem űzte őket, és megalapította az ur-i harmadik dinasztiát. Az ur-iak körülbelül 50 évvel később kifosztották Susát, az elámiták fővárosát. Ábrahám i. e. 2000 előtt hagyta el Urt, amikor a város még az egyik legbiztonságosabb lakóhelynek tűnhetett. Kr. e. 2004-ben (egyesek szerint Kr. e. 1950-ben) az elamiták kifosztották Urt, és a város soha többé nem nyerte vissza korábbi jelentőségét. Tehát, ha Ábrahám nem engedelmeskedett volna Istennek, és Urban maradt volna, akkor valószínűleg őt vagy leszármazottait rabszolgává tették volna, vagy megölték volna.


K: A Mózes első könyve 11:31-ben Ábrám Urból indult el Kánaánba, vagy Haránból, ahogyan azt a Mózes első könyve 12:5 mondja?

V: A Mózes első könyve 12. fejezete nem állítja, hogy Ábrám Haránban tartózkodott, amikor Isten meghívta őt. Nincs utalás arra, hogy a Mózes első könyve 11:31 időrendben a Mózes első könyve 12. fejezete előtt állna. Sok modern életrajz szigorúan időrendben halad, de ez nem kötelező, és az Ószövetségben és az evangéliumokban sem mindig tartották be szigorúan az időrendet. Csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy időrendben szándékozták megírni, ha a szerző kifejezetten kijelenti, hogy időrendben van. A Mózes első könyve 24:4 nem azt mondja héberül, hogy „szülőföldem”, hanem inkább „hazám”, ami azt jelenti, hogy Ábrám egy ideig ott élt, és ahol legközelebbi rokonai még mindig éltek.


K: Miért választotta Isten a zsidókat a kínaiak vagy mások helyett a Mózes első könyve 12:1, 28:10–15 és 32:22–32 versekben?

V: Először is, Istennek joga van ahhoz, hogy azt válassza, akit csak akar. Itt Isten nem egy népet választott, hanem egy embert: Ábrahámot. Később a szövetséget és az utódokat Izsákon keresztül határozták meg a Mózes első könyve 17:21 és 21:12 versekben. Később Jákóbot választották ki a Mózes első könyve 28:10–15 versekben. Ábrahám hajlandó volt elhagyni a kultúráját és városát (Úrt), amely valószínűleg a legnagyobb (100 000–180 000 lakosú) és a legfejlettebb város volt a földön abban az időben. Sokan vágynak arra, hogy jót cselekedjenek, de kevesebb gazdag ember lenne hajlandó feláldozni a kultúrájához és vallásához fűződő kötelékeit azért, hogy mindenekelőtt Istent kövesse, méghozzá egy olyan helyre is, amelyet nem is ismert (Zsidók 11:8).

Ma a Rómaiakhoz írt levél 10:12 és a Galatákhoz írt levél 3:28 azt tanítja, hogy Isten előtt nincs különbség a zsidó és a nem zsidó hívők között.


K: A Mózes 1. könyve 12:1-ben van-e a Biblián kívül bármilyen bizonyíték arra, hogy az igaz Isten kinyilatkoztatta volna magát bárki másnak Ábrahám idején vagy azelőtt?

V: Igen. Először két háttérinformáció a Bibliából, majd a válasz.

B1. A Mózes első könyve 14:18–20 szerint Melkizedek Sálem királya és a Legfőbb Isten papja volt, akit ő El Elyonnak nevezett. Melkizedeket azonban nem vesszük figyelembe, mivel ő csak a Bibliában szerepel, és lehetséges, hogy Melkizedek Krisztus megtestesülése előtti megjelenése volt.

B2. A Teremtés könyve 24:50-ben Ábrám szíriai rokonai (az arámok között) hittek az Úrban.

A válasz:

A1. Az ugariti szövegek (a mai Szíria és Libanon területén létezett kultúrából) szintén említik az „El” nevű személyes Istent, és a „El Elyon” kifejezést használták a Legfőbb Istenre, ahogyan Melkizedek is tette. Sajnos az ugariti kultúrában a szinkretizmus érvényesült, és végül csak „El”-t imádták, mint az egyik istent a sok közül.

A2. Kínában a Krisztus után nem sokkal megérkező buddhizmus, valamint a Krisztus előtt néhány száz évvel megjelenő konfucianizmus és taoizmus előtt számos bálványt imádtak. Azonban azt megelőzően egy Legfőbb Istent imádtak, akit Shang-dinak neveztek. A legkorábbi írásos utalások Shang-dira Kínában i. e. 2600-ra datálhatók, ami körülbelül 400–500 évvel Ábrahám előtt volt! Sajnos a Csou-dinasztia idején, i. e. 1000 körül úgy döntöttek, hogy senki sem elég méltó Shang-di imádására a császár kivételével, és így a tömegek körében Shang-di imádata kihalt. Néhány évszázaddal ezelőtt a kínai keresztények között heves vita alakult ki arról, hogy a kínai Bibliában mindig az istenség általános megnevezését, a „Shen”-t kell-e használni, vagy az ősi „Shang-di” szót is. Az utóbbi álláspont győzött, így a kínai Bibliákban a „Shang-di” mellett a „Shen” is szerepel.

A kínai császár úgy imádta Shang-dit, hogy egy fehér márványoltáron bikát áldozott fel a „Határáldozat” során, amelyet Konfuciusz rögzített a Shu Jingben (Történelemkönyv), ahol azt írta, hogy Shun császár (Kr. e. 2256–2205) is gyakorolta ezt. Ez a szokás Kr. u. 1911-ben szűnt meg. Íme egy rész abból, amit az áldozat során mondtak:

„Régen, az elején nagy káosz uralkodott, formátlan és sötét. Az öt elem [bolygó] még nem kezdett forogni, a nap és a hold sem ragyogott. Te, ó, Szellemi Uralkodó, először elválasztottad a durvább részeket a tisztábbakról. Te teremtetted az eget. Te teremtetted a földet. Te teremtetted az embert. Minden dolog, szaporodási erejével, megkapta a létezését.” További információkért Shang-diról lásd Ethel Nelson cikkét a Creation ex Nihilo 20. évf. 3. számában, 1998. június–augusztus, 50–53. o.

A koreaiaknak is van egy hasonló ősi hagyományuk Shang-diról, akit ők Hananimnak neveznek. Egy ősi koreai Tan-gun-hagyomány szerint Hananimnak volt egy fia, aki az emberek között akart élni. Shang-diról, Hananimról és más, nyilvánvalóan az igaz Istenről szóló korai kinyilatkoztatásokról bővebben olvashat az Eternity in Their Hearts című könyvben.


K: A Mózes 1. könyve 12:1–3, 7-ben hogyan tartotta meg Isten Ábrahámnak tett ígéreteit?

V: Isten feltétel nélkül betartotta őket, függetlenül attól, hogy Ábrahám mit tett.

Isten Ábrahámot nagy nemzetté tette. Valójában Ábrahám volt mind az izraeliták, mind pedig sok arab őse. (Mózes első könyve 12:2)

Isten megáldotta Ábrahámot. Ábrahám nagyon gazdag emberként élt és halt meg, és sok leszármazottja volt. (1Mózes 12:2)

Isten nagyra emelte Ábrahám nevét. Nevét nagy tisztelet övezi mindenütt, ahol keresztények, zsidók és muszlimok élnek. (Mózes 1. könyve 12:2)

Isten megáldja azokat, akik Ábrahámot áldják, és megátkozza azokat, akik Ábrahámot átkozzák. Azok az országok, amelyek befogadták a zsidókat, nagy áldásban részesültek, míg azok, amelyek átkozták őket – mint például a náci Németország – nagy szenvedéseket éltek át. (Mózes első könyve 12:3)

Ábrahám leszármazottai birtokolták Palesztina földjét. (Mózes első könyve 12:7)


K: A Mózes első könyve 12:1–5-ben Isten Ábrámhoz szól, vagy ez megismétli azt, amit Isten Ábrámnak mondott a Mózes első könyve 12:4b–9-ben?

V: Ez nem ismétlés. A Mózes első könyve 12:1–4a-ban Isten megparancsolta Ábrámnak, hogy tegyen meg valamit, anélkül, hogy elmondta volna, Ábrám meg is tette-e azt. A Mózes első könyve 12:4b–9 azt mondja el nekünk, hogy Ábrám megtette, amit Isten mondott, azzal a kivétellel, hogy Ábrám Lótot is magával vitte.


K: Lehetséges-e, hogy Ábrahám írta a Mórmonok által szentírásnak tekintett, „Ábrahám könyve” nevű művet?

V: Nem. Először néhány háttérinformáció a mormon „Ábrahám könyvéről” és a hamisítás jelentőségéről, majd a bizonyíték arra, hogy hamisítványról van szó. Ez az anyag a mormonizmusról korábban írt anyagokból származik.

Háttér:

A mormon Ábrahám könyve a mormon szentírás, a „Nagy Értékű Gyöngy” része. Ez képezi az alapját a mormonok feketék elleni tanításának, amely megakadályozta, hogy a feketék valaha is részesüljenek a mormon papságban. A feketék elleni tanítást 1978-ban módosították (talán a mormon isten?).

A mormon Ábrahám-könyvet az ókori egyiptomi tekercsek alapján írták, amelyeket Joseph Smith 1835 júliusában szerzett meg, és amelyekről azt állította, hogy Ábrahám és József írásait tartalmazzák. Nem ismerte az ókori egyiptomi nyelvet, amelyet akkoriban kevesen tudtak olvasni. Kijelentette, hogy Isten isteni ihletéssel segítette őt néhány tekercs angolra fordításában, és így jött létre a mormon Ábrahám-könyv.

Ezeket az egyiptomi tekercseket egykor elveszettnek és megsemmisültnek hitték, de tizenegyet közülük a New York-i Metropolitan Múzeumban találtak meg, és 1967-ben átadták a mormon egyháznak.

A csalás jelentősége:

A Mormon-könyvet állítólag ugyanabból a nyelvből fordították, mint az Ábrahám-könyvet. Ha Joseph Smith az egyiket sem tudta lefordítani, akkor a másikat sem fordította le, és egyik szentírásának sem lehet hinni. Ráadásul, ha a tekercs egy bálványistenhez fűződő pogány szentírás, akkor Joseph Smith a vezetője, a tekercs bálványának prófétája, látnoka és kinyilatkoztatója lenne.

Íme, mit mondott Joseph Smith a fordításról: „Néhány ősi feljegyzés fordítása, amelyek Egyiptom katakombáiból kerültek a kezünkbe. – Ábrahám saját kezével papiruszra írt írásai.” A Nagy Értékű Gyöngy, 29. o.

A csalás bizonyítéka:

Három okból tudjuk, hogy ezek azok az egyiptomi tekercsek, amelyeket Joseph Smith megpróbált lefordítani.

1. Az Ábrahám könyvének négy kézzel írt eredeti kéziratából háromban szerepeltek egyiptomi hieroglifák a margón. A tekercsen található nyolcvan körüli egyiptomi hieroglifából 20, 13, illetve 10 hieroglifa szerepelt az 1., a 2. és a 3. számú kéziratban. A tekercs hiányos részeinél a három kéziratba 7, 6, illetve 6 helyreállított hieroglifát illesztettek be. Ebből biztosan megállapíthatjuk, hogy ez az egyiptomi tekercs volt az, amelyet Joseph használt.

2. Joseph kitalált egy egyiptomi nyelvtani rendszert. A „Egyptian Alphabet and Grammar” (Egyiptomi ábécé és nyelvtan) című, 34 oldalas, kötött könyv még mindig az egyház birtokában van. Ez a nyelvkönyv a tekercsen szereplő egyiptomi hieroglifák közül sokat szemléltet. Az „Egyptian Alphabet and Grammar”-ban található egy nagyon hasonló angol „fordítás”, mint az Ábrahám könyvében. Egyesek ezt az egyik legkárosabb ténynek tartják Joseph állítólagos ihletettségével szemben.

3. Az egyiptomi tekercs és Smith Ábrahám könyve elején található ábrák megegyeznek. Az egyetlen különbség egy ceruzával bejelölt pont az egyiptomi ábrán, amelyet a mormon ábrán kitöltöttek. Nemcsak az ábrák másolódtak le azonos módon, hanem a 2. és 3. számú ábrák alatti, az egyiptomi bálványokra utaló feliratok is bekerültek a mormon szentírásba.

A tényleges fordítás:

Smith azt hitte, hogy ezeket a hieroglifákat fordítja. Olvassa el a következő oldalon Dr. Klaus Baer tényleges fordítását. (Dialogue: A Journal of Mormon Thought: 1968 ősz, 119–120. o.)

„Osirist át kell vinni Khons nagy medencéjébe – és hasonlóképpen Osiris Hort is, aki igaznak született Tikhebytnek, igaznak –, miután karjait a szívére helyezték, és a Lélegzési Engedélyt (amelyet [Ízisz] készített, és amelynek belsején és külsején írás található) királyi vászonba tekerték, és a bal karja alá, a szíve közelébe helyezték; a múmia többi kötését pedig rá kell tekerni. Az a férfi, akinek kedvéért ezt a könyvet lemásolták, örökké lélegezni fog, ahogyan az istenek bas-jai is.” (A bas-ok a lelkek.) A 111. oldalon Dr. Baer kijelentette: „Joseph Smith úgy gondolta, hogy a papiruszán az Ábrahám könyve található.”

Smith ezekből a hieroglifákból több ezer angol szót fordított le. Joseph azt mondta, hogy ez Ábrahám írása és az ő istenének szava. Valójában ez a Halottak Könyvének egy változata volt – egy pogány egyiptomi mágikus könyv, amely tele van pogány istenekkel és istennőkkel, és amelyet gyakran múmiákkal együtt temettek el.

Dr. Richard Parker, a Brown Egyetem professzora, 1968. január 9-én kelt, Marvin Cowennek címzett személyes levelében így írt: „5. Láttam Joseph Smith Egyiptomi ábécé és nyelvtan című művét. Az állítólag egyiptomi jelek értelmezése semmilyen hasonlóságot nem mutat az egyiptológusok által azoknak tulajdonított jelentéssel.”

Ötven évvel ezelőtt Dr. A. B. Mercer így fogalmazott: „Bármelyik tanítványom, aki olyan teljes mértékű egyiptomi ismerethiányt mutatna, mint Smith, nem számíthatna arra, hogy az egyiptológia vizsgán többet kapjon nullánál.” (Improvement Era, 16. évf., 615. o.) Ez ma is igaz.

Dr. John A. Wilson így fogalmazott: „...amennyire én látom, két, esetleg három különböző papiruszrészletről van szó, és mindegyik úgy néz ki, mint egy hagyományos Halottak könyve.” (1968. január 5-i levél.)

A képek részletei

Nézzük meg most az Ábrahám könyvében szereplő három képet és a hozzájuk tartozó feliratokat, amelyek az egyik tekercsből és a Times and Seasons 3. kötetéből származnak.

Az írások és a képek tipikus egyiptomi temetési jeleneteket ábrázolnak egyiptomi bálványokkal. Joseph azt tanította, hogy ezek a képek Ábrahámot és az Igazi Istent ábrázolják.

1. számú másolat:

Hor, az azonos címek birtokosának igazult fia.

2. fakszimile

Adj, hogy Osiris Sheshonk lelke éljen

Én (Min) párosodó bika vagyok, akinek nincs párja.

Soha ne legyen meggyalázva ez a sír.

3. számú másolat

Ó, ... istenei, a Barlangok istenei, a déli, északi, nyugati és keleti istenei, adjatok jólétet Osiris Hor igazultnak

Következtetés:

Smith istene megtévesztette őt. Joseph Smith fordítása értéktelen. Ha az Urat keresed, kedves mormon, imádkozom, hogy hagyd el a mormon egyházat, utasítsd el Joseph csalását, és add át életedet a Legfőbb Istennek Jézus Krisztus, az Ő Fia által.


Kérdés: A Teremtés könyve 12:4-ben hogyan lehetett Ábrám 75 éves, amikor Terah halála után elhagyta Harán városát? Mivel a Mózes első könyve 11:26 szerint Terah 70 éves volt, amikor három fia született, az Apostolok cselekedetei 7:4 szerint Ábrám Terah halála után hagyta el Haránt, és Terah 205 évesen halt meg (Mózes első könyve 11:32), így három fiának 135 évesnek kellett volna lennie.

V: Hacsak Ábrám, Náhór és Hárán nem hármas ikrek voltak (ami valószínűtlen), a Mózes első könyve 11:26 arra utal, hogy Téra 70 éves volt, amikor gyermekei születtek. Ábrám csak akkor született, amikor Téra már legalább 130 éves volt.


K: A Mózes első könyve 12:8-ban említett Ai városát feltárták-e a régészek?

V: Nem. Nem találták meg annak a kis városnak a maradványait, amelyről azt mondták, hogy teljesen elpusztult.


K: Van-e a Mózes első könyve 12:10–19-ben említett eseményekre vonatkozó, a Biblián kívüli bizonyíték arra, hogy kánaániak vagy a Közel-Kelet más részeiről származó emberek érkeztek Egyiptomba?

V: Igen, van. Egy sírfestmény Beni Hasanban, Egyiptomban „ázsiaiakat” ábrázol. A 3. sír, Khnumhotep sírja 37 szemitát ábrázol, akik kereskedelem céljából érkeztek Egyiptomba. Fekete hajuk, hegyes szakálluk, hosszú köpenyük, íjaik és dobóbotjaik voltak. A Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology (Wycliffe Bibliai Régészeti Szótár) 139. oldalán az áll, hogy ez i. e. 1892-re datálható.

Az ábécét először a szemiták használták Egyiptomban i. e. 1800-ban, vagy még korábban Luxortól északra. (Lásd: BAR 2000. január/február, 12. o.)

A thébai Hatshepsut-templom falfestményein látható tevék szintén Ábrahám idejére nyúlnak vissza.


K: A Mózes első könyve 12:10–19-ben Ábrahám mondta-e Egyiptomban, hogy felesége a húga, vagy Izsák tette ezt Gerárban a Mózes első könyve 26:2–11-ben? (Egy liberális keresztény ezt párhuzamos szövegként hozta fel, bizonyítékként arra, hogy a Mózes első könyvét több szerző írta.)

V: Ez nem ismétlés; két különálló eseményről van szó. Izsák valószínűleg apja példájából merítette ezt a rossz ötletet.


K: A Mózes első könyve 12:10–20 és 20:1–18 versekben Isten elnézte-e Ábrám hazugságát?

V: Nem. A Biblia őszintén rögzítette, de soha nem hagyta jóvá Ábrám hazugságát, mert nem bízott Isten védelmében. Még a nagy istenemberek is vétkeznek, ezért nem szabad elcsüggednünk, amikor vétkezünk.

Isten Ábrahámot hite miatt áldotta meg, nem azért, mert bűntelen volt, hanem bűne ellenére.

Csak Isten tökéletes. Célunk az, hogy a tökéletesség felé törekedjünk, amelyet csak a mennyben érhetünk el. Lásd a Mózes első könyve 19:30–36-ról szóló fejtegetést.


K: A Mózes első könyve 12:16-ban milyen további bizonyítékunk van arra, hogy ebben az időszakban tevék éltek a Közel-Keleten, Egyiptomon kívül?

V: Legalább négy bizonyítékunk van:

1. Egy sumér szöveg így szól: „Ó, Dummuzi, adj nekem tejes tejet – a teve teje édes, a teve tejszíne édes” (Oppenheim, A. (1960) Chicago Assyrian dictionary, 7. kötet)

2. Egy i. e. 2500–2000-ből származó, az iraki Tell Asmarban talált tábla egy dromedár tevén ülő lovast ábrázol (Dostal, W. (1959) „The Development of Bedouin Life in Arabia Seen from Archaeological Material.” In A. Abdalla et al., Studies in the History of Arabia 1. kötet, 16., 13. o.)

3. Egy Kr. e. 18. századi szíriai pecsét két embert ábrázol, akik egy baktriai tevén lovagolnak (Porada, E. (1977) „A cylinder Seal with a Camel in the Walters Art Gallery.” Journal of the Walters Art Gallery 36).

4. Egy i. e. 18. századi szíriai jegyzék említi „egy [mértékegységet] tevék takarmányaként” (Wiseman, D. (1950) „Ration Lists from Alalakh VII.” Journal of Cuneiform Studies 13).

Lásd Stephen Caesar: „Tudomány, tudományosság és Szentírás – A háziasított tevék a Teremtés könyvében” a Christian News 2001. augusztus 6-i számában, 17. o.


K: A Teremtés könyve 13:1–18-ban Lót választotta ki, hol fog Ábrahám lakni, vagy Isten adta Ábrahámnak az Ígéret Földjét, hogy ott éljen?

V: Mindkettő. Az „együttműködés” az a tan, miszerint Isten eseményeket és embereket – akár tévútra jutottakat és gonosz embereket is – használ fel arra, hogy végrehajtsa akaratát és betartsa ígéreteit. Ábrám (Ábrahám) megengedte Lótnak, hogy válasszon a Jordán keleti vagy nyugati oldala közül, és Lót a keleti oldalt választotta. Miközben Isten arra késztette Ábrámot, hogy költözzön abba a térségbe, egyúttal kifejezetten azt is eltervezte, hogy Ábrámnak a Jordán folyó nyugati oldala jutjon. Isten Lót választását használta fel akaratának végrehajtására.


K: A 1Móz 13:1–18 alapján mit teszel, ha két ember vagy két fél között nézeteltérés alakul ki, és nem látsz reményt a nézeteltérés megoldására?

V: Először is jó, ha közösen próbáljátok megoldani a nézeteltérést. Segíthet, ha megpróbálod a helyzetet a másik személy szemszögéből nézni. Ezután próbáld meg segíteni nekik, hogy a te szemszögedből is megnézzék a dolgot. Mutassuk meg nekik, mi a legjobb alternatíva számunkra, ha nem jutunk megállapodásra. Kérdezzük meg tőlük, mit tennének a mi helyünkben. Néha, akárcsak a „tűbe fűzésnél”, van egy középút, amely mindkét félnek a legtöbbet adja abból, amit akar.

Néha nincs lehetőség kompromisszumra vagy megoldásra. Néha a szétválás a legjobb, és csak annyit kell tennünk, hogy barátként váljunk szét. Ha szétváltok, tegyétek azt a lehető legjobb feltételek mellett, szükség esetén megbocsátással. Bár Ábrahám és Lót között nem volt nézeteltérés, egy területen nem volt elég fű mindkét nyájuk együttes ellátásához. Így hát szét kellett válniuk; nem volt más kiút.

Természetesen a megbékélés jobb, mint a szétválás. De ahhoz, hogy a megbékélés sikerüljön, mindkét félnek – nem csak az egyiknek – hajlandónak kell lennie a megbékélésre.


K: A Mózes első könyve 13:8 és 29:15 versekben hogyan voltak ezek az emberek testvérek?

V: A Mózes első könyve 13:8-ban Ábrám testvérének nevezi Lótot, míg a Mózes első könyve 29:15-ben Lábán testvérének nevezi Jákóbot. A Biblia azt rögzíti, hogy Ábrám és Lábán mind a közeli érzelmeiket, mind a vér szerinti rokonságukat fejezték ki, de valójában nem voltak testvérek.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 819–820. oldalán ezt nem tartja problémának, de hozzáteszi, hogy ezekben az esetekben általában elegendő genealógiai adatot adnak meg ahhoz, hogy megismerjük a pontos rokonsági viszonyt. Jézus testvérei esetében ez nem így van, így valószínűleg biológiai féltestvérek voltak.


K: A Mózes első könyve 13:12-ben Lót Sodoma közelében vert-e sátrat, vagy a Mózes első könyve 14:12-ben Sodomában élt?

V: Valószínűleg mindkettő igaz, különböző időpontokban. A nomád életmód azt jelentette, hogy az ember könnyen mozoghatott egyik helyről a másikra. Lótnak bizonyára messze volt a sátra Sodomától, mielőtt elvált Ábrám csoportjától. Később pedig bizonyára Sodoma közelében, illetve a Sodoma által ellenőrzött környéken (a nagy-Sodomában) állította fel a sátrát. Ezután Sodomában élt (akár sátorban, akár házban). Később, a Mózes első könyve 19:3-ban Lótnak már háza volt Sodomában.


K: A Mózes első könyve 14:1–2-ben kik ezek a királyok?

V: Ez i. e. 2000 körül történt, így nem meglepő, hogy ezek közül a uralkodók közül néhányat nem találunk meg. Elám azonban nagyhatalom volt, amely i. e. 2004 körül meghódította Ábrám városát, Urt. A „Sínár” az a szó, amelyet mind az Ószövetség, mind az egyiptomiak Babilóniára használtak. A „Chederlaomer” név hasonlít a „kudur” (elámi nyelven: szolga) és a „Lagamar” (egy elámi istennő) szavakra. A „Cheder” (=Kudur) számos elámi király nevének első része volt. A „Tidal” név a hettita „Tudhaliya” névhez kapcsolódhat, és legalább öt későbbi hettita király viselte a Tudhaliya nevet. Si-da-mu (Sodoma) és I-ma-ar (Gomorra) városait említik az i. e. 2400–2250 között írt ebla-i táblák. Ellasárból származó Ariochról nincs feljegyzésünk, de független történelmi bizonyítékok támasztják alá, hogy létezett egy Ariochu nevű király Larsa-ban, egy jelentős sumér városban. Emellett az *Izrael története* című mű 61. oldalán az áll, hogy az Arriyuk(ki) vagy Arriwuk(ki) név mind Mariban, mind Nuziban hurrita névként ismert.

John Warwick Montgomery az Evidence for Faith című művének 157. oldalán írja, hogy korábban az emberek Amraphelt Hammurabival azonosították, de ez helytelen. Azt is elmondja, hogy az Arioch nevet részesítik előnyben az Ariochuval szemben, mert az Arioch abban az időben gyakori név volt. Ez egy hurrita név volt, egyben egy mari király (kb. i. e. 1750) neve is, és szerepel a Nuzi városában (i. e. 1500) talált táblákon is. Mivel gyakori név volt, a mai világnak ismeretlen számos kisebb tartományból származó, tetszőleges számú király viselhette ezt a nevet.

Összefoglalva: ezeket a furcsa neveket csak ebben a szűk időintervallumban használták. Nagyon valószínűtlen, hogy bárki is leírta volna ezeket a neveket, hacsak nem rendelkezett pontos történelmi ismeretekkel erről az időszakról.


K: A Mózes 1. könyve 14:1–2-ben hogyan lehetett, hogy királyok „szövetségei” harcoltak egymással?

V: Kr. e. 2004-ben, az erős Ur városállam bukása előtt alig léteztek királyi szövetségek. Kr. e. 1700 körül, az Ó-Babilóniai Hammurabi hatalomra kerülése után is alig voltak ilyen szövetségek. Montgomery azonban megjegyzi, hogy az elamiták által Kr. e. 2004-ben elpusztított Ur és az elamiták által Kr. e. 1725-ben megrohamozott Babilon közötti időszakban a szövetségek gyakoriak voltak.

Mózes korában senki sem próbálkozott volna hitelesnek tűnő történetet kitalálni a királyok szövetségeiről, mivel akkoriban a monolitikus birodalmak uralkodtak. Ha valaki ilyen szövetségekről beszélt, az azt jelzi, hogy pontos ismeretei voltak arról a korszakról. Az Evidence for Faith című mű 157–164. oldalai szerint egy Mariban talált levél tíz, tizenöt és húsz királyból álló koalíciókról említést tesz. Ezen felül legalább öt további szövetségről is tudunk.


K: A Mózes 1. könyve 14:1–17-ben található-e bármilyen Biblia-on kívüli bizonyíték Sodomára, Gomorrára és a többi városra?

V: Igen. Korábban nem volt ilyen, amíg a régészek meg nem találták az ebla-i táblákat. Ezek említik a si-dam-mu-t (Sodoma) és a sa-ba-i-im-et (Zeboiim). (Julius Africanus [Kr. u. 200–245] ezt Seboimnak nevezi.) Az I-ma-er valószínűleg Gomorra.


K: Mit jelent az 1Móz 14:5-ben szereplő „Aszterót-Karnaim”?

V: Két lehetőség van.

1. Lehetséges, hogy a „két szarvú Ashtarte”-t jelenti, mivel ezt az istennőt két szarvval ábrázolták Gezerben és Bet-Sánban.

2. Valószínűbb, hogy a Karnaim közelében fekvő Ashtarot nevű várost jelenti, hogy megkülönböztessék a istennőről elnevezett egyéb városoktól.


K: A Mózes 1. könyve 14:5–6, 36:20 és a Mózes 5. könyve 2:12, 22 versekben kik a horiták?

V: A horiták a mai Örményország területéről származtak. Első említésük az akkád Sargon idejéből, a Kr. e. 24. századból származik.


K: A Mózes 1. könyve 14:14-ben hogyan tudták Ábrám és szövetségesei, mindössze 318 ember, legyőzni a négy nagy király szövetségéből álló betörő sereget?

V: A Mózes első könyve 14:15 arra utal, hogy ez nem egy nyílt csatában történt. Valószínűleg lovas csapatok által végrehajtott, meglepetésszerű éjszakai rajtaütés volt egy felkészületlen sereg ellen. A sivatagban alig voltak lovak, és Egyiptomtól keletre kevesen tartottak tevéket, Ábrahámot kivéve. Így egy lovas csapatok által végrehajtott villámcsapás teljesen váratlan lett volna a sivatagból. Másodszor, Ábrahám három másik vezérrel szövetkezett, és az, hogy részesültek a zsákmányból, azt mutatja, hogy ők is részt vettek a rajtaütésben. Természetesen Isten is segíthetett.


K: A Mózes első könyve 14:14-ben leírt Ábrám-féle rajtaütés hogyan viszonyul a történelem más meglepetésszerű támadásaihoz?

V: A sereg nyilvánvalóan visszavonult Dánból Damaszkuszba, ami körülbelül 40 mérföldre (64 km-re) fekszik, így Ábrám serege megnyerte a „csatát”. Nézzük meg a meglepetésszerű támadásokat, a nagyobb seregek elleni támadásokat, és végül nézzük meg az ellenség szemszögéből is. Ezek közül a számok közül néhány a Britannica Enciklopédiából származik.

Először a meglepetésszerű támadásokat vesszük szemügyre.

Az 1836-os San Jacinto-i csatában Sam Houston és 743 tapasztalatlan katona nappal rajtaütést hajtott végre 1 800 mexikói katona ellen, és győzött.

A trentoni csatában Washington éjszaka átkelt a Delaware-folyón, meglepetésszerűen támadva a hesseni zsoldosokat, és 1 000 közülük fogságba ejtette.

A Teutoburgi-erdőben Arminius, a germán vezér, egy meglepetésszerű csatában 14 000 tapasztalt római katonát megölt.

Most nézzük meg a nagy esélyek ellenére elért győzelmeket.

Kr. e. 490-ben a marathóni csatában 10 000 görög legyőzte a 20 000 perzsát.

Kr. e. 216-ban Cannae-nál 56 000 karthágói (hatékonyan bevetett lovassággal) legyőzte a 86 000 római katonát.

Kr. u. 636/637-ben al-Qadissiyatnál 30 000 muszlim győzte le a 120 000 perzsát.

Kr. e. 48-ban, Pharsalusnál Julius Caesar és 20 000 katonája legyőzte Pompeius-t és 45 000 katonáját.

1097-ben Dorylaeumban 70 000 keresztes legyőzte a 250 000 muszlimot, közülük körülbelül 30 000-et megölve. (A kereszteseknek páncéljuk volt, de lehetséges, hogy Ábrahám katonáinak is volt páncéljuk, míg a betörő sereg levetette a sajátját.)

Nagy Sándor a perzsák ellen, Julius Caesar a gallok és a helvétiak ellen, Belisarius, Napóleon és mások is legyőztek számbeli fölényben lévő erőket, igaz, nagyobb léptékben. Ezeknek a seregeknek a létszámáról nincsenek adataink, kivéve, hogy Julius Caesarnek csupán 10 000 embere volt, amikor betört Britannia területére.

Az ellenség szemszögéből: Tegyük fel, hogy te egy elámi katona vagy, akit kiválasztottak egy elit csoport tagjának, hogy távoli küldetésre indulj Sodoma megbüntetésére. Tudod, hogy a sátrad közvetlen közelében nagy számú ellenség tartózkodik, de ők foglyok; fegyvertelenek és jól őrzöttek. Az éjszaka közepén felébresztenek a lovas csapatok, akik egy új, ismeretlen ellenségtől érkeznek, és lemészárolják bajtársaidat. Nemcsak ezt teszik, hanem ha elhajtják az állataidat, vagy kiszabadítják és felfegyverzik a foglyokat, akkor véged van. A legésszerűbbet teszed, és a támadás irányával ellentétes irányba menekülsz, hogy később újra csatlakozz bajtársaidhoz.

Természetesen mindezen tényezők mellett Isten valószínűleg segített Ábrám csapatainak, hogy pánikot keltsenek és szétzúzzák az ellenséget. Egy még markánsabb példát arra, hogy Isten hogyan segített egy sikeres meglepetésszerű támadásban, lásd Gedeon és a midianiták csatáját a Bírák könyvében 7:6–25.


K: Mi az érdekes a Mózes 1. könyve 14:17–20 szerkezetében?

V: A Mózes első könyve 14:17–20 a győzelem csábítását és két király találkozását mutatja be. Ez kiaszm formájában jelenik meg, ami egy gyakori héber költői eszköz.

Sodoma királya 14:17

- A salemi király találkozott Ábrahámmal (14:18)

- - A salemi király megáldotta Ábrahámot (14:19–20)

Sodoma királya felajánlotta Ábrahámnak a zsákmányt 14:21

Ábrahámnak talán könnyebb lett volna elutasítania a szodomai király ajánlatát Melkizedek áldása után.


K: A Mózes 1. könyve 14:18-19-ben hogyan lehetett Melkizedeknek, aki feltehetően egy átkozott kánaáni volt, olyan helyzetben lennie, hogy megáldja Ábrahámot?

V: Melkizedek rejtélyes személyiség a Bibliában. Néhányan úgy vélték, hogy Melkizedek Krisztus megtestesülése előtti megjelenése volt. Mások szerint Melkizedek egy istenfélő ember volt (talán kánaáni, talán nem), aki egyszerűen csak Krisztus előképe volt. Még ha Melkizedek kánaáni ember is volt, Istennek nincs korlátja abban, hogy bármely nemzetiségű embert tanítson és megszenteljen.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a kumráni zsidó szekta nagy jelentőséget tulajdonított Melkizedeknek, mint mennyei megváltónak, aki hirdetni fogja Isten üdvösségét.


K: A Mózes 1. könyve 14:18 szerint hány éves Jeruzsálem városa?

V: Úgy véljük, hogy i. e. 3000 körül alapították. A korai egyiptomi krónikák „Urusalim”-nak nevezik a várost, ami arra utal, hogy Jeruzsálem „salem” része legalább annyira régre nyúlik vissza, mint a „Jebus” része.


K: A Mózes első könyve 14:18-ban szereplő szöveg tanít-e egy „Melkizedek-papságról”, ahogyan azt a mormonok tanítják?

V: Nem. A Mózes első könyve 14. fejezete csak egy Melkizedek nevű személyt említ. A Zsidókhoz írt levél 7:23–24 szerint ez a Melkizedek Jézus előképe volt. A Bibliában semmi sem utal arra, hogy ma Jézuson kívül szükségünk lenne további papokra.


K: A Mózes első könyve 15. fejezetében mi is pontosan az a szövetség, és miben volt szokatlan az Isten és Ábrahám közötti szövetség?

V: A szövetség a felek közötti kölcsönös megállapodás; a felek lehetnek egyenrangúak, mint például egy kereskedelmi megállapodás esetében, vagy lehet egy felsőbbrendű király és egy alárendelt vazallus között is. Amellett, hogy ez egy ember és Isten közötti szövetség volt, azért is szokatlan volt, mert Isten egyoldalú ígérete volt; Ábrahámnak nem kellett semmit tennie.


K: A Mózes első könyve 15. fejezetében kötött-e Isten szövetséget Ábrámmal, vagy a Mózes első könyve 17. fejezetében, Izmael születése után? (Egy liberális keresztény ezt hozta fel bizonyítékként arra, hogy a Mózes első könyvét több szerző írta.)

V: Mind az 1. Mózes 15-ben szereplő eredeti szövetség, mind a későbbi, az 1. Mózes 17-ben található megerősítés igaz. Talán évtizedekkel később, a 15. fejezetben Isten hivatalos szövetséget kötött Ábrámmal, áldozattal kiegészítve, és gyermeket ígért neki. A 17. fejezet 2. versében, Izmael születése után, Isten megerősítette Ábrámmal kötött szövetségét, amelynek jelképe a körülmetélés szertartása volt. A szövetség megerősítése itt elengedhetetlen volt, mert Istennek ki kellett javítania Ábrám gondolkodásmódját. Ábrám tévesen azt hitte, hogy a szövetség ígéretei Izmaelen keresztül fognak beteljesülni.

A szövetség megerősítésének második példája: miután Isten megengedte, hogy az izraelitákat legyőzzék Ai-nál, ők megerősítették az Ebal-hegyen kötött szövetségüket a Józsué 8:30–35-ben.

Néha egy kereszténynek, aki már szövetséget kötött Istennel, szintén szüksége van egy olyan időszakra, amikor megerősíti a szövetségét.

Érdekes összehasonlítani, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és azt közvetlenül Izsák születése előtt megerősítette. Később Isten megígérte, hogy elküldi a Messiást, és ezt Keresztelő János előtt megerősítette, közvetlenül Jézus nyilvános szolgálatának kezdete előtt.


K: Mi a szokatlan Eliezer nevében a Mózes első könyve 15:2-ben?

V: Talán semmi, de az „Expositor’s Bible Commentary” 2. kötete, 131–132. oldalán az áll, hogy „aligha lehet véletlen”, hogy Eliezer nevének betűinek héber számértéke 318, ami megegyezik Ábrahám 1. Mózes 14:14-ben említett harcosainak számával.


K: A Mózes első könyve 15:2-ben szokásos volt-e így kijelölni egy nem a saját vérvonalból származó örököst?

V: Nem tudjuk, mennyire volt ez szokásos, de a nuzi-táblák szerint Urban egy házaspár örökbe fogadhatott egy fiút, aki öregkorukban segített nekik, és cserébe a fiú örökös lett.


K: A Mózes első könyve 15:10-ben helytelen volt-e Ábrahám részéről, hogy nem vágta ketté a madarakat, ahogyan azt a hamis keresztény tanító, Moon tiszteletes tanítja az Isteni Elv című művének 1977-es, 5. kiadásában, a 269. és 507. oldalon?

V: Nem. A papoknak soha nem kellett madarakat félbevágniuk a Levitikus 1:17 és 5:9 szerint.


K: A Mózes első könyve 15:13-ban az izraeliták 430 évig voltak Egyiptomban, vagy 400 évig szenvedtek elnyomást?

V: Mindkettő igaz. Lásd az ApCsel 7:6-ról szóló magyarázatot arról, hogy az izraeliták hogyan éltek Egyiptomban 30 évig, mielőtt 400 évre rabszolgává váltak.


K: A Mózes első könyve 15:16 szerint hogyan lehetett, hogy az izraelitákat csak négy nemzedékig tartották rabszolgaságban, hiszen a Mózes első könyve 15:13 szerint 400 évig voltak rabszolgák?

V: A Mózes első könyve 15:13,16-ban Ábrahámnak – aki valószínűleg egy nemzedéket 100 évnek tekintett – azt mondták: 400 év, 4 nemzedék. Mózes például 120 évig élt.


K: A Mózes első könyve 15:16 szerint az Exodus a negyedik generációban történt, vagy a hatodikban, ahogyan azt az 1 Krónikák 2:1–9 és a Máté evangéliuma 1:3–4 sugallja?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Minden attól függ, hogy mennyi ideig tart egy generáció. Ábrahámnak és Sárának 100, illetve 90 éves korukban született Izsák. Isten itt Ábrahámhoz szólt.

2. Elméletileg akkor sem lenne hiba, ha a Biblia bármilyen számot említett volna, feltéve, hogy ugyanaz a szakasz megfelelően meghatározta volna, mi számít egy generációnak. Valójában a Mózes első könyve 15:16-ban szereplő „négy generáció” kifejezést a Mózes első könyve 15:13 pontosan „400 év” rabszolgaságként határozza meg.


K: Miért állítja a Biblia a Mózes első könyve 15:17-ben és 19:23-ban, hogy a nap „lemegy” és „felkel”?

V: Napnyugta után elmondom. Komolyan: ahogyan mi is használunk köznyelvi kifejezéseket és szlenget, hogy kifejezzük magunkat, úgy a Biblia is használ héber és görög idiómákat.


K: A Mózes 1. könyve 15:18-ban szereplő „egyiptomi folyó” mi?

V: Valószínűleg nem a Nílus folyóról van szó, hanem egy Wadi el-Arish nevű kis patakról, amely a Sínai-félsziget keleti részén található. Lehet, hogy a Wadi el-Arish, vagy pedig a Nílus keleti ága.


K: Mivel a Mózes első könyve 15:18 szerint Isten Ábrám leszármazottainak adta az Eufrátesz folyóig terjedő egész földet, miért nem kapták meg azt a földet?

V: Dávid és Salamon királyságai valóban elnyúltak az Eufráteszig. Emellett lehet, hogy a jövőbeli ezeréves királyságban megkapják azt a földet.


K: A Mózes első könyve 16:1-ben azt olvassuk, hogy Ábrahámnak és Sárainak nem voltak gyermekeik; hogyan lehetett akkor Ábrahámnak Izsák után még több gyermeke? (Ezt egy muszlim kérdezte.)

V: A Mózes első könyve 16:1-ből kitűnik, hogy Sára volt meddő, nem Ábrahám. Ábrahámnak voltak további gyermekei (feleségétől, Keturától), Sárának viszont nem.


K: A Mózes első könyve 16:1–4 szerint Ábrahám házasságtörést követett el Hágárral? (Ezt egy muszlim vetette fel.)

V: Nem, Izmael nem házasságtörés gyümölcse volt; nem volt törvénytelen gyermek. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

Az ágyasok törvényesek voltak: az Ószövetségben megengedett volt a poligámia, és Sára Hágárt ágyasként adta Ábrahámnak. Tehát amit Ábrahám tett, az „törvényes” volt mind az Isten által neki kinyilatkoztatottak, mind a későbbi Mózes-törvény, mind pedig a korabeli mezopotámiai jog szerint.

Hasonló példák: Ráadásul ez nem is olyan szokatlan, mint amilyennek egyes mai olvasók számára tűnhet. Hasonló példák arra, hogy egy szolgáló helyettesítette a meddő feleséget, megtalálhatók a Hammurabi-törvénykönyvben, a Nuzi-táblákon, az Alalakh-táblákon és a Mari-táblákon. Ha azonban valami egyszerre általánosan elterjedt és „törvényes”, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy Istennek tetszik. A Mózes első könyve 16:4–5 azt mutatja, hogy Sára hamarosan megbánta tettét.

Hágár büszke volt a státuszára: Hágárnak nem volt kifogása ellene, hogy Ábrám felesége legyen. Sőt, Hágár később még gúnyolódott is Sárai-on (Mózes első könyve 16:4,5). Az Ószövetségben, bár a foglyokkal való házasságkötés megengedett volt, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot sehol sem igazolták másként, mint gonosz erkölcstelenségként.

Ezzel szemben a muszlimoknak megengedett, hogy foglyaikat szexuális kapcsolatra kényszerítsék, még akkor is, ha nem házasok velük. Lásd Bukhari 3. kötet, 46. könyv, 13. fejezet, 717., 718. szám, 431–432. o., 432. o.; 9. kötet, 93. könyv, 18. fejezet, 506. szám, 372. o.; Sahih Muslim 2:3371–3374; Abu Dawud 2. kötet, 2150., 2167. szám további információkért.

Összegzésképpen: Isten szent, Ábrahám nem volt házasságtörő, és a keresztények szentségre vonatkozó elvárásai magasabbak, mint amilyeneket Mohamed támasztott társai iránt a hadíszokban.


K: A Teremtés könyve 16:1–4 alapján milyen módokon tudsz arról, vagy a történelem tanúsága szerint, hogy a hívők kompromisszumot kötöttek?

V: Amikor Konstantin császár lett, úgy tűnt, hogy a kereszténység aranykora kezdődött a földön.

Ábrahám kétszer is Sárát a húgának nevezte (1Mózes 12:11–20; 20:1–2)

Ákán gyönyörű babiloni köntöse, 200 siklus ezüst és egy aranyrúd (Józsué 7:20–23)

Krisztus Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán!” (Máté 16:23)

Júdás 30 ezüstért. Talán azért, hogy Jézust is cselekvésre kényszerítse. (Máté 26:14–16)

Ananiás és Szafira eladták a földet, és azt állították, hogy az egész pénzt odaadták. (Apostolok cselekedetei 5:1-11)

Démász, mert szerette ezt a világot (2. Timóteus 4:10)

Martin Luther és a zsidók

A rabszolgaság „normális” volta Amerikában. A déliek egyharmada rabszolga volt. A rabszolgák felszabadításáról szóló nyilatkozat körülbelül 3 millió rabszolgát szabadított fel.

A németországi és a kínai egyház egy része félelméből kompromisszumot kötött

C5 misszionáriusok: Szentháromság

A Mózes első könyve 25:1-ben Ábrahám feleségül vette Keturát. Gyermekei, a midianiták, később az izraeliták szemében szálka voltak. Amikor Ábrahám meghalt, Izsák és Izmael eltemették, de a többi fia még csak meg sem jelent.

Országos szinten

Általánosságban elmondható, hogy az emberek jobban értik a parancsok követését, mint annak megkérdőjelezését, hogy azokat be kell-e tartani.

Amerikai őslakosok: A sziúkkal kötött szerződések megszegése, amikor 1874-ben aranyat fedeztek fel a Black Hills-ben, a nez perce-k és mások esetében.

A nez perce-k esetében megsértették az 1855-ös Walla Walla-i szerződést, amely a törzsnek 7,5 millió acre területet biztosított ősi földjeiken, valamint vadászati és halászati jogot a kormánynak átadott területeken. Később azonban aranyat találtak, és a fehér telepesek illegálisan megalapították Lewiston városát a nez perce-k földjein. A nez perce-háború 1877. június–október

Nem tettek semmit az 1915. június 5-én kezdődött örmény népirtás során meggyilkolt 1,5 millió ember ügyében. 1939-ben Hitler ezt az ürügyet használta fel a zsidók kiirtásának megkezdéséhez.

Abortusz: Hány abortusz történt 1970 óta az Egyesült Államokban? A helyes válasz az, hogy nem tudjuk, mivel egyes államok nem jelentették be az adatokat. De 1970 és 2012 között több mint 44 millió volt. Ez az összes terhesség körülbelül 1/5-e vagy ¼-e. Kanadában 2007 és 2014 között 720 ezer volt. Európában ez a terhességek körülbelül 1/3-a. Ázsiában is magas ez az arány.


K: A Mózes 1. könyve 16:1–4 alapján milyen tanulságokat vonhatunk le abból, hogy más keresztények miért kötöttek kompromisszumot?

V: A kompromisszumot gyakran valamilyen motiváló tényező váltja ki. Ez lehet a biztonság iránti vágy, anyagi kapzsiság vagy más rossz indíték. Jó indítékokból is köthetünk kompromisszumot, és ezzel is elszomoríthatjuk Istent, például abból a vágyból, hogy minél több embert nyerjünk meg üzenetünknek.


K: A Mózes 1. könyve 16:1–4 alapján milyen a bűnös kompromisszum egy keresztény életében?

V: A kompromisszumok lehetnek halálosak és finomak is egyaránt. Míg egy forrásban lévő vízbe dobott béka elég esze van ahhoz, hogy azonnal kiugorjon, addig egy meleg vízbe dobott béka, amelyet fokozatosan forralnak fel, ott marad, amíg meg nem fő.

A kompromisszumra való kísértések olyanok, mint a szennyeződés vagy a homokszem, ami bejut az életedbe, és elkerülhetetlenek. De mit teszel a homokszemmel? Hagyod, hogy megfertőzzön, vagy hagyod, hogy gyöngy legyen belőle, és az örök kincs részévé váljon? Amikor kísértésbe esel, hogy kompromisszumot köss, örülj! A felette aratott győzelmed lehetőséget nyújt arra, hogy tetszést nyerj az Úr előtt, és jutalmat kapj a mennyben.


K: A Mózes 1. könyve 16:1–4-ben a kompromisszum önmagában nem rossz szó; néha a kompromisszum rendben van. Mi a különbség a jó és a rossz kompromisszum között?

V: Nem minden könnyebb út rossz. A kompromisszum gyakran azt jelenti, hogy beleegyezünk dolgokba, vagy oly módon cselekszünk, ahogyan rendes körülmények között nem tennénk, annak érdekében, hogy mások együttműködését elnyerjük. Nem erkölcsi kérdésekben, a kapcsolatokban és sokszor a munkahelyen a kompromisszum jó és szükséges dolog. Az egyházban a kompromisszum jó lehet olyan dolgokban, amelyek sem bibliaiak, sem bibliaellenesek, például abban, hogy milyen zenét használjunk. Ha azonban a kompromisszum kifejezetten olyan cselekedeteket jelent, amelyek Istennek nem tetszenek, vagy hitünk tagadását jelentik, akkor jobb, ha elveszítjük a tárgyalást, az üzletet, a kapcsolatot vagy az állást, mint hogy kompromisszumot kössünk. De a kompromisszum implicit módon is magában foglalhat olyan cselekedeteket, amelyek Istennek nem tetszenek. Mi a helyzet azzal, ha önként felajánljuk az időnket, a pénzünket vagy a képességeinket egy olyan jótékonysági szervezet támogatására, amely a Planned Parenthoodot finanszírozza? A Planned Parenthood egy nagy abortuszszolgáltató.


K: A Teremtés könyve 16:1–4 alapján milyen erők vannak ma az életünkben, amelyek arra késztetnek minket, hogy rossz értelemben vegyünk részt kompromisszumokban?

V: Számos befolyás létezik.

Média: internet, tévé, filmek, újságok stb. Hányan tudták közületek, hogy a Facebook bizonyos mértékben cenzúrázza a konzervatív információkat? Ha az AOL-t használjátok, hányan tudjátok közületek, hogy az AOL igyekszik felnagyítani mindent, ami negatív a kereszténységgel vagy a keresztény lelkészekkel kapcsolatban?

Törvények: A Kongresszus nem hozhat törvényt a vallás létrehozásáról.

Bíróságok: Megengedhető-e, hogy egy sörgyártó cég elbocsásson egy sofőrt, ha a muszlim sofőr vallási meggyőződése miatt nem szállíthat alkoholt? Jogosan döntött-e a bíróság 2015-ben egy oregoni pékséget üzemeltető keresztény házaspár ellen, és kényszerítette-e őket több mint 136 000 dollár kifizetésére, mert nem voltak hajlandók tortát készíteni egy homoszexuális esküvőre?

Munka: Bizonyos munkakörökben nyomás nehezedik az emberre, hogy hazudjon és becstelenül viselkedjen. Egy keresztény vezetőt, akit ismerek, a főnöke elvitt egy sztriptízbárba. Néha vannak olyan, szinte kötelező jellegű partik, ahol rengeteg alkohol folyik, és az ember nyomást érezhet, hogy igyon vagy vegyen be egy felest.

Néha a barátok: Találkoztam egy kereszténnyel Dublinban, Írországban, aki életének nagy részében alkoholista volt. Miután keresztény lett, tudta, hogy nem szabad berúgnia, de nehéz volt számára felhagyni a régi szokásaival, mert a barátai mindig megkérték, hogy menjen velük a kocsmába. Végül úgy oldotta meg a problémát, hogy nem vitt magával pénzt. Amikor a barátai megkérték, azt mondta, hogy elmehet, de nekik kell fizetniük, mert nincs nála pénz. Egy-két alkalom után már nem kérték meg.

Néha a család is: Észak-Afrikában egy muszlim tinédzser fiú keresztény lett, ezért az anyja patkánymérget tett az ételébe. Néha a házastárs elválik, mert a másik keresztény lett, vagy abbahagyta a vallási közösségbe járást. Utahban Sandra Tanner elmondta, hogy voltak olyan mormon férfiak, akikkel beszélt, és akik azt mondták, tudják, hogy a mormonizmus nem igaz, de nyilvánosan nem tudnak kilépni a mormonizmusból, mert a feleségük elválna tőlük, és magával vinné a gyerekeket is. Személyesen ismerek egy nem vallásos házaspárt, akik sok évvel ezelőtt házasodtak össze, és amikor a férj keresztény lett, a feleség egy egész éven át nem volt hajlandó intim kapcsolatba lépni vele, hacsak a férje nem hagyja abba a kereszténységet. Végül a helyzet megoldódott, amikor a feleség is keresztény lett. Néha ennél finomabb a dolog, például azzal, hogy vasárnap reggelenként mindig a tóhoz vagy más programokra terveznek menni.


K: A Mózes első könyve 16:1–8-ban, mivel Hágár rabszolga volt, vajon Ábrahám vele való szexuális kapcsolata kényszerű nemi erőszak volt-e, ahogyan azt egyes muszlimoknak a vallásuk megengedi? (Lásd: Bukhari Hadithok, 3. kötet, 46. könyv, 13. fejezet, 717., 718. szám, 431–432. o.)

V: A Mózes első könyve 16:3 szerint Hágár Ábrám felesége lett, és láthatóan nem emelt ellene kifogást. Valójában Hágár büszke volt terhességére, és gúnyt űzött Sárából (Mózes első könyve 16:4,5). Az Ószövetségben ugyan a foglyokkal való házasságkötés megengedett volt, de a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot sehol sem igazolták másként, mint gonosz erkölcstelenségként.


K: A Mózes 1. könyve 16:3; 17:20; 21:13 versekben az, hogy Hágár Izmael anyja, utal-e Mohamedre?

V: A Bibliában említés történik Ábrahám ágyasáról, Hágárról, és fiáról, Izmaelről. Van azonban némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy „Adnan” (Mohamed őse) valóban Izmael leszármazottja-e. A neves korai muszlim történetíró, al-Tabari a 6. kötet 37. oldalán így ír: „A genealógusok nem vitatkoznak prófétánk, Mohamed származásáról Ma’add b. ‘Adnanig, … azután viszont eltérnek a véleményük.” Végül azonban ez csak elterelés, mert az, hogy Izmael szerepel a Bibliában, nem bizonyítja, hogy Mohamed Istentől származik.


K: A Mózes 1. könyve 17:1; 28:3; 35:11; 43:14; 48:3, valamint a Mózes 2. könyve 6:3 versekben szereplő El Shaddai név pontosan mit jelent?

V: Az El-Shaddai Isten egyik neve, amely a legszó szerinti értelemben El („Isten”) Shaddai („Mindenható”) jelentést hordoz, az Unger’s Bible Dictionary 1000–1001. oldalai, a The New NIV Dictionary of the Bible 309–310. oldalai, valamint a Wycliffe Bible Dictionary 695. oldala szerint. Ez a név volt az egyik legfontosabb Isten-név, amelyet Ábrahám, Izsák és Jákób ismert. Még ha megtanították is nekik Isten „személyes” nevét, a Jahvét, Isten maga nem fedte fel magát előttük Jahvéként, ahogyan azt Mózessel tette a II. Mózes 6:2–3 szerint.

Isten nevei Jézusra is vonatkoznak, mint a Szent Háromság tagjára, de semmi nem utal arra, hogy az El Shaddai kifejezés Jézusra jobban vonatkozna, mint az Atyára vagy a Szentlélekre.

Az el héber szót nagyjából úgy használták, ahogyan mi ma az angol „God/god” szót használjuk. Az egyetlen, mindenható Teremtőt Istennek nevezzük, egy bálványt pedig „istennek” stb. Az el nélküli Shaddai (Mindenható) szót a Mózes első könyve 49:25-ben; a IV. Mózes 24:4,16-ban; a Rút 1:20,21-ben; 31 alkalommal a Jób 5:17–40:2-ben; valamint a Zsoltárok 68:14-ben és 91:1-ben.

Egyes liberális kritikusok azt állítják, hogy az El-Shaddai kifejezés egy pogány kifejezésből származik, amely „hegyi istent” jelent, de nincs bizonyíték arra, hogy a Biblia ezt jelentené.

Az El-Shaddai kifejezést a Mózes első könyvében használják Ábrahámra a 17:1-ben; Jákobra a 28:3-ban; 35:11-ben; 43:14-ben; 48:3-ban; valamint Mózesre a Mózes második könyvének 6:3-ban.

Hasonló istennevek az El Elyon, a „Legfőbb Isten”, amelyet Melkizedek használt (Mózes első könyve 14:18; 4. Mózes 24:16; 5. Mózes 32:8; 2. Sámuel 22:14; Zsoltárok 9:2; Ézsaiás 14:14; Siralmak 3:35,38), az El Hai („Élő Isten”) – Józsué 3:10 –, vagy egyszerűen csak az El („Isten”) – számos helyen.


K: Mit jelent az 1Mózes 17:3-ban, hogy Isten mindenható? Lehet, hogy Isten nem dönt úgy, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, de melyek azok a négy dolog, amelyeket Isten nem tud megtenni?

V: Isten mindannyiunkat egyszerű robotokká is teremthetett volna, ha akarta volna. Isten azonban olyan lényeket akart teremteni, akiknek szabad akaratuk van arra, hogy döntsenek: szeretik-e Őt, vagy sem. Ez azt jelenti, hogy olyan emberek, mint Józsué, dönthettek úgy, hogy „az Úrnak szolgálnak” (Józsué 24:15). Olyan emberek, mint a farizeusok, elutasíthatták Isten velük kapcsolatos tervét, ahogyan „elutasították Isten velük kapcsolatos tervét” (Lukács 7:30). Néhányan „értéktelen bálványokhoz ragaszkodhattak” és „elhagyták az Ő szerető odaadását” (Jónás 2:8).

Íme négy dolog, amit a Mindenható Isten nem tehet meg.

Hazudni (Zsidók 6:18)

A gonosz kísértésének engedni (Jakab 1:13)

Megtagadni önmagát (2 Timóteus 2:13)

Esküdni valakire, aki nagyobb nála (Zsidók 6:13)


K: Milyen jelentősége van annak, hogy a Mózes 17:5-ben Ábrámot Ábrahámra változtatták?

V: Ábrám név eredete bizonytalan. Nyugat-szemita név, és valószínűleg azt jelenti, hogy „az apa magasztos” vagy „magasztos apa”. Az „Ábrahám” név jelentése: „sokaság atyja” vagy „sokaság apja”.

Ezt „valóra vált viccnek” is tekinthetjük. Míg az Ábrám név „apát” jelent – ami ironikus név egy gyermektelen férfi számára –, az Ábrahám név igazán felülmúlja ezt, hiszen „sokaság atyja” jelentésű. Ahogyan a 735 Baffling Bible Questions Answered című könyv 39. oldalán olvashatjuk: „Szinte hallhatjuk a kuncogást, amikor a gyermektelen Ábrám bejelentette sok pásztorának és azok családjainak, hogy ezentúl Ábrahámnak kell hívniuk.” A gyermekvállalás különösen fontos volt az ókori társadalomban, mégis látható, hogy a gyermektelen Ábrahám Istenbe vetett hite mennyire könnyű célponttá tette őt a gúnyolódók számára. Isten azonban betartotta ígéretét, és Ábrahám a mennyben mosolyoghatott azon a tréfán, amelyet Isten játszott el, hogy teljesítse Ábrahám szívből jövő kívánságát.


K: A Mózes első könyve 17:5-ben szereplő szöveg alapján mennyire veszi komolyan Isten azt, hogy hogyan hívnak minket, és hogy mi hogyan hívjuk az embereket?

V: Megkockáztatom, hogy Isten komolyan veszi azokat a neveket, amelyeket magunknak adunk, vagy másoknak adunk, komolyabban, mint a legtöbb ember.

Mózes első könyve 35:10 – Jákób új nevet kapott: Izráel.

Ézsaiás 62:2-ben Isten új nevet ígér népének.

Lukács 1:13, 60–63. Isten nagyon szerette volna, ha Keresztelő János a János nevet kapja.

Lukács 1:31 – Az angyal azt mondta Máriának, hogy nevezze el gyermekét Jézusnak. A Jézus/Józsué név már Zakariás 3:8–9-ben is szerepelt.

Máté 5:22 – az embereket üresfejűnek, ostobának vagy szeleburdiaknak nevezni

Máté 12:35–37: minden hiábavaló szóért, amit kimondunk, ítéletet fogunk kapni

Jelenések 3:12 – A filadelfiai gyülekezet tagjai új nevet kapnak.


K: A Mózes 1. könyve 17:5-ben szereplő szövegre épül egy keresztény ének, amelynek szövege így hangzik: „Mondd el nekem még egyszer, ki vagyok én benned”. Miért van szükségünk arra, hogy emlékeztessenek arra, kik vagyunk?

V: Nem azért, mert teljesen elveszítjük a tudatát annak, kik vagyunk. Inkább azért, mert elsődleges identitásunkat – mint Isten gyermekei – elnyomhatják mindazok a másodlagos dolgok, amik vagyunk. Lehetünk házastárs, szülő, gyermek, barát, munkatárs, vásárló, rajongó és ezer más dolog. Ezek nem feltétlenül rosszak. De hívőként elsősorban és mindenekelőtt Isten gyermekei vagyunk. Fontos, hogy ezt ne felejtsük el, azonosítsuk azokat a dolgokat, amelyek hajlamosak elfeledtetni velünk ezt, és enyhítsük azok hatását.


K: Miért rendelte el Isten a Mózes 1. könyve 17:12-ben a körülmetélést pontosan a nyolcadik napon?

V: A Szentírás nem mondja meg. Az újszülöttek vérének azonban nem olyan jó a véralvadása, mint a felnőtteknek. Miután ettek és bevitték a K-vitamint, vérükben több protrombin található, amely a véralvadásban játszik szerepet. Azoknál a csecsemőknél, akik nem kapnak K-vitamin-injekciót, a protrombinszint a nyolcadik napon éri el a csúcsát. Így ez volt az ideális nap a körülmetélés elvégzésére.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Wycliffe Bibliai Szótár 354. oldalán olvasható, hogy az egyiptomiak is gyakorolták a férfiak körülmetélését; az egyik ábrán látható, ahogy egy 13 éves fiún végzik el a beavatkozást. A szótár szerint a legtöbb sémi nép nyilvánvalóan gyakorolta a körülmetélést. Később az etiópok is gyakorolták a körülmetélést. Az arabok, akik Ismáeltől származtatják magukat, az iszlám előtt szintén gyakorolták a körülmetélést. A filiszteusok, a babiloniak, az asszírok és később az edomiták nem gyakorolták a körülmetélést.


K: A Mózes első könyve 17:12 szerint melyik népek gyakorolták még a körülmetélést?

V: A görög történetíró, Hérodotosz a „Történelem” című művének 2. könyvében, 104. fejezetében, 69. oldalán azt írja, hogy csak az egyiptomiak, az etiópok és a kolkhisziak gyakorolták a körülmetélést. Arra hivatkozik, hogy a kolkhisziak Egyiptomból vándoroltak ki. Azt is említi, hogy egyes föníciaiak és szírek is gyakorolták ezt, és azt állítja, hogy az egyiptomiaktól tanulták.

A korai író, Bardesan/Bardesanes (154–224–232) szerint a római Arabia provinciában élő nép is gyakorolta a körülmetélést, de a rómaiak meghódításukkor rákényszerítették őket, hogy hagyják abba. Ez a „Különböző országok törvényeiről szóló könyv” 730. oldalán olvasható. Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történt bukása után Kr. u. 130-ban Hadrianus római császár Jupiter-templomot építtetett a helyszínen, és megtiltotta a zsidóknak a körülmetélés gyakorlását.


K: A Mózes első könyve 17:17-ben és 18:12-ben Ábrahám és Sára hitetlenségből nevettek-e, vagy Sára a Mózes első könyve 21:6-ban örömében nevetett?

V: A két vers kiegészíti egymást. Ábrahám és Sára hitetlenségből nevettek, mielőtt Izsák fogant volna. Néha, amikor valaki nagyon szeretne valamit, és valaki felajánlja neki, az emberi természet olykor úgy hozza, hogy az illető nem hisz neki, és nevetve elhessegeti a dolgot, hogy megóvja magát a csalódástól.

Sára azonban ismét örömében nevetett, amikor Izsák megszületett.


K: Miért Isten Sárát feddte meg a nevetésért a Mózes első könyve 17:17-ben és 18:12–15-ben, Ábrahámot pedig nem?

V: Az, hogy meglepetésből nevetünk, amikor először hallunk valamiről, más, mint amikor szkepticizmusból nevetünk később, miután már elmondták nekünk. A nevetést jelölő héber szó, a sahaq, mindkét jelentést magában foglalja.


K: A Mózes első könyve 17:19-ben nevezték-e el Ábrám ígéretes gyermekét Izsáknak, vagy a Mózes első könyve 21:3-ban?

V: Izsák születése előtt Isten a Mózes első könyve 17:19-ben azt mondta, hogy Izsáknak kell hívniuk. Ez a vers nem határozza meg, hogy így nevezték-e el vagy sem. Izsák születése után a Mózes első könyve 21:3 azt mondja, hogy valóban Izsáknak nevezték el. Ez olyan, mintha Gábriel angyal azt mondta volna Máriának, hogy fiát Jézusnak nevezze el, és miután a fiú megszületett, engedelmeskedtek az angyal szavainak.


K: Miért körülmetélte Ábrahám a Mózes első könyve 17:27 szerint minden, házában született férfit, legyen az rabszolga vagy szabad?

V: Ábrahám nem csupán saját utódainak akart részt venni Isten földi szövetséges családjában, hanem háztartásának minden tagjának. Ez azt jelentette, hogy leszármazottaik is részesei lesznek Isten szövetséges népének.

Philo, a zsidó (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) lényegében ugyanazt a választ adta a „Kérdések és válaszok a Teremtés könyvéről” című művében, III. (62) 863. oldal.


K: A Teremtés könyve 18:1–10-ben szerinted Ábrahám azért volt vendégszerető, mert felismerte, hogy Isten látogatja meg, vagy azért, mert általában vendégszerető volt?

V: Nem látjuk pontosan, mikor jött rá Ábrahám, hogy ezek nem hétköznapi látogatók, csupán annyit tudunk, hogy a 13. és 14. vers előtt történt. A Zsidókhoz írt levél 13:2 arra utalhat, hogy Ábrahám eleinte nem vette ezt észre. Általánosságban véve vendégszeretőnek kell lennünk, ahogyan az 1. Péter 4:9 mondja.


K: A Mózes 1. könyve 18:1–10-ben milyen kockázatokkal járt volna Ábrahám számára a vendégszeretet?

V: Ábrahám rendkívül gazdag volt, ezért talán biztonságosabb lett volna, ha nem engedte volna, hogy idegenek esetleg kémkedjenek a táborában, megfigyeljék az őrök számát és az értéktárgyak helyét. Kezdetben talán biztonságosabb lett volna, ha Ábrahám egyik szolgája beszélgetett volna velük, ahelyett, hogy kockáztatta volna a lesbenállást. Végül pedig talán biztonságosabb lett volna, ha ő ment volna el hozzájuk, ahelyett, hogy ők jöttek volna hozzá. Ábrahám azonban nyilvánvalóan nem gondolt ezekre. Ábrahám vendégszerető ember volt.

A Róma 12:13, a Zsidók 13:2, az 1 Péter 4:9 és az 1 Timóteus 5:10 azonban arra parancsol minket, hogy legyünk vendégszeretőek az idegenekkel szemben. A legbiztonságosabb talán az lenne, ha soha nem lennénk vendégszeretőek, de ebben az esetben választanunk kell a látszólag legbiztonságosabb megoldás és Isten parancsainak engedelmeskedése között.


K: A Mózes 1. könyve 18. fejezetében milyen krisztofániákról és teofániákról van szó az Ószövetségben?

V: A „krisztofánia” kifejezés Krisztus földi megjelenését írja le, még mielőtt Máriától megszületett volna. A „teofánia” pedig Isten megjelenését jelenti, legyen az az Atya, a Fiú, a Szentlélek vagy a Szentháromság. Mivel egyesek nem értenek egyet a krisztofánia és a teofánia közötti különbségben, és néha nem egyértelmű, hogy egy angyal Krisztus megjelenése-e vagy csupán egy angyal, íme egy lista az Ószövetség lehetséges teofániáiról.

Az Édenkertben, a bűnbeesés előtt. (Mózes 1:29–3:24)

Valószínűleg Melkizedek (1Mózes 14:18–20)

Beszélgetés Hágárral, aki látta az angyalt (1Mózes 16:8–14)

Ábrahám három látogatója (1Mózes 18:1–33)

Isten megjelenése Ábrám előtt (1Mózes 17:1-2)

Valószínűleg nem Jákób létrája, mivel ez csak egy álom volt (Mózes első könyve 28:12-15)

Valószínűleg nem Jákób küzdelme az angyallal (1Mózes 32:30)

Isten megjelenése Jákób előtt Béthelben (1Mózes 35:9-15)

Mózes és az égő csipkebokor (2Mózes 3:2-22)

A sűrű felhő (2Mózes 19:9)

A Sínai-hegyen (2Mózes 19:11-12; 24:9,10)

Mózes látja Isten hátát (2Mózes 33:19-20)

Józsué és az Úr seregének parancsnoka (Józsué 5:13-15)

Gedeon meglátja az angyalt (Bírák 6:11-24)

Az angyal megjelenése Sámson anyja előtt (Bírák 13:3-5)

Felhő a szövetségi ládán (1 Királyok 8:11-13)

Illés a sziklahasadékban (1 Királyok 19:9-18)

A templomból való távozás (Ezékiel 10:3-18) és Ézsaiás 6 valószínűleg nem számítanak, mivel ezek látomások voltak.

Egy fontos szempont, hogy néhány esetben – például Józsué és a hadvezér esetében – az ember eleinte nem vette észre, hogy Istenről van szó.


K: A Mózes első könyve 18. és 19. fejezete két különálló részből áll: 18:1–19 és 18:20–19:33. Melyek azok a két dolog, amelyek összekötik és egyben ellentétbe állítják ezt a két részt?

V: Két látogatásról van szó; az elsőben egy istenfélő házaspár gyermeket akart, de nem tudott szülni. A másodikban az emberek homoszexuális erőszakot akartak elkövetni. Az elsőben Ábrahám nagy vendégszeretetet tanúsított; a másodikban a városlakók gyilkos mértékben vendégszeretetlenek voltak, Lót pedig furcsa, kétségbeesett módon vendégszerető volt.


K: Mivel Ábrahám a 1Móz 18:2-ben meghajolt a királyok előtt, alátámasztja-e ez a katolikus és ortodox gyakorlatot, miszerint meghajolnak a képek előtt?

V: Nem, a képek imádása nem bibliai, mert a második parancsolat szerint nem szabad faragott képeket készítenünk imádat céljára. Ugyanakkor, függetlenül attól, hogy valaki hogyan vélekedik a képek imádásáról, ez az ige nem használható arra, hogy alátámassza a képek előtt való meghajlást. A képekkel ellentétben,

1. Ábrahám azért hajolt meg, hogy tiszteletét fejezze ki egy valódi személy iránt.

2. Ábrahám egy pogány király iránt tanúsított tiszteletet; nem volt szó imádatról vagy bármiféle vallási tiszteletadásról.

3. Ábrahám nem imádkozott ezekhez a királyokhoz. Nem imádkozott Istenhez ezeken a királyokon keresztül sem, ahogyan az ortodoxok állítják, hogy a képeken keresztül imádkoznak Istenhez.

Egy olvasó azt állította, hogy az ortodox kereszténységben a tiszteletadás nem különbözik a tisztelettől. Ez azonban nem igaz, mert a keleti ortodoxok a képeken keresztül imádkoznak Istenhez és különböző szentekhez. Ugyanakkor nem vennék a feleségüket, gyermeküket, szüleiket vagy más, általuk tisztelt személyt, nem állítanák őket maguk elé, és nem imádkoznának hozzájuk.


K: A Mózes 1. könyve 18:2-ben mikor kell meghajolnunk, és mikor kell megtagadnunk a meghajlást?

V: Nem szabad meghajolnunk semmilyen vallási képmás előtt; ide tartoznak a hindu képek, szobrok vagy a Divali ünnep alkalmával az asztalra terített díszek is. Azonban az, ha valakinek tiszteletet kifejezve meghajolunk, ahogyan a japánok gyakran teszik, az rendben van.


K: A Mózes 1. könyve 18:6-ban Istené a ezer dombon legelésző marhák, és ha Isten valamilyen módon éhes lenne, nem kellene senkinek sem szólnia (Zsoltárok 50:10–12). Ha Isten enni akart volna valamit, biztosan nem volt szüksége Sárára és Ábrahámra, hogy próbára tegyék főző- és felszolgálói képességeiket. Mit gondolsz, miért „alázkodott le” Isten annyira, hogy megkérje őket, szolgálják ki őt?

V: Isten kapcsolatba akart lépni velük. Ez olyan, mintha egy apa és nyolcéves fia együtt építenének kerítést. Szüksége van az apának a fiúra? Nem tudná az apa gyorsabban megcsinálni anélkül, hogy a fiú ott lenne? Nem nézne ki jobban a kerítés a kisfiú „hozzájárulása” nélkül? Ezek a kérdések elkerülik a lényeget; a lényeg az, hogy az apa és a fia csapatként együtt építsenek valamit. Az apa ezt megérti. Néha a gyermek is rájön erre, néha pedig nem.

Természetesen, mint emberek, a dolgok nem mindig a terveink szerint alakulnak. Egyszer, amikor az egyik lányom negyedik osztályos volt, azt mondta nekem, hogy szeretne velem együtt egy kézműves projektet készíteni. Remek ötletnek tartottam, így együtt készítettünk egy papírzacskóból „baglyot”, ahogyan ő szerette volna. Úgy gondoltam, a végeredmény egész jól sikerült, de amikor elkészült, sírni kezdett, és azt kérdezte, miért nem születhetett az utca túloldalán lakó hölgy gyermekeként, aki rajztanárnő volt. Néha mi is elronthatjuk a pillanatot Istennel is, sírva, mert valami nem felelt meg az elvárásainknak, vagy nem volt olyan lenyűgöző, ahogyan szerettük volna.


K: A Teremtés könyve 18:16–33-ban mi tette Sodomát és Gomorrát nemcsak rosszá, hanem annyira rosszá, hogy Isten el akarta pusztítani őket?

V: Először is, mi nem a válasz, majd három válasz, amelyek mindegyike jelentős lehet.

Bár ezekben a városokban nem volt érdemi tanúságtétel Istenről, sok más városban sem volt ilyen, így ez önmagában nem lehetett az ok.

a) A kánaániták általában csecsemőáldozatot és vallási prostitúciót gyakoroltak. A Mózes első könyve 18:32 szerint a városban még tíz igaz ember sem volt.

b) De a szodomaiak és a gomorraiak homoszexuális gyakorlatokat is folytattak, és a tomboló homoszexualitásuk utálatos volt Isten szemében.

c) Homoszexuálisan meg akarták erőszakolni azokat az angyalokat, akik férfiakként jelentek meg. Isten azonban már az angyalok megérkezése előtt elhatározta, hogy elpusztítja a várost. Ugyanakkor a látogatókkal szembeni általános vendégsértő magatartásuk adta nekik azt a merészséget, hogy megpróbálják megerőszakolni őket.


K: A Mózes 1. könyve 18:16–33-ban hogyan lehetett volna lebeszélni Istent Sodoma és Gomorra elpusztításáról? (A Biblia-kritikus Bart Ehrman szerint Marcion hozta fel ezt a Lost Christianities című művében, 196. oldal)

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Istent nem lehetett lebeszélni arról, hogy elpusztítsa Sodomát és Gomorrát; Ő valóban elpusztította őket.

2. Istennek nem volt szüksége Ábrahám könyörgésére, ahogyan imáinkból sem szerez tudást.

3. Inkább arról van szó, hogy Isten olyan módon lép kapcsolatba velünk, ahogyan mi megértjük. Bár néha Isten kinyilatkoztatott akarata megváltozik, amikor mi megváltozunk, még ebben az esetben sem utal a Mózes első könyve 18:16–33 arra, hogy Isten megváltoztatta volna szándékát az Ábrahámmal folytatott beszélgetés eredményeként. Néha Isten kegyesen megengedi, hogy megtudjuk, mire gondolt és miért.


K: A Mózes első könyve 18:10,14 és 21:1,2 versei azt tanítják-e, hogy Isten teherbe ejtette Sárát, ahogyan azt a Born Again Skeptic című könyv 217. oldalán állítják?

V: Nem. Az ateista nem vette észre, hogy Isten nem azért tért vissza, hogy teherbe ejtse Sárát, hanem azután tért vissza, hogy a fiú megszületett. Isten csak három dolgot mondott Sára fiáról.

1. Isten jövőre újra meglátogatja őket, ahogyan azt a Mózes első könyve 18:10,14 mondja.

2. Isten beteljesíti azt az ígéretét, hogy Sárának fia lesz, ahogyan azt a Mózes első könyve 21:1 mondja.

3. A legfontosabb, hogy a fiú Ábrahámtól származik majd (1Mózes 17:15,17). Pontosabban: a fiú Ábrahám saját testéből származik, ahogyan azt az 1Mózes 15:4 mondja.


K: Miért mondja Ábrahám kifejezetten a Mózes első könyve 18:27-ben, hogy ő csupán por és hamu?

V: Ábrahám, a tapasztalt tárgyaló és diplomata, tisztában van vele, hogy nagyon merész kérést intéz Istenhez. Ábrahám először is el akarja ismerni, hogy Isten előtt semmit sem ér, és nincs joga arra, hogy Istent bármire is kötelezze, mielőtt arra kéri Istent, hogy változtassa meg azt, amit Isten kinyilatkoztatott.


K: A Mózes első könyve 19. fejezetében vajon valóban a vendégszeretet hiánya volt-e Sodoma és Gomorra bűne, ahogyan az Ezékiel 16:49 mondja?

V: Ez csak a történet egy része. Egyes homoszexuálisok idézik az Ezékiel 16:49-et, de figyelmen kívül hagyják az Ezékiel 16:50-et, amely szerint „gyalázatos dolgokat követtek el”. A Mózes első könyve 19:5–7 a homoszexualitást hangsúlyozza. A Júdás-levél 7. verse is azokról szól, akik „a nemi erkölcstelenségnek hódoltak, és idegen testet kerestek”. A Mózes első könyve 13:13 azt mutatja, hogy Sodoma gonoszsága már Lót érkezése előtt is fennállt.


K: Miért élt egyáltalán egy olyan ember, mint Lót, a Mózes első könyve 19. fejezetében említett helyen?

V: Mire gondolt Lót? Talán gazdasági okok miatt maradt a városban. Talán Lótot a város egyik vezető polgáraként tisztelték. Talán minden vagyona odaveszett, miután a királyok elfogták Sodoma lakóit.

Mire nem gondolt Lót? Semmi nem utal arra, hogy Lót valaha is feltette volna a kérdést: „Ez lelkileg jó környezet számomra?” Úgy tűnik, azt sem kérdezte soha: „Ez jó környezet a gyermekeim számára?”


K: A Mózes 1. könyve 19:1–3-ban hogyan váltak a Mózes 1. könyve 18:2-ben szereplő „három férfi” a Mózes 1. könyve 19:1-ben szereplő két angyallá/férfivá, és miért tűnt úgy, hogy menedékre van szükségük?

V: Ezek teofániák, vagyis Isten megjelenései voltak. Isten könnyedén megváltoztathatta a látható számot. Két idegen úgy tűnhetett, mintha menedékre lenne szüksége. Míg Ábrahám, akit Isten korábban már meglátogatott, talán gyorsan rájött, hogy a három férfi nem hétköznapi ember, Lót talán nem volt képes felismerni, hogy nem hétköznapi emberekről van szó. Nem tudjuk. De lehet, hogy egyszerűen hétköznapi embereknek tűntek. Lót egyszerűen figyelmen kívül is hagyhatta volna őket, tudva, hogy a város közterülete meglehetősen veszélyes volt. Amikor azt mondták neki, hogy nincs szükségük a segítségére, Lót egyszerűen azt gondolhatta volna: „Nos, megpróbáltam segíteni, de ha veszélybe akarnak kerülni, nem érdekel.” De Lót nem így tett; ragaszkodott ahhoz, hogy védelmet nyújtson nekik a veszélyes helyzetben.

Ki védte meg kit? Ironikus módon eleinte úgy tűnt, hogy csak azért jöttek Lót házába, mert Lót ragaszkodott ahhoz, hogy megvédje őket. A mennyben lévő angyalok számára talán humorosnak tűnhetett, ahogy ezt a halandó embert figyelték, aki elhatározta, hogy megvédi ezeket az angyalokat. De kiderült, hogy az angyalok védték meg Lótot és családját azon az éjszakán, és végül Lót egész családját – felesége kivételével – megóvták a későbbi haláltól.


K: Miért ajánlotta fel Lót a Mózes első könyve 19:8-ban szűz leányait a tömegnek?

V: A Szentírás nem árulja el nekünk, mi volt Lót indítéka erre a gonosz cselekedetre, de három dolgot láthatunk.

1. Lót kétségbeesett helyzetben volt, és talán pánikba esett, ezért saját kezébe vette az irányítást.

2. Tudta, hogy a szodomai férfiaknak nincs érdeklődésük a lányai iránt.

3. Lót már régóta élt Sodomában, és valószínűleg tudta, hogy ezek a férfiak nem érdeklődnek a lányai iránt. Lót valószínűleg csak próbálta elhúzni az időt.

A fenti okok kombinációja. A lányokat már eljegyezték, és ha a férfiak bántalmazták volna őket, mind ők, mind Lót tudták, hogy a leendő férjek klánjai bosszút állnának a tetteseken. Ha egy klán nem szerezne igazságot vagy nem állna bosszút egy nyilvánvaló sérelemért, gyengének tűnhetne, és a többi klán nem tartaná tiszteletben. Így későbbi időkben egy gyilkosság vagy nemi erőszak klánháborút robbanthatott ki, hacsak a tetteseket nem adták át büntetésre, vagy az áldozat klánja nem egyezett bele vérpénz fizetésébe, amelyet a bűnös klán fizetett ki.

A Biblia itt nem helyesli Lót cselekedetét; csupán leírja azt. Ha a Biblia pusztán „propaganda” lenne, akkor elvárhatnánk tőle, hogy minden pozitív dolgot rögzítsen, és soha ne említsen semmi negatívat. A Biblia azonban nem propaganda, hanem Isten igazi szava, és őszintén beszél az emberek életéről, hibáikkal együtt.


K: A Teremtés könyve 19:23–26-ban az angyalok nem csupán Lótot, hanem az egész családját megvédték. Tehát, ha Lót feleségét valóban megvédték, akkor miért halt meg, és miért változott sóoszloppá?

V: Az angyalok valóban mindannyiukat megvédték, Lót feleségét is beleértve. De Lót felesége kilépett a védelmük alól. Pontosabban: ott maradt, amikor tovább kellett volna mennie. Néha, amikor Isten megparancsolja nekünk, hogy menjünk valahova, vagy tegyünk valamit, számunkra sokkal biztonságosabbnak tűnhet, ha egyszerűen ott maradunk. De Isten tudja a legjobban. Egy második példa, amikor a helyben maradás veszélyesnek bizonyult, maga Ábrahám esete volt. Ábrahám elhagyta Ur városát – amely valószínűleg az egész Közel-Kelet, sőt talán a világ egyik legnagyobb városa volt – i. e. 2000 körül. I. e. 1950-re az elamiták elpusztították az egész várost, megtorlásul azért, hogy Ur korábban elpusztította az elamiták fővárosát, Szúzát. Ha Ábrahám nem engedelmeskedett volna Istennek, és Urban maradt volna, az halálát vagy rabszolgaságba taszítását eredményezte volna. Természetesen Ábrahám akkoriban ezt még nem tudhatta.


K: A Mózes első könyve 19:24–26-ban pontosan hogyan pusztultak el Sodoma és Gomorra?

V: A Biblia egyszerűen azt mondja, hogy az Úr kénkövet és tüzet zúdított le, és hogy Lót felesége, aki hátramaradt, sóbálvánnyá változott. Noha nincsenek további részleteink, tudjuk, hogy a terület felszínén gazdagon található kátrány (kőolaj) és aszfalt. Képzeljünk el egy olyan vihart, szelet és villámlást, amely meggyújtja a kátrányt. Az ebből keletkező tűz saját szeletet kelt, és az egész terület nem olyan hely, ahol szívesen tartózkodnánk. Másrészt lehet, hogy elsősorban vulkánkitörésről volt szó, olyasmi, mint egy mini Szent Helén-hegy a washingtoni államban 1980-ban.


K: A Mózes 1. könyve 19:26-ban említett eset óta tudunk-e másokról is, akik – Lót feleségén kívül – „sóoszloppá” váltak?

V: Fizikai értelemben Pompeiben, a Vezúv kitörésekor emberek és kutyák haltak meg azonnal, és testüket a hamu borította be, így megőrződtek. Kétségtelenül más nagy kitörések során is előfordult ez.

Képletesen szólva Lót feleségét az elhagyott élet iránti szeretete tette érzéketlenné. Azóta sokan megkeményedtek a világ iránti szeretetük miatt is. Nyilvánvaló példaként említhetjük a kábítószer-függőt, aki a következő adag után kutat, vagy az alkoholistát, aki az ital után sóvárog: ők nem igazán veszik észre a körülöttük lévő élet egyszerű örömeit. Általánosságban a bűn, vagy ha bármit is Isten fölé helyezünk, elvonhatja a figyelmünket azokról a jó dolgokról, amelyeket Isten adott nekünk. Alexandriai Kelemen (írta 193–217/220-ban) volt az elsők között, aki felismerte ezt az alkalmazást a „Bátorítás a pogányokhoz” című művének 10. fejezetében, 201. oldalon.


K: Miért tanítja a Biblia a Mózes első könyve 19:30–36-ban, hogy Lót közösült a lányaival? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez helyes volt.

V: Jó, a Biblia nem mondja, hogy helyes volt. A vérfertőzés és a paráznaság gonoszság, és a Biblia őszintén rögzítette, amit Lót tett.

Lót védelmében Irenaeus az „Eretnekségek ellen” című művének 31. fejezetében (Kr. u. 182–188) rámutat arra, hogy a Biblia szerint Lót nem bujaságból cselekedett így, hanem azért, mert túl sokat ivott, és védekezőképessége csökkent.

Origenész (Kr. u. 225–254) szerint az olyan történetek, mint Lót és leányai esete, azért szerepelnek a szentírásban, hogy megmutassák a Biblia íróinak az igazság iránti vágyát, akik még azt sem titkolták el, ami rossz színben tüntette fel őket. Origenész: „A Celsus ellen” című műve, 4. könyv, 45. fejezet, 518. oldal


K: A Mózes 1. könyve 20. fejezetében és a Mózes 2. könyve 23:31-ben hogyan lehetett, hogy a filiszteusok már Ábrahám idején, i. e. 2000 körül Izraelben voltak?

V: Bár Kr. e. 1200-ban hatalmas népvándorlás történt, Asdód legkorábbi rétegeit már jóval korábban, Kr. e. 17. században lakták (H.F. Vos, Archaeology in Bible Lands). Akkoriban valaki lakott azon a termékeny földön, és nincs olyan történelmi bizonyíték, amely szerint nem a filiszteusok voltak azok. Miután az egyiptomiak i. e. 1190-ben legyőzték a filiszteusokat, azok nagy erővel érkeztek Palesztinába, és logikus, hogy oda vonultak vissza, ahol már voltak városaik.


K: Miért mondta Isten a Mózes első könyve 20:3,6-ban, hogy Abimelech halott ember, ha mégis életben maradt?

V: Isten nem változik (Malakiás 3:6; Jakab 1:17; Zsidók 13:8). Az Ezékiel 33:12–20 azonban azt mutatja, hogy Istennek az emberek iránt kinyilatkoztatott akarata megváltozhat, ha az emberek megváltoznak.

További információkért lásd a Mózes 2. könyve 33:5–6; a Mózes 5. könyve 20:17; a Jeremiás 15:6; a Jónás 3–4; a Jónás 3:10; valamint a Jónás 4:1–2 versekről szóló elemzést.


K: Mit jelent az „Abimelech” kifejezés a Mózes 1. könyve 20:3, 8–10, Mózes 1. könyve 26:1, Bírák 8:31 és Bírák 9:1 versekben?

V: Az „ab” jelentése „apa”, a „melech” pedig „király” vagy „uralkodó”. Ez vagy azt jelenti, hogy „a király apja”, vagy azt, hogy „az apa király”. Amellett, hogy két gerári király és Gedeon fia neve is volt, Cyril Aldred az Akhenaten King of Egypt című művének 186. oldalán megemlíti, hogy Abimilki az Amarna-levelekben (Kr. e. 1400–1370) említett tíruszi uralkodó volt.


K: Miért vette feleségül Ábrám a Mózes első könyve 20:12 szerint féltestvérét, Sárát?

V: Az vérfertőzés akkoriban nem volt kifejezetten tiltva. Ráadásul Ábrám nem feltétlenül volt hívő, amikor feleségül vette.


K: A Mózes első könyve 21:8–14-ben helyesen cselekedett-e Ábrahám, amikor elküldte Hágárt?

V: Normális esetben helytelen lett volna Ábrahám részéről, ha Hágárt, gyermeke anyját, és tizenéves fiát egyedül, védelem nélkül és kevés vízzel küldte volna el, még akkor is, ha Hágár a Mózes első könyve 21:9-ben gúnyt űzött Sárából. Ezért is okozott Sára kérésének nagy szorongást Ábrahámnak a Mózes első könyve 21:11-ben. Ebben a konkrét esetben azonban Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy tegye meg, és hogy minden rendben lesz. Isten maga adott vizet Hágárnak és Izmaelnek (1Mózes 21:17–19), és Isten Izmaellel volt, ahogy az felnőtt (1Mózes 21:20).

Mellékesen megjegyezzük, hogy Hágár valójában szemita név volt. Sok szemita élt Egyiptom északi részén.


K: 1Mózes 21:14 Ha elolvassuk az Ószövetséget, egyértelművé válik, hogy az 1Mózesben az elsőszülött fiú (vagyis Isten kiválasztottja, apja örököse) ISMAEL, és az Ószövetségbe a zsidók által beillesztett hazugságok, amelyek célja az volt, hogy megfosszák őt az örökségétől (miért? Mert nem tudták elfogadni, hogy valaki a törzsükön kívülről származzon), egyértelműen láthatóvá válnak, amikor azt írták, hogy ISHMAEL-t anyjával, HAGAR-ral együtt örökre száműzték ÁBRAHÁM törzséből; de ha tovább olvassuk a Teremtés könyvét, rájövünk, hogy a valódi történet az, hogy „ISHMAEL meghalt minden testvére (családja) jelenlétében”, és továbbá „ISAAC” is „minden testvére jelenlétében halt meg”. Ezek a bibliai kijelentések egyértelműen rámutatnak egy további zsidó beillesztésre, nevezetesen arra, hogy ki kellett találniuk a HAGAR és ISHMAEL végleges száműzetéséről szóló történetet, hogy helyettesíthessék ISHMAEL-t, aki az eredeti „ABRAHAM egyetlen fia” volt abban az időben, amikor ÁBRAHÁM hajlandó volt bármit feláldozni Isten iránti szeretete és az Ő akaratának engedelmeskedése érdekében; ez azt is mutatja, hogy az emberiség megváltójára vonatkozó ígéret ISHMAEL-en (az elsőszülött fiún) keresztül született, és nem ISAAC-on (a második fiún) keresztül. (Ezt egy muszlim mondta.)

V: Először is, egyes muszlimok talán nem tudják, hogy a Korán nem határozza meg, hogy az áldozatul felajánlott fiú Ishmael vagy Isaac volt-e.

Az a kijelentésed, hogy Izmael „családja jelenlétében” halt meg, nem bizonyítja, hogy nem száműzték. Az egyetlen dolog, amit a Biblia erről mond, a Mózes első könyve 25:17b, ahol ez áll: „Aztán kilehelte lelkét, és meghalt, és népéhez gyűlt.” Ez egy gyakori eufemizmus volt arra, hogy meghalt. Természetesen gyermekei és rokonai is ott lehettek mellette. Ez nem bizonyítja, hogy ősei mellé temették el, mert Ábrahámot is „népéhez gyűjtötték” a Teremtés könyve 25:8-ban, és ez nem jelenti azt, hogy visszatemették Urba, a káldeusok városába.

A kérdéseddel ellentétben soha nem állt benne, hogy Ábrahámnak az elsőszülött fiát kellett volna feláldoznia. Inkább az egyetlen fiát kellett volna feláldoznia, mert Izmaelt már elküldték, és Izsák volt az ígéret egyetlen gyermeke.

Van azonban egy kérdésem önhöz: lehetséges, hogy a Korán téved?

1. 32. szúra 23. vers: „Valóban, korábban átadtuk a könyvet Mózesnek. Ne kételkedj tehát abban, hogy eljutott (hozzád): és útmutatóvá tettük azt Izráel fiainak.” Tehát egyetértesz azzal, hogy a Tóra, ahogyan eredetileg átadták, helyes volt, és az igaz Istentől származott?

2. 5. szúra 46. vers: „És a próféták nyomdokaiba küldtük Jézust, Mária fiát, megerősítve az előtte jött Tórát; elküldtük neki az evangéliumot; abban útmutatás és fény volt. És megerősítése az előtte jött Tórának: útmutatás és intés azoknak, akik félnek Allahot.” Tehát egyetértesz azzal, hogy a Tóra Jézus idején – ahogyan ő is megerősítette – Allah igazi szava volt?

3. A Holt-tengeri tekercsek számos példányt tartalmaznak az Ószövetség kézirataiból Krisztus idejéből és azelőttről. Három pont, ahol szerinted a Biblia téved:

3.1. Izsák volt az ígéret gyermeke, a szövetség gyermeke. Mózes első könyve 17:19,21

3.2. Izmael és Hágár elűzettek. Mózes első könyve 21:8–19

3.3. Ábrahám feláldozta Izsákot, nem pedig Izmaelt – Mózes első könyve 22:1–18

A Holt-tengeri tekercsek megemlítik, hogy Izsák az ígéret gyermeke. Filón egy zsidó tudós volt, aki az egyiptomi Alexandriában élt, és Kr. u. 50-ben halt meg. Írt egy kommentárt a Teremtés könyvéhez, és kommentárjából kitűnik, hogy a Teremtés könyve az ő idejében ugyanaz volt, mint amilyen ma is.

Római Kelemen egy korai keresztény püspök volt, valószínűleg az a Kelemen, akiről Pál is említést tesz, és aki Kr. u. 96–98-ban levelet írt a korinthusiaknak. Megemlíti, hogy az a fiú, akit Ábrahám feláldozásra ajánlott fel, öregkori fia volt. [Bár valójában nem említi kifejezetten Izsák nevét].

4. Nem hibáztathatod a keresztényeket azért, hogy az 5:47-es szúra alapján ítélik meg az evangéliummal kapcsolatos vádjaidat, mind Jézus, mind Mohamed idejéből. A szúra így szól: „Hadd ítéljenek az evangélium népei az alapján, amit Allah abban kinyilatkoztatott...” Tehát egyetértesz azzal, hogy a keresztényeknek az evangélium alapján kell ítélniük, amelynek másolatai már jóval Mohamed ideje előtt is léteztek? Ha nem, akkor a Korán téved?

A 5:48-as szúra így szól: „Neked (a Könyv népe) küldtük az Írást az igazságban, megerősítve az azt megelőző Írást, és biztonságban őrizve azt: ítélj tehát közöttük az alapján, amit Allah kinyilatkoztatott, és ne kövesd hiábavaló vágyaikat, eltérve az igazságtól, ami hozzád jutott...” Ha te olyan muszlim vagy, aki nem ért egyet ezekkel a szavakkal, akkor hogyan különbözteti meg Allah az Ő szavait – amelyeket a jámbor hívőknek csak eltorzított formában enged megismerni – és azokat a szavait, amelyek torzítatlanok maradtak?

A legtöbb muszlim a hadíszokban – amelyek Mohamed mondásainak és cselekedeteinek hiteles gyűjteményei – hisz, mint a Korán után a legfőbb tekintélyekben. A hat elismert fő hadíszgyűjtemény közül a Bukhari a legmagasabb rangú. Gondoltam, szívesen elolvasnád, mit mond Hágárról és Izmaelről.

Bukhari 4. kötet, 55. könyv, 9. fejezet, 583. szám, 373. oldal: „Ábrahám elvitte őt [Hágárt] és szoptatott fiát, Izmaelt egy helyre a Ka’ba mellett, egy fa alá, a Zam-zam helyére, a mecset legmagasabb pontjára. Azokban a napokban senki sem volt Mekkában, és víz sem volt. Így leültette őket oda, és melléjük tett egy bőrzsákot, amelyben datolyák voltak, valamint egy kis víztömlőt, amelyben víz volt, majd hazafelé indult. Izmael anyja követte őt, mondván: „Ó, Ábrahám! Hová mész, hogy itt hagysz minket ebben a völgyben, ahol nincs senki, akinek a társaságát élvezhetnénk, és nincs semmi (amit élvezhetnénk)?” Ezt többször is megismételte neki, de ő nem nézett vissza rá. Akkor a nő megkérdezte tőle: „Allah parancsolta neked ezt?” Ő azt felelte: „Igen”. ... (374. o., ugyanaz a hadísz) „A Próféta azt mondta: „Ez az eredete annak a hagyománynak, hogy az emberek oda-vissza járnak közöttük (azaz Safa és Marwa között). Amikor (utoljára) elérte a Marwát, hangot hallott, és csendben maradt, hogy figyelmesen hallgasson. ... Látott egy angyalt a Zam-zam helyén, aki a sarkával (vagy a szárnyával) ásott a földbe, amíg víz nem folyt ki onnan.” Tehát a véleményed sem a Bukhárival, sem a Bibliával nincs összhangban.

A híres korai muszlim történetíró, al-Tabari (839–923) azt vizsgálta, hogy Izmael vagy Izsák volt-e az, akit majdnem feláldoztak, és azt mondta, hogy Izsák volt, nem Izmael (al-Tabari, 2. kötet, 68. o.). Tíz oldalon keresztül tárgyalta azokat a muszlim szakértőket, akik szerint Izsák volt az, és azokat, akik szerint Izmael (al-Tabari, 2. kötet, 82–92. o.), miközben arra a következtetésre jutott, hogy Izsák volt az.

Úgy vélem azonban, hogy ez a kérdés – hogy Ábrahám melyik fia volt melyik – jelentéktelen dolog ahhoz képest, hogy megválaszolhassuk a Példabeszédek 30:4 és következő versekben feltett kérdést: „Ki emelte fel a föld minden szélét? Mi az Ő neve, és mi a Fia neve? Bizonyára tudod.” (Green szó szerinti fordítása)


K: Miért ösztönözte Isten az emberáldozatot Ábrahámmal és Izsákkal a Mózes első könyve 22. fejezetében?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Ábrahám már korábban is bebizonyította, hogy Istent jobban szereti, mint a népét és a kultúráját, de Isten próbára tette Ábrahámot, hogy lássa, szereti-e Istent jobban, mint a saját drága fiát.

2. A Tízparancsolatot (ne ölj, stb.) csak Mózes kapta meg a Sínai-hegyen.

3. Még ebben az egyetlen esetben is, amikor Isten kezdetben elrendelte az áldozatot, Isten megakadályozta annak végrehajtását. Senki sem halt meg.

4. Isten, az Atya nem kért Ábrahámtól semmit, amit Ő maga ne tett volna meg, amikor Jézust feláldozta értünk.

Ahogy Chip Ingram (2007. május 20-án írta): „Egy bizonyos ponton Isten megkér majd tőled az Izsákodat. Akkor fogod megismerni Isten legnagyobb erejét, amikor megadod magad. … Az Istennek való megadás az, ami ma hiányzik az egyházból.”


K: A Mózes első könyve 22:1–18-ban az a fiú, akit Ábrahám majdnem feláldozott, lehetett-e Izmael, és nem Izsák, ahogyan a muszlimok állítják? Ha nem, hogyan lehetett Izsák Ábrám „egyetlen fia”?

V: Legalább öt okból is Izsák volt az, akit majdnem feláldoztak, és nem Izmael:

Még a Korán sem mondja, hogy Izmael volt: a Mózes első könyve 22:2 szerint Izsák volt. A muszlimok számára, bár a Korán a 37. szúra 99–111. versében tárgyalja ezt, a Korán egészében sehol sem szerepel, hogy Izmael vagy Izsák volt-e.

Ábrámnak akkoriban csak egy fia volt: Izmael 14 éves volt, amikor Izsák megszületett, a Mózes első könyve 17:25 és 18:10 alapján. Hágárt és Izmaelt elküldték egy másik helyre azon a napon, amikor Izsákot elválasztották, a Mózes első könyve 21:8–10 szerint. Ábrahámot ezt követően „hosszú idő múlva” próbára tették a Mózes első könyve 21:34 szerint, és a Mózes első könyve 22:12 szerint egy „fiú” feküdt az oltáron.

Isten szemében az egyetlen fiú: Isten a Mózes első könyve 21:12-ben kijelentette, hogy Ábrahám utódai Izsákon keresztül, és nem Izmaelen keresztül lesznek számon tartva. Ábrahámnak nem volt vele Izmael, mert Izmaelt és anyját a Mózes első könyve 21:10–12 szerint „kiűzték”, azaz elküldték.

Az egyetlen örökös ezen a világon: Izsák volt az egyetlen örökös, és az „egyetlen fiú” kifejezés egyben „kedves fiút” is jelent. Bár a korabeli kultúra elfogadta az ágyasok tartását a gyermeknemzés céljából, az örökség és az elsőszülöttségi jog a törvényes feleségek fiaira szállt, nem pedig az ágyasok fiaira.

Az ígéret egyetlen fia: A Mózes első könyve 21:12 azt mondja: „Izsákon keresztül lesznek számon tartva a te utódjaid”. Ábrahámnak voltak más fiai is, de ők csak ezután születtek.


K: A Mózes első könyve 22:2-ben hogyan lehetett Izsák Ábrám „egyetlen fia”?

V: Bár Izmael született elsőként, őt ekkorra már elküldték, és Izsák volt az egyetlen fiú, aki még Ábrám mellett maradt. Izsák volt az egyetlen örökös, és az „egyetlen fiú” kifejezés a „kedves fiú”-t is jelentheti. A Mózes első könyve 21:12 azt mondja: „Izsákon keresztül lesz számon tartva a te utódod”. Ábrahámnak voltak más fiai is, de azok csak ezután születtek. Bár a korabeli kultúra elfogadta az ágyasok tartását a gyermeknemzés céljából, az örökség és az elsőszülöttségi jog a törvényes feleségek fiaira szállt, nem pedig az ágyasok fiaira.


K: A Mózes első könyve 22:2-ben szereplő esetben vezeti-e valaha a Szentlélek az embereket arra, hogy megszegjék a Bibliában kinyilatkoztatottakat?

V: Nem. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Természetesen Isten nem vezette Ábrahámot arra, hogy bármit is tegyen a kinyilatkoztatott Szentírással ellentétben, mivel Ábrahám idején még nem írták le a Szentírást.

2. Mivel a Szentírás már kinyilatkoztatott, Isten senkinek sem mondja, hogy tegyen olyasmit, ami ellentétes a kinyilatkoztatott parancsaival. Még akkor sem, amikor a Szentlélek Jézust a pusztába vezette, ahol Jézust a Sátán kísértette, a Szentlélek nem kísértette Jézust, és nem mondta neki, hogy tegyen bármi rosszat.

3. Isten nem akarja, hogy bárki is az Ő akaratával ellentétes cselekedeteket hajtson végre. Még akkor sem, amikor Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot, Isten nem engedte meg Ábrahámnak, hogy végrehajtsa Izsák megölését.

Tehát Isten akkoriban ezt mondhatta Ábrahámnak, mert a Mózes-törvény még nem volt leírva. De akkor is, akárcsak ma, Isten soha nem akarja, hogy valaki embert áldozzon fel.


K: A Mózes 22:12-ben, mivel Isten azt mondta: „Most már tudom, hogy félsz Istent”, vajon Isten nem tudta, mit fog Ábrahám tenni?

V: Természetesen Isten tudta, de a kifejezés azt jelenti, hogy éppen ebben a pillanatban bizonyította Ábrahám, mit fog tenni.

Izsák volt Ábrahám életének legfontosabb természetes része. De vajon Izsák fontosabb volt-e, mint Isten? Ábrahám megmutatta, hogy Isten az első az életében. A Jakab 1 szerint a hitünk próbája kitartást eredményez. De bár talán olyan hitet szeretnénk, amely soha nem vállal kockázatot, ez nem az a hit, amelyet Isten Ábrahámban vagy másokban növesztett. Ábrahámnak nem volt választása a hite próbájának típusát, körülményeit vagy időzítését illetően, és nekünk általában szintén nincs.


K: A Mózes 1. könyve 23. fejezetében és a Mózes 2. könyve 3:8-ban hogyan lehettek a hettiták Palesztinában?

V: A hettiták széles körben elterjedt nép voltak, és egy kolóniájuk letelepedett Palesztina hegyvidékén. Az indoeurópai hettiták i. e. 1590-ben kifosztották Babilont. Mások úgy vélik, hogy ez a hattiakra utal, egy nem indoeurópai népre, akiket i. e. 2000 előtt hódítottak meg. A hatti és a hetti szavak héberül ugyanúgy íródnak.


K: Miért említik a Mózes első könyve 23:2-ben, hogy Kiriath-Arbát Hebronnak is nevezik?

V: Két lehetséges, egymást kiegészítő ok van arra, hogy miért említik itt Hebront.

Ne feledjük, hogy míg Ábrahám i. e. 2000 körül élt, a Teremtés könyvét Mózes idején, i. e. 1447–1407 között írták, így lehetséges, hogy azt a várost Mózes idején az izraeliták és/vagy a kánaániták Hebronnak nevezték. Az izraeli kémek ismerték Kánaán földrajzát, és talán ezt a nevet használták a városra Mózes idején.

Mindazonáltal az izraeliták a városnak csak Hebronnak nevezték, nem pedig Kiriath-Arbának, röviddel a Józsué alatt történt hódítás után. Ez az egyszerű magyarázó megjegyzés, amely szerint Kiriath-Arba ma Hebron, röviddel ezután kerülhetett hozzáadásra.


K: A Mózes 23:2-ben a tárgyalás általában adok-kapok jellegű. Például az eladó 300 dollárt kér. A vevő 100 dollárt ajánl. Az eladó 250 dollárt mond; a vevő 150 dollárt ajánl. Talán 200 dollárban állapodnak meg. Miért ellentéte ez egy szokásos tárgyalásnak?

Miért mondta Ábrahám: „Idegen vagyok és jövevény köztetek”?

1Móz 23:5–6 Hettiták: Te herceg vagy közöttünk. Temesd el halottadat bármelyik sírunkba ingyen.

1Móz 23:7-9 Ábrahám meghajol, és kéri, hogy közbenjárjon Efrónnál, hogy megvásárolhassa a barlangot az ő birtokán

1Móz 23:10-11 Efron: Ingyen megkaphatod a barlangot.

1Móz 23:12-13 Ábrahám meghajol: Szeretnék fizetni a barlangért. Mennyi a telek piaci értéke?

Gen 23:14-15 Efron: 400 sékel.

Gen 23:16 Ábrahám nem vitatkozott és nem alkudozott, hanem egyszerűen beleegyezett, hogy kifizeti a 400 siklust.

A sékel ebben az időben súlymérték volt, és csak később vált pénzegységgé.

A Józsué 7:21-ben Ákán 200 sékel ezüstöt lopott el. Ábrahám idején egy férfi rabszolga körülbelül 20 sékelet ért. Néhány évszázaddal korábban egy rabszolga 10–15 sékelet ért. Mózes idején, körülbelül 500 évvel később, egy rabszolga 30 sékelet ért. Tehát a mező ára körülbelül tíz rabszolga volt.

A válasz az, hogy bármennyire is gazdag volt Ábrahám, nem törődött ezzel a kis pénzösszeggel. Sokkal inkább az érdekelte, hogy lássák: Ábrahám a piaci árat fizette érte, és így hajlamosabbak legyenek békén hagyni a sírt. Néha előnyösebb, ha nem nyomjuk ki a lehető legtöbbet a helyzetből, hanem adunk valamit a másik félnek a jóindulat megteremtése érdekében, különösen akkor, ha nem lehetünk ott, hogy biztosítsuk, betartják-e az alku rájuk eső részét.


K: A Mózes 1. könyve 23:2–3-ban, bár Ábrahám sírt Sára miatt, hogyan viselkedett kegyesen a hettitákkal szemben?

V: Ábrahám beszédében tisztelettel bánt velük. Anyagi szempontból nem csak hogy nem próbált a legalacsonyabb árat kialkudni, hanem hagyta, hogy ők kezdeményezzenek, és ők határozzák meg az árat. Néha még a kisgyermekeinkkel is jó, ha hagyjuk, hogy ők kezdeményezzenek.

A Lukács 14:9–11-ben Jézus azt mondta, hogy egy banketten foglaljunk el alacsonyabb helyet. Ha bankettet rendezünk, hívjuk meg a szegényeket, a nyomorékokat és másokat, akik nem tudnak viszonozni.


K: A Mózes 1. könyve 23:3–20-ban Ábrahám rendkívül sikeres volt az üzleti életben. De itt, ha ingyen vagy nagyon alacsony áron akarta megszerezni a földet, nem tűnt jó tárgyalónak. – Vagy mégis az volt?

V: Egy mondást érdemes megjegyezni: „tartsd szem előtt a célt”. Néha egy jó üzletember tudja, hogy a legalacsonyabb ár nem az egyetlen cél. Ki lenne a föld és a sír közelében, amikor Ábrahám és családja távol van? Jobb lenne nem kemény alkudozásba bocsátkozni, ami rossz érzéseket hagyna maga után, hanem inkább jóindulatot kelteni. Mindig azt akarta, hogy a hettiták jó emlékeket őrizzenek róla, hogy ne gyalázzák meg vagy ne használják fel más célra a sírhelyet, miután ő már nem lesz. A Mózes első könyve 25:9–10 szerint Ábrahámot ugyanabban a barlangban temették el, Sára mellé, ahogyan Jákóbot is a Mózes első könyve 50:12–13 szerint. A Mózes első könyve 50:25 szerint József nem akart Egyiptomban temetve lenni.


K: Miért tekintették a hettiták Ábrahámot a Mózes első könyve 23:5 szerint hatalmas fejedelemnek közöttük?

V: Ábrahám nagyon gazdag volt. Ábrahám nyilvánvalóan szoros kapcsolatokat ápolt velük, és ők nemcsak barátjuknak, hanem a sajátjaik közé tartozónak is tekintették.


K: A Mózes első könyve 23:7-ben említett hettiták valóban léteztek?

V: A modern régészek már 1892-ben felfedezték a hettitákat. Néhány tudós azonban még tíz évvel később is kételkedett a létezésükben (1902, E.A.W. Budge). Ma már egész könyveket írtak a hettitákról.


K: Miért kellett Ábrahámnak a 1Móz 23:15–16 szerint lemérnie az ezüstöt?

V: A sékel eredetileg súlyegység volt, és csak később vált pénzegységgé is. Ábrahámnak ki kellett „mérnie” az ezüstöt, mert az érméket csak i. e. 800 körül kezdték használni – a Can Archaeology Prove the Old Testament? című mű 27. oldalának megfelelően. Hasonlóképpen, Ákán 50, illetve 200 sékel „súlyú” aranyat és ezüstöt lopott el. Az első ismert érmék Kr. e. 700 körül Lüdia területéről származnak. A könyv azt is megjegyzi, hogy a latin pecunia szó (amiből az angol pecuniary, azaz „pénzügyi” szó származik) a latin pecus szóból ered, amely a szarvasmarhát jelenti.


K: A Mózes 1. könyve 23:15–16 alapján hogyan kerülhetjük el, hogy tárgyalásaink során „aprópénzben takarékosak, de fontban pazarlók” legyünk?

V: Az angol pénznemben a „pence” vagy „penny” az amerikai „penny”-hez hasonló. Egy „pound” valamivel több, mint egy amerikai dollár, bár egészen a közelmúltig majdnem 2 dollár volt.

Egy olyan vállalatnál, ahol néhány évvel ezelőtt dolgoztam, nem így jártak el. Úgy döntöttek, hogy bevezetik a „defenzív juttatásokat”. Ez a kifejezés azt jelentette, hogy ha valaki házas volt, és a házastársa születésnapja az évben korábban volt, mint a sajátja, akkor a vállalat már nem nyújtott juttatásokat a házastársnak és a gyerekeknek, csak neki. Egy alkalmazotti értekezleten, ahol a HR-képviselő lelkesedés nélkül magyarázta ezt, feltettem egy kérdést. Körülbelül mennyi pénzt várnak ettől a vállalat számára? Azt mondta, hogy sokat fog megtakarítani, évente körülbelül 50 000 dollárt. Gondolom, senki sem vette figyelembe, hogy ha évente akár csak három vagy négy ember is elhagyja a vállalatot emiatt, és toborzók segítségével pótolják őket, az máris több mint 50 000 dollárba kerülne.


K: A Mózes 23:15–16 alapján hogyan mutathatunk kegyelmet a kapcsolatainkban?

V: Gyorsan megbocsáthatunk, de nem hagyhatjuk, hogy az emberek átgázoljanak rajtunk. Szeressük őket, ne csak érzelgősséggel, hanem gondoskodással és cselekedetekkel is fejezzük ki ezt.


K: A Mózes 1. könyve 24:1; 25:8 alapján miért engedi Isten, hogy egyes gyermekei az öregségtől szenvedjenek?

V: A mennyben nem szenvedünk az öregségtől, és a mennyben eltöltött örök boldogság mellett a földi rövid szenvedéseink jelentéktelennek tűnnek majd. A választ lásd a Józsué 13:1-hez fűzött magyarázatban.


K: Miért ragaszkodott Ábrahám a Mózes 1. könyve 24:4-ben ahhoz, hogy feleségét a saját népéből válassza?

V: A kánaániták helyesnek és vallásosnak tartották, hogy csecsemőgyermekeiket tűzben áldozzák fel, és hogy vallási prostitúciót folytassanak. A hettiták mások voltak. Ők indoeurópaiak voltak, az Anatóliában (a mai Törökországban) fekvő Hettita Birodalom egyik kolóniája. Nem annyira nyilvánvaló, miért nem akart Ábrahám hettita menyet, kivéve, hogy ők sem hittek az Egyetlen Igaz Istenben.


K: A Mózes első könyve 24:5–8-ban mi volt olyan rossz abban, hogy Izsák visszatért Aramba [Szíriába], hogy ott éljen?

V: Akkor Isten Ábrahámnak tett ígérete, hogy hagyja el népét, és menjen az ígéret földjére, teljesen hiábavaló lett volna, mivel Ábrahám leszármazottai elhagyták volna az ígéretet.


K: A Mózes első könyve 24:5–8-ban mi lenne a baj azzal, ha Izsák csak látogatásra menne vissza Aramba, és választana magának feleséget?

V: Rokonsági kapcsolatai és vagyona miatt rokonai valószínűleg azt akarták volna, hogy Izsák ott maradjon, ahogyan Lábán is tizennégy évig ott tartotta Jákóbot. Ábrahám valószínűleg nem akarta volna, hogy bármilyen esély is legyen arra, hogy Izsákot rábeszéljék arra, hogy visszatérjen és véglegesen ott éljen, ahol a felesége is lenne.


K: A Mózes első könyve 24:15-ben milyen kapcsolat volt Izsák és Rebeka között?

V: Rebeka Ábrahám unokaöccsének lánya volt, így Izsák unokatestvérének lánya.

Izsák és Rebeka nem szeghették meg a 3Mózes 18. fejezetét, mert az még nem volt megírva. Kiderült azonban, hogy házasságuk még így is megfelelt a 3Mózesben később megfogalmazott szabályoknak.


K: A Mózes első könyve 25:1-ben Ketura feleség volt vagy ágyas?

V: Az ágyas is a feleség egyik fajtájának számít. A Mózes első könyve 25:1-ben szereplő kifejezés jelenthet feleséget is, ágyast is.


K: A Mózes első könyve 25:2-ben mi történt Ketura és Ábrahám fiaival?

V: Ábrahámnak és Keturának hat ismert fia volt.

Zimrán valószínűleg egy arab törzs, a Jeremiás 25:25-ben említett Zimri őse. Ma a Vörös-tenger partján, Mekka-tól nyugatra található egy Zambran nevű város.

Jokshanról többé nem hallani, kivéve, hogy ő volt Sába és Dedán őse. Sába az Arab-félsziget délnyugati sarkában fekvő nemzet volt. Az Ézsaiás 21:13-ban említett dedániták olyan arabok voltak, akik valószínűleg mind Jokshantól, mind Hámtól származtak Kúson keresztül (Mózes 1. könyve 10:7; 1. Krónikák 1:9). Dedán városa Témától 100 mérföldre (160 km-re) délnyugatra, az el-’Ula-oázison, Medinától pedig 175 mérföldre (280 km-re) északra feküdt. Dedánt a proto-arab szabéai és minai feliratok is említik.

Medanról valószínűleg a Biblián kívül is esik szó. A Wycliffe Bible Dictionary 1093. oldalán az áll, hogy az „m” és a „b” mássalhangzók az arab nyelvben gyakran felcserélődnek, így ezek a betana törzsre utalhatnak, amelyet az asszír Tiglat-Pileszer III. hódított meg.

Midian egy jól ismert törzs volt, amely a Bírák könyve 8. fejezetében elnyomta az izraelitákat.

Ishbak alapított egy törzset, amely Észak-Szíriában telepedett le, és akiről III. Salmanassar asszír krónikái (Kr. e. 858–824) is említést tesznek.

Shuah nyilvánvalóan az a törzs volt, amelyből a Jób 2:11-ben szereplő Bildád, a shuhita származott.


K: A Mózes első könyve 25:2-ben, ha Ábrahám és Sára egyaránt meddők voltak, hogyan lehetett Ábrahámnak gyermeke Izsák után?

V: Először is, mi nem a helyes válasz, majd a helyes válasz.

Nem a válasz: Sára volt meddő, nem Ábrahám. Végül is Ábrahámnak született egy gyermeke, Izmael, Hágártól. Ezt a választ adja Hippói Szent Ágoston a „Isten városa” című művében, a 16. könyv 28. fejezetében, a 327. oldalon.

A válasz: Sára mindig is meddő volt, de amikor Ábrahám 100 éves lett, a Rómaiakhoz írt levél 4:19 és a Zsidókhoz írt levél 11:12 szerint mindketten természetes úton képtelenek voltak gyermekeket nemzeni. Tehát miután Isten megadta Ábrahámnak a termékenység ajándékát, azt nem vette el tőle.


K: A Mózes első könyve 25:6 szerint hány felesége és ágyasa volt Ábrahámnak?

V: Bár ez valójában nem számít, a pontos számot nem ismerjük. Sára halála után Ábrahámnak Ketúra volt a felesége (1Mózes 25:1). Hágár az egyik ágyasa volt, de az 1Mózes 25:6 arra utal, hogy Ábrahámnak több ágyasa is volt.


K: A Mózes első könyve 25:8, 17 és 49:33 versekben hogyan „adta fel a szellemét” a pátriárkák?

V: Ez a héber gâva’ szó hozzávetőleges fordítása, amely szó szerint azt jelenti, hogy „kilélegzett” vagy „elhalálozott”. Pontosabb fordítás lenne: „utolsó lélegzetét vette”.


K: A Mózes első könyve 25:8, 17 és 49:33 versekben Ábrahám és Jákób „népéhez csatlakozott”, akkor hogyan lehetne élet a halál után?

V: Ez egy olyan kifejezés, amely azt jelenti, hogy az illető meghalt, és sokkal szebben hangzik, mint a „kikopott”.


K: A Mózes első könyve 25:13-ban szereplő Kédárra való utalások Mohamedre vonatkoznak?

V: A Mózes első könyve 25:13 említi Kedárt, Izmael fiát, de kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Mohamed valóban Izmael és Kedar leszármazottja-e. Ettől függetlenül azonban a Mózes első könyve 25:13, amely Izmael tizenkét fiát említi, köztük Kedárt is, semmit sem mond róluk sem jó, sem rossz értelemben. Al-Tabari 6. kötete, 6. oldalán három dolgot jegyzi fel:

1) A genealógusok között eltérőek a vélemények Mohamed ‘Adnan utáni származásáról (37. o.)

2) Sok, de nem minden genealógia tartalmazza a következő sorrendet: Mohamed … ‘Adnan … Nabt b. Qaydhar [Kedar?], b. Isma’il [Ismael]

3) „Ezek a nézeteltérések abból fakadnak, hogy ez egy régi tudomány, amelyet az Első Könyv (az Ószövetség) népétől vettek át.”

Tehát, ha a korai muszlim történetíró, al-Tabari elismeri, hogy a genealógiai neveket a zsidóktól és az Ószövetségből vették át, akkor ez nem teljesen független tanúság.


K: A Mózes 25:22–23-ban Rebeka kérdése a jelenre és a közeli jövőre vonatkozott, Isten válasza azonban a távoli jövőről szólt. Miért cselekszik így Isten?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. Isten nyilvánvalóan el akarta fedni ezt a prófétai igazságot Jákóbról és Ézsau-ról.

2. A jó emberi tanárokhoz hasonlóan Isten is tudja, hogy egy gondolatot jobban megjegyeznek, ha az egy tanuló kérdésére adott válasz formájában hangzik el.

3. Függetlenül attól, hogy Isten kizárólag azért okozta-e a csecsemők lökdösődését, hogy Rebekát a kérdés feltevésére ösztönözze, a lökdösődés valóban arra késztette őt, hogy feltegye a kérdést.

4. Talán Rebeka ekkor még nem gondolt hosszú távra, de a kérdése elég nyitott volt ahhoz, hogy Isten kinyilatkoztatása mégis választ adjon rá.

5. Amikor Istentől kérünk valamit, „nyitott módon” kell kérnünk, és nem csupán a saját feltételeink szerint. Fel kell készülnünk arra, hogy Isten olyan igazságokat mutasson meg nekünk, amelyekre nem számítottunk, és amelyeket nem kértünk közvetlenül.


K: A Mózes első könyve 25:31–33-ban Jákób elsőszülöttségi jogát vásárlással vagy hazugsággal szerezte meg?

V: Mindkettő.

1. Jákób „megvette” Ézsautól egy tál lencséért cserébe (1Mózes 25:29–34).

2. Később Jákób megtévesztette Izsákot, hogy adja neki azt az elsőszülöttségi áldást, amelyről Ézsau már korábban úgy döntött, hogy lemond róla (1Mózes 27:19).

Figyeljük meg, hogy Jákób csak az elsőszülöttségi jogot vette meg, de hazudott, hogy megszerezze az áldást.

Függetlenül mind a vásárlástól, mind a megtévesztéstől, Isten úgy döntött, hogy népe, a zsidók, Jákóbon keresztül jönnek létre (1Mózes 25:23-34).


K: A Mózes első könyve 26:2 szerint az izraelitáknak le kellett-e menniük Egyiptomba, vagy sem?

V: Izsáknak a Mózes első könyve 26:2-ben azt mondták, hogy ne menjen le Egyiptomba. Jákóbnak, nem Izsáknak, a Mózes első könyve 46:3-ban azt mondták, hogy menjen oda. Hasonlóképpen a 2. Sámuel 7:5, 12–13-ban Dávidnak azt mondták, hogy nem ő, hanem a fia fogja felépíteni a templomot Jeruzsálemben. A tanulság itt nem az, hogy Egyiptomba menni jó vagy rossz, hanem az, hogy oda kell mennünk, ahová Isten akarja, amikor Isten akarja.


K: A Mózes első könyve 26:3–5, 12:1; 17:1, 9–14 és 22:16 versekben Isten Ábrahám cselekedetei miatt áldotta meg őt?

V: Nem. Akár Ábrahám, akár az emberek általában esetében két különálló kérdésről van itt szó: az üdvösségről és az áldásokról.

Üdvösség: Ábrahám cselekedetei nem voltak fontosak abban az értelemben, hogy azok nem juttatták el őt a mennybe. Ábrahám cselekedetei viszont nagyon fontosak voltak, mivel azok Istenbe vetett hitének látható kifejeződései voltak, és elválaszthatatlanok voltak az Istenbe vetett hitétől.

Áldások: A cselekedeteink miatt mind Ábrahám, mind mi gyakran részesülünk áldásokban ebben az életben és jutalmakban a következőben.

Jakab Ábrahámot hozza példaként arra, hogy Ábrahám cselekedetei által igazult meg. Ábrahám „hitt Istennek, és ez igazságnak számított neki” egy-két évtizeddel azelőtt, hogy majdnem feláldozta Izsákot.

Isten szövetségének volt egy változatlan és egy feltételes eleme is. A Levitikus 26:44–45 azt mutatja, hogy még ha Isten népe nem is teljesíti a feltételes elemet, a változatlan elem továbbra is érvényben marad.


K: Miért szolgál Izsák példaképként számunkra a Mózes első könyve 26:6–7-ben, hiszen itt hazudott?

V: Nem. Lásd a választ a Mózes első könyve 12:10–20-ra.


K: A Mózes első könyve 26:8–9-ben szereplő Abimelech ugyanaz a gerári Abimelech volt-e, mint a Mózes első könyve 20:2–3-ban?

V: A név alapján valószínűleg nem. Az Abimelech jelentése: „Az apa király”. Egyrészt számos példa van arra, hogy apa és fia, illetve leszármazottja ugyanazt a nevet viseli. Másrészt itt valószínűleg címről van szó, nem személynévről, amint azt a 735 Baffling Bible Questions Answered című könyv 42. oldala is említi.

Ugyanezt a nevet viselő további uralkodók voltak: I., II., III., IV. és V. Tóbiás Kr. e. 590–200 között, I., II. és III. Sanballat Kr. e. 445–330 között, I., II. és III. Salmanassar, I., II., III. és IV. Antiokhosz, valamint I., II. és III. Tiglat-Pileszer.


K: A Mózes első könyve 26:33-ban Ábrahám nevezte el Beersebának a várost, vagy Izsák?

V: A Mózes első könyve 21:31 szerint Ábrahám idején már Beersebának hívták a várost Ábrahám és Abimelech közötti eskü miatt. Izsák bizonyára tudta ezt, mivel a Mózes első könyve 22:19 szerint apjával együtt Beersebában élt. Annak érdekében, hogy emlékeztesse Abimelechot (aki valószínűleg Ábrahám idejében élt Abimelech fia volt) a korábbi szövetségre, egy új kutat hasonló névvel, „Shibah”-nak nevezett el.


K: A Mózes első könyve 26:34-ben és 36:2–3-ban kik voltak Ézsau négy felesége?

V: 1–2. feleség: 40 éves korában Ézsau feleségül vett két hettitát, Júditot és Basemátot, Elon leányát (1Mózes 26:34–35).

Ada, a hettita Elon leánya (1Mózes 36:2), valószínűleg Basemath másik neve.

3. feleség: Miután Jákób elment, Ézsau feleségül vette a ismaelita Mahalátot, Nabajót testvérét (1Mózes 28:8–9).

Basemath, Izmael leánya és Nabaioth testvére (Mózes első könyve 36:3), valószínűleg Mahalath másik neve.

4. feleség: Ézsau feleségül vette Anah lányát, Oholibamát (Mózes első könyve 36:3).

Judithot valószínűleg azért nem említik a Mózes első könyve 36. fejezetében szereplő genealógiákban, mert nem szült gyermekeket.


K: Miért hagyta állítólag Isten jóvá, hogy Jákób megtévesztette Izsákot a Mózes első könyve 27. fejezetében, és hogy átverte Lábánt a Mózes első könyve 31:20-ban?

V: Isten nem hagyta jóvá Jákób hazugságait. Először is, a Biblia pontosan és őszintén rögzíti az emberek által elkövetett gonosz cselekedeteket éppúgy, mint a jókat. Másodszor, még a Biblia Isten népe is elkövetett rossz cselekedeteket. Ahogyan a „735 Baffling Bible Questions Answered” című könyv 43. oldalán olvasható: „Isten nem azért áldotta meg Jákóbot, mert hazudott és csalást alkalmazott, hanem annak ellenére.”


K: Miért volt fontos az áldás a 27. fejezetben?

V: Általában az elsőszülött kapta az áldást, ami a kettős örökrész mellett a családfői szerepet is jelentette. Egy Kr. e. 15. századi, Nuzi-ból származó táblán egy három testvér közötti perről olvashatunk, amelynek tárgya az volt, hogy ki veheti feleségül a Zululishtar nevű nőt. Az egyik testvér nyert, mert bizonyítani tudta, hogy apja halálos ágyán jóváhagyta a házasságot.


K: A Mózes első könyve 27:29-ben a „gazda” szóval fordított héber szó szó szerinti jelentése mi?

V: Az itt szereplő héber szó, a gebiyr (kiejtése: gheb-EER) kétféleképpen fordítható: ura vagy hős. Ézsau és leszármazottai esetében ez egy [nem kívánt] ura volt. Az életünkben, ha Isten olyan embert állított föléd, akit nem kedvelsz, dönthetsz úgy, hogy nem kívánt uraként vagy hősként kezeled őt.


K: Miért nem tudta Izsák a 1Móz 27:39–40-ben Ézsaut is megáldani, ahogy Jákóbot megáldotta?

V: A Biblia nem mondja meg, miért tartotta Izsák azt a meggyőződést (akár helyes volt, akár nem), hogy nem áldhatja meg mindkettőjüket. Azonban a Nuzi városában talált, abból az időből származó táblák szerint a halálos ágyon tett végrendeleteket érvényesnek és visszavonhatatlannak tekintették. Lásd még a következő kérdésre adott választ is.


K: Miért nem áldotta meg Isten Ézsaut úgy, ahogy Jákóbot, a Mózes első könyve 27:39–40-ben?

V: Három, egymást kiegészítő ok van erre.

1. A Róma 9:10–15 azt mutatja, hogy Isten úgy cselekedhet, ahogy tetszik neki, anélkül, hogy elmondaná nekünk az indokait.

2. Ézsau pogány (istentelen) volt (Zsidók 12:16), Jákób pedig csaló; Istennek igazságos lett volna mindkettőjüket megátkozni. Ehelyett mindketten áldást kaptak (Zsidók 11:20).

3. Istennek joga van ahhoz, hogy saját belátása szerint csak egyeseknek adjon különleges irgalmat és szeretetet – kérdezzük csak meg Pált.


K: A Mózes első könyve 27:42–44 szerint Jákób azért ment-e Harán városába, hogy elmeneküljön Ézsau elől, vagy azért, hogy feleséget szerezzen magának?

V: Mindkettő. Néha több ok is lehet egy cselekedet mögött. Rebeka a Mózes első könyve 27:42–46-ban azt mondta Jákóbnak, hogy meneküljön Ézsau elől, de Izsáknak a Mózes első könyve 27:46-ban azt mondta, hogy azért, hogy feleséget találjon. Izsáknak a Mózes első könyve 28:1–6 szerint az volt az oka, hogy elküldte Jákóbot, hogy feleséget találjon.


K: A Mózes első könyve 27:45-ben a „mindkettő” kifejezés Jákobra és Izsákra, vagy Jákobra és Ézsau-ra utal?

V: Nyelvtanilag mindkét értelmezés lehetséges. Azonban Izsákról volt szó, és nem Ézsáuról, mert Izsák a halál küszöbén állt, Ézsau pedig rögtön utána megölte volna Jákóbot, és Ézsau számára nem jelentett veszélyt. Sajnos Rebeka valószínűleg mindkettőjükre gondolt, akiket szeretett, és nem „kettőre a háromból”.


K: A Mózes első könyve 27:46-ban Ézsau feleségei hettiták vagy kánaániták voltak?

V: Lehet valaki egyszerre texasi és amerikai is? A kánaáni hettiták a kánaáni népek közé tartoztak.


K: A Mózes első könyve 28. fejezetében Rebekának és Jákóbnak sikerült elérniük, amit akartak?

V: Látszólag igen, de valójában nem. Azt akarták, hogy Jákób kapja meg az elsőszülöttségi jogot, és helytelen eszközökkel – hazugsággal és csalással – el is érték ezt, tehát sikerrel jártak.

Azonban az elsőszülöttségi joggal rendelkező fiú általában utána megtisztelt helyet kapott a családban; Jákóbnak viszont menekülnie kellett az életéért. Rebekának sikerült segítenie a kedvenc fiát; mégis, soha többé nem látta viszont Jákóbot a földön. Ahogyan a „Nők a Bibliában” című mű rámutat, Rebekának élete hátralévő részében azzal a fiúval kellett együtt élnie, akinek ártott.


K: A Mózes első könyve 28:12-ben a „rajta/rajta” kifejezés kétértelmű?

V: Nem igazán. A „rajta” kifejezést egyes rabbik „rajta” értelmezték. Más szóval, vagy a mennyei angyalok a létrán/lépcsőn fel- és leereszkedtek, vagy pedig magán Jákóbon fel- és leereszkedtek. Ezt azért említjük, mert Jézus a János 1:51-ben azt mondta, hogy Nátánáel látni fogja, ahogy Isten angyalai fel- és leereszkednek az Emberfián [Jézuson].

Az „on it” mellett szól: az analógia logikus, hiszen a létra (vagy lépcső) jelen van, és Jákób az álmában több angyalt lát, akik a dolgukat végzik. Metaforikusan Jézus az a létra, amelyen keresztül Isten áldásai leereszkednek a földre, és az a létra, amelyen keresztül a mennybe jutunk.

A „rajta” kifejezés ellen szól, hogy vajon az angyalok Jákóbot tapossák-e, hogy eljussanak a létrához? Vagy az angyalok Jákóbon másznak fel, hogy eljussanak a mennybe? Akkor mire való a létra/lépcső? Jézus Jákób leszármazottja volt, de Jézus inkább hasonlít egy létrára, mint Jákóbra, aki gyakran megtévesztette az embereket.


K: A Teremtés könyve 29:15–25-ben miért kellene csodálnunk Lábánt a Bibliában, hiszen megtévesztette és hazudott Jákóbnak?

V: Ki mondta, hogy csodálnunk kellene Lábánt? Nem kellene. Ez a kérdés azt feltételezi, hogy a Biblia csak Isten népéről beszélhet elszigetelten, és nem említheti azokat az embereket, akikkel nekik kellett foglalkozniuk. Természetesen a Biblia a gonosz emberekről is beszél, nemcsak a jókról. Sőt, a Biblia megmutatja nekünk, hogy még a jó emberek sem voltak mindig jók.

Itt talán segíthet egy analógia. Valaki azt mondhatná: „Nem lehet csodálni az amerikai hősöket. Vegyük például John Wilkes Booth-t, aki lelőtte Abraham Lincolnt.” Nos, elolvashatjuk, hogy John Wilkes Booth milyen jelentős szerepet játszott az amerikai történelemben, de ő nem volt amerikai hős.

Lábán is szerepet játszott Izráel történelmében, de ő sem volt hős. A Booth-hoz való hasonlat talán kissé butának tűnhet, mivel senki sem tekinti Booth-ot hősnek, de Lábán felhozása annak érdekében, hogy bíráljuk azokat az embereket, akiket a Bibliában példaképként kellene tekintenünk (ahogyan azt egy ateista valójában tette), szintén helytelennek tűnik.


K: A Mózes első könyve 29:21–30-ban mikor adták Ráchelt Jákóbnak?

V: Jákób hét évig dolgozott, megkapta Leát, egy hetet várt, majd akkor kapta meg Ráchelt cserébe azért, hogy még hét évig dolgozzon.


K: A Mózes első könyve 29:28-ban miért vette feleségül Jákób két nővért, hiszen a Mózes harmadik könyve 18:18 tiltja, hogy két nővérrel házasságot kössön, amíg mindketten élnek?

V: A Levitikus 18:18 a Mózes-törvény része volt, amelyet több mint 400 évvel azután adtak, hogy Jákób feleségül vette nőit. Természetesen nem lehetett elvárni Jákóbtól, hogy betartson egy olyan törvényt, amelyet még nem hallott, és amelyet Isten még nem parancsolt meg.


K: Miért nem mondta Isten egyszerűen Jákóbnak a 1Mózes 29:31-ben, hogy szeresse Leát is, ahelyett, hogy Ráchelt meddővé tette?

V: Néha az emberek csak a nehéz úton tudnak tanulságot levonni. Mi vajon mások vagyunk-e?


K: A Mózes első könyve 30:14–15-ben a mandragóra használata nem tűnik babonának?

V: A népi gyógyászat nagy része nem hatékony. Az a tény, hogy Ráhel ezután még hosszú ideig gyermektelen maradt, egyértelműen arra utal, hogy a mandragórának semmi köze nem volt ahhoz, hogy Isten megnyitotta Ráhel méhét. Ez a szakasz azt mutatja, hogy még a hívők is hibázhatnak, és ostoba gyógymódokban reménykedhetnek.


K: A Mózes első könyve 30:27-ben hogyan tudott Lábán jóslás segítségével információt szerezni Jákóbról?

V: Feltételezve, hogy Lábán itt az igazat mondta, néha az emberek jóslás útján helyes válaszokat kapnak. Azonban még ha a jóslás nem is keveréke lenne az igazságnak és a tévedésnek, hanem kizárólag az igazságot adná, a hívőknek sem szabadna Lábán példáját követniük, mert Isten a Mózes 5. könyve 18:10,14-ben azt mondta, hogy ne jósoljanak. Egyébként Lábán jóslása nem hozta meg számára a kívánt eredményt a Mózes 1. könyve 31:1-2,9-ben.


K: A Mózes első könyve 30:37–43-ban nem tűnik babonának, hogy Jákób „okozta”, hogy a juhok és kecskék foltosak legyenek?

V: Nincs itt semmi utalás babonára, csupán téves elképzelések az állatok genetikájáról. Isten ennek ellenére megáldotta Jákóbot, amint azt Jákób maga is tudta a Mózes első könyve 31:7–13-ban.


K: A Mózes első könyve 31:23 és 37:25 versekben Gileád anakronizmusnak tűnik, mivel a Mózes negyedik könyve 26:29 szerint Manassé volt Gileád nagyapja?

V: Egyáltalán nem. Először egy olyan szempont, amely nem releváns a válasz szempontjából, majd a válasz.

Ami nem része a válasznak: a Gileád név meglehetősen gyakori volt. Gileád nemcsak Manassze leszármazottja volt (4Mózes 26:29–30 és Józsué 17:1), hanem egy másik Gileád volt Jefte apja (Bírák 11:1), és egy harmadik Gileád a Gád törzsből származott (1Krónikák 5:14).

A válasz az, hogy a „Gileád” szó jelzi az írás idejét. Jákób és József nem nevezték volna Gileádnak azt a vidéket, de senki sem állítja, hogy a Teremtés könyvét Jákób és József idején írták. A Teremtés könyvét inkább Mózes idején írták. A két és fél transjordániai törzs már Mózes halála előtt megkapta a földjét.

Anakronizmusról akkor beszélünk, ha egy dokumentum, amely állítólag egy bizonyos időpontban íródott, olyan szavakat vagy kifejezéseket használ, amelyeket csak egy későbbi időpontban használtak. Nem anakronizmus azonban, ha az írás idején használt szavakat alkalmazunk egy korábbi időszak leírására. Például nem anakronizmus, ha valaki a huszadik században azt mondja, hogy a Gileád régió Jordánia területén volt. Jákób, József és Mózes nem tudtak a mai Jordánia országról, de ezt senki sem állítja róluk.


K: A Mózes első könyve 31:32,34-ben hogyan tudta a Biblia [állítólag] jóváhagyni, hogy Ráhel bálványokat lopott el apjától?

V: A Biblia nem helyesli Ráhel lopását. A házisteneknek nemcsak vallási jelentőségük volt, hanem birtoklásuk a Nuzi városában talált, Mózes idején írt táblák szerint az öröklési jogot is jelentette.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című könyv 130–131. oldalán megtalálható a nuzi-i táblák szövege, de a szerző azt is felveti, hogy Ráhelnek ezekhez a bálványokhoz fűződő vallási kötődése is szerepet játszhatott az ügyben.

Bár egyesek talán szimpatizálnak Ráhel bosszúvágyó magatartásával, a Biblia ezt nem helyesli; csupán leírja. Ráhel a Mózes első könyve 35:17–19 szerint az istenek elvétele után alig néhány évvel szülés közben meghalt, így azok a házistenek bizonyára nem tettek jót neki. A Biblia nem a tökéletes szuperhősökről szól, hanem nagyon is valós emberekről, akiknek sok hibájuk volt – akárcsak nekünk.


K: Mivel a Teremtés könyve korán keletkezett, miért található két arámi szó a Teremtés könyve 31:47-ben?

V: Ez arra utal, hogy az arámi nyelv már korán együtt létezett a héberrel. Ne feledjük, hogy az arámok Szíriában éltek, ahol Lábán is lakott. Jákób feleségei onnan származtak. Másfelől ezek lehetnek a korai héber nyelvben is elterjedt szavak.


K: A Mózes első könyve 32:1–2; 33-ban hogyan készít fel minket Isten a konfliktusra?

V: A kérdés nem csupán a konfliktushoz szükséges erő, hanem a kitartás is. Legalább három módon erősödhetünk meg.

1) Emlékeztetnünk kell magunkat arra, mire kell irányítanunk a tekintetünket, milyen cél áll előttünk, és milyen szeretet ad erőt ahhoz, hogy továbbhaladjunk.

2) Isten megerősíthet minket azzal, hogy új lelki ajándékokat ad nekünk, és elmélyíti a már meglévőket. Lehet, hogy új készségeket kell elsajátítanunk, és gyakorolnunk kell az újonnan felfedezett képességeinket.

3) De paradox módon a Mózes első könyve 32. fejezetében Isten meggyengítette Jákóbot. Azzal, hogy kificamította a csípőjét, Jákób még kevésbé tudott volna fizikailag ellenállni Ézsau-nak. Istennek segítenie kell abban, hogy megszabaduljunk a felesleges terhektől, amelyekre nincs szükségünk, és amelyek lehúznak minket az Ő szolgálatában. Néha valami önmagában nem rossz, de ha túlságosan bízunk benne Isten helyett, akkor Isten azt akarhatja, hogy anélkül szolgáljuk Őt.


K: A Mózes első könyve 32:1–6 szerint szerinted mi volt a két célja annak, hogy Jákób követeket küldött Ézsauhoz?

V: Mivel Isten angyali hírnököket küldött hozzá, talán innen vette Jákób az ötletet, hogy hírnököket küldjön Ézsauhoz. Már 20 év telt el azóta, hogy Jákób és Ézsau utoljára látták egymást. Milyen fogadtatásban részesül majd Jákób? Egyrészt Jákób félt megtudni, de másrészt tudta, hogy nem akar elmenekülni előle, és örökre Lábánnál maradni. Figyeljük meg, hogy Jákób nem „testvérednek”, hanem „szolgádnak” szólítja Ézsaut.


K: A Mózes 1. könyve 32:6–7-ben szerinted mi a két ok, amiért Ézsau úgy döntött, hogy 400 emberrel találkozik Jákóbbal?

V: Először is, miért lett volna Ézsau-nak 400 embere? Ézsau valószínűleg meglehetősen gazdag volt, és szüksége lehetett arra a seregre, hogy harcoljon a földön élő horitákkal.

Ekkor talán Ézsau azért jött, hogy teljesítse korábbi fogadalmát: megölje Jákóbot. Vagy talán Ézsau még nem döntötte el, mit fog tenni, de elegendő harcosra volt szüksége ahhoz, hogy minden lehetőség nyitva álljon előtte. Akárhogy is, Ézsau egyértelművé akarta tenni, hogy ő tartja kezében az irányítást. Ha az volt a szándéka, hogy megijessze Jákóbot, akkor sikerrel járt; Jákób a félelemtől merevre dermedt.


K: A Mózes 1. könyve 32:6–7-ben, Jákób feleségeinek esetében, mit gondolsz, mi volt az első benyomásuk Kánaánról és Jákóbról?

V: Ne feledjük, hogy Jákób alig tudott megmenekülni a Lábánnal kapcsolatos problémák elől. Felmerül a kérdés, mennyire volt szoros és bizalmon alapuló a kapcsolat Ráhel és Lábán között, tekintve, hogy Lábán először Leát adta Jákóbnak. Így Ráhel talán megkönnyebbült, hogy némi távolságot tudott tartani Lábántól. A vidék hasonló volt, csakhogy számos erődített kánaáni város volt ott, amelyekkel Jákóbnak meg kellett egyeznie.


K: A 1Mózes 32:7–23-ban milyen három stratégiát próbált ki Jákób egyszerre?

V: Először is Jákób nagy ajándékokkal próbált utat egyengetni Ézsau felé. Másodszor Jákób csoportokra osztotta a családját; ha az egyik csoportot megtámadják és megölik, a többiek talán szétszóródhatnak és elmenekülhetnek. Végül Jákób úgy döntött, hogy ő megy utoljára. Jákób ekkor valóban kétségbeesettnek érezte magát, és úgy érezte, hogy egyedül van. De ahogy a Believer’s Bible Commentary 68. oldalán olvasható: „Az emberi biztonsági rendszerekkel gyakran megakadályozzuk magunkat abban, hogy dinamikus imádságos életet éljünk. Miért tesszük ezt a rosszat magunkkal?”


K: A Mózes első könyve 32:22–32-ben nevezték-e át Jákóbot Izraellé, vagy a Mózes első könyve 35:9–10-ben történt ez? (Egy liberális keresztény ezt hozta fel bizonyítékként arra, hogy a Mózes első könyvét több szerző írta.)

V: A Mózes első könyve 32:22–32 nagyon részletes, és elmeséli, hogyan birkózik Jákób Istennel, és Isten hogyan nevezi át őt Izraellé. A Mózes első könyve 35. fejezete összefoglalja Jákób életét, és két vers, a 35:9–10 említi Jákób átnevezését, hogy el tudjuk helyezni, hol történt a Mózes első könyve 32. fejezetében leírt esemény. Igen, ez a két vers ismétlés, de ez elősegíti a történetet, nem pedig valami véletlen kétszeri beillesztése. Manapság, amikor az emberek írnak, gyakran megismétlik a befejezésben azt, amit a szöveg fő részében már elmondtak, de ez nem jelenti azt, hogy a szöveg különböző részeit több szerző írta volna.


K: Miért nevezték át Jákóbot Izráelnek a Mózes első könyve 32:27–28-ban?

V: Bár a Biblia nem mondja meg, két lehetőség van, és mindkettő igaz lehet.

Az átnevezés azt mutatta, hogy Isten irányítja az egész életüket, még a nevüket is, és hogy Isten miatt már más emberré váltak, más sorssal. Gondolom, amikor a mennybe jutunk, egyszerűen megkérdezhetjük erről Ábrámot, Simont és a tarsusi Sault, vagy inkább Ábrahámot, Pétert és Pált.

A neveknek nagy jelentőségük volt azokban az időkben, és Izrael nyilvánvalóan azt jelenti, hogy „Isten kitart”, vagy pedig „Ő kitart Isten mellett”, és összefüggésben áll azzal, hogy „küzdöttél Istennel”.


K: A Mózes 1. könyve 32:24,27-ben, mivel Jákób birkózott egy férfival, aki végül angyalnak vagy Istennek bizonyult, vajon Isten angyal vagy ember?

V: Isten akár égő csipkebokorként is megjelenhet, de ettől még nem lesz növény. Miközben mindenütt jelen van, Istennek lehet helyhez kötött jelenléte is, bármilyen formában, ahogyan csak kívánja.

Íme, mit gondolt erről Alexandriai Kelemen (193–217/220): „Amikor pedig [Jézus] saját személyében szól, bevallja magát a Tanítónak: »Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről.«… És Ő a legnyilvánvalóbban Jákób tanítójaként jelenik meg. Ennek megfelelően így szól hozzá: »Íme, veled vagyok, hogy megőrizzelek minden úton, amelyen járni fogsz; és visszahozlak ebbe a földbe; mert nem hagylak el, amíg meg nem teszem, amit mondtam neked.« Azt is mondják róla, hogy birkózott vele. „És Jákób egyedül maradt, és ott birkózott vele egy férfi (a Tanító) reggelig.” Ez volt az a férfi, aki vezette, elhozta, birkózott vele, és megkenegette a sportoló Jákóbot a gonosz ellen.” A Tanító 1. könyv, 7. fejezet, 223. oldal


K: A Mózes 1. könyve 32:24–32-ben Jákób valódi angyallal birkózott, vagy csupán egy problémával küzdött?

V: Semmi sem utal arra, hogy a Szentíráshoz hozzáadhatnánk, hogy ez nem egy valódi angyal volt.

1. A Biblia szó szerinti értelmezése az egyetlen őszinte módja annak értelmezésének

2. A Biblia szó szerinti értelmezése nem jelenti azt, hogy merev, konkrét szó szerinti értelmezést kényszerítsünk rá.

3. A Biblia szó szerinti értelmezése azt jelenti, hogy a könyvet úgy értelmezzük, ahogyan meg van írva.

Bár a zsidó szerzők, Josephus és Philo Jákób birkózását álomként értelmezték, az álmok nem hagyják a csípőízületeket tartósan kificamodva.


K: A Mózes 1. könyve 32:24–30-ban a kereszténység Allahja [Isten] annyira gyenge, hogy egész éjszaka birkózik Jákóbbal, ahogyan egy muszlim említette?

V: Először is, nem Isten maga, hanem Isten angyala (akit Jákób embernek nevezett) birkózott. Jákób azt mondta, hogy szemtől szembe látta Istent, de valójában csak az angyalon keresztül találkozott Vele. Ettől függetlenül azonban Isten küldte ezt az angyalt, akinek hatalma volt Jákóbot legyőzni.

Ha egy apa birkózik az akaratos kétéves gyermekével, és néha még hagyja is, hogy a kétéves nyerjen, attól még nem lesz gyenge apa. Hasonlóképpen Isten szándéka az volt, hogy szembeszálljon Jákób makacsságával, nem pedig hogy elpusztítsa Jákóbot és kitartását. Isten azt akarta, hogy Jákób megértse, ki is ő valójában, nem pedig hogy megölje őt.

Képzeld el, milyen nagyszerű lenne, ha a tested ugyanolyan lenne, csakhogy 1000-szer erősebb. Kiválóan teljesítenél a sportban, áttörhetnél falakat, és rendkívül gyorsan futhatnál. Azonban minden alkalommal, amikor megpróbálnál felvenni egy virágot, összetörnéd, minden alkalommal, amikor megfognád egy kisgyerek kezét, eltörnéd, és minden alkalommal, amikor megölelnéd a feleségedet, ő kórházba kerülne. Talán az, hogy az izmaid 1000-szer erősebbek, mégsem olyan jó dolog.

Isten mindenható, de Istenben megvan a gyengédség és a finomság is. Isten végtelenül hatalmasabb nálunk, de jobban ura a saját erejének, mint mi a miénknek. A Zefánia 3:17 példát ad arra, milyen gyengéd a Mindenható: „Az Úr, a te Istened, köztetek van; hatalmas az üdvösségre. Örömmel örvendezik feletted; szeretetével megnyugtat; énekszóval örvendezik feletted.”

Az 1 Királyok 19:11–13-ban Isten azt mondja Illésnek, hogy megtapasztalja majd az Úr jelenlétét. Ez nem a rákövetkező erős szélben, a földrengésben vagy a tűzben történt, hanem egy csendes, halkan szóló hangban.

Összefoglalva tehát: a keresztények egy olyan Istent imádnak, aki szelíd, anélkül hogy ez csökkentené mindenhatóságát.


K: A Mózes első könyve 32:30-ban láthatja-e valaki Isten arcát, hiszen a Mózes második könyve 33:20 szerint senki sem láthatja azt és maradhat életben?

V: Jákób egy angyal alakját látta; eleinte azt hitte, hogy egy ember, és biztosan nem látta Istent dicsőségében szemtől szembe.


K: A Mózes 1. könyve 32:26-ban miért gondolja, hogy Jákób ennyire ragaszkodott ahhoz, hogy Isten megáldja?

V: Jákób kérhetett volna több vagyont, biztonságot, vagy azt, hogy Ézsau kedvezően viszonyuljon hozzá, de Jákób közvetlenül egyikért sem kért. Csak azt kérte, hogy Isten áldja meg. Jákób nem arra számított, hogy Isten lehetővé teszi számára, hogy elkerülje Ézsaut, hanem azt akarta, hogy Isten áldja meg, hogy élve jusson át Ézsau találkozásán.


K: A Mózes első könyve 33. fejezetében és a 36:7-ben azért váltak szét Ézsau és Jákób, mert túl nagy volt a vagyonuk, vagy azért, mert Jákób félt Ézsaútól?

V: Mindkettő.


K: A 33. fejezet 18–19. versében és a Józsué 24:32-ben Jákób vásárolta meg a Sichem melletti földet, vagy Ábrahám vásárolta meg, ahogyan az Apostolok cselekedetei 7:15–16 és a 23. fejezet 16–20. versei mondják?

V: Ábrahám a Mózes első könyve 23:16–20 szerint földet vásárolt Mamrében, Hebron közelében Sára számára, de az nem ugyanazon a helyen van. Ami a Sichemben vásárolt földet illeti, három lehetséges válasz létezik.

Jákób és Ábrahám vásárolták meg: mind a Józsué 24:32, mind a Mózes első könyve 33:18–19 szerint Jákób, Ábrahám unokája volt az, aki megvásárolta a Sichem közelében lévő földet. Függetlenül attól, hogy Ábrahám eljött-e tanúként a földvásárlásra az Izsáknak átadott pénzzel, vagy sem, azt lehet mondani, hogy Ábrahám nemzetsége vásárolta meg a földet. Még ma is előfordul, hogy egy tinédzser apja beleegyezésével autót vásárol az apja nevére.

Lehet, hogy István tévedett: Mivel Jákób vásárolta meg azt a földet, amelyen fiai el lettek temetve, Jákób maga viszont Mamréban lett eltemetve Ábrahámmal együtt, István véletlenül összekeverhette ezt a két különálló eseményt. Még ha István tévedett is, a Biblia attól még tévedhetetlen marad. A Biblia egyszerűen tévedhetetlenül rögzítette, amit István mondott, hibáival együtt.

Újratemetés: Miután véglegesen letelepedtek a földön, úgy döntöttek, hogy Ábrahámot, Sárát, Izsákot és Rebekát újratemetik, hogy mindannyian együtt lehessenek.


K: A 1Móz 33:18–19-ben mit tudunk még Sichem városáról?

V: Bár a város Ábrahám idején romokban hevert, a város helye ismert volt. Ábrahám nem a várost vásárolta meg, hanem Sichem közelében fekvő földet.

A várost folyamatosan újjáépítették, mert egy erődíthető dombon feküdt, és kiváló forrása volt. Sichemet i. e. 1900 körül újjáépítették, de III. Senusert fáraó (kb. i. e. 1880–1840) elfoglalta. Sichemet i. e. 1750 körül ismét elpusztították. Újjáépítették, de i. e. 1550 körül az egyiptomiak ismét elpusztították. Az amarnai levelek idején (i. e. 1400–1370) újjáépítették, amelyek Lab’ayu király központjaként említik, aki szövetségben állt a „habiru” betolakodókkal. Újjáépítették, de Kr. e. 723-ban az arameusok, Izrael királya, Menahem, valamint az asszírok elpusztították.


K: A Mózes első könyve 34:13–17-ben hogyan tudta Isten [állítólag] eltűrni, hogy Jákób fiai csalárd választ adtak Dina ügyében?

V: Isten nem nézte el ezt, és Jákób két fiát, akik megölték a sikemitákat, ezért megátkozták.


K: A Mózes első könyve 34:25–30-ban hogyan tudták Simeon és Lévi egyedül elpusztítani egy egész várost?

V: Ők vezették a rajtaütést, de velük voltak más szolgák, zsoldosok és/vagy rokonok is, akik az ő vezetésük alatt álltak.


K: A Mózes első könyve 35:1–5-ben mi volt az események sorrendje?

V: A sorrend a következő.

1. Jákób nyilvánvalóan elnéző volt azzal kapcsolatban, hogy idegen bálványok legyenek a nomád csoportjában.

2. Isten azt mondta Jákóbnak, hogy szeretné, ha Jákób Béthelben élne, és oltárt építene Neki.

3. Jákób helyesen látta, hogy ha oltárt akarnak építeni Istennek, akkor nem lehet bálványok közöttük.

4. Miután teljes mértékben az Úrnak szentelték magukat, nem kellett félniük a környező népektől.


K: A Mózes első könyve 35:21-ben szereplő Jákób fiai mind Migdal-Éberben születtek, vagy korábban, ahogyan a Mózes első könyve más részei mondják? (Egy liberális keresztény ezt ellentmondásként hozta fel.)

V: A Mózes első könyve 35:21–26 nem állítja, hogy Jákób minden egyes fia Migdal-Éberben született volna, különösen mivel a Mózes első könyve 35:19–20 szerint Ráhel, a két fiú anyja, éppen meghalt, mielőtt oda költöztek volna. A Mózes első könyve 35:21–26 egyszerűen felsorolja a fiúkat, azt a beszámolót követően, amelyben Izráel (=Jákób) Migdal-Éberen túl vert sátrat.


K: Miért sorolják fel a Mózes első könyve 36. fejezetében Ézsau leszármazottait ilyen részletesen?

V: El kell ismerni, hogy ez nem a Biblia legfontosabb fejezete. Bár az egyes nevek nem fontosak, ebből hat dolgot tanulhatunk meg.

1. Ez alátámasztja a Biblia történelmi pontosságra és a történelmi részletek iránti figyelemre vonatkozó állítását.

2. Ézsau leszármazottai (az edomiták) és az izraeliták jól ismerték egymást. A Jób könyvében Elifáz temáni volt, Teman leszármazottja, amint azt a Mózes első könyve 36:11, 15, 42 és az 1. Krónikák 1:45 említi. Később a Jeremiás 49:7, 20 költői módon használja Temant Edom szinonimájaként.

3. A két rokon nép, bár különálló volt, legalábbis ebben az időben nagyon barátságos volt egymással. Később az Ámós 1:9–11 az „testvériség szövetségéről” beszél, amelyet az edomiták megszegtek. Ez nem volt hivatalos szövetség, hanem a Mózes első könyve 33:4–16 idejéből származó informális kapcsolat.

4. Az edomiták lényegében egyesültek a horitákkal, akik már a Mózes első könyve 36:20–29 szerint is lakták azt a földet. Ez az egyesülés valószínűleg hasonló ahhoz, amit a sikemiták javasoltak az izraelitáknak. Évszázadokkal később valóban létezett egy hatalmas közel-keleti nemzet, a mitanniak, akiket hurritáknak is neveztek, és akik két nép egyesüléséből jöttek létre. A szövetségben a domináns csoport a hurriták voltak, akik nyilvánvalóan Indiából származtak.

5. Amikor Kánaánt az izraelitáknak adták, az edomitáknak Edom és a Seír-hegy jutott. Isten a Mózes második könyve 2:5-ben azt mondta, hogy a Seír-hegyet Ézsau fiainak adta.

6. Ézsau leszármazottainak száma, a horitákkal való összeolvadás, valamint a kormányzás terén elért korai fejlődés mind azt mutatták, hogy az edomi nemzet gyorsan fejlődött, és később hatalmas riválisokká válhatnak.

Íme az Edom és Izrael közötti csaták.

1 Sámuel 14:47 Saul idején harcoltak

1 Királyok 11:14–22: Hadád vezette edomiták Salamon idején harcoltak

2 Krónikák 20:1-23: Az edomiták szövetséget kötöttek, és Jósafát idején harcoltak

2 Királyok 8:21 Az edomiták Jorám idején harcoltak

2 Krónikák 28:17 Az edomiták Aház idején harcoltak

Zsoltárok 137:7; Siralmak 4:21-22; Obádiás 10-14 Az edomiták segítették a babiloniakat Júda ellen.

Malakiás 1:2-5 Kr. e. 433 körül, a száműzetésből való visszatérés után az edomiták még mindig ellenségek voltak.

Ezékiel 25:12-17 szerint Jeruzsálem bukása után az edomiták az útkereszteződéseknél leselkedtek, hogy megöljék és kirabolják a menekülő zsidókat.


K: A Mózes 1. könyve 36:2 szerint Zibeon egy hivita város volt, vagy egy horita város, ahogyan a Mózes 1. könyve 36:20 írja?

V: Két lehetőség van:

Helyesírási hiba: Sok tudós feltételezi, hogy ez helyesírási hiba a maszorétikus szövegben, mivel héberül a „hivita” h[i]wwt, a „horita” pedig h[o]rrt. A Septuaginta a Mózes első könyve 34:2-ben és a Józsué könyve 9:7-ben horitákról beszél.

Két név egy csoportra vagy két összeolvadt csoportra: A horiták (hurriták) is letelepedtek Palesztinában a hiviták lakóterületein, amit a hurrita személynevek is bizonyítanak. Még a Kr. e. 14. századi jeruzsálemi hercegnek is hurrita neve volt: Abdi-Hepa.


K: A Mózes első könyve 36:31-ben szereplő „mielőtt bármely király uralkodott volna az izraeliták felett” kifejezés arra utal-e, hogy a mű keletkezésének ideje Sául ideje vagy azutánra tehető?

V: Nem. Mózes nemcsak tudhatta, hogy Izráelnek királya lesz (5Mózes 17:14–15), hanem az izraeliták már Jákób idejétől kezdve tudták, hogy Izráelnek királya lesz a Júda nemzetségből, Jákób 1Mózes 49:10-ben elhangzott próféciája miatt.


K: A Mózes első könyve 37:1-11-ben mi vezetett ahhoz, hogy József rossz viszonyba került a családjával? Gondolod, hogy József tudatában volt ennek?

V: Öt dolog volt.

1. Beárulta testvéreit (Mózes első könyve 37:2)

2. Jákób Józsefet jobban szerette, mint a többieket (Mózes első könyve 37:3).

3. Jákób Józsefnek – de a többi testvérnek nem – díszes köntöst adott (1Mózes 37:3–4).

4. Nem az, hogy Józsefnek volt álma, hanem az, hogy József elmesélte testvéreinek a gabonakötegekről szóló álmát (1Mózes 37:5–8).

5. József elmesélte testvéreinek és apjának egy másik álmát is, amelyben a nap, a hold és tizenegy csillag meghajoltak előtte (1Mózes 37:9–11).

József, egy tizenhét éves fiú, úgy tűnt, egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy mások hogyan fogják értelmezni a szavait. Jákób, aki jóval idősebb volt, szintén nyilvánvalóan soha nem gondolt arra, hogy ezzel talán irigységet kelthet a testvérek között. Az ember azt gondolná, hogy Jákóbnak lenne némi tapasztalata ebben a kérdésben. Nyilvánvalóan Jákób megtanulta a „rossz leckét”, hogy kedvezzen az egyiknek, de nem a „jó leckét”, miszerint a kedvezményezésnek rossz következményei vannak.


K: A Mózes első könyve 37:1–11-ben miért is gyűlölték pontosan József testvérei őt?

V: József testvérei valószínűleg azt gondolták, hogy az álmai valószínűleg saját magából fakadtak. Könnyű lett volna úgy érezni, hogy József büszke és önző, mert apja őt (és anyját, Ráchelt) jobban szerette.


K: A Mózes 1. könyve 37:1–11-ben milyen dolgokat tesznek ma az emberek, amelyek rossz kapcsolatokat teremtenek másokkal?

V: A büszkeség, az irigység vagy a rosszindulat miatt uralkodóak, dicsekvőek, rágalmazók vagy pletykásak lehetnek. Az empátia hiánya miatt érzéketlenek lehetnek. A bizonytalanság miatt hátba szúrhatnak másokat. Néha szándékosan teszik ezeket a dolgokat, máskor pedig nem is veszik észre, hogy így viselkednek. Természetünknél fogva önközpontú a szívünk.

Szükségünk van Jézusra ahhoz, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat, és ahhoz, hogy továbbra is szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.


K: A Mózes 37:3, 23, 32-ben található-e a Bibliaon kívüli bizonyíték a sokszínű köntösre?

V: Igen, bár nem József tényleges köntöséről van szó. A régészek olyan „ázsiaiakat” találtak, akik sokszínű köntösben voltak ábrázolva egy Khnumhotep nevű egyiptomi nemes sírjának falain. Képekért és további információkért lásd a Pharaohs and Kings: A Biblical Quest című könyv 332. és 360. oldalát.


K: Van-e a Genezis 37:17-ben a Biblián kívüli bizonyíték arra, hogy embereket „eltüntettek” azzal, hogy kútba dobták őket?

V: Igen. A Can Archaeology Prove the Old Testament? című könyv 29. oldalán olvasható, hogy Dothánban (Sichemtől 13 mérföldre északra) találtak egy ciszternát, amelyben több csontváz is volt. Egyébként József testvérei Dothán közelében tartózkodtak.


K: A Mózes 1. könyve 37:17-ben, ha megkérdeznéd József testvéreit, miért akarták megölni őt, mit válaszolnának?

V: József bajba keveri őket (Jákób elküldte Józsefet, hogy beárulja őket). József rossz (ra’ah) hírt adott róluk Jákóbnak, ők pedig azt mondták volna Jákóbnak, hogy egy veszélyes (ra’ah) állat felfalta Józsefet.

Álmodozónak nevezték Józsefet.

Örzérék, irigység, amiért apjuk Józsefet jobban szerette. Ha az álmok Istentől származtak (amint az végül kiderült), akkor még Isten is Józsefet részesítette előnyben.

Sichem körülbelül 50 mérföldre északra feküdt Hebrontól, ahol Jákób tartózkodott. Dótán pedig attól körülbelül 13 mérföldre északra volt. Tehát valószínűleg túl messze voltak Jákóbtól ahhoz, hogy bárki is elmondhassa neki, mi történt.

Ironikus, hogy életének korai szakaszában Jákób ruhákkal megtévesztette saját apját, Izsákot, hogy ő Ézsau lenne. Most pedig a ruhákat használták fel arra, hogy saját fiai megtévesztsék őt.


K: A Mózes 37:17-ben József testvérei azt tervezték, hogy megölik őt, vagy úgy döntöttek, hogy eladják Józsefet a midianita kereskedőknek, ahogyan azt a Mózes 37:28–29 mondja?

V: Mindkettő igaz, mert az emberek megváltoztathatják a terveiket. Eredetileg azt tervezték, hogy megölik Józsefet, kivéve Rúbent, aki meg akarta menteni. Amikor azonban meglátták a midianita kereskedőket, rájöttek, hogy József révén pénzt szerezhetnek, és megváltoztatták a terveiket. Természetesen az ember azt gondolhatná, hogy Józsefnek „joga” lenne keserűvé válni emiatt. József azonban követte Istent, és a nehéz idők nem tették keserűvé, hanem jobbá.


K: A 37:25-ben a kereskedők ismaelitaok voltak, vagy midianiták, ahogyan azt a 37:28 mondja?

V: Távolról a testvérek nem tudták megkülönböztetni, hogy melyik nép jön, vagy hogy mindkettőből voltak-e köztük. A testvéreknek azonban ez nem számított; ők csak a pénzt akarták. Lehet, hogy az „iszmaelita” vagy a „midianita” szó egy másolási hiba. Vagy a testvérek azt hitték, hogy iszmaeliták, de valójában midianiták voltak.


K: A Mózes első könyve 37:28-ban szereplő 20 ezüst sékel megfelelő ár volt-e egy olyan rabszolgáért, mint József?

V: Igen. K. A. Kitchen szerint az Ancient Orient and Old Testament Introduction című művében (52–53. o.) ez volt a helyes ár i. e. 1800 körül. Évszázadokkal korábban 10–15 ezüst sékel volt az ár, Mózes idején körülbelül 30 ezüst sékel, később pedig drágábbak lettek. A Hóseás 3:2-ben egy rabszolga értéke körülbelül 30 sékel volt. A rabszolga árának időbeli alakulását bemutató grafikont lásd a „Biblical Archaeology Review” 21. évfolyam 2. számának 53. oldalán.


K: Miért nem könnyítette meg Isten József helyzetét a Mózes 37:28-ban?

V: Isten sokkal könnyebbé tehette volna a dolgokat József számára. Nem kellett volna megadnia neki azokat az álmokat, és úgy is intézhette volna, hogy József megmentse testvéreit, akik így hálásak lettek volna neki. Isten Józsefet használta fel családja megmentésére, amikor nagy éhínség volt, de más módon is megmenthette volna őket az éhínségtől.

Nem tudjuk, miért éppen azokat az eszközöket választotta Isten az akaratának megvalósításához. Az azonban megfigyelhető, hogy József megvigasztalása nem volt Isten elsődleges célja; Isten József földi életét arra használta fel, hogy változásokat hozzon létre József és testvérei életében.


K: Miért szerepel a Bibliában a Júda és Támárról szóló elbeszélés (1Móz 38:1–21)?

V: Ha egy skálán 1-től (nem olyan rossz) 10-ig (a legrosszabb) értékelnénk, ahol a nemi erkölcstelenség 10-es, akkor hogyan nevezné azt, ha valaki szándékosan soha nem szándékozik betartani egy ígéretet, amelyre egy másik ember egész hátralévő élete függ? – Ez bizonyosan több, mint 1. Legalább három dolgot tanulhatunk ebből.

1. Nehogy azt gondoljuk, hogy Júda és a többi ősapánk igazabbak voltak, mint bárki más, ez és más történetek visszavezetnek minket ahhoz a valósághoz, hogy ők sem voltak különösebben igazak.

2. A Biblia őszinte, pontos leírást ad arról, hogyan éltek az emberek akkoriban. A Biblia egy cseppet sem szépíti a történelmüket. Tanulhatunk abból, amit rosszul tettek, éppúgy, mint abból, amit jól tettek.

3. Ez egy olyan bűntípust mutat be, amely ma is jelen van, de amelyről nem sokat beszélnek: a felelősség elhárítását. Ez Isten szemében nagyon súlyos bűnnek számít, hiszen Onánt emiatt ölték meg. Júda sem viselkedett felelősségteljesen menye iránt, és megszegte a saját szavát. Júda nem adta fiát feleségül Tamárnak, mert féltette fia életét, mert nem bízott Isten jóságában. Nyilvánvaló, hogy Júda nem gondolta, hogy Onán halált érdemelne azért, mert nem volt hajlandó teljesíteni a kötelességét.


K: Mit jelentenek a Zerah/Zarah és a Perez/Pharez nevek a 1Móz 38:29–30-ban?

V: Először is, mit jelentenek, majd két alkalmazásukról lesz szó. A Strong-szótár, a bibliai szótárak és a kommentárok mind egyetértenek abban, hogy a Perez/Pharez áttörést vagy hasadást jelent. Ő hasította fel vagy nyitotta meg a méhet. A Zerah/Zarah jelentését illetően azonban enyhe véleménykülönbség van.

Scarlet: Mivel a kezére skarlátvörös szálat kötöttek, a Zerah ezért skarlátot jelenthet. Egyes tudósok szerint fényességet vagy vörösséget is jelenthet.

Felkelés: Más tudósok szerint a Zerah a héber Zerah szóból származik, amelynek jelentése „felkelés”.

A véleménykülönbség okát a Strong’s Exhaustive Concordance (2226. szó) magyarázza. Ez szerint megegyezik a 2225-ös „zerach, zeh’-rakh” szóval, amely a 2224-esből származik; a fény felkelése: – felkelés.” A 2224-es szó jelentése: „zarach, zaw-rakh”; elsődleges jelentése: gyök; tulajdonképpen sugárzás (vagy sugarak kilövellése), azaz felkelés (mint a napé); különösen megjelenés (a leprának tüneteként): – felkel, felkel (fel), amint felkel.” Tehát a Zerah szó a napfelkeltéből származik, és utalhat a tényleges felkelésre, vagy a hajnal skarlátvörös színére is.

A Máté 1:3-ban szereplő messiási leszármazási sor röviden említi mind Pérezt, mind Zerah születését. Első eljövetelekor Jézus azt mondta a Lukács 12:51-ben, hogy megosztottságot fog hozni. Pál a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 2:8-ban beszél Krisztus második eljövetelének ragyogásáról. Tehát az ikrek Krisztus két eljövetelének sorrendjében jelentek meg. Ugyanakkor a János 1:5,9 megemlíti, hogy Jézus volt az igazi világosság, amely minden embernek világosságot ad, és hogy Ő eljött a világba.

Akan, akit a Józsué 7-ben kivégeztek, Zéra leszármazottja volt. Tehát az, hogy valakinek különleges vagy istenfélő ősei vannak, nem garantálja, hogy feltétlenül igaz ember, vagy hogy elkerülheti az ítéletet. Azt mondják, hogy „Istennek nincsenek unokái”. Más szavakkal: vagy Isten gyermeke vagy, vagy nem. De nem hivatkozhatsz Istenhez fűződő kapcsolatra kizárólag a szüleid hite alapján, a saját hited nélkül.


K: A Mózes 1. könyve 39:7–10-ben, mivel a Tízparancsolatot még nem írták le, mi lett volna a baj azzal, ha József lefeküdt volna gazdája feleségével?

V: Józsefnek nem volt szüksége a Tízparancsolatra ahhoz, hogy tudja: ezzel teljesen elárulná gazdája belé vetett bizalmát. József azt is mondta, hogy ez bűn lenne Isten ellen.

Vannak, akik kizárólag a törvény betűje szerint cselekszenek. József azonban nem így járt el, és a keresztényeknek sem így kellene cselekedniük. Ahelyett, hogy csak azt kérdeznénk: „Megúszhatom ezt?”, vagy „Van-e erre vonatkozó abszolút, fekete-fehér tilalom?”, inkább azt kellene kérdeznünk: „Mi lenne Istennek tetsző?”.

József most már kétszer is elvesztette a köpenyét! De ahogy valaki egyszer mondta: jobb elveszíteni a köpenyt és megőrizni a jellemünket, mint elveszíteni a jellemünket és megtartani a köpenyt.

Van egy érdekes arab mese, amely jól illusztrálja azt a gondolkodásmódot, amikor az ember kizárólag a törvény betűjét követi. Egyszer egy férfi alkut kötött egy gonosz dzsinnel. Mindketten aláírtak egy papírt, amelyben a dzsinn vállalta, hogy a férfi számára a legszebb nőt adja feleségül, akit csak el tud képzelni, és hogy nem fog ártani neki. A dzsinn eltűnt, majd később megjelent egy gyönyörű nő, aki a férfi felesége akart lenni. A férfi nem tudta, hogy a nő valójában az álruhás dzsinn volt. Egy éjszaka a „nő” megkérte a férfit, hogy mutassa meg a szerződést. Amikor a férfi kézbe vette a szerződést, a dzsinn a gyertya viaszával eltakarta a „nem” szót a „nem bántja a férfit” kifejezésben, majd megölte a férfit.

Érdekes, hogy egyesek számára egy kis gyertya viasz is elég volt ahhoz, hogy igazolják a kettőjük által tett ígéret érvénytelenítését. Ma egyesek úgy gondolják, hogy rendben van és helyes, ha alig lényegesebb okok miatt megszegik a megállapodást. Az Istenben valóban hívők számára nem csupán a szavunkat tartjuk be betű szerint, hanem a szavunk szándékát is, és nem hagyjuk, hogy gyenge indokok szolgáljanak ürügyül a becstelenségre.


K: A Mózes 39:7–20-ban található-e más hasonló történet?

V: Nincs ehhez nagyon hasonló, de van egy kitalált történet, amelyben enyhe hasonlóságot lehet felfedezni. Az a gondolat, hogy a feleség hűtlen lesz, amikor a férje távol van, nem kizárólag József esetében fordul elő. Körülbelül 600 évvel később, a Kr. e. 13. században volt egy egyiptomi történet, a „Két testvér meséje” címmel, amelyben néhány hasonlóságot lehetett felfedezni. Amikor a férj távol volt, a feleség megpróbálta elcsábítani a férje testvérét, aki azonban visszautasította a közeledését. Amikor a férj visszatért, a feleség hamis vádat emelt a testvére ellen. Végül kiderült az igazság, és a feleséget kivégezték.


K: A Mózes első könyve 40:15-ben hogyan vitték el Józsefet a héber földről?

V: Egyrészt József abból a földről érkezett, amely az izraelita héber nép ígéretes és jövőbeli birtoka volt. Másrészt mi a „héber” szót az „izraelita” szinonimájaként használjuk, de akkoriban ez nem így volt. A „héber” vagy „apiru” kifejezés nomádot is jelentett, és Ábrámot is hébernek nevezték. Így József neve vagy arra utalt, hogy Ábrahám leszármazottja volt és Ábrahám új földjén élt, vagy arra, hogy nomádok földjéről származott, vagy mindkettőre.


K: A Mózes 40:20–22, a Máté 14:6 és a Márk 6:21 alapján vajon helytelen-e a születésnapokat ünnepelni, mivel a Bibliában [állítólag] az egyetlen születésnapok azok, amikor a fáraó kivégezte a pékot, és Heródes kivégezte Keresztelő Jánost?

V: Nem. A Jehova Tanúi a hallgatásból származó érveléssel próbálják tiltani a születésnapi ünneplést. Mind a fáraó, mind Heródes kegyetlen, önkényes uralkodók voltak, akik nem születésnapokon is megöltek embereket, de két erősebb ok is van arra, hogy miért elfogadható valakinek a születésének különleges napját megünnepelni.

Jób istenfélő ember volt, és fiai „felváltva rendeztek lakomákat otthonaikban” (Jób 1:4). A héber szöveg szó szerint azt mondja, hogy mindegyikük „a maga napján” tette ezt, és ez a kifejezés a születésnapot jelenti, amint azt Jób is mutatja, amikor „a maga napját” (héberül) átkozza, amit a BSB a Jób 3:1–3-ban „születésének napjaként” fordít.

Emellett Gábriel angyal bejelentette, hogy sokan örülni fognak Keresztelő János születésének (Lukács 1:14), és ha az angyalok is ünnepelhették Jézus születését a Lukács 2:13–14-ben, akkor nekünk is rendben van, ha mi is megünnepeljük az Ő születését.


K: A Mózes 40:23-ban hogyan felejthette el a pohárnok ilyen könnyen Józsefet?

V: Abban az időben a pohárnokot foglalkoztatta az álom jelentése. Miután azonban visszakerült a pozíciójába, arra a következtetésre jutott, hogy nem József segítette vissza a helyére, és József most már nem is nyújtott neki semmilyen hasznot, ezért arra összpontosított, hogy mi és ki hozhatna neki hasznot. Elfelejtette mind a József iránti háláját, mind azt az ígéretét, hogy emlékezni fog rá, és megemlíti őt a fáraónak. Testvérei, Potifár felesége és a pohárnok részéről József bántalmazást, rágalmazást és elfeledést szenvedett el. De Isten a pohárnok feledékenysége ellenére is cselekedhetett; csakhogy ehhez két teljes évre volt szükség. Érdekes, hogy József elsőszülött fiát Manassénak nevezték el, ami az Evangelical Commentary on the Bible (Evangélikus Biblia-kommentár) 33. oldala szerint „elfelejteni” jelent. József testvéreinek irigysége, Potifár feleségének rágalmazása és a pohárnok feledékenysége jelentéktelenek voltak ahhoz a vershez képest, amely meghatározza ezt a fejezetet: a Mózes első könyve 41:32, amely szerint az ügy „Isten által elrendelt”.


K: Miért vannak tehenek a folyóban a Mózes első könyve 41:18-ban?

V: A legtöbb helyen a tehenek nem maradnának a folyóban. De Egyiptomban a tehenek gyakran ott tartózkodnak, hogy enyhítsék a hőséget, és némi védelmet nyerjenek a legyek ellen. De egy írónak Egyiptomban kellett volna élnie, hogy ezt tudja.


K: Miért nevezett ki a fáraó a 41:32-ben egy nem egyiptomit második emberré?

V: Bár a királyok néha furcsa dolgokat tesznek, ebben az esetben nagyon is volt értelme. Ha József lázadni próbált volna, az egyiptomiak nem követték volna őt. Feljegyzések szerint kánaániták, mint például Meri-Ra, Ben-Mat-Ana, valamint III. Amenhotep szémita helyettese, Yanhamu, magas tisztségeket töltöttek be az egyiptomi udvarban. (III. Amenhotep azután lett fáraó, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot.) Sokkal későbbi időkben a török oszmánok gyakran alkalmaztak örményeket magas udvari tisztségekben, tudván, hogy a nép soha nem támogatna egy nem muszlimot, aki megpróbálná átvenni a hatalmat.


K: A Mózes 41:45-ben szereplő József egyiptomi neve, a Zaphenath-Paneah, cím volt, vagy egyiptomi név?

V: Valószínűleg azt jelentette, hogy „akit életnek hívnak”, vagy valami hasonló. Nincs bizonyíték arra, hogy bármelyik egyiptominak is lett volna ilyen címe, így valószínűleg név volt. A fáraó valószínűleg azt akarta, hogy József sok tisztviselője számára inkább egyiptominak tűnjön. Ez azonban nem jelenti azt, hogy József feladta volna eredeti nevét. Ez olyan, mintha az emberek Kínából a Nyugatra jönnének, és sokszor felvennének egy nyugati nevet, vagy amikor az emberek a Nyugatról Kínába mennek, sokszor felvennének egy kínai nevet.


K: A Mózes 41:45-ben szereplő József egyiptomi nevére, a Zaphenath-Paneah-ra van-e bármilyen, a Biblián kívüli bizonyíték?

V: Igen. Bár a tudósok nem ismerik az egyiptomi vezírek nevét József korát körülvevő évszázadokból, a régészek találtak egy összefüggést.

Zaphenath: József egyiptomi neve a Mózes első könyve 41:45-ben valószínűleg úgy maradt fenn számunkra, hogy a „t” és a „p” helyet cserélt. A Zat-en-aph jelentése „akit hívnak”, ami gyakori kifejezés volt. A Brooklyn 35.1446-os papirusz számos példát mutat be arra, hogy ázsiaiaknak egyiptomi neveket adtak. Ezen nevek közül soknak az első része „akit hívnak”.

Paneah: A „Pa” vagy „Pe” az egyiptomi Ipi vagy Ipu-t jelentené. Az „anea” hasonló az egyiptomi ankh-hoz, ami „életet” jelent, vagy az ankhu-hoz, ami „él” jelent. A „Pharaohs and Kings: A Biblical Quest” című könyv 350. oldalán az a következtetés szerepel, hogy az Ipiankhu név és változatai József idején gyakoriak voltak, de korábban vagy később nem voltak túl elterjedtek.


K: A Mózes 41:45-ben, ha visszagondolunk arra, hogyan szerezte meg feleségét Izsák és Jákób, miben különbözik József feleségszerzése? Hogyan birkózott meg ezzel József?

V: A fáraó nem volt hívő, és József felesége valószínűleg szintén nem volt az, legalábbis kezdetben. Nem látjuk, hogy a hívő emberek különös gondot fordítottak volna József feleségének kiválasztására; József azonban így is boldogult. Ahogyan Isten Ádámnak a föld feletti uralmat és egy feleséget adott, úgy a fáraó is Józsefnek a föld feletti uralmat és egy feleséget adott.

Egyébként Potifár és Potiféra valószínűleg nem ugyanaz a személy. Egyiptomban van egy „Potifár-sztélé” nevű emlékmű, amelyen ez áll: „Putifár, ’Ank h-Hor fia”. Ez valószínűleg egyikük sem; inkább a Potifár egy gyakori név volt.


K: A Mózes 41:53–57-ben hogyan volt József Krisztus előképe?

V: József maga is szenvedett, hogy ellátást biztosíthasson Isten egész népének. Attól az időponttól kezdve, amikor Józsefet rabszolgának adták el, egészen addig, amíg a második legfőbb vezetővé vált, körülbelül 13 év telt el. Ez idő alatt Józsefnek türelmesnek kellett lennie, annak ellenére, hogy semmilyen külső jel nem utalt arra, hogy helyzete valaha is javulni fog. Gondoljunk csak bele, milyen türelmes Isten velünk!


K: A Mózes 1. könyve 41:57-ben leírtak végül József javát szolgálták?

V: Ebben az esetben másodlagosan hozott neki hasznot, abban az értelemben, hogy nem Kánaánban volt, amikor az éhínség bekövetkezett. De elsősorban nem József javát szolgálta; elvégre József egyszerűen átmehetett volna Szíriába, és ott egyedül élhetett volna, ahogy Jákób tette. Nem, az elsődleges haszon a klánjának 70 tagját érintette. Isten nem elsősorban József javára hozta ezt a megpróbáltatást, hanem a családja javára.

Másrészt József más szempontból is nagy hasznot húzott belőle. Képzeljük el, hogy József Kánaánban vagy Szíriában maradt volna, és egész életében semmit sem tett volna. Lehet, hogy akkor is feddhetetlen jellemű lett volna, de a Biblia nem tartaná őt a hit nagy hősének ezek nélkül a tapasztalatok nélkül, amelyek formálták őt – bár ez a formálódás időnként fájdalmas volt.


K: A 1Móz 41:57-ben, mivel az éhínség az egész világon súlyos volt, miért nem szenvedett éhínséget a világ minden helye?

V: Ez a kifejezés azt fejezi ki, hogy az éhínség Egyiptomon kívül is súlyos volt.


K: A Mózes 42:3–4-ben mit tanult a család a részrehajlásról?

V: Jákób esetében láthatóan semmit. Nem küldte Benjáminot a többiekkel együtt erre a kalandra, mert úgy tűnt, hogy Benjáminot jobban szerette, mint őket. Jákób szemében elhunyt felesége, Ráhel, (állítólag) elhunyt fia, József, és Benjámin összekapcsolódtak egymással, és nem akarta elveszíteni az utolsót is közülük. Nyilvánvalóan a többi testvért könnyebben feláldozhatónak tartotta. Ez szörnyű szülői magatartás volt.

A testvérek azonban rosszul érezték magukat, miután elküldték Józsefet, és ezt ennyi éven át titokban tartották apjuk előtt. De azóta, mivel Jákób igazságtalan volt velük szemben, és ez nem fog megváltozni, megtanultak ezzel együtt élni.


K: Miért árultak gabonát az egyiptomi tisztviselők a Mózes 42:7-ben?

V: József vezetése alatt Egyiptom élelmiszer-tartalékot halmozott fel a súlyos éhínségre. Vagy az egyiptomi kormány többet vett el a parasztoktól, mint amennyire szükségük volt, vagy egyes egyiptomiaknak kevesebb jutott, mint amennyire szükségük volt, mert nyereség céljából adták el a nép gabonáját. Ezt követően évezredekkel később már túlságosan is gyakori jelenség volt, hogy az élelmiszert jelentős nyereségért exportálták, miközben az élelmiszert termelő parasztok éhen haltak.


K: A Mózes 42:8-ban miért nem ismerték fel József testvérei őt?

V: Semmi nem utal arra, hogy ez csodás vagy természetfeletti esemény lett volna. Utoljára egy tehetetlen, megrémült, szakállas tizenhét éves fiút láttak, most pedig egy gazdag, hatalmas harminc éves férfit látnak, akinek – ha az egyiptomi szokásokat követte – nem lenne szakálla. Még ha az emberek észreveszik is a hasonlóságot, gyakran azonnal arra a következtetésre jutnak, hogy nem lehet ugyanaz a személy, ha a körülmények alapján lehetetlennek tűnik, hogy ugyanarról a személyről legyen szó.


K: A Mózes 42:6–20-ban miért bánt így József az elidegenedett testvéreivel?

V: Bár a Biblia sem nem helyesli, sem nem bírálja ezt a stratégiát, József részéről ez okos lépésnek bizonyult. József tudni akarta, milyen a hozzáállásuk anyjuk másik fiához, és mit tanultak az évek során. Látni akarta, mi van a szívükben, mielőtt megnyitná előttük a saját szívét.

Bár manapság valószínűleg senki sem kerül hasonló helyzetbe, az általános elv továbbra is érvényes: meg kell próbálni megismerni, mi van egy ember szívében, mielőtt bizalmunkba fogadnánk őt. Egy másik összefüggésben Jézus a Máté 7:6-ban azt mondta, hogy ne dobjuk gyöngyeinket a disznók elé.


K: Miért érezték magukat itt olyan bűntudatosnak a Mózes 42:21–23-ban?

V: Ez egy nagy titok volt, amelyet csak a testvérek ismertek. (Nem tudták, hogy József ott áll előttük, és hogy ért héberül.) Képzeljük el, hogy a múltunkban egy titok gyötrődik, amiatt, amit egy hozzánk közel állóval tettünk, és amit nem tudunk elmondani neki. Gondoljunk bele, milyen nehéz volt a testvéreknek ennyi éven át a bűnük miatt.

Rúbennek már a Mózes első könyve 37:21–22-ben is volt egy ötlete, hogyan menthetné meg Józsefet. Rúben a Mózes első könyve 37:29-ben nem értett egyet azzal, hogy eladják Józsefet, de belement abba, hogy elvegyék József köntösét, és vérbe mártsák. Itt Rúben is ugyanúgy bűntudatot érzett, mint a többiek, de emellett volt benne egy „én megmondtam” hozzáállás is, amivel őket hibáztatta.


K: A Mózes első könyve 42:25–28-ban, miután megdöbbentő élményként kellett hátrahagyniuk Simeont a börtönben, mit gondolsz, hogyan éreztek, amikor meglátták az ezüstpénzt a zsákban?

V: A Mózes első könyve 42:28b valószínűleg enyhén fogalmazott, amikor azt írta: „elcsüggedt a szívük”. Sajnálták Simeont, sajnálták apjukat, és rettegtek attól, hogy el kell mondaniuk ezt idős apjuknak. Jákób később azt mondta, hogy ha Benjámin is elveszne, „szomorúságban viszitek le ősz hajamat a sírba” (Mózes első könyve 42:38b).

Rúben terve az volt, hogy egyedül, csupán Benjáminnal és az ezüsttel térjen vissza Egyiptomba, és megpróbálja visszahozni Simeont. Jákób azonban Benjáminért jobban aggódott, mint azért, hogy Simeont visszahozzák.


K: Miért mondta Rúben a Mózes első könyve 42:37-ben: „Megölhetitek a két fiamat, ha nem hozom vissza őt hozzátok”?

V: Jákóbnak eszébe sem jutott, hogy bármelyik unokáját is megölje. Rúben csak azért mondta ezt, hogy hatást gyakoroljon Jákóbra, és meggyőzze őt. De kissé furcsa ez a kapcsolat, hogy Rúben egyáltalán felajánlotta ezt az alkut Jákóbnak. Úgy tűnik, hogy bár Jákób nem tudta az igazságot Józsefről, nem volt túl nagy a bizalom Jákób és fiai között. Sajnos ez ma is igaz lehet egyes családokra.


K: A Mózes első könyve 43–44. fejezetében a testvéreket próbára tették. Miért tették őket próbára?

V: Nézzük meg ezt a helyzetet József szemszögéből. Egy nap, ennyi év után, József testvérei megjelentek az udvarában, segítséget kérve. Ekkor mit tudott József róluk és a jellemükről? Az egyetlen dolog, amit József ekkor tudott, az volt, hogy ezek ugyanazok a testvérek, akikről azt várta, hogy szeretőek legyenek, akik megbeszélték, hogyan öljék meg, majd rabszolgának adták el. Ó, és azt is tudták, hogyan kell jól megkötözni egy embert. Nem tudjuk, hogy Józsefnek eszébe jutott-e a bosszú gondolata vagy sem, de mások számára ez talán teljesen természetes lett volna. Mit kellett volna tennie Józsefnek?

Józsefnek nem okozott örömöt, hogy megtévesztette testvéreit. De Józsefnek komoly döntést kellett hoznia: ha testvérei nem változtak meg azóta, hogy rabszolgának adták el, akkor nem látott okot arra, hogy megmentse őket.

A Bible Knowledge Commentary: Old Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Ószövetség) 93–94. oldalán ez áll: „József, aki már a két látogatásuk során is ragyogóan sikeresen keltett feszültséget, most végrehajtotta mesterművét. Próbára tette a testvérek Benjámin iránti aggodalmát, hogy rávezesse őket gonoszságuk felismerésére. Ha elbuknak ezen a próbán, ha nem éreznek együttérzést Ráhel második fiával szemben, akkor nem lesz részük az ígéretek beteljesülésében. Isten újrakezdhette volna, és Józsefből tehetett volna nagy nemzetet, ha a többiek méltatlannak bizonyultak volna (vö. 2Móz 32:10).”


K: A 44. fejezetben mikor kellene másokat próbára tennünk? Általában hogyan kellene másokat próbára tennünk?

V: Általában így teszteled a testvéreidet? – Remélem, nem. Bár nem látjuk, hogy az istenfélő emberek olyan szigorúan tesztelnék másokat, mint József, az embereket meg kell kérdezni és próbára kell tenni a vezetői képességeik tekintetében. Az emberek tanulhatnak, amikor próbára kerülnek, de ez nem az elsődleges cél. A lényeg az, hogy kiderüljön, megbízhatunk-e az illetőben, hogy elvégezzen valamit, vagy hogy megbízhatunk-e benne, hogy helyes tanítást adjon át.

Az 1 Timóteus 3:10 így szól: „Ezenkívül először próbára kell tenni őket. Ha pedig feddhetetlenek, akkor szolgáljanak diakónusként.” A Jelenések 2:2 elismerően szól az efezusi gyülekezetről, mondván: „Megpróbáltátok és hazugoknak bizonyítottátok azokat, akik hamisan azt állítják, hogy apostolok.” A Rómaiakhoz írt levél 16:10-ben Apellészt próbára tették és alkalmasnak találták; azonban valószínűleg Isten volt az, aki elvégezte a próbát.

Másrészt, ha valaki már kiállta a próbát, helytelen további próbatételek ürügyével csapdába csalni őt. A farizeusok tévedtek, amikor Jézust próbára akarták tenni azzal, hogy jelet kértek tőle a Márk 8:11-ben és a Lukács 11:16-ban.

Kérdésekkel próbára tették Jézust a Máté 16:1-ben és a 22:35-ben.

Naomi próbára tette Rútot és Orpát a Rút 1:11–15-ben. Nem volt értelme annak, hogy Izraelbe menjenek, egy olyan földre, amelyet még soha nem láttak, csak azért, mert kedvelték Naomit. Ha nem ugyanazt az Istent követték, akkor egyszerűen ott kellett volna maradniuk, ahol voltak.

Sául királyt próbára tették az 1 Sámuel 13:7b–14-ben, de nem világos, hogy Sámuel véletlenül késett-e néhány órával, vagy szándékosan akart késni.

Egyszer olvastam, hogy a Szovjetunió idején egyszer néhány egyenruha nélküli, fegyveres katona berontott egy földalatti istentiszteletre, éppen amikor az kezdődni készült. Megkérdezték, kik a keresztények, és azt mondták, hogy minden nem keresztény elmehet. Aztán letették a fegyvereiket, és ők is imádkoztak; ki akarták szűrni az istentiszteletről az összes kémet.


K: A Mózes 44:2–13-ban hogyan hasonlítana a Benjámin zsákjában talált ezüstkehely arra, amikor Ráhel ellopta apja bálványait?

V: Lehet, hogy a testvérek ismerték azt a történetet, amikor Ráhel ellopta apja, Lábán bálványait. Lábán és Jákób megegyeztek abban, hogy akit ezekkel a bálványokkal találnak, azt megölik. Akkor még nem tudták, hogy Ráhel lopta el őket. Ha Lábán és Jákób ilyen büntetésben állapodtak meg, milyen büntetést szabna ki Egyiptom magas rangú bírósági tisztviselője valami olyan ellopásáért, ami (látszólag) közel állt hozzá, és nagy anyagi értéket képviselt?


K: A Mózes első könyve 44:5-ben hogyan állíthatta József, egy istenfélő ember, hogy jóslásra használja azt?

V: Nem áll benne, hogy József valaha is használta volna azt a kupát, csupán azt, hogy azt mondta testvéreinek, hogy jóslásra használta azt a kupát. A Mózes első könyve 44:15 szerint József nyilvánvalóan nem nagyon törődött a kupával. Nem szabad jóslást alkalmaznunk (5Mózes 18:10), és még a gonosz látszatát is el kell kerülnünk (2Korinthus 8:21; 1Thesszalonikaiak 5:22), és még József sem volt tökéletes ember.

Az „Evangelical Commentary on the Bible” (Evangélikus Biblia-kommentár) 34. oldalán az áll, hogy Egyiptomban elterjedt volt a vízjóslás. A vízcseppeket figyelve jóslatokat tettek.


K: A Mózes 45:3-ban felsorolt négy ok miért tette szóhoz sem jutóvá József testvéreit?

V: A testvérek 1) azért is elnémultak, mert sokkot kaptak, nemcsak attól, hogy meglátták Józsefet, hanem József helyzetétől is; 2) azért is elnémultak, mert lebuktak; 3) azért is elnémultak, mert azon töprengtek, mi fog most velük történni; 4) mert azt mondták: „Te uralkodni akarsz rajtunk?” (1Móz 37:8). Most pedig József uralkodott egész Egyiptom felett (1Móz 45:8).


K: A 1Móz 45:5,8; 50:19–20-ban József szerint ki küldte őt Egyiptomba? Miért?

V: Hányszor hallottad már, hogy amikor valaki gyilkosságot tervezett, az végül jól sült el számára? A testvéreknek is jól sült el.

József kifejezetten azt mondta, hogy nem a testvérei voltak, hanem Isten. József látta, hogy a nehézségei és a nehéz idők Istentől származnak, és ezért dicsérte Istent, mert most, és csak most látta az eredményt.


K: A Mózes 45:6-ban és a Mózes 47:28-ban az izraeliták rabszolgákká váltak, miközben József még élt?

V: Igen. Ha megnézzük a Mózes első könyve 37:2; 41:1; 41:29–39; 45:6; 47:28 verseket, az izraeliták József 110 éves élete közül 71 évet töltöttek Egyiptomban. Tehát a héber nép rabszolgává vált, miközben József még élt, mert 400 évig voltak rabszolgák Egyiptomban, és összesen 430 évet töltöttek ott.


K: A Mózes első könyve 45:8 és 50:19 versekben Isten rabszolgává teszi-e az istenfélő embereket? Isten rabszolgává tette-e Józsefet, vagy József testvéreit?

V: Ez a „konkurencia” nevű teológiai fogalom egyik példája. Isten nemcsak tudta, hogy milyen gonoszságot fognak szabadon és önként elkövetni, ha abban a helyzetben találják magukat, hanem lehetővé is tette számukra, hogy abban a helyzetben legyenek, és végrehajtsák szívük szándékát. Sőt, Isten előre eltervezte és felhasználta gonoszságukat, hogy jót hozzon létre. Ahogy a Róma 8:28 mondja: „...Isten minden dolgot azok javára munkálkodik, akik Őt szeretik...” A „minden dolog” kifejezés magában foglalja a gonosz dolgokat is.


K: A Mózes 45:25–28-ban mi a két ok, amiért Jákób megdöbben, amikor meghallja, hogy József él?

V: Először is, azt hitte, biztosan tudja, hogy József meghalt; elvégre látta a vérrel befecskendezett, sokszínű köntöst. Másodszor pedig megdöbbent volna – akár most, akár később –, amikor rájött volna, hogy mind a tíz fia összeesküdött ellene, és több mint húsz éven át megtévesztette őt.


K: A Mózes első könyve 46:3–4-ben Isten Jákóbhoz mint egyénhez szól, vagy az ő leszármazottaihoz?

V: Mindkettőhöz. Isten összeolvasztja a kettőt, amikor azt mondja Jákóbnak, hogy „te” nagy néppé válsz. Bár Jákób valóban Egyiptomban halt meg, testét visszahozták Palesztinába, hogy ott temessék el. Ez annak a jele volt, hogy a „te” többes szám 430 évvel később kijön Egyiptomból.


K: A Mózes első könyve 46:1–6-ban hogyan reagált Jákób erre a sokkoló hírre?

V: Először beleegyezett abba, hogy lemegy Egyiptomba, ahogyan fiai mondták. Talán nem látott más választást, tekintettel a Kánaánban dúló éhínségre. De mielőtt elindult volna, lement Beersebába, ahol oltárt építettek, és áldozatot mutattak be Istennek (1Mózes 46:1). Beerseba nagyjából ugyanabban az irányban volt, mint Egyiptom, így valószínűleg csak rövid időt vesztegetett el azzal, hogy elment az oltárhoz. Aztán aznap éjjel Isten látomást adott Jákóbnak, amelyben azt mondta neki, ne féljen lemenni Egyiptomba (1Mózes 46:3). Ez ellentétben áll az 1Mózes 26:2-vel, ahol Isten azt mondta Izsáknak, ne menjen le Egyiptomba. Ezután Jákób és családja sietve elindult Egyiptomba. Később Jákób a fáraó elé járult, és megáldotta őt (1Mózes 47:7,10).

Érdekes módon a Mózes első könyve 46:4-ben az áll, hogy Jákóbot újra felhozzák. Természetesen mind leszármazottait, mind a testét felhozták Egyiptomból, bár Jákób ott halt meg. De Isten megemlítette, hogy Jákób meghal, mert azt mondta, hogy József a kezét Jákób szemére teszi, hogy utoljára lehunyja azokat (Mózes első könyve 46:4).


K: Miért halt meg Jákób Egyiptomban a Mózes első könyve 46:4-ben, hiszen Isten megígérte, hogy kihozza onnan?

V: Az emberek nemcsak magukra, hanem utódjaikra is gondoltak. Jákób utódjait kivitték Egyiptomból. Ezen felül Jákób holttestét is kivitték Egyiptomból a Mózes első könyve 50:13–14-ben.


K: A Mózes első könyve 46:8–27-ben 12, 13 vagy 14 törzs szerepel?

V: Izráelnek 12 fia volt (10 + Lévi + József)

12 harci hadosztály és földbirtokkal rendelkező törzs volt (10 + József két fia, Manassze és Efraim, de Lévit nem számítva).


K: A Mózes első könyve 46:8–27-ben szeretném megtudni, kik voltak azok a 11 fia, akiket Jákób Izráel földjén nemzett, és kik voltak a feleségeik? A Biblia Exodusában megerősítést nyer, hogy 70 ember ment Egyiptomba, Jákóbot is beleértve. Fel tudná sorolni őket nekem?

V: Valójában az „Exodus” egy másik esemény; amikor kijöttek Egyiptomból. De hogy válaszoljak a kérdésedre: Jákób tizenegy fia a következő:
Rúben, Simeon, Lévi, Júda, Isszachár, Zebulon, Gád, Áser, Benjámin, Dán és Naftáli. Természetesen József is Jákób fia volt, de ő Egyiptomban élt, nem Izrael földjén.

Jákób azon leszármazottai, akik Egyiptomba mentek, a Mózes első könyve 46:8–27-ben vannak felsorolva; azonban azok, akik biológiailag nem álltak rokonságban Jákóbbal, nem szerepelnek a listán. Jákób fiai és férfi leszármazottai, akik akkor Egyiptomba utaztak, összesen 64 férfi voltak. Jákób lánya, Dina, és Áser lánya, Séra is velük ment. Ha hozzáadunk még négy embert – Józsefet, két fiát, Efraimot és Manassét, valamint Jákóbot –, akkor összesen 70 személy szerepel a listán. Természetesen a feleségek és mások is elmentek volna, és a Biblia nem azt mondja, hogy legfeljebb 70 ember ment el, hanem csak azt, hogy Jákób 70 leszármazottja, beleértve magát Jákóbot is, ment el.


K: A Mózes 1. könyve 46:33-ban szereplő szöveg kapcsán van-e a Biblián kívüli bizonyíték arra, hogy a pásztorokat az egyiptomiak utálták?

V: Nincs közvetlen bizonyítékunk, de van néhány információnk.

1. Amikor a külföldi hükszoszok uralkodtak Egyiptomban, a későbbi egyiptomiak a megvetett idegen uralkodókat „pásztorkirályoknak” nevezték.

2. József idején a régészek szerint nagy számú ázsiai népcsoport élt a Nílus-deltában. A juhok csontvázmaradványainak elemzése azt mutatta, hogy körülbelül ebben az időben hozták be az ázsiai telepesek először a hosszúszőrű juhokat Egyiptom Nílus-deltájába.


K: A Mózes 47:11-ben hogyan élhetett Jákób családja a Rameses régióban, amikor a Rameses város még nem épült meg?

V: A Nílus-delta térségében telepedtek le, ahol a héber rabszolgák később megépítették Rameses városát. Bár még nem ezen a néven volt ismert, amikor Jákób ott letelepedett, Rameses városa már megépült arra az időre, amikor Mózes megírta a Teremtés könyvét.


K: A Mózes első könyve 47:20–21-ben hogyan fogadhatta el Isten, hogy József az egyiptomi népet a fáraó rabszolgájává tegye?

V: Isten nem nyilvánított véleményt erről, de a Mózes első könyve 47:23–26-ban engedélyezte ezt a 20%-os jövedelemadót.


K: A Mózes első könyve 47:31-ben Jákób az ágya fejénél imádkozott, vagy a botjára támaszkodva, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 11:21 mondja?

V: Bár lehetséges, hogy valaki az ágyban ülve, botjára támaszkodva beszélt, van egy egyszerűbb magyarázat is. A „ágy” és a „bot” mássalhangzói héberül megegyeznek, és az Ószövetséget eredetileg csak mássalhangzókkal írták. A maszorétikus szöveg a magánhangzókat úgy helyezte el, hogy az „ágyat” jelentsen, míg a Septuaginta ezt „botként” fordította. A Zsidókhoz írt levél 11:21 görög szövege is botról beszél.


K: A Mózes 48:5-ben mi volt a jelentősége annak, hogy Jákób azt mondta, Manassé és Efraim hozzá tartoznak?

V: Nyilvánvalóan a jövőbeli földfelosztás során Manassét és Efraimot ugyanabba a kategóriába sorolták, mint Jákób közvetlen fiait. Így József leszármazottai nem egy, hanem két földrészt kaptak. Gyakran az elsőszülött kapott kétszeres részt. József ugyan időrendben nem volt az elsőszülött, de megkapta az elsőszülöttség jogát.


K: A Mózes 49. fejezetében és a Mózes 5. könyvének 33. fejezetében szereplő próféciák hogyan teljesedtek be?

V: Minden fiú esetében összefoglalják a próféciákat, majd bemutatják azok beteljesülését. Általánosságban elmondható, hogy a Mózes első könyve 49. fejezete számos próféciát tartalmaz, míg a Mózes ötödik könyve csak néhány utalást tartalmaz a jövőre Mózes imáiban.

Rúben, bár biológiailag az elsőszülött volt, többé nem fog kiemelkedni. Rúben a Jordán folyó keleti partján telepedett le, és soha nem volt nagy törzs. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 103. oldala szerint Moáb a 9. században (Kr. e. 900–800) leigázta Rúbent, a moábita kőfeliratra (Kr. e. 850) hivatkozva. Ez Salamon ideje után, Júda királyságában Ása és Joás uralkodása között történt.

A Simeon törzs szétszóródott Izráelben. A Simeonok Júda közepén telepedtek le (Bírák 1:3), és mivel Júda területén szétszóródtak, törzsi identitásuk nagy részét elvesztették.

Levi is szétszóródott Izráelben. A léviták nem kaptak földet, csupán városokat, ahol Izráel egész területén élhettek. Ők lettek Izráel tanítói. A királyság felosztásának idején sokan közülük délre, Júda felé költöztek.

Júda dicséretet kap testvéreitől, keze ellenségei nyakán lesz, és a többi fiú meghajol előtte. Júda olyan lesz, mint egy oroszlán. A jogar nem távozik, amíg Silo el nem jön. Dávid és a déli királyság későbbi uralkodói mind a Júda törzséből származtak. Jézus Dávid leszármazottja volt, mind biológiailag Mária révén, mind „jogilag” örökbefogadó apja, József révén. A Mózes első könyve 49:10–12 messiási jellegű a Targum Jonatán, a Pseudo-Jonatán Targum, a Targum Onkelos és a Babiloni Talmud szerint.

Zebulon a tenger mellett fog lakni, és határa Fönícia felé, Szidonig terjed. Ez a helyszínre vonatkozó prófécia beteljesedett.

Isszachár jó és kényelmes pihenőhelyen fog tartózkodni, és kényszermunkát fog végezni. Isszachár – a többi északi törzzsel együtt – idegenek uralma alá került az asszírok alatt i. e. 732-ben.

Dán igazságot fog szolgáltatni, akár egy gonosz kígyó. Akár egy oroszlánkölyök, kiugrik Básánból. Dán a középső részen (Básántól távol) örökölt területet, de amikor a Bírák könyve 18. fejezetében kegyetlenül megtámadták Laiszt, északra, Básán közelébe költöztek.

Gádot megtámadják, de ő viszont támadni fog rájuk. Áldottak azok, akik kiterjesztik Gád területét. Ez prófétai utalás lehet a gádi Jeftára, aki legyőzte az ammóniakat.

Áser gazdag és finom ételekhez jut majd. Áser egész életében erős lesz. Ásernek kevés nehézsége volt a háborúskodásban, bár bizonyos mértékben beolvadtak a föníciai kultúrába.

Naftali olyan lesz, mint egy szarvastehén, amely gyönyörű borjakat szül. Naftali a tóig terjedő déli területeket örökli majd. Naftali nem játszott jelentős szerepet a háborúkban, és a Galileai-tó partján telepedtek le.

József termékeny szőlő lesz, melynek ágai átkúsznak a falon. Íjászok lőnek rá, de íja szilárdan áll. Mint egy herceg testvérei között. Józsefnek bősége lesz. József két fél törzse, Efraim és Manasse, Júda után a legnépesebbek voltak. Valóban, Efraim később az északi királyság szinonimájává vált, ahogyan Júda is a déli királyság szinonimájává vált.

Benjámin falánk farkas lesz. Ehud, a benjáminita bíró, megölte Eglont, a moábit. Benjámin, bár kis törzs volt, a Bírák könyve 20. fejezetében hevesen harcolt a többi törzs ellen.


K: Mit jelent a „férfi erejének kezdete” kifejezés a Mózes 49:3-ban és a Mózes 5. könyve 21:17-ben? Egyes fordítások szerint ez a férfi nemzőképességének vagy férfiasságának kezdetére utal. A Zsoltárok 127. zsoltárja azonban másra utalhat ezzel a kifejezéssel kapcsolatban, amikor arról beszél, hogy az ember fiatalkori gyermekei olyanok, mint a nyílvesszők egy hatalmas harcos tegezében.

V: Lehet, hogy egy férfi termékeny, de soha nem lesz gyereke, bár gyermekek nélkül nem bizonyított, hogy termékeny. De ha nagyon pontosak akarunk lenni, a kifejezés pontos jelentésére négy lehetőség kínálkozik.

a) egy csecsemő, ami azt is jelzi, hogy a férfi ennek után még több gyermeket is nemzhet.

b) egy fiúgyermek, aki eltartja a családot, amikor a férfi megöregszik, és harcol a hazáért.
c) Ez az elsőszülött fiú jogára utaló kifejezés.
d) egy leszármazott, ami azt jelenti, hogy a férfi tartós nemzetséget alapíthat.

Úgy gondolom, itt valószínűleg a d) lehetőségre gondolnak, mert abban a kultúrában nagyon fontos volt, hogy legyenek utódok, akik továbbviszik a családvonalat. Valójában, ha egy házas férfi utód nélkül halt meg, a testvérének kellett feleségül vennie a feleségét, és az első fiú viselte a meghalt testvér nevét.

A c) lehetőségre mindenképpen utal a Mózes második könyve 21:16–17 is.
De úgy gondolom, hogy a b) pont is szóba jön itt, amint azt a Zsoltárok 127:4–5 mondja.

Azonban „a kezdet...” nem valami, ami több gyermeknek is megvan, vagy hogy ők együtt lennének „a kezdet”. Ez azt sugallja, hogy a gyermek a férfi erejének kezdete volt, amikor megszületett, ami azt jelentené, hogy az a) pont volt szóban. Rúben elvesztette az elsőszülöttségi jogot, de a Mózes első könyve 49:3-ban biológiailag még mindig ő volt az elsőszülött, „erőm kezdete”.

Tehát az én álláspontom a fentiek összessége.


K: Miért volt helyénvaló a Mózes első könyve 49:3–4 szerint, hogy Rúben, aki kitűnt dicsőségben és hatalomban, többé ne tűnjön ki? Történt-e ilyesmi az egyház más részeivel is?

V: Ez valójában egy szójáték az „excel” szóval. Ennek oka az, amit Rúben tett a Mózes első könyve 35:22-ben és az Első Krónikák 5:1–2-ben.


K: A Mózes első könyve 49:5–7-ben hogyan átkozhatta meg Jákób Lévit, hiszen Mózes később, a Mózes ötödik könyve 33:8–11-ben megáldotta őt?

V: Lévi leszármazottai e kegyetlen cselekedet miatt szétszóródtak Izráel egész területén. Lévi leszármazottai azzal az áldással részesültek, hogy megkapták azt a kiváltságot, hogy tanítsák Izráelt. Ebből tanulságot lehet levonni. Az átok, ha elviseljük és követjük Istent, áldássá válhat.


K: A Mózes első könyve 49:7-ben mikor kell egy népnek vagy nemzetnek haragot és kegyetlen dühöt éreznie?

V: A Mózes első könyve 49:6-ban még az ökröket is megnyomorították dühük miatt: nem az igazságosság szolgái voltak, hanem az ellenőrizhetetlen düh szolgái.

A válasz erre a kérdésre: soha. Szeretetteljesnek kell lennünk. A gyűlölet az 1 János 4:8,20 szerint annak a jele, hogy nem vagyunk megváltva. „Mert az ember haragja nem hozza meg azt az igazságot, amelyet Isten kíván” – áll a Jakab 1:20-ban.

Simeon és Lévi voltak a legidősebb fiúk Rúben után. Kizárólag heves haragjuk miatt estek ki a sorból. Hasonlóképpen manapság is előfordul, hogy alkalmas, tapasztalt és intelligens embereket nem vesznek figyelembe egy pozíció betöltésénél, vagy elbocsátják őket a munkájukból a heves temperamentumuk miatt. A harag miatt rengeteg jó dologról és jó kapcsolatról maradhatunk le.


K: Miért nem zárták ki Júdát a 49:9-ben a 38. fejezetben történt, Tamárral kapcsolatos eset miatt?

V: Júda a következő legidősebb, Rúben, Simeon és Lévi után. Mind a négyen Lea gyermekei voltak. Júda megpróbálta megöletni Tamárt, de miután kiderült a saját bűne, végül helyrehozta a dolgokat, vagy legalábbis annyira, amennyire csak tudta.


K: Mit jövendöl pontosan a Mózes első könyve 49:9–11?

V: Silo egyszerűen „az, akinek ez jár”. Maguk a zsidók is a Mózes első könyve 49:10-et messiási próféciaként értelmezték. A Babiloni Talmudban, a Sanhedrin 4. fejezetében, a 37. után, a recto oldalon Rabbi Rachman így szólt: „Amikor a Szanhedrin tagjai rájöttek, hogy megfosztották őket az élet és halál feletti joguktól, általános rémület fogta el őket; hamuval borították be fejüket, testüket pedig zsákruhával, és így kiáltottak: »Jaj nekünk, mert a jogar eltávozott Júda-tól, és a Messiás még nem jött el!«”

A Holt-tengeri tekercsekben található, a Teremtés könyvéről szóló kommentárban (4Q252 [=4QpGena ]), a 2. töredék a Teremtés könyve 49:10-ről szóló részében így fogalmaz: „Amikor Izráel uralkodik, [nem] fog hiányozni Dávid leszármazottja a trónról. Mert az uralkodó jogar a királyság szövetsége, Izráel [nemzetségei] pedig a hadosztályok, amíg el nem jön az Igazság Messiása, Dávid hajtása.” Lásd: The Dead Sea Scrolls in English, 4. kiadás, 300–302. o., amely arra is rámutat, hogy ez a kommentár a zsidó hasmoneus királyokat törvénytelen uralkodóknak tekinti, mivel nem Júda nemzetségéből származtak.

Babiloni Talmud, Sanhedrin 98b: Rabbi Johanan így írt: „A világot a Messiásért teremtették; mi a Messiás neve? Rabbi Shila iskolája azt mondta: »A neve Shiloh, mert meg van írva: amíg Shiloh el nem jön.«”

Jeruzsálemi Talmud, Sanhedrin 24. fólió: „Kicsit több mint negyven évvel a Templom pusztulása előtt elvették a zsidóktól a halálos ítéletek kihirdetésének jogát.”

A Targum Onkelos így szól: „A hatalom átadása nem szűnik meg Júda házából, sem az írnok a gyermekeinek gyermekei közül, örökké, amíg el nem jön a Messiás.”

A Pseudo-Jonathan-féle Targum a Mózes első könyve 49:11a verséhez így szól: „A királyok és uralkodók nem szűnnek meg Júda házából … amíg el nem jön a Messiás király.”

Egy további zsidó forrás, amely arra utal, hogy a zsidók ezt messiási próféciának tekintették, a Targum Jonathan a Mózes első könyve 49:10,11a-hoz.

A korai keresztények közül, akik hivatkoztak erre a messiási próféciára, említhetjük Irenaeus of Lyons-t (kb. 160–202), Hippolytus of Portus-t (222–235/236) és Origen-t (225–253/254). Az eretnekek közül az ebionita Klementin-homíliák (i. sz. –188 – bizonytalan dátum) említik ezt.


K: Mivel a 1Móz 49:10 azt mondja, hogy a jogar nem távozik, amíg el nem jön „Silo”, hogyan lehetne ez a Messiás?

V: A görög és latin fordításokban „az, akinek ez jár” szerepel. Ezt a történelmi zsidó értelmezők messiási utalásnak tekintették, mivel az arámi targum ezt „Messiás”-ként fordítja. Ez a Targum Jonathan és a Targum Pseudo-Jonathan (=Targum Yerushalmi I, = Targum Ezez) szerint is messiási utalás. A zsidók körülbelül Kr. u. 6-ban elvesztették a halálbüntetés kiszabásának jogát. A Babiloni Talmud ezt említi a Sanhedrin 4. fejezetében, a 51b után; a 4. fejezetben, a 37 után; recto. Az Ezékiel 21:27 szerkezete párhuzamos a Mózes első könyve 49:10-ével.

Mások ezt Palesztina hivatalos uralkodójának tekintik. A rómaiak alatt a zsidó királyt, Arkeláust, trónjáról megfosztották, és helyére a római procurator, Coponius lépett.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az Expositor’s Bible Commentary 1. kötete 224. oldalán az áll, hogy a babiloni Talmud szerint a Targum Jonatánt Jonatán bin Uzziel írta, aki az i. e. 1. században élt, és Hillel legkiemelkedőbb tanítványa volt.

A Mózes első könyvéről szóló Holt-tengeri tekercsek kommentárjában (4Q252 [=4QpGen(a)]) a 2. töredék a Mózes első könyve 49:10-et tárgyalva így fogalmaz: „Amikor Izráel uralkodik, [nem] fog hiányozni Dávid leszármazottja a trónról. Mert az uralkodó jogar a királyság szövetsége, Izráel [nemzetségei] pedig a hadosztályok, amíg el nem jön az Igazság Messiása, Dávid Ága.” A Dead Sea Scrolls in English című mű 4. kiadásának 300–302. oldalán szintén rámutatnak arra, hogy ez a kommentár a zsidó hasmoneus királyokat törvénytelen uralkodóknak tekinti, mivel nem Júda törzséből származtak.

Josephus a „A zsidók háborúi” (Kr. u. 93–94) című művének 2. könyvében, a 8. fejezetben így ír: „És most Archelaus Júdea-i része tartománnyá vált, és Coponiust, a római lovagrend egyik tagját, procurator-ként küldték oda, akinek Caesar élet-halál feletti hatalmat adott a kezébe.” Josephus a „Zsidók régiségei” című művének 20.9. fejezetében (kb. Kr. u. 93–94-ben írt) azt is megemlíti, hogy a Sanhedrin elvesztette a hatalmát a halálbüntetéssel járó ügyek felett.

Maga a zsidóság ezt messiási próféciaként értelmezte. A Babiloni Talmud Sanhedrin című részének 37-et követő 4. fejezetében, a recto oldalon Rabbi Rachman így fogalmazott: „Amikor a Szanhedrin tagjai rájöttek, hogy megfosztották őket az élet és halál feletti joguktól, általános rémület fogta el őket; hamuval borították be fejüket, testüket pedig zsákruhával, és így kiáltottak: »Jaj nekünk, mert a jogar eltávozott Júda törzséből, és a Messiás még nem jött el!«” Ez Kr. u. 6 körül történt. (Forrás: Josh McDowell: Evidence That Demands a Verdict, 1. kötet, 169. o., valamint Augustin Lemann: Jesus Before the Sanhedrin, 1886, fordította Julius Magath, NL#0239683, Kongresszusi Könyvtár # 15-24973.) Lásd még: Pugio Fidei, Martini, Raymundus, kiadta De Vosin 1651-ben, 148. o.

Babiloni Talmud, Sanhedrin 98b: Johanan rabbi így írta: „A világot a Messiásért teremtették; mi a Messiás neve? Shila rabbi iskolája azt mondta: »A neve Shiloh, mert meg van írva: amíg Shiloh el nem jön.«” 147. o.

Talmud: „[Kr. u. 30] Alig több mint negyven évvel a Templom lerombolása előtt a zsidóktól elvették a halálos ítéletek kihirdetésének jogát.” Jeruzsálemi Talmud, Sanhedrin 24. fólió, 147. o.

A Targum Onkelos így szól: „A hatalom átadása nem szűnik meg Júda házából, sem az írnok a gyermekeinek gyermekeitől, örökké, amíg el nem jön a Messiás.” (The Messiah: An Aramaic Interpretation; The Messianic Exegesis of the Targum, Samson H. Levy (Cincinnati: Hebrew Union College Jewish Institute of Religion 1974) 2. o.) 146. o.

A Pseudo-Jonathan-féle Targum a Mózes első könyve 49:11a-hoz: „A királyok és uralkodók nem szűnnek meg Júda házából … mindaddig, amíg el nem jön a Messiás király” – uo., 7. o.

Egy további zsidó forrás, amely arra utal, hogy a zsidók ezt messiási próféciának tekintették, a Targum Jonathan a Mózes első könyve 49:10,11a-hoz. Justinus a Mártír (írta kb. 138–165-ben) az Első védelme 32. fejezetében említi ezt, utalva arra, hogy Krisztusra vonatkozik.


K: Mit jelent pontosan a héber „Shiloh” szó a Mózes első könyve 49:10-ben?

V: Az eredeti héber szövegben nem voltak magánhangzók, ezért némi bizonytalanság áll fenn.

a) Lehet, hogy egy személyre utaló név: Shiloh

b) Jelenthetné azt is, hogy „akinek az övé” vagy „akihez tartozik”: siloh / selloh. Ezt alátámasztja a Septuaginta és a szír Peshitta is. Ezzel kapcsolatos az Ezékiel 21:26–27.

c) Jelenthet „tiszteletadást neki” is: say loh. Ez párhuzamba állna a következő verssel.

d) Lehet, hogy a Shiloh nevű helyre utal.

e) Végül, a Bibliában sok szójáték található, így lehetséges, hogy a fenti lehetőségek közül több is érvényes.


K: A Mózes 49:10 a királyi jogaráról azt mondja: „amíg Shiloh el nem jön.” Hogyan utalhat ez a háborús jellegű prófécia Jézusra?

V: Jézus szellemileg harcias volt, amikor első eljövetelekor legyőzte a Sátánt. Ezen felül Jézus harcias lesz, és sokakat megöl majd második eljövetelekor a Jelenések 19:11–16 szerint.


K: Mivel a 1Móz 49:10 szerint a jogar nem távozik Júda törzsétől, amíg el nem jön a Messiás, miért nem voltak Júda törzséből származó királyok a száműzetés után, a Makkabeusok kivételével?

V: A Mózes első könyve 49:10 nem garantálta, hogy független királyok lesznek. Csak azt mondja, hogy lesz uralkodó, és Gedália és sokan mások is uralkodtak kormányzóként Babilon, Perzsia és más kormányok alatt. Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 28. oldalát.


K: Mivel a Mózes első könyve 49:10 szerint Júda uralkodni fog a Messiás eljöveteléig, miért származott Sául a Benjámin törzséből?

V: Amikor ezt a próféciát kijelentették, még nem volt király. Sault elutasították királyként, de miután Dávid (Júda törzséből) király lett, elismerték, hogy Júda a királyi vérvonal, amíg el nem jön a Messiás. Jézus „jogilag” Júda törzséből származott, mivel József volt a törvényes apja, és biológiailag is, mivel Mária szintén Júda törzséből származott.


K: Miért jövendölte meg Jákób a Mózes 49:14–15-ben rabszolgaságot Isszachár számára, míg a Mózes 5. könyve 33:18–19 áldást jövendöl?

V: Mindkét prófécia beteljesedett. Isszachár nagy áldásban részesült termékeny földje révén. Az asszírok idején azonban rabszolgákká váltak, és törzsük továbbra is abban a helyzetben maradt. Isten áldásai, ha természetesnek vesszük őket, hajlamosak lustává tenni minket, és hajlamosak arra, hogy a bűnnek engedjünk. Lásd a Bírák 8:27,33-at egy másik szomorú példára Gedeon esetében.


K: A Mózes 49:16–17-ben ez mire utalhat?

V: Sámson Dánból származott. Dán a Bírák könyve 18. fejezetének ideje óta a legészakibb törzs. Dánnak igazságot kellett volna szolgáltatnia, de ehelyett bálványimádást gyakoroltak (Bírák 18:30). A Jeremiás 4:15–16 és 8:16 azt mondja, hogy a csapás Dánból fog érkezni.

Gileád, Dán és Áser nem támogatták Débórát és Barákot a Bírák könyve 5:17 szerint.

A Jelenések 7:5-8 szerint a 144 000 közül senki sem származik a Dán törzséből. Egyesek úgy vélik, hogy az Antikrisztus a Dán törzséből származó zsidó lehet.


K: Miért tartott pontosan 40 napig Jákób holttestének balzsamozása a Mózes első könyve 50:3 szerint, és miért nem több vagy kevesebb?

V: Nincs szükség arra, hogy allegorikus jelentést keressünk ebben, amikor a Biblia megadja az okot. A Mózes első könyve 50:3 szerint 40 napra volt szükség a balzsamozáshoz. A KMT: A Modern Journal of Ancient Egypt című folyóirat 1993. őszi, 3. évfolyam, 3. számának 7. oldalán olvasható, hogy patkányokon végzett mumifikációs kísérletek kimutatták: negyven napra van szükség a test natron-sókkal történő teljes kiszáradásához. A cikk emellett megemlíti, hogy a negyven napos gyászidőszak a mai Egyiptomban is érvényben van.


K: A Mózes első könyve 50:13 szerint Jákóbot abban a barlangban temették el, amelyet Ábrahám Mamre közelében vásárolt, vagy a pátriárkák egy részét Sichem közelében temették el, ahogyan azt az Apostolok cselekedetei 7:15–16 sugallja?

V: Először három, a válasszal kapcsolatos szempontot említek, majd két lehetséges választ.

Először is, a két hely egymástól elkülönült, mivel Mamre és Sichem között nagyjából 45 mérföld (72 kilométer) a távolság.

A kivonulás előtt a Mózes első könyve 50:13 szerint Jákóbot Mamre közelében temették el. A Mózes első könyve 50:24–26 szerint József holttestét Egyiptomban balzsamozták és koporsóba helyezték, azzal a szándékkal, hogy később az Ígéret Földjén temessék el.

Az Exodus után, több mint 477 évvel később, Jákób fiait Sichem közelében temették el, amint azt az Apostolok cselekedetei 7:15–16 mondja. A Józsué 24:32 azt is hozzáteszi, hogy József csontjait a Sichem közelében fekvő földterületen temették el.

Íme két különálló válasz.

„ők”: Az ApCsel 7:15 így szól: „Jakab pedig lement Egyiptomba, és elhunyt [azaz meghalt], ő és atyáink.” (Green szó szerinti fordítása) Az ApCsel 7:16-ban szereplő „ők” kifejezés Jakab tizenkét fiára (atyáinkra) utal, akiket a kivonulás után temettek el, és nem Jakabra, akit több mint 477 évvel korábban temettek el.

István hibája: Ha István beszéde során tévesen „összeolvasztotta” volna ezt a két eseményt egybe, akkor is az ApCsel 7:15–16 tévedhetetlen marad. Az ApCsel 7:15–16 tévedhetetlenül rögzíti azt a jelentéktelen hibát, amelyet István elkövetett. Semmi sem utal arra, hogy Istvánnak mindenben, amit mondott, tévedhetetlennek kellett lennie. Azonban, tekintettel István eddigi teljesítményére az ApCsel 7-ben szereplő egyéb dolgok tekintetében, az első válasz mellett lehetne érvelni.

Azonban még ha a második válasz is a helyes, van belőle tanulság számunkra. Amikor a mai hívők Isten akaratának középpontjában állnak, és másokhoz úgy szólnak, ahogyan Isten azt tőlünk elvárja, Isten nem ígérte meg, hogy minden szavunk és tanításunk tévedhetetlen lenne. De ez nem baj. Isten a hibáink ellenére is munkálkodik bennünk, sőt, a hibáinkon keresztül is, hogy kinyilvánítsa az Ő igazságát.

Függetlenül attól, hogy István nem használta-e a mai szigorú pontosságot a névmásokkal, vagy hogy tévedett-e egy apró történelmi részletben, Isten üzenete nem az, hogy Jákób benne volt-e a Sichemben eltemetett „ők” között vagy sem. Isten üzenete az, hogy Isten szövetségi kapcsolatban vezette az izraelitákat, és Isten évezredeken át felhasználta az izraelitákat, hogy megteremtse a hátteret minden idők legnagyobb eseményéhez, Isten saját Fiának, Jézus Krisztusnak az eljöveteléhez.


K: A Mózes 50:16-ban hazudtak-e József testvérei, amikor azt mondták, hogy Jákób megparancsolta Józsefnek, ne bántsa őket?

V: A Biblia nem mondja meg, hogy Jákób valaha is kifejezetten megparancsolta-e ezt, így lehetséges, hogy a testvérek hazudtak. Másrészt viszont Jákób minden bizonnyal burkoltan azt kívánta, hogy József ne álljon bosszút testvérein. Ma sok mindent hallunk az emberektől anélkül, hogy biztosan tudnánk, az illető teljes mértékben az igazat mondja-e vagy sem. Ennek ellenére bölcsen kell reagálnunk, és úgy, ahogyan Isten szeretné, hogy válaszoljunk, még akkor is, ha nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni a mondottak igazságtartalmát.


K: A Mózes 50:19–20-ban hogyan hozhatjuk meg a saját döntéseinket, hiszen Isten „szándéka” az, hogy azokat a döntéseket hozzuk, amelyeket hozunk?

V: Három egyszerű pont, amely megmagyarázza ezt az egyidejűséget.

Isten soha nem kényszeríti az embereket a bűnre, és nem készteti őket arra, hogy a gonoszt válasszák. Jakab 1:13 szerint Isten senkit sem kísért.

Isten előre tudta döntéseiket, és megengedte nekik, hogy azokat meghozzák. Charles Hodge ezt a fogalmat „engedő rendeleteknek” nevezi.

Isten felhasználta az emberek gonosz döntéseit a tervének részeként. Valóban, az Efézusbeliekhez írt levél 1:11 és a Példabeszédek 16:4 szerint minden benne van Isten tervében. Louis Berkhof alkotta meg a „párhuzamosság” kifejezést erre a fogalomra.


K: Miért szerepel a Mózes első könyvében az „Elohim” szó 33-szor az első 34 versben, ezt követi a „Jahve-Elohim” 20-szor 45 versben, majd a „Jahve” 10-szer 25 versben (Evidence That Demands a Verdict, 2. kötet, 121. o.)? Ez több szerzőre utal?

V: Ez nem véletlen volt, hanem szándékosan kifejezte először Isten egyetemes, transzcendens természetét, majd ezt követték személyesebb vonásai. A Koránban is nagyon hasonló helyzet állt fenn. Az „Allah” szó a későbbi, medinai szúrákban dominál, míg a korábbi, mekkai szúrákban főként a „Lord” kifejezést használják, nem pedig az „Allah”-t. Íme a medinai szúrákban végzett számlálásom eredménye: 4. (kb. 211-szer), 9. (kb. 152-szer), 24. (75-szer), 33., 48., 49., 57. (33-szer), 58. (37-szer), 59. (29-szer), 60–66. Íme a „Lord” szó előfordulásainak számlálása a mekkai szúrákban, amelyet az „Allah” szó hozzávetőleges előfordulási gyakorisága követ. 15 (3x), 32 (1x), 50–53, 54–55 (0x), 56 (2x), 67 (4x), 68 (0x), 75 (0x), 78 (0x), 85–96 (9x), 100–109 (1x), 110–112 (6x), 113–114 (0x).

Hasonlóképpen az Újszövetség Zsidókhoz írt levelében az 1. fejezet soha nem használja a „Krisztus” vagy „Jézus” szavakat, hanem csak „Fiúként” utal rá. A Zsidókhoz írt levél többi részében azonban gyakran használják a „Jézus” és a „Krisztus” szavakat.

Ez nem azt bizonyítja, hogy a Koránnak több szerzője lett volna, vagy hogy a Zsidókhoz írt levélnek több szerzője lett volna, éppúgy, ahogyan a bizonyítékok nem azt mutatják, hogy a Teremtés könyvének több szerzője lett volna. Inkább azt mutatja, hogy a nevek aszimmetrikus használata nem volt szokatlan a közel-keleti irodalomban.


K: A Teremtés könyve mikor íródott?

V: A korai zsidó és keresztény írások egyhangúlag azt állítják, hogy Mózes írta. Akár Mózes fogta maga a tollat, akár az ő irányítása alatt álló írnok tette, ez mindenképpen Mózes idejében történt.

A liberális Julius Wellhausen 1885-ben azt állította, hogy a könyvek a babiloni száműzetés (Kr. e. 598–539) alatt vagy után keletkeztek. Ma azonban ezt senki sem hiszi, még a liberálisok sem.

A mai liberálisok úgy vélik, hogy a könyvet Mózes ideje után évszázadokkal írták.


K: A Teremtés könyvében honnan tudjuk, hogy az, ami nálunk van, az az, amit eredetileg írtak?

V: Keresztényekként bízunk abban, hogy az Ószövetség, amelyet Krisztus hitelesített, az az Ószövetség, amellyel rendelkezünk. Ami ezt illeti, a muszlimok Koránja a 5:46-os szúrában azt mondja, hogy Jézus kapta a Tórát. Rendelkezünk Krisztus korából származó korai kéziratokkal, amelyekkel a következő kérdés foglalkozik. Van azonban egy további bizonyíték is. Alexandriai Philón zsidó tudós volt, aki i. e. 15/20-tól i. sz. 50-ig élt. Kommentárt írt a Teremtés könyvéhez, és válaszolt az Ószövetséggel kapcsolatos kérdésekre. Görögül írt, de érdekes, hogy az Ószövetségből származó görög idézetei inkább a héber maszorétikus szöveggel, mint a görög Septuagintával egyeznek meg. Részletesen elemezte a különböző versek jelentését. A Teremtés könyvének összesen 1533 verséből Philo 410-re hivatkozott teljes egészében vagy részben. Íme azok a versek, amelyekre hivatkozott a Teremtés könyvében:

1:1–2, 4, 26, 27, 31; 2:1–10, 13–25; 3:1–24; 4:1–12, 14, 25–26; 5:1, 3, 23–24, 29, 32; 6:1–12, 14–17; 7:1–2, 4–5, 10–11, 16–17, 19, 21–24; 8:1–18, 20–22; 9:1,3–8,10–11,13,18,20–28; 10:1,6,8; 11:1–2,4,6–8,10,29; 12:1–4,6–7; 13:1,9; 14:1,3,7,17,18,20–24; 15:1–3, 5, 20; 16:1–9, 11–16; 17:1, 6, 8, 10–22, 24, 26, 27, 32; 18:1, 3, 6, 7, 9–11, 15–17, 22, 23, 27, 32, 33; 19:4,11,20,20,32,33,35; 20:7,12; 21:1–2,5–7,11–12,14,19–20,33; 22:1–2,4,6,7,9,16,22,62–63,67; 25:5, 8, 11, 17, 21, 23–25, 27, 29, 33; 26:2, 3, 5, 9, 12, 32–33; 27:1, 20, 28, 30, 33, 36, 40–43, 45; 28:1–2, 7, 11–17, 21–22; 29:4, 13, 26, 31, 35; 30:1, 2, 13, 16, 18, 24, 30, 36, 37, 42;

31:3–5, 10–14, 20, 27–28, 33, 35, 43; 32:10, 25, 28–29, 31; 33:5, 11; 34:1, 3; 35:2, 4, 16, 18, 25; 36:12; 37:2–3, 7–9, 12–13, 15, 33, 36; 38:7, 9, 11, 20, 25; 39:1, 3, 7, 21; 40:8–10, 15–17, 20; 41:17, 28, 45, 49; 42:1, 11, 16, 18, 36; 43:9; 45:5, 11, 16, 18, 22, 26, 28; 46:1,4,27,33–34; 47:3,9,24; 48:1,5,13,15–16,22; 49:2,15–18,22,33; 50:7–8,19,24

A vershivatkozásokban azonban négy eltérés található, mind a Teremtés könyvében.

Vers

Maszorétikus héber

Filón görög szövege

1Móz 4:13

Bűnöm nagyobb, mint amit el tudok viselni.

Bűnöm túl nagy ahhoz, hogy megbocsáthassák. (3-szor)

1Móz 5:22

Énok 65 évet élt Metusáel előtt, és 300 évig járt Istennel

Énok 165 évet élt a bűnbánat előtt, és 200 évet utána.

1Mózes 6:6

Isten megbánta, hogy embert teremtett a földre

Isten aggódva gondolkodott azon, hogy embert teremtett a földre; és így döntött az ügyben.

1Mózes 10:9

Hatalmas vadász volt az Úr előtt

és óriássá vált a földön

Amint az előző felsorolásból látható, a Teremtés könyve korábbi fejezeteiről bővebben írt, míg a későbbi fejezetekről rövidebben. Az ezt olvasó muszlimok számára: a Teremtés könyve 22. fejezetében Filón azt mondja, hogy Izsákot, nem pedig Izmaelt áldozták fel, pontosan úgy, ahogyan az a ma rendelkezésünkre álló Ószövetségben szereplő Teremtés könyve-másolatokban is szerepel.


K: Melyek a Mózes első könyvének legkorábbi, ma is fennmaradt kéziratai?

V: A Holt-tengeri tekercsek: (Krisztus előtt) 20 példány vagy töredék, amelyekből becslések szerint 15 vagy 18 különálló példány áll. Ezeket a kéziratokat így nevezik:

1Q1 – a Teremtés könyvének töredékei

2Q1 – Mózes első könyve

4Q1: Mózes első könyve + Mózes második könyve

4Q2: Mózes első könyve, megegyezik a maszorétikus szöveggel

4Q3 Mózes első könyve 40–41

4Q4 Mózes első könyve 1

4Q5 Mózes első könyve, hasonló a maszorétikus és a szamaritánus szövegekhez

4Q6 – A Teremtés könyve 48. fejezetének egy része

4Q7: a Genesis 1. és 2. fejezetének töredékei

4Q8a Mózes első könyve 2:17–18

4Q8b Mózes első könyve 12:4–5 parafrázisa

4Q8c A Genesis kézirat címe

(A 4Q8a, b és c három különböző kéziratból származik)

4Q9 Mózes első könyve, hasonló a szamaritánus szöveghez

4Q10 Mózes első könyve 1–3

4Q11 Mózes első könyve 50:26-tól a Mózes második könyve 36-ig

4Q12 Mózes első könyve 26. fejezete paleo-héber betűkkel

6Q1 az 1. Mózes 5. fejezetének egy töredéke

8Q1 A Genesis 17:12–19 és 18:20–25 két töredéke.

Összességében a Holt-tengeri tekercsekben a Genesis 1533 verséből a következő 265 maradt fenn (17,3%).

1Móz 1:1–28; 2:1–3, 6–7, 14–19; 3:1–2, 11–14; 4:2–11; 5:13–14; 6:13–21; 8:21; 10:6; 12:4–5; 17:12–19; 18:20–25; 19:27–28; 22:13–15; 23:17–19; 24:22–24; 26:21–28; 27:38–39,42–43; 32:4–5,30,33; 33:1, 18–20; 34:1–3, 5–10, 17–21, 30–31; 35:1, 4–10, 25–29; 36:1–17, 19–27, 35–37, 43; 37:1–2, 5–6, 22–30; 39:11–23; 40:1, 12–13, 18–23; 41:1–11, 15–18, 23–27, 29–44; 42:15–22,38; 43:1–2,5–14; 45:14–22,26–28; 46:7–11?; 47:13–14; 48:1–11,15–17,18–22; 49:1–8; 50:3,26?

A 4. barlangban talált Holt-tengeri tekercs kommentárja a Teremtés könyvéhez

A Septuaginta az Ószövetség és az apokrifek görög fordítása. A Rahlfs 814 jelű töredék, amely a Teremtés könyve 14:12-15-ből származik, körülbelül a 2. század második feléből (Kr. u. 150–200) származik.

A Genesis görög másolata, az inv. 319 jelű, Kr. u. 100-nál korábbi.

A 7.2. oldalon megemlítik, hogy a Septuaginta Mózes első könyve 1:1–5-ét a 12. oldalra (Papyrus Amherst 3b) írták. Ez Kr. u. 264–282-re datálható.

A bécsi kézirat a Kr. u. 5. vagy 6. században készült, és a Teremtés könyvéből 24 oldal maradt fenn.

Egyéb görög kéziratok:

Az Oxyrhynchus 656-os papirusz egy 2. századi kézirat, amely a Teremtés könyvét tartalmazza görög nyelven.

Az Oxyrhynchus 1007-es papirusz egy 3. századi töredék. Az írnok szokatlan módon kétszer írta le a Tetragrammaton kezdő jod betűjét.

A Chester Beatty 5. papirusz a Teremtés könyve 42:7–19-et tartalmazza. Kr. u. 350–400-ra datálható.

A Vaticanus (Kr. u. 325–350) a Teremtés könyve 46:29–50:26-ot tartalmazza. A Vaticanus az Ószövetség többi részét is tartalmazza.

Az Alexandrinus (kb. 450) a Mózes első könyvének teljes szövegét tartalmazza, kivéve a Mózes első könyve 14:14–17; 15:1–5, 16–19; 16:6–9 verseket, amelyek hiányosak.

Sinaiticus (Kr. u. 340–350) a Mózes első könyve 21:26–22:17; 22:21–23:16; 23:19–24:20; 24:23–24:46;

A szamaritánusok a Kr. e. 2. században készítették el saját Tóra-másolatukat, bár a legkorábbi fennmaradt szamaritánus másolatok a középkorból származnak.

Korai keresztény kéziratok: a Chester Beatty-papiruszok (Kr. u. 2–4. század) tartalmazzák a Teremtés könyvét.

A Teremtés könyvének szír Peshitta-fordítása a Kr. u. 5. századból származik.

A Septuaginta szír nyelvű fordítását Tella-i Pál püspök (Kr. u. 616–617) készítette, amely ma is fennmaradt.


K: Mely korai írók hivatkoztak a Teremtés könyvére?

V: Philo, a zsidó (Kr. e. 15/20 – Kr. u. 50) a Teremtés könyvének 410 versére hivatkozik, akár teljes egészében, akár részben. Az egyik műve, amely bőven idéz a Teremtés könyvéből, az Allegorikus értelmezés, I.

29 nicénai zsinat előtti egyházi író hivatkozott a Teremtés könyvére.

Az 1. Kelemen-levél (Kr. u. 96–98) a Teremtés könyve 25 versének tartalmát idézi vagy hivatkozik rá. Ter 1,26–28; 2,23; 4,3–8 (Septuaginta); 5,24; 9,6; 12,1–3; 13:14–16; 15:5,6; 18:27; 19:24; 21:22; 22:17; 27:41; 37:6.

Justin a Mártír (írta kb. 138–165-ben) idézi vagy hivatkozik a Teremtés könyve 1:26,28; 2:3; 3:15,22; 6:16; 8:10,12; 9:24–27; 11:5,6; 15:6; 18:1,2,10,13,14,16,17,20–23,33; 19:1,10,16–25,27,28; 21:9–12; 26:4; 28:10–19; 31:10–13; 32:22–30; 35:6–10; 49:5,8–12,18.

Meleto/Melito Sardisból (170–177/180) az Onesimushoz írt levelében, az On Pascha című mű 72. oldalán az Ószövetség könyvei között sorolta fel a Teremtés könyvét. Ezt Eusebius Egyháztörténete 4. könyvének 26. fejezete rögzíti.

Antiochiai Theophilus (168–182/8) szó szerint idéz a Teremtés könyve 2:8–3:19-ből, egy 37 versből álló blokkban, a Theophilus Autolycushoz című mű 2. könyvének 21. fejezetében, 102–103. oldalon. Emellett a Teremtés könyve 2:4–5,7-ből is idéz az Autolycushoz című mű 19. fejezetében, 102. oldalon.

Irenaeus of Lyons (182–188) így ír: „Sőt, magából a Szentírásból is megtudjuk”, majd röviddel ezután idézi a Mózes első könyve 17:9–11-et. Irenaeus: „Az eretnekségek ellen” című művének 4. könyve, 26.1. fejezet, 480. oldal. Számos, számos helyről idéz a Mózes első könyvéből.

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a „Teremtés könyvéből” idézi a Teremtés könyve 1:1-et a Theodotus-részletek című mű 1. fejezetének 43. oldalán. Emellett idézi a Teremtés könyve 1:2-t a 7. fejezetben, 44. oldalon, a Teremtés könyve 1:3-at a 38. fejezetben, 48. oldalon, valamint a Teremtés könyve 1:18 egy részét az 56. fejezetben, 50. oldalon.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258). Idézi a Teremtés könyvét, és többek között a 12. értekezés harmadik könyvének 20,32-es versében „Teremtés könyvéből” származóként említi azt.

Egyéb, a niceai zsinat előtti egyházi írók közül a Mózes első könyvéből idézett még a Barnabás-levél, Meleto/Melito Sardisból, Athenagoras, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Hippolytus, Origenes, Novatianus, Archelaus, Alexandriai Sándor és Methodius.

Nikaia után

Jeromos (373–420) az Ószövetség könyveiről értekezik. Kifejezetten kitér a Teremtés könyvére, a Kivonulás könyvére, a Levitikusra, a Számok könyvére, a Deuteronómiára, a Tórára, a Jób könyvére, Jézusra, Nave [Józsué] fiára, a Bírók könyvére, a Rút könyvére, a Sámuel-könyvekre (2 könyv), a tizenkét prófétára, Hóseásra, Jóelre, Ámósra, Obádiásra, Jónásra, Mika, Nahum, Habakuk, Zefánia, Haggai, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás, 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. o.


K: A Teremtés könyvében mennyire pontosak voltak Filón idézetei?

V: Íme néhány idézet, amelyet Philo egymás után használ A teremtésről című művében:

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” … „sötétség volt a mélység felett” … „amit »napnak« neveztek”. … „Teremtsünk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra.” … „férfinak és nőnek teremtette őket” … „ez az ég és a föld teremtésének könyve, amikor az megtörtént, azon a napon, amikor Isten megteremtette az eget és a földet, és minden zöld fű, mielőtt megjelent a földön, és a mező minden füve, mielőtt kihajtott.” … „És forrás tört fel a földből, és öntözte a föld egész felületét.” … „Isten megteremtette az embert, miután agyagot vett a földből, és az arcába lehelt az élet leheletét.” … „Isten az összes állatot az ember elé hozta, hogy lássa, milyen neveket ad majd mindegyiknek.” …
Íme néhány idézet, amelyeket nem sorrendben használ az Allegorikus értelmezés I. és a II. rész egy kis részében.

„És elkészült az ég és a föld, és az egész világuk.” … „És a hatodik napon Isten befejezte a munkáját, amelyet alkotott.” … „Isten a hatodik napon befejezte munkáit.” … „Pihenésre bocsátotta azokat a dolgokat, amelyeket elkezdett.” … „Ennek megfelelően a hetedik napon Isten pihenésre bocsátotta magát minden munkájától, amelyet alkotott.” … „És Isten megáldotta a hetedik napot, és megszentelte azt.” … „Ez az ég és a föld keletkezésének könyve, amikor azok teremtettek lettek.” … „Azon a napon teremtette Isten az eget és a földet, és a mező minden zöld fűjét, mielőtt az a földön megjelent volna, és a mező minden fűjét, mielőtt az kihajtott volna. Mert Isten nem bocsátott esőt a földre, és nem létezett ember, aki megművelte volna a földet.” … „De forrás fakadt a földből, és öntözte a föld egész felületét.” … „És Isten megteremtette az embert, agyagdarabot vett a földből, és az arcába lehelt az élet leheletét: és az ember élő lélekké lett.” … „És Isten ültetett egy paradicsomot Édenben, keleten: és oda helyezte az embert, akit formált.” … „És az embert, akit formált,” … „Isten a paradicsomba helyezte.” … „És Isten a földből kihozatott minden fát, amely kellemes a szemnek és jó táplálékul, és az élet fáját a paradicsom közepére emelte, valamint a jó és rossz tudásának fáját is.” … „És egy folyó folyik ki Édenből, hogy öntözze a paradicsomot. Onnan négy ágra szakad: az egyik neve Feison. Ez az a folyó, amely körülveszi egész Evilat földjét. Ott van az az ország, ahol arany van, és annak a földnek az aranya jó. Ott vannak a karbunkulus és a zafír is. A második folyó neve Gihon; ez az, amely körülveszi egész Etiópia földjét. A harmadik folyó pedig a Tigris. Ez az a folyó, amely az asszírok előtt folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.” … „És az Úr Isten vette az embert, akit teremtett, és elhelyezte őt a Paradicsomban, hogy művelje és őrizze azt.” … „És az Úr Isten parancsot adott Ádámnak, mondván: Minden fáról, amely a Paradicsomban van, szabadon ehetsz; de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél; mert azon a napon, amikor abból eszel, biztosan meghalsz.” (II) „És az Úr Isten így szólt: »Nem jó, hogy az ember egyedül legyen; teremtsünk neki segítőtársat, aki illik hozzá.« … »És Isten így szólt: Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: négylábú állatokat, csúszómászókat és vadállatokat.« (Tovább folytatja, Ábrahámig.)

A két szakasz összehasonlítása azt mutatja, hogy Philo nem feltétlenül pontosan ugyanazokat a szavakat használta ugyanazon szakasz idézésekor.


K: A Teremtés könyvében milyen fordítási eltérések vannak a héber és a görög Septuaginta között?

V: Elsősorban az 1. fejezetre összpontosítva, íme néhány fordítási eltérés a Teremtés könyve 1 533 versében. Az Anchor Bible Dictionary 5. kötete 934. oldalának adatai szerint a szamaritánus Pentateuch 1 900 helyen egyezik a Septuagintával, szemben a maszorétikus szöveggel. Kivéve, ahol másképp jelöljük, az első mondat a maszorétikus szövegből (MT), a második pedig a Septuagintából (LXX) származik.

1Móz 1:1 „mennyek” (MT) vs. „menny” (Septuaginta)

1Móz 1:2 „formátlan és üres” vs. „csúnya és berendezés nélküli” (Septuaginta) vs. „üres és semmi” (Aquila) vs. „parlag és határozatlan” (Symmachus) vs. „elhagyatott, emberek és állatok nélkül, növények és fák termesztésétől mentes” (Neophyti I. Targumja [parafrázis]) vs. „üres és semmivel sem teli” (Vulgata)

1Móz 1:2 „a mélység felszíne” vs. „a mélység”

1Móz 1:2 „a vizek felszíne” vs. „víz”

1Móz 1:5 „nap” (MT, Septuaginta) vs. „nappal” (Holt-tengeri tekercs 4QGen(g))

1Móz 1:6 „vizek” vs. „víz” (3 alkalommal)

1Móz 1:7 „És így lett” vs. (hiányzik) (2 héber szó, 3 görög szó)

1Móz 1:8 „mennyek” kontra „menny”

1Móz 1:9 „Így lett.” vs. „Így lett. És a menny alatt lévő víz összegyűlt a helyére, és megjelent a szárazföld.” (17 görög szó)

1Móz 1:11-12 „hajtások” vs. „füvek” (kétszer)

1Móz 1:14 „mennyek, hogy elválasszák” vs. „mennyek, hogy világítsanak a földre, hogy elválasszák”

1Móz 1:16 „uralkodjanak” vs. „szabályozzanak” (kétszer)

1Móz 1:16 „és csillagokat, hogy uralkodjanak az éjszakán” vs. „szabályozzák az éjszakát, a csillagokat is.”

1Móz 1:20 „rajzó állatok” kontra „hüllők” (görögül reptilia)

(Megjegyzendő, hogy a 1Móz 1:20,21-ben Green szó szerinti fordítása tévesen madarakat említ, holott repülő lényekről kellene szólnia, mivel ugyanaz a héber szó a denevérekre és a szárnyas rovarokra is utal a 3Móz 11:19–22-ben és a 5Móz 14:18–20-ban.)

1Móz 1:21 „és minden, ami kúszik” vs. „és minden élő hüllő”

1Móz 1:21–25 „az” kontra „ők” (többször is) (ez egy aprólékos nyelvtani kérdés)

1Móz 1:22 „szaporodjanak” vs. „szaporodjanak”

1Móz 1:24 „szarvasmarhák és csúszómászók” kontra „négylábúak és hüllők”

1Móz 1:26 „a mi képmásunkra, a mi hasonlatosságunkra” vs. „a mi képmásunk és hasonlatosságunk szerint”

1Móz 1:26 „vadállatok és az egész földön” (MT, Septuaginta) vs. „a föld vadállatai” (szír)

1Móz 1:26 „kúszó állatok” kontra „kúszó hüllők”

1Móz 1:27 „a saját képmására; Isten képmására” kontra „Isten képmására”

1Móz 1:28 „És Isten megáldotta őket, és Isten így szólt hozzájuk” vs. „És Isten megáldotta őket, mondván”

1Móz 1:30 „minden élőlény” vs. „minden vadállat”

Gen 2:1 „minden seregük” vs. „az egész világuk”

Gen 4:8 „Ábel” vs. „Ábel, menjünk ki a mezőre” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, Neophyti I targum, szír, vö. Vulgata)

1Móz 4:15 „Ezért” (MT, Targumok) vs. „Nem így. Ezért” (Septuaginta, szír, Vulgata) (nincs jelentésbeli eltérés)

A Mózes 5. és 11:10–26-ban található genealógiai táblázatok kissé eltérnek a szamaritánus Pentateuchban (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet)

1Móz 5:24 „Isten mellett járt” (MT) vs. „tetszett Istennek” (LXX, Zsidók 11:5b)

1Móz 6:4 „Isten fiai” (MT, egyes Septuaginta-változatok) vs. „Isten angyalai” (egyes Septuaginta-változatok) vs. „istenek fiai” (Aquila, a zsidó fordítása). Lásd Hippói Szent Ágoston Isten városa (413–426) című művének 15. könyve, 23. fejezet, 304. oldal

1Móz 6:5 „Úr” (MT, Targumok) szemben „Úr Isten” (Septuaginta) szemben „Isten” (Vulgata)

1Móz 7:22 „az élet szellemének lehelete” szemben „az élet lehelete” (Septuaginta, Vulgata)

Gen 9:25 Néhány Septuaginta és arab Ószövetségi kézirat szerint az átok nem „Kánaánra”, hanem „Hámra, Kánaán atyjára” vonatkozott.

1Móz 10:4 „Dodanim” (a legtöbb maszorétikus kézirat) vs. „Rodanim” (néhány maszorétikus kézirat, a szamaritánus Pentateuch, a Septuaginta)

1Móz 10:23 „Más” (MT) kontra „Mészek” (Septuaginta és 1Krón 1:17 maszorétikus szöveg)

A Septuagintában, valamint a Lukács 3:36-ban a „Kainan” név szerepel Arfaxád és Sela között.

1Móz 11:32 Terah „205 évesen” halt meg (MT) szemben a „145 évesen” (Septuaginta, szamaritánus Pentateuch)

Gen 14:1,9 „Arioch az Ellasárból” (héber kéziratok) szemben a „Arioch király, Ellasár király” átfogalmazással Theophilus Autolycushoz című művének 2. könyvében, 31. fejezet, 107. oldal. A sumér régészet egy „Ariochu királyt Larsa-ból” tárt fel.

Gen 14:23 „szíj/szandál” (MT) szemben egy ismeretlen szóval a Szamaritánus Pentateuchban (1 betű különbség, valószínűleg elírás)

1Móz 18:22 „a férfiak ott álltak az Úr előtt” szemben azzal, hogy „az Úr ott állt Ábrahám előtt” (ősi héber írnoki hagyomány)

1Móz 19:17 „ő mondta” szemben „ők mondták” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Gen 20:13; 31:53; 35:7 „Elohim” szemben „El”-lel (szamaritánus Pentateuch). Ugyanez található az Exodus 22:8-ban is.

1Móz 21:9 „Izsákkal” szemben „fiával, Izsákkal” (Septuaginta, Vulgata)

1Móz 22:2 „a fiad, Izsák, az egyetlen, akit szeretsz” vs. „Vedd a fiadat, a szeretett fiadat, akit szerettél, Izsákot”

Gen 22:13 „Kecske [mögötte]” (a legtöbb maszorétikus szöveg) vs. „Kecske” (néhány maszorétikus szöveg, szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír)

1Móz 23:1 „évek, Sára életének évei” szemben a „évek” kifejezéssel (Septuaginta, Vulgata)

Gen 24:62 „mielőtt odaérne” szemben „onnan” (szír targumok)

Gen 30:36 hiányzik vs. „hogy egy angyal jelent meg Jákóbnak álmában, és kinyilatkoztatta neki a részesedését Lábán nyájából” (szamaritánus Pentateuch)

Gen 30:11 „szerencsével” (MT, Kethib, Septuaginta, Vulgata) vs. „egy csapat” (Qere, szír, Targumok) (A Qere bizonyos arámi szavak hangos felolvasásakor használt kiejtés, amely eltér a maszorétikus szövegben szereplő írott szavaktól. A Kethib (arámi nyelven írva) a héber Ószövetség írott szövege)

Gen 31:40 „perzselő hőség” (MT, Septuaginta) vs. „aratás ideje” (szamaritánus Pentateuch, nyilvánvalóan elírás)

1Móz 31:49 „Mizpa” szemben „tanúoszlopokkal” (Septuaginta) szemben „Mizpa oszlopával” (szamaritánus Pentateuch)

Gen 33:4 „és [ő] megcsókolta őt” (jelen van, de a maszorétikus szövegben pontokkal jelölve) vs. hiányzik (Septuaginta)

Gen 36:2,14 „[Zibeon/Sebegon] leánya” vs. „[Zibeon/Sebegon] fia” (Pentateuch, szír)

Gen 36:3 „Basemath” (MT, Septuaginta) vs. „Mahalath” (szamaritánus Pentateuch)

Gen 36:16 „Korah/Core” (MT és Septuaginta) szemben a (hiányzó) névvel (szamaritánus Pentateuch, 1 Krónikák 1:36)

Gen 36:24 „víz” (MT, Vulgata) vs. „forró források” (Septuaginta)

1Móz 36:39 „Hadar” (a legtöbb maszorétikus szöveg) vs. „Barad” (Septuaginta) vs. „Hadad” (néhány maszorétikus szöveg, szamaritánus Pentateuch, szír)

Gen 37:36 „medániták” vs. „midianiták” (Septuaginta, szamaritánus Pentateuch, Vulgata, szír)

Gen 41:22 „és láttam” vs. „másodszor is elaludtam, és láttam” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Gen 41:48 „a földön eltöltött hét év élelme” vs. „a hét év élelme, amelyekben bőség volt a földön” (Septuaginta, szamaritánus Pentateuch)

Gen 41:56 „kinyitották mindazt, ami bennük volt” vs. „az összes raktárat” (Septuaginta, Vulgata, szír)

Gen 44:4 „Jó?” vs. „Jó? Miért loptátok el az ezüstpoharamat?” (Septuaginta, Vulgata)

Gen 46:13 „Puah” vs. „Phua” (Septuaginta) vs. „Puvah” (szamaritánus Pentateuch, szír, 1 Krónikák 7:1)

Gen 46:13 „Iob” vs. „Jashub” (egyes Septuaginta-kiadások, szamaritánus Pentateuch)

Gen 46:16 „Ziphion” vs. „Zephon” (Septuaginta, szamaritánus Pentateuch, 4 Mózes 26:15)

1Móz 46:20 „ő” kontra „ő, [mégpedig] Manassze és Efraim. És születtek fiai Manasszének, akiket a szíriai ágyas szült neki, [mégpedig] Machir. Machir pedig nemzette Gileádot. Efraimnak, Manassze testvérének fiai pedig: Sutalaam és Taam. Sutalaam fiai pedig: Edom.” (Septuaginta, vö. Holt-tengeri tekercs 4QExod(a))

1Móz 46:23 „Husim” vs. „Hashum”

1Móz 46:27 „Egyiptomban két lélek. Jákób házához tartozó összes lélek, aki Egyiptomba jött, hetven volt.” (MT) vs. „Egyiptom földjén kilenc lélek volt; Jákób házához tartozó összes lélek, aki Józsefvel Egyiptomba jött, hetvenöt lélek volt.” (Septuaginta)

Gen 47:21 „elvitte őket a városokba” vs. „rabszolgává tette őket” (Septuaginta, Szamaritánus Pentateuch)

1Móz 49:4 „megfertőzte azt – ő” vs. „megfertőztétek azt – ti” (Septuaginta, szír, Targumok)

Gen 49:5 „József” vs. „ők”

Gen 49:7 „haragjuk átkozott” vs. „haragjuk gyönyörű” (Samaritánus Pentateuch)

1Móz 49:20 „Áserből” vs. „Áser” (Septuaginta, Vulgata, szír)

Gen 50:16 „parancsot adtak Józsefnek” vs. „odamentek Józsefhez” (Septuaginta, szír)

Gen 50:23 „József térdén” vs. „József napjaiban” (szamaritánus Pentateuch)

Az Elohim és a Jehova szavak használata a Septuagintában és a maszorétikus szövegben eltérő módon jelenik meg. Julius Wellhausen ezeket tartotta dokumentumhipotézisének leggyengébb pontjának.

Irodalomjegyzék ehhez a kérdéshez: a héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából. Használtuk még az Expositor’s Bible Commentary-t, az Anchor Bible Dictionary 5. kötetét, valamint a NASB, NIV, NKJV és NRSV Bibliák lábjegyzeteit is.


Írta: Steven M. Morrison, PhD.